Nagyon ritkán szólok hozzá tartalmakhoz, de évek óta követlek Julcsi és hihetetlenül szurkoltam, hogy megtörténjen ez a csoda veletek. Nincsenek megfelelő szavaim, hogy kifejezzem magam, úgyhogy csak annyit tudok mondani, hogy szívből gratulálok nektek! ❤️
@monikaveres39892 жыл бұрын
Nagyon örülök a Boldogságotoknak jó egészséget kívánok nektek Julcsi!❤
@renatastefan62832 жыл бұрын
Anna, megláttam a videót és ugyanez jutott az eszembe!!! :) Julcsi! Szívből gratulálok! Megannyi nehézség, küzdelem után bekövetkezett a legcsodálatosabb dolog az életetekbe! 🥰 Vigyázz nagyon magatokra, sok boldogságot! 🤍🙏
@pilisianyu2 жыл бұрын
Mélységes tiszteltem feléd, felétek az elmúlt évekért, hogy akkor is dolgoztál / dolgoztatok, akkor is készültek a tartalmak, amikor nagyon nehéz volt. És hogy úgy voltál mindig őszinte felénk, hogy nem beszélhettél mindenről (konkrétan a legfontosabbról). Ehhez óriási erő, állandó önreflexió, padlóról felállás és kitudjamég mennyi minden kellett, kellhetett... Ezt hívják úgy, hogy a közösség SZOLGÁLATA (nem pedig kihasználása). Ez az egyik, ami megkülönböztet titeket sok-sok más tartalomgyártótól. Az a közösség pedig, akit évek óta ilyen kitartóan szolgáltok, most elképesztő intenzitással együtt örül veletek.
@inzsoljulia2 жыл бұрын
Nem mintha egyébként nem sírnék jelenleg, de ez a hozzászólás a lelkemig hatolt. Nem tudom elmondani mennyit jelentenek a gondolataid. Nagyon-nagyon köszönöm.❤️
@bettinafilippaorvos74322 жыл бұрын
A világon senki másnak nem kívántam jobban a babát, mint nektek!!! Mikor megláttam a videót, egyszerre sikítottam, ugráltam és sírtam örömömben! Minden nap eszembe jutottatok, és láthatatlanul is kívántam, hogy minden a legjobban alakuljon! :)
@borbelyildiko192 жыл бұрын
Pont igy érzem!
@eszteemolnar13802 жыл бұрын
Ilyen gyorsan soha az életemben nem kattintottam még egyetlen videóra sem 🥰 nagyon nagyon gratulálok 🥰
@kittihegyi30552 жыл бұрын
Én sem ☺️☺️
@mariamartinkonegarai47532 жыл бұрын
Én is így voltam vele❤️
2 жыл бұрын
ugyanez😍
@AlbrechtKriszti2 жыл бұрын
Én sem ❤️
@edinafoldessy13342 жыл бұрын
Sírok, nevetek, boldog vagyok Veletek Ez az egész annyira szavakba önthetetlenül gyönyörű és boldogságos, Istenem mióta, hányszor, mennyire kívántam Neked, Nektek!! Annyira "Julcsis", jóságosan segítő, szükséges, hiánypótló, kedves, és hát megható is - s megintcsak heroikus - küldetés, amelyet a továbbiakban magadra vállalsz a nehézségeitek, kudarcaitok megosztásáról; sokaknak van szüksége rá... Akikkek lélekben együtt vagyunk, drukkolunk nekik. HATALMAS HÁLA, BOLDOGSÁG ÉRTETEK VIGYÁZZ, VIGYÁZZATOK MAGADRA, MAGATOKRA, TI DRÁGÁK! El nem tudom mondani, mennyire szeretlek s becsüllek titeket. Csodálatos szülei lesztek a Kisasszonynak❤️ Dávid, beleremegett a szívem, amikor mondtad a "részei vagytok az életünknek..." gondolataid - meghatott, s igen, mennyire így van; annyira szeretünk Benneteket! Ellie, te sem vagy ám elfeledve🐈💓 Vigyázz Anyára, segíts Apának,, OK? Ezredjére nézem végig a videótokat, s még mindig elsírom, nevetem magam, de főleg hatalmas hála van Értetek. DE JÓÓÓ🤰!!!!!
@rekanagy65102 жыл бұрын
Édes istenem, ha van valami, amin potyognak a könnyeim. Annyira megérdemlitek, annyira csodálatos szülők lesztek és ennyi év után annyi, de 1000x annyi boldogságot kívánok, mint amennyit el kellett szenvednetek. Egy fokkal még csodálatosabb lesz a világ a pici lánnyal és az, hogy ráadásul őszi kislány lesz😍😍 a szavakat nem találom annyira boldog ez a hír❤️❤️❤️
@brigittabodnar51792 жыл бұрын
Amikor megláttam a videót és elolvastam a címét egy mérhetetlen boldogság fogott el, megkönnyeztem és azon gondolkodtam, hogy egy számomra idegen pár áldása hogyan tud ilyen mélyen érinteni. De őszintén Julcsi, annyira megérdemlitek, és ebből a kommentszekcióból is látható, hogy nem csak én gondolom ezt így. A legtöbb boldogságot és egészséget kívánom Nektek, ez egy csoda!🤍
@danielviszlo2 жыл бұрын
Én már egy ideje nem követlek titeket, viszont most idekeveredtem és nem hittem el amit láttam. Emlékszem még az endometriózisos videódra és arra, mikor a Párnacsata podcastben mondta Dávid milyen érzés volt, hogy Viktoréknak babája lesz. Ahogy anno Viktoréknak, így nektek is nagyon örülök és szerintem szuper szülők lesztek! Kitartást és minden jót, egészséget nektek és a kisasszonynak! Megérdemlitek, hogy szülők legyetek. ❤️
@bogibuszos7408 Жыл бұрын
Nem tudom hanyadjára nézem meg ezt a videót. Mindig más életszakaszomat támogatja meg. Mindig visszatérek ha őszinte szeretet és boldogságot szeretnék látni. Jó hogy vagytok egymásnak. Ti.. négyen
@angalla7132 жыл бұрын
Évek óta követem a történeteteket, felsikoltottam örömben, mikor megláttam az index képet 🥹 Sose örültem még ennyire egy ismeretlen ismerős boldogságának❤️ Hatalmas gratula nektek és alig várom a tartalmakat, főleg hogy nemrég éltem át én is a terhességet és pici babám van. Nagyon NAGYON megérdemlitek ezt!!!!❤️❤️❤️
@laszlonejeneses35592 жыл бұрын
Drága Júlcsi!Mindìg reméltem hogy egyszer meghallom ezt a hírt. Tudom miről szõl ez az egéssz,a kislányommal vegig csináltuk mindazt ami ezzel jár.Most 1o évesek a kislány unokáim, ikrek,és van egy nyolcésféléves kislány is aki hamar jött az ikrek utan,minden beavatkozás nelkül.Gyönyörűek, okosak,a legnagyobb álmunk vált vaĺõra.Sok boldogságot kivánok nektek , és a babának is egy nagymama. Ui:Az én elsö szülött kislányom meghalt szüléskor orvosi műhibából.A második kislányom a lilla nevet kapta,Csokonay a Reményhez cimü verse miatt. Apukája a mai napig emlegeti neki "lillla szivét kértem,s megadá az ég."Ő az én három kislányunokám édesanyja.
@zsbuhi2 жыл бұрын
A napokban, mikor Julcsi, kitetted az instára a nagynénis fényképedet.....Ránéztem arra a képre és azonnal az a mondat fogalmazódott meg bennem, hogy sugárzik belőled, hogy anyuka vagy. De végül nem tudtam, hogy ez mennyire lehet fájó dolog, ezért inkább nem írtam le. Ma mikor megjött a vendégem (masszőr vagyok), lehalkítottam a telefonom és ott jelezte az új videótokat, aminek csak a címét tudtam elkapni. "Tudtam!"....(csak nem sejtettem) 😍😍😍 Nem volt könnyű így ledolgozni a mai napi vendégeimet, hogy csak most tudtam végül megnézni a videótokat. Sírtam, nevetettem, meghatódtam. Örülök Nektek! ❤❤❤❤❤❤
@sandorbalogh20222 жыл бұрын
Kedves Julcsi és Dave őszintén gratulálunk nektek! Kívánok nektek nagyon Boldog és zökkenőmentes babavárást!Mi a 27.hétben vagyunk, szóval abszolút átjön minden Örömteli pillanat, hiszen Mi is éppen benne vagyunk! Szintén kislányt várunk szóval ....alig várjuk a szeptembert!
@FhtagnOphelia2 жыл бұрын
Ket no letezik. Aki mindent elkovet azert, hogy gyermeke legyen, es a masik hogy ne legyen. En az utobbi vagyok, es pont ezert oszinten gratulalok nektek! :) Nagyon-nagyon szoritok, hogy ezek utan is minden rendben menjen!
@becznernori2 жыл бұрын
Amikor instán megláttam erről a posztot, eltöltött a melegség és olyan boldog voltam, hogy sikerült nektek. A nap legjobb híre számomra, még ha ez kicsit furin is hangozhat. Ugyan nem ismerlek személyesen titeket, de annyira jó szívű emberek vagytok és elképesztő sok szeretet árasztotok még így közvetetten is. 100%-osan megérdemlitek a boldogságot egy pici életkével és így a legjobbakat kívánom nektek az utatok folytatásához! Csodálatos szülők vagytok és lesztek, ez tuti. Amiken keresztül mentetek... szörnyen nehéz lehetett de az a lényeg, hogy most erősebben és ITT vagytok! Élvezzétek ki! Veletek örülök! ‹3
@CsecseAttila2 жыл бұрын
Uram atyám, nem gondoltam volna, hogy ébredés után sírni fogok!! 😭 ÓRIÁSI gratula nektek Julcsi és Dávid!! ❤❤
@funwithgeeks2 жыл бұрын
❤️
@laszlonejeneses35592 жыл бұрын
Még lehet részed ilyen dolgokban,isten nem ver bottal.
@gabizne96512 жыл бұрын
Őszintén, tiszta szívvel örülök a kis csodátoknak. Tudom milyen érzés. Nekünk is 11 év próbálkozás után július 4-èn lesz 16 éve, hogy megszületett a lombik babánk. Nagyon jó egészséget és örömteli babavárást kívánok!
@karolaszep44562 жыл бұрын
Szívből gratulálok! El sem tudom képzelni min mentetek keresztül (szerencsére soha nem volt vetélésem és elsőre összejött mindkét gyerekünk 30 felett. Nekem ezt kellett feldolgoznom, hogy bár terveztük, de azonnal az esküvő után 9 hónappal meg is született a fiam, nem számítottunk rá, hogy azonnal beköszön, szülés utáni depresszióm, pánikrohamaim voltak stb., végül nagyobb trauma volt az első gyerekem születése, mint édesanyám halála korábban, de ez 1-1.5 év alatt lecsengett, el sem tudom képzelni mi lett volna, ha 5 évig kell küzdeni/szenvedni.) Minden jót kívánok és kitartást az első időszakhoz! Érdemes még a várandósság alatt annyit pihenni, amennyit csak lehet, utána nem biztos, hogy lesz rá lehetőség, és mindenbe bevonni a "kispapát" és a családot a baba körüli teendőkbe. Egy idő után könnyebb minden, sok boldogságot! :) Bár a fiunk már 6 éves, a lányunk lassan 2, ugyanúgy várom a babás tartalmakat is. ❤
@Inulany6152 жыл бұрын
Kedves Julcsi és Dávid! Fogadjátok a szìvből jövő gratulációmat! Nagyon megérdemlitek a pici lányt, és nagyon szurkolok hogy a továbbiakban is minden rendben legyen és megszülethessen a csodálatos kislányotok ❤ Néhány napja mikor Julcsi feltette a képet hogy nagynéni lett pár pillanatig mintha más lett volna valami. Hirtelen úgy néztem arra a képre mintha a saját gyermekét ölelné. Talán látszott már a képen hogy kismama. Tényleg a legjobbakat kívánom nektek ❤
@fanniszabo9392 жыл бұрын
Villámsebességgel kattintottam, amikor jött az értesítés, és megláttam a címét! Kedves Julcsi és Dávid, őszintén, teljes szívemből nagyon örülök nektek! Kívánok jó egészséget és nagyon sok boldogságot a babaváráshoz, a babához! 🥰🥰🥰🥰 (Ma van a szülinapom, de komolyan ma eddig ez a legnagyobb öröm ami ért!!)
@dora.kodexo2 жыл бұрын
boldog szülinapot neked, Fanni!😊🎉
@martinabalogh31322 жыл бұрын
Hihetetlenül gratulálok. Én mint 7 hónapos kismama duplán sírok. A férjed arca teljesen megváltozott. Egy új arca látható a boldogságtól. Csodás szülők lesztek abban biztos vagyok!!
@tundekelemen87762 жыл бұрын
Nagyon örülök nektek. Jó látni ilyen boldognak a sok lent után. A nagynénis kép után, arra gondoltam, hogy mennyire illik hozzád a baba, s milyen kár lenne,ha nem adódna meg ez az öröm.
@deborafarago4642 жыл бұрын
Annyira jo latni hogy ilyen boldogok vagytok,csodas par vagytok
@ritaszollosi35392 жыл бұрын
Ezt a videót végigsírtam ❤ Hihetetlenül örülök nektek, nagyon jó helyre érkezik ez a baba, fantasztikus szülők lesztek ❤❤❤
@abigelmarton58452 жыл бұрын
Kedves Julcsi és Dávid! Gratulálok és nagyon sok boldogságot kívánok Nektek és a születendő kislányotoknak! Évek óta nyomon követem a mindennapjaitokat a különböző social media felületeken és köszönöm, hogy megtanítottátok azt, hogy sosem szabad feladni! Osztozom az örömötökben és szívből kívánom, hogy éljétek meg minden pillanatát! 🤍
@juditgedo22192 жыл бұрын
Gratulálok! Hihetetlenül meghatódtam. Nagyon büszkék lehettek magatokra, hiszen egy testileg és lelkileg is megterhelő út van mögöttetek és nem adtátok fel a reményt. Amióta nekem is megszületett a lányom én is gyakran elgondolkodtam, hogy hány olyan anya van, akik nem akarták a gyereküket, mégis pikk-pakk összejött és hányan vannak, akik csodálatos szülők lesznek, fantasztikus emberek és igazán megérdemelnének egy babát, de rengeteg nehézségbe ütköznek, gyakran eszembe jutottál Julcsi és bár személyesen nem ismerjük egymást (bár a videóid gyakran erőt adtak a nehéz, depressziós időkben), mégis nagyon örülök, hogy ez a csoda megtörtént veletek. Jó babavárást! Élvezzétek ki és még egyszer szívből gratulálok!
@kingagretakovacs59422 жыл бұрын
könny csordult a szemembe amikor megláttam az instagram posztodat....annyira vártam már ezt a posztot. szívből gratulálok nektek❤❤❤
@krisztike942 жыл бұрын
Istenem mennyire cukik vagytok🥹 Ha van pàr, akik nagyon megérdemlik ezt a csodát, azok TI vagytok! Gratulálok!❤️ Pont 1 évvel ezelőtt nekem is volt egy veszteségem, ha erről tudsz beszélni, szerintem sokan örülnének egy ilyen videónak, és hogy tudják, nincsenek egyedül. 4 nőből 1-et érint, statisztika szerint. Én ezt nem tudtam, amíg meg nem történt. Utána rengeteg ismerősöm, rokonom közölte, hogy ja ő is átélte. De senki nem mondta, csak mikor már összetörtem, hogy mit csináltam rosszul, mi a baj velem. Szerintem ez probléma, nem beszélünk róla, mert ciki, mert nem illik és belül mindenki romokban. Persze az is más dolog, ha valaki nem tud róla beszélni, azt megértem.
@rekaadam-torok88412 жыл бұрын
Kedves Julcsi és Dávid, hatalmas gratuláció Nektek a csodátokhoz! Alig várom a jövőbeli babaváró és babás tartalmakat. Nekünk is hosszú várakozás előzte meg, míg végül egy évvel ezelőtt kisbabánk született. Így át tudom érezni most az óriási boldogságotokat, én is boldog lettem a mai nagy újságtól. :)
@krisztajenei-sipos97482 жыл бұрын
Kedves Julcsi, nekem az ilyen és ehhez hasonló csodás hírek és történetek adnak erőt, hogy igenis megéri küzdeni! 💞🙏 Boldog babavárást kívánok nektek! Egy 4-es stadiumú endos, adenos, 5 éve babára váró, lombikra készülő sorstárs. 🙏💫
@olahkittidiet43772 жыл бұрын
Az a gyors kattintás amit sikerült összehoznom, mikor megláttam a videót.. Te jó ég! Őszintén Gratulálok! Nem most lesz az én baba vállalásom, mert még fiatal vagyok hozzá, viszont nagyon érintettnek érzem magam, annak ellenére is hogy jelenleg nem vagyok benne ebben. Jelenleg nem lehetne babám ha akarnék és ez az érzés .... nagyon fullasztó és rettegek, hogy amikor már megérik az életem rá, hogy legyen baba, nem fog sikerülni és végig kell járnom ezt az utat. Így előre is köszönöm nektek az összes videót ami ezzel kapcsolatban születni fog. Gratulálok a csodás kislányotokhoz!
@emokefuto60822 жыл бұрын
Ma sétáltam a 8.keruletben, révedő tekintettel autóban voltatok és azzal az érzéssel jöttem haza, hogy vmi történt! Hát micsoda csoda és öröm! Szívből gratulálok nektek, további csodás várakozást és örömteli készülődést!
@g_fri20232 жыл бұрын
Helló. Nem bírtam ki. Ide is át kellett jönnöm még egyszer gratulálni 😇 Annyira örülök nektek, annyira látszik rajtatok mennyire várjátok már most, és annyira meg érdemeltétek már hogy egy kis csoda beköltözzön az életetekbe (jelen esetben Julicsi a pocidba). Egy kellemesebb trimeszterbe léptél élvezétek ki. És nagyon csodás babavárást egy csodálatos anyukának és apukának. Akikké (már eddíg is formálódtatok) pár hónap leforgása alatt váltok♥️
@fruzsucu2 жыл бұрын
Nem szoktam senki videója alá kommentelni,de mint endometriózisos,és egy 1 éves kisfiú anyukája,muszáj megtennem: óriási boldogság és öröm hallani és látni ezt a hírt,boldog babavárást kívánok, nagyon örülök nektek...megkönnyeztem én is a videót. ❤️
@denesdancs9772 жыл бұрын
Tudtam hogy milyen régóta szeretnétek egy gyermeket. Boldog vagyok, hogy sikerült minden jót kívánok nektek és vigyázzatok magatokra és a picire.
@attilanemandi43542 жыл бұрын
Tiszta szívből gratulálok nektek! Az én kislányom is lombik Baby 🥰. Annyira át élem veletek az érzést amit ilyenkor érez az ember! 🥲🙏🍀👣🥂🎉🎊
@ildib10102 жыл бұрын
Gratulálok a babához! Drukkoltam nektek, szép várandósságot, és egészséges kisbabát hozzon az év.
@agneskozsla22852 жыл бұрын
Gratulálok nektek, alig vártam, hogy hazaèrjek munkàból és megnèzzem a videót! Kívánok jó egészséget és sok boldogságot! Èn is kismama vagyok, a 29. héten tartok. Alig várom a kismama tartalmakat, és mindent, ami a bővülő családotokkal kapcsolatos! Èn is azt èrzem a másik oldalról, mint ti, úgy örülök nektek, mintha a családom vagy barátaim közül sikerült volna valakinek! Minden jót nektek! U.i.: nálam is kislány van a pocakban! 🥰🙂
@timeatormanepap95162 жыл бұрын
A lehető legjobb helyre érkezik az a kislány. Én is drukkoltam nektek, mióta csak nézem a csatornát, a könnyem is kicsordult, mikor megláttam a videót. Gratulálok tiszta szívből ❤️
@stefigut83622 жыл бұрын
Szia Julcsi! Én is nagyon régóta követem a csatornád, és hallottam, láttam ezzel kapcsolatos gondolataidat. Szóval rettentően boldog vagyok hogy sikerült szülővé válnotok! Elképseztően szurkoltam nektek, pláne azóta amióta ápolóként dolgozom egy szülészeti és nőgyógyászati klinikán, ahol nap mint nap láttam/ látok ehhez hasonlóan küzdő és sokszor szenvedő nőket. Ezért a plusz egy tényért hogy én ilyen tekintetben vagyok benne ebben a témában, hatódtam meg veletek együtt, és csattanok ki az örömtől! Úgyhogy, Gratulálok a gyermekáldáshoz! Nagyon megérdemeltétek! És nagyszerű szülők lesztek ebben biztos vagyok! 🤍🥰
@bododianna752 жыл бұрын
Tiszta szívből gratulálok sok boldogságot kívánok nektek Boldog babavàràst
@katakisgyura56752 жыл бұрын
Gratulálok Julcsi!!!! Az endometriózis videód volt az első, amit láttam tőled, azóta követlek és edukálom magam ezekben a témákban. Nagyon szurkoltam Nektek, megérdemlitek a boldogságot. Sok örömöt és jó egészséget a kis családotoknak :)
@MsSMH12 жыл бұрын
Ha mondhatom így, évek óta vártam ezt a videót. Szívből gratulálok nektek és alig várom minden videódat a babával kapcsolatban.♥️ A kisasszonynak pedig azt üzenem hogy bár még nem tudja, de ő a legszerencsésebb baba az egész világon hogy ilyen szülei vannak mint ti, talán senkit nem vártak még, és szeretnek ennyire mint őt. Butaság de én is izgatott vagyok hogy babátok lesz, annyira hogy én is elsírtam magam 😅 Na de egy szó mint száz gratula és továbbra is gondolok rátok hogy minden a lehető legnagyobb rendben legyen
@meagrika2 жыл бұрын
De cukik vagytok, annyira szorítottam. 🌸 Szívből gratulálok! 🌸 ☀️
@laszloneegressy98172 жыл бұрын
Kedves Julcsi és Dávid! Régóta követlek benneteket, nagyon szeretem a videóitokat és titeket. Tudtam a problémáitokról, de most mikor rátok kattintottam és meghalottam ezt a gyönyörű hírt a boldogságtól libabőrős lettem. Nagyon drukkoltam mindig nektek, hogy sikerüljön.és most úgy örülök, hogy sikerült. vigyázzatok nagyon magatokra. Kívánom Nektek, hogy minden tejesen normálisan menjen a terhességed folyamán. Egészségesen és boldogan növekedjen benned ez a kislány. Vigyázzatok rá .Sok örömet és boldogságot kívánok nektek. Egressyné Ili egy nagymama.
@MannaKarenina12 жыл бұрын
Szia Julie! A lakásátalakítós tartalmakkal találtalak meg, aztán ahogy a többi videódat megnéztem rájöttem a sok közös pontra, endometriózis, stílus, és gondolkodás, de még az utazások is, és most itt van ez a csodálatos hír! Nagyon örülök! Szeretettel várom a lombikos tartalmakat is!
@fru_frenchiemom45332 жыл бұрын
Tiszta szívből gratulálok! Én PCOSel és IRel küzdök... 6 éve várjuk a csodát! Így mégjobban meghat, hogy sikerült nektek! ❤ Sok boldogságot!
@inzsoljulia2 жыл бұрын
Kitartás! ❤️
@TheBerryke2 жыл бұрын
Kitartást! És remélem hamarosan Ti is átélitek ez a csodát ❤️
@viktoriaholgye4062 жыл бұрын
Én is a te cipődben járok, kitartást neked is
@unmaskingu2 жыл бұрын
Tudd, h nem lehetetlen a kűzdelmed, ismerek olyat, akinek 4 gyereke van PCOS-IR-rel. Remélem nem veszed rossz néven az üzenetem. ;)
@fru_frenchiemom45332 жыл бұрын
@@unmaskingu Abszolút nem! Köszönöm! ❤
@nagyeszter922 жыл бұрын
A lehető legjobb helyre érkezik ez a kisbaba. Nem véletlen, hogy titeket választott. ♥️
@bodomary2 жыл бұрын
Én annyira örülök!!!! Csodás dolgokat tartogat nektek az élet! 👧💗 Legyetek nagyon boldogok! Jó egészséget kívánok! 🤗
@fanni51422 жыл бұрын
Annyira örülök Nektek!❤️ ez a kicsi lány szerencsés hogy ilyen szuper szülei lesznek/vannak❤️❤️ csoda emberek vagytok!
@trkkinga2 жыл бұрын
Képtelen vagyok úgy igazán szavakba önteni azt az örömet, amit érzek ezzel a csodálatos hírrel kapcsolatosan! ❤ Szívből gratulálok! Számomra annyira jó érzés, hogy azzal a Julcsival, akit már kezdetektől követek, most egy cipőben járunk. Én jelenleg az 5. hónapban vagyok a kislányunkkal, így alig várom a babás tartalmakat! 🤩 Csodálatos heteket, hónapokat kívánok Nektek!
@dia432 жыл бұрын
Tiszta szívemből gratulálok nektek! Tudom,h mennyire jó szülők lesztek/ vagytok. Hálás vagyok ,h ezt megosztottátok velünk és,hogy a részesei lehetünk ennek a boldogságnak amit éreztek. Én egy teljesen másik szempontból tapasztaltam meg a gyermek áldást. Túl fiatalon a felnőtt életem kezdetén csúszott be, és döntöttem a megtartás mellett,ami miatt nagy hátrányból indult az életem. Sosem bántam,de egy részemnek mindig fájt,hogy semmi sem úgy alakult mint terveztem. De ilyenkor annyira hálás vagyok és boldog,hogy végig csináltam és nem döntöttem vagy gondoltam sosem másképp. Nehéz terhesség és még annál is borzalmasabb szülési élményben volt részem ami akkora traumát okozott amivel a mai napig küzdök. Remélem,hogy csodálatos lesz számodra ez az időszak és a szülési élmény is. Minden alakuljon úgy ahogy szeretnéd és legyetek egészségesek és boldogak! Alig várom az ezzel kapcsolatos videókat. Egy öröm lesz végig kísérni az utatokat! ❤️☀️ Hálás vagyok! ☀️❤️
@annakiss44922 жыл бұрын
Nagyon jó ezt hallani nagyon sok örömet ebben az időszakban.minden pillanat ajándék
@Gyongy892 жыл бұрын
Jajj Julcsi és Dávid én annyira boldog vagyok, és annyira örüök nektek én 2 éve követlek titeket, és mindig is szurkoltam hogy összejöjjön a baba nektek mert egy igazán példaértékű pár vagytok és mint emberek is. Sok sok boldogságot kívánok nektek, millió puszi mindhármotoknak :)
@dominikaszelei2142 жыл бұрын
Drága Julcsi ! Én is követlek egy ideje és nekem is endometriózisom van/volt (kiműtötték és már fogamzásgátlót szedek) hihetetlenül jó látni, és örömmel tölt el, hogy valakinek a betegség ellenére is babája lett ! :) Szívből gratulálok nektek és sok egészséget kívánok nektek és kisbabátoknak! Hihetetlenül erősek vagytok, hogy végigcsináltátok ezt a nem könnyű utat, 1000%-san megérdemlitek ezt a csodát. Ha majd beszélsz később a videóban a lombikról, pontosan mesélnél róla, hogy mi miatt döntöttetek mellette és mi volt a biológiai ok ami akadályozta a spontán teherbeesést? Adenómiózisom is van ez nemrég derült ki és kíváncsi lennék hátha neked is hasonló akadályozta eddig a teherbeesést, nagy segítség lenne ha megosztanád a folyamatot :) Szeretettel, Domi
@TamaraLukovics2 жыл бұрын
gratulálunk nektek ehhez a csodás hírhez, megkönnyeztem ❤️
@annakisjuhasz5932 жыл бұрын
Abban a percben, ahogy reggel megláttam a videó címét elsírtam magam és ez kitartott egészen a videó végéig. Hihetetlenül erősek vagytok Dáviddal együtt és mindenki, aki szintén ilyen küzdelemben van vagy volt egykor. Annyira örülök, hogy a ti történetetek is bekerült a siker sztorik közé. Nem szeretnék mások nevében szólni, akik ehhez hasonló harcokat vívnak, de szerintem ezzel nekik is még több hitet és reményt adsz. Ha csak egy kis szeletében is, de veletek voltunk és azt hiszem mondhatom, hogy mi, a nézőid, a követőid, egy emberként kívántuk nektek, hogy végre szülői örömök elé nézhessetek. Így ezzel a hírrel még nagyon sokak napját boldoggá tettétek és veled együtt sírtunk Julcsi. Annyira jó látni, ahogy ragyogsz és mosolyogsz. Csak rád kell nézni és szavak nélkül elmond mindent. Jobb szülőket nem is találthatott volna ez a pici lány. Az pedig, hogy éppen ősszel érkezik, annyira csodálatos. Már most le sem tagadhatná az anyukáját. Nagyon, de nagyon gratulálok hozzá! Hihetetlenül boldog babavárást kívánok☺️❤️
@erikaszoke55842 жыл бұрын
Hurrá,hurrá!Hatalmas boldogság!Mondom én ezt 53 évesen,gyerek nélkül...Küzdöttem én is,de nem jött össze, elfogadtam,megbékéltem.Tudok örülni Nektek!Legyetek továbbra is nagyon boldogok, és ami a legfontosabb:,jó egészséget kívánok nektek!Ui:Julcsi nagyon cuki kismama!😍❤️
@kittydebreceni80922 жыл бұрын
Bár nem követem a munkásságotokat aktívan, de egyszer láttalak Titeket a klinikán miközben vártam a soromra. Azóta rendszeresen csekkoltam a profiljaitokat és hihetetlen megnyugtató (bármilyen hülyén is hangzik) hogy összejött. Hatalmas gratula, és boldog babavárást Nektek! ❤️ Illetve külön köszönet azért hogy nem tabusítjátok a lombikot és beszéltek róla!
@sofiemm9922 жыл бұрын
Drága Julcsi és Dávid! Annyira boldog lettem, mikor megláttam a videót, hogy el sem tudom mondani. Annyira szurkoltam és reméltem, hogy mihamarabb valóra válik ez az álmotok, hiszen olyan régóta vártátok és küzdöttetek! Tiszta szívből gratulálok és az összes boldog együtt töltött percet kívánom Nektek! Csodálatos szülei lesztek egy csodálatos kislánynak
@ritabudai-szasz8942 жыл бұрын
Kedves Julcsi!Teljesen át tudom érezni azt amin keresztül mész. Én 5 hónapos kismama vagyok és nekünk is kislányunk lesz. Nagyon boldogok vagyunk a férjemmel. Gratulálok a kisbabádhoz.
@viktoriapolgar45692 жыл бұрын
Istenem, elképesztően boldog vagyok miattatok, tiszta szívből kívánok Nektek boldog babavárást, és családalapítást ❤️❤️❤️
@veronikatroll17392 жыл бұрын
Nagyon sok örömet és boldogságot kívánok Nektek! Gratulálok! Ennek a kislánynak fantasztikus szülei lesznek:))
@Hancy662 жыл бұрын
Évek óta követlek titeket, és nehéz szavakban kifejezni, mennyire örülök most nektek, és mennyire szorítottam én idms minden alkalommal, amikor egy picit feljött ez a téma. Bátran merem kijelenteni, hogy a kislányotok borzasztó szerencsés veletek, mint szülők. És én is megkönnyeztem ezt a videót pedig még egyáltalán nem tartot abban az életszakaszban, mint ti. :) Sok-sok boldogságot kívánok nektek és a picinek!
@alexandrakerkapoly19532 жыл бұрын
Tiszta szívből gratulálok, és sok boldogságot a picihez :) Nálunk ez még várat magára, de hiszem, hogy nekünk is örömünk lesz ebben:) Boldog babavárást kívánok :)
@mahurian29032 жыл бұрын
Nem sokan mondhatják el, hogy a kisbabájuk érkezésének hírére egy fél ország sírt az örömtől. :) Sok szeretettel gratulálok és minden jót kívánok nektek! Ez csodálatos! 🥰
@ritamajoros99702 жыл бұрын
Kedves Julcsi és Dávid! Teljes szívemből kívánom nektek, hogy ezt a csodát úgy tudjátok megélni, ahogyan mindig is vágytatok rá! Volt egy megérzésem az utóbbi időben, hogy lehet várandós vagy. Anno Fatinál is volt. Akkor is bejött, most is. 😊 Nagyon örülök nektek! Hihetetlen mennyire lehet örülni mások örömének! Gratulálok nektek! 🤍
@thimya78322 жыл бұрын
már évek óta a férjemmel követünk titeket és egy ideje éreztem hogy babát vársz Julcsi és annyira nagyon örülök hogy igaz és veletek van az a kicsi lány. Gratulálok nektek srácok, és nagyon jó egészséget kívánok ❤️
@magdank33552 жыл бұрын
Évek óta követlek, csendben, viszont ezt az egyet nem bírom most szó nélkül én sem, megkönnyeztem, szívből gratulálok Nektek 🤩🤍
@ilonadragovics59522 жыл бұрын
Elképesztően jó emberek vagytok, és erősek. Ez a hetem jó híre, nem örültem még így egy olyan ember boldogságának akit nem személyesen ismerek. Sok boldogságot, fantasztikus szülők lesztek!
@00zsuzsanna2 жыл бұрын
sírtam én is, annyira drukkoltam, nem ismerlek személyesen titeket, de annyira vártátok ez nagyon látszott, és nagyon sok boldogságot kívánok Nektek, és örömteli várakozást!
@haribo13lucus2 жыл бұрын
Szinte sosem kommentelek sehol semmihez. De Julcsi! Imádom a videóidat, az egyéniségedet és csendben szurkoltam nektek a háttérben. Mi is több éve szeretnénk babát egyelőre még sikertelenül. Annyira, de annyira örülök nektek, hogy azt elmondani is nehéz! Ennek hatására bennem is erősödött a remény, hogy nekünk is egyszer majd sikerül! A legjobbakat kívánom nektek! 😘
@margocsi832 жыл бұрын
Szívből gratulálok, csodálatos hír végre 🙏. Endometriózis műtétet követően nekünk is sikerült. Teljesen átérzem, majdnem 3 évig tartott nekünk is míg meglett a baba, de csodálatos, minden perce megérte ❤️❤️❤️❤️
@kirak26502 жыл бұрын
Nem gondoltam volna, hogy ismeretlenül-ismerős emberek boldogsága ilyen mély örömmel tölt el! Csodás Titeket így látni! Élvezzétek ki minden pillanatát💕
@lazywishes2 жыл бұрын
Nehezen tudok összefoglalni mennyire is örülök nektek, de a lényeg ugyanaz - évek óta itt vagyok mint követőd, és pontosan emiatt tudom hogy igazán megérdemlitek ezt a boldogságot, és őszinte öröm hogy ma itt vagytok ezekkel a hírekkel
@zsofinovak2 жыл бұрын
Nagyon szorítottam nektek, azt hiszem jó sok embert megsirattatok ma ☺️❤️ Tavaly ősszel született a kislányom, csodálatos időszak áll előttetek, éljétek meg minden pillanatát ❤️
@borazsuzsa18992 жыл бұрын
Sokszor eszembejutottatok csak úgy random, hogy vajon sikerült-e már a baba. Vajon most... vajon most... hátha egyszercsak bejelented. És most... 🥰 Gratulálok nektek!
@marikavaradi85402 жыл бұрын
Gratulálok! Nagyon jó helyre fog születni a baba
@alexandradande30292 жыл бұрын
Nagyon gratulálok!
@alexandrar.42482 жыл бұрын
Ismeretlenül is sokat imádkoztam értetek, hogy egyszer sikerüljön! Nagyon sok boldogságot és egészséget kívánok ❤💜💙
@noemi71972 жыл бұрын
Szia Julcsi & Dávid! A kis Angyalkátok a lehető legjobb szülőket választotta magának 🥰 Nagyon drukkoltam hogy ti győzzetek ebben a kemény harcban. Nagyon boldog és vidám Baba várást kívánok mindkettőtöknek!😊
@smaragd512 жыл бұрын
Olyan édesek vagytok! Szívből gratulálok! Tetszik az őszinteségetek. Boldog babavárást kívánok!
@beatavaczi28262 жыл бұрын
Teljes Tiszta Szívből Gratulálok!Most zokogok komolyan!Borzasztóan rossz napom volt és mikor megláttam ezt a hírt....Elmúlt minden rossz gondolatom!Nagyon-nagyon jó babavárást és sok boldogságot,egészséget és minden jót amit csak lehet kívánok nektek!!!!
@bellakukli19772 жыл бұрын
Gratulálok én is legyetek továbbra is ilyen boldogok, nagyon összeilletek, boldog kellemes babavárást kivánnok nektek 🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰
@bibii73292 жыл бұрын
Kedves Julcsi és Dávid! Szívből gratulálok!🥰Örömteli babavárást Nektek!🤗💕
@Anica962 жыл бұрын
Drága Julcsi! Konkrétan libabőrös lettem ettől a hírtől! Felsikítottam örömömben! Annyira örülök nektek!!🤍🤍 Tudom , hogy mennyi szenvedés és harc van mögöttetek! Viszont ha valakik megérdemlik ezt az TI VAGYTOK!! Ez a nap legjobb híre!! Nem találok szavakat! Ölelés 🥹🤍🤍
@ildikogal72282 жыл бұрын
Gratulálok! Szinte a kezdetek óta követlek, annyira, de annyira szorítottam még így ismeretlenül is. Végtelen kedves és aranyos pár vagytok, annyira átjön a boldogságotok! Boldog babavárást kívánok! 🥰🙏
@petrasetenyi90402 жыл бұрын
Kedves Julcsi, évek óta nézem a videóidat és szeretnék szívből gratulálni Nektek. Nagyon csodáltalak akkor is, amikor az endometriózisról beszéltél és ahogy utána több videót készítettèl ismeretterjesztés jelleggel, biztos nagyon nehéz lehetett akkor is és az utána lévő pár év. Nagyon erősek vagytok. Szeretnék nagyon sok boldogságot kívánni nektek, nagyon jó helyre érkezik a kisbaba.♥️♥️
@Gabi713042 жыл бұрын
Kedves Julcsi és Dávid! Nagyon örülök a boldogságotoknak!! Amióta beszéltetek róla, hogy szeretnétek gyermeket, azóta drukkolok nektek, hogy sikerüljön. Nagyon sok örömet, boldogságot, áldott babavárást, és legfőképpen egészséget kívánok nektek!! ❤❤❤
@maganyosgalaxis2 жыл бұрын
Követlek titeket a FwG kezdete óta. Tudom, hogy mennyire vágytatok erre és biztos vagyok benne, hogy csodás szülők lesztek. Őszintén örülök, hogy bár nem könnyen, de összejött a kis manó❤
@monikarep50782 жыл бұрын
Köszönöm ezt a videót, szívből gratulálok! Kívánom a legjobbakat! Adtatok egy új reményt! És Veletek együtt örülök! Gyönyörű a Pocakod!😊
@hajnim1252 жыл бұрын
Sziasztok! Tiszta szívből gratulálok! Egy ikres anyuka - aki 7 évet küzdött a boldogságért! Én is sírtam az egész bejelentés alatt
@bernadettszijgyarto10642 жыл бұрын
Időközönként mindig visszatértem a csatornádra, Julcsi, hogy megnézzem, mi a helyzet veletek és mindig szorítottam, hogy nektek összejöjjön a csoda. Szabad olyat mondani, hogy akárhányszor rátok néztem, úgy éreztem, hogy nektek muszáj ezt az örömöt egyszer megtapasztalni és biztos meg is fogjátok? Amikor megláttam az insta posztjaitokat, annyira megörültem. Igaz, nekem pcos-em van, de mindig eszembe jutsz, Julcsi, ha nehezebb napjaim vannak emiatt. És hogy soha nem szabad feladni. Ezt köszönöm Neked, Nektek. Boldog babavárást!
@lindat29112 жыл бұрын
Gratulálok 😭♥️ Mi 7,5 évet vártunk Rá. Szívből örülök! A legnagyobb ajándék az életben
@anikotorok37822 жыл бұрын
Sziasztok! 100%-ig biztos voltam benne, hogy lesz kisbabátok! Ki, ha ti nem érdemlitek meg?! Valamiért mindig megérzem az ilyet.. és most is, pedig személyesen nem ismerlek. Viszont annál többet néztelek téged a 3. terhességem alatt! Éééés kislány!!! Szívből gratulálok, nekem 3 lányom van és mivel nekem se könnyen jött az első, a legjobban várt baba volt a családunkban. Veletek együtt örülök!! Juhuuuu :)
@Eniii772 жыл бұрын
Évek óta nézem a csatornádat Julcsi, hallgatom a podcastjeiteket, így valamennyire beleláttam abba, hogy mennyire nagyon vártátok ezt a pillanatot, így amikor megláttam a képet instán könnybe lábadt a szemem nekem is. Gratulálok!! 🥰❤
@noras14752 жыл бұрын
Gratulalok nektek! Annyira jo latni hogy ennyire boldogok vagytok es annyira jo latni ahogy egymasra neztek ! Latszik hogy nagyon szeretitek egymast es biztosan nagxon szep csalad lesztek a kislanyotokkal😘
@saracsibi12412 жыл бұрын
Wooooow! tudtam h nem hiába volt furcsa nekem kissé/nagyon az a "régi hiányállapot"! :))). GRATUUU!!!🥰Fetreng az elmém a katarzistól....🤭
@veronikabobics42 жыл бұрын
wow, gratulálok! én is a kezdetek óta követem Julcsi tartalmait,habár hozzàszólni ritkán szoktam a videókhoz,most muszáj. Nagyon örülünk nektek! Annyira jó látni,amikor egy babát ennyire várnak és ilyen jó helyre születik. Látszik,hogy mennyire örültök 🥰
@veronikalagler98802 жыл бұрын
Gratulálok, nagyon örülök, hogy sikerült 🙂 Sok boldogságot, csodálatos szülők lesztek.