5:55 Remélem olvasod és egyszer összefutunk öcskös 😉
@rolandkiss1212Сағат бұрын
0:48 Hát akkor neked is elkéne mert úgy látszik nem voltál ott, mert Fasizmus az Olaszoknál és a Spanyoloknál volt. Sőt Spanyolországban még a 2.VH után is nagyon sokáig az volt. És 56-ban egyedül ők akartak 300.000 katonát küldeni segíteni nekünk, csak a kedves nyugat nem engedte át őket a területein. 😉 Szép napot és jó tanulást kedves 🤦🏻♂️
@Megafos013Сағат бұрын
A gyerekgyilkos cionisták ellen mikor tüntettek?
@rolandkiss1212Сағат бұрын
Hol? Sztálingrádnál? 🤔😅🤦🏻♂️
@mristo1483Сағат бұрын
1161
@AdventureSalaСағат бұрын
Van különbség a két tábor között. Zongorázni lehet,hogy úgy mondjam. 😂
@szekereselektra12532 сағат бұрын
*Hősiesség kicsit túlzás. Ez elkeseredés, mert 2 opció volt, ha maradnak. Meghalnak az a jobb vagy jön a fogság ami a rosszabb. Így aki kellően elszánt volt az úgy döntött, hogy jobb megpróbálni egy harmadik verziót. Ha nem sikerül meghalnak ami még mindig jobb, mint a szovjet fogság. Mellesleg a kitörők többsége német volt.*
@lorddebx2 сағат бұрын
Mentsük meg Európát! Mi hazánk 💚
@laszlokozma98792 сағат бұрын
Magyarázzák már el,ennek az értelmiségnek:a fasiszták spanyolok és olaszok vóltak ! 😢
@ketsziСағат бұрын
A fasizmus néhány ismérve: hatalom és nacionalizmus, az emberi jogok megvetése, az ellenség/bűnbak azonosítása egyesítő okként, burjánzó szexizmus, ellenőrzött tömegtájékoztatási eszközök, nemzetbiztonsági megszállottság, vallás és kormányzat összefonódása, a munkaerő elnyomása, az értelmiségiek és a művészetek megvetése, korrupció, elcsalt választások.
@Pelau553 сағат бұрын
Miért nem tüntetnek a kommunista diktatúra ellen...😂
@olahadam50423 сағат бұрын
Szerencse, hogy a második világháború idején nem ilyenek kezén múlott hazánk sorsa mert akkor jóval többet vesztettünk volna.
@ildikonagy92693 сағат бұрын
De a szivárványos László ott lesznek bog a kezükbe. A megemlékezés a sok magyar halott katonàra az az bűn. Akkor hol voltak , amikor Ilaria, Salist az Olasz antifasisztàt kinevezték EUs psrlamenti képviselőnek?! Miután tavaly embereket támadtak meg , Budapest utcáin. parlamenti képviselőnek!
@azsolt10303 сағат бұрын
jó pofa ember jeremy
@RóbertSàs-f1t5 сағат бұрын
Ha nem mondanák el hovatartozasukat az emberek mar ránèzèsre is el lehet dönteni ki mit kèpvisel,az egyik oldal eltorzult jomodu felsőoktatott a masik egyszeru normalitasparti konzervativ!
@vdan87572 сағат бұрын
Normalitáspárti konzervatív, hahaha :D
@JozsefKiss-mq5md2 сағат бұрын
V dán, nem húzod anyádba? Belpesti zsidó mind.
@RóbertSàs-f1tСағат бұрын
@vdan8757 nem érteni magyar? Vagy fájni igazság?
@bajuszattila29986 сағат бұрын
A Leninfiút érdemes lenne elküldeni akár most Szibériába!
@istvancziva29887 сағат бұрын
Dicsőség a hösöknek!
@gergototh20127 сағат бұрын
Büszke vagyok Mayára, az olasz nőre!
@zsoltmolnar37708 сағат бұрын
Ezek a Balliberális megmondó emberek az Ukrán ellenálást az Oroszokkal szemben Hősi cselekedetnek tekintik, míg a Magyarok ellenálását a Szovjetekkel szemben fasizmusnak tartják. Talán el kellene gondolkodni azon, hogy egy katona parancsot teljesít! Ezek a katonák hősök voltak, mert védték ahazájukat, de lehet, hogy az lett volna a legjobb, ha átengedjük a Szovjet hordát, és Párizsig a Szovjet birodalom része lett volna Europa, és megtapasztalhatták volna a Nácizmus után a Kommunizmus "áldott" hatását aSzajnáig. Már csak ezért is Hősök voltak azok, akik ezt megakadályozták.
@1010-o9v9 сағат бұрын
A "Kitörés napja" egy szélsőjobboldali összejövetel, amelyet hagyományőrzésként tüntetnek fel, valójában azonban a náci kollaboráció dicsőítésére szolgál. Az esemény résztvevői gyakran tiltott szimbólumokat viselnek, illetve olyan katonai felszerelésben jelennek meg, amely a náci Németország és a nyilasok viseletére emlékeztet. Az igazi hősök és családjaik elhatárolódnak ettől, hiszen azok az eszmék és követőik, amelyeket itt ünnepelnek, éppen azok, akik miatt rengeteg magyar katona és civil értelmetlenül vesztette életét. A Budai Kitörés katonai szempontból teljes kudarc volt. A hadművelet semmilyen érdemi célt nem szolgált, hiszen a háború kimenetele ekkorra már eldőlt, politikai jelentősége sem volt. Morálisan nem dicsőséges haditettként, hanem egy értelmetlen és tragikus áldozathozatalként értékelhető. A német hadvezetés valójában saját stratégiai céljaira használta a magyar katonákat: nem Budapest védelme volt a céljuk, hanem időnyerés Bécs védelmére. A Budapestre rekedt csapatoknak Hitler megtiltotta a visszavonulást, és a német parancsnokság azt sem engedélyezte, hogy a magyar egységek fegyverszünetet kössenek a szovjetekkel. Ennek nem katonai, hanem propagandisztikus és presztízsokai voltak: a náci vezetés nem akarta nyilvánosan elismerni egy újabb vereséget. A magyar katonák tehát nem számíthattak semmiféle segítségre vagy védelemre a németektől. Szerepük mindössze annyi volt, hogy minél tovább feltartsák a szovjet előrenyomulást, hogy a német hadvezetés időt nyerjen Bécs védelmének megszervezésére. Aki dezertált vagy megadta magát, azt árulónak tekintették, és gyakran kivégezték vagy hadbíróság elé állították. A német hadvezetés döntései miatt a magyar katonák és civil lakosság súlyos veszteségeket szenvedtek el. A Budai Kitörés során a német és magyar csapatok szinte teljesen megsemmisültek: a több mint 40 000 katonából alig néhány száz jutott vissza saját vonalaikhoz. A harcokban elesett vagy fogságba esett magyar katonák családjai a háború után megtorlásnak és üldöztetésnek voltak kitéve. A német parancsnokság nemcsak a magyar katonákat, hanem Budapest civil lakosságát is kiszolgáltatta a pusztításnak. Az ostrom elhúzódása és a kitörés következményei közvetlenül hozzájárultak ahhoz, hogy tízezrek veszítsék el otthonaikat, szeretteiket vagy életüket. A magyar katonák tehát nemcsak a fronton, hanem családjaikon keresztül is óriási árat fizettek a német érdekek kiszolgálásáért. A Budai Kitörés nem hőstett, hanem egy tragikus és elkerülhető vérontás volt, amely a német érdekek miatt feláldozott magyar katonák és civilek életébe került. A Fidesz politikai számításból engedélyezi a "Kitörés napja" rendezvényt, mert több szavazatot nyer vele, mint amennyit veszítene. Míg a hatóságok egy tibeti zászló miatt azonnal intézkednek, és tüntető tinédzsereket könnygázzal fújnak le, addig a szélsőjobboldali csoportok és a pedofil bűnelkövetők következmények nélkül tevékenykedhetnek Magyarországon.
@thegoodoldrommel141710 сағат бұрын
Az a baj, hogy a pesti gettó úgy itt maradt, ahogy volt...
@esaman666411 сағат бұрын
Aki úgy félti a bőrét, úgy reszket, hogy közben a másik jogait hangos demonstráció keretében csorbitaná, az húzzon innen, nem kéne provokálni, tiltakozzon máshol, mondjuk Izraelben! Annyira félnek itt és mégsem takarodnak, ja persze a galandféregnek nehéz elhagyni a gazdatestet!
@GaborMesr-t7x11 сағат бұрын
Mit keres Lenin a sapkádon? Érdemes megőrizni. Ez az egész tüntetés ebben a formában egy vicc.😂
@PistikeLajos12 сағат бұрын
Éljenek a hagyományörző mozdonyszőke nácik
@gergelyhorvath288312 сағат бұрын
El tudom képzelni, ahogy mondjuk a Légió Hungáriások remegnek az antifa tüntetőktől......😂😂😂😂😂😂
@Jisz-d3c12 сағат бұрын
Egyik kutya, másik eb. Mindkettő irányzat az Igaz Isten ellenében létezik.
@PistikeLajos12 сағат бұрын
Engem is támadtak meg mozdonyszőke nácik
@ÁdámKiss-w2l12 сағат бұрын
Országra nézve szégyen hogy ezt engedik pedig a nácik miatt olyan az ország amilyen
@belahorvath643113 сағат бұрын
Nagyon furcsa emberek ezek a neonácik ,
@AttilaSzopori-x3y13 сағат бұрын
A sátáncsillagos meg mit karattyol?
@8lifeisamovie87 сағат бұрын
...vagy legalább németül sprácholt volna...😁
@danielkovacs29787 сағат бұрын
Talán blikk videón magyarul beszél. 😂
@azsolt103017 сағат бұрын
mind a 2 oldalról ???? testvérem az " antifák,, civileket vertek félholtra mert lionsdales poloba benne van az nsda tag ami már elég nekik hogy náczy meg a dohány trafikos csávót is majdnem kivégezték ott van a video ahogy az öreg néniket is telibe fujják paprika sprayel antifa az egy nemzetközi terrorista csoport ..... valahogy betyárseregeseket meg a tököm tudja milyen ilyen hasonló csoportok nem igen vertek meg embereket mert jaj rajtad bőr kabát van és gyapju sapka pedig én sokszor tényleg úgy néztem ki mint lenin bazdmeg és mégis ilyen "gonosz nácik,, mellett elsétálva meg ultrák mellet elsétálva nyugodtan tudtam tovább menni na ha egy horthy polót vennék fel az antifáról ez nem lehetne elmondható .......... féreg terrorista bolsevik zülledék ez és mindig meg fogják úszni mert a komcsi nem vész el csak átalakul megújul elbújik és ha az ajtón teszed ki az ablakon mászik is már vissza ..........
@msmajmia789617 сағат бұрын
Mennyi ostoba komcsi múmia ...
@ZalánMárta18 сағат бұрын
se több se kevesebb nem lesz tőle a fizetésem, ez nem irónia hanem a valóság ennyi
@molnarattila266218 сағат бұрын
00:58 a kis"hős" "sátánista"antifakurwa még a bikk-nek magyarul nyilatkozott! 😂😂😂
@molnarattila266218 сағат бұрын
01:28 ebböl a kreatúrából simán kinézem,hogy gyúrcsányra veri ki!!😂😂😂
@isti91719 сағат бұрын
Ez a TASZ-os elfogult egy nagy fasz. Nem független!!! Sajnos. A gazdáik etetik, arra kell nyalnia!
@danielocsai3620 сағат бұрын
1:10 Valaki elmagyarázhatná nekem, hogy az őrjöngő, önbíráskodó antifák miben jobban az őrjöngő, önbíráskodó széljobberektől.
@vdan87572 сағат бұрын
A széljobberek sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, mint az antifa, de ne zavarjon.
@isti91720 сағат бұрын
Örülök neki,hogy a rendőrség jól felügyelete az antifasz felvonulást, mert látszott,hogy pentagramos kurvának nagyon viszketett a tenyere ,hogy megint balhézanak.
@krisztiantischner719920 сағат бұрын
A nyanya téved. Nem tanulta meg 1989 óta, hogy gyülekezést a yard NEM engedélyez, hanem tudomásul vesz, vagy megtilt. Ha tudomásul vesz, akkor lehet gyülekezni, de ez nem engedélyezés. Ha megtilt, akkor nem lehet gyülekezni és akkor ez tiltás. Kurvára nem kell engedély a gyülekezéshez, mert az a gyülekezésről szóló törvény adta JOG, NEM PEDIG engedélyköteles tevékenység. Ez az 1989-ben megindult demokratizálódás egyik első lépése volt még 1989 elején. 36 év telt el azóta, de antifa nyanya még most sincs képben ebben a témában... Ilyen az, amikor a Gyurcsány agymosott népe hadovál össze-vissza...
@livmarlin425920 сағат бұрын
Vesszen a Fidesz!
@ildikonagy92693 сағат бұрын
Akkor jön aMagyar Péter, aki majd mindennek leviszi ,az Aràt, 3,60 tej, és kenyér, és a szegenyekenbfog segíteni, a jó lélek. Nem tudom elképzelni, hogy tárgyal a többi ország vezetőivel! 😄😄. Úgy beszél mint egy kocsis, nem mint egy statiszta
@livmarlin425933 минут бұрын
@@ildikonagy9269 Nekem az is elég lesz, ha Orbánnal ellentétben nem lop.
@attilakovacs824420 сағат бұрын
Sieg!!!!
@zsoltfeher422021 сағат бұрын
A piros fehér zàszlos nö olyan magyar akcentussal beszél hogy behaltam. Ezek nem antifasiszták ezek véres száju kommunistàk. Az Antifa az igazi nàci bagàzs! A vörös haju nö azt is elvitetné aki zöld ruhàba van vagy rövidebb a haja. Nemtom a Lenin sapkàs nyikhajnak mondtàk hogy a vörösök nagysàgrendekkel több halottat termeltek ki mint a 2vilàghàboru összes halottja!
@Bassman677021 сағат бұрын
Nagyon buta, ostoba, primitív ...ók tüntikèznek egy teljesítmènytúrával egybekötött, a kitörès, ès a második világháború hősinhalottaira való emlèkezès ellen.
@paltompa52221 сағат бұрын
Vicces azért hogy az antifa oldalon egy olyan embert nem tudtak megkérdezni, aki értelmesen tudott volna beszélni.😅 Mellesleg cáfolom hogy a 60 km-hez kellene bármi előkészület és képzettség. Inkább csak kitartás. Én is lesétáltam, pedig nem keszűltem.😁
@hungariancuman283521 сағат бұрын
a nácikat meg a kutya antifát a Dunába
@Bassman677021 сағат бұрын
Itt nem volt egy náci sem. Ha nácikat akartok látni, menjetek ukrajnába.
@Ertek_Elek21 сағат бұрын
"A modern leninfiú majd megmondja nekünk" A kommunisták mindig nagyobb problémát csináltak, mint a nacionalisták.
@derszuzala21 сағат бұрын
Csak az egyik keresztényeket írtott, a másik meg zsidókat
@derszuzala21 сағат бұрын
te takony
@derszuzala21 сағат бұрын
Lenin= Hitler
@Alex-bz7pu21 сағат бұрын
Azért ezektől az iskolázatlan, Lenin sapkás, anarcho-kommunista zászlós, antifasiszta tömegektől megkérdeztem volna, hogy tulajdonképpen mit tartanak Fasizmusnak és a Nácizmusnak.