Szia Olivér! Esetleg tervezel a későbbiekben Cine objektív ismertetőt, amiben bemutatod, hogy melyik márkának melyik objektív típusai milyen rétegeket/felhasználókat céloznak meg? Pl. úgy mint a Sigma objektíveknek is van "Contempolary" ami nem rossz objektívek(nekem is ezek vannak), és van az "Art" típus, ami pedig a jobbra vágyókat célozza meg, a szebb objektív rajzolat és egyéb dolgok miatt. Őszintén szólva, átlátom ugyan ebben a témában a fotózásra szánt objektíveket, de ahogy betekintettem a Cine objektívek világába(később szeretnék venni) nekem eléggé átláthatatlanak tűnik így elsőre(persze lehet, hogy van erre célzottan weboldal amit még nem találtam meg :D), főként az APS-C és a Full frame objektívek érdekelnének.
@FSTechcsatornaАй бұрын
Szia! Az a helyzet, h annyira sok az optika ebben az érában, hogy nemigazán van lehetőségem ilyenre. Ráadásul én az a típusú ember vagyok, aki nem igazán látja a nagy különbséget A és B cine optika között. Vannak paraméterek amiknek feleljen meg, de a lelkébe nem igazán látok bele, így méginkább nehéz ebben a témában releváns videót csinálni. Ha ki akarsz próbálni valamit, akkor érdemes bérlő cégeknél tesztelni az adott optikát.
@FSTechcsatornaАй бұрын
Van valami konkrét amúgy, amire kíváncsi lennél?
@Game_SynchАй бұрын
@@FSTechcsatorna Értem. Köszi a Tippet!
@Game_SynchАй бұрын
@@FSTechcsatorna Sony GM és Sigma Art kategóriájához hasonló(éles kép és a valóság színeit próbálják vissza adni jobban), Cine objektívet keresek. Nem tudom, hogy talán a "DZOFilm", vagy a SIURI -nál találnék-e hasonlót. Olyanra lenne szükségem, ami minél élesebb képet ad vissza, és utólag szeretném color grading -olni a felvett anyagot. Vagy esetleg tudnál ajánlani általad ismert márkát, és azon belül típust amire érdemes lehet ránéznem(Sony FX30, majd később FX3 -hoz szeretném használni ugyan azt az objektívet)?
@FSTechcsatornaАй бұрын
Sajnos ebben a témában nem én vagyok az embered. De lehet a unidome-al venném fel a kontaktot, sztem náluk ezek vannak és akkor ki is tudod próbálni
@zoltanwiner863Ай бұрын
Nagyon jól hangzik ez az ar szemüveg. Mennyire zavaró dioptriás szemüveggel együtt viselni? Meg mennyire fáradt el a szemed a viselése közben? Illetve szerinted lehetne használni programozásra monitorként utazáskor? Am köszi a videót.
@FSTechcsatornaАй бұрын
Szia! Sztem arra a felhasználásra pont zseni tudna lenni a cucc! Szemüveggel nem az igazi együtt hordani, mindenképp abban érdemes gondolkodni, h dioptriás lencsét kérsz bele, mint ahogy amlítem ugye ezt a lehetőséget. Én egyszer egyhuzamban kb 3 órát filmeztem. Az alatt se nem volt kényelmetlen, se nem fájdult meg a szemem. Nyílván, a szemfájás függ attól, h kinek mennyire képernyő edzett a szeme.
@SuperN7232 ай бұрын
Nagyon jó dolognak tartom! De meta quest3-at meg sem közelíti. 4k 120hz és tökéletes arra hogy a ps,xbox,mac streamet egy időben kezelje. Sok mindenre lehet használni.
@FSTechcsatorna2 ай бұрын
Kérdem én, miben nem közelíti meg? A felbontás 1 dolog, de ha a szemed ezt is szépnek látja ráadásul pixelmentesnek, akkor miért kell több. Btw, nem is egy liga :) ezt nem játékra találták ki, csak egy opció.
@SuperN7232 ай бұрын
@ igazad van, nem egy liga! Ennyi elég is. Nappaliba az asztalon hagyom az AutoCad-et (ott marad) a konyhába ki megyek tekerni ott a falon az xbox kijelzője. A kaja felett lebeg egy időzítő meg a recept,közben fel ébresztem a Ps-t megnézni hol tart a letöltés és közben whatsapp-on telefonálok miközben az apple music levan rakva a nappaliban. Jah,játszani 1 percet sem játszottam vele, mert ha már Metro Vr akkor nem egy Snapdragonon fogom tolni. 😂 ennyi a különbség. Tudom nem sok,de egy kicsit mégis az.
@FSTechcsatorna2 ай бұрын
Én ezt értem, de a villamost sem hasonlítja az ember a vonathoz, pedig mind a kettő kötött pálya :D
@FSTechcsatorna2 ай бұрын
Elkezdhetném sorolni én is az AR előnyeit, pl h ezt felveheted az utcára a nélkül, h hülyének néznek :D de teljesen felesleges. A tesztemből is kiderül, h nem olyan volt a cél, aminek a VR megfelel
@SuperN7232 ай бұрын
@@FSTechcsatorna írtam az elején! “Igazad van, nem egy liga” nem vesz fel normális ember ilyen szarokat az utcára. 😀 legyen az vision pro vagy Ar szemüveg. 3-400 euro egy ilyen AR szemüveg, ugyanennyiért van quest is. Az a nem mindegy hogy mit kapsz ennyiért.
@arminzolyomi2 ай бұрын
És az ultràról mit gondolsz? Csak a prot említetted
@FSTechcsatorna2 ай бұрын
A kérdés jogos. Nekem azt mondták az infuze-nál, higy azt gyakorlatilag csak azoknak ajánlott, akik szoftvert fejlesztenek ilyenekre. Semmivel sem tud többet, mint a pro.
@Kesneme12 ай бұрын
Nekem a felbontás az ami nem tiszta és/vagy itt folyik el a dolog. Mert oké, hogy FHD-jelet kezel, de ha maga a kijelzője fizikálisan ennyit tud akkor valójában, soha nem látunk még fhd képet sem rajta, mivel ugye azon belül alkozja a rá küldött képet. Annak idején pl. PSVR egyes headsettel is azt tapasztaltam, hogy bár a felbontás játéknál, tökre elég volt, de egy youtube-ot is nézve rajta már nem volt tiszta a kép, tehát szemmel láthatóan hiába volt a videó rajta fullhd még talán 720p-nek sem felel meg. Nekem egyedül ezeknek a szemcsiknek a felbontása az ami miatt nem látom érdemleges felhasználási módját. Pl. vágás közben, egy monitor képét kitéve rá, az apró szövegek, stb mind mind olvashatatlan kb az alacsony felbontás miatt. Vagy mit tapasztaltál ezzel kapcsolatban?
@FSTechcsatorna2 ай бұрын
Figyu, én egy netflix sorozatot végignéztem rajta. Én érzékenynek mondom magamat a pixelességre, és itt eszembe se jutott, h rossz lenne. Nemtudom, hogy ez választ ad e a kérdésedre.
@ricsirics012 ай бұрын
Tájékoztató jelleggel: AR: A kiterjesztett valóság vagy augmentált valóság (angolul augmented reality, AR) a valóság egyfajta virtuális (látszólagos) kibővítése, amikor például egy mobiltelefon kamerájával szétnézve vagy egy erre a célra létrehozott szemüveget használva a valós környezetbe virtuális elemeket vetítünk. VR: A virtuális valóság (VR) olyan számítógép által generált környezetekre vagy valóságokra utal, amelyek célja egy személy fizikai jelenlétének szimulálása egy adott környezetben, amelyet úgy alakítottak ki, hogy valódinak éreztesse magát.
@FSTechcsatorna2 ай бұрын
Köszi ;)
@objec2 ай бұрын
Nem értem miért ezt "mutatod" be?? Az össze review erről az eszkőzről annyira jelentéktelen és nem mond semmit te se sajnos. Ott kezdődik, hogy nem az Air 2 Pro-t hanem az Ultrát kelett volna megmtuatni az embereknek ami fejletteb meg az az új termék. Egyetlen egy vágó kép nincs arról, hogy néz ki rajtad vagy, hogy kb hogy néz ki belülröl emberi szemmel, azt gondolná az ember, hogy nem is próbátlad ki normálisan vagy egyáltalán, hogy nálad volt-e. Annyira unalmas látni ezeket a olcsó videókat semmi effort nincs bennünk copy paste egy 1 éves videóról csak magyarul.... Valami újat kéne hozzá rakni ezekhez a videókhoz nem bántásból de így soha nem fognak elérni a videóid nagyobb közönséget sorry. Edit: 2 másodpercig rajtad van sorry.... A lényegen nem változtat 0 információt közöl a videó ami lényeges lenne.
@FSTechcsatorna2 ай бұрын
Érdekes, akkor nem nézted végig a videót! 1, van rajtam, nem 1 tized másodpercig, de nem értem, miért engem akarsz többet látni, mikor egy dekoratív nőn sok másodpercig jól látható sokszor bevágva ;) 2, egy szemüvegről nem tudok 600 vágóképet csinálni, hisz egy szemüveg :D 3, hogy mutassam be hogy mit látok ezen keresztül egy kamerával? Próbáltál már ilyet? Gyakorlatilag lehetetlen. E mellett mivel gondolom te is ingyen használod a youtube-ot, és nézed ezt a videót, nem jut eszedbe az, hogy 0 bevétel mellett nincs időm olyan dolgokat animálni, trackingelni, maszkolni, amit 400 másik videóban megcsinálnak. Ezért vannak azok bevágva. Igen 1 hét tesztelés mellett ennyi fér bele, de nyugodtan lehet jobbat csinalni ;) írj rá az infuze-ra szívesen adnak tesztelésre eszközt, ha van mögötted tartalom. Miért nem az ultra. Tény, h nem említettem, de azért mert semmi különbség nincs a pro-hoz képest benne, csak azt azoftverfejlesztőknek fejlesztették és pont. A szemüveg ugyanaz, a bemenet és válaszidő ugyanaz, a felbontás ugyanaz. Mindezektől függetlenül azért kíváncsi vagyok, milyen olyan hűde infót nem tudtál meg a videóból az xreal air 2ről. A szemüveget körül írtam, milyen egy fejen, látható rajtam és más embereken. A felbontást leírtam, kiegészítőkről, lencséről, gombokról, sötétedő lencséről, beszéltem, a válaszidőről is, SŐT!!! A világon egyedül az én videómban van tesztelve, hogy hdmi-n összekötve milyen volt az eszköz! Egyetlen egy videót sem találsz ebben a témában, főleg nem olyat, ahol a válaszidőt is megmondják. Nincs olyan adat amit ne tudnál meg. Ez nem egy kamera, vagy egy nasa ürrepülő, hanem egy szevüvegbe épített monitor :D
@FSTechcsatorna2 ай бұрын
De induljon akkor a komment háború ;)
@Taka82xd2 ай бұрын
messze van ez még a jótól...
@FSTechcsatorna2 ай бұрын
A messze relatív :D attól függ honnan nézzük. Mert pl ezzel az xreal air2-vel ami a gond, h 30hz-ra van kitalálva, és nincsen benne peaking, waveform stb. Ez azért csak egy karnyújtásnyira van. Ha ezek plusz mondjuk egy hdmi vagy inkább mini sdi csati rákerülne, zseni cucc lenne. Vagy te mit hiányolnál belőle?
@MrAizawaKouta2 ай бұрын
Számomra az Apple se AR, hanem VR, mint minden kamerás VR eszköz, csak jobb minőségben. A kamera szoftveresen képezi le az egy pillanattal ezelőtti valóságot. AR amit kikapcsolok és továbbra is látom a valóságot, csak pluszba tesz hozzá, ha bekapcsolom. Persze jobban hangzik AR eszközként, de az csak marketing. Remélem a valós AR eszközök jobban teret nyernek. Szemüveg plusz egy csuklón hordható nagyobb okosóra féle eszköz (alap kijelző, hardver, érzékelők, vezérlő szerepre) kiváltaná a mobilok többségét. Persze főleg akku, és szemüveg lencse terén jelentős fejlesztés kell ehhez.
@FSTechcsatorna2 ай бұрын
Miért érzem, h konkrétan a meta AR-ra gondolsz? :D
@objec2 ай бұрын
@@FSTechcsatorna Mert talán jelenleg csak a Meta létezik ebben a formában?
@FSTechcsatorna2 ай бұрын
Mármint milyen formában?
@objec2 ай бұрын
@@FSTechcsatorna Ami potencialisan mutatja mi lesz a jovo. A bemutatott eszkozben megvan szinte munden ami ke ahoz,hogy az a technologia elterjedjen w dolgot kiveve. Az ar ofc magas meg meg maga a gyartasi folyamat meg nagyon kiforrattlan a masik az aksi ido ez 2 megjavul a termek el fog terjedni. A szoftver mar mondhatni jesz is van sajat OS uk a horizon os igy majdhogynem nem nagyon lehwtnek szotfveres problemak.
@FSTechcsatorna2 ай бұрын
@@objec még a meta sem :D de milyen formában érted ?
@PéterEisner-s2m2 ай бұрын
Örülök, hogy látlak Mester!!!
@FSTechcsatorna2 ай бұрын
Üdv újra :D bár ez azért nem egy hosszútávú visszatérés, de létezem :D
@silverlions3 ай бұрын
Üdv a segítséged kérem Kamerát akarok venni. vettem már kettőt, kínai, akciókamerák. Minden jó lenne kivéve a képük. 😆 az egyik 10 ezer a másik 13 ezer forint volt. Ha csak a kamerát rákapcsolom egy TVre vagy monitorra, teljesen rendben van minden. Ha feltöltöm indernetre, youtubera például, teljesen szétesik az egész. Van egy blackview bv 6500 /talán / telefonom. az elég vacak képet és videót csinál viszont feltöltve se lesz rosszabb. Namost van még egy Apple iPAD 9 tabletem. a fotóképessége és a videói is teljesen rendben vannak feltöltve is. Az érdekelne, milyen kamerát kellene vennem, -Ütés, víz biztos, kicsi, berakom a zsebembe és nem kell aggódnom miatta. - előveszem és azonnal használható, nem kell állítgatni, semmit. Magam szórakoztatására veszem fel a dolgokat gazdálkodok és ötletszerűen videózok. Kinn vagyok a mezőn, meglátok egy madarat, előkapom, megörökítem és ennyi. -Kis látószög. nem tudok a témához közel menni, a videón csak egy légypiszok látható a nagylátószögű akciókamerákon. - képminőségben iPAD9 Én azt gondolom lenni kell ilyen kamerának aki túrázik, kirándulgat, utazgat pecázik, annak egy akciókamera nem jó a nagylátószög miatt. Árban olyan 100 ezer a fájdalomküszöböm. Az aliexpressen újabban vannak duplakamerás akciókamerák az talán jó lenne nekem de annyira nem olcsóak, hogy próba szerencse alapon rendeljek egyet. Előre is köszönöm.
@FSTechcsatorna3 ай бұрын
Szia! Nem igazán tudok tanácsot adni, mert ilyen jellegű kamerákkal nem nagyon foglalkozom. Nekem az a tapasztalatom, h amit leírsz nincs. Vagy drágább, vagy nem zsebbe tehető, vagy csak nagylátószög. Az összes egyszerre nem fog érvényesülni. Talán a handycam-ek vannak legközelebb az elképzelésedhez, de azok nagyobbak. Lehet hogy a helyedben vennék egy olyan jobb mobilt, aminek van 5x optikai zoomja, mert akkor egyrészt lesz egy jó mobilod, azonnal fel tudod dolgozni a képeket videókat, mindíg nálad van és kompakt. Igaz, hogy az legalább 200-250e ft, de ha úgy vesszük, az egyben egy telefon is.
@silverlions3 ай бұрын
@@FSTechcsatorna Máris sokat segítettél! nézelődtem. Én is a Handycam-ot látom megoldásnak, nem annyira strapabírók ne olyan kicsik mint egy akciókamera de ezt a békát le kell nyelni. Viszont, 70 és 170 ezer forint között kaphatóak, az még belefér. A 10X - 15X optikai zoom az elég jól hangzik, meg van bennük sok más funkció is, egy részét talán ki is tudnám használni. Nálam csak strapatelefon jöhet számításba azok meg fotó terén elég gyengék. PC-n szerkesztek, linux oprációsrendszerrel, OpenShot vágóprogrammal. Kicsit ez is ront a minőségen. Szerinted próbálkozzak másik vágóprogrammal? Némelyik HandyCam-on van youtube funkció ez valóban tudja mit szeret a youtube vagy csak valami marketing fogás?
@FSTechcsatorna3 ай бұрын
Hát, az eléggé marketingfogás. Van optimális beállítás ugyan, de azt inkább az exportnál állítja az ember - de én pl nem szoktam ezzel foglalkozni. Én a helyedben a davincivel próbálkoznék. Annak van ingyenes programja, aki gyakorlatilag mindent lefed, ami egy átlag felhasználónak kell. Ráadásul profi cucc egyben, profi szinten is használják. Egyszer kell egy kis időt rászánni, h megtanuld youtube-ról, és imádni fogod ;)
@zsolt.5 ай бұрын
szia megvettem a GoPro 11. a videókat nagyon jól felvettem és a gépre feltöltöttem de a videó szerkesztöbe belinkelve a videónak csak a hangját teszi be és csak az látszik a kép nem !! a videokaz megnézve agépen a lejátszó semmi gondot nem észlelt!! tudsz segiteni hogy mi lehet a gond és hogy milyen videoszerkesztövel lehet a videokat számitógépen megvágni ahol a képet is látni!!!meg egy olyat is vettem észre hogy 10 perces videokra stedi szét a filokat a gopro nem 1 file ba veszi fel hanem 35 perces videot 3 10 perces részre osztja szét, ezen lehet álitani vagy ez gyárilag igy vesz fel!!
@FSTechcsatorna5 ай бұрын
Szia! Milyen programmal próbáltad? Vegas, pineacle, premier, finalcut? Az elosztas ilyen. Minden akciokamera kb 10perces file-kat keszit, amiket ossze kell illeszteni. Ez azert jo, mert ha vmi gond is adodik, akkor nem a 40p-es anyagod veszik el, hanem csak az utolsó 10perc. Ezen nem is lehet változtatni
@SzanyiRoland6 ай бұрын
PRO tipp: hosszabító és elosztó! De komolyan! :D (na jó esetleg még rekeszek minden mennyiségben, sima, vagy lépcsőmászós kocsikával....)
@FSTechcsatorna6 ай бұрын
Jó, hát ilyenekből még sok ötlet van, de a karifa alatt azért egy hosszabbítót nem szívesen látnék :D
@SzanyiRoland5 ай бұрын
@@FSTechcsatorna aki a hosszabbítót nem becsüli.... 😅🤣😂
@FSTechcsatorna5 ай бұрын
@@SzanyiRoland Kedves párod, szüleid. Itt van a lehetőség :D 50m kábeldob! :D
@roland70426 ай бұрын
Szia! Futárkodok motorral, és szeretnék egy kamerát. Amolyan dashcam kamerát. Viszont mellette elég sokat vezetek, szóval szimpla “akció”felvételeket is csinálnék vele. Szerinted jó választás lehet erre ez a kamera? Napi kb 8 órát menne, szóval vennék hozzá plusz akksikat. Illetve telefonon keresztül lehet kezelni a felvételeket? Vagy csak gépen keresztül? köszönöm ha válaszolsz!
@FSTechcsatorna6 ай бұрын
Szia! Ez így nég kicsit kevés infó. Mennyit szeretnél rá költeni? Mi a terv vele? Csak bizti kamerának, vagy konkrétan videózni, azt megvágni és feltölteni szeretnéd? Ezeknek a mostani akció kameráknak a nyersanyaga már gép nelkül, telón is kezelhetőek, csak kicsit kényelmetlen a kis kijelzőn dolgozni. Ilyen hosszú üzemeltetés mellett a gopro, meg kb bármilyen rendes akció kamera elolvad :D jó, nyílván túlzok, meg mondhatni van menetszél, de ha épp nincs, és mondjuk dugóban állsz, lassan haladsz egy 40fokos napon, az nem tesz nekik jót, mert ugye a vízállóság miatt nagyon burkoltak. Ezért is kérdezem, h rendes anyagot szeretnél belőle social mediára, vagy csak bizti kameraként?
@roland70426 ай бұрын
@@FSTechcsatorna Alapjáraton az volt a terv, hogyha már veszek egy komolyabb kamerát, akkor anyagokat is csinálnék belőle. Tehát vegyesen használnám, mivel elég sok olyan dolog történik velem, amiket azért jó lenne megörökíteni. Ha feltölteni nem is, de megtartani biztos. Az elején nem szerettem volna sokat rákölteni, viszont ahogy láttam, 100 alatt nem igazán lehet kapni ilyesmi kamerákat. A nap az viszont valóban problémás, mert azért elég sokat tényleg a tűző napon. Tehát összességében vegyesen használnám, futárkodás közben főképp bizti kamerának( 1-2 viccesebb/érdekesebb esemény megörökítésére:D) illetve ha mondjuk szimplán elmegyek motorozgatni, akkor azokat az anyagokat akár megvágnám/feltölteném. De ezt elengedném ha úgy van, inkább az első a legfontosabb szempont.
@FSTechcsatorna6 ай бұрын
@roland7042 szerintem akkor jobban jarnal vagy egy fedélzeti kamerával, azok is már legalább 720p-ben vagy 1080p-ben rögzít, és arra van kitalálva, h állandóan menjen, ha tápot kap. Hobbi célra sztem sokkal jobb, van kimondottan motorosoknak kitalált. De ha goprot szeretnél, akkoe lehet jobban járnál mondjuk egy dji action cam, insta go1,2,3, vagy gopro hero5 session, tehát régebbi kamerák. Használtabn ezeket ilyen 50-100 között lehet venni, és jó a minőségük, de azok sem az állandó használatra vannak kitalálva. Talán érdemes körbenézni dashcam-ek között, de sajnos azokkal nincs tapasztalatom.
@gergolamos1617 ай бұрын
Szia, szuper lett a videó! Mit a véleményed a Hohem M2-ről? :)
@FSTechcsatorna7 ай бұрын
Szia ! Örülök h tetszett :) Őszintén, sosem hallottam erről és valszeg okkal. Ezekkel mindíg az a baj, h vagy nem sstabil a működése, vagy az appja rossz, vagy a funkciói kevesek. Igazából a felsoroltjaimat tartom még mindíg opciónak, más márka azóta sem jött fel sajna
@TheVader957 ай бұрын
Hali! Szuper infók köszi szèpen ! Remek videó 😊
@FSTechcsatorna7 ай бұрын
Örülök ha tetszett. Ugyan nincs teszt videóm, de ha ilyen kamera érdekel, akkor ajánlom az insta ace pro-t! Baromijó cucc
@danas12310 ай бұрын
köszi a videot a sima 4k beällitäsban van crop factor ? mert a 4k fine csak 30 fps el vesz fel, a 4k crop az cropos egyertelemüen. tehät ha 4k 60 fpst akarok felvenni, akkor a sima 4k beällitäs kell. van e crop vagy nincs az alap sensor cropon kivül ?
@FSTechcsatorna6 ай бұрын
Szia! Bocsi, hogy ilyen későn, nemtudom h azóta megoldódott e. Nem igazán értem, a kérdés második felét. Ez a kamera 4k 25fps-el tud venni. Nem lehet h NTSC-ben van, nem pedig PAL-ban? A cropra nem emlékszem már sajna, de sztem 4k 50fps-nél croppol vmennyit.
@ciba2011 ай бұрын
Én nem szeretem az 1soros Enter gombokat. Csak a 2soros Entert tudom normálisan használni.
@FSTechcsatorna6 ай бұрын
Köszönöm, h ezt megosztottad :D Btw, én is ;)
@miklosblasko8679 Жыл бұрын
Hello! Mélységélesség fogalmának azért nem ártana utánna nézni ! Amúgy kösz a videót.
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
13 év tapasztalattal a szakmában, szerintem jól tudom mit jelent. ;) A szó szószoros értelmezése lehet h mást jelent, de sok szakmához hasonlóan a szakzsargonoknál előfordulnak ilyenek - sthil fűrész, racsni, bendix stb. Ennek ellenére, örülök, hogy tetszett a videó :) én most egy insta ace pro-t használok, és azt gobdolom, higy ez most jól sikerült, és csak ajánlani tudom a gopro helyett! :)
@AronTanos Жыл бұрын
Én ezért kezdtem el igazából az egész videózást, részint hogy a gyerekek kiskoráról maradjon anyag, meg hogy a rokonokról. Sajnos már több temetés is volt, ahol az általam készített montázs ment, de mindenkinek nagyon jó volt élőként látni az elhunytat.
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Milyen szép dolog. És ráadásul ki tudja mit hoz a jövő, mit/kit lehet majd ezek alapján "újraalkotni"
@GaricsPeter Жыл бұрын
Érdekes interjú, de a legtöbb kérdésre a válasz a "tervezzük", "szeretnénk", "lesz majd" volt. Nincs olyan ember akinek ne lenne három kamionnyi hasonló ötlete, vállalkozási elképzelése, újjévi fogadalma, stb amiről mindig csak szóban hallunk. Örülök hogy foglalkoznak a témával, érdekes volt a beszélgetés is, de egyelőre még csak ennyinek látom, egy beszélgetésnek, mintsem egy megoldás demójának.
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Ez ugye két oldalú project. Ne legyenek illúzióink, azninterjú óta egy meló sem esett be nekem a crewcall által, de ennek egyszer kell beindulnia, és utána önforgó lesz
@eszesfilms1651 Жыл бұрын
Ez nekem is bakancslistás projekt. Főleg mert már csak egy nagymamám él. Megkéne mielőbb valósítani az utókornak. Ez tök fontos.
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Hát akkor azt tanácsolom ne tökölj :D de komolyan! Sose tudhatod, mikor jön bármi, ami miatt örökre bánni fogod!
@Bagaba27 Жыл бұрын
Pont ma jött meg a Nagyi, mesélj! c. könyv amit egy ilyen interjú alapjának vettem meg.
@georgesuhani8514 Жыл бұрын
És tényleg! Nekem is most nemrég halt meg az édesanyám és kelletett volna! Köszi az ötletet. Megpróbálom a rokonokkal.
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Én csak javasolni tudom :) nekem óriási élmény volt nagyimékkal megcsinálni az interjút, nagyon sok mindent tudtam meg róluk, és a családról :)
@attilabauer2999 Жыл бұрын
Jók ezek a kis kocsik. Öcsém vett egyet brutális áron (10 ezer forint körül) 200 kg terhelhetőség max ha jól emlékszem de lehet több a terhesség. Azóta 50-60 ezer körül van. Mondjuk nagyobb össze csukva, teteje nincs. Sajnos nekem nem vett. 😢
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Ugy emlékszem, ami ilyen volt, azoknak baromi kicsi volt a raktere, vagy ez nem olyan?
@attilabauer2999 Жыл бұрын
Mérte: 104 x 50 x Ma55 cm. Összecsukott mértet: 31 x 20 x Ma77 cm Viszont most mondta csak 100 kg terhelhetőség max Én többre emlékeztem.😅😅
@kollar_istvan Жыл бұрын
100 éve szemezek ilyenekkel, de úgy vagyok vele, hogy mire kinyitogatom, belepakolok, addig 2-3 körrel be is viszem. Lépcsőn ugyanúgy kapufa, akkor úgyis 3 körrel viszed fel. A forgatás során meg mindig van egy bázisom, és onnan csak azt viszem, amire szükség van. De tény, hogy 100 forgatásból 10 esetben jól jönne. De az ára mindig visszavet. :) Bár azt mondom, nem rossz dolog ez, úgyhogy köszönjük az ajánlást! Rendes tőled, hogy időt szántál rá(nk)!!!
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Egyfelől értem, mire gondolsz, de magam is meglepődöm, h mennyiszer tudom használni. Segítő kéz meg mindíg van a lépcsőhöz. Kinyitni becsukni pedig 2 pillanad, de komolyan :D biztonsagi reteszt megnyitod es mar ki is nyílt kb. Örülök higy tetszett, aztan ki tudja, hátha elgondolkodtattalak :D
@laszlofarago1309 Жыл бұрын
A kocsi valóban jónak tűnik, viszont jelenleg nincs készlet belőlle, és a gyártása sincsen folyamatban !!! Egy passzív termék a piacon, igény lenne rá, de nincs, köszönöm a videót!
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Lehet h pont ez mar nincs, de sok masik verzioja van, amik lehet dragabbak akar, viszont tobb extrat adnak. Legalabbis en is gondolom. De azert is gondoltam jonak ezt a videot, mert a tapasztalataim alapjan mar kicsit nagyobb tudassal veti magat bele az ember a temaba :)
@ST3videoBP Жыл бұрын
köszi a tippet!
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Szívesen ;)
@pakozdiattila Жыл бұрын
Valóban sokban megkönnyíti a gépválasztás egy-egy ilyen őszinte videó. Sok felvételi paraméterben veri a Sony a7 IV vázat a többi között, hogy nem tudja mondjuk a ProRes formátumot "csak" a max. H.265-ös kódolási fene tudja milyen Intra frames csomagolásban. Viszont meg mondom őszintén azért ember legyen a talpán aki egy egész napos 4K 100 fps forgatást gépileg és háttértárilag is hosszabb távon elbír. De most őszintén... ez kb 1 órányi hasznos anyag.. hova... minek.. ha mozifilmnek készül akkor még megértem, de a videómegosztókra szerintem felesleges, mert nem ettől lesz jó a végső anyag. Viszont az is igaz, hogy ha már ennyire csúcsra járatja az ember a gépet akkor minimum UHS-II V90-es kártyával kell etetni... a CF Express kártya lényegesen drágább ennél. 10:19 Ez a külső ventilátor egy nagyon jó ötlet... és látszik, hogy itt a gyártó előre gondolkodott hiszen a vágóképeken amikor említed a kihajtható LCD-t ott éppen látszik az a két menet ahova rögzíthető a hűtő. Sajnálom, hogy ez másoknak nem jutott eszébe... bár igaz az a7 IV-nek beépített ventilátora van... Én abban bízom, hogy a friss a7 IV vázammal legalább annyit tudok majd forgatni, mint az előző kicsit régimódi HDV kamerámmal. További sok sikert és élményekben, munkában gazdag új esztendőt kívánok!
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Hát figyelj, ezt nem én döntöm el, az ügyfél kérte, hogy így legyen :D egész nap alatt mondjuk 50-100 snittünk volt, ilyen 10-15mp-ek, úgyh azért ez annyira nem vészes. A kártyával kapcsolatban nincs igazad :) A sony tought gyorskártyája - kb az egyetlen sd kártya ami tényleg megbízható - drágább, mint a cf express. Pont az ez előtti videómban lepődtem meg én is és van benne :O Jó hasznláatot és szép fényeket a sonyhoz :) Bízom benne, hogy midnen igényedet kielégíti majd, és BUÉK Neked is!
@denesdobrosi4869 Жыл бұрын
Köszönöm. Jó tesztvideót készítettél. Hatására vettem is egyet, s meg is állapítottam, hogy erejét tekintve nem is róka koma ez, hanem valóban sakál. Egyelőre még csak tesztelem, de amit fontos megjegyeznem, hogy amennyiben a hűtőventillátort lekapcsoljuk, azonnal 30%-ra esik vissza a fényerő. Nem is engedi feltekerni 30% fölé csak akkor, ha a hűtést újra bekapcsolod. Kár, mert bíztam abban, hogy mindaddig lehet hűtés nélkül használni, amíg egy határértéket el nem ér a hőmérséklet. Ráadásul alvó állapotban, hidegen is pörög a ventillátor, ami zavaró lehet és nem éppen energiahatékony.
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Szia! Ez meglepő, mivel ami nálam volt tesztelésen, ott mint a videóban is mondom, működött 100%-on venti nélkül. Nincs különbség aksival és 220-al? Nem kéne hogy legyen, csak hátha. Egy ilyen ventinek alig van áram fogyasztása. 5v-ról működik, tényleg elenyésző, úgyh e maitt ne aggódj. Viszont altatott módban nekem eddig minden lámpámnak működött tovább a ventije, úgyh ez nem egyedi dolog sajnos.
@denesdobrosi4869 Жыл бұрын
Szia @@FSTechcsatorna ! Az enyém sajnos akksival is csak 30%-ot tud ventillátor nélkül. Majd megkérdezem a gyártót, hogy mi az eredeti műszaki forgatókönyv ilyen esetben. Kíváncsi voltam arra is, hogy hűtés nélkül milyen hőmérsékletnél kapcsol be a ventillátor, de 80 fokig mertem csak elmenni, mert féltem, hogy fölötte elfüstöl. 80 foknál még nem kapcsolt be magától.
@KMS_Pixel Жыл бұрын
A Blackmagichez jár a Resolve Studio verzió. Nagyon tetszik ez a felállás csak nekem hosszú, szerintem 5-10cperces blokkokra szétszedve emészthetőbb.
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Nem mindenhez jár, bizonyos összeg feletti vásárláshoz kapod csak meg - pl a decklinkhez nem. Örülök, hogy tetszik a tematika :) Ez csak rajtad áll :D Most már részekre bontottam, úgy tematika alapján lehet benne tekerni. Itt a yt-on nem igazán divat már az ilyen 5-10 perces videó, az emberek simán beteszik akár az 1 órásakat is, én sem éreztem azt, hogy külön egységekbe kéne szétvágni.
@KMS_Pixel Жыл бұрын
Sorry, Feketemágia mozi kamerára gondoltam.
@rochywp Жыл бұрын
Fotókidolgozás közben hallgattam és úgy elrepült ez az 1 óra, hogy tőlem lehetett volna még 2-3 is. :)) Nagyon köszönjük a munkádat, Olivér!
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Örülök, ha tetszett :) jó hallani
@BestMomentsCreativeTeam Жыл бұрын
Na csak te miattad megnéztem a pókemeberes animációt, de nem tudtam először hogy kettő van belőle. Kezdtem az elsővel és nem értettem mi ebben a nagyszám. Aztán gyanús volt, hogy te nem erről beszélsz. A második rèsze az már sokkal jobb volt. A story a "kameramozgások" nagyon tetszett, de nem minden jött le amit mondtál. Meg nekem sajnos nem jön be ez a rajzos képregényes stílus, nagyon zavart hogy néha realisztikusabb volt az animáció, máskor meg inkább rajzosabb. Ha már 3d akkor nekem az első szimpatikusabb, de ez szubjektiv, mert egy haverom odáig meg vissza volt a képregényes stílusért. A topgun-ról ugyanaz a véleményem. Oppenheimert annyira vacak minőségbe néztem, hogy az is csoda hogy látszódtak rajta az emberek. Nolen-től valami újat vártam volna, nem egy történelmi storyt, persze tudom, újszerű volt a megközelítése. A többi talán nem volt meg. Ja magyar filmek szörnyűek ez van, nem jutottam odáig hogy találjak egyet is ami tetszene. Viszont van egy új film az érdekes lehetne, a címe most nincs meg de biztos tudni fogod miről beszélek, az is rajzos stílusú, a távol jövőről szól ahol mesterségesen állítanak elő növényeket, de ehhez emberi hússal kell etetni őket. Az story tetszene, de ez utóbbi miatt nem biztos hogy megfogom nézni, viszont érdekes kezdeményezés.
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Nah, király, elértem akkor valamit :D Azt megtudom érteni, h nem mindenkinek jönnek be ezek a stílusok. Pl nem vagyok nagy manga fan, és abból is sok olyan stílus van, amit nem szeretek - pl az új, netlfixes kéknszemű raj :D is olyan, h a stílusa nem jön be. Magyar filmekből azt azért nem mondanám, h nem jók, de tény, h nagy mennyiségben nem az igaziak. De mostanában azért egyre több új arculat van, amik jók, ugye az említettek ilyenek szerintem. Ha mást nem, a zanoxot tényleg tudom ajánlani. Nem váltja meg a világot képalkotásban, de a sztorija tökjó :) Amit írsz animációs, én se tudom a címét de tudom melyik. Vagyis eddig nem tudtam a szotoriját, de ezek alapján lehet megnézném :D
@BestMomentsCreativeTeam Жыл бұрын
@@FSTechcsatorna ez lesz az az animació: kzbin.info/www/bejne/bpyzmYmFZqmmkKssi=UfP58ymOsZ-m0lmx
@leventebaumann6001 Жыл бұрын
Köszönjük Olivér! Jobb szeretem az életszerű teszteket mint ez is. Ami kimaradt: - Grippel 3 aksit tud kezelni egyszerre, a legtöbb kamera 2-őt.
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Ezt nem tudtam. Az azért is jó, mert akkor hotswappolható a kamera, tehát kikapcsolás nélkül cserélhetők a grip aksiai, mint a BM-nél. Köszi ;)
@BestMomentsCreativeTeam Жыл бұрын
Gratulálok, nagyon jó látni a növekedést! 👏👏 Nézz be hozzám, én is elkezdtem újra hasonló témába videót gyártani.
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Nah, köszi az invitálást, írtam is ;)
@BestMomentsCreativeTeam Жыл бұрын
@@FSTechcsatorna Remek, kíváncsi vagyok a véleményedre a felvetett témák kapcsán ☺️
@lifeinthailand1983 Жыл бұрын
Örülök ennek a videónak, mint aki X-H1-t használ fotóra és videóra és váltani szeretne a jövőben. Ez végre egy őszinte teszt jó meglátásokkal. 1. Szerintem videózásnál a többi kamera se olyan acélos, főleg nagy felbontásokban. Meg aki komolyan csinálja annak van 5-6-10 akksija. Én csak magamnak fotózok, videózok (YT csatorna) és nekem is van 6 akksim. Mondjuk nekem inkább fotózás miatt, mert amikor terepen vagyok egész nap akkor kell. 2. A fókusz probléma az csalódás... De remélem szoftveresen javítják. De a fókuszpont váltás nagyon jó, az nagyon hiányzik az X-H1-ből. 3. Szóval hiába van high end SD kártyám, akkor is csak CF kártyára rögzít pro resben.... Bár mondjuk ezt túl élem, most is pro res nélkül forgatok. De akkor ezt azt hiszem bele kalkulálom a költségekbe és legalább 2-3-at veszek. Amúgy egy 4k/100fps felvételt vagy akár a 6.2K mennyi helyet foglal? Van erre adatot, mert ez mondjuk érdekelne. 4. Az új app mennyire használható, mert azt tudjuk, hogy a régivel nagyon sok baj volt. Bár nekem meglepően jól működik az X-H1-el együtt igaz én csak távkioldónak használom. 5. A rátehető ventillátor mennyire "nehéz", változtatja meg a kamera súlyelosztását? Mert én sokszor használom gimbalon a kamerát. Nem mintha nem tudnám ahhoz beállítani csak érdekel. Illetve a ventillátornak van saját energia ellátása vagy a géptől kapja? Előre is köszi ha válaszolsz a felmerült kérdéseimre.
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Szia :) 1, aksis dolog. Ez nekem azért volt meglepő, mert pl a pana-nál 3-4 aksi elég egy napra, az fx30nál és 3nál is. 2, fókuszt ugye kifejtettem, nekem a tracking hiánya nagyon meglepő volt fotó módban 3, igen, prores csak a cf express typeBval lehet rögzíteni. A 4k 25fps-re még elég lenne a gyors sd prores hq-ban, de az 50fps, vagy a 6.2k 25fps-re már nem. De mint a videóban is látható, nem drágább, és 3 vagy 4x is gyorsabb tud lenni az sd-hez képest, ami pl lementésnél jól jöhet nagyon! - 4k 100fps h.265, 10bit 422, 720Mb/s 23perc 128gb - 6.2k, opengate3:2 prores HQ 25fps, 6p 128gb Az egy másik kérdés, hogy kijött az SD-nek egy új, gyorsabb szabványa, ami akár 600Mbyte/s képes. 4, nagyon nagy tapasztalatom azért nincs az appal, de ha szeretnéd, letesztelhetem. Mire lennél ott kiváncsi? 5, nem jelentős a súlya a ventinek. Nyílván újra kell súlyozni mondjuk egy gimbalt, de érezhető különbsége nem lesz a gépnek súlyban
@lifeinthailand1983 Жыл бұрын
@FSTechcsatorna köszi a részletes válaszadást. 1. Nem tudom, ez az akksi dolog engem sose érdekelt bármilyen kamerám is volt (Nikonról váltottam Fujira) mindig volt minimum 5-6 akksim. Plusz van egy 20.000mAh power bankom így akár ha nagyon nagy baj van akkor tudok akksit is tölteni menet közben. De ugye nekem más, én Thaiföldön élek és van amikor a semmi közepén vagyok fél napot így fel kell készülnöm mindenre IS 😂 2. Az esélyes, hogy szoftver updatettel meg lesz oldva. De majd kiderül. 3. Értem, csak itt az is a baj, hogy 1 CF és 1 SD foglalat van így nincs dupla mentés (Backup)... Bár mondjuk azt nem tudom az van a videónál, azt sose próbáltam. Fotót meg valószínűleg így is ment mindkettőre ha úgy állítod be. Nekem sose jött be ez a vegyes kártya használat... Miért nem lehet akkor mind a kettő ugyanaz... Na de ez legyen az én nyomorom 😂 4. Igazándiból arra, hogy mennyire stabil vele a kapcsolat, mekkora a hatótáv, milyen funkciók vannak benne és azok mennyire működnek hiba nélkül, mert az előző az laggolt, bugos volt. Szidta is mindenki ezerrel nem hiába van 1.5 pontos értékelés rajta Play storeban 26.000+ értékelés alapján 😂
@bringabor_turak Жыл бұрын
Gratulálok az új kamerádhoz! Használd örömmel! :)
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Köszi ;)
@vilagjarok Жыл бұрын
Bye bye Nikon!
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Hello Fuji :D
@peterbotond Жыл бұрын
Használd egészséggel! Sok munkát hozzá!
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Köszi ;)
@goldenretrieverchannel8352 Жыл бұрын
Nagyon jó cucc.
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Úgy úgy :)
@doronritter Жыл бұрын
érdekes amit irsz , én ezt a kamerát használom jópár hónapja .,gyári aksikkal . Általában vagy prores vagy 4k dci-ban de legjobb tömöritássel és 1 aksi nálam 2-3 óra legalább . Eddig egy forgatáson sem használtam 2 aksinál többet !
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Ez meglep, mert nekem is gyári aksiaim vannak. Nyílván, ez kicsit olyan, mint a kocsi fogyasztás, szokásoktól függ. Figyelve az aksira el lehet húzni illetve nekem a teszt alatt meglepő volt, hogy a piros 1egység jelzéssel mégegyszer legalább annyit vitt, mint addig, úgyh tovább is használhatom őket, mint eddig. De a végefele kiírt teszt eredményeim valósak, és más youtube teszteknél is hasonló eredményeket láttam. Meg hát ugye nem mindegy, hogy egy rendezvényről beszélünk, ahol sokat dolgozik az af, meg a stabi, esetleg az obi is sokat eszik, mert abban is van stabi, meg elektronikus már minden, vagy monitorozol is, vagy statívról, manuális optikával dolgozol, amik szerintem drasztikus aksi fogyasztást javíthat.
@magdolnasajti-faragoSFMtours Жыл бұрын
Nagyon jó videó, köszönöm!Én Sony Alfa 7C- t használok, nagyon nagy elégedettséggel!😊
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Mindenkinek megvan a maga választottja :) én nem igazán szereten a sonykat még mindíg, meg mindíg szeretek kilógni a sorból picit :D
@TermeszetKozel Жыл бұрын
Nagyon profi videó, ismét! Használd egészséggel!! 😊
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Köszi, meglesz ;)
@BestMomentsCreativeTeam Жыл бұрын
Jók ezek a videók! Igen a fuji szerintem magasan a többiek felett van ár érték arányba, és nagyon jó minőségű felvételeket lehet készíteni vele. A fókusszal én nem vagyok megelégedve, de az jó ha te még nem tapasztaltad. Mondjuk én xt4-est használok, úgy hogy azóta lehet már jobb a fókusz az újabb modellekbe.
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Milyen téren nem vagy megelégedve az AF-el? Csak h javították e, azért kérdem. :)
@cow77cow Жыл бұрын
Szinten ket xt4-est hasznalok. Az autofokusz sokszor meglepoen jo de nem megbizhato, elkalandozik. Fokoszal egy arcra, koveti szepen egyszer csak atugrik egy fara. En is sony fullframe-rol tertem fujira. En azert latom a kulonbseget dinamika tartomanyban, reszletessegben a fullframe-hez kepest. Viszont ami a fuji mellett szol hogy ezt minden nap hasznalom, mig a sony-t csak munkara vettem elo ha kellett. Elmeletileg az xh2s jobb minden teren. @@FSTechcsatorna
@BestMomentsCreativeTeam Жыл бұрын
@@FSTechcsatornaaz arcnál hiába van ott az arcfelismerős négyzet, sokszor oda-vissza fokuszál, pedig az elején megtalálja, és utána nem teljeden éles az arc, csak úgy nagyjából. Plusz a Sonyhoz képest az állatokat nem ismeri a fuji fokusza. Ha nincs semmi ami mozogna, számomra nem logikus helyre fókuszál. Persze ezutóbbi szubjektív.
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Fokusz teren ugy latszik igen, az xt4hez kepest javithattak, mert nem igazan veltem felfedezni ilyen gondokat. Nincsen trackingje, az az egyetlen ami nagyon hianyzik, csak fotóban van.
@BestMomentsCreativeTeam Жыл бұрын
@@FSTechcsatorna igen, hátha ezen változtatnak.
@GaricsPeter Жыл бұрын
Welcome back. Örülök hogy újra csinálsz videókat. Meglepődtem hogy elváltottál a Nikonról, sok jót hallottam róla. Nálam mindig az objektívpark amin izélek, jelenleg E mount párti vagyok de érdekes lenne egy objektív (hehe) összehasonlítás a mount rendszerek között hogy mégis melyik rendszerben, milyen áron, milyen lefedettség mellett milyen minőségű parkot lehet építeni. BTW a micro HDMI engem is sokat zavar de alin lehet kapni ilyen szalagkábeles megoldásokat amivel nagyon könnyű full HDMI-re alakítani amit aztán rögzítesz a cage-re és elég jól kíméli a micro portot.
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Igen, pont ezért akartam minden nemű átalakítástól mentesedni. Ez az első normal hdmi-s kamerám, és már volt, h egy forgatásra mégis kellett volna monitor, és így könnyen kiraktuk tv-re a helyi hdmi kábellel :D Figyu, a fujinak azért komoly parkja van optikákból, és szeremcsére magyon sok külsős cég csinál Xbajonettes verziót is tamronnál pl. Ott semmi különbség nincs. Vagyis kevesebb a vignettálás. De ugyanígy sigma laowa, legtöbbnek van xbajonettes verziója is, nem igazán tudom, h mi lehet különbség ott - a szenzorméretből adódóakon, és az áron kívül :)
@ciba20 Жыл бұрын
a zene... újra és újra... : (
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Lehet támogatni ko-fi keresztül új zenére ;) link a leírasban
@ciba20 Жыл бұрын
de most már zenegeneráló AI-k vannak minden stílusban, nem lehet holmi royalty-ra fogni : ) @@FSTechcsatorna
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Én nem vagyok semminek az elrontója. Akkor várom szeretettel az [email protected] -ra az általad jónak vélt jogtiszta verziót :)
@GaricsPeter Жыл бұрын
Szerintem az emberek nagytöbbségét hidegen hagyja mi szól a háttérben ha nem túl hangos:P
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
ennek inkább van egy amolyan pszichés mivolta a számomra, hogy alig hallható, de van egy húzása, ami pont annyira szól, hogy átvegye az ember a ritmust :)@@GaricsPeter
@_dino_0220 Жыл бұрын
Kompatibilis xbox one s-hez?
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Szia! Sajna erre nem tudok válaszolni, mert sose volt xbox-om. Gondolom, ha usb bemenete van, akkor biztos.
@KovácsPéter-m6s Жыл бұрын
Az miért van hogy ezzel a billentyuvel nem tudok egyszerre több gombot lenyomni ?
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Nah hát erre a kérdésre nem igazán tudok válaszolni. Milyen gombokat nem tudsz egyszerre nyomni, és mennyit? Csak mert windoesnál ugye amúgy sem enged 3nál több billemtyűt egyszerre.
@KovácsPéter-m6s Жыл бұрын
A régi 5k ftos billemen engedett több gombot mint 3 hét ha nyomom a dupla wt és az a betüt nem tudom megnyomni a 2es gombot de a 3mast 4est 5ost 1est igen @@FSTechcsatorna
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Ezt nem a billentyűzet határozta meg régen sem, hanem az op rendszer. Ha jól értem akkor 7 billentyűt nem tudsz lenyomni egyszerre? Hova kelle ez a fura kombó? Nem igazán tudom elképzelni a helyzetet, ezért kérdem.
@KovácsPéter-m6s Жыл бұрын
@@FSTechcsatorna már megoldottam a problémát vetten uj billentyut de köszi a segitséget
@Motivation___35 Жыл бұрын
60%-os????
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Jelentsen ez bármit is 😅 mindenhol ez van írva, sose értettem, hogy ez mit takar
@golemstudioai Жыл бұрын
Víz alatti rögzítésnél kapható BT kapcsolatos távirányító, ami ugyan nem vízálló de fillérekért van vízálló telefontok nyakba akasztható amivel röhögve kezeled a kamerát :D És ugye el sem hagyod, mert hozzád van rögzítve. Én csiklóra tekertem fel. egészen kényelmes volt azon a kézen, amivel egyébként is kamerát fogtam. Aszem az egész beruházás nem volt 20k forint. Ugyanezzel egyébként még egy motor kormányáról is jól lehet kezelni, miközben a sisakon van a kamera és kettővel megoldható, hogy egy hátsó kamera kezelését is pluszbean megold. Szóval felesleges bénázni a dologgal. Goprohoz mindent lehet kapni. Például 3 aksit vettem töltődobozban aksiósan 18 ezerért.
@FSTechcsatorna Жыл бұрын
Nekem az a tapasztalatom, h víz alatt gyakorlatilag használhatatlan a bluetooth, neked működött így? Azt pedig, hogy hova helyezted el... khmmm... mindenkinek a maga dolga, de szerintem elírtad :D :D