Filmbarátok révén keveredtem ide, ez már a sokadik adás amit hallgatok tőletek és tervezem, hogy elkezdek lassan visszafele haladni. :) Az Alien vonalat nagyon a keményvonalas horror fele akarják terelni. Én sokkal szívesebben megnéznék egy nagyon durva horror-akció filmet velük. Minimális horror elemekkel, az idegenek legfőbb erényét megmutatva: a számukat. Wonder Womanes részhez még nem jutottam el :D
@acidszor11017 жыл бұрын
Megfogadtam hogy nem fogok többször kiborulni a Covenant-ra, de egyszerűen nem tudom megállni. Kezdeném ott hogy szerintem a Prometheus se volt akkora durranás, mint amilyennek mások beállítják. Oké jó volt, egynek, de nem a sci-fi műfaj meghatározó darabja. Tele volt baromságokkal, akart mondani valamit de azért mégse, és hát a vége az nekem rettenetesen fájt. Na ehhez képest a Covenant úgy indult mint egy Alien film. Én meg néztem h DAAAMMM egy alien névre keresztelt film úgy kezdődik mint egy alien film? Mi a fene? Tök jó hangulatos volt az űrhajó, meg a számítógép is anya volt, meg minden kis apróság tökre tetszett. Aztán leszálltak a bolygóra, eléggé felületes okokkal, és akkor is még azt mondtam h oké. Mindent nagyjából megbocsátottam a filmnek amíg nem jött David és el nem kezdte a baromságait. És persze voltak érdekes gondolatok, hogy majd akkor ő teremt meg izé, csak baromira nem illett a film addigi mivoltjába. De nem baj, mert az utolsó negyed megint más volt, mert elindultunk egy Alien filmtől, aztán jött egy Prometheus folytatás és a vége egy akció orgia lett. Zsír. 3 az egyben. Mint a rossz pc játékok sorozatban a Big Rigs. Ákossal amúgy tökre egyetértek, hogy ez szétbaszta az Alien univerzumot. Megmagyarázták honnan jött a Xeno (bár mégse magyarázták meg, mert utólag kiderült h ez nem Xeno volt hanem valami más, de ez is baromság...), felgyorsították az Alien lefolyását (face hugger 5 perc után már ki is szarta magából a mellkas szörnyet), meg ez az egész David szabadidejében tojásokat rakott marhaság. Hát nemtom. A film úgy tűnik bukott, szóval remélem nem lesz folytatás, és ha lesz akkor se ilyen katyvasz szar lesz, ami félig ilyen-félig olyan. Adják oda Ridley-nek a Prometheus jogokat verje a nyálát a hülye szériájára, és csináljanak egy fasza túlélő horrort amiben tényleg Alien van. (és amúgy nem vagyok Alien fan mielőtt megkapnám ezt magamnak).
@norbert12817 жыл бұрын
Jól emlékszem,hogy Gáspár nem fejezte be a Steve Trevor/Rogers és a szinkronhang párhuzama gondolatát? Én azt vártam,hogy WW mikor frizbizik már a pajzsával,mint az egyik hozzá "hasonló" karakter ,de rá kellett jönnöm,hogy az egy másik film...
@logginssarah80997 жыл бұрын
Többször is dicsértem már kommentben a Tune Up Radio stábját amiatt, hogy a magyar nyelvű filmes podcastok közül ez a team tűnik a legokosabbnak mind a témát, mind pedig a témáról való előadásmódot illetően, de van egyetlen apró dolog, amit nehezen tudok megszokni, miközben hallgatom az adásokat: ez Gáspár erőlködve mélyített hangja. Egyébként nyilván a legtöbb kamaszkorú fiú próbálkozik ilyesmivel néha 14 és 18 éves kora között, csak hogy minél férfiasabbnak tűnjön... nos, úgy tűnik, vannak, akik húsz fölött is rajta maradnak ezen a tripen. Ha valaki kíváncsi Gáspár IGAZI beszédhangjára, akkor tegye 14:50-hez az adást: "Igazából... nekem...", mondja teljesen normálisan, minden póz nélkül, egy pillanatra megfeledkezve a szokásos hangmélyítgetésről. Tudom, hogy totál pitiánernek tűnik ilyesmit szóba hozni, de hát nyilvánvaló, hogy neki ez a heppje, hiszen még az adások beköszönő részében is egy ilyen mélytengeri hangnak szánt morgással szokta üdvözölni a hallgatókat. Azt is tudom, hogy nagyjából értelmetlen megírni egy kommentet emiatt, mert úgyse tud változtatni ezen a maníron, de gondoltam, azért lejegyzem, hogy egy amúgy teljesen komolyan vehető podcastot pont egy ilyen kamaszos keménykedés tud komolytalanná tenni.
@Ravenstorm207 жыл бұрын
bunuel andalusian Részemről ismételten annyit tudok mondani, hogy ebben semmi szándékos vagy erőltetett nincs, ilyen a hangom. Az egyetlen faktor, ami miatt mélyebbnek tűnhet, az az, hogy próbálok nem túl hangosan beszélni, mert egyrészt túlüvöltenék mindenkit, másrészt nem hallanám a többieket, amit nem igazán tartok előnyösnek egy beszélgetésben. -G
@logginssarah80997 жыл бұрын
Köszönöm a választ, Gáspár. Szóval túlüvöltenél mindenkit. Mondjuk ez még mindig egyáltalán nem ad magyarázatot az ultra-férfiasnak szánt "HÖJJJJ"-köszöntésekre. Komolyan, ilyen "HÖÖÖJJJJ!!"-hangokat akkor képeztem utoljára, amikor 15 évesen az első fél üveg bor után death metal-énekesnek képzeltük magunkat a haverjaimmal. Ennél azért jóval komolyabb a kommunikáció színvonala a Tune Up Radioban!
@Ravenstorm207 жыл бұрын
bunuel andalusian Valóban 15 éves koromból származik, gondolkodtam rajta, hogy változtatok rajta, de mióta Freddy kvázi catchphrase-ként felmagasztalta, egyelőre megtartom. -G
@repulo7 жыл бұрын
Nem igaz, mert jó az, höjjögjél tovább! :-)
@leventenagy12417 жыл бұрын
Én kedves édesanyámmal mentem el az Alienre, mivel ő volt az egyetlen Alien buzi a környéken. Én a sok hibája ellenére szórakoztam a filmen. Anyám meg azt mondta, hogy nem néz több Alien filmet, mert ez annyira szar volt. (a harmadik részt viszont kb annyira szereti, mint az elsőt) Én kíváncsi voltam mindig is, hogy a xenomorf az hogyan született, és egy korrekt választ kaptam rá. A kedvenc jelenetem az volt, amikor a robot elkezd fügyülni a fehér Aliennek, az meg visszafütyül, és mondja, hogy megszelidült. A karib 5-öt is élveztem, leginkább a látvány és a zene miatt. De annyira kínos volt Jack Sparrow, hogy azt én se nagyon bírtam elviselni. De ez nem is volt karib tenger kalózai film. úgy ahogy a 4. rész se létezik számomra, csak a trilógia. Nem is említettétek meg, hogy az 1. -ből a két katona visszatért, barbossa legénységébe. ,,ők voltak a legjobbak." A csodanőbe nekem csak egy bajom volt, hogy képregény film. De az első kritikák jónak mondták, és jó élmény is lett, de úgy semmi több. ja és azon gondolkodtam a film közbe, hogy mennyivel rövidebb lenne, ha kivágnánk a lelassított jeleneteket. Köszi a jó adást!
@tuneupradio7 жыл бұрын
Anyukával 18+os Alien moziban? Az igen :D Anno nekem is anyukám mesélt az első részről.
@TheGriffisz8467 жыл бұрын
Véleményem a Wonder Woman-ről (SPOILERES) A film jól kezdődött aztán a vége felé egyre jobban elveszített engem. Jó volt a kémia a kettő főszereplő között és vicces is volt pár poén. Szerintem a Trevor által összeszedett csapatra semmi szükség nem volt főleg úgy, hogy 0 karakterük volt. A jó öreg Lupin nagyon nem jött át mint főgonosz és most őszintén mi értelme volt Őt behozni a film végére. Miért nem volt jó főgonosznak Ludendorff, akinek a gonoszságát a film elejétől kezdve végigkövettük? Chris Pine karakterének halála szerintem teljesen felesleges volt. 1-et belelőtt a mérges gázokat tartalmazó tartályba és az máris felrobbant. Ezt szerintem a repülőgép eltulajdonítása nélkül is meg tudta volna oldani, főleg úgy, hogy ott volt vele Charlie, aki állítólag egy mesterlövész. (ebből semmit sem láttunk a filmben) Ez a film nálam 7/10, de csak azért mert nagyon jószívű vagyok és a film jól indított.
@repulo7 жыл бұрын
A Wonder Woman alternatív univerzuma kapcsán (ti. hogy nem lesz II. világháború): SPOILER ha a filmben megölik Ludendorffot (aki a valóságban 1937-ig élt) ennek azért lehet alapja. Nézzetek utána az életrajzának.
@Ravenstorm207 жыл бұрын
Engem nem is annyira Ludendorff halála zavar, hanem az, hogy a film alapján egyelőre az derült ki, hogy Árész létezik és ő az oka minden háborúnak, akkor a megöléde után elég nehéz elképzelni egy második világháborút. Ugyanakkor bármikor kiderülhet, hogy mégsem halt meg, vagy hogy mégsem csak és kizárólag Árész miatt gyilkolják egymást az emberek, szóval ezt inkább egy jelenlegi zavarnak érzem. -G
@repulo7 жыл бұрын
Aha. Oké, még nem láttam, nem állt össze.
@Nyafi88037 жыл бұрын
András, a hajlevágás-probléma megfejtését küldöm, ha működik a link... :D :D :D (rövid haj = barna haj) Köszi az adást! kzbin.info/www/bejne/rqTSmqqkZtFqmNU
@tuneupradio7 жыл бұрын
Köszönöm, így már mindent értek :D
@csaky0007 жыл бұрын
Fura, hogy amikor felmerül a kérdés, hogy mikor láttuk Johhny Depp-et nem Jack Sparrow-ként, vagy egyáltalán jól, fel sem merül a Black Mass, pedig nem volt túl régen...
@tuneupradio7 жыл бұрын
Nem láttuk, de ha ez az egyetlen film 15 éve ott továbbra sincs minden rendben.
@csaky0007 жыл бұрын
Ezzel nem tudok vitába szállni, viszont az említett film meg pont miatta lett jó! Sajnos a maestro dollármilliókra váltotta a tehetségét.
@tuneupradio7 жыл бұрын
Ezek után már elkezdett érdekelni a film.
@mogyir7 жыл бұрын
A sötét lovag felemelkedés végét szerintem nem élte túl batman, Alfred azt csak flashelte... ez ilyen tipikus Nolanes befejezés volt, hogy legyen min agyalni.
@tuneupradio7 жыл бұрын
Ebben nem értünk egyet, sokan szeretnék belelátni az Inception-ön nyitott lezárást, de szerintem Nolan egyértelműsítette azzal, hogy bevágta Christian Bale-t a csajjal.
@mogyir7 жыл бұрын
Olvastam egy Nolenes interjút erről, s valóban, azt nyilatkozta, hogy túlélte, de elég érdekesen, mivel úgy fogalmazott, hogy "szerintem....", mintha saját maga sem lenne ebben teljesen biztos. Én úgy gondolom, hogy direkt csinálta meg, ilyen sejtelmesre a film végét, hogy legyen min tanakodni. Ezekszerint még ő maga sem 100% biztos a végét illetően vagy, csak úgy próbálja beállítani :).
@nevnick66247 жыл бұрын
Azt gondolom, hogy a csodanő az általatok felsorolt indokok miatt is annyira felkapott és túlértékelt. Mert mint képregény film nem rossz, trendi, érdekes női főszereplő van benne - ilyen formán másban nem nagyon új. Na meg az úgynevezett csordaszellem... A csodanő nem szakít a klasszikus képregényfilmes hangulattal és törvényekkel, mint tette azt a Sin City első része, vagy a V, mint vérbosszú, a csodanő egyszerűen csak egy a maga nemében jól elkészített képregényfilm, nem több. Nem, nem láttam a filmet és nem is tervezem megnézni. De láttam a bemutatókat, olvastam és hallgattam kritikákat. Sok filmet megnézek, de egyszerűen nem vagyok hajlandó egy képregényfilmre áldozni majd 2 és fél órát az életemből. Tudjuk a tömegek pszichéje hogy működik, ha egy nem rossz dolgot egyre többen elkezdenek felkapni. Sláger lesz belőle és minden harsogni kezd tőle. Pont ugyanaz a jelenség, mint az Eredet kapcsán volt. Ott volt egy látványos film, ami nem volt kifejezetten buta, ha persze sokszor csak blöffölt is, a nézők pedig rögtön imádták és túl is értékelték. Ha ilyen sokan szeretik, biztos nem lehet rossz, sőt egyenesen zseniális... Az öngerjesztő reklám. Mint önigazoló folyamat. Az IMDB-n például rendkívül gyorsan került irreálisan előre, ma "visszacsúszott" a 14. helyre. A csodanőt - még a film előtt - egyébként az ENSZ nőjogok jelképének is kinevezték. Egy sosem létezett mesehőst. Mintha John McClane lenne a gyermekjogok nagykövete. Egy rossz vicc. Azóta persze a felháborodás miatt le kellett cserélniük.
@nevnick66247 жыл бұрын
Egy lehetetlen karakter felcsap másféldimenziós főhősnek, aztán a film végén összecsap az egydimenziós főgonosszal, a jó ha nehézkesen is, de mindig győz, a lényeges főszereplők pedig sosem halnak meg végleg. És már várható is a következő emberiséget közvetlenül veszélyeztető kaland, mi a hősünkre vár. Mint egy rossz mesében. Az Amelie csodálatos élete is egy mese valahol, csak az működik, elvonatkoztatva életszerű, a karakterek élnek és küzdenek önmagukkal és a világgal egyaránt. A képregényfilmek inkább megmaradtak a gyerekeknek szóló mesék szintjén, azokat a formaságokat és törvényszerűségeket követve.
@nevnick66247 жыл бұрын
De egyébként az Amelie csodálatos életéhez fogható, mély és komoly mese a 2006-os Zuhanás is.
@NisiCaloponis4 жыл бұрын
Nem sok A-film film van, ami annyira bugyuta és perverz, hogy képtelen vagyok végignézni, a top 3: 1. Transformers 5 (Az utolsó lovag) 2. Wonder Woman 3. A John Malkovich agyában (!) játszódó izé. A Wonder Woman engem ott elvesztett, amikor az amazonszigetre, a világ békefenntartónak lakhelyére, ahol mellesleg csinos hölgyek mászkálnak topban, odavetődik egy csapat német katona, a németek azonnal lőni kezdik a csajokat, a nagy békefenntartók meg szó nélkül elkezdik gyilkolászni őket... Anyám ,borogass! Itt a készítők az alapfogalmakat felejtették el átgondolni! Ezt a filmet nem férfiak és nők írták, hanem abortuszkliens 1-ek és abortuszkliens 2-k! Akkor milyen lehet a többi rész? Kétszer nekifutottam, negyed óra után kasza lett mindkétszer.