Miért kellett teljesen behúzni a fékszárnyat? C152-n például a POH szerint 20 fokra kell visszahúzni átstartoláskor, vagy ha akadályt kell átrepülni, akkor 10 fokra.
@rnzoli11 күн бұрын
emlékeim szerint olyan hamar felgyorsult a gép a normál emelkedéshez szükséges sebességre, hogy nem állítottam meg a behúzást 10 foknál, hanem hagytam, hogy teljesen behúzza. Amúgy a gép POH-ja egészen pontosan azt írja, hogy 1. gázadás után legalább 20 fokig vissza kell húzni (nem maradhat 30 vagy 40 fokon) 2. 58 csomó elérésekor el kell kezdeni emelkedni (ezt a sebességet tartva) 3. akkor vissza kell húzni 10 fokra és így tartani a pályavégi akadályokig (ha vannak) 4. biztonságos magasságon 65 csomó elérésekor be kell teljesen húzni 0 fokra. Itt a fasor nem számított közeli (pályavégi) akadálynak és vígan át lehetett volna emelkedni felette fékszárny nélkül, feltéve hogy nem zavar meg a beragadt átesésjelző, ami miatt már az emelkedést sem tudtam úgy elkezdeni, ahogy a POH-ban le van írva, és utólag visszagondolva, jó is hogy teljesen behúztam, különben biztosan túlléptem volna a kirakott fékszárnyra előírt sebességkorlátozást, miközben próbáltam értelmezni az ellentmondásos jelzéseket a emelkedés megkezdése helyett.
@dreizwanzig10 күн бұрын
@@rnzoli ok, köszi!
@memy44602 ай бұрын
Nagyon jo vidi lett. Jo a zene is.
@rnzoli2 ай бұрын
köszönöm szépen. Az éjszakai repüléseknek van valami megmagyarázhatatlan varázsa számomra.
@memy44602 ай бұрын
Nagyon szep video lett, gratulalok.
@rnzoli2 ай бұрын
köszönöm szépen az egész kis csapat nevében!
@memy44602 ай бұрын
A weboldal cime miert van kipixelezve?
@rnzoli2 ай бұрын
nem akartam hogy azt higgye bárki, hogy az érintett cégnek akarok reklámot csinálni (nincsenek is rászorulva). Néhány másik hosszabb videóban viszont jól látszik a szárnydúcra ragasztott reklám matricájuk.
@memy44602 ай бұрын
Hallod, ez tenyleg az utolso pillanat volt.Szabalyosan drukkolta, hogy el tudjatok emelkedni a video vegen.
@rnzoli2 ай бұрын
kicsit necces volt, bár ha kellett volna, tudtam volna még húzni rajta, de az átesésjelző miatt ezt meghagytam a legeslegvéső eshetőségre. A teljes történetről, az okokról, a tanulságokról készült azóta egy hosszú videó is.
@memy44602 ай бұрын
Nagyon jo video. Ha lehet feltennek egy kerdest. On szerint mi az a felso korhatar, ahol az ember meg elkezdhet repulni tanulni? Valaszat elore is koszonom.
@rnzoli2 ай бұрын
a rekreációs célú hobbirepülésnek hivatalosan nincs felső korhatára, a munkavégzést lehetőve tevő kereskedelmi tevékenységet viszont csak 65 éves korig lehet végezni. De utána még magáncélból van aki 70-80-90 éves korig is tud aktívan repülni. Idősebb korban a fő korlát jellemzően a repülőorvosi egészségügyi minősítés megszerzése, ezért mindenkinek ezt javaslom először elintézni. Ha ez sikeres, akkor a képzés szerintem elkezdhető 80 éves kor alatt, csak arra érdemes tekintettel lenni, hogy nehezebb lesz a kéz-láb mozdulatok és a szem-középfül érzékelés összehangolása. 40 évesen kb. 1.5-ször, 60 évesen kb. 2-szer annyi időbe telik elvégezni a tanfolyamot, mint 20 évesen. (Ez több költséget is jelent.). Idősebb korban érdemes a repülőklubokban végezni a képzést, ahol barátságos környezetben kényelmes ütemben lehet haladni. A nagyobb repülőiskolákban inkább a fiatalok tömeges és gyors képzése zajlik, mert ők később hivatásként is a repülést választják majd. Remélem sikerült megválaszolnom a kérdést! 🙂
@TamasLaszlo-835 ай бұрын
Ez egy szép gesztus volt! Régebben faltam Tobak "Cica" és Krascsenics Lajos könyveit. Hihetetlenül plasztikusan írták le a történetiket. Az ember olvasás közben szinte ott volt a légiharcok sűrűjében! Na számomra Ők az igazi hősök. Amikor már teljesen egyértelmű volt a "műsor" végkimenetele, Ők akkor is felszálltak azzal a max. 20-30 Messzerrel és harcba bocsátkoztak a fölényes túlerővel szemben a siker minden esélye nélkül...
@rnzoli5 ай бұрын
igen, elképesztő, hogy mit vittek véghez, még az utolsó hetekben is profin és bajtársiasan harcolva a túlerővel szemben. Mivel a könyvben többször szóba került Tulln és Raffelding, amiről semmilyen elképzelésem nem volt korábban, meg itthon nagyjából szinte senkinek sem, ezért gondoltam, hogy elrepülnénk arrafelé. A raffeldingi szükségrepülőtér egykori helyét a repüléskor még nem is tudtam pontosan, hanem csak "nagyjából" repültünk el arrafelé, remélve, hogy rajta lesz a felvételeken. Csak később, eldugott német nyelvű hadtörténeti és hagyományörző fórumokon olvasott információkból és képekből sikerült apránként összeraknom a pontos helyét és szerencsére tényleg rajta volt a felvételen 😅köszi a tippet, Krascsenics Lajos könyvét nem ismertem, feliratkoztam rá az antikváriumban, hátha lesz így elérhető példány.
@TamasLaszlo-835 ай бұрын
@@rnzoli Irigyellek,hogy ott járhattál és láthattad, ha csak a nyomait is ...Én úgy emlékszem azt mesélte "Cica", hogy Raffelding volt a repülőgépek utolsó állomása. Ott gyújtották fel a gépeiket könnyek között, nehogy az orosz kezére kerüljenek...
@rnzoli5 ай бұрын
@@TamasLaszlo-83 igen, ráadásul annak ellenére, hogy a szövetségesek a fegyverek megsemmisítését megtiltották a fegyverletételi feltételeikben. 2007-ben egyénként annyi érdekesség még kiderült, hogy az egyik gépet, ami az utolsó bevetésük után került az állományukba egy lelőtt gép pótlásaként a németektől (tehát ők maguk nem repültek már vele bevetést), pár nappal később a németek "visszavették" és átrepülték Neubiberg repülőterére, sok másik német géppel együtt, ahol a németek adták meg magukat szervezetten az amerikaiaknak. Ez a gép később az Egyesült Államokba került, ahol felújították és kiállították Chino repülőterén, Kaliforniában, német színekben..
@TamasLaszlo-835 ай бұрын
@@rnzoli A chinoi Messzerről hallottam, de azt nem tudtam, hogy magyar vonatkozású is a történet...nem semmi!
@TamasLaszlo-835 ай бұрын
Hát...ez meredek volt... Mert az a fasor nagyon gyorsan közeledett. Azonban szerintem prímán megoldottad a szitut! Nem véletlenül mondják, hogy a leszállás az egyik legkritikusabb szakasza a repülésnek. Jómagam kb 6-7 éve egy IS-28-as vitorlával produkáltam egy olyan hosszú bejövetelt, hogy gondolatban már láttam a repülőtér kerítésének darabjait a gép körül repkedni, de aztán valahogy csak megállt a masina az utolsó pár méteren... A féklap-használattal is akadtak ott problémák bevallom. Kiderült, hogy repülésem közben megfordult a szélirány, én pedig ezt nem vettem észre (ki a csoda gondolta volna ezt egy iskolakörön?). Az oktatóm csak vett egy mély lélegzetet odajött a géphez és annyit mondott: "Szerintem megtanultad a mai leckét..." - Hát meg!
@rnzoli5 ай бұрын
úgy bizony, tanúsíthatom, hogy az egy nagyon-nagyon rossz érzés, amikor gondolatban már látja az ember, hogy mi történhet rossz esetben 😅 de ez előfordul néha, amikor próbáljuk az önbizalmunkat egy egészséges tartományban tartani. Ugyebár nem lehet mindentől rettegni sem, és persze az eltúlzott önbizalom is káros. Ez utóbbi esetben pont jól jön egy kis ijedtség, ez a legolcsóbb "tanulópénz", én nagyon komolyan veszem ezeket az eseteket.
@matefodor3306 ай бұрын
Szép munka gratulálok! Sosem repültem repülőgéppel, viszont UAV-vel gyakran. Hogyan lehetséges az, hogy egy filléres UAV folyamatos pontos széladatokat közöl, a te géped viszont ezek szerint nem? Lehet, hogy tök hülyeséget kérdezek, de ha van egy kis időd örülnék a válasznak. Köszönöm!
@rnzoli6 ай бұрын
teljesen jó a kérdés! A rövid válasz az, hogy az UAV-ok nem szállítanak embert, kisebb balesetveszélyt jelentenek, egyszerűbb (vagy nem is kell) engedélyeztetni őket. A repülőgépeknél ez drágább, és sokkal macerásabb modernizálni őket, még az olyan kis gépeket is, mint amivel én repülök. Én ugyanis most olyan kisgéppel repültem aznap, ami "minősített" (azaz idegen szóval "certifikált"). Ez azt jelenti, hogy hatóságilag bevizsgált és minden apró változtatást engedélyeztetni kell rajta. Elég régen gyártották a gépet, valamikor a 70-es évek közepén, persze azóta már sok minden fel lett újítva rajta, motor lett cserélve, modernebb, digitális műszereket kapott, amiben van GPS is. Úgyhogy tulajdonképpen minden adva van, hogy kijelezze a levegő sebességéből és a föld feletti sebesség különbségéből a gépre ható szél irányát, sebességét. Utána is néztem, hogy mi a helyzet. Az egyik műszerünk, a 2 db Garmin G5-ös nem számítja ki ezt, de kijelzi a földfeletti sebességet, illetve a szögeltérés mértékét a tényleges haladási iránytól. Ebből és a légsebesség összehasonlításából - kis magasságon! - lehet következtetni arra, hogy szembeszél, hátszél, oldalszél vagy szélcsend van. De konkrét értékeket nem számol, és mivel én azt hittem, hogy "tudom" hogy szélcsend vár, ezért nem is tartottam fontosnak ránézni a földsebesség és légsebesség közötti különbségre a leszállás előtt. Legközelebb gyanakvóbb leszek😇 Van viszont egy másik műszerünk, egy Honeywell KSN 770-es fedélzeti számítógép, ami a navigációban segít. Utánaolvastam, és annak már van (lenne) olyan képessége, hogy a gép orrához képest megjeleníti a szél irányát egy nyilacskával, és kiírja a sebességét is. Pont úgy mint a nagy, modern utasszállító gépeken 😎 Csakhogy amikor visszanéztem néhány fényképet, amin látszik a kijelző, ennek a résznek a helye üres (fekete négyzet) 😢 Valószínűleg valamilyen konfigurációs oka van: a KSN 770 nem kapja meg a légsebesség információt a G5-től, ezért nem számolja ki a szél irányát és erejét. Előfordulhat, hogy valamilyen beállítással ezt lehetne orvosolni, de jellemzően nem olyan kritikus információ ez általában, ami miatt az egész flottában az összes gépet átkonfigurálnák. Úgyhogy ebből a szempontból a mi fedélzeti számítógépünk nem tudja azt, amit a nagygépeké. Csak majdnem.
@matefodor3306 ай бұрын
@@rnzoli Köszönöm a részletes választ!!
@truckcool81666 ай бұрын
Hello! Mennyi idő mire Bp-ről elérsz Losinjba vagy Pulaba? üdv.
@rnzoli6 ай бұрын
Szia! Ezzel a géppel kb. 3 óra repülési idő. Tavaly óta végre Horvátország is a Schengen-i övezet része, úgyhogy nem kell beiktatni egy sármelléki vagy pécsi leszállást "határátlépés" címszóval, aranyáron.
@truckcool81666 ай бұрын
@@rnzoli Érdekes, köszönöm. Néztem, hogy kb 510 km körül van légvonalban tehát kb 170 km/-val tudsz menni?
@rnzoli6 ай бұрын
@@truckcool8166 igen, nagy átlagban kb. ezzel számolok útvonalon, de persze tényleges átlagsebességet sok egyéb tényező befolyásolja. Kicsit lassabban érünk célba: - szembeszélben - jobban megterhelt géppel - alacsonyabban (1000 méter alatt) repülve - ha kerülni kell, pl. katonai légtereket, zivatart - ha "dugó" van az érkezési vagy indulási repülőtéren. Kicsit gyorsabban érünk célban: - hátszélben - kevésbé terhelt, "könnyebb" géppel - magasabban pl. 3000 méteren (a ritkább levegő miatt) - ha kapunk engedélyt az útvonal egyszerűsítésére ("direkt"-ek) - ha beenged az irányítás minket a nagyobb és gyorsabb gépek elé is (mint itt Pulában).
@gyulak27256 ай бұрын
Nézzen utána az Oxalobacter Formigenes-nek!
@rnzoli6 ай бұрын
Nagyon szépen köszönöm, ez újdonság nekem, ez valóban ígéretes lesz az újratermelődés megakadályozásában! 🥳 Csak sajnos a már meglevő kővel viszont nem tud mit kezdeni ez a klassz baktérium sem...😢
@buktatoni6 ай бұрын
Így jártam én is a kocsmába menet biciklivel. De én nem tudtam átstartolni,ezért marhára berúgtam... Bocsi! Csak oldani akartam a feszkót,ami még utólag elmondva is átjött Amúgy gratula...
@rnzoli6 ай бұрын
na végre valaki a vitorlázógép-pilóták nevében is felszólal! ❤ ők sem tudnak átstartolni, csak egy dobásuk van, és valószínűleg a kocsmában is megállják a helyüket 🍺. Amúgy köszönöm szépen és tökéletesen igazad van, nem kell ezekre ráfeszülni. A kihívásoktól nem félni kell, hanem hanem felkészülten meg kell oldani őket.
@sorosarpad6 ай бұрын
Valami egézen véletlenül kerültem ide,mert sem a repülés,sem az azzal kapcsolatos dolgokhoz a nullához közeli a tudásom. De megnéztem és nem bántam meg mert a levont tanulságok érvényesek az élet más területére is. Pl. hogy a szélkerekek mozdulatlanságából hiba levonni azt a következtetést,hogy szélcsend lenne.Sokszor látni ez autóval elhaladva is ilyet tapasztalni. Bizonyos szakszavakat ugyan nem értettem,mi is lehet az. pl. "átesésjelzö" "kilbegtetés" Pedig magyar szavak ami viszont külön (!) dícséretes. Mivel manapság igen sokan gyalázzák a mi ösi anyanyelvünket! Köszönöm.
@rnzoli6 ай бұрын
nagyon szívesen, "nyelvében él a nemzet"! 🙂 nem tudom miért, de a KZbin váratlanul sokkal szélesebb körben ajánlotta ezt a videómat a nézőknek, mint bármelyik másikat az előző 11 év alatt . Nagyon örülök, hogy még így is érdekes volt. Az átesés-jelző egy sípoló hang, ami arra figyelmeztet, hogy ha tovább emelném a gép orrát, akkor az irányíthatatlanul le fogja adni az orrát, esetleg még meg is pördül közben. Kis magasságon az ilyesmi sajnos életveszélyes becsapódás okoz. A kilebegtetés a leszállásnak az a része, amikor már nem süllyed tovább a gép, hanem a pálya felett 10-30 centiméterrel repül vízszintesen, és közben fokozatosan veszít a sebességéből, egészen a futóművek földet éréséig.
@Altusaero6 ай бұрын
Ha senki nincs a reptérei frekin, át szoktam repülni a reptér felett iskolakör magasságon, és megnézem a szélzsákot. A videóban nem hallottam a szélzsák szót, esetleg bele lehetne tenni ;)
@rnzoli6 ай бұрын
igen, az is egy jól bevált módszer a hátszeles leszállások elkerülésére. A videóban van kép szélzsákról 3:14-nél. A leírásba pedig beletettem a "Hogyan kerüld el a hátszeles leszállásokat?" részt, amelynek az egyik pontja pont ez: "d. Ha nincs megbízható információ rádión, repülj a reptér fölé és keresd meg a szélzsákot". Ennél többet azért nem akartam, mert egyrészt nem csak a buló tud szélirányt mutatni, hanem pl. felszálló füst, vagy mezőgazdasági gép után felszálló por is (sőt, a szélkerekek is, de ezt most már annyira nem tudom jó szívvel javasolni). Másrészt átstartolásnak sok más egyéb indoka lehet, pl. túl nagy sebességű bejövetel, túl kevés fékszárny-nyitás, rosszul számolt vagy becsült leszállási úthossz stb. Ezeket is meg kell tudni oldani biztonságosan, ez volt a fő szempont.
6 ай бұрын
Javaslom, hogy menjetek el a Hármashatárhegyi reptérre, vitorlázórepülővel gyakorolni egy kicsit. Ne motort géppel, hanem vitorlázóval. A reptér egy katlanban van az egyik végén, a ,ásik végén meg ott a falu és a magasfeszültségű vezeték. Aki itt tanul meg lejtőszeles őszies időben repülni és leszállni az bárhol le fog tudni szállni utána, még egy jó nagy baltával is.
@rnzoli6 ай бұрын
HHH 🥰 tavaly nyáron jártam ott, és igazolom, hogy motoros géppel is éppen elég nagy kihívás volt! 😅kzbin.info/www/bejne/p2msmJihhL6JbJI
6 ай бұрын
@@rnzoli Én 1975-ben kezdtem el ott repülni vitorlázóval. 1977-ben repültem meg a 3 és az 5 órás időtartam repülést A HHH lejtőszelében, majd innen indultam megrepülni az ezüstkoszorút 77-ben. Ma már nem tudok repülni egészségügyi okok miatt, de máig jól emlékszem a csodálatos HHH reptéren eltöltött évekre. Szerintem a világ legszebb és leg technikásabb reptere. Mivel én ott tanultam repülni, így nekem ez nem volt nehéz, hamar hozzászoktam. Köszönöm a linket a HHH videódról, nagyon tetszett, főleg az, hogy panoráma képeket is csináltál és feliratokat is. Szuper lett. :)
@rnzoli6 ай бұрын
köszönöm szépen, örülök hogy tetszett. Sajnos HHH-nak nagyon mostoha a sorsa ahhoz képest, hogy milyen fontos szerepet töltött be a magyar repülés történetében 😥 Ezért is örülük, hogy sok szervezés után, de sikerült oda eljutom és csinálni róla egy videót.
@cszsiros6 ай бұрын
Gratula, az ilyen videókból kellene sok. Nekem anno az oktatóm mutatta meg Góbéval, hogy meg lehet csinálni egy erős hátszeles leszállást is, de ki kellett számolni mert nagyon jött a pálya vége
@rnzoli6 ай бұрын
igen, kevés van ilyen videókból, mert egyrészt szerencsére ilyen nehezebb döntéseket igénylő helyzetek azért ritkán vannak,, másrészt meg sajnos sokan nem is szeretnék ezeket nyilvánosságra hozni, mert tartanak a lenéző megjegyzésektől. Pedig az egészséges önkritika a repülésbiztonság egyik alappillére. Egyszer mi is szálltunk le Falkéval hátszélben, ami - mint utólag kiderült - jóval erősebb volt a vártnál. A leszállás kicsit komplikált, de sikeres volt amúgy. Amikor megálltunk, azért én megjegyeztem az oktatómnak, hogy én bizony továbbra is az ellenkező irányt választanám a leszálláshoz. Mire ő azt a meglepő választ adta, hogy most már ő is! 🤣
@cszsiros6 ай бұрын
@@rnzoliörülök h tetszett a Kositzky videóm ( Tobakos) nézd meg a többi elemzést Háy Gyuri bával. Megnézem majd a tartalmaidat, most fedeztem föl és szupernek ígérkezik
@rnzoli6 ай бұрын
@@cszsiros á, akkor itt kezdd, erre vagyok a történelmi témában legbüszkébb! 🙂 "Tulln és Raffelding - Megemlékező átrepülés a Puma vadászezred utolsó két bázisrepülőtere fölött" kzbin.info/www/bejne/h6mVdqmjrsdja6M Kositzky Attila "Kék szobájában" én is jártam amúgy jó néhány évvel ezelőtt, őt is sikerült megölelnem egy közös fénykép erejéig ❤
@cszsiros6 ай бұрын
@@rnzoli Gratulálok, megnéztem mindhárom videót amit linkeltél. Emailcímet tudsz adni?
@rnzoli6 ай бұрын
persze, RNZOLI kukac T-ONLINE.HU
@tamasjuhasz42566 ай бұрын
Basszus, levert a víz a kanapén ülve is 😵💫 Amúgy szép mentés, higgadt profi végrehajtás 😉 Nem rég engem is megtréfált a hátszél, bejött egy jó kis 15 csomó 500 lábon, mi is mentünk még egy kört belőle, igaz nekünk a két CFM56-3 nagy segítség ilyenkor 🤪 Tanulságos videó! Vigyázz magadra, sok jó leszállást! 😎
@rnzoli6 ай бұрын
a 15 csomós hátszél-komponens szép lehetett... jól tévedek, hogy ti azzal a nagy madárral 5 csomós hátszél-komponensig vagytok engedélyezve? amúgy meg ha a manual szerint (is) menni kell még egy kört, akkor menni kell! 😂 inkább egy plusz kör, mint egy rakás papírmunka 😅
@jozanparasztpeti6 ай бұрын
Miért nincs kirakva a pályára egy szélzsák? Vagy én nem láttam?
@rnzoli6 ай бұрын
van szélzsák, de a pálya középvonalától 125 méterre, nagyjából féltávnál, az előtérhez-hangárokhoz közel. Ez egyébként teljesen rendben van, csak az olyan hosszú pályáknál szoktak a küszöbök közelébe kirakni szélzsákokat, ahol a szélirány akár eltérő is lehet a pálya két végén (pl. Ferihegy).
@jozanparasztpeti6 ай бұрын
@@rnzoli Köszi az infót!
@Hpeter6956 ай бұрын
Tényleg mindig megtanít az élet, hogy hobbiból repülünk, nem sietünk sehova, nem fog lecseszni senki, nem fognak őrjöngeni az utasok, ha rászánunk +3 percet és átrepüljük az afis nélküli repteret mielőtt leszállunk. Én ma Balatonkeresztúron gondoltam rá, hogy milyen jó lenne csak bemenni egyenesen 32 finalre és tökölés nélkül leszállni. Végül rászántam magam és mégis átrepültem a repteret 2000 lábon. A pálya közepén állt 4 siklóernyős, meg még 10 ember, aki nézte őket. Észrevettek volna a finalen is, de így meggyőződtem róla, hogy mindenki elhagyta a pályát. És még a szélzsákra is rá tudtam nézni. Köszi a videót, nagyon tanulságos! A lényeg, hogy leértél épségben. 👍🏻
@rnzoli6 ай бұрын
igen, az első védvonal mindenképpen a nyugodtság, semmi kapkodás 🙂de azért az sem 100%-os védelem minden ellen, szóval jó, ha van még egy védvonal szükség esetén, ami a leszállás megszakítása (átstartolás). Én ott és akkor ennek nagy hasznát vettem és persze ezzel én is lerepültem a +3 percemet, nyilván így sem úsztam meg 😅
@ferenckovacs78566 ай бұрын
Bőny… Mennyit repültem onnan anno 😇
@rnzoli6 ай бұрын
most is jó hely, kedves emberekkel 🥰 itt van róla egy hosszabb felvétel: kzbin.info/www/bejne/pGPQZ2irmclnprM
@eszgabor6 ай бұрын
A szélzsákon látszik a hátszél, nem? (eléggé életlenül látom ahogyan belenagyítottam)
@rnzoli6 ай бұрын
tökéletesen látszott rajta - miután begurultam az előtérre 😅 sajnos a szélturbinák nagyobbak voltak és könnyebben ki lehetett venni őket🙄
@eszgabor6 ай бұрын
@@rnzoliAzok le lehettek állítva valamilyen karbantartás vagy rendellenesség miatt?
@rnzoli6 ай бұрын
@@eszgabor a repülőtérről jól látszanak, úgyhogy megkérdeztem a helyieket is, de ők sem tudták. Azt mondták, hogy működni szoktak. Valami nagyon komoly karbantartás vagy esetleg vészleállítás lehetett az oka, mert tervszerű karbantartásra szerintem 1-2 turbinánál többet nem szoktak elállítani és azok is össze-vissza irányokba állnak be. Mindenesetre ezek után kicsit bizalmatlan leszek irántuk 😠
@szgabor5556 ай бұрын
Nagyon jó és tanulságos videó. Be is építettem azt a jövőbeni leszállásokhoz...
@rnzoli6 ай бұрын
köszönöm szépen, használd egészséggel! lehet hogy csak 3-4 másodpercet nyer az ember azzal, hogy ismerősnek tűnik a helyzet, de ez átstartoláskor sokat számít
@hunorhonor6 ай бұрын
Nagyon hasznos videó! Grat és köszi!
@rnzoli6 ай бұрын
Nagyon szívesen, ezek után ti már csak nálam ügyesebben csináljátok! 🙂
@hunorhonor6 ай бұрын
@@rnzoli kicsit visszavettem a magabiztos arcomból, mennyire oda kell figyelni mindig, minden körülmények között! Ezek a leghasznosabb oktatóvideók. Több ilyet!
@rnzoli6 ай бұрын
azért én inkább a nyugis túrarepülős videókat részesíteném előnyben, de tanulságok amúgy minden repülésből származnak, többnyire kisebbek, és néha - mint ebben - nagyobbak.
@lzormy6 ай бұрын
Gratulálok! Megoldottad. Ezenkívül hálás köszönet a tanulságos videópért!
@rnzoli6 ай бұрын
köszönöm szépen, és nagyon szívesen. Fontos hogy ezeket a hibákat közösen feldolgozzuk, mert időről-időre előfordulnak túlfutásos balesetek (szerencsére csak könnyebb sérülésekkel).
@lzormy6 ай бұрын
@@rnzoli kedves Zoli. Most latom, hogy az en nevem is csak becenév. Lévay Zoltán néven megtalálsz a Face-n. Ajanom figyelemedbe a Tatabánya-Kisoroszi-Visegrád című albumom. Most korábban Jávor Gézával, aztan Gödöllőn, Budaörsön Merka Gézával, most Urhidan Utasi Béláékkal szoktam elofordulni. Megtanutam, hogy a felkeszülés és az utoagos Briefing ugyanolyan fontos. Édesapám és a Bátyja a He-70; Ju-86, Ju-87 es FW191 en repulve ezt ugy fogalmazták meg, hogy "Nem tegezzük le" Remélem osszefutunk valameyik reptéren! Sok szép repült orat, és vigyázz a landolások száma mindig egyezzen a felszállások számával!
@rnzoli6 ай бұрын
egyetértek, tisztelni kell a repülőgépet, az időjárást, a saját korlátainkat. Természetesen kellő óvatossággal lehet ezeket a korlátokat tágítani, de "letegezni" (lenézni) tényleg semmit nem szabad a repülésben! különben aztán nem fog egyezni a felszállások és leszállások száma...
@istvanlendvai62936 ай бұрын
Lényeg, h higgadtan megoldottad a helyzetet. Időképen rá szoktam nézni a szélre, ha nincs a reptérnek, akkor a közeli városnak/falunak biztos van automatája. Ha ennyire közel van nagyobb reptér, mint itt, akkor meg a metarra szoktam ránézni.
@rnzoli6 ай бұрын
igen, rá is néztem a szél előrejelzésre, és láttam a délkeleti gyenge szelet 🙄aztán megláttam az álló szélkerekeket (direkt ezért tettem be a videóba, hogy ti is lássátok), és annyira megörültem, hogy akkor nem kell körözgetni, hanem mehetek nyílegyenesen leszállni, hogy nem kérdőjeleztem meg. Csuda egy dolog ez a megerősítési torzítás, azt hittem engem biztos nem érint, hát egy frászt, dehogynem 😂amúgy a helyieknek is mutattam, hogy ott van az a szélkerék-farm, miért nem mozognak vajon a turbina-lapátok, senki nem tudta megmondani. Máskor mindig szoktak mozogni.
@tamaselmont83106 ай бұрын
Szélzsák?
@rnzoli6 ай бұрын
@@tamaselmont8310 igen, volt, minden IS volt. Csak hát azt hittem, hogy nincs rájuk szükség, hiszen amúgy meg mégis miért állna 1 tucat szélkerék ugyanabba az irányba, mozdulatlanul, ha nem azért, mert elállt a szél? (Mondjuk láttam már tartórúdra feltekeredett búlót is.)
@finisttechnoavia48496 ай бұрын
Erre talaltak ki a szelzsakot Erdemes lett volna leszallas elott ellenorizni
@rnzoli6 ай бұрын
Úgy bizony! És még lett volna három másik tuti módszer is, amivel még a 31-es küszöb előtt kiderült volna, hogy a közeli szélkerék-telep turbinái nem szélcsend miatt álltak le teljesen.
@finisttechnoavia48496 ай бұрын
@@rnzoli tobb szempontbol is erdemes elrepulni egy addig ismeretlen vagy eppen nem uzemelo repuloter folott elrepulni es meggyouodni hogy minden rendben van a leszallashoz. Nekem egyszer volt egy olyan eset h Tapolcan ahol azert nincs elkepeszto forgalom eppen rendeztek egy modellrepulo versenyt amit nem lattam vna ha nem repulok fole Sajnos igy is levertem kb 200 meteren egy modellt mert tul keson vettem eszre Ezek utan nyilvan nem szalltam le😀
@tamaselmont83106 ай бұрын
Ezt akartam írni, még a videón is látszik merre áll és 3 csík min. tehát 9 csomó.
@arpadmesterhazy22216 ай бұрын
Magyar repülőtér (is) volt. Kositzky tábornok ír róla az egyik könyvében.
@rnzoli6 ай бұрын
Hadműveleti repülőtér jellege miatt csak időszakosan volt használva, és leginkább a szovjetek használták ilyen célokra, de valóban, 1985 nyarán például a magyar 101. Önálló Felderítőrepülő század is kitelepült oda 1 hónapra. Természetesen akkor is a szovjetek "garanciális csoportjával", nem teljesen önállóan. A mezőkövesdi időszak alatt a 101-esek a nádudvari lőteret használták az éleslövészetre és bombavetésre, de csak akkor, ha arra a szovjeteknek éppen nem volt szükségük. "Mezőkövesd repülőtér - Clementína, hívóneve: „Falu” - Vándor Károly- Légierő társbérletben I. VPP Kiadó, Dunakeszi 2009, - a Szovjet csapatok és a magyar néphadsereg által közösen épített és üzemben tartott magyar tulajdonú repülőtér 1945 után, stratégiai bombázók számára is alkalmassá tett leszállással és bizonyos ideig tartó tartózkodással. ( A magyar néphadsereg anyagi forrásai megszűntével a repülőtér teljes kiépítése abbamaradt) A Szovjet csapatok által többször is igénybevett repülőegységeik időszakos tartózkodására (többnyire nyáron) használt repülőtér. " Forrás: Doktori (PhD) értekezés, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi Doktori Iskola Katona István: A 101. Önálló Felderítőrepülő-század történeti, valamint az állományába tartozó Szu-22M3 repülőgéptípus alkalmazási körülményeinek vizsgálata 1983-tól 1991-ig., hdi.uni-nke.hu/document/hdi-uni-nke-hu/Katona%20Istv%C3%A1n%20PhD%20%C3%A9rtekez%C3%A9s%20tervezet.pdf
@janosecsenszki48164 ай бұрын
@@rnzoli A Kecskeméti beton cseréje /felújítása/ miatt a III. repülőszázad közel egy évig volt ide áttelepítve /I-II Szolnokon/ és III. század adta ez idő alatt a készültséget! Települő reptérnek nevezték , ennek ellenére a szovjetek kb. 40-50 SU-22 folyamatosan itt üzemeltettek. Az állományuk légilépcsős cseréjét is itt bonyolították le Aeroflot TU-134,TU-154 gépekkel! A laktanyát /Szentistván/ is közösen használtuk velük!
@xcarlos827 ай бұрын
Szia Zoli, köszi a Bőnyi reptér bemutatását! ..eddig mindig csak kb. 2000 láb magasságból nézegettem a péri forgalmi körön.. :) Hamarosan ismét repülök arra, hatósági vizsga következik.. (LHFM-LHPR-LHLI.. útvonallal)
@rnzoli7 ай бұрын
én is már szemezgettem Bőnnyel egy ideje, szóval egyszer tényleg is kellett szállnon ott és nagyon profin és kedvesen fogadtak. A hatósági vizsgához meg egy jó nagy kalappal kívánom a jó időt és a jó teljesítményt. Ha Lipóton (LHLI-n) találkozol Jánossal, mondd meg neki, hogy üdvözlöm. (Remélem a Lipóton készült videót is láttad!)
@ImreKolenak7 ай бұрын
akkor most már te is idézheted Arnold Schwarzeneggert...
@rnzoli7 ай бұрын
nagyon sok jót mondott, melyikre gondolsz? "Hasta La Vista, Baby?" 😅
@ImreKolenak7 ай бұрын
@@rnzoli i am back
@rnzoli7 ай бұрын
@@ImreKolenak sajnos ez még nagyon ingatag és korlátozott visszatérés, de sokkal jobb még így is, mint a földön malmozni és nézni az eget...
@Gaborkik7 ай бұрын
Nagyon érdekes, a füves pálya mennyivel nehezebb terep a szilárd burkolatúakhoz képest?
@rnzoli7 ай бұрын
A füves pályához több odafigyelés kell: - beleolvad a környezetébe, csak sokkal közelebbről lehet felismerni mint pl. egy betonos pályát - csúszósabb mint a szilárd burkolat, kb. 20%-al hosszabb a fékút megálláskor - a felszínén gödröket okozhatnak az ürgék, vakondok, kutyák, ezért még hosszú pálya esetén is a soft/short field (rövid pályás-puha pályás) le és felszállást kell alkalmazni, maximálisan kímélve az orrfutót és a főfutókat is - a túl magasra megnőtt fű beleérhet a légcsavarkörbe, ezért a fű állapotára rá kell kérdezni érkezés előtt.
@vlagyiszlavgaluzinyec95748 ай бұрын
Szia!Valahol elérhető vagy? Köszönöm
@rnzoli8 ай бұрын
szia, persze, itt :) szoktam figyelni a kommenteket és válaszolok rájuk
@primmarton9 ай бұрын
Nem tudtatok megállni? vagy direkt ez volt a terv?
@rnzoli9 ай бұрын
nem ez volt a terv, de nem voltam már benne teljesen biztos, hogy meg tudunk állni a vége előtt. Ilyenkor jobb átstartolni és újrakezdeni. Az ellenkező irányból a pálya felét sem kellett felhasználni. 8 csomós hátszél ennyit számít.
@that_dude649 ай бұрын
Ez tényleg húzós volt. De egy Cessna 172-vel nem annyira nehéz?
@rnzoli9 ай бұрын
technikailag nem nehéz, és a gép ennél jóval meredekebb Vx emelkedést tudott volna, ha történetesen nem ragad be az átesésjelzője. A pszichológiai oldala már nehezebb kérdés, mert a tréningek nem tudják pontosan visszaadni/szimulálni az éles helyzetben lejátszódó folyamatokat. Majd erről az esetről próbálok csinálni egy részletesebb kisfilmet is valamikor a közeljövőben.
@zoltanvarga9694 Жыл бұрын
Szervusz! Én is szoktam Falke-zni a fiammal és néha szeretnénk hasonlóan felvenni videóra. Az érdekelne, hogy hogy oldottad meg az intercom és a rádió hangjának rákötését a kamerára?
@rnzoli Жыл бұрын
Szia, én a fejhallgató kimenetet "csapolom meg", egy 6.3-as jack dugó-aljzatos Y-kábellel, ami 1:10 osztással megy a Drift kamerába 3.5-ös jack dugóval. De ha valakinek nem az erőssége az elektronikai barkácsolás, külföldről is rendelhető ilyen kábel, profi minőségben, garanciával stb. például itt: www.aircraftspruce.com/categories/avionics_instruments/av/menus/av/headsetx_adapters_recording.html
@zoltanvarga9694 Жыл бұрын
Nagyon köszönöm. Gondoltam, hogy valami leágazós dolog lesz ;) Azt hiszem össze barkácsolok én is egy ilyen Y-t. Kösz Üdv@@rnzoli
@martinliska7977 Жыл бұрын
..which airfield now is the nearest to Miscolc ?
@rnzoli Жыл бұрын
Nearest is LHER (Eger), 21 NM West-Soutwest and 1 hour drive by car. A better equipped airfield is LHNY (Nyíregyháza) 36 NM East, about 1 hour 20 minutes by car.
@xcarlos82 Жыл бұрын
Köszönöm a feltöltést minden leendő hobbipilóta nevében! (nemrégiben kezdtem el az LAPL tanfolyamot, szintén DA-20 típussal fogom majd gyűjteni az órákat+élményeket..) :)
@rnzoli Жыл бұрын
nagyon szívesen, majd 100 repült óránál járva írd meg, hogy te mit tapasztaltál. Nyilván az élmények minden nehézséget megérnek, de azért jobb a nehézségekkel előre kalkulálni, és akkor no para.
@kiskrisz1 Жыл бұрын
Üdvözlöm! sokszor nézem a videóit és nagyon tetszenek nagyon szeretem őket. 4:33 nál a városom Pomáz felett repült el éppen. Én onnan kicsit balra Budakalász felé lakom. Jó volt így viszont látni ,ha csak kicsit is a városom madártávlatból. Sok repülős videót pont emiatt figyelek és ez az első ahol benne van a lakóhelyem! További jó repülést kívánok!
@rnzoli Жыл бұрын
Tiszteletem! Igazán köszönöm a dicsérő szavakat és van egy jó hírem. Szerencsére még nem töröltem a nyers kamera-felvételeket, úgyhogy akkor feltöltöttem ezt is, csak önnek, csak most: Pomáz átrepülése 1 percben 🙂 kzbin.info/www/bejne/f33VmGV7nMd4iNE Sajnos a fényviszonyok nem igazán jók, de talán ki lehet venni rajta egy-két nevezetesebb épületet vagy területet így is. Kellemes böngészést, és valóban, fentről nagyon érdekes a világ.
@kiskrisz1 Жыл бұрын
@@rnzoli Nagyon szépen köszönöm! Sosem láttam még így madártávlatból az otthonom, mert bizony látszik ! 🥰 Nagyon sok mindent látni felismerni a felvételeken. Tényleg nem találom a szavakat ! Köszönöm szépen! 😇 Pont most ment el megint felettünk egy kisgép.. bevallom ezek után csak az jár majd a fejembe egy gép láttán, hogy lehet ismét Ön volt 🙂🙃
@suti1979 Жыл бұрын
Kérünk egy videót 31-es leszállással is, az sokkal izgibb. :D
@rnzoli Жыл бұрын
á, olyan megközelítés már volt a CPL gyakorlati képzésem során 😁nem nehéz az, csak nem a pályát kell nézni, mert abból az utolsó másodpercekig nem látni semmit 😅 sajnos akkor leszállni nem lehetett, mivel pont zajlott a hercehurca a vagyonkezelővel és zárva volt a repülőtér, úgyhogy csak egy pálya feletti áthúzást csináltunk. Néhány másodperc erejéig ide lett bevágva azokból a felvételekből: kzbin.info/www/bejne/fWPYaKZra7Z6h7Msi=hW79-FMz21X2qQi1&t=466
@tamaswilcsek Жыл бұрын
Én még nem mertem elmenni oda. Látom, a fészerből indultál a felszálláshoz. 😃
@rnzoli Жыл бұрын
igen, a biztonság érdekében mindent meg kell tenni 😅 de amúgy ha az előtér üres, akár a bejárati kaputól, azaz majdnem a 11-es út mellől is el lehet kezdeni a nekifutást a felszálláshoz, csak ne fújj el senkit a bicikliúton és a szárnyvég se érjen hozzá semmihez a gyorsításkor. Amúgy a talaj sima és szépen le volt vágva a fű is. Van olyan magasabb osztályú reptér, ami ennél rosszabb állapotú.
@doglife5403 Жыл бұрын
Megtalálni is nehéz a repteret 😮 nemhogy leszállni Örülünk az újjabb feltöltésnek
@rnzoli Жыл бұрын
igen, a füves repterek kiválóan beolvadnak a környzetükbe 🙂 első körben nem is pályát érdemes keresni, hanem a közelében levő nagyobb tájékozódási pontokat (folyókanyarulat, út, település), aztán azokhoz képest meg lehet találni a reptér mellett levő épületeket, és csak legvégül magát a pályát a küszöbjelek alapján. De akkor már szinte. elrepülünk felette 😂
@gabornagy8212 Жыл бұрын
JET-A1-essel szokták használni?
@rnzoli Жыл бұрын
igen, praktikusan az elérhető a repülőtereken. De amúgy végszükség esetén, ha beragadnék valahol, ahol nincs Jet-A1, ott a benzinkútról hozott minőségi gázolajjal is meg lehet tankolni.
@BakicSl Жыл бұрын
9:09 ATC: A little one is on final before you, okay, continue. T7BSG: We will let the little one go, no problem!
@rnzoli Жыл бұрын
ah, fantastic, thank you for the precise English translation!
@schmidi_hu Жыл бұрын
Az mennyire megszokott (hasznos / zavaró), hogy 1000 ft AGL-re küld a megközelítés során altitude helyett? Értem, hogy a tenger felett közelítesz egy ideig, de utána úgyis berepülsz újra a szárazföld fölé, és a reptér 274 ft-en van ha jól látom, tehát úgyis "vissza kell váltanod".
@rnzoli Жыл бұрын
Nekem nagyon zavaró, mert - radar magasságmérő híján - mindig meg kell néznem előre, hogy az kb. mennyi tengerszint feletti magasság lesz :) Itt viszonylag sík terep felett nem akkora gond, mert az irányító csak azt akarja, hogy a lehető legalacsonyabb biztonságos magasságon "kússz be" a reptér közelébe kb. egy átlagos iskolakör magasságában követve a tereppontokat, és így ne zavard a nagy játékosokat, Viszont az összes horvát VFR megközelítési térkép 1000 láb AGL-t ad meg a kötelező jelentőpontok közt. Valami jogi oka lehet ennek, mert a TMA-k is mindig végetérnek 1000 láb AGL-en, nem tartanak a földfelszínig Szerencsére az irányítók nem mindig ragaszkodnak ezekhez az 1000 láb AGL-es megkötésekhez, induláskor egyből emeledhettem 5500 lábra S8 felé, nem kellett kikúsznom 1000 lábon odáig. A Zadar-i videóban is lehet majd hallani, hogy ott AMSL-ben adtak 1500-at a térképen jelölt 1000 AGL helyett. De pl. Brac esetében van egy nagy sziklafal, amitől jobbra 500 láb AGL-en vagy, balra pedig azonnal 2500 van, és a közelkörzeti irányítót nem igazán érdekelte, hogy én a a sziklafal jobb oldalán voltam, amikor bevillant neki a veszélyes közelség-jelzője egy másik, szembetartó gép miatt, aki a szikla bal oldalán volt. Szóval kicsit zavaró, de mivel nem kell centiméterre pontosan tartani, nagyobb probléma nélkül végrehajtható.
@schmidi_hu Жыл бұрын
@@rnzoliköszi a választ! Hasonlóan éreztem én is, annyi plusszal, hogy én csak a videó után néztem meg a chartokat, így még jobban meglepődtem, amikor hallottam, mint gondolom Te, aki előre felkészült az eljárásokból :)
@rnzoli Жыл бұрын
@@schmidi_hu én akkor lepődtem meg, amikor Zadarban AMSL-t kaptam. Nem is fogtam fel, de szerencsére az irányító résen volt és észrevette 😂
@pucoka4272 Жыл бұрын
Jó ez a dízel cessna. :) K. Péterrel ezzel megyünk miután a SKL odaveszett.
@rnzoli Жыл бұрын
én is szeretem több okból is, de azért van ismerősöm, aki szerint ez "otthonra nem kéne" neki :) meg hát nincs olyan szép mély hangja, mint a benzinesek repülőgépeknek. Én amúgy az SKL előtt 1 évvel jártam dízellel Brac szigetén, családtagokkal, és utánunk 1 évvel érte baleset az SKL-t ugyanott. Hogy ennek volt-e köze ahhoz, hogy dízel vagy benzines, azt nem tudom, tavasszal még a horvátok nem készültek el a vizsgálattal. mivel szerencsére mindenki megúszta, ezért nem kell sietniük.
@zmandic085 Жыл бұрын
great communication, love your videos with all the details. keep up the good work!
@rnzoli Жыл бұрын
thanks a lot, I will try! Next will be the arrival and departure in Zadar-Zemunik....
@ImreKolenak Жыл бұрын
Figyelmeztette, hogy van egy "kicsi" a megközelitésen, a gyors pedig azt mondta, "elengedjük a kicsit, semmi probléma"
@rnzoli Жыл бұрын
köszönöm! az elejét ugyan sejtettem, de a második felét nem tudtam megtippelni. Nagyon jól össze lett fűzve a három gép, a magyarul bemondott köszöneten meg elolvadtam... 😁
@gypilisi Жыл бұрын
Az a baj, hogy nem lehet többször like-olni, pedig megtenném... :D
@rnzoli Жыл бұрын
semmi gond, én egynek is örülök :)
@tivadartoth7077 Жыл бұрын
Unalmas!
@rnzoli Жыл бұрын
nagyon! 🥱😴
@gypilisi Жыл бұрын
Mindig élmény, visszanézni ezeket habár tudom hogy nem mai felvétel. :)
@rnzoli Жыл бұрын
igen, már 9 éve ennek :) de ez a gép, illetve a két reptér még mindig működik! (Sajnos van olyan videóm is, ahol már ez nem mondható el...🙁)