Nagyon igaza van Puzsèrnak. Jól beszèltek csak így tovább. Szegèny gyerekek egèsz èletükben viszik azt a keresztet.
@attila456644 сағат бұрын
Csak az felejtődik el bicske kapcsán h Semjénnek vitték a fiúkat a 10 percre lévő csákvári vadászházába. Ezt akarták elsumákolni, erről tud Balogh püspök és Schadlt azért engedték ki, mert neki erről videófelvételei vannak (szülei az AH-nál dolgoztak akik betechnikáztak a házat titokban), amit a széfjében megtaláltak a nyomozók, s melyről Hadházy Ákos szivárogtatott. Ez az ügy az eddigiek után magával rántaná az egész fideszt. Bicske ott van Felcsút mellett, érintett az ügyben az ismerteken túl ifj. Orbán Győző is, OV testvére vagy Lévai Anikó. Kaleta nem csak saját részre őrizgette a több tízezer kiskorúakról keszült felvételt, rögzíthettek hasonlókat Bicskén is. A nevelő korábban az új százmilliós Lamborghinijével fotózkodott, amit nyilván nem a fizetéséből vett. A bevont fiúk hallgatását 150 millió forinttal vették meg. Részletesen erről: Mi áll a kegyelmi ügy hátterében - 1.rész" kzbin.info/www/bejne/goDSoJ2ugaaYisk Ott a folytatás is, abban lesz szó Rogánékról, Lázárról és az ő kis hobbijaikról fiatalkorú lányokkal, s hogy miket követtek el eddig hogy ki ne derüljön ez.
@zoltanboldog6295 сағат бұрын
- mint korábban is írtam...Balog a kulcs a teljes igazság zárban...- " mert ,ha én egyszer kinyitom a számat-,ha én elkezdek beszélni.."-
@jozsefsz3679Сағат бұрын
Lehetne sorolni, hogy kik azok, akik ha kinyitják a szájukat: Simicska, Schadl, Völner, stb de szorosan idetartozik Putyin is.
@Tofi_ytchannel2 сағат бұрын
Kemény ez a személyes sztori, amiről Oszi beszámolt. Mindig is tudtam, hogy van ilyen, de azért kemény ezt így egy érintettől hallani, hogy konkrétan ott áll a megtérés kapujában, és eszébe jutnak az isteni hitre épülő emberi intézményrendszer hibái, és ezek elegendőek, hogy távoltartsák a Megváltóval való közösségtől.
@zoltanboldog6294 сағат бұрын
Azért Novák nem jőtt ki rosszul ebből az ügyből..élete végéig biztos jó megélhetese " biztosítva"- igaz a kőzéletből ideiglenesen távozott..hiszen vissza tért mint vezerigazgató ...
@gyongyiolah16093 сағат бұрын
Ez is eleg baj, hogy ezt fizetjuk, de a legnagyobb baj, hogy Novak Katalin lathatoan nen erzi a sulyat annak, ami tett. Azt hittem osszeomolva ul egy sotet szobaban szegyellve agat, de nem! Lubickol a joletben, es elhiszi, hogy o tenyezo. Tovabbra is a mennyisegi gyerekgyartast kepviseli, nem azert dolgozik, hogy a gyerekek anyagi es szellemi biztonsagban nojenek fel. Akkor magatol is emelkedne a szuletesek szama. Ha ezert dolgozna, ez lenne az egyetlen feloldasa a bunnek, amit elkovetett. Es a jovedelmerol lemondani az allami gondozottak es gondozoik javara.
@jolkamonostori54492 сағат бұрын
...reméljük egy igazságos rendszer megszünteti a cselédeket tartó, luxus jóllétüket és lehetővé teszik számára, hogy keressenek.maguknak.olyan munkát, amiből.megélnek.....és nem a nép nyakán.parziitaként lógnak életük végéig!!!!
@antalmolnar61662 сағат бұрын
Ugyan azért bejárni se kell!Jól kibasztak vele😂
@RóbertPap-f7n2 сағат бұрын
Novák Katalin sem vitte el a balhét......, akkor vitte volna el ha büntetést kapna a tettéért és megvonnák a járandóságát!!! "szerintem"
@sandorkovacs45532 сағат бұрын
Na de elvtársaim az Úrban! Hát a bűnömmel való szembenézéshez (majd azt követően a megbánáshoz) egyfajta bátorságra van szükség! Balog püspök nem bátor, hanem egy erkölcstelen, gyáva ember. Az igazi középszer. Kisstílű, kicsinyes, hataloméhes. Mit vártok tőle? Soha nem meri elismerni az igazi bűnét!
@zsunzsun2 сағат бұрын
Balog mélyen az "igazi középszer" erkölcsi szintje alá süllyedt, ár akkor, amikor Farkas Flóriánnal összejatszva szabotálta a roma-felzárkóztatást; amikor elfogadta, elvárta, hogy a ref. egyházi törvényeket kifacsarva forszírozva magának a püspöki posztot; ezeknek a mélységeknek a Marianna-árka az MSZP-SZDSZ-es gyurcsányista-múltú, minden hájjal megkent Novákkal való kétes viszonya, majd a Felsőbb körök nyomására kifőzték a kegyelmi botrányt. Azóta is aljas bosszúhadjáratot folytat mindenki ellen, aki ellene szól. hang.hu/vendegoldal/az-ulespont-az-allaspont-es-a-memoria-pontossaga-egy-2006-os-novak-katalin-interju-margojara-166132
@zsunzsun2 сағат бұрын
Balog azóta is kíméletlen gyűlölködő bosszúhadjáratot folytat, lecsap és keményen "büntet" bárkit, aki ellene mer szólni az "intézményesült gazemberségének". gazembes
@gaborhamza41597 минут бұрын
Egy vérből való Balog úr a római katolikus Bese plébános úrral, mind ketten imádkoztak az ÚRHOZ ,de minek ?
@mariannaszemenyei17443 сағат бұрын
💚💚💚
@József-k5l3 сағат бұрын
Nagyinterjú?Egy ilyen ügy után max egy nagy lemondás kellene. Szomorú, hogy ezt Balogh Zoltán nem érti, vagy nem akarja. Ezt sajnos minden jóérzésű ember másként látja. Nekem az aki egy 10 éves gyereket megerőszakol, az nem kegyelmet, csak halálbüntetést érdemel, akik ehhez bármilyen módon asszisztálnak, börtönt érdemelnek.
@ZsuzsannaSoltiСағат бұрын
❤❤❤
@Vid.1864 сағат бұрын
Mi a közös az orbán-balogh és a putyin-kirill párosokban? 🤔
@gyongyiolah16093 сағат бұрын
Az, hogy nem a nepukert dolgoznak, hanem a hatalmukert es a vagyonert.
@mi1r22 сағат бұрын
Szavazatszerzésre használják a vallást, így támogatva meg a 4 évenkénti "megmérettetést" mert egyenlőre még érnek a demokratikus kulisszák, el kell bábozni h egy szabad országban élünk.
@pferdeagi3 сағат бұрын
Oszkár e havi (v. e heti) aranyköpése; "(...) ha van valamilyen csendtábor, v. kurzió, v. akármilyen elvonulás-alkalom, ahol ők így együtt vannak, és ÚJRAISTENEZIK GUKAT (…)" 🤣😂🥰
@zsuzsannapocsi79534 сағат бұрын
Tragikus, hogy nyilvánosságra került...és ne legyün előítéletesek ??,👀
@maximacloaca45905 сағат бұрын
Ha tényleg diktatúra, hibrid rezsim, választási autokrácia lennénk akkor nem lenne ilyen probléma, mert akkor Balogh már rég kiesett volna véletlenül valamelyik toronyház sokadik emeletéről, vagy mint a boeing ellen tanúskodó mérnökök, hirtelen gyors lefolyású betegséget kapott volna.
@RobertUngvari4 сағат бұрын
Hibrid rezsim, választási autikrácia stb vagyunk...ahol még elég a propaganda ...a tényleges fizikai erőszakot még nem alkalmazzák
@maximacloaca45903 сағат бұрын
@@RobertUngvari Tehát egyik jellemzővel sem rendelkezik, de azért annak nevezitek. Igazi posztmodern megközelítés.
@gyongyiolah16093 сағат бұрын
Hogyaaan??? Pontosan tudjuk, hogy hany gyanus halaleset volt. Nem lehet rola beszelni, mert nincs bizonyitek, es nem akarunk mi lenni a kovetkezok, akikkel hirtelen tortenik valami...Ha megis vannak esetek ahol elindul az ugyszseg vagy a rendorseg, egyszercsak lezarjak az ugyet. Arra legyunk buszkek, hogy az ellenzeki vezetok nem jartak meg ugy, mint putler ellenfele? "Csak" a szokasos lejaratas megy ipari mertekben az adofizetok penzen?
@maximacloaca45903 сағат бұрын
@@janosszucs5233 Én a történelemből nem erre emlékszem. A ballibwokekommunistademokrata oldalnak 1947-ben pár hónap alatt sikerült ezt megvalósítani, és 9 év után már ki is tört 1956 ellenük. Amire te gondolsz az a másik oldalon van, lásd pl. Anglia, ahol mém like-ért letöltendőt kaptak többen is, mert nem szimpatizáltak a késes migrikkel.
@janosszucs52332 сағат бұрын
@@maximacloaca4590 Ilyen névvel ne játszd itt a hülyét, mert nem hisszük el úgyse.
@babygabor3 сағат бұрын
sok
@tiborgyulai37243 сағат бұрын
K.Endre emelte a jutalmat: 6000ft és egy doboz cigi 😅
@gyongyiolah16093 сағат бұрын
Ez nem vicces...
@milu1639 минут бұрын
A magyar nyelvtan legsúlyosabb hibája a a NEM - E. Sajnos egyre többször halljuk.
@flam54218 минут бұрын
Ott van még a "lessz, az eggy" és újabban a "rósz" és társai.
@valentina200520 минут бұрын
Mit tudhat ez a Balog, hogy ennyire kimossak, sose vonjak felelössegre? Valahogy a vezerrel függ ez össze, majd egyszer megtudjuk.
@MozsiKelemenСағат бұрын
Balog.egy.kèt.làbon.jàro.õrdõg
@maximacloaca45905 сағат бұрын
Balogh és Magyar Péter az a két közéjük befurakodott figura, akiket a nemzeti oldalon a legjobban megvetnek.
@babygabor3 сағат бұрын
tudatlan vagy.. semmi köze a NER =(hez
@maximacloaca45903 сағат бұрын
@@psdcsoport5428 Egyszerű. Aki Présasszonytól kapja az utasítást az nem nemzeti oldal.
@miaucatmagician96463 сағат бұрын
@@psdcsoport5428 A "nemzeti" nerröl magyarra fordítva kb. annyit jelent hogy "mélyen frusztrált". Az ilyen elromlott motor módjára kattogó-pattogó embereket hagyni kell, nem is arról beszélnek, amikröl a szavaik szemantikailag szólnak, és nem is képesek azt mondani, amit éreznek. Elromlott a kábel befelé, kifelé meg kompenzálva erösit és torzít. Ilyen egyszemélyes megafonok.
@i.rumcajsz85432 сағат бұрын
présasszony!? Igényes poén elvtárs... 🤣😅
@maximacloaca45902 сағат бұрын
@@i.rumcajsz8543 Miért, szerinted egy férjes embernek nem jár az asszony megszólítás?