DÉLELŐTT - Milyen vizet igyunk? - Dr. Hummel Zoltán

  Рет қаралды 19,567

EWTN Katolikus Televízió

EWTN Katolikus Televízió

Күн бұрын

Пікірлер: 7
@bertusattila
@bertusattila 4 жыл бұрын
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a biztosan teljesen tiszta, mérgektől és fertőző élőlényektől biztosan mentes („holt”) vízről azt írja a honlapján, hogy érdemesebb helyette arzénnel túlszennyezett vezetékes vizet inni, s az étkezési célra árusított desztillált vízre pedig - egy gyártója, Balogh László személyes elmondása szerint szerint - az ÁNTSZ íratta rá azt, a forgalomba hozatal engedélyezése feltételeként, hogy azt valamely túlszennyezett vízhez kell ivás előtt hozzákeverni. Az ÁNTSZ honlap életveszélyes vízmérgezést okozó hatásúnak is feltünteti a desztillált víz ivását. Ugyanez a honlapjuk, a fentiekkel teljes ellentmondásában, azt is előadja, hogy a tiszta desztillált víz kifogástalan ivóvíz a WHO (= Egészségügyi Világszervezet) hivatalos jelenlegi állásfoglalása szerint szerint, amennyiben az egyéb (ásványi) anyagok bejutnak a normális élelmiszerekkel is, s ezáltal kellően pótlódnak. Én, miután egy természetgyógyász ismerősöm (Ferencsik István) megismertetett a rák stb. ellen is hatékony orvosi desztilláltvíz-kúra gyógymóddal (lásd: www.ivovizjavitas.fw.hu), majd elolvastam a Bibliában (Mózes II. 23. 20-33) és a Talmudban (Taanith 10a. lap és Baba Kamma 93b. lap) azt, hogy élethosszabbító és gyógyító hatású a desztillált víz ivása, ha konyhasóval erősen sózott kenyér (tészta) fogyasztáshoz társítjuk, elkezdtem desztillálni az ivóvizet és ivóvízként lehetőleg csakis azt fogyasztom, mintegy 15 éve, s azt tapasztalom, hogy csak jót tett. Azóta szinte gyógyszer nélkül élek, s amióta a desztillált víz ivás mellett a teljesen tiszta (mérgező kálisótól mentes) gyógyszertári NaCl-dal, konyhasóval erőteljesebben sózom a (vegetáriánus) ételeimet, lecsökkent a vérnyomásom is. Korábban magas volt, most inkább alacsony. Egyébként a szervezet elektrolit háztartásáról szóló könyvek szerint nem a desztillált víz ivás, hanem az egyidejű hiányos konyhasó pótlása okozhat csak vízmérgezést, az is csak akkor, ha valaki (egy felnőtt) napi 15 liternél (!) is több desztillált vizet inna. Szeretném megemlíteni, hogy én ma már a desztillált vizet érzem a legjobb ízű ivóvíznek, s minden vele készült étel azért is jobb ízű a csapvízzel készítettnél, mivel a desztillált víz, az általános oldóképessége folytán, jobban engedi érvényesülni a természetes élelmiszer-alapanyagok eredeti ásványi- stb. anyag arányai. (Az USA hadihajók tengerészei is desztillált ivóvizet kapnak, és külföldön egyébként is sokan régóta isszák (a saját maguk által otthon előállított) desztillált vizet!)
@istvannetricz4110
@istvannetricz4110 5 жыл бұрын
2015-ben én fogyasztottam Dr. Hummangált . valóban nagyon sokat tett , 2016-ban ismételtem , nagyon nagy bajt tett egy gyógyszer ( csontritkulás ellen adták, Epolás Trió) Még most is 2019,feb- ban sem vagyok jól . Én csak ajánlani tudom . évi egy alkalommal még annak is aki nem igen érez semmi bajt sem. Vagy valóban rostos italokkal kezdje a napot. . GYÓGYSZEREKET MINDENKINEK AZT AJÁNLOM MELLŐZZE, DE AZ BOLTBÓL VÁSÁROLT ÉTELEKET IS NAGYON MEG KELL GONDOLNI MIT VESZNEK.. Sajnos nagyon elkényelmesedett lettek az emberek. csak a bóltból vesznek kész ételeket sütiket. Hová lettek az édesanyák???? bébi ételeket sem képesek sokan maguk otthon elkészíteni , Ez ám a kényelem !! pedig nagyon egészségtelen és nagyon drágák.
@trafikuty
@trafikuty 5 жыл бұрын
Egyszer a saját szájával azt mondotta: „Ha szomjas az ember, igyon!” A többi rizsa!
@csdn7102
@csdn7102 5 жыл бұрын
Egyszer azt mondja csak akkor igyunk ha már szomjasak vagyunk, akkor is késleltetve, máskor meg, hogy sokat... most akkor?
@zb1065
@zb1065 5 жыл бұрын
Prof. dr. Papp Lajos szívsebész válaszai a köv. kérdésekre: 1. - Mennyit kell inni? - AMENNYIT KÍVÁN A SZERVEZET Ld. kzbin.info/www/bejne/qZWUloGfnNB6d9U (25:50) 2. - Milyen vizet kell inni? - GLECCSER VIZET, ÉPPEN AZÉRT MERT MAGAS AZ ÁSVÁNYIANYAG TARTALMA. Ld. ugyanott (16:00). Ezek után az ember csak kapkodja a fejét: Mi van?! Egyik orvos erre, a másik meg arra csűri-csavarja a szegény laikus fejét és tömik az újabbnál újabb elméletekkel. Csoda ha ezt megelégelve a pokolba kívánja az összest?
@bertusattila
@bertusattila 4 жыл бұрын
Desztillált vizet kell inni. A zidók ezt isszák 96 év az átlagéletkor.
@Protichannel
@Protichannel 5 жыл бұрын
bolond, most meghazuttolja magát.
DÉLELŐTT - Miért fáj a derekunk? - Dr. Hummel Zoltán
13:52
EWTN Katolikus Televízió
Рет қаралды 51 М.
Пришёл к другу на ночёвку 😂
01:00
Cadrol&Fatich
Рет қаралды 7 МЛН
DÉLELŐTT - Mi véd meg az öregedéstől? - Dr. Hummel Zoltán
13:22
EWTN Katolikus Televízió
Рет қаралды 27 М.
DÉLELŐTT - Mi a baj a hüvelyesekkel? - Dr. Hummel Zoltán
12:03
EWTN Katolikus Televízió
Рет қаралды 6 М.
9 hiba, amit Víziváskor elkövethetünk
6:36
Ujhelyi Szabolcs Zoárd
Рет қаралды 205 М.
DÉLELŐTT - Vesevédő táplálkozás - Dr. Polner Kálmán
16:49
EWTN Katolikus Televízió
Рет қаралды 11 М.
Mi a baj a magyarok táplálkozásával?
10:25
Dr. Hummel
Рет қаралды 10 М.
DÉLELŐTT - 10 tipp a puffadás ellen - Dr. Takács Alajos
12:51
EWTN Katolikus Televízió
Рет қаралды 42 М.
Desztillált víz készítése otthon, teszt. A legtisztább ivóvíz?
28:13
Lukács László - Az élet iskolája
Рет қаралды 37 М.
A vízivásról és a folyadékszükségletről
14:04
Dr. Hummel
Рет қаралды 120 М.
Пришёл к другу на ночёвку 😂
01:00
Cadrol&Fatich
Рет қаралды 7 МЛН