Van egy érzésekkel és képekkel teli dalkezdeményünk Apey-tól és Barkóczi Noémitől, egy egyedi hangszerelésünk a Carson Comától, és van hozzá egy dívánk Keresztes Ildikó személyében. Ezzel robogunk a hetedik évad első multigenerációs stúdiónapja felé. Persze az is visszaüthet, ha imádják egymást: ekkor jön a túlkreativitás. Újraírtaják a fél szöveget, hajnali ötig gitárpedálokat vinnyogtatnak, és tíz sávra vokáloznak. Ezen egyetlen dolog tud segíteni: ha időben elzárjuk a vizet, és nem lehet lehúzni a WC-t.
@attilajuhasz25432 жыл бұрын
Baszki András! Most néztem vissza az Idő van eladó részt, amikor késett a MAO, és már akkor is tényleg a szalagos magnót tekergetted, hogy nyugodjál le, attól megnyugszol.
@bellaszederkenyi77522 жыл бұрын
Milyen jó kis Skunk Anansie szám lett ebből! :D
@dlovas2 жыл бұрын
Ez az epizód egy tökéletes példa arra, hogy miért szeretem a Dalfutárt és, hogy mekkora erő rejlik a kreatív együttműködésben. Külön-külön egyik résztvevő sem állt hozzám közel, ennek ellenére nem csak remekül szórakoztam de egy kivételesen jó dal született. Baromi erős évadnyitó :)
@sunblindX2 жыл бұрын
Soha epizódon nem röhögtem ennyit. Óriási arcok. Áron András jó dalt írt. Nem is ezen szakadt le az arcom, hanem hogy ő mennyire kegyetlen jó metálzenész is. Barkóczi Noémi légiessége, érzékenysége nagyon kellett, öröm nézni a finomságát. A Carson Coma zenekar nekem elképesztő kellemes meglepetés. Pont amit András is mondott. Hogy ezek épeszű fiatal srácok, van agyuk, van egyéniségük, van stílusuk. Nagyon kooperatívak és alázatosak, nem veszik túl komolyan magukat. Pedig akár meg is tehetnék, mert bszki, mennyire patent zenészek! Keresztes Ildikó meg, hát, egy valódi Díva megint. Brilliáns tehetség, semmi pcsáskodás, odaáll, megcsinálja, mindenki elfelejt pislogni. Profi.
@zsuzsagelencser35022 жыл бұрын
sunblindX minden szavaddal egyetértek. 👏👍😃
@botondszollosi85382 жыл бұрын
szerintem meg Keresztes Ildiko nagyon kilogott lefele,. Vegig folenyeskedett,kisse lekezeloen viselkedett.
2 жыл бұрын
Nagyon büszke vagyok az országra, hogy ilyen borzasztóan intelligens és tehetséges fiataljaink vannak. Keresztes Ildikó most nagyot nőtt a szememben, ha rám hallgat megmarad mindig meg ilyen természetesnek, sokkal szimpatikusabb.
@2010marinez2 жыл бұрын
mindig ilyen volt
@akr02 жыл бұрын
Bocs, hogy vulgáris vagyok, de ez valami kurva jó lett. Apey-t imádom, a Carson Comát imádom, örülök, hogy Noémit megismerhettem, Ildikó pedig egyszerűen zseniálisat alkotott. Nem tudom, hová fejlődhet még ez a szezon, de nálam az egyik top dal lesz a mai, az tuti. Így tovább, Dalfutár, köszi András!
@marianngrexa-terek17782 жыл бұрын
Az az alázat, ahogy Keresztes a fiatalokhoz, a zenéhez, a munkához áll... Döbbenet. Minden tiszteletem az övé 👍
@janosgolubov842 жыл бұрын
Látszik, hogy nem csak az énekesnő a fő profilja, hanem a színészet is ugyan olyan fő profilja neki.
@marianngrexa-terek17782 жыл бұрын
@Tomi Demo Lehet. 🤔 Én bevettem. 😉
@peterpunger87582 жыл бұрын
@Tomi Demo tökéletesen egyetértek! Olyan szekunder szégyenérzetem volt néha...
@sandorszucs78952 жыл бұрын
@Tomi Demo Ez most komoly? Nem tudom hány éves vagy, de látszik a generációs szakadék a részedről. Ezek a gyerekek a nyomába sem érhetnek.
@2010marinez2 жыл бұрын
@Tomi Demo nekem meg pont az ellenkezője jött le, az első percek bizonytalansága, zavara a korkülönbség miatt, de az alázat, ahogy mindig, itt is itt volt, soha életében nem volt arrogáns, baromi profi, sztem előítéleteid vannak vele kapcsolatban, ami bezavarhat nálad...hm
@boghibokodi14902 жыл бұрын
Áron András zseniális. Ha nem lenne ez a műsor, most nem fetrengenék a díványon éjjel háromkor álleesve a KZbin-ot böngészve hogy úristenmicsodahangjavan, meg úristenhogygitározik, Carson Coma koncertre meg elviszem a kölköm hogy pontot gyűjtsek egy bevehetetlen tinédzsernél, és én is imádni fogom. Jó hogy vagytok Dalfutár. ❤️
@Debonyolult2 жыл бұрын
engem a kölyköm vitt Carson Comára, azóta is imádom
@melindamolnar10982 жыл бұрын
Ez az egyik legjobb DAL eddig a Dalfutár történelmében... Keresztes Ildikó alázata profizmusa.... A ,,gyerekek" zene értése csodálatos Hála ezért a fantasztikus dalért...😗☺
@thefinn69692 жыл бұрын
Szigeten a nagyszinpadon siman fellephetnenek a Dalfutar legjobb alkotasai olyan eros notak szulettek hogy a kulfoldi fellepok kozott se logna ki a lolab. Lehetne kulon Dalfutar szinpad akar.
@milanhornyak31452 жыл бұрын
Vetekedik Vitális Iván-nal, de nálam még mindig Iván a best.
@Vierre012 жыл бұрын
@@milanhornyak3145 Iván fantasztikus, mondom úgy, h a zenei stílusát nem szeretem, de beleszerettem a hangjába, az emberbe, és érdekes módon passzolna Ildikóhoz, izgi kombó lenne.
@Sludgecore2 жыл бұрын
"Hallod Attist kicsináljátok már, exportáljuk már ki a kvaanyjába azt' haladjunk.."
@taranytamas4673 Жыл бұрын
Ez egy nagyon szuper epizód. Bevallom őszintén, hogy nem régen találtam erre a formátumra, és nagyon érdekes. Most pedig folyamatosan pótolom be az adásokat, konkrétan falom az adásokat. Gratulálok!!!
@hmarci2 жыл бұрын
Hát ez iszonyatosan jó volt már megint. És a csapaton túl megint a vágót szeretném megdicsérni, aki pont a megfelelő mennyiséget csepegtette a dalból, hogy a végén még mindig újszerű katarzist adjon a "félelem folyik a csapból"! Na ide azt a pólót.
@markmolnar19002 жыл бұрын
Az az igazi kiváncsiság, alázat, nyitottság, amit 44:00 és utána Ildikó megcsinál a srácokkal, hogy minden instrukciót szó nélkül, azonnal és hibátlanul, sőt jobban, mint ahogy a producerek várják, megcsinál, engem egészen levett a lábamról.
@johannal.3487 Жыл бұрын
Hát nem egy Péterfy Bori az biztos.
@hannawald212 жыл бұрын
"Egy óra alatt én el se mosogatok." :D
@velorozsa71032 жыл бұрын
11:20 Imádom a végső verziót. Viszont borzasztó kiváncsi lennék erre a duettre is. Valami félelmetes libabőr amit ők ketten össze szimpatizáltak. Ilyet még nem láttam egyszer sem a hét évad alatt. Egy szégyenlősen csoda hang és egy érzékeny, pimasz Blues gitár. Hatalmas!
@kakalakiakka45452 жыл бұрын
Azt hiszem ezt a műsort a fodrászok is sírva fogják nézni 😀
@szaboistvan68012 жыл бұрын
Jóóóó👍
@IvadyLevente2 жыл бұрын
😂
@Vierre012 жыл бұрын
Nem is értem, hogy lehet 5 fiatalembernek 5 übergáz pszicho frizkója, vágom, h ez most nagyon megy, csak azt nem, miért. 😅
@danielhalasz-szabo51432 жыл бұрын
A basszer srác nagyon a háttérben van az egész epizódban, pedig ott van a nagy zseni ebben a számban szerintem. Amúgy szuper rész, mindenki nagyon szerethető és nem utolsó sorban tehetséges.
@gaborhalaszkovacs41992 жыл бұрын
Abszolút igazad van!
@mike5912122 жыл бұрын
A dalfutár ott folytatódott, ahol abba maradt, sőt. Az arcok megdöbbentően fiatalok és tehetségesek. A Carson Comáról eddig azt sem tudtam eszik vagy isszák. Nagyon jók. Így 60 felett is jár kezem lábam a dalaikra. Apey, ha magyarul énekelne már mindenki ismerné, őstehetség.
@myfluteatemyhomework2 жыл бұрын
Nem fog magyarul énekelni és már ismerik. :D
@dinnyesattila2 жыл бұрын
Nagyon örülök, h ilyen profi zenészek mint a Carson Coma a profizmusuk révén eljut más generációhoz is, csodás ezt hallani! Apey-t egyébként a szubkultúrán belül eléggé ismeri mindenki, és mivel nem énekel magyarul ,tízszer nagyobb a közönsége mint ha csak magyarul énekelne
@HajosAndras2 жыл бұрын
Ma este is várok mindenkit a live chatben. Csettali!💜
@PetPakkFruzsi2 жыл бұрын
I love Apey ! :) Az egész csapat csoda jó volt így együtt, remek emberek, alázat, intelligencia, tudás, figyelmesség, hozzáértés .... zsigeri tehetségek ! Köszönöm
@tamaskisely2 жыл бұрын
A dalszövegírás az egyik leghálátlanabb és legintimebb része egy ilyen zenei kreatív munkának. Mindenki mást akar látni benne, mindenki "okosabb", véleményez miközben az író a lelkét tárja ki konkrét szavakkal. Képek repkednek, érzések, emlékek. Örülök, hogy nem lett félreértés / sértődés a megjegyzések miatt, szerintem kifejezetten szép a szöveg, át kell érezni. Köszönöm az egész csapatnak a munkát! Megérte 🙏
@Nyikitova2 жыл бұрын
Egyetértek
@thescouserchucky2 жыл бұрын
Maradjunk annyiban, hogy hangképző képességei alapján maréknyi ember viselhetné büszkén és joggal azt a Joplin-t-shirt-öt a legenda után, szabadon! Keresztes Ildikó köztük van!👊🤘
@noemibabicz41772 жыл бұрын
Örülök, hogy végre Apey-t is sikerült rávennetek a szereplésre! Imádom! Egyszerűen nem tud rossz számot írni! ❤️
@andrasvaradi15132 жыл бұрын
Nos - 7 évadot kellett várnom arra, hogy magyar zenészeket vilagszínvonalon lássak dolgozni. Ez nagyon pro lett - le a kalappal❤
@takacsi2 жыл бұрын
azért voltak itt már igen-igen jó dalok
@Vierre012 жыл бұрын
A Harapj a Napba mi volt akkor?
@00zsuzsanna2 жыл бұрын
IMÁDOOOOOOOOM! a harapj a napba mellett ez lett az új kedvenc! hamar kikerül remélem csak a dal, mert ínhüvelygyulladásom lesz ettől a csévéléstől...köszi
@Fodi_be2 жыл бұрын
45:26 "Inged APEYzsamám" (Kikísérem magam.)
@zircziistvan43162 жыл бұрын
Ez nagyon jó lett! Ehhez hasonló basszusgitár effektet utoljára az 1978-as Skorpió lemezen hallottam
@erzsebetfarkas46412 жыл бұрын
Egészen egyszerűen csak annyit tudok mondani hogy csúcs volt . Imádom a Dalfutár műsort es azoknak minden egyes részeit ! Kar hogy nincs feliratozva angolul ,hogy miről is szol a műsor mert szerintem nemzetközi vizekre is lehetne ezzel a műsorral evezni simán megállná helyét.
@milanhornyak31452 жыл бұрын
A feliratozást én is nagyon adnám, a szlovák barátnőm is beleszokott nézni amikor fekszünk egymás mellett és nézem a telefonon a műsort, maga a feeling megvan neki, mert hát a zene az zene, csak nem érti az előzményeket.
@ingridkovacs71662 жыл бұрын
Egyszerűen imádtam! Nagyon jó volt hallgatni és nézni, biztos megnézem ezt a részt még párszor! Több ilyet szeretnék!!! ❤
@esztipesztimanoeszto2 жыл бұрын
Sokadszorra hallgattuk végig s egyszer csak azt vettem észre, hogy a 6 éves gyerek is énekli (mondjuk ő szövegváltoztatást hajtott végre) : “ A fürdőbe telikakál”…
@Debonyolult2 жыл бұрын
Ez nagyon cuki :D Az enyémek azt énekelték, mikor kicsik voltak. "édes lenne a kanál hát ilyen étterembe" Bocs az offért, imádtam ezeket a csávókat meg csajokat
@PPTimpi2 жыл бұрын
Az első hallás után mondtam itthon: "a fürdőmet telikakáld" - imádtam, de ez tényleg félrehallható sor!
@nekrofil932 жыл бұрын
Áh Zseeeeniálisak !!!
@reptileson2 жыл бұрын
Apey vonzott be és kár, hogy nem jöttem előbb! Nagyon élveztem ezt az első két epizódot, imádom a szereplőket és nagyon izgalmas és egyben megható volt látni és hallani ezeket az embereket egyszerre dolgozni.
@hajnalkapalfi82552 жыл бұрын
RESPECT lLDIKONAK. Alázatos belevaló Super
@baliverpool2 жыл бұрын
Az egyik legjobb dal lett ,a Dalfutár történetében!
@monikadudas37872 жыл бұрын
A szomszédoknak adtam bemutatót (20:15 van), mert ezt a nótát teljes hangerővel élvezet hallgatni. Gratulálok!. 🥰
@gaborboros56322 жыл бұрын
Mennyire jó lett! Magasan van a léc, lássuk, a többiek mit fognak robbantani!
@laserbeard2 жыл бұрын
A "fürdőbe telikakált" félrehallás nagyon jó
@84annamari2 жыл бұрын
Egyébként is szeretem Ildikót de nagyon kellemes meglepetés volt, hogy ennyire jó értelemben alázatosan, tisztelettel dolgozott együtt a fiatalokkal.
@kisssdani2 жыл бұрын
Legjobb dalfutár epizód ever! Tudom, ezt mindegyikhez le lehet írni, de ez most nekem nagyon átjött a hangulat és a dinamika, amit megteremtettek a srácok. Sírva röhögtem végig az egészet. Eszméletlen energia és tehetség gyűlt össze egy nagyon kicsi helyre, és hatalmasat robbant. És igen, Barna játékán tényleg lehet hallani a tiszteletet, a régiek iránt, ne hagyd magad András! :D
@eduadobos20452 жыл бұрын
Jó volt látni a fokozatos egymásra hangolódást a generációk közt, ahogy Ildikó stílusa és megközelítése érezhetően egy másik éra, és keresik a közös hullámhosszt, de amikor elindul a feléneklés -- a közös munka -- megkerül az összhang és hirtelen könnyeddé és oldottá válik a kapcsolódás. Ahogy Apey autisztikus modora Barkóczi Noémival zenélve természetessé és kerekké válik. A Carson Coma a bevezetőben számomra idétlennek tűnt, közben a stúdiónapon profin és meleg szívű konstruktivizmussal álltak a többiekhez, a feladatokhoz és vitték előre a projektet. Bár semmi közöm a zeneiparhoz, de mégis rengeteget tanít a csapatmunkáról nekem a Dalfutár.
@anagra.mm.a Жыл бұрын
Chris Cornell az én agyamon is átfutott, hogy milyen jól illeszkedne ide a hangja 😢 Keresztes Ildikó persze kimaxolta! ❤
@evaabelnepinter75042 жыл бұрын
Ó, de jó lett ez a dal is! Dalfutár imádatom fokozódik! Fantasztikus, ahogy együtt dolgozott ez a csapat, köszönöm!
@beamental2 жыл бұрын
Ezen a páRnán ropogós a huzat. Friss és jó illatú. Az első három szereplő nagyon egy hullámhosszon volt, annyira, hogy sokáig nem tudtam elképzelni Ildikó karakteres hangján a dalt, de bírom a kómás pasikat (Jóbarátok után szabadon), ügyesen hozzáigazították. Pontosabban mindenki kompromisszumkészen, a másikra figyelve dolgozott. Apey nézései az én energiaszintemet is megdobták. Szuper epizód, rengeteg kedvenc részem van belőle, napestig sorolhatnám, szóval csak szemezgetek. Apey és Hajós beszélgetése. A gitárosok játszótere. A barna villanykapcsoló a zongorás terem ajtaja mellett. Generalizált dilinyó és melankólia. Összességében pedig őszinteség, tehetség, intelligens emberek. Ismétlem: intelligens emberek. Vége.
@zolkoelek15662 жыл бұрын
Na kéremszépen!!! Így kell megadni a tiszteletet megadni 1másnak!!! A végeredmény nagyon király lett!!
@czyi2 жыл бұрын
ismét zseniális lett!! ez is bekerült a top 3-ba nálam a Dalfutár-dalok között!
@attilajuhasz25432 жыл бұрын
Nem izgultam, az nem az én dolgom, de nagyon érdeklődve vártam, hogy mi lesz ebből. Nem rejtem véka alá, hogy a Carson Coma legjobb dala a Boldog szülinapot ever. Ez egy nagyon szubjektív vélemény (hogyan is lehetne egy vélemény objektív). Remek mintapéldája lett ez annak, hogy hogyan lehet a generációs lépcsőből generációs járdát eszkábálni. Bár maga a dal nem kompatibilis a személyes ízlésemmel, maga a hozzáállás és a munkamorál mindenki részéről, az megsüvegelendő. Brávó!
2 жыл бұрын
Sztem a Porszemet írták meg évtizedes klasszikusnak.
@benceszucs46192 жыл бұрын
Még 1 szavazat a Boldog Szülinapotra
@viktorgulyas19812 жыл бұрын
Ez valami extrán q......a jó lett! Erős kezdés az új évadnak! Megérte a várakozást. Eddig ez a szám no1 számomra. Köszi. :)
@gaborhalaszkovacs41992 жыл бұрын
Nekem a basszus, ami oda.....ott. Hair korszakot idézett a játék. Zseniális . Gratulalok es köszönöm.
@szendroiadam6252 жыл бұрын
én sosem voltam elájulva keresztestől(bár mindig elismertem, h iszonyat tehetséges), de ez vmi qrvajóóó!!! és igen, ehhez ő nagyon kellett!! kb vagy 20* megnéztem!!!!
@tamashaver15442 жыл бұрын
Megszületett A DAL, az összes évad legjobbja. Csodálatos emberek alkották példamutató összhangban. Gratulálok!
@velorozsa71032 жыл бұрын
KÖSZÖNÖM!! 🤗 Ez a már a sokadik Dal, ami bekerült a Nyugtató Zene Albumomba. 👍
@Fercomusic2 жыл бұрын
huh de jó csapat! szép munka!
@atavagyok2 жыл бұрын
Basszus eddig is voltak jo dalok a dalfutarban, de ettol konkretan libaboros lettem. Zseni lett.
@zsuzsagelencser35022 жыл бұрын
37:19 conga szóló 🥁😃👏 imádom Apey "új játékszere" 🤣🎸 imádom H. András ajánlásával : Szalagos Magnó 😍💟 imádom 😆
@juditdeak-kadar51352 жыл бұрын
Két plátói szerelmem van a magyar zenészek között: Apey és Kátai Tamás. Az egyiket most láthattam alkotás közben. Jaj, de boldog lennék, ha a másikat is láthatnám! :)
@DevPerZero2 жыл бұрын
Állati jó lett! Óriási riszpekt mindenkinek! És végre egy igazi rockos feeling. Az a refrén pedig... 😍 egész nap lehetne hallgatni, tele van energiával. Ildikó hangja nagyon passzol ide! A refrént a végén még1x meg lehetett volna ismételni és akár kicsit megcsavarni (pl. a csordavokállal :D ), őrületes lenne :D ! Profi munka minden szereplőtől!
@anitasarok1782 жыл бұрын
Ha bár a Neck Sprain-es, Apey-s, odab*szatosabb világ közelebb áll a szívemhez, ez zseniális lett. Ildikó a fiatalokat megszégyenítve néz ki, de ennél már csak a hangja dögösebb! A fiúk egy teljesen más világ, de elismerednő a személyiségük és a zenei tudásuk.
@adamprepost83732 жыл бұрын
Nagyon értékes és jó műsor, közmédiába vele, mert ez lenne a közös érdek! Mind emberileg, mind művészetileg is ELISMERÉSEM! Nekem sok újat hozott és nagyon köszönöm!
@ub40792 жыл бұрын
Ma màr gáz/ciki/stb TV t nézni Azt csak a nyugdíjas fidesz szavazók nézik...
@ferco19712 жыл бұрын
Jó kis műsor. Eklektikus, univerzális összeállítás, generációk összekapcsolása 👍
@Poppy_07172 жыл бұрын
Ááááá kész, imádtam ezt a részt! Nagyon jó arcok, eszméletlenül jól sikerült a szerzők összeválogatása, sokat nevettem, egyszerűen jó érzés volt nézni. Ja, és ez a dal is ment a kedvencek közé...
@Burst993252 жыл бұрын
Ez a legeslegjobb dal a műsor indulása óta!!!
@1010-o9v2 жыл бұрын
Mondanam, hogy hidegrazos, de lehet legkondi tehet rola. Azonban, na jo, tenyleg intelligensen odatett pikans alkotas lett. Andrasek megmondtak a tutit. Reg lattam ilyen tehetsegesen szimpatikus zenekart es Ildiko is rendkivul alazatosan VERPROFIN enekelt. A rengeteg vicces jelenet mellett kulon megjegyzem a basszusgitaros szeo jatekat. Termeszetesen koszonom mindenkinek, mert sok ertelmes ember kishelyen is nagyot alkot. Szabad-ON
@kalocsaigy2 жыл бұрын
András ez PARÁDÉS👌👌👌🥂🥂🥂💜🤍🥂 2022.dala!!!👌👌👌
@brezy792 жыл бұрын
Anno a Trónok Harca filmnél vicceltem azzal, aki csak azóta várja a hétfőt, az nem szereti a munkáját. Most aktuális lett a Dalfutárra is... ;) Nagyon szuperek vagytok! Imádom a műsort, az egyik kedvenc csatornám.
@melindaszarvas27082 жыл бұрын
Huh de jó lett ez! 😳👍 Keresztes Ildikó annyira profi, jó és dög és mindebből következően szexi volt 😍😎, hogy! Többieket öröm volt megismerni, pótlom is az eddig elmaradtakat! 🥳
@balazsgyarmati37022 жыл бұрын
wááooowww! Eléggé epikus rész lett! Respect to Andrew Sailor!!!!
@lukacsgergely2 жыл бұрын
Azt szeretem ebben a műsorban, hogy összehoz négy előadót. Köztük a mostani adásban hárommal képben voltam, vagyok. Egyikükkel azonabn erős prekoncepcióm volt, de ez a dalt rendben van. Sőt. Köszönöm szépen mindenkinek. :)
@KUKKERful2 жыл бұрын
NNAah végre, egy újabb dalfutár rész, amiben volt egy kis SLAYER. Mind a kétszer Apey jóvoltából.
@kataferenc4982 жыл бұрын
Vajon lehetne egy Apey-Noemi akusztikus verzió is?
@bujdossyeszter38542 жыл бұрын
Megint csak ÖRÖK HÁLA ÉS LIBABŐR!!! Keresztes Ildikót már nagyon vártam!! És halkan jegyezném meg, hogy a 88'-as debütálásán (Költő visszatér) volt szerencsém ott lenni!! Édesanyàm Sumonyi Gizi volt az ügyelő aki akkor Kazimír Károly vezetése alatt dolgozott a Tháliában Mikó Pistivel! Ahogy Ildikó úgy én is az első adás óta szeretnék veletek dolgozni, de ezt már megírtam nektek messengeren. Mégegyszer köszönöm az élményt!!!
@zenebatyu1992 жыл бұрын
Ez egy nagybetűs DALFUTÁR rész lett, el vagyok ájulva, azt sem tudom, hogy kitől esek hanyatt jobban. Ezerszer írtuk mind, de sosem elég: ha mindenki nézne ilyen műsort a zenéről és együttműködésről, szebb lenne a világ, de legalábbis Magyarország. Lendület és profizmus, nyitottság és alázat, és rengeteg humor, a feleségem kiküldött, hogy mosmá ne itt heherésszek, mert olvasni akar :) Tapintható volt a flow, a hangulat és az elképesztő tehetség. Ajjjjjjdejómegintegyévad :)
@zsuzsagelencser35022 жыл бұрын
57:07 " Ja Te Nem Hallottad Egybe? Hallgassuk Meg! " /Héra Barna/ 💟😃👏
@vazulcsaszar2 жыл бұрын
nyalom a szíveteket! ❤❤❤
@Emerichus2 жыл бұрын
Hu, ez igen..... Asszem megszuletett egy Uj Led Zeppelin, nagyon de nagyon JO ez a szam..... ugyesek vagytok, Andrast ismertem Az Apeybol es nagyon szuperek, Ildikorol meg persze minden ismerii de Noemi es a Carson Comat most ismertem meg de Kurva Jo lett szerintem ha ebbol nem lesz slager akkor a radiok banjak meg!!!!! Sok sikert!!!!
@levistattoo31192 жыл бұрын
Gyönyörűek vagytok mind ! 🫶🫶🫶
@AttilaSVK2 жыл бұрын
Ismét nagyon rendben van a dal, a Carson Comában kellemes csalódtam :) A magnósimogatós részt pedig maximálisan megértem, bár Studer A80-asom nincs itthon, de a kistesó (B67) és a japán rokon (Otari MX55) a nappalim dísze. Ja és igen, egyedül élek :D
@gyuridosa51882 жыл бұрын
Azért van még meg :))
@TEdit20102 жыл бұрын
Jól összehozták super lett. mindenki beleadta az energiáját. :)
@janosgolubov842 жыл бұрын
Jó, hát a Keresztes Ildikóval könnyű jó éneklést produkálni. :)
@barbilucia892 жыл бұрын
Most mit lehet erre mondani? Remélem, a bakelitre felkerül! 🥰 Egyébként meg: klipet! Klipet! Klipet! 🙌🙌
@rozikasa85462 жыл бұрын
Szuper volt gratulálok.👏👏
@krisztianhajto2 жыл бұрын
Hihetetlen jó lett, a hideg ráz!
@greengeralt48312 жыл бұрын
Ez is jó lett. Kifogástalan.
@mhmagyar2 жыл бұрын
Ez most tényleg brutál jó lett! Gratulálok!
@agnesvili85282 жыл бұрын
Nagyon nagyon dög, eddigi legjobb hangszerelés🥁
@SupremeFlocka2 жыл бұрын
Nemtudom megfogalmazni máshogy de ez az egész olyan valódi, a vágó is nagyon érti a dolgát, srácok/lányok is odatették magukat, tokre hihetetlen. Emberi.👍🏽
@andrasandrovics98512 жыл бұрын
Köszi hogy elhoztátok nekem Barkóczi Noémit :) Jó volt amúgy mindenki de ő a felfedezettem...:) hestegKösszmindentDalfutár
@etibkel2 жыл бұрын
szuper ez a dal!!!!
@gaborbanzi2 жыл бұрын
Ez szuper lett!
@e46touringalain2 жыл бұрын
nagyon jól sikerült sláger lesz
@cyberpopp2 жыл бұрын
egészen megható ez az összecsiszolódás
@Pizzaaa315 Жыл бұрын
34:08 - 34:17 - jól szórakoztok srácok? :D Nagyon király rész lett, így tovább
@gmbalint86522 жыл бұрын
Marha jó volt ismét és ismét köszönjük szépen !!!
@NetrallyHuSite2 жыл бұрын
Ez megint szuper lett. Vége
@tundecserepes45362 жыл бұрын
Zseniális lett ez a szám! Gratula az alkotóknak! :)
@-vagnerdaniel2 жыл бұрын
Imádom ezt a műsort, várom a kövi részt. :)
@laurahun2 жыл бұрын
zseni az egész! állat lett! 😘
@emi70032 жыл бұрын
Úúú, ez mekkoraaaa!!!! Máris szövegtapadtam!😄
@dose792 жыл бұрын
Áder János és Eric Idle büszkék lehetnek közös gyermekükre! :)
@komoriszilard72972 жыл бұрын
Jó ez a dalösszerakós játék. Szívesen betekintenék szakmaibb részletekbe: hogyan születik a szöveg, a dallam, az akkordmenet, a keverés stb... Túl sok a fölösleges egyéb részlet - szerintem. De ez csak én véleményem. Az ötlet zseniális!
@Petibako2 жыл бұрын
Szerintem három részen belül lenne dögunalom ennyire szétszakmázni. Meg kicsit olyan hatása lenne, mintha a szabadulóművész a mutatvány előtt elmondaná, hogy csinálja.
@komoriszilard72972 жыл бұрын
@@Petibako Attól függ, kinek. Nekem és a zenei beállítottságúaknak pont az lenne az érdekes. A zene pedig nem cirkuszi hókuszpókusz, aminek ha elmondják a minkéntjét, elillan a varázsa. Pont ellenkezőleg: közelebb kerülsz egy nagyon szép világhoz... És az élmény, amikor már saját magad tudsz elemezni egy dalt, semmihez nem hasonlítható. Akit ez a része nem érdekel, annak valószínűleg ez lenne unalmas. Nekem pont fordítva. Valószínűleg nem a zenészek a célcsoport, inkább egy szórakoztató jellegű műsor...
@Petibako2 жыл бұрын
@@komoriszilard7297 Igazából abból indultam ki, hogy pl Cory Wong csinált videókat, ahol sávról sávra ment a számaival, és a harmadik után már egyáltalán nem érdekelt. De egyébként a Sávlekötő most egy tök jó műsor, ami ilyen jellegű. Én nem mondanám azért, hogy kizárólag szórakoztató műsor a Dalfutár, kapunk azért képet az emberi minőségekről a hülyülésen túl, nekem ez is tetszik benne. De értem a szakmai igényt.
@komoriszilard72972 жыл бұрын
@Makk: Cory Wong ZENÉT csinál! Belenéztem a Sávlekötőbe, hát a szereplőit (akiket hallottam), nem illetném ugyanezzel a szóval... Abban egyetértek, hogy a sávról sávra történő elemzés csak nagyon-nagyon kevés embert érdekel és köt le. Jacob Collier például olyan magas színvonalon műveli a zenét, hogy az már egy átlagos előadóművésznek is sok (mikrotonalitás, poliritmika stb). A legszimpibb talán Rick Beato-féle elemzős - interjús csatornák. Meg persze van még egy csomó, ahol megtanítják a hangszeres részeket, azok nagyon hasznosak szerintem.
@Petibako2 жыл бұрын
@@komoriszilard7297 Yes! Beato és Neely csinálja szerintem nagyon jól ezt a zenei youtube témát. Beato ugye ebben a témában amiről most beszélünk, hogy megnézi mi minden van, Neely meg megmutatja a gigelés világát is, hozzáteszem, szórakoztatóan és közben okosan. Azt hiszem, nagyjából egy lapon vagyunk. Amúgy, hasonló interjús témát tol mostanában Cory Wong a csatornáján, de gondolom képben vagy azzal is