Minden Parkos koncerten ezt a zseniális számot vártam a legjobban... Egyszerűen ahogy Marci ezt előadja, párja nincsen...
@mate276411 ай бұрын
Unom, hogy látom előre, én unom, hogy már megint Minden érdekesebb a szavaidnál Én nem mondtam, hogy segítek, én mondtam, hogy csak magamon Hova megyünk? Miért pont erre? Megint itt hagytál Én próbálom megtartani, megpróbállak megérteni Csak nem vágom, hogy miért nem tudok hatni rád Pedig mennyire nagy vagy, pedig mennyivel jobb voltál Mikor nem ismertelek, csak a fejemben laktál Elpattannak a szemek, addig húzom, amíg lehet Addig nézem még a szádat, amíg minden hangot elfelejtek Nem megyek, maradok, itt leszek Zuhanok Elkaphatnátok tényleg Elpattannak a szemek, addig húzom, amíg lehet Addig nézem még a szádat, amíg minden hangot elfelejtek Nem megyek, maradok, itt leszek Zuhanok Elkaphatnátok tényleg Hallok Hangokat, bárcsak tudnám azt, hogy ki üvölt Bárcsak jobban értenék még ehhez is. Segítenék kimászni, tényleg kihúznék én mindenkit De magatok mellé zártok be így engem is De téged nem vár semmi, téged nem hall senki Egyből felszeded, amit épphogy csak elhagyok Talán, ha több lennék, de még mindig egyedül vagyok Kinek beszélsz? Kinek megint? Nem is hallotok Elpattannak a szemek, addig húzom, amíg lehet Addig nézem még a szádat, amíg minden hangot elfelejtek Nem megyek, maradok, itt leszek Zuhanok Elkaphatnátok tényleg Elpattannak a szemek, addig húzom, amíg lehet Addig nézem még a szádat, amíg minden hangot elfelejtek Nem megyek, itt leszek, Elkaphatnátok tényleg Mássz ki, mássz ki, adj még levegőt Elpattannak a szemek, addig húzom, amíg lehet Addig nézem még a szádat, amíg minden hangot elfelejtek Nem megyek, maradok, itt leszek Zuhanok Elkaphatnátok tényleg Elpattannak a szemek, addig húzom, amíg lehet Addig nézem még a szádat, amíg minden hangot elfelejtek Nem megyek, itt leszek Elkaphatnátok tényleg Elkaphatnátok tényleg Elkaphatnátok tényleg Elkaphatnátok tényleg
@evikepodolyak23637 ай бұрын
Az igen
@Nagy_Tamás1 Жыл бұрын
4 éve mikor kijött , ez volt az elso számod, szanaszét hallgattam , ez a kedvencem azóta is töretlenül ❤️
@_PFrida26_ Жыл бұрын
Nekem isss
@alexandraszabo7510 Жыл бұрын
Mindennap meghallgatom, már számolni sem tudom... de az biztos sosem fogom azt mondani rá, hogy "unom" csodalatos mindenki nevében köszönöm, hogy vagy! ❤️
@anitaoroszi85893 ай бұрын
❤❤
@anitaoroszi85893 ай бұрын
❤❤❤❤❤😢😢
@anitaoroszi85893 ай бұрын
Idid
@anitaoroszi85893 ай бұрын
❤❤a
@dorcibeb Жыл бұрын
Egyszerűen tökéletes, nem csak a zene hanem maga az ember is💓
@florabaliko1432 Жыл бұрын
Dejó a lánynak / embereknek akik benne vannak 😄 lennék pl az “indexképes” lány helyében, kis könnyes szemmel nézi Marcit, nagyon jó az egész atmoszférája a zenének👌🏻❤️🔥
@eszterkovacs401 Жыл бұрын
Annyi sok rosszból kisegített ez a zene.. Marci.. minden tisztelet a tiéd több ezer embernek terápia és gyógyszer vagy! szeretünk🤍❤️
@Dolfyre Жыл бұрын
Ez tuti nagyot fog menni!🔥Dzsúdlóban sosem csalódunk!🔥🔥🔥
@fuleprobert Жыл бұрын
Nehéz megszólalni a dalt meghallgatva … DE ez művészet! Marci minden tisztelem a tiéd! ❤😢
Ez a hang ... ez a zene... zseniális a pali.. teljesen magával vitt ez a dal...
@mateszabo9255 Жыл бұрын
Akármennyi Dzsúdló koncertre is mennék, csak ezért megéri a Parkba menni! Remélem, hogy az új setlist-en is rajta lesz! Leírhatatlan érzés azt úgy, ott, annyi emberrel együtt ,,előadni".
@MartinVaradi-f4r Жыл бұрын
Annyira várom hogy el tudjak menni a koncertjére 😍mert amit csinál az elképesztő
@erikavarga573611 ай бұрын
Ennél szebb dalt én még életemben nem hallottam. Köszönöm. ❤ Hátborzongató, imádom. 🎉
@pinterbarbara Жыл бұрын
Minden Parkos koncerten ezt a számot várom a legjobban❤
@KárolySzentkúti Жыл бұрын
Imádom. Dzsudlo az az ember akinek minden stilus jol áll.
@irestmasszazsfotelek Жыл бұрын
Kirázott a hideg! 2022. szeptember 9. - ez volt a kedvencem a koncerten! Az est performansza volt!
@henger678hl Жыл бұрын
Dzsudlo Tőbb szakitáson segitetél át köszönöm neked ❤ 2:05
@eszterkovacs401 Жыл бұрын
Kezeket fel ki az aki mindig végig sírja?😔❤️
@Hannapalko22 Жыл бұрын
🙋🏻♀️
@kevemarton6297 Жыл бұрын
🙋
@LegendOp-xd Жыл бұрын
🙋♀️
@larcsyyy0 Жыл бұрын
🙋🏻♀️
@lauracseh7940 Жыл бұрын
🙋♀️
@1976Andika Жыл бұрын
Teli torokból ordítani veled ezt a dalt a Parkban...Sok fájdalomtól szabadított meg s egyben töltött fel ismét energiával ❤️
@karolydrums Жыл бұрын
Keves ilyen előadó van ma Magyarországon mint Marci. Tiszta szivbol,erzelemmel tele adja elő azokat a dalokat amik a saját lelkéből vannak. Kibaszott nagy tiszteletem a tied. Büszke vagyok rá hogy egy ilyen művésszel egy országban élhetek es ezt a dalt is mar jo parszor hallhattam előben. Köszönjük hogy létezel. ❤
@viktor023411 ай бұрын
Szerencsere eleg sok van
@norabodzsar27418 ай бұрын
Annyira imádlak ... az egész lényedet ! 💗
@IndependentFox Жыл бұрын
Vééégre nem kell többet a sok telefonos felvételt hallgatni ezért a verzióért. 😄❤
@imrreepali686 Жыл бұрын
A legtökéletesebb születésnapi ajándék köszönöm ❤
@tinaa_miller Жыл бұрын
Akkor is libabőrös voltam végig a parkban. És még most is ❤ csoda vagy Marci!
@KomuvesZoli Жыл бұрын
Ez nagyot fog robbanni🔥🔥
@eszter657 Жыл бұрын
atyaég, konkrétan hiperventilláltam a végére🤣 ez zseniális!
@buzasbence4282 Жыл бұрын
csoda ez a dal, köszi Marci
@saracsibi1241 Жыл бұрын
Aszta .... ❤😮😊 kivagyok annyira jo eloadas ....🎉
@larcsyyy0 Жыл бұрын
raz a hideg, valami csodalatos az egesz ugy ahogy van. koszonom hogy vagy nekunk. ❤️🩹
@helgaevelinszegedi6521 Жыл бұрын
most teljesen leírtad és elénekelted az érzéseimet♡
@TheKenny195 Жыл бұрын
remélem spotin is fenn lesz ❤🩹
@dorabrigittacsaba2869 Жыл бұрын
Mar fenn van
@dnlmlnr Жыл бұрын
@@dorabrigittacsaba2869 az eredeti igen, a live nincs..
@kingamia100 Жыл бұрын
@@dorabrigittacsaba2869 ez a verzio? Mert en csak az eredetit talalom
@alexandraszabo7510 Жыл бұрын
zseniális vagy!!! kedvenc számom (most)
@arnoldmeszaros5744 Жыл бұрын
Ez most pont nagyon jókor jött ❤
@domorok Жыл бұрын
így suli előtt hajnalban megkonnyezek ezen a számon és feltölt energiával.. jövő bp parkon t!
@1Dforevee3 ай бұрын
Mindig elszorul a torkom és hihetetlen zokogásba török ki amikor meghallom.🥺❤🩹
@ff_warrior_7212 Жыл бұрын
Ismét százezreket ment majd meg❤
@brigittaszaraz9224 Жыл бұрын
Büszkék vagyunk rád❤
@BartaNikolett Жыл бұрын
Nagyon szeretem ezt a dalt❤
@juditmozsik546 Жыл бұрын
Nagy kedvencem imádom! ❤❤
@Bogicaaa Жыл бұрын
Megunhatatlan ❤
@SarkoziRobert99 Жыл бұрын
Ahhh szívem szakadt ketté😢😢😢🥹😭😭😭😭😭😭😭😭😩😩😩😫😫😫
@noemi8200 Жыл бұрын
Dzsúdló maga terápia vagy! ❤️🩹❤️🩹
@kamillafogarasi8251 Жыл бұрын
bro nem készültem en itt ilyen szereplésre 😨😎
@jakoeszter7294 Жыл бұрын
Utolso parkba vegig bogteem sziasztok🥰🤝
@erikavarga57365 ай бұрын
Sosem fogom megunni az unomot. 😅❤
@palacsinta32 Жыл бұрын
Hmmm libabőrös rendesen 😍😍
@komaromimartin9163 Жыл бұрын
De jó szülinapomra jön ❤
@deshifanuwu Жыл бұрын
Boldogat előre is 🎉❤
@KunViktor84 Жыл бұрын
Boldog Szülinapot kívánok!
@barbaraaa444 Жыл бұрын
Boldog szülinapot!❤❤️🩹
@komaromimartin9163 Жыл бұрын
@@deshifanuwu köszönöm szépen
@komaromimartin9163 Жыл бұрын
@@KunViktor84 köszönöm szépen
@barbaraborocz2838 Жыл бұрын
Isteneem ez jobb most mint az eredetii😍😍😍😍😍❤️❤️
@peterbacsa5058 Жыл бұрын
Ha ez a fickó ~100 évvel ezelőtt született volna, most Ady és Pilinszky mellett tanulnánk a verseit irodalom órán. Minél többet hallgatom, annál tisztább, hogy mennyi és milyen mély érzéseket ad át.
@kosztypatrik7028 Жыл бұрын
Én egyszer azt fejtegettem magamban, hogy egyfajta jelenkori Ady. Persze nem egy az egyben, mert más kultúra, korszellem, ő is máshogy termékeny, de látok párhuzamot köztük.
@kristof121314 Жыл бұрын
@@CsabaSz Dzsúdló Alias Juhász Márton
@andreamozes9643 Жыл бұрын
Én is mindig ezt mondom 🥰
@Peetshow82 Жыл бұрын
ezt remélem csak az elvakult rajongás mondatja veled haver...
@katrintemesvari8623 Жыл бұрын
Imadommmm❤
@sosyvagyokszia Жыл бұрын
legelso zene amit hallottam toled 😭
@makmelinda2833 Жыл бұрын
Hidegrázós 😍
@ramondemeter Жыл бұрын
Ez kúrva jó❤❤️😍😍😍😍😍
@napsugarsanelolah9900 Жыл бұрын
Nagyon jó lesz biztos mint a többi is Marci❤
@ZsófiaSándor-r7k Жыл бұрын
Isten ez a csávó 💍❤️🩹🙏🏽
@Rayasann Жыл бұрын
NAGYON JÓ LETT
@annapavasi6818 Жыл бұрын
Ez rohadt joooooooo❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
@berillgeczy6344 Жыл бұрын
SZERETLEK😭
@lillyrush0601 Жыл бұрын
1:24 ❤️
@juliaschrott1738 Жыл бұрын
Mar varoooom❤
@burkadominika8019 Жыл бұрын
Végree❤❤❤❤
@jakow.14133 ай бұрын
kevés, sőt egyik zenénél sem érzem ezt.. viszont esküszöm az élő performance verzió az jobb mint a sima.
@hannakall3311 Жыл бұрын
💗💗💗
@Cinti214 Жыл бұрын
Nagyon jó
@Niccci0721 Жыл бұрын
🥺🙏❤️❤️❤️❤️❤️ OMG
@Zsanikaa22 Жыл бұрын
Na jooo ez valami kurva jooo zeneeeee😍❤️🔥🥹
@zsomborksz982 Жыл бұрын
Borzasztóan jó látni, hogy beleéled magad a zenébe és énekelsz, manapság kevés olyen zenész van aki ennyire sok érzelmet tud kiváltani szimplán egy dallal!
@laszlobujdoso Жыл бұрын
Lesz még több ilyen ❤❤❤?
@davidfekete69546 ай бұрын
Szép szám
@BudapestParkOfficial Жыл бұрын
❤🔥❤🔥❤🔥
@burkadominika8019 Жыл бұрын
❤❤❤❤❤
@TheRealZe93 Жыл бұрын
Vajon el jön újra az a kor amikor az emberek nem a telefonjukon keresztül néznek egy koncertet?
@Cynthia941000 Жыл бұрын
Ugyanez jutott eszembe😞
Жыл бұрын
❤️❤️
@viragtakacs7776 Жыл бұрын
🥺❤️❤️❤️
@richardberczi6755 Жыл бұрын
Zseni
@klauclau884411 ай бұрын
❤😢
@vivienkiss36996 ай бұрын
❤🎉
@R.Ani9002 Жыл бұрын
💞
@szolnokinora4193 Жыл бұрын
örök kedvenc🫶🫶
@armintoth61473 ай бұрын
Az egyik nővérem azt mondta, hogy nem néz ki rosszul a másik pedig: -Ki a bajusz huszár???? 😊
@TímeaSzigyártó Жыл бұрын
🖤
@zoltanbito1015 Жыл бұрын
🎉🎉❤❤
@smooghivatalos Жыл бұрын
🖤
@agneskolozsi8425 Жыл бұрын
Hatalmas…👍❤️
@popcorn177 Жыл бұрын
Szpotin mikor lesz fönt?
@tittikateczky1687 Жыл бұрын
huu dee fáj nekem is. 😔🤫💔💚✌️😎
@zoltanbito1015 Жыл бұрын
🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
@KTamas27 Жыл бұрын
Grat haver, ez mar tobb mint szimpla zene
@AnettLenart Жыл бұрын
🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉💫🔒
@dominiksandor8328 Жыл бұрын
Spotyn is kerlek.
@danielnyiri5922 Жыл бұрын
Baro vagy! 😉
@LoveFromBasic10 ай бұрын
1:29
@Dzsudlo-o2v7 ай бұрын
2024?
@gyongyikovacs37909 ай бұрын
😢
@apatok765 Жыл бұрын
Hidegrazos
@_____225 Жыл бұрын
Mi is unjuk,hogy ugyan az az ütem megy
@krisztinatamas1711 Жыл бұрын
Dzsú amit letesz az asztalra az ZSENIÁLIS
@laszloneschreiter4348 Жыл бұрын
Gyerekek ne dohányozzatok! (VBT). Különben nem unom. ☺