Az első benyomásom: A benne lévő technika nyilván kifogástalan, de ma már 20 ezer forintért kapsz olyan házat aminek színrefújt a váz teste és van az elején és az alján is finomszövésű porszűrő filter, amit ha a B-rollokon jól láttam, ebbe a termékbe már nem fért bele. Leszedett oldallappal úgy néz ki mint egy 8 ezer forintos codegen ami köré építettek egy Acer keretet műanyagból és fémből. A virsli gégecsöves cpu hűtőt már meg sem említem. Én bírom az Acer-t mint márkát és a termékeit is, de én kicsit magasabb színvonalú részleteket várnék egymillió nyolcért. Sziasztok.
@Horvbalix3 жыл бұрын
Pontosan ezt akartam én is mondani. Nevetséges ahogy kinéz levett oldallappal, én kiköptem az üdítőt amikor Pisti levette az oldallapot. Hogy hogy lehet ennyire silány és ratyi az a keret. A hardver baszó benne, természetesen. Deee az Acer olyan kisfiús menőmanó dizájnokat csinál hogy én csak megmosolyogni tudom a kinézetet.
@krupalevente19626 жыл бұрын
*Ferenc!* Gratulálok, jó gépet raktál össze! :D
@eskeree986 жыл бұрын
nem ő rakta ösze
@krupalevente19626 жыл бұрын
*proudly built by Ferenc*
@tomkomarom6 жыл бұрын
De Ő rakta össze, már gratuláltam is neki! :)
@ferimoo6 жыл бұрын
Köszönöm! 😄
@Daviiid85 жыл бұрын
10:05
@MateMelcher6 жыл бұрын
Es a pohártartó hol marad belőle?
@KaneBear16 жыл бұрын
A lemezmeghajtó az! :D (régi informatikus vicc) xDD
@davidtari74916 жыл бұрын
Régen az infótanárom mondta hogy helpdesk-ként dolgozott és panaszolták hogy letörött a kávéscsészetartó.... (Ma biztos rávágnám hogy " ma már úgyis mindenki letölt, vagy SD kártyát, pendirive-ot vagy felhőket használ" )
@nitro500full6 жыл бұрын
Anno volt egy kóla reklám progi, amiben megköszönték, hogy ha éppen kólát iszol, ajándékba kapsz egy pohártartót. Mikor rákattintottál, nyitotta a tálcát, azt hittem kifújom a monitorra a kólát. :D
@rolcsika0046 жыл бұрын
Én a floppy meghajtót hiányolom
@Manhuntish6 жыл бұрын
looooooool
@Zeusz3106 жыл бұрын
uh végre tech video már hiányoztak csak így tovább srácok
@dp55816 жыл бұрын
Én már azt hittem megszünt a csatorna :-( minden nap bírnám nézni :-D
@doby38786 жыл бұрын
13:44 igen igen igen és igen. Szerintem sok ember egyet ért velem mert azért lássuk be manapság mindenki egy nagyon baszó gépet akar minél olcsóbban, amivel nem is lenne baj csak kevés van vagy olyan az adott gép hogy inkább nem veszi meg. Remélem páran vagy mindenki egyet ért velem persze ez nem muszáj, és igen Pisti megkérdezte hogy vásárolnánk komplett pc-t én amióta az eszemet tudom valahogy jobban bejön az hogy kapok egy komplett pc-t és nem nekem kell kibogarászni azt hogy a gépem mitől lenne jó gép. Szerintem én mára végeztem remélem tetszeni fog mindenkinek az ötlet és amit még kérnék egy gépnél amit tegyük fel a TheVR csinál hogy ne legyen limitált, miért azért mert lehet hogy nem mindenki azonnal fogja megvenni hanem később mert kell még neki egy kis lóvé. Na sziasztok és további jó videózást/live-olást a TheVR-nak a nézőknek pedig további jó napot estét kinek melyik tetszik. :)
@kokxy19886 жыл бұрын
Annyit fűznék hozzá, hogy egy sokkal nagyobb élmény az, ha pl fél évig mondjuk minden hónapban max 1-2 cuccot rendelsz meg, mert ugye tegyük fel akkor annyi a megspórolt összeg és végül összerakod magadnak a gépet én tavaly májusban raktam össze az első gépemet akkor lettem 14 és akkor lett meg minden alkatrész és nagyon, de nagyon vártam az összeszerelését kibaszott nagy élmény az összeszerelése és az amikor mondjuk, ha kezdő vagy és 2-3 óra "szenvedés" után sikerül faszántosan mindent kábelt bedugni az egyszerűen abban a helyzetben egy óriási nagy öröm és persze az előre összerakott gépek ugye sokkal drágábbak és, ha pl 200-300-400E forintos van ott megfogsz próbálni a legjobb ár/érték arányú gépet összerakni és "spórolni" ahol ugye lehet. És pl most nyáron elmehettem végre diákmunkára és tudtam is egy 970-el + 4GB Ram-al fejleszteni a pc-met ;)
@doby38786 жыл бұрын
Én ezt értem meg én is már raktam a gépembe kisebb dolgokat hogy jó legyen csak az volt a kérdés hogy legyen-e egy olyan pc ami előre össze van állítva és nem kell összerakni hanem megvan egyben, Hidd el én is szívesen szerelek gépet már csak azért is mert számítógép szerelő/karbantartó szakközép suliba mentem ahol ilyeneket fogunk csinálni. Csak nekem az ötlet azért tetszett mert ha pl 300-400k-ért kapok egy olyan gépet ami pl ha az abban lévő dolgokat megkapom egybe és jobban megéri az összeszerelt mint a külön-külön és én csak erre akartam kilyukadni, meg ha valaki nem akar egy gépnél vacakolni az összeszereléssel akkor legyen itt egy neki mert pl nem tudja hogy kell összerakni egy gépet és nem akarja tönkre tenni azt. Amúgy én is 14 vagyok :). és köszönöm hogy a commentedben normálisan válaszoltál. :)
@kokxy19886 жыл бұрын
@@doby3878 Reméltem, hogy pozitívan fogsz rá reagálni ;)
@delthazor016 жыл бұрын
Tény, hogy a gép összeszerelése egy külön élmény, de hogy őszinte legyek én angyon szívesen megspórolnám azt a rengeteg utánajárást amit az ember vásárlás előtt le kell végezzen, ha komolyna is gondolja a gépe összeállítását. Az egyetlen indok amiért sosem vettem kész gépet, hogy az ajánlott konfigok rendszerint túl keveset ajánlottak abból ami igazán keleltt volna, és túl sokat abból amire semmi szükség nem volt (BTW ugyanezt tapasztalom mostanság a mobilokkal). Nagyon magas kategóriába kellett válogatni ahhoz, hogy az az egy-két dolog ami fontos volt, megfelelő legyen, ettől emg minden más paraméter szükségtelenül magas volt, és ez az áron is megmutatkozott. Ha meg már eleve úgy áll hozzá az ember, hogy jó megveszem ezt a kész gépet, meg pluszba egy-két alkatrészt amit élből kicserélek, akkor már nagyon hamar jön, hogy inkább megépíted az egészet magadnak. De ha lenne a piacon kellően jó választék, változatos paraméterekkel, hogy találhassak az aktuális igényeimnek megfelelőt biztosan inkább a kész gépet venném.
@doby38786 жыл бұрын
@KokXy # hey nem akarok kötekedni meg mert te is normálisan válaszoltál és nem anyáztál ezért én sem :D
@Talzi94136 жыл бұрын
Én a ti videótok hatására vettem egy acer nitro 50-es előre összeállított gépet, és mit ne mondjak, imádom :) Árban azért nem volt a legolcsóbb, de ettől majdnem dobtam egy hátast helyből. Viszont azt is megértem, hogy miért ennyi. Kegyetlen jól néz ki minden egyes apró részlet rajta és biztos rohadt sok melójuk van ebben. Csúcs kategória minden tekintetben. Ja és a szokásos királyak vagytok és csak így tovább (Y)
@pacalarculany41136 жыл бұрын
De lehet az árából annyi iphone 10 xs-t venni, ami elér a Holdig?
@krisi60606 жыл бұрын
2 dbot tudsz venni belőle
@balintfirle28186 жыл бұрын
Tud venni belőle 3 kimaxolt vagy 6 "fapados" iPhone-t
@krisi60606 жыл бұрын
En a gepet valasztanam
@fredi_056 жыл бұрын
Nekem semmi képp nem kéne egy csutkafon 10 xs hülye lennék fél milláért megvenni egy telefont mellesleg a hüwei mostnában sokkal jobban teljesít mint a csutkafon legalábbis szerinetem
@montezuma4726 жыл бұрын
én Boci csokit vennék az árából... sokat...
@MrLobi286 жыл бұрын
Mindig tetszettek az “egybe” gépek, bár az építés élmény kell nekem. Imádok órákat elleni azzal, hogy a kábeleket elrejtsem. Nagyon szép a vas és tetszik a megoldásotok arra amikor pl az fpst , vagy a setup-t írtátok ki a videoban.
6 жыл бұрын
Nagyon szép a konfig és csúcs szuper, de sosem vennék előre összeállított gépet. Ennyire túlárazottat pláne nem. Eddigi életem során olyan szerencsés vagyok, hogy a 9. asztali PC-met építhettem össze ennek az árnak a negyedéből. Pontosabban csak fejlesztenem kellett (alaplap, proci, memória, táp). A VGA, a háttertárak és a ház már adott volt. Ez egy Ryzen 7 2700x procit és egy hozzá tartozó ASUS Crosshair VII HERO wifis alaplapot tartalmaz 2933 MHz-es HyperX Predator RAM-okkal, mely RGB-s. Az árba bele fért még egy 850 W-os 80+ bronze minősítésű Chieftec tápegység, egy ASUS Strix Raid PRO 7.1 hangkártya és nem utolsó sorban egy Logitech G502 Proteus Spectrum egerentyű is. :) (Nem tudom megunni ezt az egeret.) Az érzés, amikor hónapokig izgalomban agyalsz, bogarászod a webshopokat/árakat, majd végre megjönnek a cuccok; össze rakod és hibátlanul működik... felbecsülhetetlen. Utána pedig büszke vagy magadra, hogy ezt is meg tudtad csinálni. :)
@igazikaraj76086 жыл бұрын
-Pontosan ez a lényege a dolognak számomra is. Felnőtt lego :)
@BDZscoobydoo85 жыл бұрын
Tudom, hogy ez egy több, mint 1 éves videó, és hogy senki se fogja nézni a kommentemet, de valamiért a KZbin most dobta fel, és ha már végignéztem, gondoltam a végén feltett kérdésre válaszolok. Kizárólag 1 olyan indokom van, ami miatt soha sem fogok előre összeállított gépet vásárolni, ez pedig nevezetes az, hogy imádok gépet összerakni! Egy új gépben nekem ez az egyik legjobb rész, amikor minden alkatrész általam kerül beszerelésre, és nem készen kapom készhez. Nekem ez kb. olyan, mintha a LEGO összeszerelve érkezne. És oké, tudom, hogy vannak hátulütői, mint nem elég táp csatlakozó, kevés alaplapi ventilátor kezelő port stb., de ezek eltörpülnek az mellett, hogy egyszerűen jó szerelni ezeket. Aki mégis olvasná a kommentem, ráadásul a terjedelme se rettentette el, és eljutott idáig, annak köszönöm.
@adamberta72296 жыл бұрын
Elmegy rajta az aknakereső? (ez döntő szempont,hogy megveszem-e)
@Indebacsi5 жыл бұрын
De akkor szettbe vedd székkel monitorral stb, úgy most akciósan csak 5.2 millió ft.
@mt_attila6105 жыл бұрын
Én nem vagyok biztos benne nem elég nagy a gépigénye ennek a szarnak
@lubomyrrobertlajgut67134 жыл бұрын
Sztem egy 2 milliós gépen csak elmegy az akna kereső!
@norbertsandorfi4 жыл бұрын
@@lubomyrrobertlajgut6713 2 millióval még keveset írtál :D
@Leszter1006 жыл бұрын
Az eslő gépem 2004-ben egy sulinetes összeállítás volt. Akkor láttam életemben először listát hogy milyen alkatrészekből épül fel egy gép, nyilván nem is tudtam helyesen dönteni, és nem a játék volt a fő szempont. Az a gép kb 5-6 évig ment, kapott közben egy 256-os ATI 9600 pro vga-t. Aztán vettem egy Barracuda összeállítást a helyi műszaki üzletben, azt valószínű későn vettem, mert jöttek az i-s procik, és robbant a játékos ipar. Aztán 2012-ben vettem meg 1 éves használtan a most működő egyedileg összeállított gépemet. 2 rossz tapasztalatom volt összeállított géppel, de csak a tudatlanságomra tudom fogni az egészet. Ha úgy számolnának hogy alkatrész + munkadíj épésszel, akkor vennék (meg nyilván ha telne rá :D ) Igy marad az apránkénti csere használt alkatrészekre.
@gabor.kovacs6 жыл бұрын
Köszi a review-t srácok, jó, hogy csináltok ilyet, nem is tudnék ezekről nélkületek (antiflame, légyszi: szerintem tökmindegy, hogy szponzor vagy nem). Két szempontot dobnék be, az első megkerülhetetlen, az ár-érték arány. Értem, hogy keresni kell rajta, de szerintem az 1.8mFt az sok még úgy is, hogy a gépépítés legnehezebb elemeit (hűtéstervezés, megfelelő elemek egymáshoz válogatása) kiveheted a képből. Az elemek ára + 10-15% még reális lehet, de saccra itt jóval többről beszélünk. A másik szempont ami nekem az előzőnél sokkal égetőbb, hogy mi ez a gusztustalanság, amit "gamer" kulcsszó alatt művel az összes gyártó?! De komolyan erre nem mondhatja senki, hogy szép, csak ha provokálni szeretné a jó ízlésű embertársait (innentől mindenki triggered, yeah :)). 33 éves vagyok, játszom rendszeresen, meg is engedhetek magamnak drágább gépet, szerintem tökéletesen passzolok a célcsoportba. De ha erre gépre ránézek.. hát mintha egy kicsi pöcsikével megáldott vérjenőke tervezte volna, a többi apu pénzén gépet vásárló véregonkának. Olyan mint mikor megnyered a lottót és az első dolgod venni egy aranyszínű Hummer H6-ot. Tényleg nem hiszem el, ennyi idő alatt már leeshetett volna a gyártóknak, hogy lehetséges eladni drága (akár túlárazott) gépeket is nagy tételben, ha brutális az összeszerelési minőség, és extrán letisztult, szép házba tesszük (közelebb hajolok, mint Pisti és halkan annyit mondok: Apple (az utolsó pár évet ne nézzétek)). Pc-s grafikusként naponta kell elviselnem a mac-es kollégák teljesen jogos röhögését a gagyi gépházakon és perifériákon. És még a ledekről nem is ejtettem szót: szeretnék egy erős "gamer" szintű elemet a gépembe, már az óriási kihívás, hogy led nélkülit találjak, sokszor nem is megy ebben a kategóriában. Akkor aztán jöhet a hajnalig fórumozás, hogy vajon ki lehet-e iktatni a gejlül villogó bazári wurstlit az eszközről. Huh. Részemről amíg ez nem változik, marad a gépépítés, meg előtte a több hónapos kutatás, hogy mi is legyen benne.
@PUYOL856 жыл бұрын
Én annyira szeretnék venni egy ilyet, hogy nem igaz. Ha nem sajnálnám rá a pénzt. Meg ha lenne időm. Meg ha nem válna el az asszony, ha egész nap játszanék :D De egy 33 éves apukának sajnos a legtöbb ami belefér, hogy a céges Lenovo T470-en játszik 1-1 órát a Diablo 2-vel :) Pont ezért imádom nézni a videóitokat. Ti játszotok, én nézlek titeket, és ez így jó :) Csak így tovább srácok!
@BigJimmy6 жыл бұрын
Ennyi pénzért monitor is lehetne a dobozban...
@sarkoz04 жыл бұрын
Hátnem😂
@Proca19696 жыл бұрын
Én magam szeretem összerakni a gépemet kisebb nagyobb sikerrel. Otthoni hobbi használatra túlzásnak tartom ezt a gépet. De ettől függetlenül nagyon tetszik.
@matyi16566 жыл бұрын
Se időm játszani, se pénzem gépre. Már attól bűntudatom lett, hogy megnéztem a videót...
@panelparaszt19615 жыл бұрын
Közel 1millio 3 és csak egykárytával kapod eza két kártyás verzio van másfélmillais :S
@Aktetcis5 жыл бұрын
2000000 forint
@rolandjuhos10466 жыл бұрын
Mióta megvettem, szuperül működik,teljesen meg vagyok vele elégedve. Bár már kezd hiányozni a bal vesém.
@markuszart36176 жыл бұрын
Na ezen tolnám rendesen a minecraftot 😎😎😎😁😎😎😎
@mt_attila6106 жыл бұрын
BYAKUYA XD
@fazekasdavid40376 жыл бұрын
BYAKUYA De sztem nem veszi el full grafon 😭 Majd talan low-on Kappa
@markuszart36176 жыл бұрын
@@fazekasdavid4037 😂😂😂😂😂😂🤣🤣🤣
@markuszart36176 жыл бұрын
@Béla Kis ezt csak vicc-nek szántam 😂 egyértelmű hogy a minecraft helyett mariót tolnám 😁😁😁😁😁😎😎😎😋
@tamastakacs81856 жыл бұрын
Ebben az a szomorú hogy egyesek tényleg minecraft miatt dobnak ki ennyi pénzt. :(
@filiptormas13806 жыл бұрын
Végre új videó ilyen cuccokról nagyon jó lett
@haseo6 жыл бұрын
Jól néz ki, csak nevetségesen túl van árazva. Spec szerint még M2-es SSD sincs benne ami kissé röhej számomra. Meg durván 400 ezeret lehet spórolni ha külön rakod össze magad. Mondjuk a ház baszott jól néz ki, d e ezt a felárat akkor sem éri meg, pláne hogy erre már 4k-t kelle kötni nem 1440p-t meg 1080p-t. És egy normális 4k tv meg még 1 misi, ha monitornál maradok akkor meg a szutykabb predator 4k-s gsynces monitor is 200ezernél kezd.
@lipi76136 жыл бұрын
Jó a gépház, tetszik meg minden, de túl futurisztikus. Mondjuk ha hozzám vágnák elfogadnám. :) Jól összerakott a videó kérünk még hasonlóakat gépházakról. Csak így tovább!
@matto40556 жыл бұрын
Én soha nem vennék előre összerakott gépet. Egy gép építése hatalmas élmény számomra, valamint a config kitalálása is.
@balintfirle28186 жыл бұрын
Ezzel én is így vagyok de ezt a gépet nem nekünk találták ki. Ez azoknak való akik venni akarnak egy gépet ami tud mindent és azonnal tudnak játszani.
@tablettacriffer99036 жыл бұрын
Viszont aki nem akar bios frissitesel meg tobbivel baxkodni annak jobb az osszerakott pc
@sgeb49966 жыл бұрын
Még egy Tech videó, na ezért tartom EZT a legjobb csatornának!!!! Piszok durva ez a cucc. 10 magos i9? Éppen azon gondolkodom, hogy nem-e lehet ezt is kiváltani 2 kisebb Intel procival olcsóbban mint ahogyan a GTZ Titan-z esetében mondták sokan anno, hogy 2 db gtx 1070 Ti kiváltja, és hogy legfeljebb helyspórolás szempontjából lenne érdemes az előbbit venni. Igaz, hogy ehhez más alaplap kéne, és hogy ez egyben, saját gépházban kapható dög, de ez akkor is érdekes problémakör. Gyűjtői kiadásnak abszolút megfelelő ez a cuccos.
@kolonics12266 жыл бұрын
Előre összerakva nem vennék gépet hiába ilyen állat a külső én szeretem válogatni az alkatrészeket nézegetni a benchmark videókat és magam összerakni a gépet az olyan külön élmény utána mintha jobban menne a gép :D
@SDavid33886 жыл бұрын
Őszinte leszek. Rohadtul meglepett hogy ez "csak" 5-600 ezerbe fáj. Igazából én AMD párti vagyok szóval egy 150-200-at tuti megtudnék spórolni és az a gép is hasonlóan jó lenne. Külsőleg se az esetem mert a letisztult dolgokat bírom de az ára tényleg meglepett. Egyébként én szeretem magam összerakni a gépem de sok időt meg lehet spórolni ha az ember előre kész gépet vesz csak nagyon jól kell választani. Bár manapság már bármelyik boltban összerakják neked a géped ha lusta vagy vagy nincs rá időd és abba is azt teszel amit akarsz.
@lazarusz0076 жыл бұрын
Én szívesen vennék komplett buildet ha minden kritériumnak megfelel számomra .
@lexthegod6 жыл бұрын
Yeees Újra VR TECH videóóóó, ez kell, már nagyon vártam! :)
@zsigmondforianszabo46986 жыл бұрын
5:03 kielégülés más módon
@Zs0mbr5 жыл бұрын
Köszönjük ferencnek, hogy megépítette ezt a gépet. :-)
@XDesit006 жыл бұрын
Miért Win10 Home van egy ilyen kaliberű számítógépen? :D
@fabianjozsef72324 жыл бұрын
Mert az a Windows XP nem futna rajta
@XDesit004 жыл бұрын
@@fabianjozsef7232 Végül is prebuilt. Mit is vártunk
@Pluskat786 жыл бұрын
Szerintem az a piaci rés amit Pisti említett az idehaza nagyon szűk. Nem hiszem, hogy ennyi pénzért idehaza ez a gép olyan nagy hézagot töltene ki. Nagyon szép gép, eszméletlenül jó teljesítménnyel aminek ára van, és azt hiszem ezt az árat idehaza nagyon kevesen engedhetik meg maguknak.
@sanyikadaroczi40366 жыл бұрын
Soha nem vennék előre összepakolt gépet... Főleg nem az Acer-től :) Részegen igényesebb konfigot építek mint ez az RGB fututisztikus okádék ház :')
@r2d2fromstartrek5 жыл бұрын
Rajta
@tustuankiller22726 жыл бұрын
Jani lesz ebből nyereményjáték xd jó vidisek vagytok csak igy tovább
@peterabonyi48116 жыл бұрын
Itt hollandiában ez a setup majdnem 5000€.. Még itt sem átlag árkategória..😂 Úgy elgondolkodtam, h ez még csak nem is a top felszereltség, itt tényleg határ a csillagos ég. Egy dologgal nem értek egyet viszont: az 5-7 évig nem lesz gond a géppel.. Ez ma már szerintem csak mese. Ha folyamatosan akarsz új gamekkel is játszani évente egyszer(de inkább 2x) upgrade, 2NAGYON MAX 3 évente teljes gépcsere. Amit ugye a winfos is “támogat”, mert ugye mindig kitalálhák, h mihez adnak támogatást/drivert, mihez nem, majdnem mint laptopoknál.. Amúgy tényleg jól néz ki, csilli-villi, meg minden. Kössz az infót meg a videjót😂 Ja, ami számomra a legundorítóbb az előre összerakott gépeknél/laptopoknál: megveszel egy gépet ENNYIÉRT, és tesznek rá egy win10 Home Editiont, amivel az admin beállítások fele nem érhető el(LOOOL) szóval ha úgy akarod használni a gépet, mintha a TIÉD lenne, akkor gyorsan vedd meg a win10pro-t még 150€-ért. És ha az office is kell, akkor azt is megveheted külön. Akkor, amikor kifizettél egy ekkora összeget, valójában nem igaz, h “bedugod a villanyba, bekapcsolod, oszt megy”. Szerintem nem bill meg egér kell mellé, hanem egy full windows. (Pont azért adnak ilyen “szarokat”, mert mindenki tudja, h aki játszani akar, nem ezekkel fog. És ugye a gépépítéshez meg windowstelepitéshez hüjének tartanak, de kéne egy reinstall elsőnek.. 😂 Sok sebből vérzik ez. Amikor a Level one-t megcsinálták a srácok, az pont ezért(is) volt fasza, mert nem sak a gépet rakták össze, hanem a remdszert is optimalizálták. Töredékáron. Na AZ bedugod, bekapcsolod, jáccó! Olyanra van igény :)
@adamszekely26946 жыл бұрын
Én meg épp azt veszem észre, hogy pont hogy nem úgy működik a dolog mint anno amikor még "gyerek" voltam, hogy apám megvette a pentium 1-es gépet, azt rá 2 évre már dobhattuk ki a gépet annyira szar volt a következő generációhoz képest... Most egy 8 éves gépen még mindig "elfut" úgy ahogy egy zsír új játék. Ez régen kurvára nem így volt. :D Lehet igaz amit mondasz hogy ha full full full ultrán nyomod akkor mindig kell venni újat, de szerintem ha csak 1-2 beállítást lejjebb húzol máris elviszi egy 3 éves csúcs gép simán a játékot. GTX 1080-al simán elfuttatsz mindent, azt azért az se ma jött a palettára. de ha azt vesszük, a 7-8 éves levetett gépemmel a kistesóm tud otthon játszani pl egy tavalyi játékkal, igaz butított grafon, de a játékkal tud játszani... Régen nem így volt, akkor fel se tudtad telepíteni. Egyszerűen nem engedte. Szóval szerintem mostanában "megéri" venni egy drága gépet, ha valaki nem akar max max max-on játszani, elég neki mondjuk csak a sima HIGH, akkor egy 200 ezres géppel tuti még egy 5-6 évig simán el fog tudni játszani :) DE NE LEGYEN ÍGY! mert akkor az azt jelenti hogy valami nagyot fog végre fejlődni az ipar :) én már várom hogy a gépeknél is legyen valami nagy robbanás ne csak a telóknál... :) Béke! :)
@peterabonyi48116 жыл бұрын
Háát.. nem tudom. Én nagyon sokáig gameltem csak pc-n, konzolt csak haveroknál láttam, és kb 30 éves koromig nem volt talán. Mivel csóró melós voltam/vagyok(😂) középkategória volt ( amit szerintem az átlagember kb megengedhetett magának) a teteje annak, amit megvettem, és mindig én raktam össze minden gépemet, az elsőt kivéve. Már akkor az volt, h év elején ram kellett, aztán é végén új videókari( de ugye gyakran ahhoz már új alaplap,mer a “régi” ezt már nem bírta..)és most, ahogy nézegetem a gépeket, ugyanaz. Ja, eljátszogatsz egy 5 éves gépen a GTA 5-tel mediocre, annyi... de ha csak butított vrafikával tudsz/akarsz játszani, azt minek? Ne érts félre, sosem voltam “látványbuzi”, h csak az érdekeljen, h néz ki a játék. De -főleg a maiak ál-sok olyan játék van, amiből a gyengébb grafika fengeteget elvesz a játékélményből. Ezért váltottam tavaly ps4-re. Nehéz megszokni, más élmény, de nem kell kompromisszumokat kötni. Majd ha lesz annyi pénzem, hogy egy ilyen kategóriájú gép árát ki tidom csengetni évente2 évemte, akkor talán visszaváltok, addig meg marad a konzol. :) winfos nélkül😂
@adamszekely26946 жыл бұрын
Ps4-en sose kapod azt a grafikát... Miért hiszed azt hogy az abba levő videokártya fejlődni fog a korral? A konzolok is elavulnak. Ugyanolyan tempóban. Csak a legtöbb játékot nem is tudod olyan grafikán futtatni eleve mint PC-n. Sőt. Van egy csomó játék amivel én ultrán nyomom a ps4-en viszont sokkal gagyibban néz ki. De ezen nem fogunk összeveszni kinek ez kinek az. Viszont abba egyet érthetünk hogy amikor kijött pl a gta 4 meg annak idején még a 3, ott nem volt kérdés hogy bárhogyan is elfusson a gépeden mert fel se engedte telepíteni ha nem a legújabb legdrágább volt. Ha meg meghackelted és ráerőszakoltad volt 5-10 fps-ed jó esetben extrém low grafon. Csak akkoriban még nem a design fogott meg. A játékélmény nem ultra high-on jött létre hanem ott hogy leültél és egyszerűen nem tudtál felállni annyira jó volt. Az elmúlt 5 évben nem kötött le semmilyen játék. Kipróbálom tök jó, kiadok érte 20 ezret azt soha többet nem játszok vele. Ha jövőre kijön egy játék amit a gépem nem visz el majd ultrán csak high-on és ezért nem is lesz élvezhető a játék akkor az egy szar játék. Én csak ennyit tudok mondani :) asszem tavaly előtt vettem egy gtx 1060 6gb-ot egy i7 kozepes procihoz. Eddig még nem nagyon akadt semmilyen játék. Tök élvezhető minden. Ha a régi tendenciát követnénk, akkor amikor fel akarnák telepíteni egy 2019-es játékot akkor kiírná hogy sry szar a géped. Jelenleg annyi a változás hogy nem ultrán játszok hanem csak high vagy az alatt egy két beállítással. Úgyhogy szerintem megéri jó gépet venni manapság... De a konzol is király amúgy. Kinek ez kinek az.
6 жыл бұрын
Fejlesztőként mondom erre bátran, hogy butaság. Egy közepes gép is simán kihúzza minimális kompromisszumokkal legalább 2-3 évig. Egy csúcs gép nyilván sokkal tovább. Ráadásul most már csak akkor kell erősebb vas, ha 4k-ban akarsz játszani, a 1080p-t a legtöbb játéknál még az nvidia 9xx-as sorozata is kiszolgálja egy normális i5 társaságában. Pédaként itt az forza 7, amit egy 1080 (nem ti!) is simán visz max. beállításokkal 4k-ban, 60Hz-es frissítéssel. A 2080ti is csak azoknak éri meg, akik a 9xx vagy még régebbi kategóriáról váltanak, 4k-ban akarnak játszani és évekig nem akarnak hozzányúlni.
@ashenone74806 жыл бұрын
Mégegy néző Hollandiából. Pacsi Geersdijkből :D
@balinttoth84786 жыл бұрын
Nagyon jo lett Így tovább Vennék előre összeszerelt gépet jó konfigot jó áron. Bár manapság nem sok időm van gamingre . De ez adja 😎😎
@boco-97976 жыл бұрын
Már kérdezni akartam, hogy hány millió aztán láttam, hogy 2.
@FreddyFaZebearzzz6 жыл бұрын
Köszönöm hogy ilyen nyálcsorgatós érzésben volt részem.Ha lenne ennyi pénzem abban a pillanatban megvenném
@leventenyari71016 жыл бұрын
Ha egy éven át vizet iszok és kenyeret eszek margarinnal csak,akkor biztosan lesz pénzem rá
@peterbrunner52986 жыл бұрын
Nyugdíjas éveid végére😂😂😂
@Teawaykukac6 жыл бұрын
Nagyon felment mostanság a margarin ára!
@Warlock936 жыл бұрын
Meg kell mondjam,rettentően szép gép,masszív mint egy vasbetonbunker (Pisti nyögéseiből itélve) .Én speciel sosem vettem vagy szeretnék venni előre épített buildet.Valahogy én úgy tartom hogy ha már gép,akkor minden egyes darabkáját az én kezem által tegyem össze egy egységgé és enyém legyen az öröm hogy leges leg először kapcsolhassam be a gépet :) .Inkább a lusta vagy ötlettelen embereknek való az előre épített build szerintem,csak bedugod és kész (mint az Iphone),persze van előnye hiszen már helyetted tesztüzemelték hogy minden passzol,gyakorlatilag a szádba adják.Én szeretek el legózni és utána büszkén vigyorogni hogy igen ezt én raktam össze és patentosan megy is :)
@kristoflaszlo0056 жыл бұрын
Azért az ekkora csomgba bele fért volna még egy predaror z35 monitor
@knorr26506 жыл бұрын
én a hamust hiányoltam de igen igényes gépezet VR THE BEST
@benke1026 жыл бұрын
"Balblablablablablabla...... (apple)" 😂😂
@andrasjoo34626 жыл бұрын
Radium.hu-nál volt szerencsém megvenni az első előre épített asztali gépemet. Ennek oka főleg az volt, hogy akkor nem értettem nagyon a számítástechnikához, de volt egy csomó játék amivel meg játszani szerettem volna. Ennek az lett a vége, hogy kb day 1 processzor hűtőt kellett cserélni benne, mert a gyári képtelen volt még normál használat mellet is értelemes hőfokon tartani a gépet. Ebből az következett, hogy a 3 éves garit el is vesztettem, ugyanis volt a gépház szerlőoldalán egy kis vízjelezett matrica ami természetesen megsérült a csere folyamán. Mikor már kezdett nagyjából működni a dolog, a videókártya ment tönkre kb 2 év nem túl intenzív használat után....Nem ez volt életem biznisze, de azt biztos megtanultam belőle hogy előre összeszerelt gépet ne vásároljak és hogy hogyan rakjam össze a sajátomat... Totally worth it
@tamastakacs48666 жыл бұрын
Embere válogatja, hogy venne-e előre építettet, ás speciel soha, diplomás informatikus gamer vagyok, aki 10 éves kora óta bütyköl gépeket, ha nem magam rakom össze elmarad a karácsony érzés :D Aki viszont nem hozzáértő inkább hasonló, olcsóbb megoldást ajánlanék, mert ha nem akar elindulni, rossz alkatrészt vettem stb. elég keserű dolog tud lenni. :D
@borko8836 жыл бұрын
És ha informatikus vagy? Mostanában hardveres informatika elég csekély óra számban akad a szakmai vizsga meg phej
@carvermajor89856 жыл бұрын
amiről soha nem esik szó : nem tudják megépíteni, de nem tudják szoftveresen sem felépíteni és átlátni, csak a fórumokon szidni a 'winFost' :(
@borko8836 жыл бұрын
@@carvermajor8985 Csak is a jó öreg DOS nem kell ide más hehe
@carvermajor89856 жыл бұрын
DOS-os PUBG .... én végiggondoltam, Te ne tedd :)
@borko8836 жыл бұрын
@@carvermajor8985 Poénnak szántam ha nem esett volna le.
@olafsastro6 жыл бұрын
14:00 Igen Pisti, en vasaroltam is! Es nem bantam meg :) Ugyan ugy lehet böviteni, söt ha elakadnek a bövites közben, van telefonszam, amit ha felhivok elvileg segitenek :D Viszont ami nekem van, nem ennyire beton rendszer, de en meg vagyok vele elegedve. Szinten i7, 1070, 16 giga stb. Szerintem egy ekkora gepre (meret es teljesitmeny) nagyon keveseknek lesz penzük, de az Acer oldalat nezegetve meg a Nitro 50-re se mindenkinek fog telni. Ezzel nem lenezni akarnek barki is csak mondtam. Szoval, öszinten szolva biztosan lesz aki ezeket megveszi, csak kerdes hogy megeri e ennyiert :)
@useronetwenty56 жыл бұрын
csak úgy mondom hogy 1.799.876 ft be kerül
@LainIwakuraOG6 жыл бұрын
ja de NVIDIA RTX 2X2080TI CSAK 2.100.000 SZERINTEM JO XD
@peterkapus91536 жыл бұрын
Ennyiért tényleg a Ramokon spóroltak? Hát mi az ami benne van legalább lehetne RGB.... Vagy csak nekem szúrt szemet? Azt hittem mikor kinyitja tele van vele az összes slot.
@kody21326 жыл бұрын
Mi az az 1 millió forint???? Semmiiiiii
@zoltanbarcza16636 жыл бұрын
Nekem is az szúrt szemet egyből, mondom mi a fene?!
@asakalkrsyx43046 жыл бұрын
@@peterkapus9153 Minek 32gb Ram-nál több? Minek 12-nél több egyáltalán? wtf
@adamkovacs71986 жыл бұрын
5:18 Milyen csapágy van a kerékben? (A videó legérdekesebb és legfontosabb része)
@dzsozeTTa6 жыл бұрын
Azért szégyen, hogy ennyi pénzért nincs színre fújva a belseje...
@halmosgyorgyi19866 жыл бұрын
A gépet összerakó Ferenc (10:05) most nagyon híres lett. :D
@harazs38826 жыл бұрын
nem vásárolnék előre készitett gépet mert alkatrészenként ha megveszem olcsóbb
@tatrateahun63446 жыл бұрын
Igen, de ez azoknak jó, akik nem tudják, hogyan kell összerakni.
@patrikdobosi59093 жыл бұрын
Nekem ez a gép nagyon adja. En egy előre összerakottat szeretnék világítósat, szóval ijesmit, világítós billentyűzet, világítós egér és világítós fejhallgató. De ha még nem is világítanának annak is nagyon örülnék
@palacsinta66226 жыл бұрын
"gaming" "nem játékszer" 😂
@Danel-a86 жыл бұрын
Nagyon baszó gép ! orálisan meg bamegolja a konzolokat :D ! A kinézete meg nagyon beteg kívül és belül is ! Szerintem minden gamernek egy ilyen gép az álma :) . szívesebben állítanám ezt fel karácsonykor mint egy karácsonyfát , ez szépen világít :D
@drglitches51996 жыл бұрын
FERENC
@Djkoby450sx6 жыл бұрын
Egy igazi gazember színész vagy Pisti. A jó értelemben. 🤟😉✌️👍 fasza a videó. Mint mindíg.
@peti9606 жыл бұрын
Jó ocsmány :D
@balinttihany6 жыл бұрын
Maga a gép kinézetre(teljesítményében is) nagyon baszó... de persze nem az átlag magyar embernek van kitalálva. 2. Kérdésre válasz: Én egy jó ár-érték arányú előre összeépített gépnek nagyon örülnék és ha nem több mondjuk 170.000Ft-nál nagy eséllyel meg is venném. A videó isten király lett köszi nektek a sok videót!
@erik.juszku6 жыл бұрын
értem én h magas kategória de 2.300.000 ft ből inkább egy kocsit veszek:D nem tudom ki h van ezzel:D! de nyilván aki vesz egy ilyen gépet annak nem kell már kocsi mert több kocsija van neki mint józsán az embereknek :DDD
@kovilil6 жыл бұрын
Nekem nagyobb prioritás hogy legyen majd egy jó gépem, mint hogy kocsim legyen, és perpill egyik sincs, szóval előbb lesz egy ütős előreszerelt gamer gépem, mint kocsim. Nem ez, meg valszeg messze nem ennyiért, hacsak nem nyerek a lottón. :D
@uloler13696 жыл бұрын
Miért gondolod azt hogy akinek hasonló árkategóriájú számítógépe van, annak sok kocsija is van? Abszolút nem igaz. Ne hidd azt hogy aki gazdag, az rögtön telhetetlen, mert nem így van.
@erik.juszku6 жыл бұрын
@@uloler1369 atya ég! Te komolyan nem fogad fel haver amit irtam???!!!! Ez irónia de nyugodtan ha te minden reggel bal lábbal kelsz fel akkor köss bele mindenkibe
@erik.juszku6 жыл бұрын
@@uloler1369 és attól még tesz ha beleteszed a kommentedbe hogy "abszolút" Attól még nem lesz értelmesebb és te se tűnsz okosabbnak!! ;D
@uloler13696 жыл бұрын
Ahogy gondolod.
@danigerhat6 жыл бұрын
Én körülbelül egy hónapig válogattam össze az alkatrészeket, és naponta nézegettem az árakat. Nagyon élveztem azt az időszakot, nem cserélném el egy előre összerakott konfigra. Plusz még pénzt is spóroltam vele, illetve tisztában vagyok, hogy mi van a gépemben, idővel mit kell majd esetleg cserélni. Viszont abszolút meg tudom érteni azokat is, akik ilyen terméket választanak. Felnőtt, elfoglalt és tehetős emberek, akik nem műszaki beállítottságúak, lehet hogy egy gép összerakása nem okozna akkora örömet, de a magasabb játékélmény miatt mindenképp pc-n szeretnének játszani. Azonban kíváncsi lennék, hogy tényleg van-e akkora piaci rés, amelyet ezek a termékek ki tudnak tölteni.
@gaborg30196 жыл бұрын
Túlárazott szar, egy 5000 forintos, belül festetlen, műanyag házban. Ez annak jó, aki tele van, de lusta(vagy nem tud), hogy építsen magának ennyi pénzből egy nagyságrendekkel szebb és jobb hűtéssel rendelkező konfigot. Ennyiből full vizes rendszert rakok össze és még marad is.
@gaborg30196 жыл бұрын
Nem hozzáértőnek nem ajánlott vizet építeni. Amit én építek, az nem ázik el. :)
@janoskopasz86186 жыл бұрын
Ha minden szempont optimális (hasonló árban van mint minden alkatrész ára+ összekalapálás) átgondolnám hogy vegyek-e mert sokkal gyorsabb nem kell esetenként pulssz heteket várni valamire (ram) mert rossz helyre szállítják, nem nézem be a proci hűtő foglalatát stb, de hát végülis ezekben rejlik a gép összelegózásának a varázsa. Ha viszont egy ehez hasonló gép fejlesztésére adnám a fejem azzal belerondítanék magába a "predator barnding-elt" dizájnba amit valaki szépen megterveztek. Nem mondom jol mutatna az asztalon, de szerintem maradok a saját "építésű" gépnél. De meg ha vennék is a billenytűzettel meg a patkánnyal nem nagyon tudnék mit kezdeni.
@antalhobar23346 жыл бұрын
Én ezeket az előre összerakott gépeket eléggé csípem,nem kell vele sokat vessződni csak megrendeled és pár nap múlva már meg is kaptad. Gyorsan összedugod és mehet is a gaming. Csak hát igen.... az ára,nem épp ember barát. De aki ennyiért vesz gépet azt teljesen hidegen hagyja, ez tény (sajátos vélemény) Megint jól összeraktátok a videót srácok,GG #diló
@laszlokocsis58626 жыл бұрын
Viszonylag kis szériás luxus erőgép. Az i9 szériát értelmesen kihasználni tudók piaci igénye ezrelékekben mérhető az új gépek vásárlói között. Léteznek a világon olyan grafikai szoftvereket használó mérnökök, akiknek muszáj megvenni ezt a gépet. A várható bevételhez képest ez nekik akkora befektetés, mint nekem egy hdd-ssd upgrade a laptopomon. Ezért nem nyavalygok, hogy én három csúcsgépet rakok össze ennyiből. Az ára ehhez mérten elfogadható. Ha pl. nekem kellett volna a négyes metró 3D-s látványtervét előállítani én sem szarakodtam volna mindenféle Mekk Elekkel, hogy kibasszak magammal.
@ldavid80006 жыл бұрын
Fura volt, hogy nem volt AllttA intro, de csak kaptunk egy kicsit belőlük 😉 ! Atom a videó, atom a gép, köszönjük, srácok!
@gergelyprincz61686 жыл бұрын
Igazából én annak örülnék a legjobban, ha lenne átmenet a kettő között. Én személy szerint szeretek számítógépet összeszerelni, minden dobozt kinyitni, az alkatrészeket közelről, alaposan megnézni, viszont a hajamat tudom tépni, amikor az alkatrészek kompatibilitását nézegetem vagy éppen hasonlítom össze. Én örülnék, ha lennének olyan csomagok, amik előre össze van készítve és nekem kell otthon összerakni. Nyilván a garancia miatt ez nehezen kivitelezhető, de szerintem vannak még olyan emberek mint én, és lehet, hogy beérik a kevesebb garanciával is.
@jozsefszabo69056 жыл бұрын
Az élmény nekem kell, hogy én tervezem és rakom össze :) bár lehet légtechnikailag nem olyan tuti mint ez, de azért egész jót lehet építeni! :)
@DriszanderHoul6 жыл бұрын
1:37 Amikor egy magas csajhoz mész oda bepróbálkozni Igen , vásárolnék olyan gépet ami megfelel az elvárásaimnak. Ugyan ott tartanék ha darabokban venném meg az alkatrészetek, bár így kihagyom az összeszerelés élvezetét de valamit valamiért mivel nem lesznek kompatibilitási problémák garantáltan.
@ZsocaTV6 жыл бұрын
Örülök hogy megmutatják, mit tudnak csinálni, nagyon fasza, csak senki nem fogja megvenni :/
@b0o0msl4ng86 жыл бұрын
Nekem meg van ez a pc 2 hónapja, nagyon jól teljesít. Leárazottan rendeltem :3 Az ára kevesebb mint a 21 X-é .
@yoyanka61536 жыл бұрын
Én őszintén nem vennék előre épített pc-t mert az esetek 90%-ban drágábbak mintha külön venném meg az alkatrészeket és szerintem egy nagyon jó elmény a saját kezeddel összerakni a konfigot,amennyiben ertessz az öszzerakáshoz😃
@rolandcsali89756 жыл бұрын
Threadripperel lehet majd kapni? persze 32 magos és a 64 szálas ra gondolok.
@fejerlajos57786 жыл бұрын
Bitangul néz ki, bár én a szolidabb megjelenést szeretem, ez már-már túl agresszív, teljesítményben is állat, de ennyi, sose vennék előre összerakott PC-t. Az egész legnagyobb szépségét, hogy magadnak rakod össze a gépet, és így teljesen egyedi, mert nincs két ugyan olyan konfig, azt teljesen elveszi. Olvasgatsz utána, teszteknek nézel utána, igazodsz a piachoz, stb, megfontolod az egészet, aztán otthon neki ülsz, összerakod, és tudod, hogy "Ezzel megmelóztam", az pótolhatatlan. Plusz, hogy egy ilyen konfig messze nem kerül több, mint másfél milkába, ha magadnak rakod össze. Oké, persze, ilyen házat nem szerzel, de én szemly szerint nem is akarnék. Ami NAGYON nem tetszik: A gép belseje igazán kaphatott volna valami fehér vagy vörös vagy fekete, vagy akár a kívül domináló arany(?) (az arany szín a telefonok óta eléggé tág "fogalom" lett :D ) festést. Így olyan hatása van, mint ha egy szabvány ATX háznak a vázára lenne építve az egész... Az ODD hely ezt még jobban megerősíti.
@darthvader56895 жыл бұрын
Kérdések: A zajszintje eléri e a lopakodó szintet? Milyen pofát vágna a Maxon Cinema 4D Studio R20-ben az UHD-s rendereléshez. Ja és egy apróság, a Passziánsz (Nem a Windows gyári) elfut rajta?
@ArchuS956 жыл бұрын
Ettől konkrétan leesett az állam. A teljesítmény miatt is, de inkább a technikai megoldások és a plusz tartozékok miatt. (Az objektív nyújtásától meg behányt az agyam de járulékos veszteség.) Én speciel kb 4-5 éve vettem azt hiszem egy előre összeállított PC-t és a mai napig nem nyúltam hozzá. Meg vagyok elégedve vele, bár nem ártana lassan upgrade-elni. Megvan az előre összerakott és az épített gépeknek is az előnye/hátránya, sokan sok helyen kivesézték ezt. Én ha új gépet vennék, nem dobnám el egy ilyen csomag lehetőségét, főleg a kényelmi szempontok miatt. :) További jó munkát srácok, WeAreTheVR!
@thekuby88616 жыл бұрын
Az igen hallod ő Pisti ez a gép valami nagyon ütős lehet !!!!!😉😉😉
@hulyegyerek59326 жыл бұрын
kinek kel kazán ,vagy kályha? itt a gamer pc amivel játék közbe vagy 40-fok meleget csinál a lakásba tetőlapon lehet tojást sütni vagy esetleg ruhát szárítani +grátisz disco gép mert villog mint állat +grátisz légkondi
@adamleanyvari52156 жыл бұрын
Szerintem meg az a PÓLÓ Az Igazi csemege ebben a videóban!! Egy olyan kell nekem :D
@MagyarVRtus6 жыл бұрын
Bár világ életemben én raktam össze a gépeimet de a válaszom: igen, vennék ehhez hasonló előre összerakott gépet ha a bővíthetősége teljes mértékben megmarad. Az optimális hűtés megtervezése, az alkatrészek összehangolása (pl. táp, memória optimális kiválasztása) mindig a lustaság küszöböm alatt maradt sajnos :D Nyilván drágább lenne egy ilyen megoldás a legolcsóbból összerakni kategóriához képest de megérné a plusz ráfordítást már csak az összeszerelés ideje miatt is. Garancia intézése is egyszerűbb. Persze aki szeret legózni PC-vel annak érthető, hogy nem kell egy ilyen setup. :)
@Gyurban_Flektor6 жыл бұрын
A New Yorkos részt nem tudtam hova tenni és először azt hittem a WTC-re gondolsz: Nem baj, hogy ledöntötték a két tornyot mert itt van egy harmadik ami nagyobb és drágább :D Utána futottam csak össze a New Yorkban készült videótokkal.. :D
@peterkelemen59816 жыл бұрын
Ott van 10:03 büszkén építette Ferenc :D köszi Feri :)
@KaneBear16 жыл бұрын
Szerintem jó hogy végre ez is beindult. Mint minden másban (varrás, villanyszerelés, gépépítés, autószereleés) vannak olyan emberek akik maguk csinálják és vannak olyanok akiknek ez olyan mint a gyárban dolgozás. Szóval ezzel ad 1 több pénz a cégnek, ad 2 egyszerű PC gamereknek egy olyan megoldás mint amint pl. a H&M biztosít ruhákban, mikor mondhatnánk azt hogy miért nem varrod meg otthon és milyen szó lesz. Szerintem Ez fontos az emberi kereskedelem óriási hálózatában. Jó hogy nem csak Dell, Lenovo, és HP irodai gépek vannak a piacon (néha előfordult workstation, ritkán gamer pc is pl. HP-nál, de nem sűrű.)
@istvannagy61066 жыл бұрын
Mindig is voltak előre épített gépek noname házban is, és azok se csak irodai gépek voltak. Persze az más kérdés hogy a nagy gyártók rájöttek hogy a gémer pécét azt jól el lehet adni némi szorzóval.
@dani00016 жыл бұрын
A gép árát tekintve szerintem elég kevés vevője fog akadni. Én úgy vettem észre, hogy kis hazánkban mindenki a lehető legolcsóbban akar megúszni mindent. Így a Brand-elt gyártói összeszerelt gépeknek nálunk úgy hiszem, nem annyira van piaca. Főleg ennek a bitang szörnynek :D Én úgy vagyok vele, hogy jó egy előre összeszerelt gép mert az alkatrészek kompatibilitási problémáival és egyéb megfelelő hűtési megoldásokkal és az összeszereléssel nem nekünk kell vesződni. De jelenleg erre kínálkozik olcsóbb mód is. Számítástechnikai szaküzletek előre összeszerelt gépei. Illetve ha szívesen összeszerelnénk de nem tudjuk összeválasztani a megfelelő alkatrészeket akkor mindig segít a TheVR Fórum :D
@zsoltmolnar81196 жыл бұрын
Szerintem azt az érzést amikor kibontod a dobozokból az alkatrészeket,összerakod szépen figyelmesen és mikor legelőször életrekelted a saját gépedet na az megfizethetetlen. De ez csak az én véleményem.
@boroscsaba13315 жыл бұрын
Az alienware area51 marad a kis kedvenc nálam. Nem tudnék invesztálni egyikre sem, viszont az a design teljesen magával ragadt 😊
@DragsterHuni6 жыл бұрын
Vese eladó! :'D Kell ez a gépezet :D.
@habro36326 жыл бұрын
Sràcok! Ti tudjátok hogy hova kerül ez a gép. Egyik ismerősnek elpasszolják vagy megtartják? Nem azt mondom hogy sorsolják ki mert nekem nem kell csak kiváncsi vagyok.
@GameZoneWithPeter6 жыл бұрын
Szia! Nem tudnál ebben segíteni? Lenne egy i7-5820k-m3.8GHZ-MEGY. Egy msi x99 gaming 7lapban. És egy msi gtx 1080-am és ramból corsair vengace 16GB 3GHZ cl15. Corsair rm750táp. Hdd frissen vásárolt. VD green 3TB 7200RPM. SSD Samsung 840 Evo. A géppel az lenne a probléma hogy, minden játék akad rajta kis és nagy felbontásban is minden driver a legfrissebb. Eredeti win 10 64 pro. És az gyanúm hogy a proci nem hajta ki a videókártyát. GTA V Ben full hd felbontásban ha füves területre érek akkor 20-30FPS kőzötti Fps-m van. De ha natív 4K felrakom a felbontàst úgy a videokártya 89százalékon megy és ugyan úgy akad minthogy ha nem is változtattam volna. És ez minden játéknál így van. Ebben tudnál nekem segíteni megköszönném
@LukácsDávid6 жыл бұрын
Biztos vagyok benne, hogy megvan az a réteg aki gondolkodás nélkül megveszi függetlenül attól, hogy mennyibe kerül. Az olcsóbb kategóriás kész buildekkel az a baj (magyarországon legalábbis biztos) hogy úgyis a legtöbb emberben az lesz, hogy olcsóbban össze lehet rakni. És aki az alacsony árkategóriát keresi az azért keresi mert be kell osztania a pénzét tehát a még olcsóbb megoldást fogja választani ami ugye nem a komplett build hanem majd a szomszéd joci ért hozzá ő majd összerakja occsóbban. Slussz poén... pesten minden második csaj táskáján lobog a LV meg a MC logó a srácokon meg a gucci sőt az FKF es reggelenete CK pólóban sepreget... Nem értem mi a gond a build árával ha így kivannak tömve a sok paraszt :'D ;)
@balee1116 жыл бұрын
Nagy gép... Dell 930 as 4 unitos servere megvan?
@andrasbakos77516 жыл бұрын
Sziasztok az lenne a kérdésem hogy hol tudnék vássárolni m.2 és SSD Backplates-t? Olyan kellene amibe felirat van kivágva!
@martonbalogh49876 жыл бұрын
Sziasztok! Az lenne a kérdésem hogy teljesítmény szempontjából egy 1060 3gb vagy egy 1050ti 4gb oc éri meg jobban? A választ előre is köszi.
@PartyLoro6 жыл бұрын
Én személy szerint szeretek gépet összerakni, személyre szabni, a kábelekkel bogarászni, hogy a végén láthassam a szép és működő végeredményt. Ezért közepes vagy nagyobb méretű PC-t "biztosan" nem vennék előre összerakottan, viszont egy mITX-be nem biztos hogy bele mernék kezdeni bevarázsolni egy gamer konfigot, szóval abból lehet vennék így.
@lajoskovacs14544 жыл бұрын
Jók az összerakott gépek, már ha minőségről beszélünk, a csatorna nézői nagy többségben imádják ha ők választhatnak kutakodnak , utánajárnak stb, viszont akit nem érdekel a téma nem fog ezzel annyit foglalkozni jó esetben átbeszéli az eladóval kb mit szeretne , mire használná , mennyiiért és összeraknak neki ez alapján egy gépet.
@zoli.99976 жыл бұрын
11:21-nèl mi az a jó kis muzsika?? Címe??
@Szeghjani6 жыл бұрын
és ez marad nálatok mint a laptop vagy vissza kell küldeni ? és ha marad kié lesz ez build ? ? ha marad pisti vs jani bunyó lesz :)
@davidkovacs91546 жыл бұрын
Igen örülnék egy előre összerakott gépnek! Jóóó nyilván tudom hogy mekora élmény össze rakni saját magad de ha megfizethető áron van egy eléggé elfogadható konfig akkor simán! :D
@ferenczi_mihaly6 жыл бұрын
Nagyon jól nézki, ez a gépház nekem nagyon tetszik, a színeknék inkabb a pirosat vagy árnyalatait jobban bírnám, de ugye ez mindekinek eltér mit szeret.
@kacsa1st6 жыл бұрын
gyerekek most csapjatok le rá!!! a honlapon néztem és a 2db 2080Ti-vel szerelt verzió most 130 000-el le van árazva. ment is a kosárba mert 2 200 000-ért megéri!!! :D bár inkább 4 ájfónt kéne vennem a családnak mert azt többen látják ;) egyébként tetszett a vidi! jöhetnek még ilyen csúcs ketyerék, legalább itt láthatok ilyesmit :D
@gaborlakat72176 жыл бұрын
Túl van árazva, még ha i9 és 2db 1080 van benne. Mi a lófasznak? Egy átlagos játékbuzi aki fullon akarja tolni az sem tudja kihasználni. Ez a gép vagy tervező gamernek éri meg, aki vissza is tudja vele hozni az árát vagy nagyzolós fasznak való. Béke! A videó ettől függetlenül fasza lett.
@uloler13696 жыл бұрын
Tehát aki ezt a gépet megveszi (vagy hasonlót), az vagy "tervező gamer" vagy nagyzolós fasz? Nincs is közte átmenet? Eléggé beszűkült tudatod lehet.