Egy csodálatos ember, csodálatos elmével etikaval, csodálatos magyar szokinccsel...❤❤❤
@mariannavaradi188427 күн бұрын
Nekem a Doktor Úr mindig Tibi Bácsi marad. Már fiatal felnőttként is nagyon szerettem Tibi Bácsi történeteit hallgatni, bármiről is adott számot, mikor beszélgettem vele. A páratlan intelligenciája és kivételes emberi mivolta miatt különös tisztelettel gondolok ma is rá vissza mindig, amióta volt alkalmunk találkozni.Szinte alig tudják róla sokan, hogy nem csak orvosként funkcionált, hanem amatőr íróként is. Legalábbis ő így apposztrofálja magát utóbbi jelzőt tekintve. Mindig is szerénykedett a maga tehetségét illetőleg és híján volt az öndícséretnek. Azt sajnálom, hogy nem lehet kapni a könyveit nyomtatásban, különösképpen azt, amiben ezekről az emlékeiről ír, pedig akár kötelező olvasmányként is beillene egy általános műveltséggel bíró ember tanulmányai közé. Nagyon hálás vagyok ezért a riportért, mert bizonyos formában a téma a családom egyes tagjainak sorsát is befolyásolta, gyerekként pedig nem értettem mi az a Csernobil, holott a felnőttek sokszor emlegették. Mindig is érdekelt, hogy mi történt ott valójában. Az ő visszaemlékezései tanulsággal kellene szolgáljanak a mai világban sokak számára. A lányom, aki még alig kamasz pár napja mond azt, hogy egyes kultúrák szerint addig él valaki, amíg van, aki emlékezzen rá, miután meghalt. Azok a hősök, akik ott tették a dolgukat egykor, hogy mások életét mentsék, Tibi Bácsi által ma is köztünk élnek. 🖤
@lamariquitalocaАй бұрын
Nagyon szépen köszönöm a riportot, nagyon hálás vagyok, hogy láthattam. Soha nem szabad elfelejteni az ilyen szörnyűségeket, hogy ne ismétlődhessenek meg megint.
@antalorban8176Ай бұрын
Szomorú okból született egy nagyon jó riport. Átérzem a főorvos úr lelki szenvedését. Én 1986.04.26-án reggel 8 óra tájékában egy belföldi repülőn voltam Csernobil fölött. Másnap a MALÉV gép hazafelé jövet szintén azon a tájékon fordult Mo. irányába. Majd tíz nap múlva - akkor már persze tudtunk a dologról - vasúton vittek át a környéken a Moszkva-Kiev-Odessza vonalon. Összeségében egy hónap alatt tíz alkalommal jártam az erőmű tájékán. Hosszú ideig nem voltam túl nyugodt. Nekem szerencsére semmi bajom nem lett, pedig viszonylag -a hazai távolságot tekintve - közel voltam a reaktorhoz.
@nymaci8455Ай бұрын
Ijesztő így utólag bele gondolni.
@martakulisics6249Ай бұрын
Köszönöm a riportot! Még soha nem hallottam magyar embert nyilatkozni azok közül akik ott voltak. Rettenetes lehetett
@Edit-fc2oq10 күн бұрын
Pedig volt sok éve doktor úrral egy portré egy portré műsor. Vmik csatornán. Keress rá.
@MyriamTaubАй бұрын
Köszönöm Tvrtko ezt az őszinte videót szomorú hogy,elhalgatták a Csernobili tragédiát és milyen sok embernek okoztak szenvedést .Kivánok jó egészséget a doktor úrnak.
@erikaficzek559524 күн бұрын
Köszönöm az interjút. Első szülött kislányommal 1986.ápriis 26 - ra volt a szülés dátuma.De ő még úgy gondolta, hogy marad még biztonságban. Szokatlanul nagyon meleg volt. Április 30 - án jött a napvilágra és másnap hallottam a rádióban a csernobili katasztrófát. Emiatt jut sokszor eszembe a sok áldozat, akikről csak később lehetett tudni. Az akkori rezsim is igyekezett mindent elhallgatni, de itthon is sok áldozata volt.
@urbexhun27 күн бұрын
Köszönjük, hiánypótló az interjú! Nagyon érdekes, és tanulságos.
@DoDecWhidMe28 күн бұрын
Micsoda interjú. Köszönjük!❤ Háborúra kitérve nem kell mindenkit szidni sajnálni! Minden okkal történik!!!
@ferencbata8031Ай бұрын
Hàlàs köszönet a Dr.Úrnak,hogy elmesélte, és a riporternek is. Engem mindig is érdekelt a csernobili atomerőmű katasztrófa hiszen én 1987-ben születtem és tudom hogy a mai napig hatàssal van az egész vilàgra. És nyilvàn emberi mulasztàs okozta. Sajnàlom nagyon azokat akik értelmetlenül szenvedtek màsok hibàja miatt. Jó egészséget doktor úr ,isten óvja.
@FordFairlane8224 күн бұрын
nem csak emberi mulasztás, az rbmk tipusú orosz reaktoroknak van egy tervezési hibája, elsődlegesen ez volt a gond
@nymaci8455Ай бұрын
Ismét nagyon érdekes műsort hoztál! Köszönjük!!!
@AnitaKatreiner-h2d26 күн бұрын
Isten àldja a professzort és "A"riportert! Gyógyító hallgatni "ebben a vilàgban"! Tisztelettel
@jdomotoriАй бұрын
Köszönöm! Kitartás, és a legjobbakat kívánom!
@akosjancsoАй бұрын
Aljasság volt mindenki előtt elhallgatni!!!!!!!!!!!!!!!!!
@pannivig28 күн бұрын
És mennyi mindent elhallgatnak, valótlanságot állítanak a világon mai napig is. 😢
@mzlaci8419 күн бұрын
Sajnos buta primitív volt az egész brigád nem voltak tudatában mit titkolnak el és mekkora kárt okoznak ezzel a világnak én úgy gondolom.
@mariacsimanehegyi8230Ай бұрын
Köszönöm ezt a mély, szomorú beszélgetést!
@jenopigler568520 күн бұрын
Kedves Tvrtko! Döbbenetes riport volt! Köszönöm!
@SzilviaSchweighardt21 күн бұрын
Nagyon értelmes, intelligens, orvos ember ! Ettől is, nagyon jó interjú sikeredett ! Jó volt hallgatni ! Kíváncsi lennék, most hány éves a főorvos úr !
@NagymamaCukiАй бұрын
Köszönöm szépen, a videót amit láttam. Hallottam. Szomorú vagyok
@IrenKerekes27 күн бұрын
Köszönöm ezt az őszinte nagyszerű riportot
@melindalukacs692322 күн бұрын
Hálás vagyok a felvételért, fontos az emlékezés! 🙏
@KissGinaChannelАй бұрын
A video leírásában javítani kellene, hogy " már csak ő van életbeN". Nem "életbe". Valamint érdemes lenne dátummal ellátni, hogy az adott video mikor lett rögzítve.
@Agi-bz3voАй бұрын
Nem javít kellene, hanem javítani kellene…
@AntalnéLeopold29 күн бұрын
Köszönöm a videót! Szomoru hír!!!😢
@adorjanandras901319 күн бұрын
Itt Zalaegerszegen élt egy kedves ismerősöm, Dr. Pávlics Viktor. Ő is ott volt a katasztrófa első napjától. Minden ismerőse, kollégája, barátja meghalt rövid időn belül, neki semmi baja nem lett, pedig ott volt az erőmű közvetlen közelében. Pát éve sajnos meghalt, de nem a sugárzás utóhatása miatt.🎉
@zoltankomasag161728 күн бұрын
Nagyon szépen köszönöm ezt a riportot! Isten éltesse sokáig még a Doktor ùrat és önt is kedves Tvrtko!
@szokimondour83843 күн бұрын
Miert kell olyan hangsullyal feltenni a kerdeseket neki, mintha fogyatekos lenne????
@esthersomogyi2404Күн бұрын
Ez nekem is feltűnt! Pont így beszélnek a nagyothalló, agyalágyúlt gondozottakkal.
@erikasarvari339429 күн бұрын
Köszönöm üdv erika
@csukovitsgyuri250729 күн бұрын
Egy kis apró korrekció. A vidámpark érdekessége, hogy senki sem játszott benne, mert május 1 volt a tervezett átadó.
@mariakiss3640Ай бұрын
Szornyu 😢😢😢
@karolynemeth5698Ай бұрын
Több dokumentum filmet is láttam Csernobilról. Hozzánemértő emberek irányították az atom erőművet.
Ай бұрын
@@karolynemeth5698😢😢
@zoltanhornyak827728 күн бұрын
Csernobil katasztrófa és a világban felrobbantott atom és hidrogén bombák nagyságrendjéről elfelejtenek beszélni! Vagy nem mernek róla megszólalni!
@kurusaerika26 күн бұрын
Sok magyar kamionos is ,meghalt!!!😢😢😢
@agnesnagy401916 күн бұрын
A nagybátyám akkor, a tragédia idején kellett kamionnal átmenjen Magyarországról ezen a sebzett területen, - de betört szélvédővel, mert útközben balesete volt. Egy éven belül tüdőrákban halt meg. Édesanyám nem járt azon a területen, de ő is rákkal küzdve hagyott itt bennünket. Rengeteg névtelen áldozata volt, van és még lesz is sokáig ennek a majdnem elhallgatott történetnek! És most retteghetünk egy atomháborútól😢.
@agnesnagy401916 күн бұрын
A nagybátyám is😢
@kolink7728 күн бұрын
Milyen kis rendesek voltak a a "ruszkik". Csak az északiak, dánok, svédek jelezték hogy gond van. De a magyarokat a felső vezetés még kiengedte(vezényelte) május elsején
@ubikovi598526 күн бұрын
Egyrészt nálunk nem tudott róla senki, mert a szovjetek(ruszkizni felesleges, mert Moszkvában akkor bőven volt minden népből) nem szóltak róla senkinek, az ukránok se. Másrészt meg a svédek is csak 1.5 nappal később tudtak róla, mert addigra ért oda a szennyeződés ami hozzánk majd 4 nap után ért ide. Még az osztrákokat és az észak-olaszokat is hamarabb érte el a szennyeződés, mint minket. Sőt, őket nagyobb mértékben, mint minket. Május 1-én Magyarország több, mint a felén még nem is nagyon lehetett kimutatni a radioaktív szennyezést. A magyar felső vezetés szimplán csak nem tudta hova tenni az egész helyzetet és a klasszikus leblokkolást lehetett látni. Különben édes mindegy, hogy kimentek-e az emberek a szabadba, mert ha a házadban maradsz sem úszod meg. Persze értem én, hogy a mantra szerint ne nyiss ablakot, meg ne menj a szabadba, de ugye enni is kell valamit, ami meg a természetben van. Innentől kezdve hiába nem mész ki Május 1-n, ha még jövő nyáron is ugyanazt a zöldséget eszed, amit a szabadban termesztettek. Különben az északiak se rohantak a világ orrára kötni. Mire ők megtudták, hogy valami van, addigra Pripjaty üres volt. Ezt meg már az amcsik kiszúrták a műholdakkal. Európa több országában is mérhető volt a robbanás okozta földrengés. Szóval maradjunk annyiban, hogy jelek ide vagy oda, senki nem rohant a tv-be bemondani, hogy gáz van.
@laszlonebujdosoАй бұрын
Édesapám is 1987 márciusában,hosszú betegség után leukémiában halt meg. Orvosok szerint a csernobili katasztrófa áldozataként.😭
@janosmeszaros5245Ай бұрын
Részvétem. De hogyan egy év sem telt el a baleset után akkor még. Ott volt apukád?
@laszlonebujdosoАй бұрын
@janosmeszaros5245 borzalmas egészségkárosodást okozott a sugárzás akkor is ha nem volt ott vki. Apa betegsége előtt makk egészséges volt. 1986 novemberében kezdődtek a tünetek. Menthetetlen volt.😭
@avideo29627 күн бұрын
Mi kaptunk szintén nyugat Szlovákiában.Azért tanultam magkémiát. Ez egy szörnyűség volt. Vörös felhő jelent meg nálunk. Csak nézte a nagymamám.
@kolink7725 күн бұрын
Mivel Ukrajna után elérte a felhő észak Európát is, nem kicsi a valószínűsége, hogy kelet ukrajna felől lefertőződött Magyarország is.
@laszlonebujdoso25 күн бұрын
@@avideo296 a katasztrófa idején 1986-ban még a szüleim is ott a határ magyar oldalán éltek. Elhoztam magamhoz őket,de már késő volt. Nagy volt a titkolózás a beosztásom miatt én hamarabb megtudtam. Nem tudtam megmrnteni apát.😭
@koverlaszlotitkosugynok8971Ай бұрын
Jelentkeztek ja. 😂 Egyik litván haverom apját szó nélkül vitték oda építeni a szarkofágot, lévén katolikus volt és nem volt párttag. Szerencséje az volt, hogy csak konzerveket evett és megúszta.
@belanemolnar2511Ай бұрын
❤😢
@evaoravecz347629 күн бұрын
Nem biztos, hogy máshol nem történt ilyen, csak mi nem hallottunk róla.
@kolink7728 күн бұрын
Kína szindróma- teree Miles katasztrófa az usában.
@urbexhun27 күн бұрын
Történt
@marks782017 күн бұрын
Szeretünk a videókkal együtt! Téged is Druszám! 😂
@kbm331829 күн бұрын
Nekem az öreg nőgyógyászom mondta, hogy mai napig hatással van az emberekre csernobili katasztrófa, ezt ő akkor a pajzsmirigy problémákra mondta. Amúgy haláli az a kis lámpa a dr. Úr felé irányítva.
@ilonakosza387025 күн бұрын
Segitse az Uristen tovabbra isMinkettojuknek koszonjuk Megrazo volt es felejthetetlen
@katalinipacs886018 күн бұрын
Döbbenetes riport, megrendítő. Már el is felejtettünk csernobilt.
@juditkiss358026 күн бұрын
Köszönöm.
@luigivercotti7005Ай бұрын
CSODÁLATOS EMBER, CSODÁLATOS BESZÉLGETÉS.
@B4L_1NTАй бұрын
az az igazsag hogy ez a tema megunhatatlan
Ай бұрын
Sajnos 😢
@viktorianelli8198Ай бұрын
❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
@TamasValdeАй бұрын
❤❤❤❤💐💐💐💐🌹🌹🌹🌹
@tamasszombath4286Күн бұрын
Tetszett !!!! FANTASZTIKUS RENDKIVÜLI MADZSAR EMBEREKET láttam és halgattam!! Köszönöm!! Nem semmí!!!!!!!
@ErzsebetSzendrei-e4iАй бұрын
😢💔🖤❤
@peterzs684622 күн бұрын
Hol, mikor történt ez a robbanáshoz képest? Csernobilban? Pripjatban? Egy faluban a zónában? Milyen építkezésről van szó? A szarkofágról? Kinek építettek és mit? Csak engem zavar, hogy ezek nincsenek tisztázva a riportban?
@juditkapapp14 күн бұрын
Mit nem ért?
@ZsuzsannaJakabneMarton24 күн бұрын
❤❤❤
@jozseffulop2612Ай бұрын
😪
@rasszistaarja2895Ай бұрын
Minden évben ugyanaz?
@mariabukkszegi170223 күн бұрын
Az Isten áldja meg egészséggel szerető családdal környezettel a doktor urat.
@hricsi_Ай бұрын
Soha többé kommunizmust
@rozsaszello13 күн бұрын
Nekünk is ott van Paks! És még épül is.
@esthersomogyi2404Күн бұрын
@@rozsaszelloigen, felettébb aggasztó.
@david19598 күн бұрын
Annak köszönhetően hogy titkolóztak, édesanyám a garázs tetején napozott, el is vetélt az akkori terhesség alatt, utána születtem én. Ami egyébként érdekes, mert ha az a baba nem ment volna el, ma valószínűleg én nem lennék. Édesapám meg akkor volt katona, soha annyi salátát nem ettek mint akkor. Az összes sugárszennyezett salátát a honvédséggel/határőrséggel etették meg. Hihetetlen hogy mit tettek emberek tömegeivel...
@sandorfule694627 күн бұрын
4 napja?...
@balint399624 күн бұрын
Vajon élnek még ott emberek?
@CsabaKelemen-k8sАй бұрын
Basszus itthon csernobili nélkül is ilyen a halálozás
@juditbagi6424Ай бұрын
Jött az erre is.
@128laci7Ай бұрын
Megkaptuk mi is bőven ☹️
@agihajdu8402Ай бұрын
A budapesti Szabolcs utcai kórház alagsorában volt az endokrinológiai rendelés. Akinek oda rendszeresen kellett járnia, márpedig kellett, három hetente !!! , hogy gyógyszerrel be tudják állitani a pajzsmirigy normál működését - no ők tudnának mesélni ! Az egész országból oda irányitották a betegeket. Talán Nógrád megye volt a legsugárszennyezettebb, a sok eperföld ... és természetesen minden, de engem ez fogott meg leginkább ... amikor visszaemlékszem azokra az időkre, először mindig ez jut eszembe. Mai napig, életem végéig szednem szed a gyógyszert ... csak olvasgassatok a pajzsmirigyes betegek csoportjában. És ez az autoimmun betegség megtámadja az izületeket ... miért az a rengeteg mozgáskorlátozott, fájdalmakkal küszködő ember? Mindent nem lehet a számitógépre fogni, és a monitorra.
@laszlototh78Ай бұрын
Basszus🎃
@agnesfrecska4253Ай бұрын
Minden tiszteletem a Főorvos úré!💖 És a becsapott áldozatoké!💖 Az embertelen rendszerek, "csak" az embert nem vették, veszik emberszámba! 🤔😥🙏
@reabakos-nemes98437 күн бұрын
A mi családunkat is érintette a csernobili robbanás okozta leukémia, dèdnagyapàm is emiatt lett beteg és halt meg sajnos
@mikocika24 күн бұрын
Mély tiszteletem a (földim) doctor urnak az öszinte beszálmojáért es doktori hivatasanak példaképés teljesitésèrt. P.s. Tvrtko is a narcissist
@etelkatoth334429 күн бұрын
😢
@akosjancsoАй бұрын
Csak szólok: ugyan azok vannak most is hatalmon itt nálunk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
@zsuzsannakiss821029 күн бұрын
Csak szólok: NEM.
@vodafona7021 күн бұрын
@@zsuzsannakiss8210 De sajnos igen 😢
@zsuzsannahorvath468119 күн бұрын
Kösz, hogy szólt, de ekkora baromságra nem vagyok vevő. Lemaradt néhány brosúrával.
@juditkapapp14 күн бұрын
Pedig nagyon de... @@zsuzsannakiss8210
@margitbanczik6416Ай бұрын
1988-ban egy családtagomat tudo es mellhartya rakkal diagnosztizaktak es az orvor azt kerdezte " dolgozott-e valaha azbeszttel,mert olyan gyors lefolyású a folyamat"...1989- ben meghalt.
@ErzsebetSzendrei-e4iАй бұрын
😢💔🖤❤
Ай бұрын
😢🖤
@rocknagyikaАй бұрын
Azbesztes mellhátyarák Zagyvaszántói környéken a pala gyár miatt van sok Mo-on.
@margitbanczik6416Ай бұрын
@@rocknagyika Mi Ozdon laktunk az illető taxis volt aki egész május 1- én fuvarozra az ittas utazókat.Ablak lehuzva - meleg volt - a sofőr oldalon ,néha kikonyokolve, aztán szeptemberben a diagnózis.Egy évre rá meghalt.
@rocknagyikaАй бұрын
@@margitbanczik6416 Itt felénk is, ezen a településen, amit említettem...most az utóbbi 10 évben, az akkori gyerekek, most kezdenek meghalni, mert ez meg ilyen hosszú lefolyású típusú...
@istvanbroda974Ай бұрын
Csernobil folytatása a covid korszak ???
@zsoltknapcsek346920 күн бұрын
A TV2 is addig volt színvonalas, amíg Tvrtko ott dolgozott. Aztán jött a vasalttökű Berki Krisztián és sajnos mennie kellett Tvrtkónak. Ez a riport megint szenzációs lett. Gratulálok!
@tunderozornejavor652713 күн бұрын
(2 M mm
@Anders212 күн бұрын
Minden tiszteletem de nekem nem tunik a legelesebb kesnek a fiokban Tibi bacsi
Jó kis anyag, csak az "egy" oldalú (le) tegeződés az undorító!
@12345678962499Ай бұрын
Ezt hivjak csendőrpertunak
@pingibbАй бұрын
Mi az undorító? Tvrtko elmondja, hogy régóta barátok, és a professzor ajánlotta fel a tegeződést.
@KREATOR-666Ай бұрын
@@pingibb megszámolod hányszor használja "TE"gezést 🤔 Tegeződni puhábban is lehet, de ez nagyon agresszív! Legalábbis én azt érzem!
Ай бұрын
A lényegre figyeltünk szerintem.
@mirakolman236029 күн бұрын
Jajj,köss már bele mindenbe! Egyáltalán nem tiszteletlen az Ő stílusában.
@Aculina-cf1vw29 күн бұрын
Nekem tetszik Csernobil. Erős az immunrendszerem és nem érintene a sugárzás. Szetetem az orosz kultúrát es az ortodox vallást. Nincs vajon ott valami nekem való könnyű munka? A szarkofágot tudnám szétverni vagy szedni a szemetet. A kóbor kutyáktól se félek mert szeretem őket. Havonta 1000 euróért kimennék három hónapra n
@FordFairlane8224 күн бұрын
ez vicc,gondolom
@kissaniko844017 күн бұрын
😂
@rocknagyikaАй бұрын
Nagybátyám ebben az évben, 6 hét alatt acut myeloid leukaemiaban halt meg dec.6-án. A haemathologusok szerint egyértelműen erre vezették vissza.
@istvanneskrinyar138816 күн бұрын
😢
@mikocika24 күн бұрын
Mély tiszteletem a (földim) doctor urnak az öszinte beszálmojáért es doktori hivatasanak példaképés teljesitéséért. P.s. Tvrtko is a narcissist