Vettünk egy lepattant panelt, olyan àllapotban volt hogy a csöves tanya különbül nézett ki! Felújítàs kellős közepén jelent meg a NAV meg a Munkaügyi felügyelet és szépen leellenőriztek mindenkit! Be vannak-e jelentve van-e biztosïtva munkavédelmi eszköz... Nekünk van-e statikai engedélyünk arrébb tenni egy falat??? Elég hamar kiderült hogy a közvetlen mellettünk lakó volt a kedves bejelentő mert nem tudta hogy kik vagyunk!!!!! Ő így mutatkozott be😵💫
@@Szeesza nem vagyok én barbàr annyit kapnék érte mint egy rendes emberért! Vannak finomabb módszerek is!
@editkiss5127 Жыл бұрын
@@evatakacs3793 Egyébként ma már nem divat bemutatkozni. Majd bemutatkozik akkor amikor a foga fehérjét bemutatta. Többségében sunyi szomszédok vannak,.tisztelet a kivételnek ami ma már ritka, különösen ha " kiválasztott"fennsőbbrendű " szomszédaid vannak.🤮(🤣)
@danielocsai365 ай бұрын
csak mellékesen mondom, falat rohadtul nem tehetsz arrébb. Statikailag veszélyezteted a ház stabilitását. Ha elkezdenek meggyengülni a panelházak, akkor elsősorban az ostoba lakók lesznek az okai.
@evatakacs37935 ай бұрын
@@danielocsai36 nyilván nem tartó falat szerettem ki, nem is engedte volna a statikus! Sőt, gipszkarton mögé tettük a vezetékeket, semmi nincs a falba vésve pont hogy maradjon a tartás. Ha mégis baj lenne együtt fogunk ülni a statikussal ami azért gáz mert a kóter nem koedukàlt
@polgarattila99 Жыл бұрын
A házam eleje nem az enyém... nem hát, csak ha havat kell lapátolni, vagy gazos és nem takarítom. Amúgy kapu elé nem illik parkolni, még ha ezt a buta törvény meg is engedi...
@Senee628 Жыл бұрын
A NAV-os résznél amiről Tvrtko beszél 4:34 -től majdnem elokádtam magam. Melóhelyen is volt ilyen kolléga aki állandóan azt nézte ki-mikor ér be és ha valaki késett ment a főnökhöz, hogy "HA NEKI SE KE FEKENI AKKOR NEKEM SE?!?!" Miért nem tud mindenki a saját dolgával törődni?!
@anonymous-ec7wv Жыл бұрын
Szóval ha a szomszéd fája átlóg nem vághatom le az ágat,a termését nem szedhetem le,sőt még fel sem ha a telkemre potyog,de be kell engednem,hogy leszüretelhesse a termést. remek,most már csak az a kérdésem,hogy mi a f@szt keres a szomszéd fája az én kertemben?😀
@andrastarr4042 Жыл бұрын
Ha lepotyog a telkedre, akkor felveheted. Jogilag úgy néz ki, hogy a fa a szomszédé, és annak minden része is az, vagyis az is, ami a te telkedre átlóg. A gyümi, amíg a fán van, addig a fa része, vagyis a fa tulajáé, jelen esetben a szomszédé. Ha leesik és a te kertedbe esik, akkor a tiéd, mert a lehullott gyümi már nem a fa része, és mivel a te telkeden landolt, ezért azé, akié a telek, vagyis téged illet. Ha jól tudom, jogilag így van, pár éve így tanultam😄
@henriett3625 Жыл бұрын
Én oldalamon tavasszal lefagyott a termés 😂😂😂
@brutalicus7678 Жыл бұрын
Ha a fa a mezsgyétől az előírt távolságon belül van, akkor semmit. Meg kell kérni, hogy szíveskedjen kivágni. Ha nem teszi, akkor a jegyzőnél kell kérni, hogy szólítsák fel. Ha akkor sem teszi (általában ilyenkor a kérést némi büntetéssel is nyomatékosítani szokták), akkor te is kivághatod, majd a költséget polgári peres úton kérheted, hogy hajtsák be (végső esetben rátzerhelik az ingatlanra). Ha viszont szabályosan lett ültetve, akkor nem tehetsz semmit. Persze a "be kell engednem" egy igen tág fogalom, mert ugye nem vagyok köteles "akármikor" beengedni. Mert van amikor vendégeim vannak, eesetleg elutazok vagy pont odaálltam az autómmal... szóval nekem hétfőn 9:30-kor lenne megfelelő..ja hogy a kedves szomszéd akkor épp dolgozik...hát én megpróbáltam.
@maravv7434 Жыл бұрын
Hát ez az …. Még az én udvaromba foglalja a helyet Vágnám úgy nyakon hogy füstölne …..
@mogjarih111 Жыл бұрын
Az a helyzet hogy ez már 2000 éve igy van. A rómaiak találták ki.
@szechenyiandras3203 Жыл бұрын
Közösképviselettel foglalkozunk feleségemmel, több ezer lakás tartozik hozzánk. Lenne mit mesélnem. Egy biztos! Minden társasházban van (min) 1 ,,hülye". Ez többnyire szorgalommal párosul, ami adja azt, hogy kevés nyugalmas napunk van. Irigység, rosszindulat, intelligencia hiánya, politikai hangulat, stb... folytathatnám a felsorolást, de egy biztos. Sokan érzik úgy, hogy mások életének a megkeserítése az egyetlen küldetésük az életben.
@tom.telegdi Жыл бұрын
11:06 de jo volt látni ezt a csoportképet❤
@tibih9535 Жыл бұрын
Az utolsó mondatok hogy szamarat tart a szomszéd és kisállatokat és ez már zavaró. Ez van pl. amikor a nagy pestiek levonulnak vidékre vagy odaköltöznek pihenni a város zajától ès feljelentik a mindig is ott élő szomszédaikat. Ez volt a multkori téma a tyúkokkal kakas kukorékolássa is.
@sanstx3987 Жыл бұрын
Pontosan.
@tizkrajcarferencbiztosur354 Жыл бұрын
Horvátbandika bácsika és a benzines láncfűrész esete 😂😂😂😂 alig várom mikor lesz az a barom is pofánverve
@tizkrajcarferencbiztosur354 Жыл бұрын
@@editkiss5127 yup
@tudtad-e2564 Жыл бұрын
Aztán van olyan is, amikor a nyaralóövezetbe új család költözik és kitalálják, hogy állattartással foglalkoznak majd, igy vesznek vagy 50 tyúkot, néhány kakast, majd néhány tehenet... Mindezt úgy, hogy a folyamatos ott élőkkel nem beszélik meg, majd kiderül, hogy egy sajtüzem is készülne. Az addigi kellemes csendes helyen, folyamatos a bűz a trágyától, legyek tömkellege, patkányok...
@richardparker360 Жыл бұрын
Igazat adok neked viszont az se természetes hogy a a szomszéd kutyája hozzám jár át kajálni...
@BigJimmy Жыл бұрын
7:12 Ez ismerős...bár csak egyszer kellett anno mondanom a szomszédnak, hogy én az Iveco-val akkor is kijövök a kapun, hogyha itt áll, meg akkor is, ha nem. Tőbbet nem parkolt a kapumba...
@evizsiak7 ай бұрын
😂😂😂😂👍
@janosgyori64359 ай бұрын
Arany János:A fülemile ❤😅 ,,Rossz szomszédság:török átok...
@stephanengel7583 Жыл бұрын
Csak a lényegről nem esett szó. Mikor tudhatod, hogy az ingatlanod pont a negyedét éri, mint a piaci átlag? ... Amikor azt hallod, hogy jaunapóót szomszíííd.
@sukiyaki6804 Жыл бұрын
😂😂😂
@miky00076 Жыл бұрын
Há' jáónápot...
@Noorbi74 Жыл бұрын
Nos nálunk Cegléden van szemben egy vízelvezető nagy árok , gondolhatja mindenki hogy egy évben kb 2x jönnek vágni, miközben mi a túloldali szembe szomszédok csináljuk meg mindig hogy ne legyen 2 méteres dudva, pedig egy úttest választ el minket a helytől, egyszer sem kaptunk köszönetet hogy milyen rendezett..😊
@laszlohibacska3757 Жыл бұрын
Eskü szerencsésnek érzem magam,hogy megvettem a szoszéd telket!
@david_hu1 Жыл бұрын
Csak ne este 6 után nyírják a füvet, mert Handrás kiakad :)
@adammolnar6129 Жыл бұрын
elektromossal vághatod :D
@Szeesza Жыл бұрын
szarom le azt a hülye zsidót. bárcsak a szomszédom lenne, egész nap füvet nyírnék és nedves füvet égetnék :D
@SándorDörnyei Жыл бұрын
Az is gond lehet egy társasházban, ha az ember szól a szomszédnak szépen a hangoskodás miatt, hogy ne legyen vita, a szomszéd mindent megígér, hogy befejezi, majd pár órával később tovább folytatja, a közös képviselő meg az önkormányzat pedig tojik rá!
@zeyyarlan8306 Жыл бұрын
A Heti Napló egy bulvár műsor a csőcseléknek, ami már a műsorvezető prozódiájában és világszemléletében is kifejeződésre jut. Ez a bulvár jelleg érvényesül akkor, amikor az összes olyan embert, akinek valamilyen problémája van a szomszédaival kisemberként állítják be. (Annak a szemléletnek megfelelően, hogy az ember annyit ér, amilyen pozíciót a társadalomban betölt, s ha valaki nem a saját birtokán él egy villában, vagy nem egy tökéletesen hangszigetelt, légkondícionált luxuslakásban, az semmi más nem lehet, mint egy közönséges, egyszerű ember.) Valamint ez a bulvár jelleg érvényesül akkor is, amikor a műsorvezető szerint az veszítette el a józan eszét, aki nem tudja elviselni a szomszéd lakásban üvöltő újszülöttet. A csőcseléket sok esetben nem az erkölcstelensége teszi csőcselékké, hanem a csőcselék erkölcse. A csőcseléket gyakran éppen a fogyatékos igazságérzék és a felfokozott igazságérzet kettőssége jellemzi, s elképesztő erkölcsi felsőbbrendűségtudattal tudja végbevinni a gaztetteit, amint az a lincselések többségében is megjelenik. Egy ilyenfajta erkölcs az, hogy a kisgyerekes családoknak előjogaik vannak, ami mögött többek között az a meg nem fogalmazott elképzelés áll, hogy a kisgyerekes családok az emberanyag utánpótlásának biztosítóiként értékesek a törzs számára. (Továbbá ezen kívül még más, hasonlóan lealacsonyodott elképzelések, viselkedési mechanizmusok is, amelyeket itt nem tárgyalok.) A valóság ezzel szemben a következő: (1) egy újszülött ordítása mint hanghatás legalább annyira idegtépő tud lenni, mint a kutyaugatás, (2) aki ezt a környezetében élő kisgyerekes családon számonkéri, az nem feltétlenül a kötekedő természetéből adódóan tesz így, (3) ahhoz, hogy valaki ezt számonkérje a környezetében élő kisgyerekes családon az is elegendő, ha meg akarja védeni a magánszféráját. (Tehát ő mindenképpen áldozat, viszont nem biztos, hogy kötekedő is egyben.) Attól, mert valakinek gyereke van még nem kaphat előjogokat. Az lehet, hogy neki gyereke van, a szomszédjában viszont talán egy 70 éves idős férfi él, aki tudja, hogy már csak hónapjai vannak hátra, s ezt az időt szeretné nyugalomban eltölteni, számot vetve addigi életével - nem pedig egy újszülött éktelen ordítását hallgatni naphosszat, s esetleg elviselni, ahogy az ezzel kapcsolatos jelzéseire az újszülött szülei arrogáns fenyegetésekkel válaszolnak. Erre azt tudom mondani, hogy aki nem tudja megoldani, hogy a gyereke ne zavarjon másokat, s nincs pénze arra, hogy a saját költségén hangszigetelő burkolatot építsen ki a lakásában, az ne vállaljon gyereket. A "gyermekes szülő" státusz nem azt jelenti, hogy az ebben a státuszban lévők bármit megtehetnek. Nem tolakodhatnak előre a sorban, nem állíthatnak fel embereket a tömegközlekedési eszközökön, s nem is mérgezhetik meg a gyermekük ordításával a környezetükben élők életét.
@Zsoooooti Жыл бұрын
Most úgy belegondoltam. Egyik legutóbb süteményt hozott, locsol ha nyaralunk, mi is náluk. A másik rúd szalámival jött, harmadik annyira csendes, h nem tudjuk itt vannak e, a negyedik valóban érdekes, de 1* szól, h segíteni kell megyek, de fordítva is. Soha egyikkel sem volt egy szó sem. Ja és van kulcsom a legtöbb szomszédhoz. 😂
@Szucstunde11 ай бұрын
Akkor te lehetsz akire panasz van. 😂 csak nem tudsz róla? 😅
@Zsoooooti11 ай бұрын
@@Szucstunde Rám nem lehet, nálam rend van nyugi és ha kell segítek. 😁
@evizsiak7 ай бұрын
@@Szucstunde😂😂😂
@GyugyiTomi Жыл бұрын
A pesti "értelmiség" akik lemennek a mélyen lenézett vidéken vásárolt birtokukra és azon problémáznak, hogy állattartással foglalkozik a szomszéd? Érdekes
@Adani12345 Жыл бұрын
Tősgyökeres vidékiek között is van idióta és csak azért is feljelentem fajta lásd. ceglédi focipálya, ahol addig verte a palávert egy nyugger, ameddig be nem záratták, mert őt zavarja a labda pattogása. Senki mást a lakótelepen nem csak őt egyedül.
@messerhun Жыл бұрын
Az nem értelmiség. AZOK BUNKÓK.
@t.andrea907 Жыл бұрын
Ha oda költöznek kimondottan csendes környékre közben 5 év után meg állatkertet vesz a szomszéd igen is zavaró. Mert ilyen is van. Ha előtte nem tájékozodtak az gáz.😮
@rjb125 Жыл бұрын
OK rendben, a ház előtti utcaszakasz közterület, köztulajdon, azaz az parkol ott, aki akar. DE! Ha leesik a hó, vagy lehull a falevél, akkor már mindjárt az enyém lesz és nekem kell feltakarítani. Miért is van ez így...? A fűnyírásról meg csak annyit, hogy én akkor csinálom, amikor időm van rá (persze soha nem éjszaka, alvásidőben). Majd ha nyugdíjas leszek (ha megértem...) vagy ha netán megnyerem a lottó főnyereményét, és nem kell többé dolgoznom, akkor lesz időm hétköznap munkaidőben füvet nyírni ,de addig sajnos ameddig az ébren töltött időm nagy részét munkahelyen vagy az oda-vissza utazással kell töltenem, addig muszáj vagyok a hétvégén füvet nyírni.
@Szeesza Жыл бұрын
plusz a járda mellett is neked kell nyírnod.
@brutalicus7678 Жыл бұрын
@@HUNCSA1 Azért, mert ha én építkezek, akkor a te házad elé nem pakolhatom le a sódert, meg a téglát, hiába tűnik jó ötletnek. Igaz, hogy neked is engedélyt kell rá kérned, de ad 1 általában ezzel nem törődik az önkormányzat, ad 2 én engedélyt sem kérhetek rá. Emellett azért valljuk be, hogy bár közterület, de a legtöbbet mágiscsak Te használod.
@cukorcica1989 Жыл бұрын
Idén kétszer költöztem a szomszéd miatt, mondjuk az egyiknél 1 évet vártam, hátha változik valami, a másiknál már csak 2 hónapot. De félelmetes számomra, hogy egyes szülők szerint az tök normális ha egy gyerek egy panelben a lakásban kosárlabdázik.. és sorolhatnám
@csabadobozi8625 Жыл бұрын
Én is laktam olyan lakásban ahol alattam állandóan buliztak, mellettem levő lakásban állandóan ordibáltak, mégsem költöztem el mert tudtam hova költözök . Egy társasházban mindennapos probléma ! Ha nem bírod költözz tanyára ott biztos nem zavar senki!
@alfredkontar9698 Жыл бұрын
De finnyás vagy, húsom.
@adamfulep5 Жыл бұрын
@@csabadobozi8625 Inkább a hangoskodó költözzön tanyára!
@csabadobozi8625 Жыл бұрын
@@adamfulep5 mindkettő idegesítő fajta maradjunk annyiba! A gyerektől nem lehet elvárni hogy úgy viselkedjen mint egy felnőtt ! Sok embert meg az is zavarja ha a gyerek padlón kocsikázik, mert lehallatszik! Ha nem tetszik a szomszédnak hívjon rendőrt max kinevetteti magát ! Igenis költözzön tanyára aki nem viseli el a hangokat! Hidd el mindenkinek jobb!
@adamfulep5 Жыл бұрын
@@csabadobozi8625 Napközben persze, áthallatszódhatnak ezek a hangok. De gondolom te sem örülnél, ha a szomszéd gyerek egész nap sírna és rohangálna feletted, alattad pedig hajnal 3 ig minden nap buliznak. Vagy neked ez tényleg mindegy?
@balazskiss5092 Жыл бұрын
Kapu elé akkor se szabad állni ha közterület, mert akkor hogy hajt ki vagy be a kocsival ott lakó?!
@Bobojsza84 Жыл бұрын
A szomszéd kapuja elé akkor se szabad parkolni ha a szomszéd nincs otthon.
@merteztakarom9652 Жыл бұрын
Csak egy dologra nem derült fény, mi a megoldása a hangoskodó, kiabáló szomszédnak. Vagy menjek fel hozzá és verjem meg?
@TheLambdaTeam8 ай бұрын
Felmész egy csavarkulccsal és eltöröd a fején. Aki magától nincs olyan intelligens, hogy este 10 után nem zajongunk, azzal fölösleges beszélni: már csak azért is csinálni fogja, hogy téged pukkasszon.
@gingoto Жыл бұрын
Azért, ha ki szeretne valaki állni a kocsijával és egy másik kocsi miatt nem tud, az már baj. Pl. ha sürgősen kocsival be kell menni valakinek a kórházba nem tud, mert a kapu elé beáll valaki. De miért is áll oda? Miért nem a saját háza elé áll? - ezt sose értettem... Azt hiszi valaki, hogy hozzá jöttek erre kiderül, hogy a szomszédokhoz (volt már ilyen)... és a szomszéd előtt volt hely bőven.
@edinanagy8948 Жыл бұрын
Pontosan ezt gondolom én is
@Szeesza Жыл бұрын
mert ne a szomszéd szép pázsitját tapossa le a kocsi biztos.
@t.andrea907 Жыл бұрын
Erre 2 dolog van 1, rendőr és vagy túléled vagy nem... 2, leüvöltöd a szomszéd fejét +1 belerongyolsz ha tragacsod van és szarrá töröd...persze előtte csinálsz videót h mindig oda áll. 😂
@JaneDoe-Jane Жыл бұрын
Nálunk annó, két emelettel alattunk lakó,két gyerekes család (bérlők), állandóan az erkélyen műsorozott! Több lakó szólt nekik hónapokon át, dafke se hagyták abba. megoldottam, el is takarodtak.! Összegyűjtöttem a pörkötl, gulyás és egyéb zsíros szaftot, szomszédok is beszálltak sokszor, ha ők főztek,, maradék szaftot higítottam vizzel, úgy 6-8 litert, amikor elkezdték a műsort a nyakukba borítottam! 🤣Meg kaptak még ezt azt is, tulajnak lett szólva vagy eltakarítja vagy feljelentés lesz! Eltakarodtak...
@CapybaRaymi Жыл бұрын
Krokodiltámadás :D még jó, hogy bazi betűkkel van felfirkálva, hogy aligátor de ok :D
@balintnemes Жыл бұрын
Szüleimmel laktam falun, a szomszédban plébánia volt. Nyaranta hittantáborok voltak egyfolytában. Egész éjjel üvöltés, rohangálás az utcán, meg az udvarban. Hetekig alig lehetett aludni. Felnőttem, elköltöztem kisvárosba, szintén kertes házba. Az egyik szomszéd minden ok nélkül átnyúlkált valamivel a kerítésen és szétverte a zöldségeket, amiket elért, az ablakon meg átszórta a szemetet az udvarba. A másik oldali szomszédok meg egész nap ordítottak, nyomkodták a dudát a nem működő kocsiban, pusztán debilségből. Felnőtt emberek, nem gyerekek! Bár itt legalább éjjel viszonylag csend volt. Asszonnyal elköltöztünk lakásba. Két éven át, hétköznap, hétvégén, éjjel-nappal rohanás, visítás a lépcsőházban. Ablak alatt pad, éjjel mindenki ott pihent meg részegen pofázni, vagy csak ordenárézni. Felső szomszéd este 11-ig rendszeresen hupákol, bútort tologat, ugrál két éven keresztül. Ismét költözés, végre saját kertes házba. Szomszéd "kedves idős házaspár", bazinagy németjuhásszal, akit egész nap hátrazárnak, estére kiengedik és az reggelig be nem fogja a pofáját 10 percre, de így, ahogy mondom. Kértem először szépen. Pár hónapig lehetett aludni. Aztán visszaállt minden a régibe. Szóltam másodszor, szintén szépen. Azóta megint csend van, bár azóta nem köszön az öreg. Még én vagyok a bunkó. Egyszer valakinél elszakad a cérna. Jah, van egy b...ott hangos motorom. Ha nagyritkán reggel azzal kell melóba mennem, még berakom a kipufogóba a fojtást, hogy ne verjem fel az utcát, meg a várost.
@h.h8766 Жыл бұрын
Hogyan tudtál ennyiszer költözni?
@balintnemes Жыл бұрын
@@h.h8766 Először a szülőktől, asszonyhoz és anyóshoz, új meló miatt. Aztán az a ház összedőlt, így jött két év szükséglakásban. Aztán vettük a végleges lakot.
@zsuzsajaczkovszky1798 Жыл бұрын
Azert a szomszed ele allasrol annyit,hogy ertem es tudom is,hogy barki beallhat elenk,kiveve a kaput, DE az azert megis pofatlansag,hogy valaki maganal minden fat kivag,leterkovez a haza elott, majd beall elenk a fure, mert nalunk keritesen belul hatalmas,tobb meter magas orokzoldek adnak hus arnyekot a hazunk ele is.
@Szeesza Жыл бұрын
le kell ereszteni a gumit ilyenkor.
@zsuzsajaczkovszky1798 Жыл бұрын
@@Szeesza En rwndes voltam,"megkwrtem muvesz urat" hogy tavozzon. Am8kor epitkeztwk,az osszes vieagra ramentek a teherautok. A melosok mondtak,h majd szolnak a tulajnak, hogy rendezze. Elnezest se kertek. En elkoltoztem, most az ocsem kuzd veluk.
@@t.andrea907 Mert szep es a covid alatt kulonosen jot tett a lelkemnek a sok szep virag,a Mikor egyedul bezarva ultem otthon es alralaban este dolgoztam csak a gep elott,mert a fonokom es a kollegam akkor ert ra.
@emokeorbazi7225 Жыл бұрын
Nekünk is van kellemetlen szomszédünk , egész nap az utcán áll és ordibál. A másik meg folyamatosan bunkóskodio mióta oda költözött, fel is jelentett állattartás miatt pedig semmi sem indokolta, ès az állatorvos is mindent rendben talált :)
@TheLambdaTeam8 ай бұрын
Az első is elmehetne állatorvoshoz, egy veszettség ellenire 🤣
@user-rs9py9yr1r Жыл бұрын
az én szomszédaim pár naponta változnak. bulinegyed. a legkevésbé nyugodt hely ahol ember lakhat.
@banpeter3876 Жыл бұрын
Nálunk vidéken ez a fűnyírás nem okoz gondot .A hét minden napján ahogy ráér bárki nyírja hétfőtől vasárnap estig .Egy szabályt tartunk be 9 előtt nem kezdünk és 7kor fixen vége.Vasárnap is csak várjuk hogy valaki neki álljon .Ahelyett hogy átmennénk panaszkodni csak annyit mondunk “HÁT ELKEZDŐDÖTT„ Majd még vagy 10 helyen neki állunk 😂
@messerhun Жыл бұрын
Itt valaki (kisváros) kitalálta a környékünkön, hogy tavasszal nem lehet égetni. Én nem tudtam, vagy elsiklottam felette, csak azt láttam, hogy ki-ki járnak a népek a kertbe és nézelődnek, balra-jobbra. Nem tudtam miért. (megjegyzem kerités imitt amott.) mindnkin tudja a határt. Én begyújtottam. Kellő mennyiségü füst szállt fel. Na akkor kezdődött az indián tánc. 5 perc alatt innen is, onnan is jöttek a válaszok. Füstjelek formájában.🤣
@kerekgyartokerekgyarto8051 Жыл бұрын
Nálunk szintén ez a helyzet. Annyi kitétellel hogy csak villanyos géppel. Benzines kétütemű pöfögőkkel nem. Íratlan szabály. A négyütemű mehet.
@tivadaragoston47 Жыл бұрын
Panelban az a gond ,hogy pl.nàlunk 9 emeleten van 4 lakàs emeletenkènt. Mindegy,hogy az első emeleten vagy a kilencediken ùjìtanak fel.... Fùrnak,faragnak ùgy hallani,mintha a szomszèdban lenne. Tehàt egèsz èvben ez van...
@peterszigetvari5762 Жыл бұрын
Szerintem könyvek is tele lehetnének ilyen olyan sztorikkal. Nekem is lenne több tucat. Például amikor lakásba költöztem pár évre rá volt hogy a mellettünk lakó épületből rúgtam össze a port egy komplett családdal. Parkolóhelyből alakult ki a vita. Megfenyegetett, ordított balhét csapott amit kb 20 ember hallott és látott..másnap bementem a rendőrségre és feljelentettem. Azóta elkerül az egész családja. Az itt lakók pedig kérdezték hogy mi lett a vége mivel már mindenki félt tőlük mivel végig balhezta a lépcsőház minden lakóját és megfenyegetett mindenkit az évek alatt de senki sem mert tenni semmit. Hát én megoldottam. De olyan helyen is jártam ahol ezért valakit elvertek bottal.Korházbabkerült. Ott is megfenyegettek ezzel hogy engem is kórházba küld a férje ha oda állok a " helyére". közterületen. Közöltem a nővel hogy tudom ki a férje melyik lakásban vagyok megtalálható és várom a férjét ha úgy gondolja....De hozzon segítséget is magának ha jönne....és nem jött soha. Na az ilyenek az igazi gondok nem a tv vagy magassarkú de megértem azokat is.
@rjb125 Жыл бұрын
Halkan kérdem C-típusú (nem napon barnult bőrűek) voltak ezek?
@zeyyarlan8306 Жыл бұрын
A Heti Napló egy bulvár műsor a csőcseléknek, ami már a műsorvezető prozódiájában és világszemléletében is kifejeződésre jut. Ez a bulvár jelleg érvényesül akkor, amikor az összes olyan embert, akinek valamilyen problémája van a szomszédaival kisemberként állítják be. (Annak a szemléletnek megfelelően, hogy az ember annyit ér, amilyen pozíciót a társadalomban betölt, s ha valaki nem a saját birtokán él egy villában, vagy nem egy tökéletesen hangszigetelt, légkondícionált luxuslakásban, az semmi más nem lehet, mint egy közönséges, egyszerű ember.) Valamint ez a bulvár jelleg érvényesül akkor is, amikor a műsorvezető szerint az veszítette el a józan eszét, aki nem tudja elviselni a szomszéd lakásban üvöltő újszülöttet. A csőcseléket sok esetben nem az erkölcstelensége teszi csőcselékké, hanem a csőcselék erkölcse. A csőcseléket gyakran éppen a fogyatékos igazságérzék és a felfokozott igazságérzet kettőssége jellemzi, s elképesztő erkölcsi felsőbbrendűségtudattal tudja végbevinni a gaztetteit, amint az a lincselések többségében is megjelenik. Egy ilyenfajta erkölcs az, hogy a kisgyerekes családoknak előjogaik vannak, ami mögött többek között az a meg nem fogalmazott elképzelés áll, hogy a kisgyerekes családok az emberanyag utánpótlásának biztosítóiként értékesek a törzs számára. (Továbbá ezen kívül még más, hasonlóan lealacsonyodott elképzelések, viselkedési mechanizmusok is, amelyeket itt nem tárgyalok.) A valóság ezzel szemben a következő: (1) egy újszülött ordítása mint hanghatás legalább annyira idegtépő tud lenni, mint a kutyaugatás, (2) aki ezt a környezetében élő kisgyerekes családon számonkéri, az nem feltétlenül a kötekedő természetéből adódóan tesz így, (3) ahhoz, hogy valaki ezt számonkérje a környezetében élő kisgyerekes családon az is elegendő, ha meg akarja védeni a magánszféráját. (Tehát ő mindenképpen áldozat, viszont nem biztos, hogy kötekedő is egyben.) Attól, mert valakinek gyereke van még nem kaphat előjogokat. Az lehet, hogy neki gyereke van, a szomszédjában viszont talán egy 70 éves idős férfi él, aki tudja, hogy már csak hónapjai vannak hátra, s ezt az időt szeretné nyugalomban eltölteni, számot vetve addigi életével - nem pedig egy újszülött éktelen ordítását hallgatni naphosszat, s esetleg elviselni, ahogy az ezzel kapcsolatos jelzéseire az újszülött szülei arrogáns fenyegetésekkel válaszolnak. Erre azt tudom mondani, hogy aki nem tudja megoldani, hogy a gyereke ne zavarjon másokat, s nincs pénze arra, hogy a saját költségén hangszigetelő burkolatot építsen ki a lakásában, az ne vállaljon gyereket. A "gyermekes szülő" státusz nem azt jelenti, hogy az ebben a státuszban lévők bármit megtehetnek. Nem tolakodhatnak előre a sorban, nem állíthatnak fel embereket a tömegközlekedési eszközökön, s nem is mérgezhetik meg a gyermekük ordításával a környezetükben élők életét.
@peterszigetvari5762 Жыл бұрын
@@rjb125 nem....kamionos család
@kurtisblow311 Жыл бұрын
@@rjb125 Halkan kérdem.Jobban esett volna ha azok.?
@rjb125 Жыл бұрын
@@kurtisblow311 Nem értem a kérdést... Nekem sehogyan nem "esik", mert nem én vagyok az érintett.
@tamasdencs Жыл бұрын
Ha valaki Sváby szomszédainak neheztelését akarja hallani, az megtalálja a neten,itt nem hallottam róla emlitest😂😂
@edinanagy8948 Жыл бұрын
Mire gondolsz? Légyszi mondd el 😊
@tamasdencs Жыл бұрын
@@edinanagy8948 Van a KZbinon - vagy Volt - egy feltöltött hanganyag , ahogy Sváby szomszédja felhivja õt,miszerint hangosan ugat a kutyája. Nyilvan nem az elso hivas volt,es Sváby nem túl.kultúráltan reagált, de mivel ez pont a témához passzolt,csodálkozram,h nem volt róla emlités. Röviden ennyi
@Adani12345 Жыл бұрын
Hisztérika szomszéd a legjobb, alattam lakott évekig, mindneért is szólt meg panaszkodott a közös képviselőnek, felmostam a konyhában már jött át, hogy hangos, beszélgetés csukott ablaknál, azért is, mikor nem voltam otthon akkor is képes volt felhívni, hogy ne zajongjak már kora reggel, 200 km-el odébb reggleiztem éppen. mikor fejhallgatóval vágtam videót a nagyszobában ülve akkor a recsegő szék miatt is képes volt panaszolni. Mióta elköltöztem onnan már nincs bja egyik szomszéddal sem, igaz alattam most üzlethelyiség van, ott éjszaka nincs sneki, zárva vannak, mellettem lévő lakás jelenleg üres. Szomszédokkal csak a lépcsőházban futok össze néha akkor köszönünk egymásnak, de ennyi, rendszertelen munkarendben dolgozok, sokszor hetekig nem is látjuk egymást.
@fodorkristof8246 Жыл бұрын
Adom. fél ország kiszámíthatatlan beosztásba melózik. A rengeteg főnök meg mind egyforma khm. (tisztelet a kivételnek)
@Adani12345 Жыл бұрын
@@fodorkristof8246 a legfelső emeleten lakó meg akkor újította fel a lakást, 1 héten át mindig 8-16-ig ment Hilti feat. Black and Decker zenekar koncertje, egy szót sem szóltam érte, mikor 5 napból 3-at éjszakás voltam. De hát kollégista évek alatt szerzett rutin megvan még, akokr is tudok igazán jól aludni mint a bunda ha a fejem fölött bontják a házat. :)
@t.andrea907 Жыл бұрын
12:20 Amikor jó nagyokat nyögnek te is elkezded....igen,igen oh igen...majd mikor ''végzel'' felszólsz, h köszi srácok nektek is jó volt? Mikor jön a következő menet 😂😂😂😂 eskü ha hangos lennék zavarba jönnék. 😂😂😂 Vagy csak egyszerűen átküldöd a nagymamát/papát addig csenget amíg ki nem nyitják....és megkérdezi beszállhat-e? 😂😂😂 Önmagával a csengetés, dörömbölés elveszi a kedvet😂😂😂
@evizsiak7 ай бұрын
😂😂😂😂😂😂😂
@drprofesszor Жыл бұрын
Na szerintem nem mindegy, hogy elektromos fűnyíró vagy benzines fűkasza. Az előbbi érthetetlen mért zavaró, halkan monoton búg, nem éles, nem hangos. Utóbbi meg engem caak azért nem csesz fel, mert 30 év alatt megszoktan, bár nem mind1 hogy 1-2 óra vagy egész nap...
@richieagrand Жыл бұрын
Falusi társasházban nőttem fel, szóval közös volt a kert amit megbeszélés alapján felosztottunk. 4 lakás volt a házban. Mindenkinek a telek 4 sarkában volt egy veteményes kertje. A 90-es évek végén édesanyám abbahagyta a kertészkedést egyik napról a másikra mert a szomszéd felsózta azt. És még sorolhatnám a hasonló hihetetlenül gonosz tetteit, de senki se olvasná végig… 😅
@Szeesza Жыл бұрын
és mi a kurva anyjáért sózta fel ?
@tamasgabor9495 Жыл бұрын
Szóval ha én átszarok a szomszéd kertjébe akkor ő azt csak az engedélyemmel szedheti össze?!...🤔
@evizsiak7 ай бұрын
😂😂😂😂😂😂🤦♀️
@kekszalag6567 Жыл бұрын
Istenem de jó.hogy magyarok vagyunk .Nem tudunk eggyütt èlni mèg egymàssal sem .
@hunorkovacs Жыл бұрын
Gyepü vonal
@Vahur10 Жыл бұрын
Honnan veszed azt, hogy ez a határainkon kívül másképp van? Nincsen másképp! Ez nem egy magyar sajátosság.
@editkiss5127 Жыл бұрын
Én békés és béketűrő szomszéd vagyok maximálisan.
@TheCsszr Жыл бұрын
Látom a magyargyűlölő atv már meggyőzött erről.
@gattogatto3913 Жыл бұрын
A polgári törvénykönyv 5-ik fejezete taglalja a szomszédok jogait. A kedves hölgy elolvashatná mielött nyilatkozik.
@quaternionnetwork Жыл бұрын
Feri, sikerült megvenni a Microsoft Windows 95-öt? 😅
@dius5157 Жыл бұрын
A hangosan ordító kölköket én sem bírom elviselni.😂
@madve99 Жыл бұрын
mert semmit se szabad nekik, unatkoznak, a hülye szülők, marad a visítás, és ez a sok visító kölyök régebben nem volt! úgy értem, az akkori gyerekek játszhattak nem szorultak rá hogy eeéééééééééíííííííííí hangokat hallassanak
@sukiyaki6804 Жыл бұрын
Pontosan, mintha magam mondtam volna...
@zeyyarlan8306 Жыл бұрын
A Heti Napló egy bulvár műsor a csőcseléknek, ami már a műsorvezető prozódiájában és világszemléletében is kifejeződésre jut. Ez a bulvár jelleg érvényesül akkor, amikor az összes olyan embert, akinek valamilyen problémája van a szomszédaival kisemberként állítják be. (Annak a szemléletnek megfelelően, hogy az ember annyit ér, amilyen pozíciót a társadalomban betölt, s ha valaki nem a saját birtokán él egy villában, vagy nem egy tökéletesen hangszigetelt, légkondícionált luxuslakásban, az semmi más nem lehet, mint egy közönséges, egyszerű ember.) Valamint ez a bulvár jelleg érvényesül akkor is, amikor a műsorvezető szerint az veszítette el a józan eszét, aki nem tudja elviselni a szomszéd lakásban üvöltő újszülöttet. A csőcseléket sok esetben nem az erkölcstelensége teszi csőcselékké, hanem a csőcselék erkölcse. A csőcseléket gyakran éppen a fogyatékos igazságérzék és a felfokozott igazságérzet kettőssége jellemzi, s elképesztő erkölcsi felsőbbrendűségtudattal tudja végbevinni a gaztetteit, amint az a lincselések többségében is megjelenik. Egy ilyenfajta erkölcs az, hogy a kisgyerekes családoknak előjogaik vannak, ami mögött többek között az a meg nem fogalmazott elképzelés áll, hogy a kisgyerekes családok az emberanyag utánpótlásának biztosítóiként értékesek a törzs számára. (Továbbá ezen kívül még más, hasonlóan lealacsonyodott elképzelések, viselkedési mechanizmusok is, amelyeket itt nem tárgyalok.) A valóság ezzel szemben a következő: (1) egy újszülött ordítása mint hanghatás legalább annyira idegtépő tud lenni, mint a kutyaugatás, (2) aki ezt a környezetében élő kisgyerekes családon számonkéri, az nem feltétlenül a kötekedő természetéből adódóan tesz így, (3) ahhoz, hogy valaki ezt számonkérje a környezetében élő kisgyerekes családon az is elegendő, ha meg akarja védeni a magánszféráját. (Tehát ő mindenképpen áldozat, viszont nem biztos, hogy kötekedő is egyben.) Attól, mert valakinek gyereke van még nem kaphat előjogokat. Az lehet, hogy neki gyereke van, a szomszédjában viszont talán egy 70 éves idős férfi él, aki tudja, hogy már csak hónapjai vannak hátra, s ezt az időt szeretné nyugalomban eltölteni, számot vetve addigi életével - nem pedig egy újszülött éktelen ordítását hallgatni naphosszat, s esetleg elviselni, ahogy az ezzel kapcsolatos jelzéseire az újszülött szülei arrogáns fenyegetésekkel válaszolnak. Erre azt tudom mondani, hogy aki nem tudja megoldani, hogy a gyereke ne zavarjon másokat, s nincs pénze arra, hogy a saját költségén hangszigetelő burkolatot építsen ki a lakásában, az ne vállaljon gyereket. A "gyermekes szülő" státusz nem azt jelenti, hogy az ebben a státuszban lévők bármit megtehetnek. Nem tolakodhatnak előre a sorban, nem állíthatnak fel embereket a tömegközlekedési eszközökön, s nem is mérgezhetik meg a gyermekük ordításával a környezetükben élők életét.
@karvak1492 Жыл бұрын
meg a kurva kutyákat mikor ugatnak semmiért egéssz nap
@daddyplay7373 Жыл бұрын
Egyszer te is voltál hangosan ordító kölök!
@attilakovacs2576 Жыл бұрын
Egyszer meghallottam, hogy az egyik szomszédom az én lábtörlőmbe törli a sáros cipőjét. Mire kinyitottam az ajtómat addigra bement a lakásába, de nem akartam ezért becsöngetni hozzá. De gondoltam valamilyen módon tudtára kellene adnom, hogy ne más lábtörlőjét használja a koszos cipőjével. Így hát fogtam az ő lábtörlőjét és elvittem a folyosó végére messze az ő ajtajától (látható helyen hagytam azért). A célzásom ezzel az volt ha más lábtörlőjét használja akkor minek van az ő ajtaja előtt egy. Másnap vissza is vitte a lábtörlőjét az ajtaja elé, és úgy tűnik vette a célzást mert azóta már nem csinált ilyet.
@laszloder4513 Жыл бұрын
A tizediken laktunk.A hetediken volt egy kutya tulajdonos,aki reggel lusta volt a kutyust levinni,inkább a tetőn végeztette el vele a dolgát.A legszebb az volt,mikor az eb nem bírta tovább és a lábtörlőnkre szart,amit ott is hagyott nekünk ajándékba..Mikor szóltam neki,a válasza az volt,hogy szegény jószágnak sürgős volt és valahol el kell végezni a dolgát.Kb egy hónap múlva megismétlődött,már egy új lábtörlőn.Ekkor visszaküldtem neki megkapta a postaládájába szépen beborítékolva.
@kerekgyartokerekgyarto8051 Жыл бұрын
A haverom golyókat rakott a saját lábtörlője alá. A dübbenés után már senki idegen nem használta az ő lábtörlőjét. Ő meg egyszerűen átlépte, és a lakásban letakarította a cipőjét. Egyszer megcsinálta hogy a lépcsőházi ajtóhoz tett egy súroló kefét de azt meg ellopták.
@Szeesza Жыл бұрын
@@kerekgyartokerekgyarto8051 és senki nem vette ki a golyókat alóla ?
@picasso120 Жыл бұрын
Nekem is kisgyerekes szomszédom van, de nem a gyerekkel van bajom, bár az is folyamatosan üvölt. De a szülők... Azok is éjjel-nappal üvöltöznek egymással is. Persze, hogy üvölt szegény gyerek....
@Szeesza Жыл бұрын
és már te is üvöltesz :D
@TheLambdaTeam3 ай бұрын
Volt kitől örökölnie 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
@TheLambdaTeam7 ай бұрын
Érdemes elolvasni a Szomszédháború és Házmestermedve oldalakat, nagyon szép gyűjtemény arról, mi történik, ha falanszterbe gyömöszölik magukat az emberek, mint a heringeket.
@ritas.1842 Жыл бұрын
Nekem voltak olyan szomszédaim felettem, akik nagyon hangosan szexeltek. De annyira, hogy kiállt az ember a földszinti lépcsőházban és zengett az egész, mert az emeleten ment az akciózás. Én ezt úgy oldottam meg, hogy bedobtam nekik egy levelet, hogy én támogatom a kiegyensúlyozott nemi életet, de vegyék már visszább a volument. Utána már elviselhetőbb volt, próbáltak figyelni, végül el is költöztek. Hozzáteszem, hogy a kutyaugatást is lehetne orvosolni ha a tulajdonos szakember (kutytréner) tanácsát kérné és foglalkozna valóban a kutyájával, mert az állatnak is szenvedés ha nem tudja mondjuk kezelni azt ha egyedül hagyják. Volt régebben egy sorozat, amiben egy kutykiképző angol hölgy rengeteg hasonló problémás kutyust megnevelt finom módszerekkel. Talán ha az állattartást is egyfajta jogsihoz és felkészítéshez kötnék, akkor kevesebb rosszul tartott állat és mérges szomszéd lenne a világon.
@senki-kq6ot Жыл бұрын
Van ahol 1000-1500 euróig büntetik a gazdikát ha ugat a kutya vagy ha feljelentik az ugatás végett!
@Hunadamxd Жыл бұрын
2:09 Amikor látod az árakon hogy minimum 2 éves felvétel :(
@mariolabdacska7219 Жыл бұрын
Csak az egyutterzes meg a szeretet..ugye keresztenyek?😂
@TheCsszr Жыл бұрын
Takarodj kereszténygyűlölő gyökér.
@viktoriabodi3690 Жыл бұрын
A funyirasnak egy mely bugo hangja van....aludni is lehet...ez kit tud zavarni?! (Mellesleg en nem vagyok jo alvo) de a funyirasba beĺekotni?!
@sukiyaki6804 Жыл бұрын
Valószínűleg azok a benzinmotoros fűnyíróra gondoltak, ez viszont elektromos motorú, amiről írtál, és valóban, az elektromoson lehet szunyálgatni is...
@agneshegyi5785 Жыл бұрын
Trutyko minek ide? Kit erdekel, mi van Floridaban.
@ferencbalazs899910 ай бұрын
A mi utcánkban vasárnap füvet nyírnak,vagy motoros fűrésszel fát vágnak Válaszképpen dél körül én is flexelek egy kicsit 😂😂😂
@evizsiak7 ай бұрын
😂😂😂😂😂😂 jól van az úgy😂😂💪
@sXeCry Жыл бұрын
Addig kell örülni, míg háziállatok hangoskodnak. Régen a mi falunkba 1 utcával lejjebb oroszlán bömbölés keltette fel a fél falut reggelente, mert egyik lakónak az volt a hobbija hogy ő oroszlánokat tart a kertjében. Aztán lehetett aggódni, hogy vagy elszabadult vagy nem... :D
@madve99 Жыл бұрын
de ugye nem hosszúszőrú kutya volt mint pl a szőnyi oroszlán "Oroszlánfalva"
@sXeCry Жыл бұрын
@@madve99 Nem, rá is lehet keresni neten vannak régi cikkek: Máriagyűd - oroszlánok
@laszlokundar6602 Жыл бұрын
Én falun lakom vagy inkább laktam (de amint megtehetem haza megyek kb. 2 hetente) és amint otthon vagyok szeretem ha a kutyáim ugatnak a kakas kukorékol viszont ritkán van konfliktus… Ausztriában szintén. De ez megbeszélés kérdése.
@krisztinalucza5196 Жыл бұрын
Kíváncsi vagyok, hogy mit csinálnak vidéken egy olyan szomszéddal, aki ide költözik, be sem mutatkozik. Az utcán nem köszön vissza, ha szembe jön! ?? Háromszor köszöntem neki, aztán soha többé! Ez az igazi jószomszédi iszony!😂
@hunorkovacs Жыл бұрын
De miért költözik oda, ha tudja hogy ott már vannak mások akikhez igazodni kellene
@Vahur10 Жыл бұрын
Én a szomszédaimat csak akkor ismerem meg, ha a háza előtt vagy a közelében áll(tehát ha kötni tudom az épületéhez). Egyiket sem ismerném meg arcról idegen környezetben, ezért nem is köszönnék neki, előre. Ez nem szándékos, de így van ahogy mondom. Ha rámköszön valaki, akkor visszaköszönök természetesen, de valószínűleg nem fogom tudni, hogy ő a szomszédom volt.
@editkiss5127 Жыл бұрын
Ez mindennapos, a "nem bemutatkozás, ma már nem menő. De van egy "hátterű információscsatorna" akik bemutatják a szomszedoknak a nem szimpi új szomszédot. Mi meg ott sem laktunk a tető foliazva volt és feljelentett az egyik szomszéd hogy nem tud tőle aludni mert zörög, meg feljelentett azért is hogy sok az egere,azert mi vagyunk a hibásak.. Majd jóval később kiderült hogy ő hivogatott engemet telefonon. A másik szomszedjahoz meg atlocsolta a szaros vodorjet amibe konnyitettek, ezt egy másik szomszéd meselte. Gonosz öreg nő volt, vagy felbujtották valakik,ami most is nagy divat! Majd jóval később kiderült hogy komcsi Avos volt a nyanya. Ez volt a múlt. Jelen sem különb csak rafináltabban oldják meg mivel nem keresztények talán nem is meglepő! 😯
@editkiss5127 Жыл бұрын
@@Vahur10 Pedig szerintem az lenne normális hogy köszönünk egymásnak, még ismeretlenül is, ettől nem leszünk kevesebbek. ✌️
@Vahur10 Жыл бұрын
@@editkiss5127 Te köszönsz minden idegennek aki aki szembejön az utcán? Dicséretes!
@gamingsider3 ай бұрын
Buta szomszédaim raktak ki köveket, meg gumiabroncsot, mert a másik szoszéd elötte fordult meg. Pár nap alatt eltűnt, valszeg mert feljelentették őket. Főleg mert balesetveszélyes is volt.
@Adani12345 Жыл бұрын
Anno az alattam lakó szomszéd azért is átjött 21 órakor, hogy ne mossak fel a konyhában, mert hangos. Később meg ők bömböltették alattam Zámbó jimmy-től a jó asszony mindent megbocsájtot, na akkor kapcsoltam be a legerősebb hangfalat, ami volt és csutka hangerőn beraktam Ganxsta zolitól a Bumm a fejbe számot. :)
@Giside86 Жыл бұрын
Ilyet én is csináltam anno, a paraszt szomszedommal. Éjjel, ünnepnap, szombat este 9kor, vasárnap egész nap felújított.. meguntam és a legvadabb hardtechnot bekapcsoltam, a fal mellé irányítottam és egész nap szólt a muzsika miközben ő húsvét vasárnap renovált.
@zsolturban537 Жыл бұрын
Kisgyőrben az én szomszédom látnátok..B. Gi....két. beteg agy..... Rosszindulat. Kielégítetlen....írigy... Átkozódik...
@gaborfabian3967 Жыл бұрын
Minden panelban van az lakó akinek svájci sajt lehet a lakása annyi lyukat fúrt már.
@kerekgyartokerekgyarto8051 Жыл бұрын
A kecske a legpocsékabb jószág a világon. Mindenhova felmászik.
@TheUbisali Жыл бұрын
Nálam nem okoz problémát, ha a szomszédasszony kapja hátulról, mert reggelente mindig nálam kezd.
@peterkrenn9051 Жыл бұрын
Na panelházak szempontjábul az ATVStudióját sem kell félteni!!!! 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣 AZ ATVStudió is ott van a Betondzsungel közepén Kőbánya-alsón a Mázsa tér közelében. 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
@gipszjakab7437 Жыл бұрын
Gyerekkoromban jo szomszedaim voltak, csak 1 szomszeddal volt gond mert szeretett lopni a kertbol. A szuleim egyik szomszedjaval annyi gond van hogy neha van naluk buli es akkor hangosak, de amugy joban vagyunk veluk. Apam reggelente egyutt palinkazik a szomszeddal meg atmegy etetni az allatait ha elutazik es ok is segitenek ha tudnak. Mikor elkoltoztem a szuleimtol akkor voltak rossz szomszedaim mindig. Volt aki alattam lakott es az erkelyen cigizett egesz nap, igy nem tudtam ablakot nyitni anelkul hogy bejott volna a cigiszag. Egy masik szomszed az ablakom alatt parkolt es minden nap jaratta 20-30 percet az autojat indulas elott. Nem csak hangos volt hanem a fustot is okadta magabol. Jelenleg a mostani helyen 1 szomszeddal van csak gond, 2 hazzal arrebb lakik es nyaron minden hetvegen kint buliznak az udvaron es uvolt a zene hajnalig. A mellettem levok rendesek, csendesek, csak a fiaik kocsijabol bombol a zene mikor megerkeznek a munkabol. Amugy a tobbi szomszedot azt sem tudom hogy kicsodak.
@endreszasz6634 Жыл бұрын
🐓 Szomszéd kakas a legütősebb, az alvás megvonás szerintem mindet visz, arra rámegy a testi és mentális egészség, a család, a barátok és a munkahely.
@kerekgyartokerekgyarto8051 Жыл бұрын
Ablak becsuk. Nyáron meg úgyis jobb korán kelni a hűvösbe.
@t.andrea907 Жыл бұрын
Úgy kell mint mi gyerekként....lelőttük a tyúkokat csúzlival egy megis döglött 😅 Seggbe lőd reggelente. Igazából ha bezárja őket estére ami ajánlott akkor nem kukorékol...korán
@Zsoooooti Жыл бұрын
Itt bármi gond van szólunk. Ha átnő valami szólunk és intézzük ennyi. A fűnyírás sem gond. Úristen mik vannak.
@sandorpecsi5845 Жыл бұрын
Ezt a trutykót miert kell folyamatosan erőltetni??
Minden abból jön h magyarok vagyunk és irigység....nehogy má a pistáéknak jó legyen na... Nehogy má itthon unatkozzak...jelentgetem 😅
@jamahajm421110 ай бұрын
Hát mi dolgoztunk ismerősnek Németbe, panzióját festettük. Ugyan ez volt. A Német nem beszélget a legtöbb esetben a szomszéddal hanem hívja a rendőrt vagy feljelent.
@balazsskriba4923 Жыл бұрын
Kapu elött megállhat, de nem várakozhat. Ha még pontosabbak akarunk lenni. Kivéve ha megengedi a tulajdonos.
@csn9516 Жыл бұрын
Az én drága szomszédom nem csinál ügyet a fűnyírásból, 7 éve nem nyírja :D Na meg persze a 25 méteres tűlevelű fák 2 m re a telekhatártól elültetve, el tudjátok képzelni ősszel hogy nézhet ki a telkem :D És nem tudok mit kezedni velük, sajnos a lustáknak is ugyan olyan jogaik vannak :D
@MoniBandi4 ай бұрын
Egy gyermek azért van hogy legyen nem kőlők GyERMEK❤
@gyurischannel5822 Жыл бұрын
Ilyen a magyar, nagyon utálja a szomszédját!
@andrasm.5119 Жыл бұрын
jól van troller, gurulnak a krumplik... a sok eltigányosodott fehért mindenki utálja és egyre több van... éljen a fordított integráció... és a narancs és vörösbolsevikok is ezen a szinten vannak...ezekkel minden jóérzésű kultúrált embernek baja van, jogosan.........a feketelábúak meg maguk mondják, hogy ahova odaköltöznek, az összes lakás az övék lesz fillérekért vagy ingyen.... no comment.... és ez nem a jövő hanem a jelen.....enjoy......ui.ezer milliárdokért megy az összes médiában a magyartalanítás, erkölcsrombolás, csak beérett az is....
@TheCsszr Жыл бұрын
A cigányok sokkal rosszabbak.
@expamandro Жыл бұрын
fűnyírásra minden időpont jó ha halk a gépen! Lehet kapni olyat. Ennyire egyszerű... Csak ezt a sok barom nem tudja. Az nem számít, hogy a szomszéd fája nálam szemetel? Akkor azt is össze kellene szednie a szomszénak!
@robertnagy6125 Жыл бұрын
Tanyára kell költözni.🤣🤣🤣
@TheGregstar92 Жыл бұрын
A Láng Józsefes viccet én úgy ismerem: Két szomszéd beszélget. Kérdezi az egyik: - Te Jani, mit adtál a tehenednek, amikor beteg volt? - Terpentint. Másnap megint beszélgetnek: - Te Jani! Megdöglött a tehenem. - Az enyém is.
@kheopsz81 Жыл бұрын
A végén az állatokra panaszkodás sima városi picsogás. Költözz vissza a panelba.
@simonistvankrisztian1521 Жыл бұрын
Ezt az átnyúló faágas, lepotyogó gyümölcsös jogszabályhelyet bemásolná valaki?
Most már Floridában él Tvrtko? Milyen érdekes, hogy minden évben megtalálja a helyét a világban, ahonnan ő már soha nem fog továbbköltözni! 🤣 És Magyarországgal is folyton szakít. ...csak még beugrik hetente pár milliót keresni...
@tboyka Жыл бұрын
És? Problémád van ezzel? Te is mehetsz Floridába, nincs megtiltva...
@zoltanv.7632 Жыл бұрын
@@tboyka Az értő és értelmező olvasást az általános iskolában tanítják; javaslom elvégezni! Azért mégis próbálom neked elmagyarázni, hol a gond Balogh Szilárddal. Tvrtko évente elmondja, hogy ő hol él éppen, és hogy ő már örökre ott marad, mert annál jobb hely nincs a világon. Azt is elmondja, hogy szakított Magyarországgal, mert neki már máshol van az élete. Aztán mindig hazudik. Teljesen hiteltelen az ember, ez a gond vele. Nem az, amit te gondolsz, hogy én irigy lennék arra, hogy ő hol él. Veled ellentétben jártam már Floridában is (utoljára 3 éve a koronavírus-járvány kitörése előtt) és lenne lehetőségem bármikor oda is költözni, de egyelőre jobban érzem magam Ny-Európában.
@tboyka Жыл бұрын
@@zoltanv.7632 ".csak még beugrik hetente pár milliót keresni..." Ez egy totál tehetségtelen, irigy ember mondatai. Max. a járda szigeteken voltál, nem Floridában. Csattints fel egy csikisört te is, aztán nézd inkább a focit, azt legalább érted.
@zoltanv.7632 Жыл бұрын
@@tboyka 😂 Látom, irigy vagy arra, hogy nekem ny-európai az életszínvonalam és a fizetésem, nyelveket beszélek, valamint - ezekből kifolyólag - volt és van lehetőségem utazni. Tudod, Mucóka, ha te is hosszú-hosszú éveken át olyan szorgalmasan, kitartóan tanultál és dolgoztál volna, mint én, te is járhattál volna a Ringling Múzeumban, a Kennedy Space Centerben, a Salvador Dalí Múzeumban, láthattad volna a "csirketemplomot", átautózhattál volna Sunshine Skyway Bridge-en Floridában... De megértem, hogy miért a focit és a sört ajánlod, miközben előbbi engem nem érdekel és soha nem is érdekelt, tévém sincs, amin nézhetném, mert eladtam 10 éve, utóbbi pedig alkohol, amit soha életemben nem ittam. Neked viszont ez a szinted: cigi, pia, tévénézés. Okkal nem vitted semmire, soha nem is fogod. 😉 További jó irigykedést, lúzer! 😂
@tboyka Жыл бұрын
@@zoltanv.7632 jaj, de cuki vagy, ahogy jól megszerkesztve bizonygatod az interneten, hogy vitted valamire egy vadidegen embernek. Álmodozzál csak a szép életről, reméljük összejön, és nem csak a neten... ;)
@TubeAtilla Жыл бұрын
Western Bar... Mázlista :)
@evasztrimbej1128 Жыл бұрын
Miért olyan buskomor Karcsika?
@ottofabian52419 ай бұрын
Az alattunk lakó szomszèdom husvèt dèlelött 10órakor jött fel Ku...a anyázni, mert a 4 èves gyerekeim mezítláb futkoztak a lakásban.
@katalinnagy22637 ай бұрын
Paraszt vagy!Van játszótér is a világon miért nem ott rohangál a kölyök!?Tűzoltók ápolók rendőrök sokan éjjel dolgoznak nappal tudnak pihenni. A te feneked is menti ha kell te meg a lakásban futtatod a kölyöködet a fejük fölött.Nálunk ez a helyzet a paraszt öregek unokái itt vergődnek húsvétkor karácsonykor. Panelban voltam gyerek de én megértettem hogy vannak mellettünk alattunk.Vannak határok íratlan határok jobb ha korán megtanulja mindenki.
@somogyibarnabas6995 Жыл бұрын
nálunk szomszédnak méhei vannak, van baj vele... nem kicsi
@t.andrea907 Жыл бұрын
Cukros viz mindent megold 😮
@princessa6O Жыл бұрын
a panel egy pokol.
@fodorkristof8246 Жыл бұрын
Sok magyar embernek mindig van valami baja. ha nem munkával, vagy közélettel, akkor, család vagy a szomszéd vagy annyakínja tudja mi. De mióta élünk már ebbe hogy mindig van valami ami nemtetszik. xd meg lesz is szerintem. vajon hol a hiba? mi a probléma gyökere? hm :) addíg örüljünk míg saját "népünkből" való a szomszéd
@TheLambdaTeam8 ай бұрын
Ne gondold hogy "kűfődön" nincs ez: Németben ha zajongsz, ott nem szólnak, hanem egyből rádhívják a rendőrt, és úgy megbírságolnak hogy belezöldülsz. Ámérikában pedig nem ritka, hogy a második figyelmeztetést már a shotgun adja...
@agnesagica1617 Жыл бұрын
A szomszèd nèninek az a baja, hogy tùl hangosan èlvezek. Nem èrtem, ez mièrt baj.
@t.andrea907 Жыл бұрын
Mert nem vagy elég hangos...szeretné veletek élvezni a dolgot 😂😂😂 Papa is szokta mesélni a szomszéd csajszika olyanokat visit ő is berántja néha...😅
@menyuska1977 Жыл бұрын
De zabàlnivaló a Karcsika!❤️❤️❤️❤️❤️
@zsoltzombory8553 Жыл бұрын
7:49- nél az alapvető hiba. A piros biztonsági nyomogombot már a legelején ki kell iktatni. Amúgy a cikk stimmel
@yellowscreen8591 Жыл бұрын
The watcher című netflixes sorozat nagyon jó. Az ezzel a témával foglalkozik.
@viktoriabodi3690 Жыл бұрын
Imadom a kecskeket❤
@NyokeeZsoltTinKA Жыл бұрын
Osztatlan közös tulajdonú telken lakom 5 tulajdonostárssal. (5 lakás, de több tulajdonos.) Másik telken szintén ugyanígy laknak 3-an, amelyik telken van a vízórához megépített akna. 4,5 évig voltam víz nélkül, mire mindent sikerült elintéznem. Részben azért tartott ilyen sokáig, mert külön többszöri kérésre voltak hajlandóak nagy nehezen együttműködni. 12 szomszédról van szó. Itt aztán elkerülhetetlen a házmester effektus. Nemrég szembesültem vele, hogy amúgy nem engem utálnak, hanem bárkit. A három egymás mögött fekvő telek mellett iskola van, ami éppen bővít, építkezik. A telkek mellett út vezet, ami nem szolgalmi, hanem a tulajdonunk része. Az út szélén van 4 db betongyámos faoszlop, ami az ELMŰ tulajdona és csak a telekomnak adott használati jogot. Tehát megy rajta áram és kábeltévé/internet kábel. A suli kérésére a telekom az egyik oszlopról kötött egy kábelt neki. Ami amúgy szabályos volt. Rögtön riadóztatták a szomszédok egymást, hogy ez illegális, szabálytalan bekötés, a mi oszlopainkról, a mi telkünkről ne menjen vezeték. Írtak levelet a telekomnak és a polgármesternek is... és leköttették a vezetéket. Utána a csoportos levelezésben egymást simogatták, hogy igen, megcsináltuk. Félelmetes, mennyire össze tudnak tartani más kárára.
@deneskovacs198 Жыл бұрын
A vizes rész biztos , hogy így nem igaz teljesen . De jól hangzik . Csak rész igazságokat tartalmaz .
@NyokeeZsoltTinKA Жыл бұрын
@@deneskovacs198 ezt mégis mi alapján gondolod? Összetettebb a történet, csak hosszú lett volna leírni.
@deneskovacs198 Жыл бұрын
@@NyokeeZsoltTinKA Nem gondolom . A hazugság mindig összetettebb , de nem gond , jó volt a story , biztos szórakoztatni szeretnéd a hülyéket .
@NyokeeZsoltTinKA Жыл бұрын
@@deneskovacs198 téged már sikerült. :)
@deneskovacs198 Жыл бұрын
@@NyokeeZsoltTinKA nem én kamuzok itt össze vissza. Elfogytál jön a személyeskedés , a gyengeség jele .🤣🤣🤣
@istvanjordan3858 Жыл бұрын
azért nem bírom a szomszédom mert kutyát tart az asztalon
@peterbako5739 Жыл бұрын
Tiszta Pokoli szomszédok!
@cristiansereda11166 ай бұрын
Az oregek pokoliak,erzik jogy jon a veg es ezert ki akarnak baszni mindenkivel😂
@hunorkovacs Жыл бұрын
A vidéki élet egyik tipikus jelensege az volt, hogy nagycsaládban éltek. Valójában ez a helyzet a 20 századra változott meg, mert a nagycsaládok egyre jobban elvesztették egymást. A lakás és a föld maradt. Azt eladták. De a vevő esetében csak az számított, hogy fizessen. A szomszéd tehát nem városi polgár, hanem adott esetben falun élő. S azt kellene tudomásul venni, hogy mindenütt vannak íratlan szabályok. S ahhoz hogy békesség legyen nem fülemüle perekre van szükség
@editkiss5127 Жыл бұрын
Az utolsó mondatoddal maximálisan egyetértek. Csak, ..mi van akkor ha megszakadsz rendben éled az életedet, nem zavarsz senkit és mégis a szomszédaid nyirnak ahogy tudnak a maguk módszereivel. Az hogy bejarkalnak az ingatlanomba behoznak vakondokat, bedobják a kertembe, előtte sundisznokat dobáltak, hozták be az udvarra a két kutyám darabokra szedik őket ezt hetente többször tették, vagdossák a drótkerítéseket, mindkét telekhatar kő keritesunkre felfuttatjak a tapadó kúszó novenyeket ami roncsolja a kerítést, régebben szóltam nekik, de őket úgy tűnik nem érdeklik. A kerítés tövétől az ő telkukon pár centire ültetnek növényeket, fákat és locsolják. Az hogy este be se csukom az ablakom, de közelítek az ablakhoz erre a szomszédnal automatikusan felkapcsolodik a villany és a redonyuket is lehúzzák gondolom az is automata. Sokáig nem tűnt fel..felmerül a kérdés hogy ők a lakásból engem figyelnek hogy az én lakásomból merre mozgok mit csinálok, vagy kamerázva vagyok ahol belátnak a magánszférámba? Ahhoz a lakásomba is be kellett valamikor ( mondjuk amikor nem vagyok biatorbágyon) hogy jöjjenek hogy ezt betudjak lőni a benti pontos mozgást! Az összes szomszédom egész nap otthon van, én meg Pestre járok be és az hosszú idő. Alig várják hogy elmenjek otthonról. Rögtön jönnek rongalni.....
@editkiss5127 Жыл бұрын
Olyan rafinaltan csinálják hogy ne tudjam őket lebuktatni...hiába kutya azok beengedik, gondolom, kamerat meg tönkreteszik..
@hunorkovacs Жыл бұрын
@@editkiss5127 én már mondtam, hogy venni kell egy jó puskát
@editkiss5127 Жыл бұрын
@@hunorkovacs Igen, és? Ha nem tudom elkapni, lebuktatni őket, semmit nem ér. Amúgy nem vagyok ilyen eszközök híve, de hiszek abban, hogy a banánhéj" elve fog érvényesülni, előbb vagy utóbb, bár lehet addigra már a házat is szétverik mert az is folyamatban van, a Tetőt, a kéményt is. És mily érdekes húsz év alatt senki nem szólt nekem, hogy idegen brigádok vannak a házban. Pedig de! Így már csak a lebuktatas segít ezen a helyzeten.
@bencefarkas1793 Жыл бұрын
Nalunk a nappali felett szomszed futopadot "üzemeltett" imadjuk föleg mikor este fel 9 kor kezd el sprintelni vagy a gyerekei
@TheLambdaTeam8 ай бұрын
Tízig csinálhatja a rendelet szerint, utána viszont már nem
@mszamovar4 ай бұрын
Krokodil hát..
@jolana5651 Жыл бұрын
Szuper...
@madve99 Жыл бұрын
A városi galamb repülő patkány
@gabriellaposta65 Жыл бұрын
Drága Karcsika, hogy várja a jutalomfalatot!
@pitymagblackАй бұрын
Betegek
@gerrardsteven2135 Жыл бұрын
Azért az elektromos fűnyírók nem hangosak ,én azzal bármikor levágom a fűvet ,az kb senkit sem zavar !!