Nagyon jol hallottalak,hálásan köszönöm az üzenetet🙏💕🌺🥰
@LászlónéSzűcs-m1z5 ай бұрын
Köszönöm szépen,ez nagyon így van!Igen engedem hogy megtörténjen aminek megkell történni türelemmel!❤🙏
@editn.49775 ай бұрын
Ez is rezonált! 7 évig én tettem bele csak hogy ne szakadjon meg teljesen a kapcsolat. Aztán egyszer csak visszajött, és onnantól kezdve ő hívott mindig. Én még tartózkodó voltam, és nagyon jól esett hogy fut utánam, és féltékeny és leskelődik utánam, ezúttal ő tett bele többet. Jól esett hátradőlni és megpihenni kicsit. De közben éreztem hogy most ő görcsöl rá. Az is igaz hogy többre vártam a szívem mélyén, hogy engem válasszon, pedig tisztában vagyok azzal hogy ezt a jelenlegi élethelyzetében nem teheti meg. Nem szakítottunk de nem jön, ezért egyszer felhívtam és azt mondta hogy majd beszélünk...de én már nem szeretnék futni utána. Egyensúlyra vágyom. Ezért nagyon valószínű hogy megint elengedem ezt a dolgot, és igen! Amint elengedjük a vonzás ismét beindul és előbb utóbb megint összesodródunk! Ez így volt mindig! Én is azt gondolom hogy egy kiegyenlítődés zajlik...összecsiszolódás. Telepatikusan ugyanúgy kommunikálunk mint eddig, és a másik megérzi mit üzen az egyik... Azon a szinten mindent ki lehet mondani és nincs következménye.😊 Köszönöm
@ZoltanneGera-nm8up5 ай бұрын
Hálásan köszönöm. Teljesen igaz, minden így történik. Köszönöm szépen!
@gyorgynetoth64595 ай бұрын
Hálásan köszönöm. Áldás.
@endrenevincze5 ай бұрын
Nagyon szèpen köszönöm
@katalinerdelyi22455 ай бұрын
Köszönöm , ez most jókor jött 😊❤❤🎉
@zsokatakacs79145 ай бұрын
Köszönöm szépen
@szabokata66475 ай бұрын
Kedves Lotti! Megdobbant a szívem a kirakásod utolsó mondatai hallatán: erre a megerősítésre volt szükségem! Hálásan köszönöm! 🙏🏻🪷❤️ Teljesen tiszta, érthető a hangod. 🙂
@krisztinakoves36675 ай бұрын
Szuper lenne!
@laszlokomaromi38005 ай бұрын
Köszönöm szépen a kirakast sokmindenben rezonalt Komaromine Kati
@katalintorok83715 ай бұрын
Hálásan köszönöm szépen! ❤️🌷💝🤗💥😇😘
@brigittapetroczi68865 ай бұрын
Pontosan ez a helyzet. Megakadt, nem ment tovább. Én adok neki sokat. Ő semmit. Vártam, de már nem bírtam tovább. Kíváncsi vagyok, hogy fog-e keresni, mert már kezdem feladni. 2 hét eltelt már. Szeretem igen, őszintén, tisztán. Jó lenne tudni, hogy ő érez-e bármit...
@melakkocsog39725 ай бұрын
Szeretettel köszöntelek Lotti. Szívből köszönöm a munkádat. Minden szavad így van ami történt, sokat adtam keveset kaptam. Egyparszor vissza manipulált, de én már nem akarom. Csodálatos szép napot kívánok, szeretettel ölellek sok puszi Neked Márta ❤😊 Külön köszönet a jó tanácsokert. ❤
@saghegyicsilla5 ай бұрын
❤❤❤❤❤❤❤
@userlv1115 ай бұрын
Köszi, rezonált. Jó a hang is. 😊
@gyorgynetoth64595 ай бұрын
Szerintem tökáletes minden technika.
@annanemeth10605 ай бұрын
Szívből köszönöm!❤
@AnnaKorpás-t6n5 ай бұрын
Köszönöm❤❤❤
@jozsefnefarkas16705 ай бұрын
Igen csak rezonalt ,mivel nem tudtam adni amit kert igy csend lett.❤❤
@ildikoberger69165 ай бұрын
Tökéletes a hang. ❤
@evanovanszky16705 ай бұрын
Tökéletes a hang❤
@Hawa1115 ай бұрын
Szuper a hang❤️
@Odette8195 ай бұрын
😊💙🤗😇🙏
@tundegabor16115 ай бұрын
Kőszőnőm szèpen hàllàs szivel 🙏🙊♥️
@user-bo6dx9nr2o5 ай бұрын
Kiről beszélsz régi parkapcsolatrol,?, .ért aregi párkapcsolata barátom ék nem jó, és újból kezdik? Mi sosem leszünk együtt a barátommal, mivel házas a neje sose hagyná el a nagy vagyon miatt.
@user-bo6dx9nr2o4 ай бұрын
Most gondba vagyok, mert nem tudom, hogy hanyadan allok a baratommal, mert nem jelentkezik Nem tudom oregrol, vagy fiatalrol beszelsz? Sajnos mi sohs nem leszunk egyutt, mert hazas regen es mi szerelemnelkuli baratok vagyunk vagy voltunk mar nem tudom nem tudok tola semmit.