Egészség és betegség - Mike Sámuel

  Рет қаралды 52,271

Kecskeméti Baptista Gyülekezet

Kecskeméti Baptista Gyülekezet

Күн бұрын

Пікірлер: 29
@mariajuhasz8852
@mariajuhasz8852 2 ай бұрын
Köszönöm a kegyelmedet Úr Jézus! Ámen!
@etelkamagyar6601
@etelkamagyar6601 4 жыл бұрын
Köszönöm ezt az Igehirdetést és hogy volt szerencsém meghallgatni. Én születésem óta mozgássérült vagyok, elég küzdelmes életem volt és van, de igyekeztem teljes életet élni. Lettek gyermekeim, elvégeztem a tanítóképzőt stb. 18 éves voltam, amikor egy nagyon kedves és őszinte lánnyal megismerkedtem, aki valami gyülekezetbe járt, azt hiszem a Szabad Kereszténybe. Sokat beszélgettünk és elmentem vele néhány ifjúsági összejövetelre. Az utolsó egy augusztus 20.-ai alkalom volt, amikor az egyik fiú azt mondta nekem, hogy én valami nagy bűnt követtem el, azért vagyok beteg. Mikor? -kérdeztem én, hiszen születésemkor lettem beteg. Erre azt válaszolta, hogy előző életemben. A lelkem olyan szinten elutasította ezt a vádat, hogy többé nem mentem közéjük és nem kerestem Istent. Tudtam, hogy ezt nem Isten mondta, hanem egy torz gondolkodású ember, de nem akartam ilyen emberek közé járni. Az ateisták legalább nem ítélkeztek. Később újra találkoztam ezzel a jelenséggel 47 évesen, amikor a református gyülekezetbe, ahová tartozok, megjelent egy nő, szintén a Szabad Keresztényektől jött át érdeklődőként. Én akkor már kénytelen voltam bottal közlekedni és amikor meglátott felkiáltott: Dobd el a botot és járj, vagy tán nem hiszed hogy az Úr Jézus meg tud gyógyítani?! Engem is meggyógyított.- Ezt mondta. Hát elég megszégyenítő volt. Bizonyítani akarta a saját hitét a más kárára. Én csak annyit mondtam, hogy adj hálát és ne ítélkezz! Na nem akarom tovább szaporítani a szót. Hálás vagyok, hogy vannak olyan emberek, akik ezt a látszólagos ellentmondást szívvel értik, lélekkel tudják.
@gizellafoldes8486
@gizellafoldes8486 3 жыл бұрын
Pipacs 7 Bz789bz678 bz789bz678 M8
@gizellafoldes8486
@gizellafoldes8486 3 жыл бұрын
8 uv z5676798dt5456778st5678chcgz76890
@Mama-ol6xl
@Mama-ol6xl 8 ай бұрын
Ok
@ibolyapaloczi1396
@ibolyapaloczi1396 2 ай бұрын
Köszönöm szépen h..halhattam.Áldás számomra az igehirdetés és a leány tv-nő bizonysága.Dicsősség az UR nak aki jót tervezett felőllünk és hogya javunkra tud forditani mindent.ámen.
@piroskaillyes5011
@piroskaillyes5011 Жыл бұрын
Csodálatos Istenunk van Gyonyoru tanítás és tanúságtétel AMEN
@elvirarostas9348
@elvirarostas9348 Жыл бұрын
Tökéletes beszéd! 🙏AMEN Köszönöm Istenünknek, köszönöm, Sámuelnek!
@tibornepuskas-zx9wm
@tibornepuskas-zx9wm Жыл бұрын
Ezt a megvallást minden ateista embernek meg kellene hallgatni. köszönöm,hogy én hallhattam.
@istvannetirpak3644
@istvannetirpak3644 4 жыл бұрын
Csodálatos lelkipásztor az ur áldása legyen az ilyen csodálatos emberekkel én csodállom énis szeretnék ilyen közel lenni a Jó Istenhez ámmen
@brigittaszondine9532
@brigittaszondine9532 4 жыл бұрын
Csodálatos bizonyságtétel!
@annamariaszakacs3138
@annamariaszakacs3138 3 жыл бұрын
Ámen! Köszönöm engem is szerető Atyám!!!!!!
@katarinarakossytoth9974
@katarinarakossytoth9974 7 жыл бұрын
isteni, fantasztikus, nagyon tetszenek Samuel predikacioi :)
8 жыл бұрын
A fölséges Isten oltalmában 91. Zsoltár Aki a Fölségesnek oltalmában lakik, a Mindenható árnyékában nyugszik, azt mondja az Úrnak: »Te vagy az én oltalmazóm és erősségem, Istenem, akiben bizakodom.« Mert ő megment engem a vadászok tőrétől, a súlyos veszélytől. Szárnyával árnyékot borít rád, és tollai alatt menedékre találsz; pajzs és páncél az ő hűsége. Nem kell félned az éjszaka rémeitől, a nappal repülő nyíltól, a sötétben látogató járványtól, a délben pusztító ragálytól. Ezren essenek el bár oldalad mellől és tízezren jobbod felől, hozzád semmi sem közeledik. Sőt saját szemeddel fogod nézni, meglátod a gonoszok bűnhődését. Mert te vagy, Uram, menedékem! Ha a Fölségest választottad oltalmadnak, balszerencse nem ér téged, csapás nem jut sátrad közelébe. Mert angyalainak parancsol felőled, hogy minden utadon őrizzenek. Kezükön hordoznak téged, hogy kőbe ne üssed lábadat. Áspiskígyón és viperán fogsz járni, eltiprod az oroszlánt és a sárkányt. Mivel bennem bízik, megszabadítom, oltalma leszek, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom, a szorongatás idején vele leszek, megmentem és megdicsőítem. Betöltöm őt hosszú élettel, és megmutatom neki üdvösségemet.
@erzsebetlehoczkines.1997
@erzsebetlehoczkines.1997 5 жыл бұрын
Jenőné ..¥*_++~ cv
@ilonabari4913
@ilonabari4913 3 ай бұрын
Ámen.
@evikesimon3770
@evikesimon3770 2 жыл бұрын
Milyen sok irgalom van ebben a tanításban.
@krisztianbudai2464
@krisztianbudai2464 7 жыл бұрын
Koszonjuk Samuel, hogy engeded, hogy az Ur hasznaljon az eletunkben!!!
@erzsikecsehjanosne636
@erzsikecsehjanosne636 7 жыл бұрын
Nagyon megérintett a szolgálat Hitmélyítő.
@szuperalu
@szuperalu 7 жыл бұрын
AMEN
@laurentorpe8898
@laurentorpe8898 6 жыл бұрын
Köszönöm szépen hogy hallhattam Amerikából Margit
@elkozelitettamennyekorszag9352
@elkozelitettamennyekorszag9352 6 жыл бұрын
Nagyon örülök és köszönöm, hogy hallhattam Isten Ígéjét! Szöllősi József Stuttgart
@jozsefvarga9071
@jozsefvarga9071 7 жыл бұрын
Jézus mindenkit meggyógyított, aki hittel hozzá fordult, vagy akit hittel hozzá vittek és soha sem mondta, hogy Isten a betegségek által megdicsőül...
@elkozelitettamennyekorszag9352
@elkozelitettamennyekorszag9352 6 жыл бұрын
Nagyon örülök és köszönöm! Szöllősi József Stuttgart
@margitbenedek8430
@margitbenedek8430 4 жыл бұрын
P
@margitbenedek8430
@margitbenedek8430 4 жыл бұрын
Pontosan így van.
@laszlokovacs2180
@laszlokovacs2180 Жыл бұрын
Egy pici kiegészítést a jó szolgálathoz Dávid kéri hogy örvendeztesd meg a lelkem hogy jobban dicsérjelek téged
@ErzsikeSzabo-ec7ml
@ErzsikeSzabo-ec7ml 4 жыл бұрын
Az AUr tegye Áklldottá -e mai napot ,,,,
Harcban az ördög ellen - istentisztelet, Kecskemét, 2013. 01. 20.
1:04:28
Kecskeméti Baptista Gyülekezet
Рет қаралды 52 М.
2024.12.15. Reménység embere egy reményvesztett világban (Mike Sámuel)
1:23:42
Kecskeméti Baptista Gyülekezet
Рет қаралды 3,5 М.
Арыстанның айқасы, Тәуіржанның шайқасы!
25:51
QosLike / ҚосЛайк / Косылайық
Рет қаралды 689 М.
Enceinte et en Bazard: Les Chroniques du Nettoyage ! 🚽✨
00:21
Two More French
Рет қаралды 39 МЛН
1% vs 100% #beatbox #tiktok
01:10
BeatboxJCOP
Рет қаралды 52 МЛН
Az utolsó idők jelei - Dr. Almási Tibor
57:42
Kecskeméti Baptista Gyülekezet
Рет қаралды 34 М.
Amikor elfogy az élet - Mike Sámuel - 2012.05.08.
1:14:33
Váradifi
Рет қаралды 17 М.
Van kiút, de nem egyedül - Mike Sámuel
42:18
Kecskeméti Baptista Gyülekezet
Рет қаралды 35 М.
Mike Sámuel -Evangelizáció
53:33
Lorantvision
Рет қаралды 8 М.
Mike Sámuel  : Fiatal,nem tökéletes de élő gyülekezet?
1:32:15
Magyar Keresztyén Gyülekezet Singen
Рет қаралды 4,2 М.
029: Lehet-e egy keresztény depressziós? - ft. dr. Balla Annamária
43:05
Szabadulás a fásultság csapdájából - istentisztelet, 2013. 04. 28.
1:09:15
Kecskeméti Baptista Gyülekezet
Рет қаралды 33 М.
Görbicz Tamás: Győzelem a szorongás felett - 2018.07.22.
1:10:28
Presbiter avatás, Szolgálóvezetés [Márk 10:35-45]
2:14:50
Új Élet Baptista Gyülekezet
Рет қаралды 63
A szív megújulása
57:50
Benjámin M.
Рет қаралды 12 М.
Арыстанның айқасы, Тәуіржанның шайқасы!
25:51
QosLike / ҚосЛайк / Косылайық
Рет қаралды 689 М.