Bernáth Zsolt: A hiú hóember - hangosmese (2001)

Könyv alakban nem megjelent mese
Elmondja: Milka Julianna
A szerző 2021 előtt megjelent művei ingyen olvashatók a Magyar Elektronikus Könyvtárban: bit.ly/3jxMkiy
A szerző 2021-től megjelent könyvei megrendelhetők: www.cerkabella.hu/bernath-zso...
A szerző személyes oldala a moly.hu oldalon itt érhető el: moly.hu/alkotok/bernath-zsolt
Wikipédia: hu.wikipedia.org/wiki/Bern%C3...
A HIÚ HÓEMBER
Régen volt, talán el se hiszitek, hogy megtörtént, de azért szeretném most nektek elmesélni a történetemet. Egy hideg, téli napon esett meg a dolog, hideg volt bizony, olyan hideg, hogy pirosra csípte a fagy az orrom hegyét. Hóembert építettem kint az udvarunkon, tudjátok: szép, nagy hólabdákat formáztam, egymásra raktam őket, aztán elcsentem a konyhából egy hatalmas répát orrnak, meg két darab kavicsot a hóember szemének. Ahogy nagy buzgón illesztem helyére a répaorrot, a hóember megszólalt.
- Ez nekem nem tetszik - mondta morogva.
Szó, ami szó, meglepődtem, merthogy ki hallott már olyat, hogy egy hóember hiú legyen. Azért válaszoltam.
- Miért nem? Ez egy méltóságteljes, büszke, nagy orr. Illetve nagy répa. - tettem hozzá halkabban.
- Akkor sem tetszik - mondta a hóember. - Hozz egy másikat!
Mit tehettem hát, térültem, fordultam, szereztem egy kisebbet. De az sem volt jó. A hiú hóember egyre csak zsörtölődött, kényeskedett, és egyszer csak elfogyott a répakészlet a konyhában! Mondtam a hóembernek:
- Be kell mennem a városba a piacra új adag répáért. Ami itthon volt, azt már mindet felpróbáltuk.
A hóember morgott valamit, de nem volt más választása, mint türelmesen várni, míg megjövök. Felkerekedtem hát, és elindultam a városba. Messze laktunk, kint a pusztában, így nagyon hosszú időbe telt, mire odaértem. Aztán mire megtaláltam a piacot, eleredt az eső. Aztán meg kitört a vihar, és úgy ömlött az áldás az égből, mintha végleg kilyukadt volna az Úristen dézsája. Mire elállt, és visszaértem az udvarunkba, csak egy nagy tócsa, és benne két darab kavics maradt ott, ahol a hóember állt valamikor. Megsajnáltam szegényt, letérdeltem mellé, és megmutattam neki a zsákomban az új répákat.
- Látod, ha nem lettél volna ilyen hiú, megelégedtél volna azokkal az orrokkal. Most nézd meg, itt vannak a szebbnél-szebb répák, és te nem vagy sehol!
Szomorú voltam, hogy így járt a a hiú hóember, de a következő télen ismét találkoztunk, és akkor már boldogan fogadta az első orrot, amit a szeme alá biggyesztettem. És mindketten felnevettünk, hogy milyen buták is a hóemberek!