ELJÖTT HOZZÁM * EUCHARIST, CSIT 2024
4:36
ANYÁM, MÁRIA - Eucharist
6:26
3 жыл бұрын
Пікірлер
@zsuzsadinnyes1966
@zsuzsadinnyes1966 Сағат бұрын
Csodálatos őszinte bizonyságot tettél Andrea köszönöm szépen ❤
@gyongyversipos3351
@gyongyversipos3351 9 сағат бұрын
Hála koszonet🙏❣️🌹🙏
@davekid1216
@davekid1216 Күн бұрын
Földi-Kovács Andreának és a mögötte álló kormányközeli Axioma csatornának csak addig igazság az igazság, amíg természetesen az nem ütközik az aktuális kormányprogram sodrába. Féltik életüket (rangjukat, befolyásukat) elveszíteni Krisztusért, (magáért az Igazságért), ezért épp csak a falig mennek el a nagy igazságaikkal. Ha például annyira fontos a gyermekvédelem számukra, hogy több videójukban is felemelik szavukat a förtelmes nyugati pártok által diktált istentelenségek, valamint a romboló szavak sajtóban megjelenő ereje ellen, a hazai választási kampány során miért nem szólaltak fel az uszítás és gyűlöletkampány miatt, amit a kormány művelt? Kiszolgáltatott és védtelen gyermekek képébe tolták a gyűlöletbeszédet utcákon és köztereken. Miért nem szólalnak fel az igazság nevében a "keresztény" kormányzat ellen, hogy ne csináljanak politikai ügyet Jézusból. Hogy miért csúfolják ki a keresztényeket az ilyen viselkedéssel? Természetesen nem lehet, mert Giró Szász András, az Axioma létrehozója (korábban magyarország kormányszóvivője) és a NER-ből igazolt, a Fidesz-kormány üzeneteinek nyilvános képviseletével foglalkozó Filemon Norbert támogatása nélkül elhasalna ez a csodálatos csatorna. Az Axioma kirakatembere, Andrea pedig szép mosolyával kitűnően adja el ezt a kormányfertőt, a gyenge, mindenre amenező keresztény ember persze mindent bevesz. Ez volt a cél. Szép társaság, a Gável családdal együtt, akik Kosdon még a hittantanárt is kitúrták, hogy munkájuk legyen. A váci röntgenbe hozták kislányukat, minden beteg csendben, illedelmesen beszélt, amíg meg nem jelentek a nagybetűs gávelék, akik beordították a rendelőt. Hát igen, ők valakik. Kell a figyelem a keresztény családnak.
@ClearMind4You
@ClearMind4You 7 күн бұрын
Isten Áldása rátok, köszönjük ! nagy áldás ez a gitár változat ❤
@ii.gondolkodo3169
@ii.gondolkodo3169 8 күн бұрын
Van önök között valaki, eki elmagyarázná Pál apostolnak (vagy akár Péternek), hogy mi a szentháromság?
@mariannagraffneszegedi4307
@mariannagraffneszegedi4307 16 күн бұрын
Ez a dal mindig "betölti szívemet"!🙏♥️
@istvandeak5195
@istvandeak5195 28 күн бұрын
Isten áldjon titeket nagyon gyönyönyörű😊❤😂❤❤❤❤❤❤
@andreatanko575
@andreatanko575 Ай бұрын
SDG 😇🤍
@lowwazza8206
@lowwazza8206 Ай бұрын
Isten áldása legyen rajtatok
@zsuzsadinnyes1966
@zsuzsadinnyes1966 Ай бұрын
CFantasztikus lehetett ott lenni Isten dicsoiteni kar hogy kar hogy nem tudtam eddig rolatok Iszen aldjon meg benneteket . Sok eneket mar megtanultam miota ratalaltam az interneten❤
@editaboledovicsova963
@editaboledovicsova963 2 ай бұрын
Csodálatos szép ima, Istennek legyen hála. ♥️♥️♥️🙏
@SORA-Aurica
@SORA-Aurica 2 ай бұрын
Köszönöm ! 😇
@megveszlek000komolyember2
@megveszlek000komolyember2 2 ай бұрын
Amen . Köszönöm az Úrnak ezeket a jó dicséreteket. ÉS TÉGED IS.
@mahrcs
@mahrcs 2 ай бұрын
Mint az angyalok éneke ❤
@IldikoAsztalos
@IldikoAsztalos 2 ай бұрын
Sokszor,végül,hallgatom,nagyon,szép,😅😢😅
@mihalyvecsei4847
@mihalyvecsei4847 2 ай бұрын
❤❤❤
@chukeokeke1673
@chukeokeke1673 2 ай бұрын
Köszönjük szépen❤
@andreahuszar6069
@andreahuszar6069 3 ай бұрын
Nagyon szép ❤
@stomeka
@stomeka 3 ай бұрын
Köszönjük ezt a nagyon gyönyörű dalt! Lélektől lélekig ér...
@zsuzsadinnyes1966
@zsuzsadinnyes1966 4 ай бұрын
Csodalatoda emberek latszik rajtuk Isten szeretok. Enekeik nagyon szepek felemeloek . A Jo Isten aldasat kivanom eletukre. Jo volna egyszer eloben talakozni veluk es dicsoiteni Istent.
@laszlo6049
@laszlo6049 4 ай бұрын
Hála és köszönet neked drága názáreti Úr Jézus Krisztus Szent bárány ❤🙏💝
@peterkaffka7656
@peterkaffka7656 5 ай бұрын
Idén is ilyen meghívót küldjetek, Légyszí!😂😊
@mariagalambos4880
@mariagalambos4880 5 ай бұрын
Uram tedd eggye a te nepedet,csodalatos ez a dal.Szivet melengeto.
@mariacsordas8151
@mariacsordas8151 5 ай бұрын
Nagyon szép adjad Uram ,hogy így legyen .
@terezdalik.4292
@terezdalik.4292 6 ай бұрын
9
@peterkaffka7656
@peterkaffka7656 7 ай бұрын
Köszönet érte, hogy feltettétek! Sajnos munkaköri tevékenység miatt nem tudtam ott lenni.
@adamkrudy2499
@adamkrudy2499 7 ай бұрын
Nagyon szép, igényes előadás, ami egyben felemelő is. Az etalon-eredetihez képest most csak két szólam és két akusztikus gitár szólt, mégsem volt hiányérzetem. Köszi szépen srácok!
@tordaimagdalena2849
@tordaimagdalena2849 7 ай бұрын
Ámen 🙏😇💗
@gizellabali8566
@gizellabali8566 7 ай бұрын
Csodálatos utazás köszönöm ♥️🙏
@Zsofia53
@Zsofia53 7 ай бұрын
❤❤❤❤❤
@cheswaw
@cheswaw 7 ай бұрын
Üdvozlöm és köszönöm Lengyelországból.Jézusom bízom Benned.
@istvanadu7340
@istvanadu7340 7 ай бұрын
jó zene😢😢😢😢😂😂😂
@evavaidlinger4754
@evavaidlinger4754 8 ай бұрын
Csodálatos milyen igaz!
@gyorgynebarabas3466
@gyorgynebarabas3466 8 ай бұрын
Lélek emelő! Áldás békesség.
@attilakovacs3758
@attilakovacs3758 8 ай бұрын
keresztelő János mégis nagyobb volt az asszonyok szülöttei között' pedig' ő sáskát evett.Isten a leg nagyobb törvényellenes' hisz a kegyelmet hozta be ' mert tudtta hogy az ember gyenge a törvény betartására Lásd Római levél tudtta 'hogy Krisztus Jézusban tudjuk aszt csak betartani a Szent szellem hatalmas Munkálya álltal' HALLELÚJAU.Úgy' hogy már nem számít ki a zsidó' a Hit számít.Isten a Benne lévő Hitre lép' de esztcsak Krisztusban kapjuk meg
@fanglicica1441
@fanglicica1441 8 ай бұрын
Alleluja Ámen
@laszlototh5327
@laszlototh5327 8 ай бұрын
Minden vallás tilt. Az ember szabad, tehát nem hisz semmilyen felsőbb hatalomban.
@metal01ful
@metal01ful 8 ай бұрын
Idióták amikor beszélgetnek.
@metal01ful
@metal01ful 8 ай бұрын
És az a hithű disznó, aki egyéb húst eszik? Páros újjú patást?idio
@pikocska93
@pikocska93 9 ай бұрын
Isten áldjon meg Misi ! Tavesz baktalo <3
@AnitaKis-JuhaszneGabor-wo8do
@AnitaKis-JuhaszneGabor-wo8do 9 ай бұрын
Gyönyörű❣️🙏
@janosantal5874
@janosantal5874 10 ай бұрын
0:32
@janosantal5874
@janosantal5874 10 ай бұрын
0:24
@janosantal5874
@janosantal5874 10 ай бұрын
0:18
@peterandorka2868
@peterandorka2868 11 ай бұрын
Köszönöm csabalakatos4753-nak ezt az ajánlást, meghallgattam Balázs atya említett prédikációját (a KZbin-on ellérhető). Nem tudom azt mondani, hogy nem értek vele egyet. Csend, alázat, a csendben találkozás Istennel. Egyetértek. De az is biztos, hogy Balázs atya idealista, és ha "Ecclesia evangelisandi causa exstat", akkor nem intézhetjük el a kérdést egyszerűen annyival, hogy "a szentmise nem pasztorációs terület", tehát ne divatoljunk, hogy becsábítsunk bárkit a templomba. Különösen manapság, amikor fogyatkozunk itt Európában. Számomra is a gregorián a tiszta forrás. És igaza van, hogy a gregorián mellett a reneszánsz egyházi kórusművészet, kiemelten Palestrina tudta a liturgiához szellemiségében legközelebb álló zenét megteremteni. Balázs atya bírálja a gitáros énekek szakmai színvonalát, és ebben sem tudom azt mondani, hogy nincs igaza. Idézi pl. a "...vedd el tőlem mindenem, ami gátol feléd" sort, hogy az milyen magyartalan. Valóban. De akkor már azt se énekeljük, hogy "szívemből csak bűn fakad" csak azért, mert valami laikus kántor ezt párszázéve így írta meg (az idő legitimizál?!), vagy a szöges ellentétét, hogy "készebb vagyok meghalni, mint téged megbántani". Ezek teológiailag nem állják meg a helyüket, mégis éppen a misén adják a nép szájába, akik - így birka módon - simán eléneklik anélkül, hogy átgondolnák, mi hagyja el a szájukat. (Sajnos sok meggondolatlanságot beszélünk amúgy is, tehát nem meglepő. vö.Mt12,36) A flüei szent Miklós-ima, még ha a gitáros, versesített megfogalmazásban magyartalan is lett sajnos, legalább szellemiségében megkérdőjelezhetetlen. De ha már az egyházzene problematikájánál tartunk, egyébként az is igaz, hogy a kántor manapság azért kénytelen, ha legalább gregoriánt szeretne, valamiféle válaszos zsoltárt előadni, rosszabb esetben a bevonulást, felajánlást, áldozási éneket népénekkel pótolni (!), mert a hároméves rítusban ezek a tételek nincsenek megzenésítve évtizedek óta, hiába van a szövegük ott a misekönyvben. (Igazából így nem is értem, hogy lehetett ezt érvénybe léptetni addig, amíg ez nem lett legalább meglévő gregorián dallamokra szisztematikusan végigadaptálva az előírt énekek sora. [Az Eucharistnak itt egy kiaknázható liturgikus lehetőség legalább 300 tétel erejéig, ha nem több!] Mert így ab ovo inautenticitásra van kényszerítve a mindenkori kántor. Pláne, ha gitárosról van szó, akinek még ennyi repertoárlehetősége sincs.) Így sajnos a Balázs atya féle ideált az új rítusban - új kompozíciók híján - egyszerűen nem lehet maradéktalanul teljesíteni. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ne törekedjünk az igényességre, az más tészta. A gitáros zenét viszont szerintem nem lehet elítélni csak azért, mert gitáros. Ez stílusbeli kérdés. A gregoriántól a népének is idegen. És azok között is van olyan, ami szellemiségében, vagy legalább mondanivalójában idegen népdalt dolgoz fel, csak a kivasalt orgonakíséret miatt nem annyira vesszük észre. vö. pl. a "Csillagom, révészem" kezdetű népdalt az "Üdvözlégy Jézusnak drága szent Teste" kezdetű népénekkel! És feltételezem, egy olyan reneszánsz misét se ítélne el Balázs atya a hangzása alapján, amelyben cantus firmusként teljesen világi szöveghez kötődő dallam lappang, mert hogy valamilyen okból ez nagy divat volt a XIV. század környékén (vö. Missa L'homme arme kompozíciók sora). Annál inkább a "Kenyered és borod táplál engem" kezdetű éneket, mert hát az mégis csak a Jézus Krisztus szupersztárból vett zene újraszövegezése! Úgyhogy ez kényes kérdés. Az viszont biztos, és nekem, aki az egyházzene minden műfajában tevékenykedek, elég nagy fejtörést okoz, amikor egy gitáros mise énekrendjét össze kell állítanom. Ilyen szempontból nagyon is üdvözölendő, hogy születnek olyan gitáros kompozíciók, mint ez, amelyben végre tényleg azok a szövegek kerülnek megzenésítésre, amelyeket az Egyház előír. Még a széles körben elterjedt Jenő IV-ben is sajnos "jószándékú embernek" van. Gondolkodtam rajta, hogy vajon mi miatt írogatták át önhatalmúlag a szövegeket a szerzők. Egyetlen okot találtam: amatőrségből. Mert a zenei stílusból adódó konstans mérő, a 8 ütemes perióduskényszer nem tűri meg a nem magyaros verselésű szöveget. Na akkor ezek a prózai dolgok, mint az ordinárium, mindenképp alkalmatlanok a zeneileg stílusos megzenésítésre. Mit lehet csinálni? Ez az igazság. Ezt az ellentétet feloldani úgy, hogy az eredetileg előírt szövegeket megtartva mégis jól énekelhető, prozódiailag jól értelmezhető kompozíció szülessen, ne pedig (hogy egy kollégámat idézzem) "valami kényszeredett regölés", talán lehetetlen, vagy csak a Mozart-szintű zseniknek lehetséges, akiknek a keretek soha nem jelentették a kiteljesedés ellehetetlenedését. Nem irigylem tehát a feladatra vállalkozó szerzőket. Az egyéni leleményversek a hitalos szövegek helyett pedig nyilván elfogadhatatlanok a szentmisében, ez nem kérdés. (Vagy de?) Amiről még beszél Balázs atya, az az önmegvalósítás a liturgiában. Ebben is van igazság. Így a másik ilyen gitáros-kérdés, amin gondolkodtam sokat az, hogy mi miatt állnak az apszisban, vagy annak közelében, elől a gitárosok rendszerint? Ki látott már olyat, hogy a kántor kiáll középre, szemben a néppel, amikor népéneket vezet? Szépen, alázatosan fent ül az orgonánál. Pláne ha együttesről van szó, sokszor még az áldozásnál a bejárást is megnehezíti, hogy olyan helyen zsúfolódnak, ahol semmi keresnivalójuk. Nálunk helyben igazán nagyszerű gitáros együttes van a vasárnap esti miséken: alázatosak, autentikusan éneklik a zsoltárt és alleluját (pontosan a kiírt szövegek hangzanak el!), nem játszanak többet a kelleténél, de sajnos ők is elől vannak. Pedig ez nem koncert, nem színpad! És ebből az is következik, hogy nem egyszer hallani olyat, hogy újabb és újabb énekek sora következik, amikor már rég csendnek kéne lennie (pl. áldozás után). Mi ez, ha nem magamutogatás? De ez nem a gitároson múlik, egy rossz hozzáállású, vagy az időt ügyetlenül kezelő kántor is simán megcsinálja ez utóbbi hibát. És most itt általános jelenségekre reflektálok. Mivel a Mátyás templom a régi rítushoz épült, itt tulajdonképpen nem a zenészek, hanem az oltár van rossz helyen. :) A jelen Gloria tételhez, túl az általános, műfajilag szerintem áthidalhatatlan nehézségeken, amelyek ebben a kompozícióban is jelentkeznek, mint az eddig átalam ismert összes, nagy doxológiát megzenésíteni próbáló gitáros Gloriában, én csak azt az egy kritikát fűzném, hogy a Szigeti-mise intonációjával kezdeni szerintem indokolatlan, és pont a darab saját hangjából, eredetiségéből veszít ezáltal. Én ezt nem csináltam volna Gellért helyében, zavart is okoz, talán ezért írták lejjebb, hogy "miért kell a régi jól megszokott dallamokon változtatni", holott ez egy másik mű akar lenni. Más, ha gregorián intonációt választ az ember, annak van egy országokat, nyelveket áthidaló egyetemessége, ez viszont egy magyar, viszonylag friss (még 30 évig jogdíjas) szerző művének a - szerintem felesleges - becitálása (becibálása). Jobb volna egy egyéni dallam. A pap testvéreinknek meg kell tanulni? Hát aztán! Ha szívesen hallják ezt a darabot templomukban, biztosan szívesen meg is teszik.
@djingis33
@djingis33 11 ай бұрын
"Nem nagyobb egyetlen szolga sem uránál, a sorsunk már eggyé vált Jézuséval. A világ nem ünnepel, amíg nem sejti meg: Ő az Úr, nincs más!" Amen
@ambrusnezsuzsi3342
@ambrusnezsuzsi3342 11 ай бұрын
A szoveg es dallam i s gyonyoru imadsag ❤❤❤
@ambrusnezsuzsi3342
@ambrusnezsuzsi3342 11 ай бұрын
@marikapalosne2974
@marikapalosne2974 11 ай бұрын
Csodálatos, megható... Imádomőket. 🙏❤️ Köszönöm nekik ezt a csodálatos dalt 👌💖🌹🦋. Ámen 🙏❤️
@tordaimagdalena2849
@tordaimagdalena2849 Жыл бұрын
❤😊❤