Chong an Sunim | Önmegismerés, Értékrend, Rálátás |LeadYourself interjú

  Рет қаралды 32,460

Milliomos Club

Milliomos Club

2 жыл бұрын

#önismeret #tudatosság #önfejlesztés #leadyourself #leadersclub
Sok szeretettel mutatom be Nektek Chong an Sunim Zen mestert, aki az Eredeti Fény Zen Templom / Won Kwang Sa Zen Temple apátja, egyike Szung Szán zen mester közvetlen tanítványainak.
Mesterétől 1999-ben kapott Dharma mesteri felhatalmazást, mely működését 2000-ben kezdte meg. 2017-ben Sudoksa templom szellemi vezetőjétől, Szol Csong Szunimtól kapott zen mesteri címet.
Eddig két tanítványa kapott tőle Dharma mesteri kinevezést: Dok Hae Sunim és Tamir Massas.
Az Eredeti Fény Zen Templom a koreai hagyomány szerves része. A Pilis-hegységben, a Fárikúti forrás közelében terül el hat hektárnyi területen. Szellemileg Szung Szán zen mester tanítását viszi tovább, megközelítésében alkalmazkodik a nyugati kultúra igényeihez, emellett megtartja azt a lényeget, amelyet a hagyomány képvisel. Korra, nemre, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül bárki megismerkedhet a zen meditációval.
Templomukban szerzetesek és világiak, az elvonulásokkal egyaránt gyakorolják a tiszta tudat elérését, és annak a mindennapi életbe történő átültetését.
“Ha nagy szeretet és nagy részvét van benned, feltétel nélkül szeretsz és cselekszel. A feltétlen szeretet azt jelenti, hogy az “én” véleményem, az “én” körülményeim és az “én” helyzetem egyszerűen nincs meg bennünk. Csak mások segítése.”
/Szung Szán zen mester/
.
Hogyha téged is érdekel az önmegismerés, a viselkedésünk megértése, és a tiszta tudattal való gondolkodás, akkor mindenképp nézd meg ezt az interjút ;)
Itt tudod megrendelni a könyvemet👉🏼 konyv.leadyourself.hu/fooldal
Anyagi függetlenség online képzés👉🏼 leadyourself.hu/anyagi-fugget...
12+1 lépés a sikerhez online képzés👉🏼 leadyourself.hu/12-lepes-a-si...
Mastermindra vagy mentorálásra jelentkezés👉🏼 program.leadyourself.hu/home
Csatlakozz a Lead Yourself mozgalomhoz, ahol teljesen ingyen mentorállak🔥és inspiráld a barátaidat is😉👉🏼 / leadyourselfmozgalom
Ha tetszett, akkor nyomj egy 👍🏼-ot és ha szerinted más is profitálhat belőle, akkor oszd meg kérlek🙏🏻örök hálám🤗
Mi az a Lead Yourself?
Bővebb információért látogass el a leadyourself.hu -ra vagy a / lead8yourself -re.
Vedd kezedbe az irányítást!💪🏼
♾Lead Yourself mozgalom
/ leadyourselfmozgalom
🌐Web
leadyourself.hu
👤Facebook
/ lead8yourself
📸Instagram
davidsoos.l...
💼LinkedIn
/ david-soos-lead-yourself
__________________________________
Szolgálj, vezess, mutass példát🚀
D@ve - Lead Yourself

Пікірлер: 99
@gyongyhalasz66
@gyongyhalasz66 2 жыл бұрын
Fantasztikus milyen jó ezeket hallani! Nagyon sokat segít a felismerésben,az úton való járásban,gondolkodásomat vizsgálva,értelmezni .... Remélem még sokáig itt leszel köztünk Sunim,mert nagyon jó fej vagy! Külön köszönet, a kérdezőnek , aki nagyon jó kérdéseket, tudott feltenni! 🥰😊👍🙏
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
Köszönjük szépen🙏🏻nagyon örülünk, hogy tetszett🤗
@szazsu1943
@szazsu1943 2 жыл бұрын
Szia Dávid! Csúcs volt ez az interjú. Ahogy, és amiket kérdeztél nagyon tetszett, sőt az sem utolsó, hogy türelemmel hagytad végigmondani a választ.Az eddigi legösszeszedettebb, legkomplexebb ismeret adatot kaptam érthető módon. Érzem, hogy ezzel a videóval nagyon sokat tettetek mindketten a világhoz.Örömmel hallgattam, és köszönöm. Üdv szeretettel! Szazsu
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
Szia! Nagyon örülök, hogy tetszik😊Köszönöm szépen a kedves szavaid🙏🏻Mi is reméljük, hogy értéket adunk vele sok embernek🤗
@szazsu1943
@szazsu1943 2 жыл бұрын
@@milliomosclub Isten áldása rajtad van úgy érzem. Nem véletlen ez az indíttatás amit érzel magadban.Lehet, hogy most kevésnek tűnik erre az érdeklődő, de akit érdekel, az a mag. Ők kirajzanak majd és viszik tovább ezt az infót, és érzést.Arról már te nem fogsz közvetlenül tudni, mégis én szeretném, ha ez, mint bumeráng, a jó tettért visszaérkezne hozzád is.Én más műfajban tevékenykedem az interneten,de a cél közös úgy látom.
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
Úgy legyen🙏🏻köszönöm szépen, hogy itt vagy🥰
@vincencia61
@vincencia61 2 жыл бұрын
Nagyon köszönöm 🙂🙏
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
Mi köszönjük, hogy időt szántál rá😊
@javasroe6541
@javasroe6541 2 жыл бұрын
tiszta tudat rendes haz... :) ez jo!!!!! szerintem ez a folyamat (tudatszint valtas ) a 60-as evekben indult el es egyre gyorsul. Jo hogy Sunim egyre tobb helyen bukkan fel a YT-on
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
Én is örülök neki🙏🏻😊
@antalperge1007
@antalperge1007 2 жыл бұрын
Virág Szabolcstól, mert így hívják, a koreaiak megvonták a bizalmat, miután az ő segítségükkel és pénzükkel felépítették a Pilisben a "kolostort". Hogy miért, azt azoktól kell megkérdezni, akik valóban ismerik is őt, nem csak a YT-sztárolásokat látják! 🤭
@fodoristvan83
@fodoristvan83 2 жыл бұрын
Szuper volt köszönöm!
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
Örülök, hogy tetszett🙏🏻😊
@kastalkati7928
@kastalkati7928 2 жыл бұрын
Kőszönöm,számomra nagyon tanulságos volt ez az interviu!
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
Nagyon szívesen! Örülök, hogy tanulságos volt🙏🏻😊
@palmavass3039
@palmavass3039 2 жыл бұрын
Szuper videó! Köszönöm
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
Mi köszönjük a visszajelzésed🙏🏻😊
@manuelfriedmann6076
@manuelfriedmann6076 2 жыл бұрын
Remélem minnél több mai fiatal meghallgatja, és tudatosabban ál hozzá az Élethez! 👍🙏🍀
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
Én is remélem🙏🏻😊
@rozaliaionescu6227
@rozaliaionescu6227 2 жыл бұрын
Ès mèg több "felnőtt"
@evam.6002
@evam.6002 2 жыл бұрын
Igen, igaz minden bennünk van..más úton, de eljutottam ide én is..köszönöm
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
Az a lényeg, hogy eljutottál🙏🏻gratulálok hozzá🤗
@evam.6002
@evam.6002 2 жыл бұрын
@@milliomosclub köszönöm
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
Namaste😊
@bettinakatzenbach3970
@bettinakatzenbach3970 2 жыл бұрын
Ó, de kis fineszes valaki. :D Egészen véletlenül 2x lett feltöltve ez a videó. Tényleg nagyon jó beszélgetéseket lehet hallani/hallgatni itt. Remélem meghozza Neked az áttörést Sunim ismertsége! Gratulálok az információ-átadás minőségéhez!
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
Köszönöm szépen🙏🏻😊 véletlenül lett kétszer feltöltve, mert az elsőt hibásnak jelezte először😃Aztán végül hagytam, mert mindkettőnél már vannak kommentek🙂
@holyvoid
@holyvoid 2 жыл бұрын
👍🙏✌
@b.istvan6428
@b.istvan6428 2 жыл бұрын
Köszönöm a videót* 29:10 Olyan vagyok, mint csepp a tengerben - de' Egy vagyok a Tengerrel > Boldogság*
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
Mi köszönjük, hogy megnézted és visszajeleztél🙏🏻😊
@szekelyhidybudha
@szekelyhidybudha 2 жыл бұрын
🕉☸🙏❤
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
🙏🏻😊💙
@tamasabraham4162
@tamasabraham4162 2 жыл бұрын
Azta nagyon jo igen elsőnek belső keresést kell csinálni...)))$$$
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
Így van🙏🏻😊
@vargaaanna
@vargaaanna 2 жыл бұрын
Kiváló a video, Sunim itt is hozza a formáját, éles elme, gyakorlatias, az életben jól alkalmazható válaszokkal. De az 5-7 percenkénti reklámok sajnos sokat levettek az élvezetből. Értem én, hogy a pénz is fontos. De a 35.percig 7 db reklám ment le. Ez nagyon rombolta a riport értékét nálam. "A kevesebb az mindig több." Sunim saját videoiban nincs reklám. Semmi. Soha... Sz.Péterrel való órás videoiban is max. 1-2. Számomra ez is fontos egy értékteremtő interjúban. 🤔
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
Köszönjük szépen🙏🏻Hogyan lehet csökkenteni a reklámok számát?
@akosnagy8695
@akosnagy8695 2 жыл бұрын
@@milliomosclub reklámblokkolókkal a felhasználói oldalról például.
@krisztinametner8827
@krisztinametner8827 2 жыл бұрын
🙏❤
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
🙏🏻😊💙
@hogyishivjakmindjart0188
@hogyishivjakmindjart0188 2 жыл бұрын
Szia Dávid 😉😘
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
Szia Heni😃
@hegelmucika8961
@hegelmucika8961 2 жыл бұрын
'2:40 nél a J.A gyümölcséröl ismerszik meg a fa" Jut eszembe...
@barbaraszilagyi4512
@barbaraszilagyi4512 2 жыл бұрын
Tetszik a Buddha szobor a teás kanna és főleg a karkötők a háttérben, nem is tudom szuvenírként megkaphatom valamelyiket? Jól van csak egy kérdés volt, azt mondták "a kérdés kinyitja a tudatot"….😊
@laszlodekany7815
@laszlodekany7815 2 жыл бұрын
Hát ez igen szép gondolatkör Asszonyom , : )) majd a kinyílt tudatú szerzetesnő, kimegy szokásos kolduskörútjára nővéreivel, és megkapja a teáskannát, meg a Buddha szobrot ... : )))
@hogyishivjakmindjart0188
@hogyishivjakmindjart0188 2 жыл бұрын
@Barbara@ 🤣🤣
@barbaraszilagyi4512
@barbaraszilagyi4512 2 жыл бұрын
@@hogyishivjakmindjart0188 A karkötő az enyém stipistopi, nem adom, hiába a vi*gyori jel:) Még a könnyek sem hatnak meg:) Na jól van....talán csak akkor ha azt mondod "légy szíves":)
@antalperge1007
@antalperge1007 2 жыл бұрын
Csakis csoki Buddha szoborral lehet megvilgosodni 🤭
@marlobardo4274
@marlobardo4274 2 жыл бұрын
Chong an Sunim leads your self from being lead to being gold.
@laszlobarkoczi5162
@laszlobarkoczi5162 2 жыл бұрын
Isten is Teremtett lèny a két Teremtő (Tahion) által.
@laszlobarkoczi5162
@laszlobarkoczi5162 2 жыл бұрын
Nyilván,akinek nincs dolga Istennel,az nem hisz benne.
@csipkerozsika5328
@csipkerozsika5328 2 жыл бұрын
Miért menekül elölem a jövőképem?
@ariadne.1
@ariadne.1 2 жыл бұрын
Hosszú álmot választottál magadnak! 😉
@csipkerozsika5328
@csipkerozsika5328 2 жыл бұрын
@@ariadne.1 A mediterránium szélén nincs téli álom. Éberen várom a királyfit...Hol késnek..., hol késnek..., hol késnek ezek a mesebeli figurák... Biztosan most festeti át fehérre a lovát.
@laszlobarkoczi5162
@laszlobarkoczi5162 2 жыл бұрын
1532-ben kifeszültem Nostradamuskènt Isten elvárásai miatt.
@lapsang2
@lapsang2 2 жыл бұрын
kzbin.info/www/bejne/e2rahGqDgrVnj7M
@TheWinky7777777
@TheWinky7777777 2 жыл бұрын
Annyira ezt érzem már gyerekkorom óta, amiről Sunim beszél. De a tudat szerintem, nem működik az érzés, a meg, vagy a ráérzés nélkül. Nő vagyok, érzésekkel teli.... Szerintem az élet a legnagyobb tanító mester, és csak a hibákból tud tanulni bárki, még az "okos" is....
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
Kedves Éva, tökéletesen értem, hogy mire gondol. Szerintem tudunk tanulni más példáján is és más hibájából is, ha okosak és ügyesek vagyunk. Természetesen jobban megmarad ha a saját hibánk, mert jobban fáj🙏🏻😃
@TheWinky7777777
@TheWinky7777777 2 жыл бұрын
@@milliomosclub hát ige, van egy ismerősöm, aki 2x feleségül ment ugyanahhoz az emberhez, és megkért, hogy ezt én meg ne tegyem! Nem tettem meg :)
@Bernagchen_
@Bernagchen_ 2 жыл бұрын
nagyon halk a felvétel :/
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
Kedves László! Megnéztük mégegyszer és nálunk rendben van. Nem tudod felhangosítani jobban?
@Bernagchen_
@Bernagchen_ 2 жыл бұрын
@@milliomosclub sajnos jobban nem, laptopon hallgatom. Lehet headsettel makd mas lesz. Meg hallgatom de eddig nagyon tetszik, remekul kerdeztel es nem sablon cukiskodsz, ez tetszik.
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
@@Bernagchen_ köszönöm! Örülök, hogy tetszik🙂nem szokásom sablon cukiskodni😃
@laszlobarkoczi5162
@laszlobarkoczi5162 2 жыл бұрын
Jèzus az összes idea birtokosa volt Isten által. Belőle,benne,általa.
@andraspayzs9118
@andraspayzs9118 2 жыл бұрын
a legteljesebb joszandekom mondatja velem h ezek a bevagott feliratkozasra buzditasok nagyon zavaroak es amellett h egy ilyen kvalitasu tanito mondandojarol ezzel elterelni a figyelmet ugy gondolom tiszteletlenseg is a tanito es a hallgato fele is .
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
Kedves András! Megértem és elfogadom a nézőpontodat. Köszönöm, hogy jelezted :)
@antalperge1007
@antalperge1007 2 жыл бұрын
Ez biznisz barátom. A KZbin egy biznisz. Mint a $pirituslitá$ 🤭
@zoltangal1248
@zoltangal1248 2 жыл бұрын
Ilyen tartalmú videót ennyi reklámmal nagyon nem...Az első reklám mondat közben feltette a kérdést, tudom-e, mi öli meg a ferfiasságomat. 🤣
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
Ezt a KZbin-nak mondd vagy fizess elő a prémiumra😃
@zoltangal1248
@zoltangal1248 2 жыл бұрын
@@milliomosclub Mutass nekem egy olyan Sunim videót, ahol a mélyenszántó elmélkedést reklámok szakitják meg. Lehet, hogy találsz, de sem a saját csatornáján, sem Szabó Péter három részesében nem találkoztam ilyennel.
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
Akkor azt sugallod, hogy én tettem bele őket?😃
@zoltangal1248
@zoltangal1248 2 жыл бұрын
@@milliomosclub Nem ezt sugallom. De emiatt ez volt az elso Sunim interju, amit nem tudtam vegig nezni. Hosszu ecsetelni, hogy mit okoz, ha egy tanito hatasara egy rendkivul nyitott allapotban gyakran reklamok jonnek az arcomba. Szerintem van erre megoldas, jeleztem feled a problemat, rajtad all, mit kezdesz vele. De magadra semmikeppen ne vedd. :) En nem keszitettem meg soha interjut senkivel, szoval orulok, ha valaki igen. Koszi :)
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
Értem. Köszönöm szépen a visszajelzést😊
@barbaraszilagyi4512
@barbaraszilagyi4512 2 жыл бұрын
Azért nem sikerül az eggyé válás, mert a legtöbb ember képtelen a feltétel nélküli szeretetre önmagával és másokkal szemben, még önmagával szemben is önző. „A három legnehezebb dolog az életben: bízni, hinni, megbocsátani.” Ha az ember szenv*edés kerülő és boldogság kereső és a tudat letisztulásában érzi a legjobban magát akkor miért van „felkí*nálva” miért létezik egyáltalán a dualitás??? Hogy szen*vedéssel jussunk el és a mélységek megtapasztalásával az értékekig???? Értem Én hogy amiért saját magam megküzdök azt értékelem igazán, de ha Társ-Teremtő vagyok kikérhették volna előre a véleményemet, mert pl. a halállal továbbra sem vagyok jóban:(
@laszlodekany7815
@laszlodekany7815 2 жыл бұрын
Ez azért lehet, mert emberi szinten nincs olyan, hogy feltétel nélküli szeretet. De roppant jól hangzó ezo hülyítés. Tán végig kellett vón hallgatni Bigelbauert ...
@barbaraszilagyi4512
@barbaraszilagyi4512 2 жыл бұрын
@@laszlodekany7815 Talán meg kellene tanulni a hála a köszönöm és a megengedés szavak igazi mély tartalmát....Amikor megengeded, hogy az legyek aki valójában vagyok!
@laszlodekany7815
@laszlodekany7815 2 жыл бұрын
@@barbaraszilagyi4512 Vannak dolgok amik nem sajátíthatók el emberi szinten. A végit nem értem, de nem érthetek mindent ugyebár : )
@laszlodekany7815
@laszlodekany7815 2 жыл бұрын
@@barbaraszilagyi4512 Persze ez csak a feltétel nélküli szeretetre vonatkozik, a fentiek közül.
@ferenctoth5710
@ferenctoth5710 2 жыл бұрын
Javasolnám meghallgatásra , Reményik Sándor- Egy lélek állt ott című versét! A haláltól az fél, aki nem tudta megélni, kiélni mindazt, amit szeretett volna, akinek hiábavalónak tűnik az élete! Az emberi élet folytonosság, nincs kezdete és nincs vége se. Ahogy a születés, a halál is része a folyamatnak. A halállal semminek nincs vége, a “ villanyt nem kapcsolják le , ahogy éjjel sem ha alszik. Az alvás is egy kis halál, ami álmot valóságként éli meg. De melyik a valóság, amit éjjel álmodunk, vagy amit nappal? Éjjel az álmait álmodja az ember, nappal meg a vágyait! Gregg Braden - A Bölcsesség kódjai sok kérdésre ad választ!
@gaborhilzinger2921
@gaborhilzinger2921 2 жыл бұрын
Olyan életet élek mint bárki más nem okoskodódna ennyit..
@milliomosclub
@milliomosclub 2 жыл бұрын
Kedves Gábor! Megteszed kérlek, hogy ezt megfogalmazod érthetően? Hátha tanulunk belőle😊
@_Mr_Blackmagic
@_Mr_Blackmagic Жыл бұрын
@@milliomosclub Szerintem így gondolta csak a technika kibabrált vele (vagy nem). "Ha olyan életet élne, mint bárki más, akkor nem okoskodna ennyit." Szóval a- Oké, beszélsz, de dolgoztál már ma?- szindróma állhat a háttérben.
2020 09 06 Herend
1:23:36
Chong An Sunim
Рет қаралды 61 М.
Became invisible for one day!  #funny #wednesday #memes
00:25
Watch Me
Рет қаралды 54 МЛН
DO YOU HAVE FRIENDS LIKE THIS?
00:17
dednahype
Рет қаралды 86 МЛН
1❤️
00:17
Nonomen ノノメン
Рет қаралды 13 МЛН
THEY WANTED TO TAKE ALL HIS GOODIES 🍫🥤🍟😂
00:17
OKUNJATA
Рет қаралды 21 МЛН
2020 11 22  Eredeti Fény Zen Templom - Békés Harcosok Klubja
59:35
Chong An Sunim
Рет қаралды 44 М.
2020 12 29 Eredeti Fény Zen Templom, 90 napos gyakorlat
1:11:50
Chong An Sunim
Рет қаралды 39 М.
Az ébredés útja - Chong An Sunim és Szabó Péter beszélgetése
1:05:45
2018 08 17 Bokor Nagy Tábor (Vép) 'Ébredések'
1:14:00
Chong An Sunim
Рет қаралды 79 М.
2015 05 14 BPZC Qigong Dharma-beszéd
1:01:28
Chong An Sunim
Рет қаралды 51 М.
Dunaszerdahely
1:07:26
Gunagriha előadásai
Рет қаралды 14 М.
Became invisible for one day!  #funny #wednesday #memes
00:25
Watch Me
Рет қаралды 54 МЛН