Egy hétig kerestük, de nem találtunk no-go zónát Malmőben

  Рет қаралды 49,544

444.hu

444.hu

5 жыл бұрын

A szeptemberi svéd parlamenti választáson megerősödtek a bevándorlásellenes Svéd Demokraták, de a várt áttörésük elmaradt.
Ez is mutatja, hogy az ország rengeteg kihívással néz szembe a bevándorlás miatt, de a többség nem érzelmi alapon, hanem tények mentén próbálja kialakítani a véleményét.
Egy hetet töltöttünk a Svédországon belül is a sok ott élő bevándorlóról hírhedt Malmőben, és megpróbáltuk megérteni, hogyan gondolkodnak a helyzetről a svédek.
Beszéltünk migrációs szakértővel, aki elmondta, hogy a bevándorló hátterű svédek 80 százaléka integrálódik, 20 százalékkal viszont tényleg gond van, de ő sem tud a svédnél hatékonyabb integrációs modellt elképzelni.
Beszéltünk a helyi zsidóság képviselőjével, aki szerint tényleg sok az antiszemita a bevándorlók körében, de a muszlim vezetőkkel és a svéd kormánnyal együtt igyekeznek fellépni ez ellen.
Bemutattunk egy svéd civilszervezetet, ami sikeresen integrál és tanít bevándorló nőket.
És beszéltünk kinn élő magyarokkal is, akik szerint a svéd identitáshoz hozzátartozik, hogy ők egy jólelkű, befogadó nép.
A fenti videóban pedig összességében próbáltuk megmutatni, mi a helyzet most Malmőben.
www.444.hu
/ 444.hu
/ negynegynegy
ask.fm/negynegynegy
szerk@444.hu

Пікірлер: 54
@Monikatjaafeszket
@Monikatjaafeszket 4 жыл бұрын
Ki jött a Plankó vs. Apáti vitaest után?
@istvantrap1176
@istvantrap1176 5 жыл бұрын
Én nem a legveszélyesebb "lakótelep" mellett lakom, de a bennszülöttek mindig figyelmeztetnek, hogy ne ott menjek keresztül a boltba. Soha nem történt semmi, de a rendőraautó ha intézkedni jön, be kell várnia a boltnál az erősítést. Egyszer még lövöldözés is volt. A 16évesek újra lejátszották az ogadeni háborút. Csukott szemmel, hátrafordulva vaktában tüzeltek egymásra, a panelok között. Akkor kicsit beszartak az emberek. :)
@ctamas27
@ctamas27 5 жыл бұрын
"Erkezo kulfoldiek nem teljesitenek jol a tarsadalomban" ferfi aki ezt mondta is latszik hogy nem sved szarmazasu, legoszintebb mondat az ove mert pontosan tudja hogyan mukodik ez es nem mukodik az integracio.
@hunempire816
@hunempire816 5 жыл бұрын
Szóval egy szélsõjobboldali pártnak arab képviselõje van 6:31
@therealignotus7549
@therealignotus7549 4 жыл бұрын
Perzsa, az perzsak többsége ellenzi a bevándorlást, többségük akkor menekult Svédországba mikkor az iszlámistak 1979-ben átvették országukat.
@korosiandras3380
@korosiandras3380 5 жыл бұрын
Sziasztok, Én csak azt nem értem, miért ne lehetne őket a szülőföldjükön segíteni? Ez pont olyan, hogy segítünk egy elenyésző mennyiségű embernek és aki otthon marad, azokkal mi lesz? Mennyi azaz ember mennyiség amennyit Európának be kell fogadnia, vagy befogadhat? Ki lesz azaz ember aki megmondja, hogy ki jöhet és ki nem?
@sirkokrisz
@sirkokrisz 5 жыл бұрын
A videót nem néztem meg, de Magyarországon tudok nem egy no-go zónát.
@sandorbalogh5001
@sandorbalogh5001 5 жыл бұрын
Rossz helyen kerestétek!! Menjetek borsodba ott van!!!
@Equilibriumfan96
@Equilibriumfan96 5 жыл бұрын
Nem rossz dolog a migráció... "Most is olyan környéken élek, ahol sok a lövöldözés" Végül is nem No-Go Zona ha oda tudsz menni, csak lehet hogy ott is maradsz xD Szerintem ezzel mindent elmondtak az elsö 1.5 percben. xD
@coooper19900
@coooper19900 5 жыл бұрын
9:20 "... except soccer maybe ..." Há hun' él ez ámerikában?
@dibujbujdi
@dibujbujdi 5 жыл бұрын
stop saying soccer!!!
@Gerysama001
@Gerysama001 5 жыл бұрын
Rossz helyen kerestétek.
@MrAxe802
@MrAxe802 5 жыл бұрын
there was something in the air that night
@erergod
@erergod 5 жыл бұрын
Én azért vigyáznék a helyedben azon az utcán a sötétben :O
@veljko6333
@veljko6333 5 жыл бұрын
Kis hiba a fordításban, ha jól észleltem. Az úriember (bosniast) boszniaiakat mondott, nem pedig bosnyákokat. A bosnyákok kizárólag muzulmán boszniaiakat jelent. Ha már politikailag korrektek akarunk lenni. :D
@davidboskovic6581
@davidboskovic6581 5 жыл бұрын
Brat moj Veljko ❤️
@reaperr3372
@reaperr3372 5 жыл бұрын
De ez most mi, hogy nem lehet kommentet olvasni? Vagy ilyen típusu probléma csak nekem van?
@johannal.3487
@johannal.3487 5 жыл бұрын
Olyan helyen él a férfi ahol sok a lövöldözés? :D Az már nem is no-gó zóna, hanem háborús övezet.
@TheS4L4
@TheS4L4 5 жыл бұрын
SVÉD!Demokraták malmöi képviselője---NIMA GHOLAM ALI POUR--Svéd....
@polyaerno7087
@polyaerno7087 5 жыл бұрын
Baromság mindenek van jo és rossz oldala ennyi csak ki kel nyitni a szemunket
@wickedream8989
@wickedream8989 5 жыл бұрын
nem értek egyet a kormánnyal... de miért kéne bárkit is befogadni? miért kötelező ez? ha beengedjük az embereket, hol fogjuk azt mondani hogy elég? 1 milliónál? 2 milliónál? szerintem ha valakit be akarnánk fogadni - azt a környező országokból kellene... olyanokat akik európai értékekkel rendelkeznek, európai kultúrkörből érkeznek. pl ukránokat
@MrVitez123
@MrVitez123 5 жыл бұрын
Pont az ukránokat ne hozzuk itt fel példaként. Teljes másként szocializálódott népcsoport. Elég visszagondolni az elmúlt pár évben mi volt náluk. A Samsung-gyárba tömegesen hoztak ukrán vendégmunkásokat, mert olcsón dolgoznak. A környéken megszaporodtak a verekedések, belekötöttek mindenkibe. Ezt természetesen nem a kárpátaljai magyarorkra értem.
@szabolcslakatos5255
@szabolcslakatos5255 5 жыл бұрын
Tele is van velük az ország. Dolgoznak a szaros 600ft.-órabérbe 12 órába..Téged meg elküldenek mert túl "drága vagy"
@solyomsandor5565
@solyomsandor5565 5 жыл бұрын
"Nem hiszem, hogy nőtt volna a bűnözés, csak többet hallunk róla."
@David-up5rd
@David-up5rd 5 жыл бұрын
Sziasztok! Kérlek valaki írja le nekem, mert nem értem. Ha van egy könyvem ami szerint élek és ami benne van az szent és sérthetetlen, hogyan tudna ez az értékrendszer alkalmazkodni BÁRMIHEZ is ami kicsit is más. A sikeres integrációhoz alap lenne hogy feladják a korábbi értékrendszerüket és alkalmazkodjanak a helyiekhez. Idejönne egy kannibál és számonkérné hogy miért nem ehet embereket, mert az ő kultúrája ilyen,abszurd. Elfogadom, legyen színes a világ, de attól , mert szeretem a tigriseket még nem másznék be a ketrecükbe.
@janoshamar9655
@janoshamar9655 5 жыл бұрын
Magyarország Hős utca,oda menjetek okos tojások!!!!
@robertthassy461
@robertthassy461 5 жыл бұрын
Én szívesen laknék ott!
@barbaraberes5683
@barbaraberes5683 5 жыл бұрын
Fernando
@j.2380
@j.2380 5 жыл бұрын
miért törlitek a kommenteket?
@azrael3940
@azrael3940 5 жыл бұрын
Ha ha hol vannak a kommentek?
@tiborbodnar8255
@tiborbodnar8255 5 жыл бұрын
Januárban nekünk is ez volt a tapasztalatunk. Bevándorlás van,de nagy gond nincs. És este tényleg kihaltak az utcák. Csak a lámpák égnek az ablakokban. 💓
@newtom80
@newtom80 5 жыл бұрын
Nekem ez azt jelenti, hogy a bevándorlók mégiscsak alkalmazkodnak az ottani élethez. Különben még éjjel "partiznának" az utcán.
@jozsefkiss5036
@jozsefkiss5036 5 жыл бұрын
Micsoda képmutató társadalom. Senki nem beszél egyenesen, mindig összehasonlítanak valamilyen más dologgal, aminek nem sok köze van az adott eseményhez.
@nemorbannakvalovidek6266
@nemorbannakvalovidek6266 5 жыл бұрын
M
@HungarianGamer
@HungarianGamer 5 жыл бұрын
Yayyy Végre!!! Ti vagytok a legjobbak!!!!
@gtothy
@gtothy 5 жыл бұрын
Dögöljek meg, de nem értem a 34 dislike-ot. Ezt akármennyire is akarja bárki beállítani, ez nem egy elfogult riport. Több oldalról közelít, bemutatja a valós zavargásokat, megszólaltat rendvédelmis arcot. Igazából teljes tájékoztatást nyújt. Ritka az ilyen. Tényleg nagy köszi a 444-nek ezért a videóért. (ettől a videótól éppen ugyanúgy tudod tovább gyűlölni a migránsokat, ahogy eddig, vagy ugyanúgy komplexitásában tudod vizsgálni a problémát, ahogy eddig tetted az életedben, szóval kérlek, aki idepattintott egy dislike-ot segítse nekem feldolgozni, hogy ez miért tette, köszi.)
@danielnagy4967
@danielnagy4967 5 жыл бұрын
Éppen ez a baj, hogy reális és nem azt mondja, hogy gyűlöljük őket. A fideszes mélykonzervatív bandának , a fajelmélet hívőinek, és a libsizőknek ez teljes mértékben elfogadhatatlan.
@TheS4L4
@TheS4L4 5 жыл бұрын
Ott minden rendben van,azért kár volt ki mennetek oda!Elfogult sötét embereknek mindig minden jó!" Boldogok a -szellemi szegények"
@akusav333
@akusav333 5 жыл бұрын
0 komment van itt ez meg hogylehet
@moosehu9169
@moosehu9169 5 жыл бұрын
Gratulalok nagyon jo anyag lett mint mindig. Valoban egy fidesz szavazonak nagyon nehez lesz ezt befogadni.
@ararra
@ararra 5 жыл бұрын
Nem fogja tudni befogadni, mert feliratos a videó.
@marcc375
@marcc375 5 жыл бұрын
Münchenben járok iskolába és az osztálytársaim fele nem német! Legjobb dolog! Senki nem ölt meg senkit és ugyan olyan részei a társadalomnak mint bármelyik másik német... vagy magyar.
@zsoltunger5461
@zsoltunger5461 5 жыл бұрын
no go zonat akarsz látni,nem kell kulfoldere utaznod ,el sem képzjjluk mi lesz az országunkba mondjuk 10 év mulva ,amugy ki az a hulye aki elhiszi a migrácio jo dolog ,
Leteszteltük, hogy tényleg olcsóbb-e az Adria, mint a Balaton
7:26
Miért van kevés roma a magyar fociban?
17:04
444.hu
Рет қаралды 131 М.
Как бесплатно замутить iphone 15 pro max
00:59
ЖЕЛЕЗНЫЙ КОРОЛЬ
Рет қаралды 8 МЛН
Alex hid in the closet #shorts
00:14
Mihdens
Рет қаралды 16 МЛН
Опасность фирменной зарядки Apple
00:57
SuperCrastan
Рет қаралды 11 МЛН
When "ROADMEN" Meets REAL Gangsters (COMPILATION) Part 1
14:47
Ghostlane
Рет қаралды 13 МЛН
Ádám vagyok, tanár, katás futár és kevert fajú
8:33
Telex․hu
Рет қаралды 117 М.
When A Gang Leader Confronted Muhammad Ali
11:43
Boxing After Dark
Рет қаралды 4,9 МЛН
What's Inside the World's Most Exclusive Club?
13:03
Hoog
Рет қаралды 2,5 МЛН
Как бесплатно замутить iphone 15 pro max
00:59
ЖЕЛЕЗНЫЙ КОРОЛЬ
Рет қаралды 8 МЛН