Cseri Kálmán - A gazdag és Lázár

[@Iren-y7z]

Amen.🙏❤️

Köszönöm. Halleluja , Ámen !

Legyen áldott emléke ! Hallelujah, Ámen !

[@istvannebiro6587]

Nagyon aldasos

[@istvannebiro6587]

Aldott legyen emleke!

[@Armageddon2036]

Miért lehet a Lukács 16:19-31 egy korai betoldás? E szövegrész értékelését és magyarázatát illetően két ellentétes nézet alakult ki a keresztyénségben: egyesek példázatként mások meg valóságos történetként nézik. Megkérdezhetem, miért csak két nézet: szó szerinti történet vagy nem szó szerint érthető példázat lehetne? Talán létezik egy harmadik, a helyes nézet. HARMADIK nézet szerint a történetet nem Jézus Urunk mondta el. Ennek a nézetnek a támogatói - például én, a könyvemben: "Van élet a halál után? Vagy a lélek halandó, és halálukra az egyetlen remény a feltámadás?" - azt véljük, hogy ez egy későbbi apokripális interpoláció. Fontos, hogy csak a Lukács evangéliuma említi. Hogyan látják ezt a tudósok: "Egyesek szerint a történet teljes egészében Jézusnak tulajdonítható (Bauckham 1991, 45; Marshall, 634; Blomberg, 203-5; Jeremias 1972, 186; Fitzmyer 1985, 1127; Hock, 4. kötet, 266-) 7) míg mások ezt Jézusnak tulajdonított keresztény előtti mesének tekintik (Bultmann 1963, 203), későbbi apokrif betoldásnak (az egész történet, Cairus 2006, 35-45) vagy Lukács szerkesztésnek (Drury, 159-60)." "A történet hirtelen tűnik fel jelenlegi helyében (Reiling és Swellengrebel, 569-70). Aecio Cairus a 16:19-31 kizárása mellett érvel a zökkenőmentes átmenetért a 16:18-ról a 17:1-ig (Cairus, 43). A 19-31-es verseket úgy látja, hogy megszakítják az áramlást, "a 16:15-17-ben bevezetett farizeus doktrína ugyanazon elítélésére" (Marshall, 632). Hivatkozások: Daniel Berchie, Samson Dakio, Lukács 16: 19-31: A lélek köztes állapota A kezdettől le akarom szögezni, hogy én hiszek a Bibliában és ezzel nem akarom a Bibliát lejáratni, semmilyen téren. Lukács evangélista szerint sokan próbálkoztak azzal, hogy visszaadják az Úr Jézus és apostolai cselekedeteit. Ő mondhatta volna azt is, hogy „néhányan”, ellenben ő a „sokan” szót használta. Ez a görög „polloi” szó ami sokra vagy gyakoriságra utalhat. Végül is az egyház négy evangélium mellett tette le a voksát, mint Istentől ihletett: Máté, Márk, Lukács és János Evangéliuma. Miért csak négyet a sokból? Mivel a többiek olyan elemeket is tartalmaztak, amelyek ellentétesek voltak a korai keresztyén tanoknak - tehát nem lehettek valóságosak, kétes forrásokból származván. Mi történt a többivel? Ideig óráig még álltak az akkori gyülekezetekben, aztán háttérbe szorultak és elfelejődtek. De amig álltak a gyülekezetekben, bizonyos részek ezekből a letűnt evangéliumokból, bekerültek az ihletettnek elfogadott evangéliumokba is. Itt csak két ilyen részt emelek ki, a János Evangéliumában olvasható nemhivatalos tetten ért nőről és a Lukács Evangéliumában szereplő könyörtelen gazdag és a szegény Lázár esetét. Amig az első történet még hiteles lehet, attól eltekintve, hogy nem János apostol szerkesztette, a második történet kétségváltó. Ha Istenhez fordulunk, hogy tőle kérjünk világosságot az ügyben, Ő megadja a hozzá szükséges tudományt a probléma feloldásához. A Lukács 16:19-31 egy korai betoldás lehet, mivel ellentmond a Biblia azon belső kijelentéseinek, melyek Ábrahám és a halottak valódi állapotáról tanúskodnak. Két ellentétes értékű tanúbizonyságot pedig képtelenség elfogadni józan ésszel.

[@laszlo8367]

Elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és azután az ítélet. Vannak dolgok, amelyeket Isten rendelt el, és azokon az ember nem változtathat. Az ember válogathat az ételben, munkahelyen, vallásokban, ideológiákban, kigondolhat elméleteket, stb. De nem dönthet afelől, hogy akar-e meghalni, vagy ítéletre menni. Nékünk mindnyájunknak meg KELL jelennünk az Isten ítélőszéke előtt. Ma sincs más, ahonnan megtudhatjuk, mi lesz a halál után, csak az Isten Igéje. Mózes, próféták, az Úr Jézus, aki elmondta ezt a történetet elég arra, hogy megismerjük Isten akaratát Aki nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Ő feltámadt a halottak közül, mégsem hisznek benne, pedig Ő fog ítélni élőket és holtakat. Meghalt bűneidért a kereszten, harmadnapon feltámadott, ha ez nem elég neked, nem marad más számodra, csak a tűznek tava, ami a második halál.

[@Armageddon2036]

Az alvilág ősi feltalálói a pogány tudósok voltak, már ha a pogány filozófusokat eképpen lehet nevezni. Ez egy szellimi értelemben vett giccs. Már régóta ki kellett volna dobni az egyházból, egy nagytakaritás által. Lássunk pár történelmi referenciát: Polybius, az ókori történész azt mondja: „Mivel a tömeg folyamatosan rosszra változik, tele van hamis vágyakkal, irracionális szenvedélyekkel és erőszakkal, nincs más módja a rendben tartásuknak, mint a láthatatlan világ félelme és rettegése; mely számomra úgy tűnik, hogy őseink megfontoltan cselekedtek, amikor kiagyalták az istenek és a pokol területeinek ezen népszerű hitét." Titus Livius, a híres történész ugyanabban a szellemben beszél róla, és dicséri Numa Pompilius bölcsességét, mert feltalálta az alvilági istenek félelmét, mint "a tudatlan és barbár népesség hatékonyabb megfékezésének eszközét." Sztrabón, a geográfus, sem látja másképpen: "A tömeget visszatartják az istenek büntetéseivel, melyek állítólag a bűnözőket jóra provokálják - és ezeket szörnyűségek és fenyegetések révén - melyeken keresztül bizonyos félelmetes szavakat és szörnyű formákat nyomnak az ő fejükbe. Mert lehetetlen a nők sokaságát és az egész tömeget filozófiai érveléssel irányítani, és az istenséghez, a szentséghez és az erényhez vezetni - ezért ezt babonának vagyis istenek félelmének, a mesék és csodák jelentőségének égisze alatt kell elérni; mert a mennydörgés, a hármas villák, a fáklyák, a sárkányok és hasonlók mind mesék, akárcsak a régi teológia. Ezeket a dolgokat a jogalkotók használják madárijesztőként, hogy megrémítsék a gyerekes viselkedésű tömeget." Timaeus (Timseus) Locrus, a pitagorista, azt követően, hogy igazolja, hogy a halál utáni jutalom és büntetés doktrínája szükséges a társadalom számára, a következőképpen érvel: "Mivel időnként egészségtelen gyógymódokkal gyógyítjuk a testet, amikor az egészségesebbek nem gyakorolnak semmilyen hatást, így korlátozzuk azoknak a tudatát, akik hamis kapcsolatokkal rendelkeznek, azokat, akik nem lesznek meggyőződve az igazság által. Ezért kell ösztönözni ezek idegeibe a kínzások félelmét, meg azt hogy hogyan változtatja meg a lélek a lakását: hogy a gyáva (lelke) szégyenkezve egy nő testébe kerül, a bűnözőt vadállat formájában börtönözik, a hiábavaló és az instabil madarakká válik, a lusta és az tudatlan pedig halakké alakul." Platón bizonysága: Platón a Timaeusnak adott kommentárjában teljes mértékben egyetért azzal, amit mond ezen furcsa gyötrelmek mesés találmányáról. És Strabón azt mondja, hogy „Platón és az indiai brahminok meséket tálaltak a pokol jövőbeli ítéleteiről ". Chrysippus azzal vádolta Platónt, hogy megpróbálta elriasztani az embereket a gonosztól a jövőbeli büntetések félelmetes történeteivel. Maga Platón rendkívül következetlen, néha súlyos beszédeiben is elfogadja a költők meséket, máskor pedig teljesen hamisokként utasítja el, mivel túlságosan ijesztő képet nyújt a láthatatlan világról. Időnként társadalmi okokból állítja, hogy szükség van a gonosz emberek gonoszságtól és bűncselekményektől való megfékezéséhez, majd politikai okokból ismét tiltakozik velük szemben, hogy megijeszti a polgárokat és gyávákká teszi a katonákat, akik ezeket a dolgokat hiszve félnek a haláltól, ezért nem harcolnak jól. De mindez megmutatja, milyen fényben látja az alvilági meséket; nem mint igazság, természetesen csak fikció, egyes esetekben kényelmes, másokban pedig nehezen kezelhető. Seneca írta: "Azok a dolgok, amelyek borzasztóvá teszik az infernális régiókat, a sötétséget, a börtönöt, a tűz lángját, az ítélethelyet és a többit, ezek mesék, amellyel a költők szórakoztatják magukat, és rajtuk keresztül aggódunk a félelem rettegésében." Sextus Empiricus a pokolt a költők meséinek hívja. Cicero "hülye és mesés abszurditásoknak" (ineptiis ac fabulis) írja. Arisztotelész azt írta: "Mítikus formában azt állították, hogy az ősi időktől az utókorig az istenek léteznek, és hogy az isten (istenség) megölelte az egész természetet. Mindezeket a meséket stílus szerint egészítették ki azzal a céllal, hogy meggyőzzék a tömeget, valamint a törvények érdekeit és az állam előnyeit előrevigyék. " Ilyen pogány-teológiai légkörben kellett az első századi keresztényeknek világmissziói munkába menni. És persze nélkülözhetetlen volt a pogány-keresztény véleménycsere. Az igaz, hogy a kereszténység nagyon hatott a pogányságra és nagyban átformálta, megreformálta ezt, de az is igaz, hogy a pogányság is hatott a kereszténységre. Dura lex, sed lex.