Sziasztok! Tavaly decemberben, amikor elkezdtünk társasjátékozni a párommal, fogalmunk sem volt, hogy kellene elindulni. Friss kapcsolat volt, szerettünk volna valami szórakoztató, közös hobbit, ami azért különlegesebb, segít jobban megismerni a másikat és nem is túl költséges. Na az utolsó pont megbukott már az elején... 😂 Három játékkal rendelkeztem, még évekkel korábban vettem őket, fogalmam sincs milyen megfontolásból, hiszen társak sem voltak hozzá, a Catan telepesei, Candamir és a Der Hobbit. Egyszer kétszer játszottam velük egyedül, de hát nem volt túl ideális... Végül a polcon porosodtak, amíg meg nem ismertem a párom és ki nem találtuk, hogy akkor játsszunk... Mivel full tudatlanok voltunk ezen a téren, elkezdtem keresgélni hogyan kell jól játszani, milyen játékok vannak és bennetelet dobott fel a KZbin első helyen. Totál ráfüggtem a videóitokra és elkezdtem vásárolni, gyakorlatilag amire rámondtátok, hogy tuti, jött haza. 😅 Kb 1 év alatt 70 új játékkal gazdagodtunk. Aztán rájöttünk, hogy nem minden jön be, azokat megkapták a tesóim gyerekei, mert eladni nem volt szívem őket, így most ők is folyamatosan játszanak, ha nálunk vannak, ami külön jó, hogy a 4 évest is bevontuk, egész ügyes a Kutyavilág kártyajátékkal és már a Colorado-t is nyomjuk együtt. Azt még tanulni kell, hogy veszíteni is fog olykor-olykor. Miután rátaláltam a BGA-ra, már ki tudom próbálni az ajánlásaitokat vásárlás előtt, így tényleg csak az jön haza ami nekünk való. Egy pro fiókkal próbálgatjuk a játékokat párommal, és idénre végre sikerült összeállítani egy tudatos listát, így vége az esztelen vásárlásnak. Rájöttünk, hogy az euro típusú játékok jönnek be leginkább, mint pl a Feast for Odin vagy a Great Western Trail. Most már igyekszünk csak ilyenekbe fektetni. Ami még nagy örömöt okozott és imádjuk az Inuit Snow Folk, Parks, ehhez beszereztem a kiegészítőket és a playmatet is, Azul, Enciklopédia, Catan párbaj, 7 csoda párbaj, Bärenpark, Brazil birodalom, Scythe, TussieMussie, Harry Potter Roxforti csata és az Irány a vadon Észak-Amerika. Nagyon hálás vagyok a munkátokért, az iránymutatásért, hogy a ti csatornátoknak köszönhetően ilyen remek hobbira leltünk. Szinte minden este játszunk munka után, a kicsikkel, a nagyok meg megmaradtak szabadnapokra, csemegének. Idén felkészül Ark nova, Fesztáv kiegészítőkkel, Heat, Az erdő, Az ismeretlen bolygó, Farkasok, Hike! Robinson Crusoe, mert szeretünk szenvedni, Viticulture kiegészítőkkel, Life of the Amazonia, Northgard, Lands of the Mesozoic és a Fromage. Ez az idei évi tudatos vásárló listánk. 😊 Boldog új évet Réka és Zoli! ❤
@mitjatsszunk10 ай бұрын
Nagyon örülünk neki, hogy elkezdtetek játszani, és köszönjük a kedves visszajelzést! :) További szuper játékalkalmakat nektek és várjuk a kedvencekről az élménybeszámolókat (akár a Mit Játsszunk csoportban is)!
@LászlóKosina-c5y10 ай бұрын
Mi most karácsonyra kaptuk meg a scythe-ot és valami fantasztikus. Nagyon jó volt a róla készült videótok, sokat segített.
@edinaspek521110 ай бұрын
Mi nagy rajongói lettünk nektek... vagyis a férjem... szerintem függő lett 🥴 Te hangodra kelek,fekszem😅. Mert ő annyira utána tud nézni a dolgoknak,hogy az mindenkinek jó legyen a családba. Mi most léptünk be a társasok világa a 7,5 és 4 éves gyerkőc el.. imádjuk,hogy ez a korszak vette kezdetét..az hogy Ti vagytok,ez óriási segítség tud lenni,hogy biztosan jó társast tudjunk választani ❤️ Ma jött meg a Cascadia❤️ 7,5 éves kislányom a 2.körben el is verte apukáját ,aki teljes sokkban ült itt egész délután,de HOOOOGGYYY??!!😅😅😅😂 Szuperek vagytok,sok sikert a továbbiakban is❤🎉
@mitjatsszunk10 ай бұрын
Wow nagyon köszi! ❤️❤️ Jó játékot nektek!🥰
@orochimaru50910 ай бұрын
2023ban is ti voltatok a kedvenc youtube csatornàm. Sokadik ilyen év😃
@mitjatsszunk10 ай бұрын
Ez végtelenül megtisztelő, igazán köszi!❤️
@GyorgyHubina-vm7oe10 ай бұрын
Ticket to Ride Legacy. Lassan a végéhez érünk. Számomra nem csak a 23-as év egyik legjobbja, hanem legacyk közül is kiemelkedő. Ezen kívül nem láttam olyan játékot amit hiányolnék a listàról :)
@istvankovacs271510 ай бұрын
Egyébként tök jó ötlet, és én üdvözlöm ezt a megoldást, hogy a lista végén megemlítitek a "Futottak mèg" kategóriát! Ez a tovàbbiakban így maradhatna! ;-)
@mitjatsszunk10 ай бұрын
Köszi!🥰
@kanyosanyi10 ай бұрын
Sziasztok! Tudtok segíteni hol lehet olyan kis fa hatású alkatrész tárolót kapni amiben például a tavaszi karnevál alkatrészei vannak 17:28-nál található. Kis lapos alkatrész tárolót keresek és nekem az tökéletes lenne. Nagyon köszönöm előre is a segítséget.
@mitjatsszunk10 ай бұрын
Ikea a barátunk.:) Ez poháralátétként fut ott, kétféle van, ez azt hiszem a nagyobb méret.
@kanyosanyi10 ай бұрын
Nagyon köszönöm a gyors választ. Holnap megyek is az ikeaba😊
@Horvath_Botond10 ай бұрын
Amúgy tök jó lenne, ha ennek a kooperatív unmatchednek is lennének kiegészítői, amiben kifejezetten új ellenségeket ad hozzá a játékhoz.
@urban.zsolt0310 ай бұрын
Fogadó Foglaló 😊 Hangulatos játék, kedves grafikával. Ketten is jól játszható, egyszerűek a szabályok, még is lehet stratégiai döntéseket hozni... 😊 Ha nem csak a 2023ban kiadott játékokat nézzük, a Schotten Totten, a Botanik, a Jaipur, Cica Pizza Taco... Vörös Katedrális és a Tavernák Thiefenthalban és a Lámák Földje lett idén nagy kedvenc...
@oliverpeto125910 ай бұрын
Idei év 3 kedvenc: 1. Farkasok: számomra nagyon egyedi mehanizmust kínált: Kompetitív (győzelmi pontra hajtunk) ugyanakkor megjelenik benne a konfrontáció,amivel kapcsolatban lépek a többi játékosssal a "dominálás" akcióval. Mindenkinek nagyon ajánlom.😊 2. Bonsai: ugyan újat annyira nem mutatott, de egy tökéletes családi filler🌳 3.Heat🏎️😁
@abelnemeth641910 ай бұрын
A heat volt számomra az év kedvenc játéka, ami szintén Vincent grafika, amit hasonlóképpen kedvelek én is. Alig várom hogy elérhető legyen itthon az A.R.T. project amit szintén ő illusztrált
@yocek7910 ай бұрын
Gratulálok nektek!Nagyon jó pár vagytok!Már règóta nèzlek benneteket!Az egyik kedvenc társasjátèk csatornám!További sok sikert nektek!🎉🤝
@mitjatsszunk10 ай бұрын
Köszi a kedves visszajelzést és a kommentet, nagyon örülünk neki! :)
@zsuzsannagyory217210 ай бұрын
A Ködbe zárt Carcassonne-nal nemrég ismerkedtünk meg, egyből nagy kedvencem lett. :) Hát mennyire cukik már a kis kísértet meeple-k! :D A játékmenete is szuper, pedig az alap Carcassonne már évek óta alig szokott előkerülni. Eddig 12x játszottunk vele, most a 4. szintnél tartunk. Tényleg nem könnyű, de azért többször szokott sikerülni, mint nem. :D Még talán nekiugrunk az 5. szintnek, de a 6.-nak a hallottak után már szerintem nem. :D A Splendor Duel pedig számomra az utóbbi idő legnagyobb meglepetése. Semmi jót nem vártam tőle, sőt :D , de hatalmas kedvenc lett, nagyon gyakran, szinte naponta játsszuk! :) És bár nem ez a lényeg, de a grafikája is sokkal szebb szerintem az eredetinél. :)
@szabolcsmolnar308510 ай бұрын
2023 favoritja a The bloody inn kártyajáték. A téma miatt verhetetlen :)🎉🎉🎉
@mmate8910 ай бұрын
Igazán minőségi csatorna, örülök, hogy ilyen is van! Bármilyen játék jöhet, megjelenhet... amióta megmutattátok az Azul-t, fanatikusok lettünk és mindent űberel nálunk. Megunhatatlan.
@mitjatsszunk10 ай бұрын
Köszönjük szépen, ezt remek olvasni! :) Az Azul fantasztikus játék, örök kedvenc nálunk is!
10 ай бұрын
Szuper videó, adtatok pár jelöltet a listámra :) Több asztalképen látszódik kis parafa, kör alakú, talán poháralátét, amiben a kisebb alkatrészeket tettétek az asztalra. Olyat honnan lehet venni? Ötletes megoldás!!
@matematekocs25988 ай бұрын
IKEA poháralátét
@petervermes438410 ай бұрын
Sziasztok! A Hitster nálunk is nagy siker lett és mindenkinek tetszett, akiknek megmutattuk. Azt sajnos nem tudom, hogy az Amritsar mikori megjelenésű, de én tavaly játszottam vele először és abszolút kedvenc lett. Mondhatni szerelem első látásra. Boldog Új Évet Kívánok Nektek és a csatorna követőimek, nézőinek! Legyen szép estétek! Üdv: Peti
@benthegooseyoyo9 ай бұрын
A Ködbe zárt Carcassonne 6. szintje teljes mértékben leosztás függő, hogy van-e bármi esély megcsinálni. Ezt BGG-n rendesen kielemezték a fórumokban. Talán még a készítők is bevallották, hogy túl nehéz lett.
@mitjatsszunk9 ай бұрын
Egyetértek!
@Zsuzsanna.M10 ай бұрын
Épp most írtam emailt, és instán is.☺ Örömmel nézem a videóitokat már napi szinten. Van restanciám .😂
@kubinyi-kiralybalazs415310 ай бұрын
Nekem a Root jatek, es ha jol lattam, arrol nektek nincs video osszegzotok, meglepo, mert jatek tipusat tekintve, nagyon mas mint az atlag es a global tarsasjatek rangsoron elokel 30-35. (ha jol emlekszem) helyen all! De a Tortuga / Pluss mesek / Fenevad mind mind ilyen szivemhez kozel allo jatekok, amikkel en 2023 ban jot jatszottam :)
@doraszeghalmi141310 ай бұрын
Ah a root nekünk is nagy kedvenc, nagyon hiányoltam én is Zoliék videoját róla .. talán 3 mondatot mond róla Zoli, mikor megjelent végre magyarul is, és hú de jó. De ennyi. 😂
@kubinyi-kiralybalazs415310 ай бұрын
Hátha ha látja hogy mit írunk, és lesz egy bemutatása a játéknak :) @mitjatszunk ;)
@mitjatsszunk10 ай бұрын
Ezer éve fenn van a listánkon, de még nem tudtunk vele annyit játszani hogy tudjak róla forgatni érdemben, úgyhogy egyszer majd…:) Addig türelem!😘😘
@kubinyi-kiralybalazs415310 ай бұрын
@@mitjatsszunk koszi a valaszt! jo kedvesek vagytok
@Horvath_Botond10 ай бұрын
Gratulálok! Hét év az nagyon tiszteletreméltó!!! Hajrá! Köszönjük a munkát! És már alig kell várni arra, hogy ötvenezren legyünk! :)
@mitjatsszunk10 ай бұрын
Igeen, egészen elképesztő! :) Köszi!
@adriennbognar663310 ай бұрын
Réka, Zoli, játékostársak, boldog, játékos órákban gazdag új évet kívánok! Köszönöm ezt az összeállítást, örömmel néztem végig, mert vagy felidéztétek a saját élményeinket, vagy ötleteket adtatok nekünk az újabb beszerzésekhez. Nálunk a Heat! volt az idei nagy kedvenc, rengeteget játszottunk vele, fiatalabbakkal és idősebbekkel egyaránt. A család egyes tagjai kifejezetten kérnek minket, hogy ha látogatóba megyünk hozzájuk, a Heat!-et is mindenképp vigyük magunkkal. A Trio szintén kedvencünk lett, elég rövid idő alatt sok partit beletettünk. Eredetileg a nagyszülők adventi naptárába tettük bele, velük próbáltuk ki először, múlt héten pedig magunknak is megvettük, annyira szeretjük. A baráti társaságunkban a kártyajátékok nagyobb népszerűségnek örvendenek, mint a társasjátékok, így ez szerintem minden találkozásunkkor előkerül majd, és külön előnye, hogy utazások alkalmával, vonaton is lehet játszani vele. :) A Barcelonával még csak most ismerkedünk, így egyelőre nem tudok véleményt alkotni róla, az első benyomások mindenesetre pozitívak és a saját gyűjteményünk legszebb darabja. Az utazás a múltba felkeltette a figyelmemet, mindenképp elmegyünk kipróbálni, és ha tetszeni fog, akkor igyekszünk beszerezni belőle egy saját példányt is, mert mindig keressük azokat az újdonságokat, amivel a gyakorlott játékosnak számító nagyszülőknek is örömet tudunk okozni. A Hallatlannal eddig kétszer játszottunk, nekünk nem jött be, így saját részre nem vesszük meg, de ha baráti körben újra előkerül, adunk neki még egy esélyt. A Csordaszellem viszont egészen ígéretesek tűnik, mindenképpen keresek még róla tartalmat. A Hitsterről most hallok tőletek először, máris feltettem a listámra, alig várom, hogy kipróbálhassuk!
@mitjatsszunk10 ай бұрын
❤️❤️❤️
@martonbozsik171410 ай бұрын
Nagyjából 150-200 játék jelenhetett meg idén. Azt számolom, hogy ha 23 legjobbat akarnánk mondani, akkor azért kellett volna, hogy legalább 60-70 játékot kipróbáljunk ebből, ezért ilyen nehéz :D (gondolom ez a szám nálatok inkább 100 feletti). Éppenhogy összekaparva (lehet, hogy nem is minden 2023-mas) kijön ez a lista - és bár többségben vannak a rászámolós, logikai és partijátékok, az abszolút top1 élményt mégis egyértelműen a Szunnyadó Istenek adta:) 1. Szunnyadó Istenek 2. Farkasok 3. Splendor Duel 4. Hallatlan 5. Trio 6. Csordaszellem 7. A rózsa varázsa 8. A Nagy Jü 9. Akropolisz 10. Végtelen tél 11. Fiesta de los muertos 12. Café 13. Az X bolygó nyomában 14. Firakfutam 15. Ellenállás! 16. Faművesek 17. Kulcskérdés 18. A herceg nyer 19. Clever Hoch Drei 20. Jó tudni! 21. Kaspó 22. Gengszterelmék 23. Tiletum Biztos, hogy ha például próbáltam volna az Ébredést, az is itt lenne.
@AndreaBalog-k3u10 ай бұрын
Sziasztok! Réka mondja a videóban, h még nem találkozott olyannal, akinek nem jött be a HITSTER. Nos, nekem egyáltalán nem jött be. Alapból sem szeretem a party-játekokat, de az élet úgy hozta, h egy céges társasjáték délutánon ezt ki kellett próbálnom......és UTÁLTAM első perctől az utolsóig.
@mitjatsszunk10 ай бұрын
Van ilyen.:) Biztosak voltunk benne hogy lesz akinek nem jön be, de szerencsére annyi játék van a piacon hogy mindenki találhat neki valót.
@istvankovacs271510 ай бұрын
Az a helyzet, nem nagyon veszek azévi jàtékokat, szinte mindig kb. egy év, míg megérik bennem, hogy egy adott játék kell-e vagy sem. Nálam a tavalyi év is a kiegészítőkről szólt, olyan játékokhoz, mint a Roxforti Csata, Dűne Impérium, Eldorádó Legendája, Nemesis, vagyis a nagy kedvencekhez (meg egy-két máshoz még). Ennek ellenére azért igyekszem lekövetni a magyar megjelenéseket. Az Unmatched koop verziójára és a Heat-re felkaptam azért a fejem, meglátjuk.
@dettyb322210 ай бұрын
Gratulálok,imádom a videóitokat!❤
@mitjatsszunk10 ай бұрын
Nagyon köszönjük! :)
@ZellerK00L10 ай бұрын
Nekünk egy itthon sajnos nem kapható, magyar fordítást nem kapott kis játék lett a kedvencünk: a spots. Inkább poénból szereztem be külföldről, gondoltam hogy úgyis pici, gyors, nagyon cuki kutyás grafikával, néha elővesszük az már jó. Aha, akárhányszor elővettük, nem tudtunk “csak egyet” játszani vele. Gyakorlatilag kifulladásig játsszuk amikor előkerül :D egy push your luck játék ami sokkal okosabb mint pl a kuruzslók. Kockákkal kell dobni, és a kockák pöttyeit lerakni a kutyusos kártyákra, aszerint hogy az adott kutyus mintázata milyen pöttyöket kér tőled. A csavar ott van benne, hogy opciókból választasz, hogy hány kockával dobsz és van újradobási lehetőség is. Push your luck játékhoz képest kifejezetten sok befolyása van az embernek a végkimenetre, nem érzed azt hogy a játék játszik veled. Imádjuk, abbahagyhatatlan. Ha valakivel szembejön külföldön, vagy berendelné, ne habozzon szerintem, ugorjon rá :) De az itthon elérhetőek közül nekem is a splendor párbaj jött be a legjobban, nagyon kompakt, kellemes, viszonylag gyorsan lemegy. Picit mindig piszkál, hogy egy az egyben century és 7csoda párbaj ötvözet (lehet hogy az alap splendor is az, azzal még nem játszottunk), emiatt az az érzésem hogy akár azokkal is játszhatnánk ehelyett, de végül mégis a splendor kerül elő, mert mindkét említett játéknál pörgősebb rövidebb.
@Loggan2310 ай бұрын
Nemrég találtam rátok. Ritka klassz tartalmat csináltok, amiért nagyon hálás is vagyok! Erőt, kitartást kívánok nektek 2024-re is! (Én 2023-ban találkoztam az Azullal, ami nekem abszolút elvitte az évet.)
@mitjatsszunk10 ай бұрын
Nagyon kedves tőled, köszi!:)
@sadekhanna10 ай бұрын
A Kuruzslók kétfős változatonák már elérhető németül a szabálykönyve, kiváncsi vagyok, mit szóltok majd hozzá. A Földet csak BGA-n játszottam és nekem száraz. 10 perc után nem is nézem a képet, csak színeket meg ikonokat figyelek. A Zöldellő mezőkkel meg Az erdővel nem vagyok így. Nekem a Ticket to Ride Legacy, Barcelona, Dorfromantik és a Hitster vannak rajta az idei toplistámon.
@jankahorvath248410 ай бұрын
Nekünk a Fröccs, kisFröccs, és a Kuruzslók, akar gyerek akár a felnőtt verzió 🥰
@henriettronai724510 ай бұрын
Huu 23 talán nincs de vsn par jó élmény. Dél -Tigtis vándorai, Tiwanaku, Sunrise Lane, Brüssel 1987, Bark Avenue, Farkasok, P'achakuna, Trio, Lucky numbers, Scout. A Fustfil of Maplees
@cserannie8010 ай бұрын
Aj csak 22 társasunk van, de ezt mind 9 hónap alatt vettük mondjuk😂
@maki131310 ай бұрын
Dereserdő szövetsége 😂 ez nagyon bekattant, másik videóban is előjött. Kár hogy nincs ilyen játék 🤣🤣
@erba35852 ай бұрын
Sziasztok! Rendszeres nézőtök üdvözöl.Szeretem az élménybeszámolótokat is hallgatni. 🤗 Kérdés: Lesz olyan videó ami a szabálytanulasrol van szó? .... Gondolom ez tök egyéni dolog. Van erre sztetek módszer pl egy nehezebb játék esetén? Lehet h már van csak nem vettem észre akkor bocsi. Csodálom h hogy tudtok ennyi logikai infót befogadni!
@ZoleekaHun198710 ай бұрын
A ködbe zárt carcassone-ban még az első szintet se sikerült megcsinálni. Kb hat próbálkozás után parkolópájára került végleg. De ugyanakkor tényleg jó játék, csak ez a nehézség már sok volt.
@mitjatsszunk10 ай бұрын
Teljesen megértem. Nagyon nehéz lett!
@ZoleekaHun198710 ай бұрын
mégis valamiért a nehézség megmaradt azóta pozitívumként. Fura ez a kettősség:D @@mitjatsszunk
@orsolyanemesinezsolnay991010 ай бұрын
A dél-tigris vándori
@cserannie8010 ай бұрын
Aj csak 22 társasunk van, de ezt mind 9 hónap alatt vettük mondjuk😂