A Gondolataink Formálják az Életünket

  Рет қаралды 145,144

Eszter Mulholland

Eszter Mulholland

Күн бұрын

Пікірлер: 161
@imolabordos287
@imolabordos287 Жыл бұрын
Drága Eszter, nagyon köszönöm amiket mondtál, most megyek lefekszek és képzeletben kidolgozom. De ha igazán megkapom a vágyamat, ujra csomagot küldök. Szeretlek.
@miamaja65
@miamaja65 2 жыл бұрын
Kedves Eszter! Annak ellenére, hogy mindenről van véleményem, nem igen szoktam - a szűk környezetemen kívül - elmondani. De most úgy érzem, muszáj leírnom - véletlen rátalált - előadását megnézve és meghallgatva gondolataim töredékét. Hatvannégy éves vagyok, hatodik éve nyugdíjas. Van egy lányom, aki harminchét éves. Gyerek korom óta szeretem az irodalmat, a verseket. Életem során sokszor fordultam segítség gyanánt Arany János, József Attila és más költök verseihez. Attól függően, hogy éppen vidám, vagy kevésbé vidám, esetleg nagyon rossz hangulatban voltam. Mindig találtam együttérző sorokat, gondolatokat, s ezáltal nem éreztem magam egyedül. Már tizennyolc éves koromban Marcus Aurelius-tól kölcsönzött idézet szerint éltem az életem. "Életünk olyan, amilyenné gondolataink alakítják". Röviden, annyit szeretnék elmondani, hogy hallgatva Önt sok esetben felfedezni véltem magamat, pl. a lányom nevelését illetően a különböző Ön által említett esetek mentén. Az introvertált emberek rétegéhez tartozom, szeretek egyedül lenni, aminek okára nem jöttem rá, hogy "gyári" a dolog, vagy ilyenné alakított az élet. Szeretem magam körül a rendet, s ilyen formán a fejemben is. Sokat foglalkozom az elmúlt hatvannégy évem történéseivel, próbálom megérteni és helyére tenni kicsi gyerekkorom érzéseit, a szüleim válását, a velük való kapcsolataimat, a saját kapcsolataimat, a lányom és köztem - időnként - felmerülő generációs nézeteket, mi miért történt stb. Minden esetre, hálásan köszönöm előadásának mondani valóját, nagyon sok kérdésemre kaptam választ. 👋😊
@reinertamas3810
@reinertamas3810 2 жыл бұрын
Kedves Eszter! A legszebb és legértékesebb karácsonyi ajándék voltál számomra. Az emberi működés ilyen egyszerű és meggyőző tálalásával még nem találkoztam. Hálásan köszönöm, hogy sok minden világossá vált és értelmet nyert visszatekintve eddigi küzdelmes életútamra. A Jóisten áldjon meg, segítse életfeladatodat mindnyájunk tudatosodása, ébredése érdekében! Szeretetteli nyitottságoddal és tudásoddal elbűvöltél. Kívánom, hogy az újesztendő további sikerekkel gyarapítsa lelki gazdagságodat! Szeretettel ölellek és köszönöm az ajándékot.❤❤
@esztermulholland
@esztermulholland 2 жыл бұрын
Nagyon köszönöm, és örülök ha tetszett és adott valami újat, valami mást mindaz, amiről beszéltem. Ha új megvilágításba helyezhettem élményeket és érzéseket, az számomra nagyon szívet melengető.
@papiapi4408
@papiapi4408 2 жыл бұрын
Elnézést, hogy egy ilyen színvonalas előadáshoz/ba belekotnyeleskedtem. Jó volt hallgatni a videót, mert egy nagyszerűen felépített, összeszedett gondolkodású hölgyet hallhattam az elmúlt másfél órában. Magabiztos kiállás, inspiráló gondolatok, remek példahozások. További sok sikert kívánok, és köszönöm. Ja, és még egy mantra eszembe jutott, amit én is csak úgy kaptam, ezért csak úgy adom tovább, annak aki szeretné, ez pedig így hangzik - Minden gondolatom és érzésem engem szolgál!
@adampapp
@adampapp 2 жыл бұрын
Ön egy csodás jelenség! Köszönöm
@BorsosGabor2023
@BorsosGabor2023 2 жыл бұрын
Kedves Eszter! Légy nyugodt,mert nagyon jól csinálod! Sokan érdeklődve figyelnek a mondandódra és kedves természeted sikeresen oldja a hangulatot előadásaid során! Mindenkinek épülésére válik amit teszel!
@ezoterika2288
@ezoterika2288 Жыл бұрын
Vagyis: Nincs mitől félned, csak a saját gondolataidtól" és "Csak azt mondogasd, amit szeretnél hogy megvalósuljon!". Fantasztikus tanítás ez az előadás (a többivel együtt), köszönöm szépen ❤
@valakividekrol
@valakividekrol 2 жыл бұрын
Lehet, hogy az imáinkat is át kellene gondolni ,hogy hogyan is fogalmazunk? Minden imában csak kérünk, hogy ezt szeretnénk még azt szeretnénk. Jajj csak ez ne történjen meg az ne történjen meg! Ezzel, ha jól értettem a példákat ,csak a félelmeinket erősítjük meg és az önbecsülésünket romboljuk az imátkozás során. Meg kell tanulnunk jól imátkozni, hogy a tudatalattinkban az imának pozítív vetülete legyen? Nagyon jó előadás volt! Köszönjük!
@lancetailor278
@lancetailor278 2 жыл бұрын
Ez az egèsz törtènet tulajdonkèppen a manifesztáciòròl szòl.Ez egy teljesen termèszetes dolog, az univerzum működèsèből adódik! Az emberek fejèben nem az, mivel szándèkosan a materialista világkèpet nyomták ès nyomják az agyakba úgy, hogy amit nem tudtak megmagyarázni, arra azt mondták vèletlen! Nincs olyan, hogy vèletlen!!!!! Az èleted törtènèseit, a bekövetkező esemènyeket, a gondolataid által keltett èrzèsek, a meggyőződèseid teremtik. A Jò Isten már megteremtett mindent, minden eshetősèg lètezik a fizikai világban is, te csak választassz közülük. Az Isten által adott szabad akaratnak pont ez a jelentèse! Az ima jò dolog, de sose arra gondolj, hogy mit nem szeretnèl, hanem kizáròlag arra, hogy mit szeretnèl! Az èrzès a fontos!Ha pl. nem szeretnèl háborùt, akkor ne a borzalmakra gondolj, mert akkor pont azt az állapotot fogod megteremteni az èletetben! A bèkès világot vizualizáld, de ne a jövőben, hanem a jelenben!Nem bèke lesz, hanem már most az van!!!Remèlem segìtettem? Egyèbkènt meg egy bizonyos Neville Goddard ìrásait keresd...
@karolyjonas4741
@karolyjonas4741 2 жыл бұрын
teazentelefonomanescinalsemi trohakotelesitvatevayaleajasabvilagontizeneyevigscinaltamnekebfebukotyutubutesezakozonetetesemihalatnemtutokkimutatniamittetemertetektivaytoklezemetebek nayonjobakorabioaztazetelefonomonjacatokle aztantezitekanayotscsopezfelfezitekertebetikisujabatsemozbitobertenekeertemebolgonoscazaginakurvapiscajaval otikurvatenekekoteltizenhetvutanezahalajonasneemehetpiscabagobolobu, ezemetlaba
@pappanitahuszarne8240
@pappanitahuszarne8240 2 жыл бұрын
Igen ..., az imáink. A gondolataink meghatározzák agyunk kémiáját - olvastam.
@kataj.n.7837
@kataj.n.7837 Жыл бұрын
Igen, így van kzbin.info/www/bejne/m56sqGOAh8RjaKs
@jolantakacs3160
@jolantakacs3160 Жыл бұрын
Igen. Megkel tanulni imádkozni és megkel tanulni mindenért hálát adni ISTEMŪNKNEK Ő ateremtőnk ės a mindenhatónk.Bibliàbõl mondent meglehet tanulni Nem kõnnyü de érdemes
@arpadmajai268
@arpadmajai268 Жыл бұрын
Így igaz így legyen hálásan köszönöm 🙏❤️🙏
@renataaratone6626
@renataaratone6626 2 жыл бұрын
Kedves Eszter! Hála és köszönet a szívből átadott információkért. Nagyon hasznos tudás annak aki elfogadja.
@esztermulholland
@esztermulholland 2 жыл бұрын
Nagyon szépen köszönöm, örülök ha tetszett 🥰
@katalinszaszinne2452
@katalinszaszinne2452 Жыл бұрын
Nagyon hasznos és hiteles előadást hallottam . Fontos a hozzáállásunk saját magunkhoz és másokhoz is azálltal ,hogyha tisztában vagyunk a valódi tudással . Nagyon kedves és türelmes volt egész előadás alatt az előadó ,ami szintén pozitívan hat rám ! Köszönöm❤
@mrgbr3926
@mrgbr3926 2 жыл бұрын
Nagyon érdemleges volt és teljesen értelmezhető. De a rezgése a Hölgynek, fantasztikus volt. Köszönöm.🙏
@kamillanaday831
@kamillanaday831 2 жыл бұрын
Nagyon nagyon nagy szükségem van erre az előadásra, érdekelt mindig is a Hipnózis, és minden téma ami ezzel foglalkozik. Nagyon szimpatikus az Előadó hölgy, KEDVES ESZTER ! KÖSZÖNÖM, hogy meghallgathatom! Nagyon örülök, hogy valahogy elém jött ez a video, NAGYON HÁLÁS VAGYOK,NAGYON KÖSZÖNÖM! BOLDOG VAGYOK EZÁLTAL! 🙂
@kutyajokutyaiskola
@kutyajokutyaiskola 2 жыл бұрын
Zseniális előadás, elküldtem minden számomra kedves embernek meghallgatásra!
@julialitkei7574
@julialitkei7574 2 жыл бұрын
Tetszett az előadásod. A mondatait egyre közelebb kerültek hozzám. A metakommunikáció is folyamatosan erősödött. Magának az elődásnak is stressz oldódó hatása van. Az előadásod vége felé érzékelni lehet egy gyógyító frekvenciát, erre a fel lehet lépni, bele lehet simulni. Köszönöm az élményt.
@krisztinagoder1572
@krisztinagoder1572 2 жыл бұрын
Ez így van. Én ugyanezt tapasztaltam az előadás alatt. Nagyon nyugodt állapotba kerültem és tudtam, hogy ez Eszter kisugárzásának köszönhető. 💖🙏
@horompolierik3590
@horompolierik3590 2 жыл бұрын
Tényleg ahogy másik is írták, őszinte előadás. Látszik, hogy nem egy ilyen lélektelen upsell, ahol csak az a lényeg hogy menjenek az emberke a honlapra, jelentkezzenek a kezelésre. Anélkül is van érték benne és látszik, hogy lelkes Eszter. A kellemetlen élményeket, gyerekkorból jövő súlyos, kevésbé súlyos traumákat szerintem nem lehet úgy feldolgozni, hogy csak a pozitív élményekre koncentrálunk. Ha valami vagy valaki idegesít, bele kell menni az élménybe, szerintem a fájdalmat nem lehet lespórolni - persze csak ha jól értettem az elhangzottakat. :)
@Szellemilelkicoach
@Szellemilelkicoach 2 жыл бұрын
Kedves Eszter 🤗🥰 Gratulálok az előadásodhoz, igazán jól sikerült. Azt látom magam előtt, hogy egyre többen leszünk tudatosak és váltunk szemléletmódot. 🤗🥰🙏 Hálásan köszönöm a munkádat. További sikereket kívánok. 🥰🤗🦅
@esztermulholland
@esztermulholland 2 жыл бұрын
Köszönöm szépen az érdeklődést és a dícséretet ❤️
@hajnalkajuhasz5462
@hajnalkajuhasz5462 2 жыл бұрын
Kedves Eszter Fantasztikus előadás! Köszönöm, hogy hallhattam❤️ és a továbbiakat is örömmel hallgatnám.
@evahofer617
@evahofer617 2 жыл бұрын
Kedves Eszter! Nagyon örülök hogy ràd talàltam. Nagyon jó elöadàs . Nagyon vàrom a következöt . 😊
@krisztinamoricz1052
@krisztinamoricz1052 2 жыл бұрын
Kedves Eszter! Köszönöm. Minél többször hallhatjuk ezeket annál jobb! És a "csatorna", amin kaptuk ezeket az ismereteket főleg kellemes.
@lengyelemesemesi118
@lengyelemesemesi118 2 жыл бұрын
Csodás , tiszta Lélek.Köszönöm a jelenléted. Öszintének és igaznak érezlek.Hálás vagyok érted.
@imolabordos287
@imolabordos287 2 жыл бұрын
Megkereslek, megkaplak, küldok neked az én tudományomból "amim van" Köszönöm, Imola
@aminabdelhalim3949
@aminabdelhalim3949 Жыл бұрын
Köszönöm szépen az eloadas,hasznos volt!
@Mapkentaur1
@Mapkentaur1 2 жыл бұрын
Köszönöm szépen a feltöltést, a kiváló előadást. 💕
@jozsefnegede5696
@jozsefnegede5696 2 жыл бұрын
Kedves Eszter! Hálás vagyok hogy hallgathattam, megerősítést kaptam ezáltal újra! Várom a következő előadást! Gratulálok! Nagy ölelés!😊😙
@beatalajos8273
@beatalajos8273 Жыл бұрын
Nagyon szinvonalas előadás! Érdekelne a hanganyag hozzáférhetősége.Előre is köszönöm!
@laszlonenagy8905
@laszlonenagy8905 Жыл бұрын
Hálásan köszönöm! Áldás! ❤️
@nagyerzsebetdobosne4380
@nagyerzsebetdobosne4380 2 жыл бұрын
Kedves Eszter ! Régóta hiszek a gondolatok teremtő erejében, a vonzás törvényében, ennek ellenére sokszor kerítenek hatalmukba negatív gondolatok. Neked köszönhetem, hogy keresem az utat hogyan irányítsam őket❤
@esztermulholland
@esztermulholland 2 жыл бұрын
Köszönöm és örülök, ha egy kicsit is segíthettem 🥰
@LiliNelly68
@LiliNelly68 2 жыл бұрын
Kedves Eszter. Hálás köszönet ezért a rendkívüli előadás ér. Bízunk benne hogy lesz következő is. Nem szabad abbahagynod.
@bertusattila
@bertusattila 2 жыл бұрын
Köszönöm szépen ezt az értékes előadást kedves Eszter!
@mariabencsik9832
@mariabencsik9832 9 ай бұрын
Wow! Én csak 1 napja találtam rád, de imádom hallgatni a videóid. Én egy idős nagyi vagyok 4 tündéri unokával, de igen nehéz életem volt, egyedül neveltem 2 fiút, de nem voltam savanyú uborka, nyitott, mosolygós voltam, de nem dolgoztam fel a problémáim, mélyen eltemettem, és ez nagy hiba volt, mert ma is cipelem és testi tünetekkel. Mindenkinek azt tanácsolom fel kell dolgozni minden traumát!
@anikosimonne
@anikosimonne Жыл бұрын
Köszönöm egy élmény volt az előadás. ❤❤❤
@mihalymike1418
@mihalymike1418 2 жыл бұрын
Koszonom Eszter.Varjuk varom a folytatast.
@ilonaparau952
@ilonaparau952 Жыл бұрын
Köszönöm az értékes eloadast❤❤❤
@enikojoo9910
@enikojoo9910 2 жыл бұрын
Hálásan köszönöm!❤🙏 Szuper volt!
@zsuzsanna6731
@zsuzsanna6731 2 жыл бұрын
Kedves Eszter! Nagyszerű előadás, várom a továbbiakat. Köszönöm az élményt!❤🙏
@dianadalacsi5719
@dianadalacsi5719 8 ай бұрын
Kedes Eszter! Maximálisan ebben hiszek. Így gondolkodom, de ehhez az kell, hogy higyjek ebben. Gondolataim teremtik a valóságomat. Amennyiben nem hiszi ezt el valaki, akkor annak is igaza lesz, mert az az ő teremtett világa. Sok embernél azt látom nem hiszik el, nem figadják el, mert jobb azt elhinni, hogy az életemben megtörténő negatív események nem az én teremtményem. Pedig igen, de ezt elismerni nagyon nehéz. Nagyon köszönöm az előadást.❤
@tamasjakub1509
@tamasjakub1509 2 жыл бұрын
Rendkívül jó és értékes, számomra hasznos előadás volt. Köszönöm! ( Természetesen like)
@tothsutemenyek7001
@tothsutemenyek7001 Жыл бұрын
Kedves Eszter! 🙏❤️
@laszloneimre8698
@laszloneimre8698 2 жыл бұрын
Ez egy tökéletes agykontroll oktatás... Köszönjük Eszter! Ezzel javítottam én is föl magamat!! ...működik!!!
@divinusmaximus1315
@divinusmaximus1315 7 ай бұрын
Nagyon kedves, aranyos, bátor de szelíd és a legfontosabb, hogy másokon segíteni akaró, ami a legbecsesebb erényünk. De sok olyat érzékeltem, ami arra utal, hogy vannak még dolgok, amiket nem lát tisztán, vagy épp rosszul adja át, rossz a megfogalmazás. Bár az is igaz, hogy a TUDAT tudománya még nem az, vagy soha nem is lesz teljesen egzakt az emberi lény számára. Csak így tovább... összefutunk még...
@erzsikemarton8367
@erzsikemarton8367 2 жыл бұрын
Kedves Eszter:-)! Fantasztikus előadás volt ♥️! Már rögtön rá is kerestem a többi előadására de nem találtam, nagyon várom, hogy lesz folytatás! És azt is nagyon szerettem, hogy látszik,amit mond úgy is csinálja ( önazonosság nagyon fontos):-)
@esztermulholland
@esztermulholland 2 жыл бұрын
Kedves Erzsike, nagyon köszönöm a dícsérő szavakat, örülök, ha érdekes volt. Tervezek a jövőben majd további videokat feltölteni, köszönöm az érdeklődést.
@pappanitahuszarne8240
@pappanitahuszarne8240 2 жыл бұрын
Kedves Eszter! Azon gondolkodtam, miért volt kivételes számomra ez az előadás. Kulcsszavak/ mondatok, amiket megfogalmaztam: - kedves közvetlenség - nekem ismerős jelenlét - az ismeretek átadása közbeni számos jobbnál jobb érthető példa - folyamatos magas rezgésszint - hatni tudás képessége Köszönöm a tanítást, megerősítéseket! 🥰
@esztermulholland
@esztermulholland 2 жыл бұрын
Nagyon szépen köszönöm 🥰 Jólesik a sok pozitív visszajelzés. Végtelen örömmel tölt el, hogy az üzenet ilyen sokakhoz eljut 🥰
@zoltanrakusz3561
@zoltanrakusz3561 2 жыл бұрын
Köszönöm szépen!🙏🏼 Tökéletesen elbűvőlt!🙏🏼🤍
@kovacsmarta5549
@kovacsmarta5549 2 жыл бұрын
Kedves Eszter! Örülök, hogy elém tették az Égiek ezt a remek előadást! Köszönöm, hogy megnézhettem! "Rá cuppanunk a negatív hírekre" régebben talán én is ilyen voltam amíg nem váltam tudatossá. A tudatosság ma az egyik legfontosabb dolog lenne mindenki életében, hogy mit miért néz, vesz meg, próbál ki. Sajnos két agyféltekés működésünk van, a baloldali a túlélést is szolgálja, meg hátráltat is minket, ezért kell tudatosnak lenni. Sosem hasonlítottam magam máshoz, mindenki egyedi, és egyformán értékes! Ma óriási a tudás hiány a földön, az emberek nem tudják, hogyan működik az élet, és az ember. Boldoggá tesz, hogy egyre több "segítő" ember van Magyarországon akihez lehet fordulni! 😊🌞🙏 Megkérdezhetem kinél tanultál? További tengernyi Sikert, sok gyógyulni vágyó "vendéget! Egészséget, Szeretetben Gazdag Új Esztendőt Mindannyiunknak! 😊🌞🙏
@esztermulholland
@esztermulholland 2 жыл бұрын
Örülök ha tetszett, és jó érzéssel töltött el amiről beszéltem. Köszönöm szépen.
@kovacsmarta5549
@kovacsmarta5549 2 жыл бұрын
Kár, hogy titkositva van a "mester" neve. 😪
@esztermulholland
@esztermulholland 2 жыл бұрын
Kedves Márta, természetesen nem titkos a mesterem neve, csak elfelejtettem reagálni rá. Marisa Peer képzésében, és személyesen tőle tanultam.
@kovacsmarta5549
@kovacsmarta5549 2 жыл бұрын
@@esztermulholland Köszönöm Kedves Eszter! 😊🌞🙏
@mihalykornis4856
@mihalykornis4856 2 жыл бұрын
Ön a ritka előadó, aki áthatol a virtualitás ködén. Gratulálok, doktornő. Tudom, amit tud, de nem hallottam mástól. Igy, együtt. (Olvastam - az utolsó ötven évben - de nem így, együtt ). Ön jelenvaló. Kornis Mihály
@esztermulholland
@esztermulholland 2 жыл бұрын
Nagyon köszönöm a kedves, elismerő gondolatokat, szavakat. Örülök, hogy amit, ahogy mondtam eljutott azokhoz, akik értékesnek tartják.
@tkmoto.
@tkmoto. 2 жыл бұрын
Várjuk a következő videót , előadást :) Gratulálok a kutató és fordító munkához.
@laszlopeterrethati3022
@laszlopeterrethati3022 2 жыл бұрын
@ Eszter Mulholland Eljutottam a gondolatspirálig (41:05) és leálltam. Liheg az agyam. Tovább fogom nézni valamikor. Szünetet tartok. Engem egyébként zavar, hogy problémát mond gond helyett. (angolos átvétel), információt mond ismeret helyett. Latint tanítottak gimnáziumban, épp' hogy vizsgáztam belőle. Azóta az idegen szavakat szeretem magyarul hallani. Bocsásson meg, kérem.(2023-01-08. vasárnap.)Végignéztem.2023-03-11 Köszönöm kedvességét. Első alkalommal a túlzott ráfigyelés fárasztotta le az agyam. Ehhez hasonló előadást már régen éltem át. Nem használ túl sok idegen szót. A képei tetszenek. Valaha részt vettem "Agykontroll" tanfolyamon. Az nekem "nem jött be". Viszont más lelki vonatkozás: lányom 24 évesen öngyilkolta magát. A fiam szerint időnként nem veszem észre, amikor goromba vagyok mással. Így elnézést kérek, ha goromba voltam Önnel. . Kedvelt videók Privát 638/34.
@subliminal81
@subliminal81 2 жыл бұрын
Vègighallgattalak. Vèlemèny: Tarsd meg ès fejlesztsd tovàbb a tudàsod,mert szüksèg lesz Rà(d) a következő vilàg felèpítèsènèl. ... Tisztelettel Honfitàrsnőm,
@erika393
@erika393 2 жыл бұрын
Kedves Eszter. Nagyon jó volt a videó. Szimpatikus kedves hölgy vagy, és nagyon okos. Sok érdekes dolgot mondtál, amin elgondolkodtam, bár pár téma érzékenyen hatot hatott rám. Nekem rossz volt a gyerekekorom amit sajnos nem tudok elejteni. Próbáltam már, ehezz kérnek tőled segítséget. Nagyon fontos lenne, mert most hogy ilyen gyorsan telnek az évek, egyre rosszabb. Valamilyen módon kérnek egy kis segítséget. Ha van valami megoldás erre, és nem megterhelő számodra, nagyon hálás lennék. Öröm volt téged látni és hallani amiket mondtál. Köszönöm szépen. 🤗🥰
@esztermulholland
@esztermulholland 2 жыл бұрын
Kedves Erika, köszönöm szépen az üzeneted, kérlek írj nekem emailt. eszter@mulholland.hu
@margitblaga1288
@margitblaga1288 2 жыл бұрын
Kedves Eszter! Nem tudok mást mondani,csak azt hogy köszönöm! Nagyon jó előadás volt, remélem lesz még ilyen sokatmondó tanítás!
@esztermulholland
@esztermulholland 2 жыл бұрын
Köszönöm szépen, tervezek a jövőben is feltölteni videókat.
@nikitakacs9843
@nikitakacs9843 Жыл бұрын
Csodás előadás❤ Köszönöm😊
@subliminal81
@subliminal81 2 жыл бұрын
Nagy Vagy Szivi. Ügyesen összehoztad. Üdv,
@esztermulholland
@esztermulholland 2 жыл бұрын
Köszönöm 😊
@magdibartane3346
@magdibartane3346 Жыл бұрын
Szuper vagy halasan koszonom❤❤❤
@erikasipos5504
@erikasipos5504 2 жыл бұрын
Köszönöm 🙏💜
@mariannam.4806
@mariannam.4806 7 ай бұрын
Két dolog jutott eszembe az előadás alatt. 1. Saját magunk szidása helyett tanuljunk önegyüttérzést. Bánjunk magunkkal úgy, mint a legjobb barátunkkal. Hiszen neki és róla tapintatosan mondunk véleményt. Segítség a tanuláshoz Kristin Neff Tudatos együttérzés című könyve, ami egy gyakorlati útmutató. 2. A jövővel kapcsolatban csak negatív gondolatokat kerüljük, és a jókat viszont gyakran lássuk magunk előtt tisztán. Vagyis No aggódás! A kellemes dolgoknak pedig helyet adok az életemben. Azzal teljesen egyetértek, hogy csinálni kell, dolgozni magunkon. Akkor lesz változás. Csak akkor. Köszönöm az előadást.
@dankovicselizabeth9940
@dankovicselizabeth9940 2 жыл бұрын
Koszonom! Csodalatos volt !
@annaweber7471
@annaweber7471 2 жыл бұрын
Szívből gratulálok!
@monikawainer1262
@monikawainer1262 2 жыл бұрын
הרצאה מצוינת, עמוקה וחכמה תודה אסתר, את מדהימה ומרתקת! תודה מוניקה מישראל
@jozsefnevarga6196
@jozsefnevarga6196 2 жыл бұрын
Nagyon köszönöm ezt az értékes előadást,megerősitést kaptam az eddigi fejlődésemmel kapcsolatban.Valóban nem könnyű a tükörmunka,de nagyon megéri a gyakorlat.Szeretném megtudni hogyan juthatok hozzá a 28 napos meditációdhoz.
@esztermulholland
@esztermulholland 2 жыл бұрын
Köszönöm szépen, a 28 napos meditációt személyre szabottan, a kezelés végeztével állítom össze.
@imolabordos287
@imolabordos287 Жыл бұрын
Postára tettem, hozzád jön az a hálásomal, az örömem, válaszolj ha akarsz, Köszonom
@vassgabor4367
@vassgabor4367 Жыл бұрын
Így tovább 😊
@monikahartman1775
@monikahartman1775 2 жыл бұрын
Kedves Eszter. Nagyon jó volt az előadás. Egy dolgot hozzátennék. A jelenben érdemes élni, de a jövőt nem lehet kihagyni az életünkből. A jövőre gondolnunk kell úgy mint cél, különben az életünk egy helyben topogás lesz. Hacsak nem buddhista szerzetesekként éljük életünk, ugyebár náluk csak a jelen pillanat a megélés. További jó munkát kívánok.
@esztermulholland
@esztermulholland 2 жыл бұрын
Kedves Mónika, köszönöm a kiegészítést, bár erre utalok én is 😊 A jövő tervezése, célok kitűzése elengedhetetlen része az életünknek. Azonban a rajtunk kívül álló dolgokban való túlzott elmélyülés ( pl. háború, gazdasági válság stb.) problémákhoz vezethet. Szerintem mindketten ugyanazt az álláspontot képviseljük 😊
@jd.3720
@jd.3720 Жыл бұрын
Kedves Eszter! Mint örök " agyaló" / jómagam/olyan megnyugtató, segítő válaszokat kaptam a rendkívűl tartalmas előadás során, hogy megfogadom a tanácsokat és remélem, hogy a véletlenül megtalált előadásnak köszönhetően változtatni tudok a nézeteimen! Nagyon köszönöm.❤
@viszlatjojo4925
@viszlatjojo4925 2 жыл бұрын
Mi Magyarorszagrol koltoztunk Angliaba, mikor a lanyom 7 eves volt. Mi is azt hittuk milyen szuper lesz. Aztan depresszio es onertekelesi problemja lett. Ezt probaljuk evek ota "kezelni" 😔 Vannak ismerosok akiknel semmi gond nem volt. Mindenki maskepp reagal.
@lali2936
@lali2936 2 жыл бұрын
Zsenialis!
@katabodori3604
@katabodori3604 2 жыл бұрын
Érdekes előadás. Rövid kiegészítés: a dinoszauruszok kihaltak, mire az ősember megjelent.
@esztermulholland
@esztermulholland 2 жыл бұрын
Kedves Kata! A megjegyzés abszolút helyénvaló, és jogos. Nincsenek mélyreható történelmi-biológiai ismereteim, ezzel azonban ( még ha nem is látszik) tisztában vagyok. Már az elôadást követô néhány percben nyilvánvalóvá vált számomra a tárgyi tévedés, de akkor a beszéd hevében, a méretekre, a félelmetességre kihegyezve a mondandómat, ezzel tudtam elôrukkolni. Azt gondolom viszont, hogy az üzenete átment, még akkor is, ha sántít 🥰
@katabodori3604
@katabodori3604 2 жыл бұрын
@@esztermulholland Igen, az üzenet teljesen nyilvánvaló. További sikeres előadást kívánok! :)
@esztermulholland
@esztermulholland 2 жыл бұрын
@@katabodori3604 Köszönöm szépen 🥰
@annafitori8515
@annafitori8515 Жыл бұрын
Ha egy mód van rá, szeretném látni hogyan zajlik egy vagy több meditáció .Nagyon szeretem minden adásodat !
@manuelfriedmann6076
@manuelfriedmann6076 2 жыл бұрын
👍🙏🍀
@zolearner
@zolearner 2 жыл бұрын
🙏
@katikollar2467
@katikollar2467 2 жыл бұрын
Halasan koszonom
@nvidiaucsiha_9240
@nvidiaucsiha_9240 2 жыл бұрын
Àldàs!
@kalaszerika
@kalaszerika 2 жыл бұрын
Szuper, érthető, előadás. 🙏. Weboldal?
@papiapi4408
@papiapi4408 2 жыл бұрын
A kosaras kislány történetnél .... Kérdezem, hogy ott nem egy függőség alakult ki azáltal, hogy felvetődött benne a gondolat, - Nem hallgattam ma Esztert! ... vele együtt az érzés (Nem fogok tudni nélküle elég jó lenni.) ?
@dankovicselizabeth9940
@dankovicselizabeth9940 2 жыл бұрын
Kedves Eszter! Nagyon orultem,halasan koszonom! Hol lehet kapcsolatba lepni Veled?
@esztermulholland
@esztermulholland 2 жыл бұрын
Köszönöm szépen, a weboldalam: eszter@mulholland.hu , ahol minden elérhetőségem megtalálható.
@mickadatwist1620
@mickadatwist1620 2 жыл бұрын
arra kell fokuszalni amit szeretnek. A "feluliras" nekem meg itt a legerosebb.
@subliminal81
@subliminal81 2 жыл бұрын
Ez mekkora Szinkronicitàs: Pont az öt perce reszelt citromhèjat èreztem az ujjaimon,amikor a citrusos sztorid volt.
@ferencnemeth4552
@ferencnemeth4552 2 жыл бұрын
Minden embernek megvan a maga belső énje. Én ezt csak saját operációs rendszernek nevezem. Sajnos továbbá azt kell hogy mondjam hogy a szocializálódasi folyamatunk mentén rengetek ideden nézet, rálátás, manipuláció és egyéb információ kerül az operációs rendszerünkbe mivel annak elsődlegesen saját tapasztalati tudás mentén kellene hogy kibővítse a saját énünket(operációs rendszerünket). Az iskolarendszer olyan módon van felépitve hogy a belőle felszabaduló tanítványok rendszerfüggő módon lássák el feladataikat amely maximálisan kielégítő a rendszer fenntartása érdekében... Ha csak arra fogok koncentrálni hogy a gondolataim csakis egyoldalú (pozitív) látasmódot vegyenek fel akkor nem leszek képes megismerni az árnyoldalát a folyamatoknak. Csakis a pozitív látásmód belém implementálása tökéletesen képes egy olyan manipulált embert kreálni belőlem amely az adott feladatokat elvarás mentén teljesít. Sajnos ez a világ ilyen embereket készít elő. A valódi énem megtalálásához hosszú út vezet, amely végén az egyén a dogmákat csakis mint egy információként kezel amely lehet számomra pozitív de akár negatív töltöttségű az énemnek megfelelően.
@andrasnekarlik845
@andrasnekarlik845 2 жыл бұрын
Nagyon tetszett az előadás! Van lehetőség konzultációra? Ha igen szeretnék jelentkezni. Jó egészséget és további sikereket kívánok.
@esztermulholland
@esztermulholland 2 жыл бұрын
Köszönöm szépen. A weboldalamon megtalálható minden információ a kezelést illetően.
@meszarosjakabne6684
@meszarosjakabne6684 Жыл бұрын
Ėn mår probåltam måst is nyomkódni a telefonon kivűl de neki nem tetszet úgy hogy vissza cúppantam a telefonomra ??
@timeafleckenstein9915
@timeafleckenstein9915 Жыл бұрын
Kedves Eszter! Köszönöm a videót! Én szeretnék segítséget kérni! Hol lenne lehetőségem téged megtalálni? Köszönöm előre is: Timi
@esztermulholland
@esztermulholland Жыл бұрын
Kedves Timi ❤️ Köszönöm szépen, a weboldalamon minden információt megtalálsz. eszter.mulholland.hu
@timeafleckenstein9915
@timeafleckenstein9915 Жыл бұрын
@@esztermulholland köszönöm szépen! Jelentkeztem időpontra és várom szeretettel! 😊
@enikoszabo9761
@enikoszabo9761 2 жыл бұрын
Kedves Eszter! Köszönöm szépen ezt a kis előadást. Hogyan lehet Önnel kapcsolatba lépni? Távkapcsolat működik e ? Eniko Szabo
@Real_tina
@Real_tina 2 жыл бұрын
Kedves Eszter! Az lenne a kérdésem, hogy a hipnoterápiával sikerült megszüntetni az említett pánikrohamokat? Köszönöm a választ!
@st3910
@st3910 2 жыл бұрын
Viszont az életünk formálja a gondolatainkat! Mi volt előbb a tyúk vagy a tojás?
@papiapi4408
@papiapi4408 2 жыл бұрын
Egyszerre kell lenni egy tyúknak és egy kakasnak. Ez a páros lételv alapja. A dualitás, egymás kiegészítői, segítői, a teremtést jobbítják, javítják. Nemesítik. Jó egész-séget. Pl. a fele-ség és a fér(l)-j szavunk is ezt hordozza magában. A két fél az egy egész.
@gezajozsa
@gezajozsa 2 жыл бұрын
Kedves Eszter, már ha szabad így megszólítanom, érdekes volt az előadása, és kitűnően mondta el, amit elmondott, viszont a tegező stílusa számomra rendkívül visszatetsző volt. Mivel beszéd közben néha önkéntelenül is a megtisztelő magázó stílusra váltott, úgy érzem, hogy a tegezéssel mások biciklijét tolta. Érdemes?
@imolabordos287
@imolabordos287 Жыл бұрын
Megkaptad a szeretet csomagomat???
@esztermulholland
@esztermulholland Жыл бұрын
Kedves Imola ! A könyvtár, ahová az ajándékodat küldted, értesített, de költözések sorozata miatt csak most tudtam eljutni, hogy átvegyem. Végtelenül meglepett, jólesett, és elkápráztatott a gyönyörűsége. Nagyon-nagyon köszönöm. ❤
@petermolnar5447
@petermolnar5447 2 жыл бұрын
Az ember nem élt együtt a dinoszauroszokkal. Évmilliók választják el őket az emberiségtől. Legotrombább képviselői a krokodil, meg a varánusz, ők maradtak. A hölgy nagyon rokonszenves, de azért erre figyelhetne, kétszer is hivatkozik rájuk, az első fél órában. Csak egy észrevétel.
@esztermulholland
@esztermulholland 2 жыл бұрын
Kedves Péter! A megjegyzése abszolút helyénvaló, és jogos. Nincsenek mélyreható történelmi-biológiai ismereteim, ezzel azonban ( még ha nem is látszik) tisztában vagyok. Már az elôadást követô néhány percben nyilvánvalóvá vált számomra a tárgyi tévedés, de akkor a beszéd hevében, a méretekre, a félelmetességre kihegyezve a mondandómat, ezzel tudtam elôrukkolni. Azt gondolom viszont, hogy az üzenete átment, még akkor is, ha sántít 🥰
@meszarosjakabne6684
@meszarosjakabne6684 Жыл бұрын
Mikor minden ami van a mi javunkra van hol az a paradoxon !anyukåm tudja hogy biztonságban vagyok , csak én nem tudom hogy veszélyben vagyok !!
@kristofkata
@kristofkata 2 жыл бұрын
Nem néztem meg az előadást, mert a címe erősen torzító... számomra. Lehet, hogy a gondolataink formálják az életünket, de a gondolatainkat az érzelmeink, érzéseink, érzeteink formálják... és ez a plusz tényező nem elhanyagolható... talán itt kellene kezdeni az elmélkedést... szerintem :)
@mayavalent5371
@mayavalent5371 2 жыл бұрын
Én sem akartam megnézni, szerencsére elkezdtem, jól tettem. Nagyon értékes, nagyon hiteles, megerősít, felemel az előadó és a mondanivaló. Köszönöm 🙏😊
@DyraCaptain
@DyraCaptain 2 жыл бұрын
Ez a vizualizációs technika sok embertípusnál nem működik. Nem egyformán gondolkodunk és a vizualizáció nem ugyanaz mindenkinek.
@papiapi4408
@papiapi4408 2 жыл бұрын
Szerintem, a dohányzás és az összes többi függőség sem egy viselkedés, vagyis cselekés, hanem egy állapot, egy helyzet, csapda helyzet, és ezért nem lehet abbahagyni, leszokni róluk ... A függőségek már okozatok, az ok a trauma. Az említett esetnél. anya lánya együtt dohányzik, ... a kapcsolódásuk hiányát helyettesítő helyzet. A dohányzáson keresztüli, általi kapcsolat felvétel.
@papiapi4408
@papiapi4408 2 жыл бұрын
Közben tovább hallgattam a videót, amiben Te is azt mondod, hogy a kapcsolódás volt a dohányzás ...
@meszarosjakabne6684
@meszarosjakabne6684 Жыл бұрын
Delta tėta alfa béta ez mind benünk van csak egymást felvåltva melóznak .Ezèrt ûgrásra kėszen ébrednek fel !!
@meszarosjakabne6684
@meszarosjakabne6684 Жыл бұрын
A hallgatoságban nem låttam ovodás korban levőket....
@meszarosjakabne6684
@meszarosjakabne6684 Жыл бұрын
Nekem jóbban esik a nyugalóm ha nem vagyok egyedül . Nålam napkőzben is kikapcsol a tudatós lehet hogy már egy kis pihenésre vàgyik .
@egyresztmasreszt4292
@egyresztmasreszt4292 2 жыл бұрын
Daubner volt a mestered?🙂
@esztermulholland
@esztermulholland 2 жыл бұрын
Nem ő volt 😊
@kovacsmarta5549
@kovacsmarta5549 2 жыл бұрын
Ki Daubner? Mit lehet tőle tanulni, vagy miben lehet segítségre?
@egyresztmasreszt4292
@egyresztmasreszt4292 2 жыл бұрын
@@kovacsmarta5549 pszihoterepauta , jóga oktató,wilber tudat szint tanítója
@monikahartman1775
@monikahartman1775 2 жыл бұрын
@@esztermulholland dr Daubner Béla Integratív pszichoterapeuta, aki elsősorban Leuner féle imaginációs módszerrel dolgozik. Egyébként több módszer együttes alkalmazását hírdetni. Ő az én egyik mesterem. You tube on számos előadása van. Ha szerencséd van talán még indít ilyen képzést, és beenged mindenféle érdeklődőt, bár terapeuta igazolást megfeleő végzettségű embereknek tud adni. Szeretettel ajánlom.
@Kazsu01
@Kazsu01 2 жыл бұрын
Dr. Daubner Béla, orvos, pszichiáter, spirituális tanító.
@imolabordos287
@imolabordos287 2 жыл бұрын
Az uj idegpájánk kiépitésén dolgozik az egész Universzum "tudat renszere", ezt az agyi tudathasadásnak, vagy megvilágosodásnak is nevezhetjük. Ez nem tetszett a törvény tudós "fariszeusoknak" amikor Jézus "töbet tudott" De most benünk anyit ad, amenyit csak kérünk, ami érdekel, Ö válaszol. Köszönöm minden szavaidat, Küldöm ajándékomat.
@meszarosjakabne6684
@meszarosjakabne6684 Жыл бұрын
Hogy új idegpályák jőn létre , ez máris nyugtalanitó hisz elég problémám van a mostanival is ....!!
@papiapi4408
@papiapi4408 2 жыл бұрын
A kérdőívhez is ... a mit szeretnék ...? Van, hogy nem tudom pontosan meghatározni, hogy mit is szeretnék, de azt mindig tudom, hogy mit nem? A mit nem, egyszeri leírása egy kontraszt lehetőségnek nagyon kiváló tud lenni, mert csak annyi vele a teendő, hogy abból kiindulva, annak az ellentettjét meg tudom magamnak fogalmazni ... Pl. nem szeretnék szomorú lenni --- Szeretném boldogan élni az életem. Sokszor a pozitívnak mondott megerősítések pont ellenkező eredményeket hoznak, mert kimondva hazugságnak érezzük őket ... Pl. Jómódú vagyok ... Karcsú, ideális a testalkatom ... Az ilyen megerősítéseket érdemes úgy módosítani, hogy - Jó érzéssel tölt el, ha mindent meg tudok magamnak adni, amit szeretnék. Jól érzem magam, ha egyre nőnek a bevételeim. Szeretem magam karcsúnak és ideális alkatúnak tudni, látni ... Jó hallani, amikor mások is megjegyzik, mennyit sikerült egy hét alatt lefogynom ... stb.
@tibors6986
@tibors6986 9 ай бұрын
minden fejben dől el…
@ImreKatona-ro5cc
@ImreKatona-ro5cc Жыл бұрын
Az oliva zöld bluzod , megy a világosabb oliva szemedhez.! A skandináv tipusú külsőd, tükrözi az egyéniségedet. A hangod Tükrözi az egyéniségedet,7 × 7 éves vagy.! Életed dereka.! Tiszta lelkű
@ImreKatona-ro5cc
@ImreKatona-ro5cc Жыл бұрын
Amit irtam azt úgy is gondoltam őszintén.! 7 éves korom óta vannak megérzéseim. A jó kisugárzást megérzem.! A terheden könnyitesz, ha könnyezel.! Szent.györgyi mamám is sokat tudott. Nénémnek, jobbról volt a szive.! Amit akarok, megálmodom. Ne érjen szomorúság soha, mert te tudsz szeretni. A jobb frontális lebenyed nagyobb az átlagnál.! Ez ért van azon a homlok oldalon 3 igaz ráncod, ami ő szonte nyomatékot ad a kifelyezésednek.! Ritka gy öngyszem az ilyen hercegnő.! Szeretnivaló..!..!...!...! Érezni fogod a szeretetemet.......
@szentivex
@szentivex 2 жыл бұрын
Nagyon érdekes előadás, de nem kettő évesn hanem két évesn helyesen magyarul! Kettő után semmilyen más szó nem következhet!
@bobbob4312
@bobbob4312 2 жыл бұрын
Ennyi baj legyen. Ilyenbe belekötni. F@sz@
@bobbob4312
@bobbob4312 2 жыл бұрын
Ja,és nem "évesn".
Tudnod kell ezeket, hogy megváltoztathasd az életed…
1:25:26
Eszter Mulholland
Рет қаралды 103 М.
“Don’t stop the chances.”
00:44
ISSEI / いっせい
Рет қаралды 62 МЛН
Правильный подход к детям
00:18
Beatrise
Рет қаралды 11 МЛН
Dr. Buda László: “Eljött a takarítás ideje” ⏐Frisshírek Podcast
51:56
Tudnod kell ezeket, hogy jól érezd magad a bőrödben!
1:02:23
Eszter Mulholland
Рет қаралды 36 М.
Lélekutakon Bagdy Emőkével - Elég magabiztos a gyereked?
1:23:12
hirado․hu - Magyarország hírforrása
Рет қаралды 73 М.
Lélekutakon Bagdy Emőkével - Csak semmi pánik!
1:37:51
hirado․hu - Magyarország hírforrása
Рет қаралды 204 М.
Hogyan kezeljük az elutasítást
45:19
Eszter Mulholland
Рет қаралды 29 М.
Dr. Kádár Annamária - Érzelmi intelligencia fejlesztése
53:45
Tudnod kell ezeket, hogy boldog lehess
53:52
Eszter Mulholland
Рет қаралды 11 М.
15 lépés az önértékelés felé
22:33
Eszter Mulholland
Рет қаралды 20 М.
Balogh Béla - Ideális társ és ikerláng
1:17:28
hatvantv
Рет қаралды 842 М.