Nincs hely minden gondolat leírására. Valóban egyben kell meghallgatni, ahogy már írták. Minden pillanatával töltekezett a lelkem. Nem kell fényjáték, nem kell ködgép, elég két csodálatos előadó, egy gitár és egy sugárzó énekes, aki nem csupán énekes, hanem egy elragadó és magával sodró egyéniség. Olyan légkört teremtettek, ami egy pillanatra sem engedte el a szellemi és lelki figyelmet. Úgy érzem Tompos Kátya a magyar szellemi életnek is kiemelkedő alakja, intellektusa érzelmi világa a legmagasabban áll és ezt rendkívüli átütő erővel közvetíti és adja át a hallgatónak. Ebben kiváló emberi és muzsikus társa Hrutka Róbert is! Azt hiszem, Ő még feladatul fogja érezni egyszer, hogy mindezekről írásban is megnyilatkozzon, az biztosan irodalmi értékű és tartalmú írás lesz. Ezekből a közvetített és átélt élményekből építkezhetünk és bízhatunk abban, hogy a szépség és a lelki finomság boldoggabbá teszi az életünket. Én hiszek ebben és hálával gondolok a két előadóra, akik mindannyiunknak a legmagasabb zenei és gondolati-érzelmi szinten átadták ezt nekünk.
@monikavarga693923 күн бұрын
komolyan gondolja fülviszketés
@angolpuska135925 күн бұрын
A tervrajzokon 55 millió a legolcsóbb
@istvanzseni1709Ай бұрын
Milyen polo van rajta?
@KornelOrosz-qm1efАй бұрын
❤❤❤❤❤😢😢
@elisabethkacziba1925Ай бұрын
Budapesten is van boltjuk, olyan jo illat van az uzletben, a sok gyogynovenytol , h azt csak ott lehet erezni.
@Budapest-zb2jmАй бұрын
Kb 20-25 milliobol felujjitható?
@vilikeke1Ай бұрын
👏
@DianaBlanka-vo9npАй бұрын
Én eszt kipróbálnám szivesen❤❤❤
@franciskacsati5887Ай бұрын
Istenem! Xavéri Szent Ferenc és az 1733 - ban épített szolnoki fogadalmi pestiskápolnája! (?!?)
@Laura_and_mindenesoldiАй бұрын
Kézel nem lehet kozzá nyúlni nem bántásból😅
@EditFrank-si2xbАй бұрын
"Az árulásért hatalom jár."
@rothleslie25872 ай бұрын
Patkánypörkölt, kutya és macska belsőségekkel....
@Vizivirag2 ай бұрын
Lehet tudni, hogyan viselték?
@allacool2 ай бұрын
Úgy hiányzol, Katyusa. Jó, hogy őrzik itt a youtube-on a felvételek egy részét annak, amit (csak Te) tudtál.❤
@RichardJarlestam2 ай бұрын
Great playing the old classics plus new ones!👌🎂🎸🎶
@edinabalogh17153 ай бұрын
Miért a legjobb metálénekesnek kellett elmennie???!!! Nyugodj békében kishaver! 🩶🧡
@rostasmaria27983 ай бұрын
nem egyedül állo mert pesten is volt éjszakai ovoda 1992 -ben da vittem a kislányomat--mert éjszakás növér voltam és egyedül neveltem a gyerekemet..most már 34 éves a lányom...
@gyulacsik66633 ай бұрын
Cigányok is mentek soka, nem félnek így a jó.!!! ❤❤❤
@banyaamanda3 ай бұрын
Van két gyermekem kiskorú és anyuméknál nagyon sokan vagyunk mint a két gyerekem iskolás és egyedül nevelem a két gyermekem
@banyaamanda3 ай бұрын
Én szeret nék
@charleswesley99074 ай бұрын
Does the Rhythm guitarist always read sheet music ?
@votkiskoc4 ай бұрын
stoki he
@inczeferenc4 ай бұрын
Nagyon ügyesek vagytok!Gratulálok! A Laci gitárja valamiért a felvételen halkan szól.
@alfonzsenki32694 ай бұрын
Nahát, miket találni a KZbin-on. "A kulcsban bízok" 🙂
@Pixeljelly_only4 ай бұрын
Ó, Blitzy
@SerenaBalazsova5 ай бұрын
Tartalmas riport, őszinte ember. Minden jót kívánok a továbbiakban és sikereket a színpadon!
@ivannedr.korcsmaros22515 ай бұрын
💔🙏💔
@garfield-93585 ай бұрын
STOKI
@olcsohigany5 ай бұрын
dicsak Emese kúrod a Stokit?
@dukenukem73775 ай бұрын
Stoki telefonjai megvannak még?
@mattdemonsz5 ай бұрын
Ezt nem hiszem el!😂
@MagyarViktor905 ай бұрын
R.I.P. STOKI
@borbelyzoltanne66875 ай бұрын
Én mára beteget jelentettem! Egyszer fordul elő évente, Stoki! Remélem nem bánom meg! 😁
@norbertmaka5 ай бұрын
Utca címet egy Szegedi trolléga irhatna kösz pusz
@oliveeer75205 ай бұрын
Sodi fiam, hova kerültél…
@MrYoungM065 ай бұрын
Stoki. :D
@gyulaneszalai70055 ай бұрын
❤❤❤❤❤ tisztelettel😢
@gyulaneszalai70055 ай бұрын
❤😢😮
@gyulaneszalai70055 ай бұрын
Édesapám katona zene 34:30 tanár volt, biztos sokan ismerik 😊"mindenki "😊 Laci bácsija volt, kitűnő zenész tiszthelyettes volt.DOHOS LACI FŐKARMESTER
@gyulaneszalai70055 ай бұрын
A búcsúja mellett volt,,mint hormont tanítványa. Tisztelettel hallgatom ßzolmok kiváló együtteset!!!!!!!❤❤❤❤❤❤
@gyulaneszalai70055 ай бұрын
Köszönöm!
@ruZZiansBuZZoff5 ай бұрын
jo dolog ez az onkentesseg! igy a nerancsmaffianak nem kell erre koltenie, megtobb pezt tud ellopni, hogy a dagatt csuticigany megdagattabb legyen!
@Lightshowman15 ай бұрын
Két zseniális zenész barátom Alkalmas, és Lalika! Örök hálám ezért a csodáért amit létrehoztatok Köszönöm!
@belanagy31446 ай бұрын
Elegem van a sajtó által terjesztett álhírekből!Egy hülye részeg durrogtat a riasztó pisztolyával és a szanzációhajhász firkászok lövöldözésként közlik. Sújosan büntetni kellene őket álhírterjesztésért!
@gabriellaturba53826 ай бұрын
Én akkor jártam ide amikor még RISZI volt a neve.
@bababubu-j5g6 ай бұрын
Aki vasutas ruhában játszik, bemondja a vonatot és nem gyerek, az nem épelméjű. Ezt, a 3,5 millió forintra taksált asztal is bizonyítja. Ezt a cuccot, cakkum - pakk ki lehet hozni a feléből, mai árakon. Az más kérdés, hogy mennyit "szeretne" érte kapni. Ráadásul, még hülye is hozzá, a Bzmot acélkerekét úgy csiszolja a kemény gumis szivaccsal, hogy hulljon bele a por a mozdony belsejébe, az jót tesz a motornak, meg az érintkezőknek, a sínről meg lecsiszolja az áramvezető bevonatot, hadd rozsdásodjon, ezeket tiszta alkoholos filccel kell. Idióta.... Baromi egyszerű vonalvezetés, kis méret, primitív látvány, trehány munka. Mit épít ezen 13 éve? Mert nem látszik rajta. Egyetlen pozitívuma, hogy sosem lesz kész. Az elkezdéséről is így kellett volna dönteni.
@gaborvoros7354Ай бұрын
Öreg! Ha nem tetszik, akkor nem kell nézni. Amúgy a kollekciómmal ennyi. Maga az asztal úgy 4-500e Ft. A többi a gördülő állomány. A televíziós kolleginám rosszul fogalmazta meg. De ha valami nem tetszik: csináld te jobban, szakikám! És majd én is odamegyek téged kritizálni, meglátom mir fogsz szólni. Baromarcúkám.😊
@bababubu-j5gАй бұрын
@@gaborvoros7354 Na, most bejöttél a csőbe faszikám. Én már akkor komoly tereasztalokat építettem, nem is egyet (mondjuk 50 éve) - és nem ilyen szart - , amikor te még, hálistennek nem éltél. Persze, az, hogy NDK, az neked nem mond semmit. Azon az asztalon, mondjuk kb.12 vonat közlekedett egyszerre (a 20-ból, de nem ilyen dilikörön te barom) és olyan vezérlő-áramköröket építettem bele az élethűség kedvéért, amiket te az életben nem tudnál elkészíteni. Mikor '90-ben eladtam, 420 ezret kaptam érte ( 160 ezer volt a Merkúrnál egy új Lada). Ezt még az NDK márka-árfolyam szerinti áron adtam el, rá 2 évre megalakult Németország és az NDK - NSZK márka közötti 10x-es szorzót rögtön rátették a boltok a vasútmodellekre és mindenre, az 5000 Ft-os mozdony másnap 50000 Ft-ért volt kirakva mondjuk a Hobby-bolt kirakatába. Ez szó szerint így volt, csak a tisztánlátás kedvéért, na ezért és ekkortól költséges a vasútmodellezés. Szóval az új ár szerint, az asztalom 4,5 milliót ért (volna). Akkor. Ezt még szorozgasd egy kicsit és megkapod a mai értékét. Értem én, hogy jó volna 3,5 milliót kapni az asztalodért, de lásd be, ez illúzió, senki nem fog annyit adni egy ilyen pusztulatért. Az pedig, hogy beöltözöl bohócnak és bemondod a vonatot, mint egy igazi barom, csak azt bizonyítja, hogy egy igazi kretén vasútbuzi vagy. De ráadásul rossz értelemben.
@stefanmatok99526 ай бұрын
Gyomor: 48:00 Orbáncfű tea, Fehér akác tea, Citromfű tea, Dió levél tea, Ló sóska mag
@incifinci-96646 ай бұрын
Mikor vonják végre felelősségre azokat a bűnözőket, akik ezt az emberiségre szabadították!??? billi? klaus? stb.
@mariannkunos91006 ай бұрын
Valószínűleg táltos volt.Ők égi síkokon harcoltak.A tarsolyosoknak más volt a feladatuk,ők jelzéseket továbbítottak egyik magaslatról a másikra.