A hang a videó második részében / utolsó harmadában kissé rossz minőségű, tudok róla. Egy légy került a mikrofon közelébe és folyton belezümmögött, azt próbáltam elnyomni, ami nem sikerült túl jól. Próbáltam javítani rajta, de ennyire sikerült. Bocsánat! Még egy apróság: Nem Dr. J. Allen Hynek dolgozik a mai napig a blue book projekten (mivel '86-ban meghalt), hanem a blue book projekt tart ki a mai napig.
Érdekes volt és elgondolkodtató,köszönöm ! Jöhetnek még ilyenek.
@imrezsolt861912 күн бұрын
Nagyon szuper a youtube csatornád❤ Informatív, összeszedett, kellemesen vezetett, narratív, egyszóval jó hallgatni és nézni. Ráadásúl pont azokat a témákat dolgozod fel és tárod a közönség elé amik engem is nagyon foglalkoztatnak. Az biztos hogy rendszeres néződ leszek. Engem leginkább az idegenek és más inteligens fajok foglalkoztatnak, de bármi egyéb misztikus vagy történelmi cucc is érdekel. Szeretek agyalni ezeken. Te lettél a 3adik kedvencem youtube-on a Moksha kollektíva és a NOVA(nonhumán valóság)mellett. Csak így tovább🙂
@78trolandАй бұрын
Köszönöm szépen,ismét nagyon összeszedett munka lett!🙏🤗 Hasonlatos az Enigmák csatorna munkájához fénykorukban,csak annál is figyelemfelkeltőbb,koncentráltabb módon!🙏🤗
@istvanbiro6436Ай бұрын
Nagyon jó videók,így tovább,és köszönjük!
@spanifejАй бұрын
Egyre jobbak a videok. Jojjon meg sok erdekes tema!🙃👍
@laszlobizsok2627 күн бұрын
...8:27 :...pozitív meg negatív mágneses pólusok nincsenek...
@isaszegirobert-w7y17 күн бұрын
Őrület, hogy vannak olyan hülyék, akik ezt megeszik.
@cuki.kalandjaiАй бұрын
Szia! Esetleg feldolgozhatnád a Bakó féle magnézium rúd sztoriát is. Az magyar vonatkozású. Én személyesen ismertem a Bakó Lászlót és a családja barátja is voltam. A gyerekeivel együtt lógtunk sokat. Jómagam is személyesen láttam a rudat és annak Debreceni Atomki-ban történő vizsgálatát is figyelmmel kísértem. Van egy pár érdekes infóm róla. Sajnos mára nem sokat tudni a dologról és a Bakó családról. Lacibá. Megöregedett. Legutóbb 2000 környékén találkoztam vele. Őszintén szólva, mindig kedveltem az öreget, de akkor már nm volt a legfrissebb szellemi állapotban. Össze vissza beszélt. A rúd utóéletéről annyit tudok, hogy az atomki utánegy banki trezorba zárták. 3 ember neve alatt volt a trezok és csak egyidejűleg tudták kivenni. A rudat még Lacibá megkapta az "idegenektől" elásva őrizgette egy fém csőben a kertjében, majd háromba vágta. amikor nyilvánosságra került a sztorija és a rúd akkor már így volt. a trezorba zárás sztoriát nem tudo hitelesíteni, de cáfolni sem. Két történetem van erről. hogy a három ember három trezorba zárta és csak hárman tudták azt kivenni. Aztán a másik, hogy egy trezorban volt a három és szintén hárman tudták egyidejűleg kivenni. Lényeg! A sztori fent van a neten. azt tudom, hogy sokan érdeklődtek utána, még a japánok, meg is akarták azt venni, de nem adták oda. Azt kell ég tudni, hogy 100% magnézium volt kb. egy olyan 20 cm hosszú és olyan 2 cm átmérőjű, lekerekített végekkel. A felületeolyan volt, mintha homokfúvásos lett volna. Az egyik végén egy sötétben foszforeszkáló csonka gúla volt (anayaga ismeretlen) a másik végén a gúlával egy vonalban 9 db arany színű félgömb bors nagyságúak. (Anyaguk ismeretlen.) A gúlától harmadik félgömböcskére mutatva a rúd oldalán egy háromszögvolt arany szinű domborulatként kissé kiemelkedett. Anyaga ismeretlen. Ennek a közepén ovális alakú fém alufólia szerű, fémes anyag volt.Amely sötétben több színbenvilágított (foszforeszkált) pl lila. ezt a részt rögenezték. A közepén egy szintén bors nagyságú fekete pöty volt. A leg erősebb röntgenek se vitték át ezt a részt. (Természetesen nem tudni mi volt az és milyen anagból volt.) Ja, szintén mágneses tulajdonságai voltak. A kisérletek során a fólia szuerű anyagot megszurkálták. ekkor a szobában a tárgyakat elmozdította (valami). A fóliaszerű anyag sértetlen maradt! A végére tehát. Erről kellene egy ugyanilyen ks videó. A másik, hogy jó lene utána járni, hogy most mi van a rúddal és a családot is valaogy fel kellene ktatni. Igaz nem sok erőt fektettem bele, de ha valaki segítene ésn is be szállnék a dologba. Sőt amiket tudok még szivesen elmondom. Mivel személyesen volt szerencsém a rúdhoz és nem semmi élmény volt.
@totherno5301Ай бұрын
Ez tipikus Magyar elqúrás történet, volt egy cáfolhatatlan élien bizonyíték, erre nem sajtótájékoztatót hívnak össze, hogy nehogy eltüntessék, ellopják, letagadják, hanem 3 felé vágja és elássa, besz*rok, hogy lehet valaki ekkora kretén. Egely is ott volt valamelyik vizsgálatnál, de nem kapott igazán komoly hírverést, nem került szakértő kezekbe, ma meg azt sem tudja senki, hol van.
@solymosandor3996Ай бұрын
Ismerem az esetet de nem volt tul bolcs dolog harom fele vagni a magnezium rudat! Nagyon egyszeru emberke lehetett a szomszedja.De ha mar le irta ide a tortenetet felesleges is feldolgozni.En nem dicsekednek itt a maga helyeben!
@azuro197829 күн бұрын
Erről érdemes lenne videókat készíteni...de nyilván aki tulajdonában van..azoknak meg nem érdekük..különben már sokféle infó lenne róla újságokban - hírekben.
@mi1r215 күн бұрын
Olyasmit hallottam hogy egy földönkívüli felejtette, hagyta ott az ágya végében... (?) Tehát itt valami hi-tech eszközről lehetett szó, illetve hogy a szétfűrészeléskor különféle anomáliákat okozott. Vannak róla egyébként színes fotók a neten, pontosabban azthiszem valamilyen videófelvételből lehetnek, anno lementettem valahová, de bizonyára kiadja még a google.
@solymosandor399615 күн бұрын
@@mi1r2 Akar ott is felejthette ,de lehet hogy szandekosan hagytak ott az elteritett illetonel,hogyha bajba kerulne akkor a varazspalcaval tudja megvedeni magat vagy le hivni a foldonkivulieket.Mas esetnel volt mar ilyen.
@shark473Ай бұрын
Honnan vették, hogy 140-es a rendszáma a belső szerkezetének, ha pár röntgenképük volt, és megfúrni nem engedték? Nincs fent sok infó a neten erről, csak az, hogy így van, és kész.
@Beata-k3cАй бұрын
Ha azt mondják így van, majdnem biztos, hogy nincs úgy!😊
@shark473Ай бұрын
@Beata-k3c Főleg azért gyanús ez nekem, mert kb annyi a súlya a gömbnek, mint egy üreges acélgömbnek.
@kostib27Ай бұрын
Nagyszerű kis családi történet, a kis gömböcről,amit elhagyott egy manó
@PPOOPP33FREEMAIL29 күн бұрын
@@shark473 miért írod ezt? 9,68 kg súllyal és 20,22 cm átmérővel 290 cm3 a térfogata így 33 g/cm3-ra jön ki a sűrűsége. A Föld legsűrűbb anyaga is csak 22 g/cm3. Tehát ez a gömb nem készülhetett földi anyagból. Te hogy számoltál????
@vivienv.108029 күн бұрын
Nem vagyok kompetens ez ügyben, de távoli bolygók és napok összetételét is meg tudják állapítani-amit nem vonok kétségbe-, a fény másképp verődik vissza a különböző elemekről/hullámhossz-tartomány/. Gondolom van más mód is. Nem tudni, erről a gömbről készült-e hasonló, de valószínű szerintem:)
@AndreaKernya-x3uАй бұрын
Családtagként kellett volna kezelni és szépen bánni vele.
@azuro197829 күн бұрын
jaaa..igen..aztán egyszer..egy szép napon mégiscsak feléledt volna benne a földönkívüli számítógép..érzékelte volna hogy nem tud visszatérni az anyahajóra..aztán egy atombomba méretű robbanással megsemmísítette volna önmagát :D - meg vele együtt a Betz -családot, a Kastélyt..meg az egész Hóbelevancot :D
@AndreaKernya-x3u29 күн бұрын
@@azuro1978 Minden jel szerint békés volt, sose támadott volna.
@akusav33328 күн бұрын
Miaz tamagotchi? Családi asztalnál kellett volna neki feltálalni a bablevest, aztán cserébe adott volna energiát a kettőhúszra biztos
@azuro197825 күн бұрын
@@AndreaKernya-x3u Honnan tudod ? Belenéztél tán a programjába ? Lehet azért nem találtunk a történelem során sosem ilyesféle földönkívüli szerkezeteket, mert azok mindig megsemmisítették önmagukat.
@AndreaKernya-x3u25 күн бұрын
@@azuro1978 A filmbeli leírásból egyértelmű, h békés volt.
@nuktameronplays_official3 күн бұрын
Hiányoznak a videók. Mikor várhatunk újabbakat?
@atomscifichannelАй бұрын
Röhejes, ezt valaki elhiszi? A hidegháború idején, csak ugy vissza adják, egy random családnak... Egyből Szoviet kém cuccnak vélték volna, és szét csesztek volna.. 🤔😅
@azuro197825 күн бұрын
Nem csak az USA kormánya, de szerintem már államok kormányai is szerették volna megkaparintani, ez kiderült a történetekből is. De annak idején McBrazel -nek is adtak egy vadiúj Pick-up -ot a farmernek, cserébe pofát befogni a Roswellnél talált roncsokról.
@Karl337724 күн бұрын
Őrült jó ez a csatorna, már ez lett a kedvencem. Izgalmas sztorik, kiváló előadás, minden perfekt, mi kell ettől több? Csak így tovább 🎉
@ThomasPaulShepherd29 күн бұрын
Ismerem a storyt, de annyira szeretem nézni a videóidat, hogy már csak azért is megnézem mert te meséled!!!! 🔥😎👊
@ForF11 күн бұрын
Nem túl jó minőségű ez az AI generált "műsorvezető" 😂 Nagyon látszik rajta, hogy nem valódi. Inkább maradj csak a hangnál, mert ez így nagyon uncanny...
@AVeritasAktak11 күн бұрын
@@ForF bocs, de ez tényleg én vagyok :(
@ForF10 күн бұрын
@AVeritasAktak jesszus, szóval még hülyének is nézed a nézőt. Csodás.
@AVeritasAktak10 күн бұрын
@@ForFehhez csak gratulálni tudok :) nemsokára kiteszek egy videót magamról, mert különösen sok ember hiszi, hogy AI vagyok. Valószínűleg azèrt, mert erősen introvertált vagyok, és szoknom kell a kamerát. Emiatt feszülten viselkedem, ezt elismerem. De egy majdnem 100ezer feliratkozóval rendelkező csatornától elvártam volna, hogy meg tudja különböztetni az AI-t a valóságtól, ezek szerint tévedtem. Plusz info: telefonnal veszem fel a videókat, és elég rosszak a fényviszonyok a szobában. Utólag állítok rajta elég sokat, ez is közrejátszhat a dologban.
@ForF10 күн бұрын
@@AVeritasAktak Amennyiben ezt megteszed és bebizonyosodik, hogy igazad van, elsőként fogok bocsánatot kérni. De ezt max egy élő interakciókat tartalmazó élőben nem tudnám elképzelni.
@anitaludman10 күн бұрын
@@AVeritasAktak Pedig hátborzongató, hogy mennyire nem tűnsz valódinak. A videóidban minden megvan, ami felkelti a jogos gyanút, hogy AI-generált tartalomról van szó: - homályba vesző háttér, egyetlen tárgy vagy felirat sem vehető ki tisztán, pipa - az alak körvonalai is elmosódottak, pipa, konkrétan a hajtincseid végei is homályosak némelyik videóban - hibátlan, plasztikusnak tűnő arcbőr, pipa. Persze, lehet hogy egyszerűen csak szép vagy, de a szád fölötti anyajegy némelyik videóban látszik, némelyikben meg nem. - kifejezéstelen, egy pontba meredő tekintet, pipa. Mindig a szemekkel szokott valami bibi lenni. - minimális vagy teljesen hiányzó arcmimika, pipa. Ha csak a videóidat látnám, akkor biztos lennék benne, hogy AI, ha csak a kommenteket, akkor átmennél nálam a Turing-teszten, viszont így a kettő együtt... hát, van rá sansz, hogy tényleg csak nagyon feszengsz a kamera előtt, és annyi filtert húztál magadra, amit egy instagram-maca is megirigyelhetne, ha így van, és nem akarod, hogy folyton felmerüljön az AI-vád, akkor szerintem inkább legyen egy kicsit rosszabb a videó fényminősége, de legalább éles, mint ez a hamis-kinézet, ami nagyon ijesztő.
@Flashfmofficial20 күн бұрын
Meg se Fordult a fejben,hogy azert nincs forrasztás mert öntött? A közepe is azért lehet üreges,nem?
@ervinczibulya7247Ай бұрын
Miért szállítana valaki egy acélgömböt a kisbuszának a tetején?! Ami ha tömör acél lenne, több mint 30 kg lenne... és felmerül még néhány kérdés a szereplők szavahihetőségével kapcsolatban.
@qwertzuiop80704 күн бұрын
hülye ez mind ...
@Gyurban_Flektor29 күн бұрын
Egy rohadás nagy kamu az egész. A "rejtélyes" itt minden esetben azt jelenti, hogy kamu vagy nem létezett. Sorozatosan elhangzik, hogy a házaspár totál rá volt pörögve, hogy kiderítse mi a fészkes fene ez a gömb és hurcolták egyik helyről a másikra. Ha ez igaz akkor miért nem engedték, hogy belefúrjanak? Tele van ellentmondásokkal az egész sztori.
@ZsLacibacsi17 күн бұрын
Mert a 140-es rendszámú idegen anyag robban.
@zoltankollar514929 күн бұрын
Köszönöm
@zoltanszabo749929 күн бұрын
Nekem van egy kockám. Bazi nehéz, nem tudom hány proton tobzódik benne, de nem 140db az tuti. Az én kockámnak az a fő érdekessége, hogy nem mozdul meg, de legalább csendben is van. Egyszer ellopták a mágnesszemű fiúk, leadták egy közeli MÉH telepen, de onnan megszökött és hazajött vonattal.
@paltamasfalvi746125 күн бұрын
Ez a történet hiteltelen számomra. A filmen szereplő viszont annál hitelesebbnek, valósabbnak tűnik.
@tiborzolnai536717 күн бұрын
@@paltamasfalvi7461 kinek mi!?!?
@jajeznagyonkigyo14 күн бұрын
Nehéz eldönteni melyik a hitelesebb számomra. @@paltamasfalvi7461
@surnamegmАй бұрын
Na nehogy már Dr. J Alllen Hynek "még most is dolgozik" ?!?! 13:05
@AVeritasAktakАй бұрын
@@surnamegm nem dolgozik, a kitűzött kommentemben javítottam.
@orosznorbert9010Ай бұрын
Dr J. Alen Hynek 1986 ban meghalt. Szóval ő már nem dolgozik hasonló projekteken. Az AI ezt nem tudta?
@AVeritasAktakАй бұрын
Igen, a forrást félrefordítottam. A project blue book valószínűleg egy mai napig tartó project, de persze nem Hynek dolgozik rajta.
@csillairiszkovesdi631029 күн бұрын
Lehet simán földi, hisz még a saját otthonunkról sem tudunk szinte semmit. Mindig jönnek ezzel a földönkívüli dologgal, de talán elsőként azt kellene nyilvánosságra hozni, amit a földön találnak, kutatnak. Persze az megváltoztatna mindent. Arra senki sem gondolt, hogy kommunikáljanak vele? Ahogy az elején zenével tették. Minden rezgés, talán így lehetett volna magát a gömböt kérdezni. Nekem úgy tűnt nagyon is intelligens valamiről van szó és csak a megfelelő csatornát kellett volna megtalálni.
@kosarkrisztianАй бұрын
Ezt a videót AI-val csináltad? Úgy látszik az arcodon.
@ThomasPaulShepherd29 күн бұрын
Igen Ai-val csinálta a szemét is, ezért nem látni ahogy olvassa a szöveget csak azt ahogy mererdten bámul a kamerába mintha muszáj lenne
@AVeritasAktak28 күн бұрын
@@ThomasPaulShepherd Nem olvasom a szöveget, csak még furcsa a kamerába beszélnem - a komfortzónámon kívül esik. Remélhetőleg idővel természetesebb hatást fogok kelteni :)
@menyuska1977Ай бұрын
Nekem a kínai gyógyító két acélgolyó jutott eszembe, azon sincs sem forrasztás, sem hegsztési nyom és rezeg!
@theremay5 күн бұрын
Köszönjük, Emese, hogy te is itt vagy.
@qwertzuiop80704 күн бұрын
@@theremay Ne izéjjed má' , hadd rezegjen a golyója !
Egy 20 cm átmérőjű acélgömb tömegének meghatározása: Gömb sugara: r = 20 / 2 = 10 cm = 0.1 m Gömb térfogata: V = (4 / 3) * 3.1416 * r^3 = (4 / 3) * 3.1416 * 0.1^3 = (4 / 3) * 3.1416 * 0.001 = 0.00419 m^3 Acél sűrűsége: rho = 7850 kg/m^3 Gömb tömege: m = rho * V = 7850 * 0.00419 = 32.9 kg A 20 cm átmérőjű acélgömb tömege tehát 32.9 kg.
@AVeritasAktak22 күн бұрын
Köszi, most nézd végig a videót, és akkor megtudod, hogy nem egy tömör gömbről van szó. :)
@petercsoka444721 күн бұрын
Kiköbölted
@petercsoka444721 күн бұрын
De nem tömör, ez a tipikus esete amikor a hülyeség , szorgalommal társul....köszi a semmit....😂😂
@karvak149221 күн бұрын
@@petercsoka4447 valótlanságról állitani precizen ostobaságot, csak növeli a hiszékeny becsapottak önbecsülését :)
@lurdy276 күн бұрын
@@AVeritasAktakHiszen ott az infó amit te mondasz hogy 431 es acélból készült tömör több rétegű és változó tömörségű, a közepén pici üreggel! Legalább a saját hazugságaidat tartsd már észben bakker!🥴😄
@pergel-szilard28 күн бұрын
Ez a gömb ugyanolyan kamu mint az olajfalók a kilencvenes évekből.
@ferencstreng9183Ай бұрын
A Cigarettás mondta nála van otthon a polcon a kocka meg a Bermuda háromszög közt. Xkáli & Muldör EF.BI.ÁJ.
@fehertimea977329 күн бұрын
😂😂😂😂😂😂😂
@totherno5301Ай бұрын
Ez lehet egy élien szonda volt, ami meghibásodott, és ennyi működése maradt meg, elrepülni már nem tudott, és az önmegsemmisítő is elromlott benne. Nyilván olyan anyagból készült olyan technológiával, hogy egy közönséges fúrógéppel vagy röntgennel nem lehet megvizsgálni.
@gcsonka7329 күн бұрын
Ez a legvalószínűbb magyarázat.
@azuro197829 күн бұрын
Üdv Ernő - Én is nagy rajongója vagyok ennek a témának... Szerintem is ez egy "Foo Fighter", "UAP", " Tic-Tac" Ufo - sokféle elnevezése volt a történelem során -. lehetett. Bizonyára elromlott, elvesztette repülési képességét, és nem tudott már visszatérni a földönkívüli űrhajóra. Valamennyi százalékban még működőképes maradt, ezért produkálta ezeket a rejtélyes mozgásokat amiket tapasztaltak és ahogy a "leesés elleni védelem még működött", vagy ahogy ide-oda gurult. A hadsereg meg amint megvizsgálta a laborban és rájöttek hogy valami szupernehéz anyagnak kell a közepében lennie...elég volt elmondani a Betz családnak, hogy lehet hogyha náluk marad egyszercsak bekpacsol benne az önmegsemmisítő és egy megatonnás robbanással felrobban... a Betz családnak nem is kellett szerintem több szépen odaadták a kutatóknak a Gömböt. Biztos kaptak érte cserébe 50 ezer dollárt , meg egy kombi Chevrolet -et, - és Pofa Be ! :D
@johnnycs128829 күн бұрын
@@gcsonka73 a legvalószínűbb az hogy kamu volt az egész. Ha valóban földönkívűli cucc lett volna ezer százalék hogy a hadsereg nem adja vissza. Lenne róla rendes valódi felvétel.
@totherno530129 күн бұрын
@@azuro1978 Nem robbanással működik az önmegsemmisítő az ilyen szondákban, hanem egyszerűen kocsonyás állagúvá válik , majd "elpárolog" egyszerűen felszívódik. (az 50-es években pár ilyet szemtanúk láttak, ill. voltak kontakt személyek, akiknek elmondták az élienek, hogy mi történik, ha egy ilyen szonda megsérül)
@PPOOPP33FREEMAIL29 күн бұрын
@@johnnycs1288 nyilván van rendes feltétel, amit nem mutatnak meg neked se meg senkinek se.
@endrekiraly161928 күн бұрын
Jó kis mese 😂
@paltamasfalvi746125 күн бұрын
Hamis kijelentés. Ez valós történet.
@endrekiraly16194 күн бұрын
@@paltamasfalvi7461Ne már. Ki hisz el ilyen hülyeséget?
@istvankovari514828 күн бұрын
Kamu az egèsz. Soha nem adták volna vissza ha nem tudják megállapítani hogy mi is az.
@belabaksay-roka90017 күн бұрын
08:08 - _…„kibírta a 8 500 kg/cm2-es nyomást"_ … *Ne tessen mán röhögtetnyi!* (De tényleg …) Egyrészt, nem is tudták (elvileg …), hogy honnan származott a gömb, akko’ tehát … 1.: …mi a feketebánatnak vetették alá, bármilyen „nyomásnak”, miközben korábban (elvileg) olyan képességeket „produkált”, ami eleve mesébe illő …?! Továbbá ... 2.: Ha a gömb „kibírt” 8 500 kg/cm2-es nyomást (a video-ban fogalmazott állítás szerint ...), akkor ez - implicite - _azt jelenti,_ hogy *az volt a „végpont”* … - vagyis a 8 500 kg/cm2-es nyomás alatt _„történt a gömbbel valami drámai dolog”_ !… "Ó-germánul": összetört és tönkrement … Nem-de-bár …? By the way … A video korábbi részében ugye, az van, hogy a gömb, már egy _döntés-pozícióba hozott asztalon is _*_„önvédő mechanizmust”_*_ léptetett életbe_ !... Ezek után, _ki az az idióta, aki elhiszi neked, hogy a gömb „hagyta magát” nyomás alá helyezni_ …?! Röviden: _Ez,_ *színtiszta humbug* ! ("Ó-latinul": _hazugság_ ...) Szóval: ne röhögtessetek! (De tényleg …) \_(ツ)_/
@net631Ай бұрын
Nincsen pozitív és negatív mágneses pólus. Csak északi és déli! A pozitív és negatív megnevezések, az elektromos állapotokra használatosak. A mánesest ne keverjük össze az elektromossal! A földi mágneses pólusok helye elvándorolhat, de ettől még az elnevezése megmarad!
@peterv7902Ай бұрын
Ezek időnként cserélődnek!
@shark473Ай бұрын
@@peterv7902Mármint a megnevezése?
@peterv7902Ай бұрын
@@shark473 Ha felcserélődnek a polusok, megtévesztő lesz a megnevezés, mert az iránytű délre fog mutatni!
@hoestermeloeАй бұрын
Egy rakás sztorival kapcsolatban nagyon szkeptikus vagyok...de ez a történet nálam a ritka kivételek egyike.
@zoltanreisch497225 күн бұрын
Rozsdamentes acélra próbálj meg mágnest tenni. sok sikert hozzá.
@ervinczibulya724723 күн бұрын
Miért ne lehetne? Szerintem kevered, a saválló anyagot nem vonzza a mágnes, rozsdamentest igen.
@HUNCSA113 күн бұрын
Az inox acélra simán rátapad a mágnes.
@griffin-zl2bd29 күн бұрын
Like! Én vagyok aki megnyomott! Ja és feliratkoztam! Érdekes videó volt!👍
@SzkepTipusАй бұрын
Ez az ufógyerekek Furby játéka!
@KrisztinaSz.T.29 күн бұрын
431-es rozsdamentes acél 😂 besírok.....
@6234roliАй бұрын
Mekkora kamu a videó. Szőnyeg alatt egy vájat van ami megvezeti. A gurulás elindulását meg a videó elején látható, hogy megpöccinti a bal lábával (0,25 lassítás).
@attilavarga8204Ай бұрын
...elkepeszto hogy hol tart mar a tudomany....😂😂😂
@solymosandor3996Ай бұрын
Igen vagy 70 evvel le vagyunk maradva😂🤣
@krisztiankovacs778629 күн бұрын
A Föld banán alakú 🤗
@Macica7029 күн бұрын
Nem értem. Miért is kellene rajta lenni bármilyyen forrasztásnak vagy hegesztésnek, hogy a belsejében elhelyezzenek valamit...
@rolandtoth163825 күн бұрын
Es ezt a meset van aki el is hiszi?
@qwertzuiop80704 күн бұрын
Úgy látom találtak egy dinnyét ...
@lajoscsanyi307829 күн бұрын
Mauriciuszon van egy gravity pont, ahol az autók, letett vizes palack önmagától a lejtőn felfelé mozognak. Keressetek rá, egy csomó videó va fenn
@peterv7902Ай бұрын
Egy héten belül fel kellett volna hívni valamilyen kutatóintézetet! Nem értem, miért nem tették meg ezt! Jó, mondjuk a katonaságnál is megvizsgálták, csak később. Fura, hogy csak jóval később hívták fel a kutatókat!
@azuro197829 күн бұрын
Abban az időben még nem volt internet. az információk jóval lassabban cseréltek gazdát, mint a mostani időkben
@peterv790229 күн бұрын
@azuro1978 Ha én ilyen találok akkoriban, egy-két napon belül megpróbáltam volna felhívni valamelyik egyetemet vagy kutatóibtézetet!
@gszz7529 күн бұрын
En imadom,hogy megcsinaltad magyarul,mert imadom a why files csatornat,de ez igy legalis?
@SanchSanch29 күн бұрын
Ez a csatorna a Why Files a Whis-ről?
@johngood8742Ай бұрын
Kösz a semmit!
@erzsipakai1286Ай бұрын
😢Nn erdekes👏👏👏👏
@ianosescuion921825 күн бұрын
Amerikai mese😂.
@TheKiakiraly23 күн бұрын
sztorinak jó, de kb egy szinten van szellemekkel meg nagypapá, által látott gömbvillámmal 15 nagyfröccs után
@Antrek-World28 күн бұрын
Ha ez a gömb valóban létezik miért ez a töketlenséget a Professzor dilinyós leszármazottjának? Márcsak apja emlékére nézve is kutya kötelességének kellene éreznie, hogy a mai korunk fejlettebb műszereivel tovább vizsgálják széttrancsírózás nélkül. Vagy én látom, hogy talán az emberiség egyik legfurább tárgyával nem kezdenek semmit...?
@azuro197824 күн бұрын
Vizsgálják azt :) abban biztos lehetsz.... Vagy az 51-es körzet, vagy S4, vagy olyan laborban, ahol földönkívüli technikákat próbálnak visszafejteni. Csak még az a kérdés hogy melyik kormány kaparintotta meg végül ? lehet hogy az USA kormány elől elhappolta egy külföldi ország, ez ugye sosem derült ki.
@BalumacciАй бұрын
Mihez képest volt nehéz,egy ekkora ólom golyót sem tudna felemelni egy ember.
@shark473Ай бұрын
A gömb térfogata 4200 cm3 (nem számolva az alma nagyságú (kb 500 cm3) lyukat a közepén), ha tisztán ólomból lenne, akkor az 47 kg lenne. Ha tisztán acélból, akkor 32. Ha alumíniumból, akkor 11. Ezzel szemben összesen 10 kg volt. Relatív, ki mit tart nehéznek, ez a gömb térfogatához képes nem volt az.
@hopparezimi415529 күн бұрын
@janszi690220 күн бұрын
13:12-nél ott az ufo alján 3 ugyan ilyen gömb.Ha lezuhant egy ufo,ez lehet az egyik hajtóműve a 3-ból.
@hlara39224 күн бұрын
Villám nélküli gömbvillám volt 😅 Amúgy honnan vették a tudósok a 140-es elemet? Hogy vizsgálták ki? 🤔🤣
@azuro197825 күн бұрын
Én olyat is olvastam hogy ez egy bizonyos golyós vízvezeték - visszaáramlás szelep golyója lehetett, de jött egy ember aki felismerte volna ha ez egy golyós szelep lett volna..és cáfolta hogy olyanféle alkatrész lett volna.
@GaborMesr-t7xАй бұрын
Nukleáris ágyúgolyó
@k.ildiko1248Ай бұрын
Palantir
@tiborzolnai536717 күн бұрын
NEM tudom, nem voltam ott, nem láttam!! DE ha egy ilyen volna a birtokomban, ÉN NEM CSAK GURIGÁZNÉK VELE!!!! Vannak erre hatóságok, szervek, miegyebek - akik jobban megvizsgálják és dokumentálják esetleg. Persze az UFÓ-kban is milliók hisznek....
@Avveland-bigАй бұрын
Én tudom ez Lölő tök golyója csak kiesett , nem baj majd vesz egy másikat :-)
@zoltansinka752122 күн бұрын
140... Viszlát
@Kolompár-e5z24 күн бұрын
Mese .
@rellapuАй бұрын
Azért a periódusos rendszert nem ártana tanulmányozni! hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9miai_elemek_list%C3%A1ja
@jozsefosztronkovics65828 күн бұрын
Izraeli cionisták cserélték ki mert volt tőbb hasonlo mes amit halotunk csak it valamilyen nagyob kincs tárgyrol volt szo amit szintén ilyen nagy cirkusz kisérte és a végén egy műanyagbol készitet hasonlo tárgy volt az igazi helyén és valami izraeli emberhez kőthedődőt a kicserélése