4:20 A matematika és a történelmi ismereteink jelen állása szerint 1994 nem közvetlenül 1944 után következik. Bocs! 😳🤔🥴
@Zoltanfia2 жыл бұрын
Na de ácsi! azt azért mondjuk ki: Ukrajna egy földrajzi fogalom, A 19. század előtt nem létezett ukrán nép. Az ukránok leginkább a térséget a 17. századtól uraló lengyelekből és az oda beáramlott orosz muzsikok tízezreiből alakultak ki, erős törökségi beütéssel (tatár, nogaj, gagauz, kipcsak törzsek). Majd az orosz - lengyel(litván) háborúk fő hadszíntere lett, maga a terület megnevezés is egy lengyel-orosz szóösszetétel jukrajna= (-magyar kiejtéssel) "déli vidék". Majd az orosz és lengyel parasztokból és tatár lovasnomád keverékű népcsoportokból kialakultak a kozákok, mely kifejezés inkább egy jogállást jelentett, nem népet (úgy mint nálunk a hajdúk). - esetleg őket lehet az ukránok elődeinek tekinteni. A kozákok szabad közössége küzdött a lengyel illetve orosz főhatalom ellen, leginkább az adómentességért (lásd nálunk szintén a hajdú, vagy székely példát). Tehát etnikailag, nyelvileg valóban nem létezett ukrán nép. Gyakorlatilag a lengyelek és az oroszok keverékei akikbe beleolvadtak az ottmaradt tatárok (és más nomád törökségi népek). A nyelvük is ellengyelesedett orosz. Miután legyőzték a cári seregek Lengyelországot, többségbe kerültek az oroszok a déli-keleti területeken, amely többség tovább erősödött a szovjet érában.
@vincze902 жыл бұрын
Hát persze, tipikus tanári trükk, hogy figyelünk e az órán :D
@istvancsontos1105 Жыл бұрын
Jobb lenne okítás helyett tanulnod .....
@bodnar102612 жыл бұрын
Ez egy igen érdekes összefoglaló. Sajnos sok Magyar elfelejti mikor az Ukránok Magyar gyülölő szavakat kiabáltak illetve vertek Magyarokat is
@zoltansimorka912 жыл бұрын
Biztosíthatlak, hogy azok az ukránok szélsőséges nacionalisták voltak. Rendes ukrán ilyet nem tesz. Voltam Kárpátalján, úgyhogy tudom.
@Ehhhi2 жыл бұрын
Viszont ha a szemet szemért erkölcs működne mindenki vak lenne . Erőszakra nem megoldás az erőszak és megtorlás.
@zoltansimorka912 жыл бұрын
@@Ehhhi Teljes mértékben egyetértek.
@bodnar102612 жыл бұрын
@@zoltansimorka91 Nagyon úgyfest a téma hogy Putyin magának az az Oroszországhoz akarja csatolni Ukrajnát, és ezért ellenezte a Natohoz való csatlakozást is
@zoltansimorka912 жыл бұрын
@@Valamicsatorna Semmi.
@zsoltfenyvesi1423 Жыл бұрын
3:51 Ez nagyon pongyola volt... Történetesen pont fordítva volt. A mai Ukrajana nyugati területei kerültek hozzájuk Lengyelországtól és Csehszlovákiától. Kárpátalja soha nem volt ukrán föld 1945-ig. Ez itt a bökkenő! 🇭🇺
@Istenostor Жыл бұрын
Csehszlovákiától semmi nem került Ukrajnához. Kárpátalját Magyarországtól vették el.
@zsoltfenyvesi1423 Жыл бұрын
@@Istenostor Nem. Magyarország elfoglalta a tisói fasiszta államtól, de ezt a győztesek nem ismerték el.
@Polonyi28 Жыл бұрын
Sikerült egy ujabb hazug videot szerkeszteni, a nyugat jóvoltábol, jó mélye benyalva a zsidó pénzhatalomnak. Az antant nagyon is él így a 2. WW útán is, hogy megcsonkitva, kirabolva, és félrevezetve tartson minket.
@peterjuhasz478410 ай бұрын
@@IstenostorMagyarországhoz trianonig tartozott, utána hivatalosan a csehszlovákoké volt egész addig amíg el nem vette tőlük moszkva. picit tájékozódj
@Istenostor10 ай бұрын
@@peterjuhasz4784 Kárpátalja Magyarországhoz 1939-től 1944-ig is tartozott. Csehszlovákia 1938-ban megszűnt, ekkor az első bécsi döntés Kárpátalja déli részét és a nagyobb városokat (Munkács, Ungvár) Magyarországnak ítélte, A többi területet Szlovákiának, amit Magyarország az 1938-1939 során vívott magyar-szlovák háború során katonai erővel elfoglalt. Lehet, hogy "hivatalosan" valamely államok nem ismerték el e hódítások eredményét, vagy az akkoriban már nem létező Csehszlovákia megszűntét, de attól még a tények tények maradnak. Moszkva pedig tényszerűen Magyarországtól foglalta el a területet, de nem a Magyar Királyi Honvédség által Kárpátalján kiépített Árpád-vonal áttörésével, hanem Románia átállásával a Kárpátokban szolgáló egységek visszavonására késztette a bekerítéstől tartó magyar és német csapatokat.
@sandorkasa8671 Жыл бұрын
Hat azert eleg hianyos ez a video!!!!! A lenyeg kimaradt. 🌹🇭🇺❤️
@PaperBarbie Жыл бұрын
Akkor írd meg mi a lényeg, mert lehet hogy csak te nem látod
@yx8074 Жыл бұрын
@@PaperBarbie Csak néhány, nem az összes kimaradt tény: 1. Sztálin adta az ukránoknak a Krímet. 2. Minszki egyezmény. 3. Nudelmanék 4 milliárd dolláros maidani balhéja.
@Istenostor Жыл бұрын
Krímet Hruscsov csatolta Ukrajnához.
@petermarton7083 Жыл бұрын
Nyugat Ukrajnát meg Lenin, mert azok sem eredeti Ukrán területek! A Szovjetunió felbomlása után annak rendeleteit semmissé nyilvánítottak kivéve ezt a két abszolút nem demokratikus “ajándékot”! Szinten megállapíthatjuk, hogy Ukrajna nem úgy kezelte ezeket az ajándékokat ahogyan azt tennie kellett volna! A tenyéren kellett volna hordania a nemzetiségeket, hogy azoknak meg se forduljon a fejükben az elszakadási szándék!
@sajtamur2 жыл бұрын
5:22 Jól értettem? a Fekete-tengernél Ukrajna területi vitát szított Kínával szemben ? Kínának milyen területi követelése volt a Fekete-tengernél ? :) Lemaradtam valamiről ? :O
@gobipeti2 жыл бұрын
Ezen én is felkaptam a fejem!
@adorjanviktor Жыл бұрын
Sőt a németek 1994-ig rablógazdálkodtak, míg a szovjetek ki nem verték őket.
@Istenostor Жыл бұрын
Az első 5 percet bírtam megnézni. Hemzseg a hibáktól! A készítő jó szándékát nem vitatom, de a felületes utánanézés és a félreérthető megfogalmazás miatt a nézőben, hallgatóban téves tudás alakulhat ki. Okok: - általánosan rosszul tudott (pl. hogy a vízigótok - másnéven grethungok -germánok lettek volna) - rossz fogalmak használata, vagy nem bizonyított feltételezések (pl. az 1. században még nem szlávok voltak Ukrajna területén, hanem szarmaták, és bár könnyen lehet, hogy ekkor alakult ki a szláv nyelv az északi területeken, ez a folyamat nem feltétlemnül tekinthető már abban az évszázadban befejezettnek, amúgy meg az 1991. évi Ukrajna egész területe a szarmata törzs uralma alá tartozott, de pl. később a kazár Birodalom területén élt zsidóság sem mondható számúnak, sem jelentős arányúnak, csak legfeljebb a zsidók büszkesége szempontjából) - elhallgatás (a hunokról egy szó sem esik, pedig már a II. században jelen voltak a területen Ptolemaiosz térképe szerint, és az ő törzsszövetségükből váltak ki a térség későbbi népei: a szlávok, a magyarok, a besenyők, a varégok, továbbá a jelenlegi ukrán nemzettudat szempontjából nagyon fontos kozákság kialakulásáról és harcaikról egyáltalán nem esik szó) - részhazugság (a besenyők nem csak átvonultak a területen, hanem a keleti részén alakultak törzzsé, egy részük pedig ott maradt, és beleolvadt a későbbi népességekbe, az ő örökségük pl. az ukrán nyelvjárás "i" hangos szóváltozatai, pl. Harkov -> Harkiv) - félreérthető megfogalmazás (pl. "az Ukrajnához csatolt Jalta" - a jaltai konferencia idején még egyáltalán nem volt ukrajnához csatolva, de különösen úgy félreérthető, hogy utána kerül csak említésre, hogy a Krím Oroszország része jell, mivel orosz többségű volt, miközben ez a 18.-19. századhoz tartozna az 1853-as krími háborúval bezárólag, a rá következő száz évben nem törént ebben változás) Ilyen előzmények mellett a videó további részét nem javaslom megtekinteni, mert még valótlanságokat jegyeznének meg.
@Gagosmith Жыл бұрын
Mindazonálal nem tudjuk ki vagy, honnan vannak az ismereteid. Nem írtál semmi referenciát, hogy ellenőrízhessük, hogy Te bezzeg jókat mondasz. Persze, a videó készítője sem. De Ő készített egy videót! Te meg idegyüttél "piszkítani"...
@balazslengyel3832 Жыл бұрын
@@Gagosmith Nagyon ritkán szoktam nézni a videó készítőét de mindig a leírásban vannak a forrásai amire alapozza a videó tartalmát ahogy most is.
@jozsefmehesz-balazs3020 Жыл бұрын
Mindenki téves információt közöl, a videó tulajdonosa és aki írt is. Ezek egy szobában megszavazott dolgok.
@Polonyi28 Жыл бұрын
@@Gagosmith Nem mindegy. A videó úgy félrevezető ahogy van. Biztos sokpénzt kapot nyugatról, hogy a zsidók seggét nyalja.
@Istenostor10 ай бұрын
@@Gagosmith A kedvedért megírom ismereteim forrását is, hogy ne engem piszkálj. Mind a fősodrat által elfogadott, hogy abba se köss bele! 1. Jordánesz könyvei, amit a fősodratú történetírás általános igazságnak, minden további történészi következtetés kiindulópontjának tekint a kora középkori Európáról. Ő a Getica című könyvébe írt a gótokról, hadjárataikról. Ezt a németek történelmeként írta meg. Ebből vonták le történészek azt a következtetést, hogy a gótok (és egy sor további nép) germánok voltak, holott ezt Jordánesz egy szóval sem említi, csak azt, hogy az ő történelmük a németek történelme, ellenben a német nép részének tekinti az avarokat is. A gótok törzseinek elnevezései Jordánesznél (greutHUNG -> gretVING, therVING) inkább arra utalnak, hogy a gótok hunok voltak, akik a németségbe asszimilálódtak. Erre utal szállásterületük, kultúrájuk, hadjárataik nyomvonala és ideje (amik különböző időszámítási rendszerek szerinti évszámkülönbséggel térnek el a mostani történelemtudományi fősordat szerint hunoknak tulajdonított, ugyanott végbement hadjáratoktól), de még elnevezésük is, ami a görög források által ugyanott korábbra datált szkíta törzs gétákéhoz hasonló, amire Jordánesz könyvének címe (Getica, nem pedig Gothica) is utal. 2. Minden kortárs római forrás a Kelet-Európai síkságot a szarmaták földjének (Terra Sarmatica) nevezi egészen az ókor végéig a szarmata elnevezés szerepel. A szlávokról a középkortól kezdve vannak csak feljegyzések. E két népcsoport neve nem szinoníma, már csak azért sem, mert a római források és a középkori bizánci (keletrómai) források az idegen népeket gyakran korábban ott vagy a környéken élt elődnépek nevével illették (a rácokra a "dák", az arabokra a "méd", a besenyőkre és a magyarokra a "szkíta" megnevezést használva), így a hunokat és a jazigokat is simán nevezték szarmatáknak. 3. Ptolemaiosz térképe, amit a fősodratú történelemírás a II. századra keltez, a mostani Ukrajna területén a "chunni" népcsoportot írja le, ami a hunokra utalhat. A hunoknak mindenképp élnie kellett a területen, hiszen lovas nomád életmódjuk miatt az eurázsiai sztyeppén éltek, és azon kellett eljutniuk a mai Mongólia és Észak-Kína területéről a Kárpát-medencébe, azaz a mai Ukrajnát, az akkori Sarmatia déli részét sem hagyhatták ki útjukból. Konszenzus van a történetírásban azt illetően is, hogy a mai Ukrajna területe is az európai hun birodalom (Marcus Ammianusnál Hungaria, Priszkosznál Scythia) része volt. 4. A besenyőkkel kapcsolatban a De administrando imperio-t vettem forrásul, de van korábbi említésük keletebbre. A helyi lakosság folytonosságát az eupedia.org oldal alapján állítom, amin az újkőkorban beáramlott földművelő lakosság Y-kromoszómái is fel vannak tüntetve a térképen a mai lakosság egy igen nagy részében, azaz jelentősebb mértékű nyugatról érkezett migráció híján kb. 7 évezrede helyben lakik a népesség egy része függetlenül attól, hogy milyen néphez tartozónak nevezték őket az évszázadok során. Ez igaz Moldáviára, Romániára, Magyarországra is. Az í-ző nyelvi hatást pedig a besenyőkkel települt Békés város tájszólással ejtett nevéből ("Bíkís") veszem, ami köztudomásúan a besenyőktől származik. Ezt igazolja a román elnevezés is ("Bichis"), mivel a románok szintén a besenyők leszármazottjai. 5. A kazárok széleskörű zsidóvá válását az utódnépeik többségének iszlám vallása cáfolja legszemléletesebben, a későbbi időkben ott talált számos kőbálvány is a köznép "pogány" vallására utal, de ha történészi szakvélemény érdekel, akkor ezt találtam: Bartha Antal: A IX-X. századi magyar társadalom. Budapest: Akadémiai. 1973 6. Azt senki nem vitatja, hogy a Krím félsziget csak 1954. február 19-én lett Ukrajna része, a Jaltai konferencia idején, 1945. februárjában pedig még az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság része volt a Szovjetunión belül. Oroszországnak 1783-ban lett része a Nagy Katalin cárnő által indított katonai annexióval és az utolsó tatár kán lemondásával, de Törökország csak az 1792-es Jászvásári békében ismerte el az orosz fennhatóságot. Nem orosz fennhatóság alá a Krím egyes részei az 1853-1856 közötti Krími háborúban kerültek e két időpont között. Ezeket konszenzusosan vallja minden történész, nincs kétségük felőle. A Krím népességének etnikai összetételéről az angol nyelvű wikipédián találhatsz egy részletes táblázatot forrásokkal feltüntetve, ami megmutatja, hogyan vált idővel orosz többségűvé a terület már az Ukrajnához csatolás előtt. UI.: Oroszország és Ukrajna kialakulásának történetéről írni a kozákság MEGEMLÍTÉSE NÉLKÜL (!) kb. olyan, mint a magyarok őstörténetéről hunok nélkül. Ezek helyett keleti germánokról meg kazár zsidókról beszélni, mint jelentős történelmi szereplőkről kb. fantasy kategória. Ez ugyan nem forrás (azt bőven találhatsz a kozákokról az interneten is mindenféle valótlanság, túlidealizálás, kontraverzió nélkül), de olyan felháborító, hogy nem lehet mellette szó nélkül elmenni.
@CristianSego123 Жыл бұрын
Az USD megborulása, Victoria Nuland, meg az időközbe kiderült Azovstal munkálatok kimaradtak.
@two-six9892 жыл бұрын
Végre valaki érthetően összefoglalta a történéseket. Köszönjük a videót! 🙏
@tibsim Жыл бұрын
Full hazugság a videó! Ezért is kereshet itt pénzt vele...
@gyulamolnar4509 Жыл бұрын
Ez a komment és a làjkok totális tudatlanságról árulkodnak
@Polonyi28 Жыл бұрын
Összefoglalta a nyugati hazugságot.
@attilafurjan794 Жыл бұрын
Azért az ukránok elég keményen bántak az orosz kisebséggel. A nyelvtörvényről nem is beszélve. Provokálták ők erőteljesen az oroszokat. Volt merszük is. Hisz már az Obama adminisztráció idelyén, az USA elkezdett tevékenykedni Ukrajnában. Azért így teljesebb egy picit.
@laszloberkes Жыл бұрын
És ezért gyilkolni kell őket?
@rpalotai Жыл бұрын
Barátom, az ukrán nyelvtörvény 2019-ben született, Putyin meg már 2014-ben lázította fel és fegyverezte fel a szakadárokat, hogy polgárháboró legyen. Putyin célja végig az volt, hogy Ukrajnára rátegye a kezét vagy mézesmadzaggal (mint azzal 2013-ban próbálkozott és lett az euro majdan forradalom belőle, mert Janukovics elfogadta Putyin ajánlatát szemben az EU integrációval) vagy fegyverrel...
@laszloberkes Жыл бұрын
Pontosan!@@rpalotai
@attilafurjan794 Жыл бұрын
@@rpalotai Értem barátom😀. Azért 2014 előtt is voltak bizonyos tevékenységek Ukrajnában. Ami miatt megindultak az Oroszok. Egyik felet sem kedvelem. Mind a ketten tettek a háborúért. Meg mások is. Viszont unom, hogy a szent elenszkit semmiért nem lehet kritizálni. Én meg ezt gondolom barátom. 😉😀
@nandiq8690 Жыл бұрын
Hű, barátom! Te aztán, vágod a témát..@@rpalotai
@csontgeri17532 жыл бұрын
Tökéletes videó szépen össze foglal mindent csak a kisebbségiek elleni ukrán törvényeket hiányolom hiszen ez is egy konfliktus segítő tényező
@01martona2 жыл бұрын
Ezt Én is hiányoltam!!!!!
@ladislavvalent67912 жыл бұрын
Szánd.kihagyás lehet,diplom.s lépés. Kisebbség: ugy áltban nem szeretik őket,de 1esek kimondttan gyűlölik(pl.a magy.t) Nem pl.zok inkáb; a 90%gyűlõlködik,5%ban szunnyad a gyűl.t,5%kussol. 1rész.ges barom tankba akart ülni,"irány Bp!!
Miért? Az felmentené az orosz támadást? Az fasza lenne, ha az oroszok már itt lennének a kertek alatt, esetleg már a spájzban? 🤔 🤮
@zoltanpapp5902 Жыл бұрын
hu.m.wikipedia.org/wiki/A_kr%C3%ADmi_tat%C3%A1rok_deport%C3%A1l%C3%A1sa azert az oroszok sem unatkoztak
@tomaszelen5966 Жыл бұрын
Rengeteg pontatlanságot tartalmaz. Rengeteg fontos dolog kimarad.
@sandorkasa8671 Жыл бұрын
Jol meg vezetted a nepet! ❤️🇭🇺🌹
@adorjanviktor Жыл бұрын
Hanyag munka... Történészek ízekre tudják szedni.
@jarlbalgruufthegreater1758 Жыл бұрын
Igen? Te az vagy? 🤣
@Polonyi28 Жыл бұрын
Hazug félrevezető munka. Pusztuljon ukrajna.
@sovegjartogabor4369 Жыл бұрын
Azt mondtad, a Krím Ukrajna része volt 45-ben, hát nem. Azt Hruscsov adta oda később.
@ckop64 Жыл бұрын
5:20-nál: 1953-ban milyen területi vitáik voltak Kínával szemben a Fekete-tengeren? @Időutazó
@miklospangyelka2176 Жыл бұрын
Ezt én sem értem! 2x visszatekertem hogy biztos rosszul hallottam de nem. Ez engem is érdekel.
@el-hadary19592 жыл бұрын
Vártam már ezt a videót
@fulesmackofule2 жыл бұрын
Nyelvtörvény, Odessza, vízelzárás, puccs amerikai vezérléssel stb.?
@lajosbenko1772 Жыл бұрын
Hát ez egy meglehetősen hiányos, alapvető tényeket elhallgató előadás volt.
@idoutazo Жыл бұрын
Mert mik az alapvető tények?
@PaperBarbie Жыл бұрын
@@idoutazonem tudja, de muszáj hozzászólnia. Szerintem nem sokat értett meg az egész videóból.
@laszloendreerdelyi7000 Жыл бұрын
@@PaperBarbie...te sem...
@laszloendreerdelyi7000 Жыл бұрын
@@idoutazo... mondjuk Azov a földalatti bázis...a majdani véres cselekmények az Orosz lakosság ellen...stb.
@zoltanperei47892 жыл бұрын
5:21 Kína a Fekete-tengernél?
@bendeguzpaldeak51332 жыл бұрын
Köszönjük a videót
@Vodkalasnyikov2 жыл бұрын
Köszönöm az összefoglalót
@tamasalfoldi7706 Жыл бұрын
Szègyen ez a fèlrevezeö tènyeket elhalhato valos informàcio nèlküli 18 perc .
@benceivany73042 жыл бұрын
4:31 csak én hallok 1994-et?
@xxXXDEVILDEVIDXXxx2 жыл бұрын
Biztos későn vette fel a hangot és vágta meg a videót ezért került bele
@Valamicsatorna2 жыл бұрын
nem
@idoutazo2 жыл бұрын
Azta, ezt észre se vettem! Piros pont!
@Vodkalasnyikov2 жыл бұрын
Én is azt hallottam.
@mihalygaborbuda2 жыл бұрын
Hát figyu, voltak, akik csak később tudták meg, hogy vége a háborúnak. Ki tudja, lehet, hogy valakinek NAGYON elfelejtettek szólni 😉
@csabalaczo23072 жыл бұрын
~11:15: "Janukovics elnök visszalépett az Euró-Atlanti integrációtól, Putyin egy kedvezőbb gazdasági ajánlatot tett Ukrajna számára." Mi volt ez????
@hungarianredpill28452 жыл бұрын
Tudtommal egy 15 milliàrdos hitel.
@loserock12 жыл бұрын
Köszönöm! Ha valamire, akkor a tárgyilagosságra nagy a szükség mostanában.
@tibsim Жыл бұрын
Semmi tárgyilagosság nincs benne, NATO propaganda. Ha nem az lenne, akkor a KZbin eleve már rég törölte volna, a feltöltő a videóival pedig egy fillért nem kereshetne.
@hungary011 Жыл бұрын
Tárgyilagosan Ukrajna 80% Orosz a maradék 20% pedig Magyar Lengyel Csehszlovák föld. Tanulj mert átbasznak mint szart a palánkon.
@TheSkulo2 жыл бұрын
4:32, a szovjet csapatok 1994-ig(sic!) ki nem szorították őket. '44 lesz az gondolom, csak nem azt mondtad. :)
@SuperLacoka Жыл бұрын
Mi ez a nagy bizonyosság minden másban ,csak a magyarok lakhattak ott . Akkor az ott talált magyar sírok azok csak úgy oda repültek . Ideje lenne a magyar történelmet elismerni ebben a térségben is .
@Zolega892 жыл бұрын
Kíváncsi vagyok hogy milyen lesz ez a történelem könyvekben
@molnarerik34282 жыл бұрын
:D Hát tök 1xű. Nyugatra: ezek a rohadék népírtó oroszok megtámadták..... Keletre:A nagy ukránmentő akció megindult feb24-én :D. Mi más lenne?
@bucsesz75 Жыл бұрын
Szerintem a mostani "konfliktusnak" egy oka van, úgy hívják Amerikai Egyesült Államok.
@joepataki9659 Жыл бұрын
Tehát, nem Putin támadta meg a semleges atomtól leszerelt Ukrajnát? Putin a világot, köztük téged is pecsapta, hazudott hogy nem kezd háborút, és mi történt? Baráti an gondold at az egészet!
@LEK-we2hh7 ай бұрын
🙈😂😂 Komcsi velemeny.
@smopulus2 жыл бұрын
Na várjunk, nekem csak most esik le, hogy te vagy a Fabulous Industries csatorna vezetője is nagyon szeretem mindkettő csatornán a tartalmaidad, mind a szuperhősökről és a történelemről is tanulok neked hála.
@khroatadenes91052 жыл бұрын
Vigyazz ! Hamis a Baba ! "Cogito ergo sum"
@luxbeci2 Жыл бұрын
@@khroatadenes9105Mert? Csaló?
@alexkirov752615 күн бұрын
05:40 az az az időszak amikor Sztálin utódja kitelepítette a Krímről az Ukránokat a Kaukázusba ???... ... hogy növelje az Orosz szávalékarányt ?
@attilavari4057 Жыл бұрын
Azért jó lenne ha egy kicsit még pontosítanál sok mindenben!
@jorgancarth50082 жыл бұрын
Szia nagyon jó a csatorna nagyon szépen elmagyarázod a dolgokat csak így tovább :)
@tibsim Жыл бұрын
Full kamu a videó...
@janospolereczki6030 Жыл бұрын
USA - Orosz konfliktus ez a többiek statiszták ! Sok a mese .
@Spahi742 жыл бұрын
5:22 "...a fekete tengeren területi vitákat szított Kínával szemben..." ez baki lesz ugye? 😀
@TheLordKROK Жыл бұрын
Ezen én is felkaptam a fejemet
@csillagaspar200 Жыл бұрын
Nagyon hasznos, alapos anyag! Köszönjük! 😊❤
@petermarton7083 Жыл бұрын
Felháboritó! Egyoldalú!
@lszucs762 жыл бұрын
Időutazó nem 1994-ig, hanem 1944-ig...! 4:30
@Fuelemuele2 жыл бұрын
köszönjük ezt az alapos összefoglalót
@laszloendreerdelyi7000 Жыл бұрын
Kissé hiányos!
@rammstein9424 Жыл бұрын
Fekete tengeren területi vita Kínával? 5:24 nél.
@TheLordKROK Жыл бұрын
Én is felkaptam a fejem
@markbrekocki2 жыл бұрын
Jó videó lett! Esetleg Kárpátaljáról lehetne ilyesmi videó?
@janoslazanyi95412 жыл бұрын
1000 évig miénk volt... aztán jöttek a francia katonai térképészek, és meghúzták a vasútvonalak innenső oldalán a határt
@markbrekocki2 жыл бұрын
@@janoslazanyi9541 hát jah, sajnos rossz oldalon voltunk vh-ban. De még mindig a jobbik rosszabbat választottuk
@ferencvaloczi9808 Жыл бұрын
@@markbrekocki Miért kell ezt a kommunista baromságot, történelmi hazugságot, tolnod: "...mindig a jobbik rosszabbat választottuk..." Ha ez igaz lenne, már régen nem létezne Magyarország!
@jarlbalgruufthegreater1758 Жыл бұрын
@@janoslazanyi9541nem kell gyávaságból fasiszta lúzerek mellé állni háborúban és akkor nekünk is lesz beleszólásunk, hol legyen a határ. Úgy látszik nem tanultunk belőle sajnos.
@Polonyi28 Жыл бұрын
@@markbrekockiMegcsonkitotak minket szándékosan. Nincs szükség ukrajnára. Kárpátalját vissza Magyarországhoz. Pusztuljon a diktátor ukrajna. Mindent vissza.
@vfefee Жыл бұрын
Elegge hianyos ez a video. Csak egy pelda, semmit se mond a kozvetlenul a haboru elotti targyalasokrol, az orosz KERESEKROL, amiket valaszra sem meltattak.
@11haver Жыл бұрын
Hiányoltam a CIA munkásságát , és az eggyezmények lényegének hiányát😊
@jarlbalgruufthegreater1758 Жыл бұрын
Arról a Russia Today-on hallhatsz eleget
@Polonyi28 Жыл бұрын
Nem ismerem az Orosz propagandát, de pusztuljon ukrajna. Vissza Kárpatalját, vissza Nagy Magyarországot.
@XATAGE07792 жыл бұрын
Független, tényszerű összefoglaló. Köszönöm szépen! Ebből is kederült, hogy egyik kutya ,másik eb sajnos. A háború semmiképp sem megoldás.
@csabafoldi3091 Жыл бұрын
NEM! Ebből az derül ki, hogy az oroszok mindent megpróbáltak, hogy ne bomoljon meg az erőegyensúly!!! (Mert ezért törnek ki a háborúk) Tehát egy nagyhatalom holdudvarában, sajnos nem csinálhatsz azt amit akarsz!!!!
@Biggieboy1982 Жыл бұрын
@@csabafoldi3091 Hát ez elég érdekes következtetés. Úgy próbálod tartani az egyensúlyt, hogy lerohansz egy szuverén államot, amit előzőleg írásban is elismersz. Ahham..
@laszloendreerdelyi7000 Жыл бұрын
@@Biggieboy1982...egy náci államot , ahol a méreg vaccinák készültek... tudod Azov...a föld alatt
@Biggieboy1982 Жыл бұрын
@@laszloendreerdelyi7000 Náci állam, aminek egy zsidó az elnöke :)
@krisztinamolnar45462 жыл бұрын
Köszi az összefoglalót :). Kihagytad Porosenkót. Ahogy én éltem át, Janukovicstól romlott a helyzet, Porosenkó és Zelenszkij menteni akarta a menthetőt. Az utóbbi szavazásnál azt érzékeltem, hogy tudták ebben a ciklusban már a vég nem lesz jó. Nem gondoltam volna, hogy 21. század és ez lesz a végén. Amúgy, ha Putyin szerint egy nép az ukránnal, akkor minek kell öldösni a testvérét és fordítva, de ez hatalmi harc, nyílván.
@peterstubnyai80472 жыл бұрын
@@Mate30725 Te beteg vagy!
@Gondolkodj12 жыл бұрын
Putyin 70 éves nagyon gazdag mehetett volna nyugdíjba de egy hatalom mániás őrült diktátor
@peteropre3524 Жыл бұрын
Szép kis összefoglalás csak a CIA hathatós munkáját felejtették el hozzátenni
@karoly871 Жыл бұрын
De miért kiáltották ki a népköztársaságokat? Elfelejtettél arról szólni mennyi oroszt öltek meg az ukrán nácik
@LEK-we2hh7 ай бұрын
Nem eleget.
@truckdriver5072 жыл бұрын
Jó lett a videó, csak hibás! És már az elején a népvándorlás ismertetésekor egy mondaton belül 2x is a "leszármazottai" kifejezés hangzik el az "ősei" vagy "felmenői" helyett. Másrészt pedig hogy, hogy nem a Majdan-puccs amerikai szála említést sem érdemelt, a nyelvtörvény úgyszintén, ahogy az Odesszai mészárlás sem....
@daragokaroly6442 Жыл бұрын
Harc és háború a NATO tagságért mind halálig? - Zelenszkij megválasztásával az ukránok ezt az utat, ezt a sorsot a háborút a pusztulást választották maguknak. Putyin kijelentette: "Ukrajna vagy orosz barát lesz, vagy nem lesz". Ha a Nyugat elfogadta volna Ukrajna független státuszát, akkor nem lett volna háború.
@rpalotai Жыл бұрын
Ez nem igaz, Putyinnak kell Ukrajna, nélküle Oroszország csak egy kis középhatalamon, mint Törökország, fel sem érhet az USA vagy Kínához. Ez a fő oka a háborúnak, Putyin ambíciója.
@laszloendreerdelyi7000 Жыл бұрын
@@rpalotai . nem egészen osztom a véleményed...több mint 6000 atomtöltettel... nem hinném hogy kis-középhatalom lenne az Orosz Föderáció! Slava Russen! Achmat Sila!
@jarlbalgruufthegreater1758 Жыл бұрын
Putyin azt jelent ki, amit akar. Ukrajna szuverén ország. Ahhoz a szövetséghez csatlakozik amelyikhez akar és ebbe senkinek nincs beleszólása, hiába vergődik putyin. Ahogyan Brazília és Délafrika az orosz-kínai szövetséghez akart tartozni, úgy Ukrajna az EU-hoz és az USA-hoz. Egyenlőre úgy tűnik oroszország előbb tűnik el mint Ukrajna. 3 napos hadművelet ugye...
@LEK-we2hh7 ай бұрын
Ha anyosomnak pocse lett volna 2 aposom lett volna 🤭
@gergelyboth33732 жыл бұрын
Köszönjük.
@tamaslovasz71272 жыл бұрын
Ennek a háborúnak az oka az hogy az USA és a nyugat felheccelte az ukránokat.
@jozsefnagy56002 жыл бұрын
Hali. Ez igy van! És most röhög a markába. 56-ban nekünk is monták. Jövünk dél-dunántulra ejtőernyövel! 93-ba ideértek. Kicsit távolabra nézve! 39 szeptemberében, a nagy nyugat hadatüzent a németeknek. Azt nem történt semmi! Majd 45 végén odalökték a szovjeteknek! Hát erről ennyit.
@bereczkibalint1365 Жыл бұрын
Én is szívesebben csatlakoznék a NATO-hoz ha egy hatalommániás elmebeteg vezetné a szomszéd országot...
@endreborsos5193 Жыл бұрын
Az 1991-es kárpátaljai népszavazásról miért nem beszéltél??????Elég sok a csúsztatás......
@barsa87632 жыл бұрын
Nagyon szépen köszönjük a videót! Tökéletes, 100% valóság és igazság, mindenféle részrehajlás nélkül! Korrekt, le a kalappal!
@Zoltanfia2 жыл бұрын
Jó az összefoglaló csak kimaradt: Az oroszoknak 2 kérése volt 7 év óta: Ne legyen Ukrajna NATO tag., 2. NE telepítsen fegyvereket oda USA. Ezt USA nem írta alá. Sőt Zelenszkij pont az utóbbi hónapokban már az atomfegyverek telepítéséről is tágyalt. Szóval kik is voltak azok, akik kulminálták a háborút? Ja és a lényeg!: Az ukrán kormányt valójában Biden a neoliberális amerikai elnök családi vállalkozásban irányítja. És a "majdani" amerikai titkosszálati szálak is kimaradtak, pedig ezek mára tények.
@lajoskarika43032 жыл бұрын
Egyáltalán nem tükrözi az igazi valóságot 🤔Inkább csak az RT csatornátől megszokott "igazságok" alapján készült agymosás meseszerű, történelminek tűnő rogáni stílus, ferdités MINTAPÉLDÁNYA🤔🤮🤮❗
@Zoltanfia2 жыл бұрын
@@lajoskarika4303 Az agyadra mentek a hazaáruló, tolvaj baloldal választási hazugságai. Biztos ezért dőlsz be inkább a ballibsi fake-news portáloknak.
@barsa87632 жыл бұрын
@@lajoskarika4303 😊🇷🇺😊🇷🇺❤️🇷🇺🇷🇺🇷🇺🇷🇺🇷🇺😊
@Videjozsi2 жыл бұрын
🇺🇦🇺🇦🇺🇦🇺🇦🇺🇦🇺🇦
@cadaverlandcadaverassfrom61302 жыл бұрын
Nagyon szuper video,de a környező országokról is eshetne pár szó Ukrajna tekintetében .
@laszloilyes95346 ай бұрын
Gyüttem konteós kommenteket olvasni van egy kis szotyim tökèletes
@laszlototh559 Жыл бұрын
"a Fekete-tengeren területi vitákat szított Kínával szemben" kérem hogy ezt a mondatot értelmezzük újra, mer szerintem Kínának a Fekete-tengeren sosem voltak jogai!
@dr.Kotasz2 жыл бұрын
Hát ez kicsit hiányosra sikeredett.
@ildikom Жыл бұрын
1991-ben a kárpátaljaiak is szavaztak az autonómiájukról!!!!
@ildikom Жыл бұрын
De sok fontos részlegt el lett hallgatva erről az ügyről! Pl. NULAnd 5 milliardos befektetése, a gládió akciója és a többiek.... 👎👎👎
@irmabeck16192 жыл бұрын
Csak 10 évet kell visszamenni. Minden màs történelem. A hàború egyedül az USA ambìciója vàltotta ki,és az az angolszàsz arrogancia,amit az ukràn vezetés is àtvett. Minden màs történelem. A magyar sem mondja,hogy Irak,Iràn meg Oroszorszàg meg török részei magyar föld.
@rpalotai Жыл бұрын
A háboró Putyin ambíciója miatt van, az Ukránok a nyugathoz akarnak tartozni, nem az oroszokhoz. Az Oroszok meg senkik Ukrajna nélkül. Az Oroszok csak Ukrajnával lehettek volna újra szuperhatalom...
@laurapuja7193 Жыл бұрын
èn megmondtam! A nègy megye ès a Krími fèlsziget Oroszországhoz tartozott mindig, ès tartozik most is szerintem! Üdv.: Laura 🐦
@PaperBarbie Жыл бұрын
Ezt mond egy ukrán szemébe
@ChristianHungary Жыл бұрын
😉👍🙏. Elismerésem ez nagyon színvonalas videó! Hát ez nagyon sok munka lehetett, márcsak az információk összegyűjtése is! 😉👍👍👍🙏 Jó munka! - És objektív.
@laszloendreerdelyi7000 Жыл бұрын
.. nem egészen sikerült....
@agosthrehuss96732 жыл бұрын
A jelenlegi harcokrol is kerunk videot
@peterstubnyai80472 жыл бұрын
agost hrehhuss Lépj be a V Kontaktra - ВКонтакте és ott majd találsz.
@janosbirki20282 жыл бұрын
Köszönöm az összefoglalót!
@asdfqwer68412 жыл бұрын
Szerintem a varégok nem a vikingek leszármazottai, hanem konkrétan a vikingek, csak más néven
@akosberes3585 Жыл бұрын
Azért történelmet ne taníts!😁Eléggé egyoldalú a beszámolód.😉
@TheTerke2 жыл бұрын
hajrá
@tamasalfoldi7706 Жыл бұрын
Az idö utazo a legfontosab idöket ugorja àt komentnek nem nevezhetö tàkolmànyàban
@katonaeditp.96002 жыл бұрын
Ezt mondta el Putin is...Kiev volt az elsö fövárosuk, KievRus néven..!
@laszlonagy3072 жыл бұрын
Nem. A Kijevi Rusznak semmi köze nincs az Orosz Birodalomhoz. Ez két különböző ország volt, és nem is egy időben léteztek.
@ulanten8922 жыл бұрын
@@laszlonagy307 de az oroszok a kievi rusz leszármazotjai
@csabaszabo435611 ай бұрын
2014-től tart már
@norbertvarga51242 ай бұрын
Talán én még megemlítettem volna szevasztopol jelentőségét a krím kapcsán, illetve hogy zelenszkij olyan kampánnyal nyerte a választást, amiben az oroszokkal való donbaszi konfliktus békés lezárását ígérte.
@alpinrenova Жыл бұрын
A nemzeti hős Sztepan Bandera mozgalma és tevékenysége milyen tapintatosan ki lett hagyva.Pedig szobrai vannak szerte ukrajnában.😊
@recskiattila22603 ай бұрын
Kamu vatnik propaganda
@ottoszabo8720 Жыл бұрын
Sufni történ-ész
@ernovaradi10762 жыл бұрын
Bocsi,de a szovjet csapatok nem hiszem,hogy 1994-ben kiszorították a németeket.
@kavics982 жыл бұрын
Ha valakinek kérdései vannak az történelmi orosz működésekkel kapcsolatban annak érdemes megnéznie ezt a videót itt ni: kzbin.info/www/bejne/nGm9onWCmK6prZI
@MPHtgm Жыл бұрын
Ez mind szép és jó csak az a baj, hogy dombászba levő oroszokat ( tanúk elmondása szerint ) miután Zelenszki meg érkezett utánna kezdődtek az atrocitások, verések, erőszakok, gyilkosságok mit minden ellenző valahogy el felejt említeni…. Csak annyi van hogy fel lázadót a dombasz és ki kiáltottak függetlenségüket de senki nem kérdi meg miért is történt
@rpalotai Жыл бұрын
2014-ben miután Putyin lerohanta és annektálta a Kímet felfegyverezte a szakadárokat. Azokon a területeken az oroszok aránya kb. 40-45% volt, a többség azért Ukrán, akik nyilván nem akartak Oroszországhoz csatlakozni. Tehát 2014-től polgárháború volt azon a vidéken, ott mindenki vegzált mindekit! De az egész mögött Putyin állt, ő adta a fegyvereket is a szakadároknak...A nyelvtörvény csak 2019-ben jött...
@peterjuhasz478410 ай бұрын
Úgy gondolod hogy tájékozott vagy közben pedig még DoNbasz nevét se sikerült eddig megjegyezned...n-el írják elárulom 😉
@MPHtgm7 ай бұрын
Bárcsak a helyes írásom lenne a legnagyobb gond és csak ezen kéne gondolkodni…
@peterjuhasz47847 ай бұрын
@@MPHtgm sajnos nem csak avval van gond. 😉 Az "atrocitások" mindkét részröl 2014ben kezdődtek. Messze a legtöbb áldozat is 2014-15-ben volt-utána ennek s töredéke. Ezt megerősítette a több száz külföldi megfigyelő is(akik közül a legtöbb orosz volt). Zelenszkij 2019-től elnök(2014-ben semmi köze nem volt a politikához) azóta mióta elnök lett az "atrocitások" vissza lettek nagy mértékben szorítva- ezt aláírták az orosz megfigyelők is 😉 úgyhogy nagyon félre lettél informálva vagy pedig csak simán kitaláltad amit ide írtál. 😂
@laszlototh5327 Жыл бұрын
Az orosz - ukrán háború oka három betű: USA.
@MultiJohanna79 Жыл бұрын
Miért hagyta ki Amerika szerepét,a korrupciót?
@TheSkulo2 жыл бұрын
Haverok, buli, Yalta.
@DJNewLeo Жыл бұрын
Jó videó lett, a végén viszont hiányos a mondat. Így hangzik a teljes verzió: “2022 február 24-én az oroszok hadgyakorlatnak álcázva átlépték az orosz-ukrán határt, megindultak Ukrajna fővárosa, Kijev felé, és ezzel már aznap legyőzték a két éve tartó médiahisztit a bohócnáthával, és már az első héten meg is szüntették a ‘világjárványt’” 😁
@ilonamulab5109 Жыл бұрын
Az utolsó mondat nem egészen helytálló, mert Kijev felé nem Oroszorság felől támadtak, hanem Beloruszból. Ezen kívül, ha jól emkékszem a Krímet a szavasztopoli orosz bázisról kiidulva foglalták el a kis zöld emberkék.
@endreduboczk4428 Жыл бұрын
Gratulálok egy tökéletes CIA reklámot látunk !!! Ha lenne némi eszed akkor tanulnál Geo politikát !! Tudod a hatalom, és a nyersanyag összefügései !
@rpalotai Жыл бұрын
Putyin is pont ezeket akarja az Ukránotól! Mindenáron... Oroszország Ukrajna nélkül semmi Kínához vagy az USA-hz képest...Ez a háború valódi oka...
@karoly871 Жыл бұрын
Ne haragudj miért volt területi vitája Kínának a fekete tengernél Ukrajnábaval?
@davidbarath12 жыл бұрын
Hihetetlen számomra, hogy egy ilyen csatorna 4:21 nél egy köztudottan hamisított fényképet mutat a nézőinek! Súlyos tudatlanságra utal!
@XATAGE07792 жыл бұрын
Először húztam a számat, hogy na ez ilyen egy alufólia csákós elmélet lesz. De ha jól tudom, ez valóban hamisított kép anno szovjet propagandához.
@hegelmucika89612 жыл бұрын
Az usa biolaborokat ne hagyjuk ki régóta usa helyezkedik az orosz határokon lévö államokban és 45 óta folytonosan valahol pusztit embert otthonokat . Ukrajnát is madzagon rángatta máig.
@juz3r12 жыл бұрын
:D Ezt így azért nehéz eladni! Az rossz cím, hogy a konfliktus okai. Inkább időrendi, történelmi válogatás, mert semmi köze ennek az okokhoz. Leginkább erre felé kellene kutakodni: kzbin.info/www/bejne/iZnah4OLrc6olbM
@tamasgabor94952 жыл бұрын
Ez érdekes volt. Köszi, hogy beraktad ide a linket.
@AndrasKosarkarАй бұрын
Én pontosan tudom a konfliktus okait.Itt élek Ukrajnában 38 éve.
@pistakolcsar8299 Жыл бұрын
Nagy hibája hogy nem mondja el az okokat hogy jutott ide a világ
@recskiattila22603 ай бұрын
Hogy?
@gizellaungvari2197 Жыл бұрын
Köszönet a kiváló Munkáért.
@laszloendreerdelyi7000 Жыл бұрын
. attól azért messze van..
@juliakittikerligreguscsern98352 жыл бұрын
Köszönöm szépen tanár úr a videót . Csak annyit kérdezek .. az oroszok csernobili atomerőmű előtt vannak .. az orosz katonák nincsenek halálra ítélve ? A radioaktív helyen? Mert orosz katonák ott halálra van ítélve .. mert ott nem sokáig lehet tartózkodni .. legfeljebb 3 napig lehetne. De ők már 1 hete ott vannak . Betegek lesznek .. erre nem gondolt Putyin elnök úr ? Azok az orosz katonákkal nem lesz probléma Csernobil levegője megöli őket ... Az atom sugárzás nem tesz jót nekik .
@peterstubnyai80472 жыл бұрын
Júlia Kitti kerli Gregus (Csenobil lány Angel) Neked aztán van neved! -Az atomerőmű jelenleg is és a robbanás ellenére is üzemel 35 éve.Akik üzemeltetik azok sem cserélnek 3 naponta.Sőt sokan visszamentek élni Csernobilba.
@janko.95132 жыл бұрын
Dehogy 3 napig. Már közel sem annyira fertőző. Illetve véd a szarkofág is. Az üzem jelenleg is működik és dolgoznak benne. Ukrajna áramellátása működik onnan lényében. A háború előtt turista látványosság volt, te is oda mehettél több napra, bármikor.
@zsoltarvai79657 ай бұрын
Hát..... Lehet, hogy nemcsak az Ukrán törikönyvet kellett volna fellapozni.
@tiborjenei30288 ай бұрын
Nehezen érthető megfogalmazás. Rossz szövegolvasás, szándékos fogalmi keverésekkel...Valódi ok elhallgatva...
@andraspalinkas2478 Жыл бұрын
Úgy gondolom, aki ezt megszerkesztette nem állt a történelem tudás magaslatán.
@danielkatona66312 жыл бұрын
Jézusom..... Nem tudom mennyire megbízhatók az információid ha a NÉPSZAVÁRÓL szedted őket.... 😒😒
@laszloendreerdelyi7000 Жыл бұрын
Mindez szépen hangzik, viszont ma már bizonyított, hogy Ukrajna kettő hónappal az Oroszok megindulása előtt elkezdte feltölteni az arzenálját az USA által! Szóval Putyin időben lépett, még mielőtt az ukránok megindulhattak volna.....
@recskiattila22603 ай бұрын
Kamu vatnik propaganda
@jenzen44332 жыл бұрын
Valahogy kimaradt a videóból Amerika a majdan megszerzéséböl és a orosz ellenes uszításból.
@kkjj63252 жыл бұрын
Na jó, próbálok finoman fogalmazni.... Egyszerű gondolkodású embernek ez remek magyarázat. Csak semmi se igaz belőle.
@supercub662 жыл бұрын
Szép munka, ezt kötelezően le kellene vetíteni az EP ben, semmi közünk e két szláv nép háborújához, nem szabadott volna ekkora felfordulást generálni az európai honatyáknak!!
@kristianreiter92512 жыл бұрын
Ebben az országban élek és az elnök tényleg kokainfüggő. Ti mit biznátok rá.
@idoutazo2 жыл бұрын
Kérhetek forrást?
@khroatadenes91052 жыл бұрын
@@idoutazo: Egy kicsit varnod kell, mert meg csak langyos .🤣
@vezattila9662 жыл бұрын
A videó sajnos számos dologbs hiányos és eléggé a fosodrású média dolgait szajkozod. Egyáltalán nem objektív az egész. Ajánlom figyelmedbe a Telegram csatornákat. Ott láthatod a másik oldalról is a dolgokat. Mert az ukrán és nyugati eléggé csúsztatott dolgair mondod el videodban. Kimaradt az hogy a nyugat 8 éve képzi ki a gyilkos hordákat akik az orosz ajkú lakosságot irtják. Kimaradt hogy az ukránok a 8 év alatt 14 ezer orosz civilt öltek meg. Kimaradt hogy Julia Timosenko azt mondta az orosz ajkúakra atombombát kéne dobni. Kimaradt a nacionalista alakulatok akik nyíltan minden aki nem ukrán gyűlölnek és irtanak. Rengeteg dolgot kihagytál . Rengeteg dolgot még fellehetne sorolni. Ha nem csak a manipulált irányított fosodrású média dolgait mondod dl hanem hajlandó vagy az érem másik oldalát megvizsgalni lásd Telegram csatorna lehet másképp látnád te is . Oroszok türelme elfogyott. Nyugati és az USA közel akar kerülni hogy letudjanak csapni. Ezt a hülye is tudja.
@LordTchernobog2 жыл бұрын
orbán meg konstans gyártja az ellenségképeket a híveinek és pl olyanokkal tol ki, aki a rühes kölkeit keresztelte. AZ JOBB????