Kedves Kitti! Szeretem a videóidat, de ezt most nem érzem reálisnak.. természetesen a lelki folyamatok, amiket levezettél, megállják a helyüket.. De hány év vész el az életekből, és mire/kire, ez itt a nagy kérdés… Ha az őszinteségről és bizalomról szólna a kapcsolatok legtöbbje, akkor nem lenne félrelépés, gyanú, kutakodás, bizalomvesztés. Mert ugye őszintén megmondanánk egymásnak, h valami történt, már nem kívánlak úgy, mit tehetnénk, h ez változzon…, vagy megváltozott a kapcsolatunk, nem érzem most magam jól benne… stb.stb. Legyünk reálisak, nem ez a variáns jellemző. Hallgatok, figyelek párokat, hihetetlen hogyan képesek egymás mellett ellenni… megbetegítő, boldogtalan kapcsolatok ezek. (Kivételt képeznek az idősebb korosztály párjai, akiket ismerek, példaértékű kapcsolatok, mert van értékrend, tisztelet, szeretet; nemhogy kutakodni nem kell, nyitott könyv egymás előtt a telefon, a számítógép stb., nincs kérdés itt) De amikor egy nő (vagy férfi) megérzi, h vmi nem stimmel, az jelent valamit. Én még olyat nem hallottam (ettől még lehet ilyen), h a kétkedő elmondja, mit érez, belekérdez a másik dolgaiba, és a párja úgy válaszol, h igen drágám szeretőm van/chatelek egy nővel stb. … Van egy mondás: a férfiak hazudnak, a nők meg sminkelik magukat. Kutatásokkal támasztották alá, h egy férfi ha in flagranti találják is, tagad.. Azt gondolom, h jogom van tudni, kivel, milyen emberrel élek együtt, kivel vagyok párkapcsolatban, nem pedig éveket leledzeni egy olyan viszonyban, amire ugyan az volt az ígéret, h kettőnk közötti a szövetség, aztán mégsem. És igen, már rég rossz, ha kutakodni “kell”, de még rosszabb 2-3 évig benne lenni olyan kapcsolatban, ami már halott volt, csak éppen most bukott le az illető… hiába érezte, sejtette a másik, hiába kérdezett, az jött ki, ő a féltékeny, paranoiás... Amikor meg kiderül az igazság, veri a fejét a falba, h milyen hülye volt..és miért nem magának, a megérzéseinek hitt. Ez is egy jó kis betegséghez, önromboláshoz vezető út. Ráadásul a hosszan eltöltött idő a bizalmatlanságban, nem hozza azt a következményt, h egy új kapcsolatba majd bizalommal teli fog tudni belépni. Így a megérzés-utána járás/kutakodás-tisztánlátás-tisztázás-döntés, amit a leggyorsabb, legjárhatóbb útnak látok. Az elvesztegetett idő nem jön vissza… Azt tapasztaltam meg, h a túlzott pszichologizálás helyett a józan paraszti ész sokszor jobb megoldásokat hoz és erősíti az önbecsülést. Férfi tanítók mondják - a nemük “ellen” beszélve-, h igen is, ha érzel valamit, járj utána, ne veszíts éveket az életedből hiú reményeket táplálva. A hazug embert előbb utolérni, mint a sánta kutyát - ez is így van. Tényleg érdemes férfiakat meghallgatni erről a témáról, ők tudják a saját nemükről, h milyenek, meddig mennek el hazugságokban, és milyen jól elvannak semmilyen vagy éppen kényelmes kapcsolatokban…, és ha ez így jó nekik, mindig azt fogják mondani, amit a másik hallani akar.. (Nőknél más szempontok diktálnak, de természetesen az őszintétlenség ugyanúgy jelen van.) Természetesen egy harmadik, negyedik jelenléte teljesen rendben van, ha a szövetség úgy szólt, h mindkét fél mehet jobbra-balra, mert nem monogám beállítottságúak , ebben az esetben ugye jelentőségét veszíti alapból a kutakodás..Más kérdés, h ez mennyire működőképes.. Volt fiatalon is bizalommal teli kapcsolatom, őszinte, erős; fel sem merült h félrelépne, vagy kutakodni “kéne”. És volt a megdöbbentően ügyes, hazudozó, fifikás csalfa, de gyűrűt adó stb… sajnáltam minden percét, amit a megérzéseim után rápazaroltam..Bárcsak akkor a józan paraszti eszemre hallgattam volna, nem a mit szabad, mit nem, hova visz érzelmileg a kutakodásra stb.. Előbb adott volna lökést a szakításhoz. Bizonytalanságban lebegtettem magam, a legrosszabb.. Szerencsére egy ideje már tudom, érzem, h jogom van tudni “kit engedek a házamba, milyen ember fekszik az ágyamban, ki eszik az asztalomnál”... Az én telefonom nyitott könyv a partneremnél… nem kérdés..és az övé is előttem. Nincs kutakodás, bizonytalanság, van jó kommunikáció. Sok évet kellett várnom erre, és akkor érkezett meg, amikor határozott, józan paraszti döntéseket hoztam meg, erős és stabil lett az értékrendem, és nem kérdőjeleztem meg, nyomtam le az érzéseimet, hanem megfigyeltem őket, és hallgattam a releváns jelzésekre.
@csillanemetvolgyi1839Ай бұрын
Teljesen egyetértek. Nekem sajnos mindig bejöttek a megérzésem, mert valljuk be, a férfiak nagyon rosszul hazudnak, szinte saját magukat buktatják le a viselkedésükkel. Az én exemmel hiába próbáltam őszintén beszélni, hazudott mint a vízfolyás, mindig én voltam a paranoiás és féltékeny, míg ki nem derült az igazság és igen, úgy derült ki, hogy belenéztem a telójába. Sokkoló megtapasztalni, amikor az ember rájön, milyen hosszú ideig nézték teljesen hülyének, kihasználták, becsapták, de még mindig jobb ha kiderül az igazság, mint egy mérgező, hazug kapcsolatban élni!
@gabriellakakuk3 жыл бұрын
Én minden kapcsolati téren(pár, baráti...) könnyebben elviselem a biztos rosszat, mint a bizonytalanságot. Jobban,reálisabban tudok dönteni a kérdéses szituációban.
@mariannaorisko83402 жыл бұрын
Persze hogy érdemes így legalább megtudtam hogy amíg dolgozok egy másik nővel volt lakásunkba, ha ezt nem derítem ki még mindíg mosnék főznek takarítanék otthon mit sem sejtve! Takaritson az új én léptem!
@gabriellaszabo31023 жыл бұрын
Az igaz szavak nem mindig kellemesek, de a kellemes szavak sem mindig igazak.
@rolandfed3 жыл бұрын
Az elejétől a végéig leírtad azt, ami velem történt tavasszal és ez a videó extra megnyugvást ad abban, hogy jól sikerült rendeznem a dolgot. A csatornádon nem csak konkrét tanácsokat, hanem gondolkodásmódot sajátíthat el az ember és a saját példámból látom, hogy működik. És félreértés ne essék, nem könnyű élesben racionálisan gondolkodni, de bízom benne, hogy ebben is lehet fejlődni. Szeretném megköszönni a segítséget és remélem, hogy sok tartalmat fogsz még megosztani velünk.
@Atlantisz1192 жыл бұрын
Éltem így. Lesve a pillanatokat, amikor megbizonyosodhatok arról, hogy nincs jelen a múlt az életünkben. Hála Istennek jó régen vége már, de nagyon nehéz volt visszaépítenem magamban a bizalmat. Szörnyű érzés! Senkinek sem kívánom. Neked viszont köszönet a videóért!
@florahorvath99873 жыл бұрын
Persze jó az őszinteség, ha a másik hajlandó rá... De folyton azt érzem, hogy egyáltalán nem őszinte. Semmilyen téren...
@ibolyamolnar270719 күн бұрын
Köszönöm!
@stefu553 жыл бұрын
Köszönöm
@eszterpeter834011 ай бұрын
Nagyon szeretem az előadásait nagyonjo témákat választ Gratulálok
@ydnaalma94683 жыл бұрын
amit nem tudok az nem fáj?:)ne kutakodj:)))én sokaknál látom azt hogy még magukat se ismerik akkor honnan ismerné azt akivel él?nekem rengeteg nős pasi irkál sőt!volt aki odajött a munkahelyemre,sokan el se hinnék a kedvesük valójában kicsoda:)és megkérdeztem h nem zavar h párod van és lebukhatsz?azt mondták megoldják:)
@pandorakovats39683 жыл бұрын
Kedves Kitti! Teljesen igazad van, de mi van akkor, ha egy durva nárcisztikus kapcsolat után vagyok? Egy új partnerem van, és az utóhatás miatt nem tudok elhinni neki semmit. Akármit állít nekem, mindig azt gondolom, hogy "persze, ezt már hallottam, meg ezt is hallottam már, es minden professzionális hazugság volt". Szóval ezért kutakodom. Azt is jól mondod, hogy egyenlőre nem találtam semmit, de akkor meg az dolgozik bennem, hogy akkor máshol van a titok. Mit tegyek, ha semmit nem tudok elhinni? Pl. ha azt mondja, "egyenes ember vagyok", akkor azonnal beugrik, hogy ezt mondta a nárcisz is. Ha azt mondja, "nincs titkom előtted" akkor azt gondolom, hogy ezt is sokszor hallottam már. Engem nem győz meg semmi.Még az sem, hogy egyszerű kutakodnom, hiszen nem zár előlem semmit, nincs jelszóval védve semmije. Beteg vagyok, igaz? Előtte soha nem voltam ilyen. Nagyon fájdalmas ez, és fárasztó vagyok saját magamra nézve is. Kitti, lassan beleőrülök, van számomra segítség? Nagyon köszönöm előre is a válaszodat! Email: pandora.kovats@gmail.com
@7Wodka73 жыл бұрын
Na ez most nagyon aktuális. Szakítottam és egyáltalán nem tudom,hogy jól döntöttem-e. És folyamatosan nézem az insta storykat és fèltékenykedek.
@istvanhajdu449 Жыл бұрын
Minden tiszteletem az öné 😃🥰
@christa.bartoli.733 жыл бұрын
Ha mar ilyesmire sor kerul, megette a fene az egeszet!
@ACAndie-ke5rp2 жыл бұрын
Kedves doktorno! Beszelne kerem egyszer arrol, hogy miert veszi vki MINDIG tamadasnak ha kerdezik? Belefutottam mostansag egy ilyen jelensegbe, es jo lenne erteni/kezelni jol ezt a helyzetet. (Egy orvosrol van szo, szakmajaba vago, es relevans kerdeseim vannak hozza, de … mindig ezt erzem, hogy tamadasnak, kotozkodesnek veszi ha kerdezek, pedig eskuszom bubajosan kedvesen szolok hozza. Megis folyton csak “le vagyok oltva, es erzem, hogy “befeszul”…” Mi lehet benne, amiert számára minden kerdes tamadas/kotozkodes? 🤷🏼♀️
@anikom.2983 жыл бұрын
Legtöbbször nem a párkapcsolat, vagy nem a másik hibája a bizalmatlanság, hanem belülről (pl gyerekkori tapasztalatokból) fakad.
@jernefekete30813 жыл бұрын
Ha valakit a negatív dolgok éltetik és nem a szeretet azt nagyon sajnálom!
@f.p.19312 жыл бұрын
Nekem a volt párom kezdte a telefonom olvasgatását és felelősségre is vont, hogy miket írkálok a rokonomnak vele kapcsolatban. Aztán idén télen a tartalék tabletről nem törölte le a FB-messenger párost és amikor nekem kellett, egyszer csak láttam hogyan flörtöl a hátam mögött vadidegen pasikkal. Volt hogy majdnem táv szexuális aktus lett szavakban, annyira belemelegedtek. De mivel nárcisztikusnak kell mondanom őt, érthető, hogy külső forrás, ellátmány kellett neki, kevés voltam már idén. El is hagyott hipp-hopp se szó, se beszéd. Hmm. A karma visszaütött? Persze a saját tetteiért soha nem vállalja a felelősséget, azt mindig el kell fogadni. Úgyhogy most kínlódhatok megint hónapokig, mire jobb lesz. 3 év őrület volt a kapcsolatunk. Heteken belül új pasit talál forrásnak minden elhagyás, eldobás után. 5 év alatt kb 9 "kapcsija" volt. Eszembe se jutott anno kutakodni a telefonjában és dühös voltam amiért ő FELJOGOSÍTVA érezte magát ezt velem megtenni.
@Mária1974-z7n3 жыл бұрын
Én kerestem és rengeteget találtam
@tibordavid8569 Жыл бұрын
Na ez jó téma
@davekid12163 жыл бұрын
az emberiseget nem a düh, hanem a kíváncsiság dönti romlásba
@agotapongor20693 жыл бұрын
ill elore
@laida15242 жыл бұрын
Vagy a félelem
@ritatasnadi2 жыл бұрын
Sokszor élni sem érdemes.
@tiberiutibor19903 жыл бұрын
Hello kedves Kitti nagy örömmel halgattam vegig ezt a videobeszámolodat es igen abban a párkapcsolatban ahol az ilyesfajta bizalmatlanság felüti a fejét ez több dologhoz is mezethet kishítűség önbizalomhiány kisebbrendűség stb egyik vagy a másik fél felöl❗viszont nemtudom neked mi a velemenyed ezzel kapcsolatban..Én mindig ugy voltam vele akit vinni lehet azt ugyis elviszik és akit könnyen el,lehet szeretni a masik feltől ott valojaban nem is volt igaz szeretet ahová befer egy harmadik is ugymond❗nemtudom neked mi a velemenyed erről nagyon halás lennék ha esetleg megirnád itt vagy mondjuk facebookon nagyon köszönöm😊😊
@agotapongor20693 жыл бұрын
Ha megnyerte, hadd vigye! Akit el lehet vinni, sosem volt az enyem.
@norbeartist3 жыл бұрын
Sajnos van egy mondásunk, miszerint “Légy őszinte és betörik a fejedet!”. Ennek ellenére azt vallom, hogy amelyik kapcsolat nem bizalomra és őszinteségre épül valamilyen szinten, ott alapvető problémák vannak. (Igen, nekem állandóan betörik a fejem.😬)
@christa.bartoli.733 жыл бұрын
Az alakoskodasnak viszont semmi ertelme nincs. Ingovanyra hazat epiteni nem lehet.
@melindacseri53732 жыл бұрын
azért volt rossz nézegetni, mert a bizalmatlanságom és kutakodásom eleve ellenérzést váltott ki a párom felé és tulajdonképpen a saját ellenérzéseimet növeltem a párommal szemben
@tibordavid8569 Жыл бұрын
Ha nem ismeri és úgy kutakodik a fiú 1 lány után mert nem meri meg szólítani az baj ?
@jozsefujvari81682 жыл бұрын
Ebbe a csapdába estem bele éppen mostanság Sajnos hajt a bizonyítási vágy,de nagyon rossz a bizonytalanság! :(
@enikogote53533 жыл бұрын
Szerintem akkor kutakodik valaki a másik után amikor nem biztos saját magában. Az már nem kapcsolat,és nem bizalom.
@agotapongor20693 жыл бұрын
Szerintem meg akkor, amikor biztos sajat magaban, es erzi, tehat tudja, hogy a masikkal valami nem szazas.
@resident19873 жыл бұрын
@@agotapongor2069 Ha valaki biztos saját magában, akkor nincs szüksége önigazolásra. Valami magában félresiklott érzelmi szinten, vagy csak bizonygatja, hogy helyes dolog a gerinctelenség... :)
@MRnemethlaszlo683 жыл бұрын
nem
@boszerita76613 жыл бұрын
ez a válasz mire vonatkozhat vajon🤔🙂??
@adriennpusztainelinkai94063 жыл бұрын
Egy jo kapcsolat alapja bizalom őszinte kommunikácio a tisztelet ,mert szereted!! és becsülöd !!annyira a másikat ,hogy neked is fájna ha megbántanád! ,Egy nőnek nem kell telefont nézegetnie ,amit elvből nem csinálnék De kapásból rájössz dolgokra ! A bizalom és a szeretett a lémyeg !
@dszuzan3 жыл бұрын
A férfiak gyávák, nem fogják bevallani, sőt tagadnak addig, míg be nincs bizonyítva, de néha még akkor is. Tapasztalatból mondom. Ha nem megyünk utána....azt hiszi mindent jól csinál, nem bukik le! Hülyének néz.
@agotapongor20693 жыл бұрын
En se vagyok feltekeny. Az igazsag mindig szembejon velunk. Es erre nem kell sok idot pazarolni.
@agotapongor20693 жыл бұрын
@@dszuzan Yes! Dragam, ez nem az, aminek latszik. Miert? Minek latszik?
@resident19873 жыл бұрын
@@dszuzan Ha "nincs bebizonyítva", majd bebizonyítod, így vagy úgy, de te keresed az indokot magadnak, s találni/kreálni is fogsz... Te mondtál neki "igen-t", mikor próbálkozott nálad... Mi a kérdés? Bizonytalan vagy magadban? Először otthon tegyünk rendet, mielőtt le gyávázunk egy komplett nemet. Az "újjal mutogatás a másikra" típusú emberek számomra taszítóak.
@lewistrausz3 жыл бұрын
Kedves Kitti! Manapság azt látom/érzem, hogy az őszínteség=kiszolgáltatottság. Kicsit olyan, mint amikor régen egy támadó seregnek át adták a vár/város kulcsát. Ezért a legtöbb ember nem őszinte.
@agotapongor20693 жыл бұрын
Exemtol vegulis rakerdeztem: miert hazudozol allandoan? Tenyleg kivancsi voltam a hazudozas okara. Azt felelte: Mert a hazugsag SZEBB, mint az igazsag. Azt mondtam neki, akkor igazan okosnak kellene lenned, meg allandoan jegyzetelned, hogy kinek mikor mit hazudtal. Az igazsag kenyelmesebb. Nem tudsz mindent eszben tartani, es egy okos embernel azonnal, ill allandoan lebuksz.
@hogyishivjakmindjart01883 жыл бұрын
Levente Csizmadia .Sajnos van benne valami, csak olyannal lehet őszinte lenni aki szintén az...azt nem értem akivel ismerkedsz az miért az ellenséged.