Sziasztok! Minden Kedves ide látogatót szeretnék megkérni, hogy ne boncolgassuk és vonjuk kétségbe az ügyfelek döntéseit, amikor megvesznek egy-egy készüléket, amit esetleg utána javítani kell. MIndenkinek szíve joga eldönteni, miért ad pénzt és mire hajlandó áldozni és főként mennyit. Nekem is volt már jónak tűnő adásvételem, amiről aztán kiderült, hogy mégsem az év biznisze, sőt szerintem talán mindenki futott már bele. A gép jó áron került a tulajdonoshoz, és fillérekből pár átmenő csavarral teljesen használható netezős gép lehtett volna belőle. Ellenben elmondtam neki, hogy mivel ismert típushibával rendelkezik, és gyakran javítjuk, teljes értékű esztétikus gépet tudok varázsolni belőle, ha hajlandó egy kicsit áldozni rá. Így készült el ez a videó. Szép napot mindenkinek!
@tota-q6y8 ай бұрын
Olyan jó nézni, ahogyan ilyen hozzáértően és lelkiismeretesen végzed a munkád! 🙂 Egy elég nagy cégnél dolgozom, ahol havi 1 misibe kerül az IT-s kolléga, amit egy cégen keresztül oldanak meg. Nincs saját IT-s, mert ezt a külső szerződött kollégát, le tudják írni az adóból. Az elmúlt 6 évben, annyi szerencsétlen informatikussal volt már dolgom, hogy az hihetetlen. Nem tudom, hogy ezeket hol tanítják, de eszméletlen. Volt olyan IT-s kolléga, aki még magának sem tudta beállítani a Microsoft Authenticatort, de volt, hogy odavittem az egyiknek a gépemet, mert lassú volt. Kértem, hogy dobjon bele még memóriát, meg cserélje le a HDD-t, SSD-re és odament a karbantartókhoz, hogy mutassák már meg neki, hogy az melyik. Olyan is volt, aki szilikonspray-vel fújta ki a koszt a gépből. NEM! NEM NETT ZÁRLATOS! (Viszont két nap múlva, koszosabb volt, mint valaha.) 😆 Utoljára kb. három éve kértem meg bármire az IT-s kollégát. Szerencsére ő tisztában van a "képességeivel" és megadta nekünk az adminisztrátori felhasználónevét és jelszavát. Nála ott bukott ki, hogy marhára nem ért semmihez, mikor megkértem, hogy a kollégámnak cseréljen merevlemezt, SDD-re, klónozással, mert van a gépén egy számlázó program, ami IP címhez van beregisztrálva és senki sem tudja hozzá a kódot, mert az az IT-s aki megrendelte és felrakta, már nem dolgozik nálunk. Erre a kérésemre az volt a válasz, hogy ő ilyenről még nem hallott, de úgy látja, hogy én képben vagyok, mutassam meg neki, mert ez őt is érdekli 😅 Viszont mióta megadta a hozzáférését, nem kellett lecserélni az IT-s mesterembert, mert a kollégám és én javítjuk a gépeket a cégnél (én valamikor vízvezetékszerelőnek tanultam, kollégám meg pék volt). Szánalmas! Unokatesóm is informatikusnak tanult, ő pl. nem tud elhelyezkedni, mert ha állásinterjún elmondja, hogy a Gábor Dénesben tanult, rögtön ajtót mutatnak neki! (Ráadásul ha jól tudom, az még fizetős iskola is.) Itt tart a magyar közoktatás. Szóval csak üdítő számomra látni, hogy olyan is van, aki ért is a dolgát és nem úgy javít vagy csinál meg mindent, hogy előtte megnéz egy youtube videót. (Mundjuk az nem szégyen, ha pl. te is pék vagy, de nemár, hogy az IT-s úgy rakja újra a rendszert, hogy videón nézi meg, hogy melyik gombokat kell nyomogatni a PC-n a bios előhívásához :) )
@attilanemeth2596 Жыл бұрын
Örülökhogy újra itt vagy, és készülnek videók. Évekkel ezelőtt a Te javításaid alapján álltam neki a gépeim karbantartásának, javításának. Köszönöm!
@csabameszaros758 ай бұрын
ismét egy remek video! köszönjük szépen!Nice job! gratula!
@driverszabi7600 Жыл бұрын
Köszönöm szépen a javítást, újra profi munka! Nem először fordultam a céghez, minden elismerésem! Remélem januárban a Dell-el is meggyógyul a kezeid alatt! Aki esetleg hülyének nézne: Át akartak venni, nem ment, két választás volt, visszaadom vagy megjavíttatom! Olyan összeget tudtam visszaszerezni, hogy a javítás bőven megérte! Ja, és valszeg egy másik ugyan ilyennel is előbb utóbb ez lett volna, csak akkor a piaci árra jött volna rá a javítás, így pedig már tudom mit nyomkodok, és pénzügyileg jobban kijöttem, mint egy “JÓNAK TŰNŐVEL”.
@attilanemeth2596 Жыл бұрын
Szia. Esetleg ha nem titok lehet tudni hogy mennyiért vásároltad a gépet? Köszi.
@driverszabi7600 Жыл бұрын
@@attilanemeth2596Nagyjából 130 ezer forintra jött ki mire teljesen használható lett…
@kissszilard4220 Жыл бұрын
Annyit fejlődik már a tudomány, hogy a szó..bóna helyett grafit és cement is előkerült. De megkedveltem az ABS+aceton krémet, illetve Sorin barátunk hotglue módszerét. Mindenki választhat. Szép munka volt!
@pjotr33749 ай бұрын
Próbáld ki az oldószeres pvc cső ragasztót. Nem csak ragaszt, hanem fel is oldja amire kerül, sokkal jobb kötést biztosít. Az ilyen kiszakadt anyákhoz is jó, megoldja a műanyagot, belenyomod az anyát és "olyan" mint a gyári". Réges régen lehetett vásárolni toluolt azzal nagyon jól lehetett "összeolvasztani" a törött műanyagot, de mivel nem túl egészséges már nem kapható.
@csabyyt10 ай бұрын
Szia ez a pasztazasi modszer ugy hogy nem kened szejel mennyire hatekony ??
@omijerusamala6364 Жыл бұрын
nagyon jó videós ügyes javitás gratulálok
@patexati Жыл бұрын
Szia!Egy dolgot nem értek miért a bikarbónát teszed a műanyagra először?Én ragasztót teszek rá először és úgy szórom rá a bikarbónát így megtapad a műanyagon is rendesen nem lesz "pikkely"a műanyag és a ragasztás közt.Én a kis anyákat előtte megtöltöm fehér kommersz hőpasztával így bátran ragasztom nem megy bele a pillanatragasztó sem feül ,sem alul nem tud "alátöltődni" a menethez.Száradás után könnyen letakarítom..
@Janika1982 Жыл бұрын
Profi munka!👌 Igénytelen volt a gép gazdája,botrány ahogy kinézett a masina. Leszarnám magamat,ha ilyen lenne az én gépem,használati tárgyaim. Közösségi médián nem vagyok fent-meg nem is leszek sohasem,csak itt követlek-vagyok feliratkozva.😊
@oravecz988 Жыл бұрын
Üdv. Jó látni újra a videóidat . A kérdésem az lenne , hogy családon belül 2 db Lenovo lapos is leledzik. Egy IdeaPad Gaming 3 15IHU6 , és egy V155-15API 81V5. A kérdésem az lenne, hogy ezeknél előforduló hiba lehet-e a videóban látott dolog ? Amikor karbantartást csinálok rajtuk ránézek az érintett csavarokra illetve kitakarítom a zsanért is ahogy persze hozzáférek. A másik dolog , hogy ezeknél van -e valami egyébb dolog amikre érdemes odafigyelni ? A "gaming"-nél elég gócpontnak látom a középen elvékonyított heatpipeot , ha netán meghajlik szétszedésnél kérdés ennek a beszerzése ... Köszi az esetleges válaszakot , további jó munkát és kitartást :)
@TTInformatika Жыл бұрын
Szia köszönöm szépen igen érintettek a zsanér problémában az általad említett típusok. Más problémáról nem tudok.
@oravecz988 Жыл бұрын
@@TTInformatika Az általad mutatott karbantartási procedúrát ha megcsinálom elvileg kevésbé lesz majd gond a későbbiekben . Alpajában véve egész jól teszik a dolgukat a masinák , az Idea-ba mondjuk a gyári 8 GB lassan kevésnek bizonyul . Mégegyszer köszönöm a gyors választ :)
@pktm586511 ай бұрын
Bocsi miért olyan fontos a tiktok itt nem tudnál élözni? ..Én spec utálom a tiktokot ez persze magánügy régi motoros vagyok ..Jók a videók ..Köszi..
@Armgedown Жыл бұрын
Megnéztem itt az összes videódat, de nem foglak a Tikf0son bekövetni, nem kedvelem a függőleges videókat és semmilyen oldalt, ahol ez dominál.
@Superberci Жыл бұрын
Ugye rosszul láttam, hogy az akkut nem húztad le? Ha kell csavarpersely csak szólj mennyi, milyen xD
@_decky4ever_11 ай бұрын
e-bay-en lehet venni őket zacskószám :) m2 insert vagy m2.5 insert
@inqian Жыл бұрын
Azért az akksit lehúzhattad volna az alaplapról, ha már ilyen munkákat végzel. Már csak a biztonság kedvéért is...
@TTInformatika Жыл бұрын
Köszönöm az észrevételt!
@MrWedge72 Жыл бұрын
Minden elismerésem hogy egy ilyen undorítóan szétbarmolt szètgányolt gépet ilyen szépen megtudtál javitani!
@lallerkiraly8 ай бұрын
Az Apple matrica helye rajta ütős :D:D:D
@emokegyolai8466 Жыл бұрын
Megint abba hagyta...
@Salmon84 Жыл бұрын
Én nem is értem emberek hogy költhetnek ilyen gépekre...a javítás árából kb vehetnek egy jó állapotú használt gépet...sztem..de lehet tévedek :) Ismét remek videó,köszönjük :)
@driverszabi7600 Жыл бұрын
Üdv! Ez egy egy éves gép, és azonnal annyit visszakaptam az árából, hogy konkrétan javítással együtt lett egy kiváló gépem, piaci hardveraprós ár alatt 20-30 ezerrel. Nekem megérte. Nekem azt mondta Ádám, hogy típushiba, tehát, ha nem fogadom el a bánópénzt akkor valszeg egy hónap múlva ugyan ez történik a JÓNAK KINÉZŐ modellel is…
@gaborhegedus9160 Жыл бұрын
@@driverszabi7600akkor nem egy ilyen ipari hulladék Lenovot kell venni 🤷🏻♂️
@kissszilard4220 Жыл бұрын
@@gaborhegedus9160 Ha megnézed, hogy hova van pozicionálva a piacon, akkor látod, hogy ár/érték arányban nem rossz. 190e egy Ryzen7 5700u/16GB/512NVMe/NoOS/3év garival. Úgyhogy @driverszabi7600 egyéves története sem tiszta :)
@driverszabi7600 Жыл бұрын
@@gaborhegedus9160Thinkpadom volt ezelőtt, a gamer laptopom is egy legion y520, én azt láttam, hogy 11. Gen I5, iris XE, sok ram és megtetszett. Inkább retro gépekben vagyok otthon, azokat gyűjtöm, szerettem volna egy olyat ami 200 ezer alatt van és egy jó darabig mindennapi felhasználásra alkalmas lesz. Meg ugye szempont volt, hogy ne legyen egy tonna, tehát üzleti gépek kizárva… Te mit vettél volna laikusként? Ár/érték arányban szerintem nem rossz, ha a típushibákat nem nézzük…
@jhjhjjhjhjhable Жыл бұрын
Ha megjavíttatom a sajátom, tudom mim van. Ha más ledobott szarát megveszem, akkor nem.🤔