Nagyon köszi az interjút, végtelenül hasznos és nálam éppen időszerű volt! Szerintem Dani jól felkészült volt, teljesen jól vezette a beszélgetést, Csernuson nem csodálkozom, hozta a maga profizmusát. Még egyszer köszi mindenkinek!
@EAttila Жыл бұрын
Hallgatom ezt az interjút…és magamra ismerek…az elveimre, értékrendemre, hozzáállásomra. Az élet egyszerű, csak mi emberek “szopatjuk” magunkat.
@_mrnna Жыл бұрын
Hát, ha nem is mindig egyszerű, de döntés mindig van. Szerintem a legfontosabb tanulsága a beszélgetésnek az, hogy nyugodtan tudatosodjon bennünk, hogy mondhatunk egy dologra német, becsukhatjuk mi az ajtót, ha rosszul érezzük magam valahol. Én be szoktam. Hagytam már ott munkahelyet is, úgy, hogy nem volt másik, például. Mentem el a rossz munkahelyről kevesebb pénzért, ahol ráadásul túlképzett is voltam. Nem haltam éhen, mint látszik, viszont a súlyos betegségem tünete enyhült.
@PureAwareness7611 ай бұрын
🎉 A bulvár ezo-pszicho egyik kedvelt divatszava manapság az ÖNAZONOSSÁG, melyet már akkor sem értettem mi az (pontosabban tudtam, hogy nem azt jelenti, amit ki akarnak vele fejezni), midőn az egyetemen az egyik pszichológus hölgy előadó előszeretettel használta. Meg is kérdeztem tőle, hogy "MIVEL KELL AZONOSNAK LENNÜNK?" Ha már önazonosság. "Hát önmagunkkal..." "ÉS AZ MI?" - néma csend... 🫢 Tehát az "önazonosság" helyett egy másik divatszóval élnék; TOXIKUS NÁRCISZTIKUS. Ilyen egyszerű 🫢
@DyraCaptain4 ай бұрын
Hagyjuk már. Akkor nem itt posztolgatnal és nem néznel ilyen videókat onigazolast keresve.
@czuczoreva3477 Жыл бұрын
Na most szerettem meg Csernus Doktort. Mennyire jó hogy ezt a sok tapasztalatot megemésztve kipihenve adja át. Egészen más az attitűdje, mint régen. Szuper!
@aranynagy5457 Жыл бұрын
Igen ez jött át nekem is köszönöm
@divinusmaximus1315 Жыл бұрын
Húúú szegény.... Akkor eddig boldogtalan voltál? 🙂 Mért kell azokat az embereket akiket amúgy nem ismersz, a szeretni, vagy nem szeretni címkével ellátni? Csak figyelj arra amit mondanak, abból tanulj. Többre se neked, se neki nincs szüksége. Ha mégis átléped ezt a pontot, belépsz a bálványozás sötét előszobájába...
@KrisztinaNagy-w2x Жыл бұрын
Eddig is okosakat mondott, csak felfogàs kérdése.
@imreszikora8196 Жыл бұрын
igen, sokkal kevésbé flegma és tahó, mint amit megszoktunk tôle
@Asshya1 Жыл бұрын
Ismernéd nagyon nem szeretnéd ezt a kamupapagályt!
@ingriddanyiova66419 ай бұрын
Egy szakember doktor javaslata mindig fontos és köszönjük meg hogy ilyen közvetlenül, nyíltan segít a hallgatóknak.
@zsuzsannafulop8810 Жыл бұрын
Szuper volt a beszèlgetès! Mindig szìvesen hallgatom Csernus Imrèt. Tisztelem, hogy kèpes volt változtatni, ès ennyire őszinte önmagàròl is. Mindig tanulok tőle. Vèlem màsok is. Nagyon jò volt a beszèlgetès. Köszönöm.
@erikanagy352 Жыл бұрын
Maximálisan egyetértek minden szavával!
@betti596 Жыл бұрын
Na. ezt tuti meg kell még egyszer hallgatni🙂 Nagyon jó volt❤
@juditbolcskei1728 Жыл бұрын
Iskolában kellene heti rendszerességgel tanítania. Kiváló ember, rendkívül mély tartalommal társítva👏
@agnesszilagyi4911 Жыл бұрын
A mély tartalom a pocakjában van szerintem, attól meg őrizzen az isten, hogy a gyerekeket közelébe engedjük .! Aki akarja, nyugodtan nézze , hallgassa 0-24- ben, kötelezni még őt sem kellene!
@sandorgiricz8849 Жыл бұрын
@@agnesszilagyi4911 Azert mert szokimondo?
@agnesszilagyi4911 Жыл бұрын
@@sandorgiricz8849 azért mert agresszív , kíméletlen, és tahó … de ha valaki csak így gyógyul, hogy megalázzák , képentörlik, egészségére! Bár nagyon sajnálom, ha valakinek ez a komfortos! De , hogy ezt tanítani? Elképzelem, ahogy az emberek üvöltöznek , fröcsögnek, , s ez a mérce…😳😩😩 Van elég agresszió így is. Az őszinteség fontos, de legfontosabb , hogy a szeretet és elfogadás képességét fejlesszük ki magunkban … na, azt kéne tanítani , s akinek ez sikerül , az alapból őszinte . Béke 🙏🏻🥰
@imreszikora8196 Жыл бұрын
így is sok öntelt, mentálisan beteg tanár aprítja a gyerekeket, nagyon nem hiányzik még egy. Csernus nem szókimondó, hanem egy tahó vadbarom. Szókimondó lehet valaki ùgy, hogy nem vág folyamatosan olyan arcot közben, mint aki le akarja okádni a beszélgetôpartnerét.
@Asshya1 Жыл бұрын
😂😂😂
@Euphoria603011 ай бұрын
Aki szereti az igazságot, az érti Csernust. Adjon az élet még sok lehetőséget, hogy segíthessen másoknak! Ehhez emberek is fel kell ismerjék a maguk helyzeteit. Hálás vagyok, hogy hallhattam, olvashattam az írásait.
@gertrudtarnai3460 Жыл бұрын
Régen is és most is nagyon zseniálisnak tartom, lényegre törő, őszinte, egyenes !!
@Macsek26 Жыл бұрын
Ez a lényeg. A felismerés és hogy utána ezzel mit tudunk kezdeni vagy akarunk-e vele valamit kezdeni. Az én fogyasztási mániám majdnem a házamba került. Szóval mindenkinek azt ajánlom, hogy ne vegyen fel hitelt (maximum egy házra), ne akarja mindig az újabbat ha nem tudja előre megteremteni rá a pénzt és igen, a fogyasztás csak ideig óráig tesz boldoggá. Kb addig amíg kibontod a csomagot vagy a kasszától távozol. Valahol mindenki a szeretetet keresi csak rossz helyen.
@CoffeeGameMovie Жыл бұрын
A fogyasztás részét azért árnyalnám: persze nagyon divatos azt mondani, hogy áh ezek a materiális javak semmire nem jók, csak menekülés stb. bezzeg a buddhizmus... most ez nagyon megy, de azért ilyen szélsőségesen ez sem igaz ám. Persze tudni kell, hogy neked mire van igazán szükséged, hülyeségeket vesznek nagyon sokan, az is benne van ebben. Én amikor pl. lecseréltem az lcd tv-met egy oledre nagyon megörültem és az nem pillanatnyi öröm volt! Azóta is minden nap, értsd minden nap amikor mondjuk tv-zek vagy csak ránézek melegség tölt el, hogy ezt megengedhettem magamnak és hogy mennyire szép képe van! Nagyon szeretem! Ez egy kis öröm a mindennapjaimban és nekem sok ilyenem van, amikor fejhallgatót vettem pl. az is, istenem annyira jó azzal a korábbi szeretett zenéimet újrahallgatni, ilyen részletességgel, dinamikával, annyira szép. Szóval ezek mind mind kis örömök és tartós örömök, nem igaz az, hogy "csak a kasszáig" tartanak...
@Macsek26 Жыл бұрын
@@CoffeeGameMovie Igen. Vannak dolgok amikre az embernek szüksége van és van amire nincs. Van amire a lelkednek van szüksége és van ami elengedhetetlen az élethez. Sok mindenről le lehet mondani. Viszont én nem arról beszéltem, hogy valaki végig gondol valamit, szeretné meg venni, kinézi magának, izlelgeti aztán szépen bemegy és kifizeti. Én arra gondolok, amikor őrült módjára böngészel a neten vagy járkálsz a bevásárlóközpontban és olyan dolgokat is megveszel, megrendelsz amikre egyáltalfn nincs szükséged se a lelkednek sem a testednek, csak abban a pillanatban érzed úgy. Szerintem ez személyiségfüggő és nevelés kérdése is, hogy ki hogy áll ezekhez a dolgokhoz, de szerintem mivel minden pillanatok alatt megkapható így nem tudjuk úgy értékelni, mint mondjuk amikor apámék elmentek csehországba és az ottani takarítónéni könyörgött, hogy megvehesse a fiának az apám kék farmerját, mert ott anno még nem lehetett kapni. Most már minden van mindenhol és a bankok utánad dobják a hiteleket, még akkor is ha nem keresel olyan jól. Szerintem maga az időpont és a mennyiség is nagyon fontos, hogy valaki mennyiszer vásárol és mennyire tartja kontroll alatt a pénzügyi képet. Azzal semmi baj sincs ha veszel magadnak egy szép és jobb minőségű tv-t. Viszont azzal már baj van, ha megveszed egy olyan időpontban amikor még vagy nincs meg rá a pénzed vagy valami fontosabb dolog elől veszed el rá a kasszából. Tudom ha ezt a kommentet sokan olvassák, biztod felmerül pár emberben, hogy jaj de hát ez alap hogy nem a kenyérrevalót adjuk ki a tv-re. De. Higgyétek el, annyira sokan vannak így ezzel, én is így voltam. Megláttam valamit és elfelejtettem osztani szorozni, mert nem érdekelt, mert úgy voltam vele, hogy majd lesz valahogy. Ja lesz. Úgy lesz, hogy majd ez miatt a mánia miatt végig szenvedsz X évet, mire kinyögöd és ez nem csak a nyögés, ez a helyzet teljesen elszigetel mindenkitől. Főleg amikor kezdesz rá jönni, hogy mi van veled, hogy ahova jutottál, arról csak te saját magad tehetsz. Nem egyszerű ez ha valaki ennyire hagyja magát beszippantani bizonyos dolgoktól. Függőség.
@CoffeeGameMovie Жыл бұрын
@@Macsek26 Fú hát ezt az aspektusát nem ismerem, nyilván ha már betegesbe fordul át valami, az sosem jó. Semmit sem szabad túltolni, aranyszabály.
@katisoos58 Жыл бұрын
@@CoffeeGameMovieHihetetlen, hogy ilyen nevek mögött vélemények is vannak.Mi az értelme az ilyen rejtőzködéseknek.Egyébként lehet tárgyaknak örülni,de sokkal jobb elő dolgok szeretete,jobb az örömforrás.Élö növényt, vagy ember szeretete gyógyító hatású, bizonyára így van ez az állatokkal is,de az állatokra való figyelem inkább fárasztó,ha állat ,akkor inkább ember .
Hu, ezt a felkonfot nehéz volt átvészelni (egy-két beszéd órát megajánlanék a műsorvezetőnek), de Csernus dokiért érdemes volt! Köszönet!
@sandor78toth Жыл бұрын
"ECETFELHŐ" de jó duma de igaz, és nagyon jó volt a műsor sokat lehet belőle tanulni. Köszi
@marijasabo3798 Жыл бұрын
Nagyszerü ember, kivételes képességel megáldott, nagyon szeretem halgatni, köszönöm egy 73 éves vajdasági asszony, bár csak halhattam volna 50 évvel ezelött. Köszönöm!
@borzix199711 ай бұрын
Tök jó, mikor egy durván elhízott, kiégett, lelassult fószer nyammog orrhangon arról, hogy az emberek milyen buták felismerni, hogy elhízottak, kiégettek és lelassultak, és milyen gyávák tenni ellene.
@rehakmate11 ай бұрын
Nem tagadom, van benne valami, ettől még nem lesz hamis amit mond. Csak kevésbé hiteles az elérhetőségük.
@husszarkatalin477211 ай бұрын
És még nem is láttátok a strandon… De én igen… Azóta másik pszichológushoz kell járnom. 😂😂😂
@oszkarkovacsovich645710 ай бұрын
Ez tetszett!😎👌😂
@Live.Every.Moment10 ай бұрын
Lehet hogy így van,de attól még igaza van.
@balazsszemann833110 ай бұрын
detto 🤣
@jollyjoker8163 Жыл бұрын
KB. 25 éve figyelem Imre munkásságát, mindig is azt gondoltam, hogy érdemes odafigyelni arra, amit mond. Nagyon érdekes beszélgetés volt, köszönöm!
@imreszikora8196 Жыл бұрын
valóban, nagyon jó kerülendô példa
@jollyjoker8163 Жыл бұрын
@@imreszikora8196 sosem láttam egy "bevállalja" adást sem (és nagyon kevés tv-s szereplését követtem, szóval én a tényleges munkásságára gondoltam nem a körülötte lévő hypera). Szóval ha (valaki) az alapján ítéli meg, szerintem nem kap valós képet, mert a média csinált belőle pszichiátercelebet. Néha nyersen fogalmaz? Hát elég sokan vannak, akiknek erre van szüksége... és rengeteg embernek segített. Nem véletlenül írtam ám a 25 évet 12-15 helyett... Bizonyos körökben futótűzként terjedt, hogy olyanokkal ér el sikereket, akikről mások már rég lemondtak volna. (szakmai, illetve az érintettek körében... dolgozott pl. csoportterápiában is, akkor amikor még azt sem tudták Magyarországon hogy mi az AA és hasonlók...a zárt szocialista társadalom nem hiszem hogy lelkileg fel volt készülve a vadkapitalizmusra, meg ami azzal jött.)
@jollyjoker8163 Жыл бұрын
@@imreszikora8196... sőt mondhatjuk úgy is, hogy pontosan azért lett felkapott, mert akkor már a szakmában egy igazi rocksztár volt, rendhagyó megoldásokkal. A betegek körében meg az utolsó remény, miután már mindenki más elkönyvelte őket, hogy "menthetetlenek". (persze sok, több ilyen addiktológus van, csak nem mindenki "képernyő-képes" és csak azt lehet "sztárolni", aki valamilyen szempontból kitűnik, hatása van másokra.) És látod, még te is kommenteltél. Én a "kerülendő példát" elkerülöm, nem interjúkat nézek vele.
@jollyjoker8163 Жыл бұрын
@@imreszikora8196 de egyébként, amikor van időd, szívesen olvasnék egy szakmai kritikát arról, hogy szerinted a kábítószerfüggők és alkoholbetegek terápiás(gyógyításának) módszerei közül milyen eljárások működnek hatékonyan. Ha nincs időd leírni, idegen nyelvű forrást és tanulmányt is köszönettel fogadok.
@jollyjoker8163 Жыл бұрын
@@yoo_zenaz "idegen nyelvű forrást és tanulmányt is köszönettel fogadok" - kifejezés vajon mire utal? Arra, hogy nem olvasok? :D Szerk:de mondjuk... ha már kérdezte: a pszichológia különböző ágainak területeiről van pár ember, mondjuk Aronson, Eriksen, Erikson, Winnicott, Zimbardo, Atkinson, Cole, Pinker, Chomsky, Saligman vagy Eysenck, esetleg Keane, Schwartz, Berry, Hofstede, Smith/Mackie, akiknek a könyveit, tanulmányait, vagy az általuk szerkesztett tankönyveket nem csak hogy szeretem, még olvasmányosnak is tartom ;) Oh, és Csíkszentmihályi. Őt semmiképp nem szabad kifelejteni. De a Hunyady-Székely gazdasagpszichológiáját is bírom...Oh gazdaság, akkor meg Kahneman, vagy Thaler, stb. Innen meg folytathatnám mondjuk az etológia, az antropológia esetleg a kognitív idegtudomány felé (mert ezekben sok elismert kutatónk is van, szóval emiatt még érdekesebb) ... szinte egész este. Remélem ezzel válaszoltam a kérdésre.
@jollyjoker8163 Жыл бұрын
53:23 ez nagyon jó! Ajánlom mindenkinek a figyelmébe, aki vezető pozícióban együtt dolgozik másokkal.
@ervinturcsany9032 Жыл бұрын
Köszönőm. Nagyon sokat lehet tanulni a beszélgetésből. Vannak olyan dolgok amiben Önmagamra ismertem, vannak olyan dolgok amiket lehet még tanulnom.
@agnesfejer711710 ай бұрын
Jó volt, köszönöm! Remélem, a végszó után még váltottatok pár szót. A "nem szabad sebezhetőnek tűnni, talán" kijelentéstől az Imre arcán is megjelent egy nagy kérdőjel:) Köszönöm a munkátoka! Mindig van újabb tanulság Csernus Imrével való beszélgetéseket nézve, hallgatva, pedig hosszú évek óta ugyanazokról a dolgokról beszél. Nagyon fontosnak tartom, hogy már nem egyénekben gondolkozva végzi a munkáját, hanem tömegeknek igyekszik mindezt átadni az előadásain és a könyvein keresztül.
@ildikoosko2769 Жыл бұрын
Mennyi igazság van Csernus doki szavaiban! Sokat tanultam most. Köszönöm szépen
@yoo_zen Жыл бұрын
Ez sok? :) Ideje lenne a léptéken változtatni? Mi az a sok?
@ildikoosko2769 Жыл бұрын
@@yoo_zen ismersz engem hogy kommentelsz?
@yoo_zen Жыл бұрын
@@ildikoosko2769 Kérdések voltak. Ismeretség kell a kommenthez? Végülis megalapozott volt a feltételezésem? Alacsony műveltség? Minimális önismeret? Életkor több mint 18? Valószínűleg több mint 40?
@ildikoosko2769 Жыл бұрын
Csak azon a véleményen vagyok ha valakit nem ismerek akkor nem mondok róla véleményt. Mivel nem ismerem a teljes képet a másik emberről. Ezért vedd fel valaki cipőjét járd v végig az útját utánna!
@yoo_zen Жыл бұрын
@@ildikoosko2769 nem kell leélni egy másik ember életét, hogy bizonyos véleményem legyen. Nem ítélet egyébként! Valaki moslék kaját dicsér akkor tudhatod egy két dolgot az illetővel kapcsolatban. Valóban nem mindent, de jó néhány dolgot igen. Ez a butaság, hogy mikor lehet vélemény, szintén sokat elárul.
@mariacsimanehegyi8230 Жыл бұрын
Csernus Imrét én mindig bírtam, kedveltem! Rengeteg podcastot láttam vele, előadásokat! Köszönöm a remek beszélgetést!!!
@laszlohorcher241810 ай бұрын
Véleményem szerint... senki sem legyen olyan magabiztos abban... amit mond... mert a jó pap is holtáig tanul... és még a legfelkészültebb szakmai kompetencia is behatárolt... mert a világ megimerhetetlen... ahol bizony nagy érték az alázat... és minden kijelentés magában hordozza a tévedés lehetöségét... és amivel az ember nem ért egyet... azt söpörje le az asztalról... ls legyen kreativ... és ha kell irja felül a felülről irányitott úgymond bölcsesség osztást...
@JanosMatyas Жыл бұрын
Csernustól nincs értelme félni, ő nem bánt senkit. Azért kényelmetlen csak vele beszélgetni mert az ember szembesül a mindennapi hazugságaival, hiányosságaival. Nem értem miért nem látják ezt azt emberek, és miért nem hálával gondolnak rá, hogy ott van, teljes figyelmével koncentrál a másikra, segíteni akar. Az orvosi eskü még mindig működik, akkor is ha már nem praktizál.
@krisztina6245 Жыл бұрын
Rengeteg ember nem mer szembenézni a saját problémáival Nem meri meghallani a belső hangot
@AgnesKortvelyesi Жыл бұрын
@@krisztina6245Meg a külsőt se.
@thehumanme8412 Жыл бұрын
Szerintem lehet ezt azért szebben is... lehet őszintének lenni úgyis, hogy a másik ne érezze magát "ecetfelhőben". És ott jobban is tud kérdezni - mert hát ez a viselkedés nagyon tiszteletlen az amúgy is nehetebb helyzetben lévő emberrel szemben.
@dianakovacs691 Жыл бұрын
Egy fuldoklóra nem öntünk még egy vödör fizet. Nem lehet szembesíteni a hibáival. Azért van a pszichológus, hogy kerülgetve a forró kását, a páciens saját maga döbbenjen rá a hibákra. És ehhez az ego szűrőjét kell átállítani. A páciensnek először meg kell tanulnia bűntudat nélkül a tükörbe nézni.❤
Жыл бұрын
Ja, a hazugságaivak? Csernus hazugságaival?😅 Van benne valami! 😊
@mariamiasnikovnekapor774811 ай бұрын
Megint jó beszélgetés volt. Érdekes, hogy Csernus doktor amint nyilvánosság előtt beszél, azonnal "szerepel" és felveszi kissé flegma álarcát. Volt szerencsém magán- emberként beszélgetni vele: ritka kedves, elbűvölő ember. ❤
@aranynagy5457 Жыл бұрын
Ő is ember, most nagyon rendbe volt.... mintha az élettapasztalatait mondaná el, hiszen neki sem volt kerekded az élete mint tudjukJót tett neki az elvonulás..köszönet
@bikkijozsef63520 Жыл бұрын
Érdekes és tanulságos beszélgetés volt számomra és relám nélkül is megtaláltam. Köszi nektek!
@klaranagy71585 ай бұрын
Csernus doki nagyon jó fej, minden szava igaz és megfontolandó. Nekem nagyon sokat segítenek a könyvei és az előadásai. Köszönet érte.
@kmfinanzen460 Жыл бұрын
Nagyon jó kis beszélgetés volt. Köszönjük.
@NYVGeVa Жыл бұрын
Jó Csernus dokit hallgatni, elgondolkodtató. Sokat fejlődött az évek alatt, de talán jót tett volna neki az apaság, mert kevésbé lenne ítélkező mások felett. Nagyon sok egzisztenciális döntést csak az érezhet át igazán, aki az utódja túlélését tartja prioritásnak. Egy gyerek felnevelése sokat taníthat egy arra nyitott embernek, és alázatra nevel. Szóval érződik rajta az élettapasztalat, de az általánosító ítélkezései annak a fényében, hogy az élet egy területén nincs tapasztalata, nem igazán megnyerő. Ez a nagy lazaság, flegmaság, unottság, amit a terpeszkedő, nyújtózkodó üléssel is aláhúz, erősen olyan mint valami túlkompenzáció, és egy ilyen fölényes póz a fiatalabb férfival szemben. Ráadásul egy férfi aki a fizikai testét így elengedi, és nem figyel arra orvosként, hogy ne hízzon el, azért jel arra, hogy az önreflexió meg az önfegyelem kicsit hiányos. Sok férfi a kezeletlen feszültségeit fojtja hangulati evésbe. A kalóriadeficittől ugyanis akkor sem hízik az ember, ha hormonálisan már megborult 45 felett. (Ez nem bodyshaming, csak bizonyos kor felett már nem csak a genetika látszik a testen, hanem a mi hozzáállásunk is.)
@ildikolukacs8246 Жыл бұрын
Nagyon igaz ez is.. 😊
@agnesszilagyi4911 Жыл бұрын
Intelligens elemzést adtál . Én hallgatni sem bírom, a Kassaival a maflást végigizzadtam , de a Csernussal kapcsolatban mindig blablabla érzésem támad, s ahogy látom , amint a partnereit tahó módon akarja leuralni , hát menekülök. Igénytelen , nincs egy eredeti gondolata….
@kisjancsimegcsapkocsog Жыл бұрын
@@agnesszilagyi4911 Teljesen így érzek vele kapcsolatban én is a blablabla szakértő úr ! :D
@Retfie719 Жыл бұрын
Más emberek pedig gyerek felnevelése nélkül is képesek megtanulni az alázatot, az egzisztenciális felelősséget. Intelligencia, és úgynevezett "gyerekszoba" kérdése a dolog. Tulajdonképpen elég szomorú, ha valakinek a fentiek megtanulásához, felismeréséhez, pulyát kell csinálnia. Mindenki tud kúrni és gyereket csinálni, nem érdem, vagy különösebb teljesítmény.
@tarizsuzsa6128 Жыл бұрын
Ez nagy igazsag, a szemelyiseg nagyon megvaltozik a gyerek hatasara, mas nezopont lesz
@andreavelki768111 ай бұрын
Teljesen hiteles. Volt mersze meglépni. Amit Noszvajon létrehoztak, maga a paradicsom❤
@Gyuresssz Жыл бұрын
Testbeszédek nagyon érdekesek. Szerintem a tudatosabb reklámosok azért égnek ki, mert kreatív módszerekkel (ez az élvezetes rész), morálisan nehezen igazolható módon hatnak a társadalomra (ez a nem élvezetes rész, az önigazolási kényszer), ami egy belső feszültséget és vívodást okoz.
@Sonnell Жыл бұрын
A reklám nagyrészt hazugság, megtévesztés. De van elég pszichopata akit az ilyesmi nem visel meg.
@MartaBtrp Жыл бұрын
Vannak azért "ari", vagy érdekes reklámok is...
@Sonnell Жыл бұрын
@@MartaBtrp Sose értettem ha valaki a kivételeket hozza fel egy kérdésben. A ritka kivételeket. Az pont nem igazol semmit. Plusz, attól még hogy ari egy reklám, ugyanúgy az a célja hogy vegyél meg vmit amit amúgy nem akarnál.
@FR_-ij4zz11 ай бұрын
@@Sonnell Nem az a kérdés, hogy akartad vagy sem, hanem hogy jó-e neked (és a többieknek) vagy sem. Bukósisakot sem akarnak venni az emberek, mégis jó, ha ránevelik vagy rákényszerítik őket. A probléma az, amikor a logózott sisak 3*szorannyiba kerül (pedig ugyanannyit tud), mert vagy vegyen még 3at, pedig szüksége nincs rá.
@Sonnell11 ай бұрын
@@FR_-ij4zz Ne mond már hogy a reklámok a jóra nevelésről szólnak... 1%-uk talán... 99% arról szól hogy valaki el akar adni valamit mert pénzt akar csinálni. S az emberek a reklámok csodálatos hatása miatt egy elképzelt világban élnek ahol azt hiszik attól lesznek boldogok ha olyanok mint a reklámbéli figurák, s emiatt az életüket a munkának szentelik hogy legyen pénzük megvenni mindazt s akkor majd boldogok lesznek. De persze kb soha.
@werterolees Жыл бұрын
Nekem a szememet a doktor úr nyitotta fel, amikor volt lehetőségem vele beszélgetni és egy kérdés után mintha a világ fordult volna meg velem. Azóta tudatosan építem le azokat az "ismerősöket", akik csak leszívnak (mint az aksit), sőt a testvéremnél is egy ideje már minimalizálom a kapcsolatot. Egész egyszerűen mintha ugyanazt a lemezt ismételgetné egész nap. (de rossz nekem, nekem még rosszabb, mint neked, jaj sajnálj egy picit). S megvilágosodtam, hogy ebben nőttünk fel (anyu), vettük át a mintát. Csak míg nekem szűk volt így ez a világ, kilyukadt a buborék, a tesóm szemében pedig "más" lettem. Szóval minden ember egy életen keresztül tanul, csak valaki fejlődik és akar fejlődni, a többség viszont mintha csak ugyanazokat a köröket futja és értetlenkedik, hogy miért kapja ezt az élettől.
@Neverhood. Жыл бұрын
Teljesen egyetértek ❤ és én is ezt teszem 😊
@nagyja5 ай бұрын
Es mi volt az a kerdes?
@werterolees5 ай бұрын
@@nagyja magánéletemre utalt...
@werterolees5 ай бұрын
@@nagyja magánéletem érintő kérdés volt. Fejben összeállítottam a témákat, kérdéseket és közé csúsztattam bele, azonnal levágta és visszakérdezett...
@editmarki39364 ай бұрын
De szeretnèk vele beszèlni!!!❤ szinte sürgösen!!
@skullyka Жыл бұрын
Alapvetoen nagyon nem szeretem Csernus stilusat, de itt most sok igazsagot mondott ki, amit tobb embernek kene fontolora vennie, nem csak hallania.
@editpointner8256 Жыл бұрын
Csernus Ùr ìmàdom a beszèlgetèseit. Ôn egy fantasztikus Ember sok mindent tôķèletesen èrtek amit Ôn mond!!
@katalinkiss6871 Жыл бұрын
Nagyon köszönöm a videót ! Kevés dolog biztos de az hogy ez fantasztikus beszélgetés volt...az hallható volt!🤗💯
@Lolita1981 Жыл бұрын
Fantasztikus volt. Imádom hallgatni Csernus dokit :)
@zsuzsakun7515 Жыл бұрын
Imádom! Őszinte 👍
@krisztina6245 Жыл бұрын
"Az ember nem lehet mindig boldog csak boldog pillanatai lehetnek arra is később emlékszik vissza."
@imreszikora8196 Жыл бұрын
Magából indul ki, szerencsétlennek nem sok boldog pillanata lehet. Egyszer élô adásban fogja leokádni magát.
@TruSwen93 Жыл бұрын
@@imreszikora8196te egy nagyon boldogtalan ember lehetsz :)
@krisztina6245 Жыл бұрын
@@imreszikora8196 nagyon félreértetted
@kissbela7409 Жыл бұрын
Mi van, ha lehet az ember mindig boldog, csak nem hiszi - nem akarja elhinni - hogy ez így van illetve azt, hogy ez lehetséges és hogy ezt "megérdemli"? Mi van akkor, ha a "nem boldogság" érzése egyszerűen az, hogy elkezdnünk magunkban gátakat felépíteni az elménkben, ami elkezd okokat, teóriákat, kifogásokat és magyarázatokat gyártani arra, aminek az eredménye ez lesz önmagad felé: na látod, én megmondtam. Nem lehetsz állandóan boldog és kész! :) Mi van, ha van bennünk egy ilyen és mondjuk egy ilyesmi a háttere igazából?
@bernadettmaria307111 ай бұрын
Lehetsz állandóan boldog, nem igy mondta. Ez olyan mint egy nap: egy nap az nem egy nap, hanem pillanatok sokasága és az áll össze benned nappá. A boldogság is így lehet végtelen pillanatok sokasága.
@katalinszalai339 Жыл бұрын
Nagyon jó volt hallgatni, még órákig tudtam volna. Csernus Doktor írhatna egy újabb könyvet abban a témában, hogy lehet a stresszt könnyebben kezelni, és ezáltal az életet könnyedebben megélni 😊
@forradalomoktober Жыл бұрын
Javaslom olvass Senecát.
@imreszikora8196 Жыл бұрын
akkor nagy szükséged van segítségre, csak ne egy ilyen álszakemberhez fotdulj
@SzilviaDebreczeni-h8p Жыл бұрын
Nem tudom Csernus doktornak mennyi pénze van,de éhező gyerekek mellett nem élhet az ember a mának. A doki külsőleg nem úgy néz ki mint aki egészséges. Nyúzott és eléggé testes, a pszichológia szerint a test felfegyverkezik a gondok ellen. Nem győzött meg .
@esemrcrimetime Жыл бұрын
Írok én neked könyvet..:O
@tamastibor8033 Жыл бұрын
@@SzilviaDebreczeni-h8p Pontosan... Nem egy kiegyensúlyozott és boldog ember, és ez lerí róla. Próbálja itt megfejteni a világot, és minél okosabbakat mondani, de süt róla a unalom, az, hogy nem tud magával mit kezdeni, és hogy talán nem is akar már. Pont a bejátszóban mondja ezt a példaképes dolgot, na hát ott is pont azt nevezi meg, amilyen ő soha nem lesz, vagy legalábbis nem hisz magában, nem hiszi el magáról, hogy ő is tudna ilyen ember is lenni egyszer, és ezért fordul csodálattal azok felé akik tudnak élni és aktívan élik a mindennapjaikat. Szóval próbál okosakat mondani, de tudatosult benne, hogy ő csupán egy aprócska kis porszem ebben a tekintélyes és nehéz szakmában, és hogy a valódi pszichológiához neki távolról sincs köze. Ahelyett, hogy tanulna és folyamatosan képezné magát belebetegedett lelkileg ebbe az érzésbe, ebbe a szorongó állapotba, és az alacsony önértékelése miatt nem is tud már ebből kilépni. Marad neki a régen megtanult, meg valahol még talán olvasott közhely, meg okoskodás, amikre még időnként emlékszik és bevillannak neki, és ezeket néha bedobja, mint az intellektusa apró ékköveit, hogy látjátok én ezt a kisujjamból rázom ki, közben tisztában van ennek a tudásának a felszínességével és sivárságával, ami folyamatosan feszíti őt szét, és rossz érzéseket generál benne ezáltal. Nála megúszósabb ál-szakembert én még nem láttam. A zsigereidben érzed, hogy bűzlik az egész amit mond, felszínes minden gondolata, és emellé még egy kis nárcizmussal megfűszerezett pökhendiség is megcsapja az orrod, amikor hallgatod őt. A pszichológusi szakma megcsúfolása ez az ember. Semmi alázat nincs benne, nem is értem, hogyan foglalkozhat valaki emberekkel anélkül, hogy alázatot gyakorolna. Rettentő káros a tevékenysége. Lehet, hogy még egy kis idült alkoholizálás is be-be csúszik nála, de ez már csak egy megfigyelés a részemről, és lehet téves és csak a depressziójának és az életunt attitűdjének, illetve a mozgásszegény életmódjának a következménye ez a benyomásom. Mindenesetre, ha ilyen alkoholos állapotok is jellemzik a mindennapjait, még károsabb a tevékenysége, és a "tanácsadói közszereplése".
@akecskemekkent1et Жыл бұрын
Előszöris köszönet a riportért, szép tigris -gazella játszma volt. Dr Úr! Ön megint nincs jó bőrben. Kérem, mint hiteles kép, dolgozzon önmagán önmaga mentális és testi egészségéért. Mégegyszer hála a fékezett egy óráért. Van benne hasznosítható tanúság.
@PureAwareness7611 ай бұрын
❤ 👍
@-kattya-11 ай бұрын
a mentális egészségével mi a gond szerinted? a testin valóban lehetne, betegségek kockázata rejlik a haskörfogatában pl.
@akecskemekkent1et11 ай бұрын
@@-kattya- a mentalisan ep ember nem hagyja el magat, +30 kg felesleg hason. Epp testben epp lelek. A tuleves pszichologiai betegsegtunet.
@PureAwareness7611 ай бұрын
@@-kattya- Öntelt - mai divatos szakkifejezésel élve TOXIKUS NÁRCISZTIKUS személyiség - mint az inFLUenszerek, bulvár ezo-pszicho celebek általában. Nyilván lehet ezen segíteni, csak ahhoz csinálni is kellene valamit, nem csak podcastokból pdcastokba, meg haknikra járkálni. Itt az ideje, hogy szembenézzünk a bulvár ezo-pszicho világ felszínességével!
@PureAwareness7611 ай бұрын
@@-kattya- Toxikus nárcisztikus személyiség. Még valami?
@FilmGamerHUN Жыл бұрын
Nagyon jó összefoglaló a félelemek, s az nem hogy állandóan megalkuszik, nem azt csinálja amit nem szeret ez hosszú távon csaj bajt okoz , s a stressz amit ez vagy az, vagy egy rossz főnök okoz. A fogyasztói társadalom elutasítja az embert és kényelmessé teszi ez is mily igaz! Felelősség nem vállalás stb A fiatalság és idősebb korosztályról amit mond az is nagyon igaz, hogy először sikereid vannak ha buksz is erőd és lehetőségeid sora nagy és friss még, ahogy idősödsz ez csökken s mellé jönnek a tapasztalatok is s a rutin és a sikerélmény mértéke, mennyisége csökken....
@zsan9178 Жыл бұрын
A kérdező karaktere azért volt jó mert bemutatta az átlagos emberek félelmeit kérdéseibe magába volt burkolva a félelem , az aggódás a függőség vmi iránt egy kicsit magamra is ismertem Csernus meg szépen észlelte többet is tudott volna mondani róla de nem gondolom nem akarta megsérteni jó volt tetszett
@agnesaguzmicka1703 Жыл бұрын
Ez jo volt, Köszönöm.😊😊❤
@piroskanagy9002 Жыл бұрын
Szuper, nagyon helyretette a dolgokat!!!
@mariannvrancsik673 Жыл бұрын
Mindig vissza fogok ide jönni. 🙂 Azért bírom is az embereket! Tök jók a meglátások és köszönöm, hogy olvashatom mindezt. Elképzelem egy nagy közös térben, ahol mindenki csak mondja a dolgait... így azért egyszerűbb, meghallani és meglátni a kis rezgéseket is, ilyen szempontból is jó a technológia. Szeretem, ha az emberek kifejtik a véleményüket, talán mások is tanulhatnak belőle, talán segíthetünk is egymásnak megmutatni, hogy hol vannak elcsúszások. Van, hogy azért sírni tudnék mikor kőkemény szavakba ütközök, hogy fogatlan vén banyának titulálnak valakit és az az ember még hálát is tud érezni. Én állat vagyok... lehet megmutattam volna a velem szembe ülőnek, hogy milyen fogatlan vén puhap*-nek lenni... aki így beszél egy nővel az... és itt van az ítélkezős csúnya énem... én nem ilyen világra vágynék... és amúgy soha nem verekedtem - még -, de van ami felborzolja a kedélyeim. Továbbra is köszi a témát. Igazából csak annyi, hogy emberek vagyunk és van amin akkor se tudnánk változtatni, ha akarmi történne. Elfogadás... az is tök igaz szerintem, hogy nem kell se Csernust (én sok könyvét olvastam is, láttam is életben, ismerősöm ismerőse 😂 is volt nála, van halvány fogalmam róla) hallgatni és nézni, se Danit... kilehet kerülni, DE szerintem tök tanulságos és hasznos, mint a hozzászólások is. Én köszönöm! ❤
@andreakovacs8177 Жыл бұрын
Imádom ezt a beszélgetést. Köszönöm szépen! 🙂
@MsKingus Жыл бұрын
Ez a valaha készített legjobb interjú Csernussal. Gyerekkoromban a vele készült műsorokból értettem meg, hogy a szüleim bizony alkoholisták. Nem mindig értek egyet a módszereivel, de nem lehet elmenni amellett, amit képvisel. Gratulálok a csapatnak, szép munka!
@beatapiskor3867 Жыл бұрын
"Aki feszült annak az életének egy fontos területén folyamatosan hazudik önmagának. " ❤
@arankakiss9519 Жыл бұрын
Minden előadását nézem a Csernus dokinak. Imádom.
@erzsebetforro3259 Жыл бұрын
Nagyon szerettem mindég mindenben igaza van! ❤️🙏
@waterman1690 Жыл бұрын
SENKINEK nincs mindig mindenben igaza! Pont ez a baj itthon, hogy az emberek jó része ezt hiszi bizonyos emberekről. Így képződnek a szektavezérek és diktátorok, akikkel már vitába szállni is szentségtörés.
@MariaPiszker581225 Жыл бұрын
Nagyszerű színvonalas beszélgetés volt. Köszönöm szépen.
@sandormaroti1648 ай бұрын
Köszi! ÓRIÁSI müsor volt!
@preq7275 Жыл бұрын
Igazi egyéniség a Doki 👌 Nagyon kedvelem, és tisztelem. Nagyon hasznos beszélgetés, köszönöm!
@buktatoni Жыл бұрын
Doki. Jobbulást! Sokáig szeretném hallgatni.
@renataszitasnedomschitz8812 Жыл бұрын
Egyszerűen imádom a Csernus dokit! Minden szava aranyat ér és minden könyve is! A kovid alatt engem a Főnix című könyve segített ki a trutyiból, meg utána Harcos. Aki nem tud elvonatkoztatni az unottnak tűnő arckifejezésétől és a stílusától, az az ő baja! Elszigeteli magát a segítségtől, amit a Csenus doki videói és könyvei nyújthatnak! 😊
@werterolees Жыл бұрын
a Harcos a legjobb könyve! Imádtam, többször is kiolvastam már. (Amúgy a Férfi, Nő, Egy életed van, Te és Én szintén jó könyvek)
@evaszepesvari4485 Жыл бұрын
Nagyon jó volt! Köszönöm.
@MsLedy99 Жыл бұрын
Szuper köszönöm
@TheHungaryPSB11 ай бұрын
A riporter fokozatosan került egy negatív spirálba önmagát belevíve a folytonos megfelelési kényszerrel, még a riport alany próbált diszkréten toleráns lenni vele szemben.
@erikavajda6808 Жыл бұрын
Köszönöm szépen!❤
@arankaruzics1710 Жыл бұрын
Mindig szerettem és nagyra tartottam a Csernust. De, amit Hemingway-ről mondott- a kedvenc irómró-l es az élethez szükséges szenvedélyről, az nagyon találkozott az én életfilozófiámmal. Köszönöm,...
@yoo_zen Жыл бұрын
Amint megismeri Scott Fitzgerald-ot .... Teljesen más ligában vannak.
@Findt.J Жыл бұрын
Csernus a második kedvencem. 😄 Szeretnék egyszer elmenni hozzá beszélgetni.
@tormaable Жыл бұрын
Nagyon kedvelem Őt.Szerintem nagytudású ember.Olyan dolgokat is tud,amit Egyetemen nem tanítanak.
@jollyjoker8163 Жыл бұрын
Igazából tanítják ám... csak ez kicsit hasonló, mint a tanárképzésben, hiába tanul vki a digitális pedagógiáról az egyik óra keretében, vagy projektoktatás-elméletet, ha utána beküldik 35 gyerek, meg egy tábla elé egy krétával tanítani és a kötelező tananyagot még rendesen feldolgozni sincs idő... Ráadásul sokan a bevállt, biztos utat követik, hiszen az emberek lelkéről van szó, nem lehet csak úgy szakmai tapasztalat nélkül "kísérletezni". Csíkszentmihályi is jó példa. Eleinte szinte kinevették a kutatási területe miatt. Most meg már azok is ismerik, akinek soha semmi köze nem volt a pszichológiához.
@jorge-wd1wf9 ай бұрын
Én imádom! Egyszer az egyik előadásán csak én nyújtottam fel a kezem egy kérdésre...nálam volt a mikrofon több, mint az előadás feléig és végig kérdezgetett. Olyan hibámra figyelt fel, amit nem is tudtam, hogy befolyásolja az életem. Ettől Ő az aki! Normális önbizalmam van, nem vagyok arrogáns, sértődős, stb. és végig röhögtük az egészet az összes jelenlévővel, mert Csernus egyszerűen tükröt tart...nem tetszik? Pedig az vagy Te... a következő előadáson felszólított 2 arrogáns taplót, hát kicsontozta őket, de még az utolsó mondattal is, mielőtt felálltunk. A 2 embert már a közönség is minősítette, mert borzasztó sötétek voltak, de visszabeszéltek. El lehet gondolkodni ezen is. Mert beszéltünk már és egyértelmű kivel mit miért csinál. Nem tetszik? Szopás...😂😅
@anitafoldvarszki36318 ай бұрын
Megkerdezhetem, hogy mi volt az a hiba"?
@jorge-wd1wf8 ай бұрын
@@anitafoldvarszki3631 Persze. Nem vettem figyelembe, hogy meghalhatok. Úgy kezeltem az életet, mintha nem lenne vége. 😁
@gabornekelemen525711 ай бұрын
Ez a vadi igazi beszélte Koszonom🙏🏻🙏🏻🙏🏻
@armandkiss8506 Жыл бұрын
Meleg kezfogas! NAGYON JO!
@zsuzsasas8501 Жыл бұрын
Köszönöm! Nem lehetünk Struccpolitikusok! Kár, hogy az emberek csak eljátsszák a boldogságot!😊
@mitnem Жыл бұрын
nagyon tetszett! Sokmindent mar felismertem benne 2 evnyi heti pszichoterapia utan, de most kaptam valaszokat is! Nagyon tomeny volt, meg kell meg egyszer-ketszer hallgatnom.
@mitnem Жыл бұрын
köszi Drága, de olyan helyen lakom, ahol nincs választási lehetőség. Vagy jut szaki, vagy nem. Szerencsém van, nekem van pszichiáterem és pszichológusom is, sok soerstarsamnak 150 kilometert kell utaznia, hogy orvost találjon. @@yoo_zen
@3618mama5 ай бұрын
Igaz sok embert ki rugtak.❤
@krisztinanyeste7316 Жыл бұрын
Vsernust mindig is szerettem. Megosztó, de ki nem az?! Imádom hallgatni, imádtam hallgatni. Köszi szépen!
@bernadettmiskolczi3809 Жыл бұрын
Koszonom ! 🙏 Csak szeretném hozzàfűzni, hogy Csernus doktor Úr, nem beszélt a tudatalatti programokrol..., lehet hogy a szívünk szeretne más irányba menni..de a programok olyan erős-energiával hathatnak..hogy ,nem mindenki bírja el.."komfortzóna elhagyàsát..."segitség nélül.. Igen!..a magunkon való munka.., "blokkoldas segithet..ha már, nincs "alvó állapotban az emberfia..! Mindenkit àldjon meg a jó Isten🙏❤ Szépet és jót kívánok!❤🙏💚
@szabadvidra Жыл бұрын
Es akkor mi van?? Ez a hangsúly.. nagyon jó!!! Felrázó
@11szandra61 Жыл бұрын
Az, hogy "nem szabad sebezhetőnek látszani" az pont nem jó. Ebben rejlik a lényeg, amit Dani diagnózis alatt hallhattunk, hogy nem nőtt fel. Sebezhetőséget mutatni bátorság, felvállalás, hogy nem istenből vagy és nem vagy hallhatatlan, hanem pontosan, hogy emberből vagy. .. Összességében nekem nagyon tetszett a beszélgetés.
@AgnesKortvelyesi Жыл бұрын
Látszott is Csernus arckifejezésén abban a pillanatban, amikor Dani ezt mondta. Ez a kijelentése megerősítette Csernus doktorban a beszélgetés alatt Daniról kialakított véleményét.
@adamz3090 Жыл бұрын
Igen, de szerintem ott a pillanat hevében nem úgy fogalmazta ezt meg Dani, ahogy akarta. Szerintem nem arra gondolt, hogy nem szabad sebezhetőnek látszani, hanem valami olyasmire, amit az elején mondott, hogy bátorság kell leülni szemben a Doktor úrral, mert ha megmutatkoznak a gyengeségeink előtte, azt egyből észreveszi, és a véleménye mellbevágó lesz. És ezt nem mindenki képes esetleg feldolgozni, ezért sokan egy védőfallal indítanak, és próbálnak minél neutrálisabban viselkedni, hogy ne lehessen fogást találni.
@kgergo78 Жыл бұрын
Sok jó dolgot mond, de sok mindenben fejlődnie kell, mert nem csak az ego létezik, mintha azt nem értené hogy nem csak önmaga boldogságáért él az ember. Talán ha mindig csak magával foglalkozik soha nem is éri el amíg szeretne. Szóval elég egoistának tűnik, ami önmagában szerintem kizáró ok ahhoz hogy igazán boldog legyen valaha.
@elodhabera581 Жыл бұрын
Nagyon tetszett! Főleg az "ecetfelhős" hasonlat a végén ami nagyon találó. Örülnék több ilyen beszélgetésnek..
@fadri84 Жыл бұрын
Én valami kivétel lehetek mert látom a reklámot és azonnali vásárlás helyett utánna nézek, mérlegelek és sok estben nem veszem meg hiába van az arcomba tolva úton útfélen.. nekem csak annyit tesz egy reklám hogy rákeresek de általában nem ez dönt a meindennapjaimban
@BrigiTordi-zh4co Жыл бұрын
Ha egy orvos hibázik, vagy emberi testtel dolgozó, fodrász, kozmetikus, masszőr, problémát okoz más embernek azért az nem annyi, mintha rosszul ír le egy számot.
@peterantal8909 Жыл бұрын
csernus amúgy egy zseni. lehet baszakodni baromságokon, hogy hogy ül, meg hogy hogy beszél (stb), de egy zseniális gondolkodó
@aronhorvath9749 Жыл бұрын
pontosan!
@katalinkoroknay2247 Жыл бұрын
Az alakoskodás távol áll tőle. Ő olyan , amilyen és rohadtul nem érdekli ki mit vár el tőle. Ezt kéne elsajátítani az embereknek, nem másoknak megfelelni, hanem saját elvárásait elérni.
@csillailyes4977 Жыл бұрын
😂😂😂 Tiszteletem! ❤
@csillailyes4977 Жыл бұрын
@@katalinkoroknay2247, abszolút! 😊
@Live.Every.Moment Жыл бұрын
@@katalinkoroknay2247Így igaz
@69julcsa Жыл бұрын
Mindig nagyon tiszteltem a Doktor Urat, sokat tanultam a könyveiből, előadàsaiból.
@Krisztusé Жыл бұрын
Köszönöm. ❤
@erzsebetgacsi7238 Жыл бұрын
A tegnap halott, a jövő meg nem született meg , a ma él.... Csúcs a Doki
@szlippert Жыл бұрын
Imádom ezt a csodálatos Embert! Minden tiszteletem Csernus Dokinak! 🙏
@terezevafarkas4547 Жыл бұрын
szeretem ,-és sokat változott.-Imádni az egy örök élő Istent -senki nem méltó rá.
@andrasnagy2822 Жыл бұрын
Szerintem ülj még flegmábban! :) Amúgy jók a videók! ;)
@MeTaLcIcC Жыл бұрын
🤣🤣🤣
@janoskerebi9065 Жыл бұрын
Zseniális műsorvezetés volt
@adrianamiklos512311 ай бұрын
Bravo❤
@kissrobert5908 Жыл бұрын
Szuper volt
@professzormozes893911 ай бұрын
Csernus itt a halállal kapcsolatban említi az élményét (ami lényegében az ő életútját és szemléletét is meghatározta), hogy vannak akik vergődnek, és vannak, akik nyugodtan mennek el, miközben azonos tüneteik vannak, és ő ebben a mentális állapotbeli/hozzállásbeli különbségeket feltételezi. Nem szeretném az ő élményeit megkérdőjelezni, de szerintem itt van egy nagy igazság, amit nem vesz figyelembe, és nagyon sokan nem gondolnak rá, akik a haláltól félnek. Fiatal egészséges emberként az ember fél a haláltól, és nem is érti, hogyan lehet képes valaki azt mondani idősen, hogy ő már leélte az idejét, és ennyi elég volt. Nem tudja egy fiatal elképzelni magát abban a szituációban, hogy ő majd valamikor már nem ragaszkodik annyira az élethez. Csakhogy azzal nem számolnak, hogy az emberben különböző hormonális változások alapján ez automatikusan kialakul, akkor már egy másik ember leszel, sok minden megváltozik, más lesz a mindset, példaként mondjuk a nemi vágyak is csökkennek, akarat ellenére, stb. Hogy ez mennyire így van, elég belegondolni abba, hogy mennyire mások a vágyaid, érzéseid, és az élethez való viszonyod, ha beteg vagy, mondjuk 3 napig fáj a fogad, fejed, és nem tudsz semmi másra gondolni, csak a fájdalomra, az van az agyadban. Mindezek alapján azt gondolom, hogy lehet azzal foglalkozni, hogy mit kezdesz az életeddel, de a legtöbb esetben a haláltól kár félni, mert mire odakesrülsz, nagy valószínűséggel vagy hirtelen jön, vagy olyan állapotban leszel, amikor már nem bánod, vagy akár kívánod, de ezt egészségesként és fiatalként elképzelni se tudod, ha nem gondolod józanul végig, és nem volt olyan időszak az életedben, amikor rövid időre ezt az érzést megtapasztaltad.
@westunion548111 ай бұрын
Csernus az az ember aki világosan megtudja magyarázni mi történik nálunk ,és ezerrel igaza van !
@csabadr.g295511 ай бұрын
Mindenre van megoldás, a neve Jézus Krisztus! Legyetek áldottak! Istené legyen minden dicsőség!
@hunbold1 Жыл бұрын
Tanulságos műsor volt, sok értékes információval! Annyit tennék hozzá, igaz hogy a munkaadó a maximumot akarja kifacsarni a munkavállalótól, de a munkavállalónak is az az ideális helyzet, ha be sem megy a munkahelyre, semmit sem csinál, csak a bér legyen átutalva. Oda-vissza egy feloldhatatlan érdekellentétről van szó.
@pvasutas30 Жыл бұрын
Ez könnyen feloldható. A tulajdonosnak és a munkavállalónak is az a jó, ha a cég jól megy, mert mindenki akkor tud hosszabb távon jól keresni. Ha szarul megy, abból nem lesz fizuemelés. Az érdek közös. Amúgy meg nem csak lusta és dolgozni nem akaró munkavállaló létezik. A legtöbb ember akar és szeret dolgozni valamilyen szinten, egy megfelelő motivációs rendszer mellett. Én is rosszul lennék rövid idő alatt, ha semmittevéssel kellene tölteni a napjaimat.
@hunbold1 Жыл бұрын
@@pvasutas30 Azért van néhány közhely amelyeket máshogy látok x kolléga után. Pl. a fizetés, amelyet ha megemelsz, akkor kb. 2 hónap mulva már ugyanúgy nem elég. Vagyis 2 hónal, és az előtte kívánatos fizetés megint alacsony lesz.
@flycorvus Жыл бұрын
@@hunbold1 ezért működik Ausztriában a 13. (nyári) és 14. (karácsonyi) fizetés mint olyan tervezhető plusz juttatás, ami motiválja és lojalitásra, hatékonyabb munkára ösztönzi az alkalmazottakat. De más országokban is régóta létezik az év végi bónusz szokása.
@hunbold1 Жыл бұрын
@@flycorvus Kipróbáltam ilyen opciókat. Sokat kisérleteztem ezekkel. A munkavállaló rövid időn belül beleépíti tudat alatt a saját bérébe, természetesnek veszi, és nagyon hamar eltűnik a motivációs hatása. Olyan pedig nincs hogy ha magasabb a bér akkor megelégedett a munkatárs (ilyeneket azok mondanak, akiknél soha nem álltak emberek alkalmazásban). Ha emeled a bért, akkor az új szinttel lesz elégedetlen pár hónap mulva. Kb. addig tart a varázs. Volt kb. 200 emberem. Tudom miről beszélek.
@magdolnamocsary9233 Жыл бұрын
Mindig szuper!
@henton79829 ай бұрын
Tetszett a felkomferálás. :) Is.
@hali1965 Жыл бұрын
tetszett, változott a véleményem
@liviaferenc2630 Жыл бұрын
De joooooo hogy meghívtatok❤❤❤❤
@mariannvrancsik673 Жыл бұрын
Az a fura, hogy ha valakit igazán érdekelne a pszichológia és a lelki fejlődés, akkor tudhatná, hogy egy életen át is kevés lenne terápiára járni. Nyilvánvaló, hogy egy órás beszélgetésből nem fog világmegváltó tuti tipp megszületni... semmire, mivel ilyen nincs is. Azt is észre kéne szerintem venni, hogy fejlődő egyéniségek, személyiségek vagyunk mind! Remélhetőleg az emberiség is fejlődik és nem csak technológiailag. És ha csak pici okosságokat, segítő gondolat foszlányokat magunkkal tudunk vinni ebből a beszélgetésből, akkor már az is szuper! Nekem mániám, hogy ne ragadjunk már bele abba, hogy Úristen keresztbe teszi a kezét, lábát (mi van, ha az önmagába lévő ellenállás, kusza energiák nyilvánulnak így meg, mi van, ha nem akar, tud egyenes háttal, katonásan ülni... mint egy fapadon, egyszerűen lehet így kényelmes ezen az ülőalkalmatosságon létezni, így a leglazább nekik, miért kell erőltetni a régi testbeszédes sémák rátolását a másikra? Én utálnám, ha folyton a szemembe néznének, miközben szemben ülnek velem... már csak a fegyver hiányozna. Képzelje magát mindenki a riporter Dani helyébe, aztán Csernus Imre helyébe, tudja az összes dolgot, tényt, tudást, tapasztalatot, érzetet, érzést... mindent ami bennük van, az aktuális energetikai állapotukkal együtt... nem tudná megtenni... még csak gondolatba sem... és innen jön az ítélkezés, hogy miért nem így, úgy... te, ön, bárki jobb lenne? Mi az hogy jobb? Kinek mi a jobb? Más lenne... de legalább bennük volt annyi, hogy segítő szándékkal, együttmüködve létrehozták ezt az egészet. Szeretek naív lenni, nem érdekel, ha más miatt is született ez az egész sorozat, de szerintem jó ötlet volt. Én nem gondolnám, hogy bárkinek is rosszul kéne éreznie magát, mert ilyen vagy olyan, mert így vagy úgy néz, ül, vesz levegőt... amíg nem rosszindulatú, ocsmány szándékkal tesz bármit is. És itt ez szerintem kizárható. Remélem több ilyen lesz! És remélhetőleg elmegyünk egyszer szellemileg is mélységekbe, magasságokba és rálátásunk, tudásunk, gyakorlatunk is lesz arról, hogy hogyan érdemes úgy élni, hogy emeljük egymást, magunkat és ne csak fikázni tudjunk vagy elszállva magunktól osztani az észt.
@kissjulia580211 ай бұрын
Tündér volt a 'riporter' is. Köszönöm.
@GabriellaFir4G Жыл бұрын
Mennyire nagyon szeretnék egyszer Csernus dokival leülni és beszélni magamról-rólam....az emberi természetekről 😊😊Régen sem volt bajom azzal amilyen volt-akinek nem tetszett a stílusa lehetősége volt a kikerülésére
@ritaf.1518 Жыл бұрын
Én szìvesen beszélgetnék vele.Sőt még élnék is 😊 Mert amilyen palik vannak,megáll az ész.Nem tudnak kommunikálni,nem mondják ki mi a bajuk,ezt utálom. Anyagi javakat rég elengedtem,eladok mindent ha kell ha nem,idegesít a sok holmi.Csak az legyen,ami tényleg kell.Az se érdekel hogy nincs saját lakásom.Rájöttem hogy a legfontosabb az,hogy szeressen valaki,ami nincs most,lehet nem is lesz. Munkahelyváltásnál mki azt mondta hülye vagyok,hogy nincs másik,és így a bizonytalanságba felmondani ... Lett,sokkal nyugodtabb vagyok,örülök hogy nem hallgattam senkire. Hibáimmal tisztában vagyok,nem áltatom magam.Egy dolgon nem tudok túllépni,egy szenvedélyen,más gondom nincs,ez pont elég.Másokon meg azt látom,hogy soha nem gondolkoznak el magukon,az életükön,tiszta droidok.Felkel,elmegy dolgozni,utána boltba,főz,gyereket nevel,beakadt a lemez náluk. Halállal meg foglalkozni kellene,sőt készülni rá.Vkinek ezt mondom,rögtön azt mondja hogy ez hülyeség,hol van az még.. Lehet az minden pillanatban. Tök jól ellenèk munka nélkül is,nem értem a munkamániásokat se.Se azokat akik utálnak csendben lenni,állandóan háttérzaj kell nekik. Boldogság meg tényleg csak pillanatok. A főnőköket meg hol érdekli hogy érzik magukat az emberek 😊 kevés van,aki tényleg emberi.. viszont ha ilyen,az nagy szerencse ❤
@annabogdan5524 Жыл бұрын
További sok videót kívánok
@papiapi4408 Жыл бұрын
Amikor már reklámipar, akkor már nem tájékoztatás. Ha ipar, akkor manipuláció. Olyan ez, mint a hitelkonstrukciókra azt mondani, hogy termékek. Ha ezt a konstrukciómat választottad, akkor ezt a termékemet vetted meg. Megvezetések ezek mind.
@hikari-me Жыл бұрын
túlélö lèny az ember, nincs mit tenni, azzal kufárkodik amivel tud.
@papiapi4408 Жыл бұрын
@@hikari-me Az ember egy szellemi lény, fizikai testben, amiről gondoskodnia kell. Avval kufárkodhat, amiről úgy dönt, hogy kufárkodhat vele, de avval se mindegy, hogy hogy.