Köszönöm a JóIstennek ,hogy megadta ezt az Embert a Világnak.Egy kicsit előbbre jutottunk általa.
@krisztazagon9466 Жыл бұрын
Szívemből beszél! Örökké él velünk, velem, CSEH TAMÁS, így csupa nagy betűvel.😪🤗
@szilidszudzsaro7243 Жыл бұрын
Nem szívemből de mér nem él
@salingerzion6 ай бұрын
Jánosunkat nem említitek. Kár.
@borbalatoth883 ай бұрын
P0pkku oiopoi😊i😊i😊o
@user-gd4dt5uv3g3 ай бұрын
Nagyon hiányzol , Tamas! Szerencse, hogy ismerhettelek.
@istvanvarga18549 жыл бұрын
Szerencsés ember vagyok mert személyesen ismerhettem tanár úr. És kérdezhettem . "Felismer tanár úr vagy rég elfelejtet már" és felismert, nem felejtette el a tanítványait. Rajztanárnak is kiváló ember volt. Örülök hogy Bereményi Géza bácsit is megismerhettem. Kiváló emberek kiváló zenéket csináltak nekünk.
@aquamood10 жыл бұрын
" sármos, rendkívül érzékeny és szeretetéhes, visszahúzódó ember volt, aki aztán elérte, amit kívánt: megtalálta hazáját és az itteni emberek szeretetét, kiteljesedett élet volt az övé." B. G.
@ahsdist13 жыл бұрын
Lassan ötven éves vagyok, de ez a szám tizenhatéves korom óta szinte minden nap a fülemben van! Akkor még tnem ismertem a többi dalait, majd megvettem a "Levél nővéremnek" című lemezét, és az azóta is megvan, ugyan már dedikálva. Egyik örömöm eddigi életemben, hogy személyesen is ismerhgettem! A lelkünk összeér!
@prohircsi Жыл бұрын
71 éves vagyok, hallottam élőben, klubbjában jártam, ill. tagja voltam, Soha nam fejeltem el.
@francesuisseusa6 жыл бұрын
Few foreigners are lucky enough to know this song. I am one of them. It makes me cry every time... RIP Cseh Tamás
@zsofiaeri20753 жыл бұрын
❤️
@nasermiveroud21222 жыл бұрын
Same here...
@zoltanandraskiss14398 ай бұрын
Hazát sem váltunk, ahogy anyát sem! Nem megyünk sehová! Köszönöm ezt a dalt!
@csakamagyarokjogaiszamitanak4 ай бұрын
Így van!!!! ❤❤❤❤❤ Magyarország a Magyaroké!!!!!!❤❤❤❤❤❤💟💟💟💟💟💟💟💟💚💚💚💚💚💚💚
@janoscs.1946Ай бұрын
Elobb Kadarek,most Orbanek es naci fajtajuk uzte,uzi el a magyarokat hazajukbol!Annak idejen is a sok szervilis csirkefogo ,mint most is szolgalta ki a hazaarulo rezsimet!
@pauln_dy27893 жыл бұрын
az ember hátán folyamatosan a hideg futkározik ... csodás ...
@aldonse5 жыл бұрын
Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk? Itt van a város, vagyunk lakói Maradunk itt, neve is van: Budapest Reggelre kelve, ahogyan ez itt szokás Közértbe megy le tejért János és Tamás Házakon rések, azon kilépnek Házak közt járat, azokon járnak, indulnak el Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk? Itt van a város, vagyunk lakói Maradunk itt, neve is van: Budapest Reggelre kelve, ahogyan ez itt szokás Közértbe megy le tejért János és Tamás Tócsák tükrében magukat nézve Dohányszemcsékkel zakók zsebében, indulnak el Kérdésem volna, pálinkát mérnek-e már Felismer tanár úr, vagy tán elfelejtett már Éva tegnap volt az abortusz bizottság előtt Téli kabátomra hasztalan keresek vevőt Házmesterünknek adjunk szép mosolyokat Nézd, homlokomra egy boríték nem ráragadt Más vagyok, nem az, akit épp maga most keres Fáskerti elvtárs, legyen már olyan szíves A fekete lyuk egy nem létező égitest Három év múlva nem vagyok hadköteles Felismer tanár úr, vagy tán elfelejtett már Kérdésem volna, pálinkát mérnek-e már Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk? Itt van a város, vagyunk lakói Maradunk itten, maradunk itt, maradunk
@erikaschmiklnebarta37998 ай бұрын
❤
@biroattila891210 жыл бұрын
Aki nem élt a szocializmusban, de szeretne tudni valamit az akkori korról, az emberekről, az életérzésről, hallgassa meg párszor ezt a számot.
@1gykakukk6 жыл бұрын
Sajnos, az csak olyan lesz, mintha tájképeket mutatnál egy fényképalbumból, ahol még sose járt, aki megnézi. Nem jön át a személyes megélés.
@ferenckovacs22675 жыл бұрын
@@1gykakukk de meg lehet nézni olyan filmeket, mint pl. a Megáll az idő.
@tupacamaru19513 жыл бұрын
Vagy bármi mást abból az időből, és ugyanúgy nem fogja tudni, milyen volt.
@sandorbarkoczi37822 жыл бұрын
És ahogyan az ismétlődő történelem folyik, úgy ma is ezerrel próbálják mosolyra fakasztani az embereket a házmesterek irányába. Az alapélelmiszer pálinkát pedig mérik. RIP Cseh Tamás.
@oOVacskamatiOo9 жыл бұрын
ISTENEM ebben benne van az egész elfuserált életünk
@juditkamondi3679 жыл бұрын
+oOVacskamatiOo ki fuserálta el tán lázár ervin bácsi bocs de csak most kezdem szokni eztet ennél sokkal okosabbnak tűnök
@oOVacskamatiOo9 жыл бұрын
+Judit Kamondi ez a dal egy generációról szól és csak mi érezzük, értjük igazán a kádár rendszer sikertelen modernizációs kísérletének alanyai voltunk r0eméltünk szép új világot, de csak szemetet, gagyi világot kaptunk bizony sokan érezzük, hogy elfuserált az életünk LÁZÁR ERVIN már boldog a négyszögletes kerek erdőben egy időtlen, kedves másvilágban
@juditkamondi3679 жыл бұрын
Hát akkor csináljál magadnak egy négyszögletes kerek erdőt - tudom, hogy nem igen megyen, de meg köll próbálni. Persze a többiek? Hát.....
@oOVacskamatiOo9 жыл бұрын
+Judit Kamondi nem áll jól önnek ,hogy ostobára próbálja venni a figurát addig fog hülyéskedni amíg hülye marad vagy már most is az nem értem kit vagy mit keres ezen az oldalon de ajánlanám -GYŐZIKÉT
@spenot559 жыл бұрын
+oOVacskamatiOo "Elfuserált"? A mai milyen?
@PotykaPal12 жыл бұрын
Cseh Tamás eszméletlen.... 17 évesen hallottam először a Frontátvonulás c. albumát, ami tele van remekbe szabott történetekkel is. Elvarázsolt. Most 22 éves vagyok és rengeteg számát hallgatom rendszeresen. Ahhoz, hogy valaki átérezz az akkori koroknak a hangulatát kell egy jó fantázia, meg persze Cseh Tamás előadása és Bereményi Géza szövegei. Nagyszerű!
@andrasbenko9 жыл бұрын
hallgatva ezt a dalt a szívem összeszorul... hihetetlen korrajz
@Burovincz6110 жыл бұрын
1977 szilvesztere óta adja a mércét életem dolgaihoz! Nehéz nélküle!
@sutpenszaza7 жыл бұрын
János Burovincz 😉
@alhambra7293 жыл бұрын
, - azok a bakonybéli zenélő esték amit tartott felejthetetlenek, és hallhattam őt. 😊
@TeeBee7314 жыл бұрын
Nyugodj Békében Tamás! Köszi, hogy voltál nekünk!
@HerriUltra14 жыл бұрын
Egy 19 éves, tépett szívű gitáros srác vagyok. (Mások szerint zenész). Akkora csoda lenne, ha Tamással egyszer elénekelhetném ezt a dalt... Hiszen voltak olyan hajnalok, mikor annyira rettegtem, és fáztam, és közben mégis az ő dalait énekeltem hajnalban, egy perc alvás nélkül... Majd egy felhőcskén azért várj meg, Tamás!
@balazscsukas55002 жыл бұрын
Eltelt 12 èv, hogy vagy?
@ArleneRegos14 жыл бұрын
I never get tired of seeing this video. I wish we could see more of these guys perform together. Listening to this always brings tears to my eyes because it reminds me of all the stories my mother told me before she left Hungary. They convey so much feeling with such a beautiful sound. My dream is to see them in person!
@csabafeher60489 ай бұрын
Örök legendàk🙌Jànos tarts ki...Tamás màr elökèszitett mindent
@mihailis827 жыл бұрын
I am Peruvian, and travel often to Budapest. I heard a cover of this song live in "Hunnia", in the city center. I was automatically hypnotized. Thank you for uploading this.
@KincsesBacska7 жыл бұрын
Do you understand what they are singing?
@mihailis827 жыл бұрын
Google translate + Hungarian friends have helped...
@BUDAWIEN6 жыл бұрын
I hope it is clear that it is not a happy song...
@TimmmTim5 жыл бұрын
what exactly hypnotized you here? I as a non-Hungarian speaker can appreciate solid performance, but not knowing the words this is quite unnoticeable song.
@oOVacskamatiOo5 жыл бұрын
miért nem magyarul beszélsz elfelejtetted , vagy sohasem ismerted ? ugyan mit jelenthet neked CSEH TAMÁS ?
@hakimalasgarov75465 жыл бұрын
There is a popular saying " Good music has no gender, race, caste or religion". Cseh Tamas's Budapest song is a great example of phenomena. No need to know the language to enjoy this song. #csehtamas#budapest
@istvanladi386811 ай бұрын
Budapest a szabadság szilárd szigete, sokszinű, szerethető.
@6vilag7 жыл бұрын
Annyira jó, hogy miikor meghallom, újra és újra kiráz a hideg,..
@prohircsi4 жыл бұрын
Én is borzongok.
@zsuzsannaszekrenyes170710 жыл бұрын
Tamás! Nagyon hiányzol a bakonybéli Petőfi utcából is.
@schneewittchen10059 жыл бұрын
Wunderschön... :) Ich muss immer weinen, wenn ich das Lied höre. So melancholisch schön... Ich hatte es meinem Opa zwei Wochen vor seinem Tod noch auf CD gebrannt und während einer Autofahrt mit ihm gehört...
@tamaspaitz32877 жыл бұрын
Nekem ez a dal, mindig egy csoda. Az egész életem benne van.
@takabaki13 жыл бұрын
Az én 7 éves fiam is figyelmesen hallgatja a dalait.Amikor egyedül hallgat zenét,szinte mindig meghallgatja a Hatvanas évek c. dalt.Érzi a varázsát ezeknek a daloknak.
@Lali05242 жыл бұрын
Gyönyörű. Tán a legszebb Tamástól és Jánostól.
@vivamusicaclassicaalmondo5 жыл бұрын
Könnyet csal annak a szemébe, aki a 7O-es évek mindennapját ismerte és ma külföldről emlékszik erre az időre, tele vággyal egy jobb élet felé, valahol más vidéken, melyet azonban akkoriban sok embertől megtagadtak. Cseh Tamás maradt Bp-en és több dalában énekelt ragaszkodásáról. R.i.P.
@peetpj15 жыл бұрын
meghalt Cseh Tamás! kevesebb lett a világ! R.I.P! :(((
@tupacamaru19513 жыл бұрын
Kovács 27. Bélával is az lett. Vagy az lesz.
@tesoka7915 жыл бұрын
Három évvel ezelőtt ezt énekeltük a feleségemmel, amikor Budapestről visszaköltöztünk Kolozsvárra. Imádtuk Budapestet.
@tonysuto8278Ай бұрын
Tamas, az en hazamban toltotte 62. szuletesnapjat fiava -Kopannyal. Chicago kulvarosa. Ajandekoztam Tamasnak apachi indian nyil hegyeket amelyeket aposom talalt Idahoban. Jo baratok maradtunk halalaig. Isten nyugosztaljon draga Tamas!
@ahsdist7 жыл бұрын
1978-ban, egy középiskolai osztálytársam, Lőrik Tamás, mutatta meg ezt a dalt! Cs. T. barátságát megkaptam, személyesen is, nekem ennél nagyobb boldogság talán nem is létezik!
@gabriellapogany6995 жыл бұрын
Egy kor hiteles története.Előbb volt meg ez a lemez, mint a lemejátszó.Összeszorul aszívem, mert most újra aktuális.Maradunk itt?Itt maradunk?
@Margaritandi3 жыл бұрын
Aktuális, tovabbra is 😕
@undoriitoo10 жыл бұрын
Ezek mink vagyunk Magyarok Pestiek Emberek Köszönöm Tamás, János
@undoriitoo15 жыл бұрын
"Micsoda útjaim voltak nekem - szólt Desiré -, most, hogy emlékezem. Micsoda egy zűrzavar, hány tévedés, tán hazudtam is, és volt egy kevés. ..." Elment a DAL. Nyugodj békében Tamás! ...fiatalságom....
@neduddgi16 жыл бұрын
Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Könnybe lábadt a szemem!
@esztermatastik98039 жыл бұрын
Ez a legjobb szám, igazi korrajz...kórrajz?
@kirkenes8 жыл бұрын
The best song about the best city in the world...
@zoltanmarmorstein15403 жыл бұрын
Nézem,hallgatom,és meglett férfiember létemre bőgök. Elment akivel hallgattam. Akivel olyan jó lenne hallgatni. Elment mint Horváth Anna. Csak sokkal messzebbre és véglegesen. Ahová Tamás. Oda ahol az Igazak laknak.
@peterid.marczis221510 жыл бұрын
Megismételhetetlenül tehetséges előadók!
@JagdpanzerV10 жыл бұрын
Bár már csak néhány hónapig tartozom a tizenévesek közé, jelentkeznék, mint Cseh Tamás-hallgató kivétel... :D És bizony, ismerek még pár korombelit, aki velünk egy húron pendül, még nincs minden veszve!
@laszlokozma38787 жыл бұрын
Ha ez így van, le a kalappal, fiatal barátom!
@celticaion7 жыл бұрын
En is 18-19 eves korom korul hallottam eloszor :) Az mondjuk mar kerdes, hogy ez '88-89 korul volt, szoval akkor meg annyira nem volt regi (15 eves szam, talan)
@benedekhgabor6 жыл бұрын
Velem apám ismertette meg, tizennégy lehettem. Egy hét híján húsz vagyok, s azt hiszem örökre a bűvkörében ragadtam.
@katakiss7372 жыл бұрын
Ilyeneket olvasva kezdek újra megbékélni az emberiséggel
@Hamiskartyas15 жыл бұрын
Napjaink Tinódi Lantos Sebestyénje volt, egy igazi krónikás. Emléke és dalai örökké élnek.
@tupacamaru19513 жыл бұрын
A szövegeket mondjuk nem ő írta, ha Tinódi csak zenét ír, nemigen hívnák ma krónikásnak.
@zoltanszolnoki309312 күн бұрын
Cseh, Bereményi, Másik 👏 👍
@sukonrad2 жыл бұрын
..még mindig..szép...van aki maradt..van aki továbbment..ami marad: Budapest...
@kasyllas852 жыл бұрын
Marad a bánatos öreg ördög Budapesten. Amiről ő énekel az ma már értelemezhetetlen. Nem a rossz élet és az akkori kevert, rendszerváltás kori korszellem miatt, hanem pl az embertelen, "ezt vedd azt tedd" és a közlekedés iszonyata miatt. Ez már évtizedek óta nem az a város, amiben ők gondolkodhattak és amikor énekelték, évtizedekkel korábbi életérzésből indultak ki. A valós emberi igény szerinti életminőség vidéken van, nem egy mai milliós nagyvárosban. Ez egy újkori téboly környezet, nincs vagy 50-100 éves. Nem rólunk szól. Ma már nem beszélgetnek egymással az emberek a buszon. Bármilyen meglepő, régen így volt. Ez nem csak a nagyváros hibája, de akkor is a legrosszabb irány, egy rossz életminőséghez.
@katakiss7372 жыл бұрын
utaztam én, vidéki, ottan a villamoson, egy lány ült mellettem kutyával, én meg afféle "kutyás" elkezdtem a kutyával beszélgetni, egyszer csak mindenki bekapcsolódott.
@jolankardos78585 жыл бұрын
Ez az ember meghalt, de minden szava arról szolt, hogy mi van itt ebben az életben, ami nagyon elkeserítő......Cseh Tamás volt az igazi, aki elmondta, mi ami baj.
@Andris9746 жыл бұрын
Úgy hiányzik, mint egy falat kenyér. A dalai ma is lelki falatkák, melyek továbblendítenek a gondokon. Bárcsak itt lennél most, Tamás. Köszönöm a dalokat, melyekkel megajándékoztál minket.
@fszkvn11 жыл бұрын
biz sokan vagyunk! bár én bele születtem. a Műcsarnok volt a kedvenc lemezem 5 évesen.
@borderlany Жыл бұрын
Annyira fájdalmasan gyönyörű!
@DarthNorbo11 жыл бұрын
Akárhol vagyok a világban, ettől a számtól mindig honvágyam lesz=') Üdv Párizsból!
@noemisarnyai741910 жыл бұрын
Kedves RanibowDash! Én vagyok a kivétel. 17 vagyok és Cseh Tamást, nemzeti rockot, meg persze népzenét hallgatok csak! :)
@ijc95425 жыл бұрын
Lehetetlen
@tupacamaru19513 жыл бұрын
Reméjük, a nemzeti rock néven gúnyolt agymosást azóta már kinőtted.
@bonczika15 жыл бұрын
Egyetemista koromban (Jézus, már több, mint 20 éve!) az egyetemi klubbunkban lépett fel. Élőben hallgattam többek közt ezt a dalt. Akkor is beleborzongtam, most is. Rettenetesen sajnálom, hogy nincs többé.
@csehimre15 жыл бұрын
Ennek a dalnak különös a hangulata. Egyetemi éveimből egy éles emlék ugrik be róla (bár én Debrecenben tanultam): Ducsai barátommal ülünk az albérlet konyhájában és az előző esti buliból maradt üvegek árából vásárolt sört isszuk és kiflit eszünk.
@danielszabo3565 ай бұрын
Fantasztikus mèlysège van, èrezni a sùlyàt az èletnek. Fantasztikus művèszek ❤ Remek az egèsz ùgy ahogy van😊
@balazsposta78837 жыл бұрын
Bárdok a színpadon. Láttam élőben az előadást Szegeden. Hihetetlen volt...
@danielfrank92275 жыл бұрын
Hideg van ettől a daltól. Szabályszerűen fázom tőle. Szürkület, kopár fák, pergő vakolat. Zseniális.
@tlagom110 жыл бұрын
Rendkívül szuggesztív előadás!!! MŰVÉSZET! Dal a 70-es évek reménytelen mélyéről. Másoknak meg ez az időszak volt a legszebb aranykor, a jólét, gyarapodás évei. Ezek a srácok meg dekadens, urbánus entellektüelek...?
@katakiss7372 жыл бұрын
Igen nekem is az a benyomásom..urbánus entellektüel volt mindenféle mostani gőg és pökhendiség mentesen...szerény volt, alázattal a művészete felé.
@molnarg511 Жыл бұрын
Gyönyörűség!
@unkabeka16 жыл бұрын
Csodálatos dal... Honvágyat szító... (Másik János tisztára olyan, mint Leonard Cohen.)
@napoliroma1100 Жыл бұрын
Ha már lehetelen a Várszínházban nézni,akkor itt és a 33-as nagylemezen hallgatom.Utolérhetetlen.
@woltervoorwaarts22 жыл бұрын
I do not understand the Hungarian language. But you have power in your voices. Greetings from Wolter
@zsoltfeher679 Жыл бұрын
Budapest Tell me where we will live Are we staying here or will we move on someday? Here is the city, we are its inhabitants We are staying here, it has a name: Budapest Up in the morning, as is customary here János and Tamás go down to Közért for milk There are gaps in houses, they exit through them There is a passage between houses, they walk on them, they leave Tell me where we will live Are we staying here or will we move on someday? Here is the city, we are its inhabitants We are staying here, it has a name: Budapest Up in the morning, as is customary here János and Tamás go down to Közért for milk Looking at themselves in the mirror of puddles They leave with tobacco pellets in their pockets I would like to ask if brandy is measured yet You recognize it, teacher, or maybe you've already forgotten Éva was in front of the abortion committee yesterday I am looking for a buyer for my winter coat to no avail Let's give our housekeeper beautiful smiles Look, I didn't have an envelope stuck to my forehead I am different, not the one you are looking for right now Comrade Fáskerti, be so kind A black hole is a non-existent celestial body In three years I will not be conscripted You recognize it, teacher, or maybe you've already forgotten I would like to ask if brandy is measured yet Tell me where we will live Are we staying here or will we move on someday? Here is the city, we are its inhabitants We stay here, we stay here, we stay
@aquamood10 жыл бұрын
"Rajongásig szerette a hazáját. Gyakran ingyen lépett fel az elcsatolt országrészeken, "
@ArleneRegos14 жыл бұрын
@biilyny - Where are you living now? I feel so cheated because I was the last of 8 children and I was born in the U.S. I am the only one in our family who speaks and reads Hungarian and has so much feeling for my heritage and the people like Cseh and Janos and Zsuza who express their love of the old country. I am going back to Hungary in January for 2 weeks and will walk in the spirit of this beautiful talented man Cseh Tamas! My heart aches for him.
@bankutijuli12 жыл бұрын
Amíg lesznek házak közt járatok, dohányszemcsék a zakók zsebében, Tamások, Jánosok a közértben...amíg lesz, aki "marad itten", addig ez a zene, és ez a "jelenség" is marad.
@ArleneRegos14 жыл бұрын
Thank you Agnes (that's my older sisters name!) I did find out that he passed shortly after I wrote that. When I read another person's comment, I then realized that my trip back to Hungary in January will be only in memory of Tamas. I felt like (Oh God, here go the tears) someone stabbed me in the heart. I couldn't function for a week after. I just think that if my Uncle is 93 yrs old and my father is 90, everyone else younger should still be here too. Love him FOREVER!
@BelleAriadne15 жыл бұрын
Egyik legkedvesebb nótám s emlékem, amely Hozzá kötődik. Édesapámnak nagyon közeli, kedves gyermekkori pajtása volt, s mindig nagy szeretettel mesélt róla, magam is őszintén megszerettem, de nem hinném, h. lenne egyáltalán olyan, akinek nem volt kedves Tamás. Nyugodjék békében!
@2101car12 жыл бұрын
Aki ezt a dalt nem kedveli az nem tudom hogy mit hallgat....
@tupacamaru19513 жыл бұрын
Valószínűleg mást.
@kormicka14 жыл бұрын
A Bárka-béli koncert dvd-k szórólapján olvastam, hogy Tamás és Géza arról beszélgettek, mi lesz a dalaikkal 20 év múlva. Hogy megmaradnak-e. Drága Tamás, Kedves Géza, ez nem kérdés; 3 és fél éves kisfiam a minap spontán dalra fakadt: Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk, Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk... ...Házak közt járat, azokon járnak, indulnak el. Eddig énekelte, álltam döbbenten és meghatottan. Igen, megmaradnak!
@cajunbrenda8 жыл бұрын
A Leonard Cohen kutya fasza ehhez képest!!!
@juditkamondi3677 жыл бұрын
nananana kisapám,,, én "csehtamásos" vagyok, voltam, leszek
@sparrowxy6 жыл бұрын
Na azert mindketten jok voltak
@ferenckovacs22675 жыл бұрын
csak más.
@Ondrasom24 жыл бұрын
Ostoba megjegyzés. Egyrészt körtét nem hasonlítunk almához. Főleg így nem. Másrészt, gondolom, ezt a szöveget érted, Cohent meg nem.
@65judit4 жыл бұрын
a kettőt ne hasonlítsd össze, más ország, más nyelv, más kultúra. L. C. nagyon is a helyén van, ott fenn, a csúcson. Ez nem von le semmit Cseh Tamás értékéből.
@PotykaPal12 жыл бұрын
Nem ebben a korszakban nőttem fel és még csak nem is vagyok budapesti ( szegedi vagyok ), de akkor is ez egy nagyon sokat mondó dal, én nagyon szeretem!
@QuintusAllard16 жыл бұрын
Remek dal, remek előadás, remek zenészek! Respect és tisztelet.
@TheDechertful Жыл бұрын
1977-ben éjszakákon át hallgattuk és énekeltük ezeket a dalokat monstre házibulikon
@Pityuapanda15 жыл бұрын
Anyukám miatt kisbaba korom óta hallgattam a számait és nagyon szeretem! NYUGODJÉK BÉKÉBEN!!! =(
@Byd86711 жыл бұрын
örülök,hogy a mai 20on évesek között is "divat" az igényes életet keresni,aminek ez is szerves része! (1 boldog 40 éves) :-)
@ArtieJessup12 жыл бұрын
Ezt a dalt csak az érti, aki itt nőtt fel, ebben a szerencsétlen, nyomorult országban...
@tupacamaru19513 жыл бұрын
Nem hiszem. Meg hát mitől lenne szerencsétlen, pláne nyomorult? Persze, jobb kormányokat nyilván el tudtunk volna képzelni, az utóbbi 100-120 évben mindenképpen.
@katakiss7372 жыл бұрын
Túlzol.Gondolj mondjuk Szomáliára.
@zoliviol2 жыл бұрын
Aki írja, arra vonatkozk. Itt lesz a város örökké az országgal együtt.
@szabolcsvass13552 жыл бұрын
Ez a dal az egész Nemzethez szól! Csodálatos!
@kincza114 жыл бұрын
megdöbbent mindíg ez a dal,...és letaglóz... szívembe mar, s közben tudom, élteti az embert, a jókat, jóembereket...
@Andris9745 жыл бұрын
Verset írtam az Ő emlékére, bízva abban, hogy méltó megemlékezés arra, ki oly nagyon hiányzik az életünkből. Köszönöm amit átélhetek a versek/dalok által. 10 éve szegényebbek vagyunk.
@attilaszepesi443910 жыл бұрын
együtt voltunk, jo volt, köszönjük Tamas
@RaczneMolnarIlona10 жыл бұрын
Cseh Tamás Örök !
@MrEmcsike5 жыл бұрын
ÉN köszönöm hogy anno egyetememen fellépett és hallottuk láttuk
@gyorgyi.toszenberger5 жыл бұрын
Nagyon jók vagytok!
@zsoltmolnar19272 жыл бұрын
Az elmúlt szép világ.......
@TMK19507 жыл бұрын
ATYAVILÁG ! EZ ŐRÜLTEN SZÍVEMBE MARÓ ZENE !!!!!!!!! S persze BUDAPEST !
@HUNBrave15 жыл бұрын
Ez a szán nagyon súlyos, nehéz. Cseh Tamás zseni volt. A szöveg az a hangulat, e kettőssége . Csoda Nyugodj Békében.
@ahsdist12 жыл бұрын
Ma lennél 69 éves, és ez volt az első dal amit 1977-ben egy osztálytársam által tőled hallottam, és azóta is...
@lexerdis16 жыл бұрын
Ez annyira jó... Imádom. Az a vicces, hogy mostanában fogok Bp-re költözni, annyira illik a hangulatomhoz a dal, hogy nagyon...:)
@bankutijuli12 жыл бұрын
Homlokra tapadt boríték és legyenmárolyanszíves-pillanatokban igazi vígasz ez a dal...
@PotykaPal10 жыл бұрын
Egy külföldi kifejezéssel élve írnám le ennek a dalnak a hangulatát: EPIC!
@carlgustavfreud542511 жыл бұрын
bereményik cseh tamások meg az a másik olyan mások hogy az mások
Bántják az idolt, erre ugrani kő... - Azt, hogy a Kézjegy TTK féle hozzászólás szofisztikált értékítéletének mennyire nincs köze magához az idolhoz, mutatja, hogy a nyolcvanas évek második felében módomban volt e vicces versikémet magának az idolnak is elmondani (jogász-szerv kulturfelelőseként én szerveztem be egy hakniba), és tetszett neki.
@kezjegy10 жыл бұрын
Carl Gustav Freud igazán gratulálok hozzá - egy ilyen elmés versre magam is büszke lennék
@carlgustavfreud542510 жыл бұрын
Kézjegy TTK kezd olyan benyomásom lenni, hogy ténlyeg büszke lennél... pedig nem nagy szám:)
@kezjegy10 жыл бұрын
Carl Gustav Freud [OFF már régóta, elnézést érte...] "Disz iz dö bigining ov ö bjútiful frencsip", Sigmund. Ha esetleg az OSZK felé járnál, térj be pár órácskára, olvasgass kicsit; s ha ekképpen megismerkedtél munkásságom egy részével, állok a véleményed elé. Addig...?
@HelfenbeinDave12 жыл бұрын
Legnagyobb. Imádom hallgatni és játszani.
@szepi0216 жыл бұрын
Imádom ezt is, akárcsak az összes dalt!
@passac194616 жыл бұрын
Nagyon, nagyon jó ez a szám!
@kerecse15 жыл бұрын
Tamás! Legyen neked könnyű a föld! "Maradunk itten, itt maradunk.."
@attilalang110310 жыл бұрын
Egy nappal volt idősebb édesanyámnál. Már 5 éve, hogy ő sincs köztünk. :(
@Livender12 жыл бұрын
Elismered őket? Mert én igen, és szerencsére sokan még. És a fiatalok közül is mindig lesz egy szép szám, akik szeretni és akarni fogják ezt a zenét. Addig ők ugyanott lesznek. Tegyünk róla!