No video

Eljött Európa órája

  Рет қаралды 23,874

Filantroposz

Filantroposz

Күн бұрын

2023. szeptember 25-e után újra jelentkezünk Ispánkról, Bistey Zsuzsa otthonából. A videóra rögzített beszélgetésünket azzal a céllal tesszük közzé, hogy hírt adjunk mindazok számára, akik már kapcsolódnak, vagy a jövőben kapcsolódni szeretnének a 2023-ban elindított Koronatanú mozgalomhoz és az Ispánkra tervezett Makovecz kápolna megvalósítási folyamatához. A Zsuzsával folytatott beszélgetésben egyrészt összegezzük az elmúlt év főbb eseményeit, másrészt előre tekintünk az előttünk álló 2024-es évre. Nagy örömünkre az adományozók áldozatkészsége révén összegyűlt annyi pénz, hogy elindulhatott a tervezési folyamat és meg tudtuk vásárolni a kápolna felépítéséhez szükséges 150 köbméternyi vörösfenyő rönköt. További jó hír, hogy az "oltóprogramot" meghirdetése óta több mint félezren kezdték el. Időközben a jelentkezők nagy száma miatt új helyszínt kellett találnunk, ebben a Győri Forrás Waldorf Iskola sietett a segítségünkre otthont adva két csoport számára is decemberben. Ezt a gesztust ezúton is hálásan köszönjük az iskola munkatársainak. Továbbá örömmel adjuk hírül hogy a közeljövőben folytatódnak az "oltóprogramok" és a Koronatanú előadások is.
Az oltóprogramokról bővebben itt olvashat: filantroposzmu...
Akiknek az érdeklődését felkeltették a videóban elhangzó témák és szívesen tanulnának személyesen Bistey Zsuzsától kérjük írjanak emailt Kalyó Ildikó munkatársunknak az ildiko@kalyo.hu email címre.
Az aktuális előadásokról honlapunkon, filantroposzmu... oldalon és a Filantroposz Műhely facebook oldalán tájékozódhatnak.

Пікірлер: 67
@laszloneimre8698
@laszloneimre8698 6 ай бұрын
Bistei Zsuzsának nagyon jó egészséget kívánunk, mert még sokáig szeretnénk hallani briliáns gondolatait! Köszönjük neki!
@lilianhavasneborszek225
@lilianhavasneborszek225 6 ай бұрын
Kinyílt a Kapu, árad a Fény, Vagyunk a Mi, és nem csak az én. Tengeri hullám körbeölel, Mind az igaz szót hozza csak el! Szembe a szempár ragyogva néz, Kereső kézbe kulcsol a kéz. Szárnyal a Lelked, emberi lény, Kinyílt a Kapu, árad a Fény!
@antoniaanitagere3261
@antoniaanitagere3261 6 ай бұрын
Imádom!kedvelem a választékos,intellektuális beszédstílusát!A tartalmát mègjobban!😊
@ildikom
@ildikom 6 ай бұрын
KZbin-on követem Zsuzsa munkásságát előadásain keresztül. Nagyon szeretem. ❤ Köszönöm minden tanítását. 🌷
@ottiliapusztai271
@ottiliapusztai271 6 ай бұрын
Hálàsan köszönöm! Kîvànok mindannyiónknak erőt egészséget és kitartàst az előttünk àlló helyzetekhez ! Szîvemből köszönöm Zsuzsa munkàjàt ! Àldàs !❤❤❤❤❤❤❤
@martakriston1314
@martakriston1314 6 ай бұрын
Drága Zsuzsa! Nagyon köszönöm az ismereteket amit kapok a beszédeiből. Kár,hogy Rudolf Steinerről csak felnőtt korban szereztem tudomást,de így is jó. Sokra értékelem és követőnek tartom Makovecz Imre munkásságát.
@athosolah
@athosolah 6 ай бұрын
Nagyon hálás vagyok, hogy rátaláltam a Zsuzsa által képviselet tanításra (vagy lehet hogy az talált rám) 🙂 Egyetlen javaslat: az "oltóprogram" elnevezést talán érdemes lenne valami másra, pozitívabbra cserélni. (szerintem nem kell magyaráznom, hogy miért) Üdvözlettel.
@zsuzsannadozsa777
@zsuzsannadozsa777 6 ай бұрын
Hűha ez fantasztikus volt nagyon megerintett hálásan köszönöm ❤❤❤❤❤
@arankakoszorus307
@arankakoszorus307 6 ай бұрын
Szívből gratulálok a nemes célkitűzéshez. Gyönyörű vállalás!😊Külön gratulálok a meghívott előadók sokszínű, a mai világ "realitásain" túlmutató, az Univerzum egészét átfogó valóság megláttatására való törekvésükért.. Ellenpontot mutatnak, képviselnek a mai média lehúzó, az emberek lelkét bilicsben tartó funkciójával szemben. ☺Bejelentkeztem a márc. 6.-i Szentandrás kastélybeli előadásra!😊
@adriennmezeine2879
@adriennmezeine2879 6 ай бұрын
Köszönöm! Nagyon szeretem és tisztelem Bistey Zsuzsát, hihetetlen megnyugtató bármit is mond, még videón keresztül is érződik a megnyugtató lénye.
@samisdatum
@samisdatum 4 ай бұрын
Sokszor szídjuk az internetet és Facebook-ot, de ennek köszönhetöen leltem rá Bistey Zsuzsára és ragadott meg a mondanivalója, szemlélete és a vele való beszélgetések értelme,filozófiája. Az, ahogy olyan szépen beszéli nyelvünket és kifejezi magát. Nembeszélve arról,hogy arcvonásai és kinézete nagyon emlékeztet, az imádott nagymamámra. Az antropozófiáról és Rudolf Steinerröl érintve már halottam, de közelebbröl nem.Elgondolkoztató ez a szellemvilág.Csodás ez a tenni akarás!Követem Önöket sajnos csak Németországból. a svájci határ mellöl.
@dalmairenegri2613
@dalmairenegri2613 3 күн бұрын
Összeollózott múlt! Újat mondjon amit Ő csatornáz le a szellemvilágból.
@1965nostradamus
@1965nostradamus 6 ай бұрын
Hálásan köszönöm!
@yuditsarosine1000
@yuditsarosine1000 6 ай бұрын
Csodálatos beszélgetés !!! ❤
@renataveres3847
@renataveres3847 6 ай бұрын
Hálás köszönet Burgenlandból 🌻💖
@KendeKata
@KendeKata 6 ай бұрын
Köszönöm a felismerést Várkonyi Nándor szellemiségével kapcsolatban! (Nem csak Várkonyi unokájaként mondom.)
@user-rl8tb5hw5l
@user-rl8tb5hw5l 6 ай бұрын
Köszönöm a munkátokat❤❤
@regisztracio6124
@regisztracio6124 5 ай бұрын
31:24 nagyon sajnálom h ez elhangzott ebben a gyönyörűen kifejtett kontextusban. Politikát, föleg a mai magyar politikát idemaszatolni nagy kár. Aki érti, érti, aki nem, annak felesleges magyaráznom miért. Nagyon nem ide illő ráfűzése volt...
@Pipacs1245
@Pipacs1245 2 ай бұрын
Ez pont nem politika, hanem a politika köntösébe bújtatott negativitás…
@krisztarostas8077
@krisztarostas8077 11 күн бұрын
@@regisztracio6124 Emberek cselekszenek jót vagy rosszat. Ez az említett ember cselekszi a jót. Kár idemaszatolni, mert ez politika? Ugyan már! Jól tették!
@KrisztinaNagy-us2zp
@KrisztinaNagy-us2zp 6 ай бұрын
Köszönöm szépen 😊
@eszterjanzso6068
@eszterjanzso6068 6 ай бұрын
köszönjük szépen! én is jó egésszéget kívánok Zsuzsa néninek!
@melindals7790
@melindals7790 6 ай бұрын
❤️🙏❤️
@evagaal9188
@evagaal9188 4 күн бұрын
Én nem "oltás " címet adtam volna ezeknek az előadásoknak...
@ildikoszilagyi6017
@ildikoszilagyi6017 4 ай бұрын
❤❤❤
@karolyszabo4087
@karolyszabo4087 4 ай бұрын
Milyen oltási programról van szó, milyen kápolna?
@katikollar2467
@katikollar2467 6 ай бұрын
Halasan koszonom
@adriennhorvath7088
@adriennhorvath7088 2 ай бұрын
vajon a makoveczi epitmenyek csupan csak veletlenul abrazoljak egyes helyeken a szamarfeju pofajat? Erre jo lenne, ha valaku valaszt adna!
@tiborihasz
@tiborihasz 6 ай бұрын
Csodálatos termékeny gondolatok! Nagyon vágytam már arra hogy bizonyos dolgokra válaszokat kapjak, hihető válaszokat. Aztán jött a zuhanás...a 31. perc után...Komolyan gondolja a beszélgető partner úr, hogy Orbán békepárti?!?? Mi alapján?? És hogy kerül ide is Orbán?? Miért kell vele, és bárkivel a jelen politikai palettából beszennyezni ezt a tiszta gondolatiságot??? Nagyon szomorú vagyok..Ezekután már csak Steiner írásaira hagyatkozok majd...Önnek köszönöm Zsuzsa!
@Pipacs1245
@Pipacs1245 2 ай бұрын
Addig nem jutottál el gondolatilag, hogy ezek a poltikusok épp kit és mit képviselnek a nagy nyugaton?… Akkor jobb is, ha mész…
@martasimon725
@martasimon725 18 сағат бұрын
Engem is megdöbbentett, hogy kormányfőnket békepártinak tartja. Hol ~l ez az ember? Mit lát a világból?
@bergendociaimesemondo
@bergendociaimesemondo 6 ай бұрын
Kedves Zsuzsanna, köszönöm 🙏 Kérdezném, hogy mit jelent az a mondata, ha a vizek elapadnak? Megköszönöm válaszát előre is, és építem a hidakat én, mint mesemondó💜
@SheranaLylaManesha
@SheranaLylaManesha 6 ай бұрын
De jó látni téged❗️🤩 Tavaly taliztunk, amikor átutaztunk, és BeMutattalak MiKInek❗️💫 Légy Áldott❗️🤗 🌹🌷S(z)erike-MaitREya🌷🌹
@GizellaGobbi
@GizellaGobbi 3 ай бұрын
Viz mindig a lélek szinonimája.
@TheWakerLion
@TheWakerLion 6 ай бұрын
💚💚👍
@user-gf7sc6ji3n
@user-gf7sc6ji3n 3 ай бұрын
Üdvözletem . Milyen kápolnát építenek ? Megírná valaki ?
@boroszsuzsazambone2303
@boroszsuzsazambone2303 6 ай бұрын
Jó napot kívánok!Szeretném kérdezni, tudható-e mikor, hol lesznek Zsuzsa asszony előadásai, és hogyan lehet rá jelentkezni? Köszönöm
@filantroposz677
@filantroposz677 6 ай бұрын
További információért kérem írjon az alábbi email címre: ildiko@kalyo.hu Üdvözlettel: Filantroposz Egyesület
@jolanjuhasz3715
@jolanjuhasz3715 5 ай бұрын
Oltóprogram🤔
@mariaczarne1727
@mariaczarne1727 6 ай бұрын
Úgy akar templomot , hogy háborút kezdeményez? Hiszen nekirontott épp most egy országnak. Ez érthetlen. A béke szeretetete lehet csak az alap.
@Gyorgy-zq9qb
@Gyorgy-zq9qb 5 ай бұрын
Tudom érthetetlen lesz amit írok, de ez nem politikai oldal. Tehát nem a napi politikát elemzi, arra esetleg kiszól néha. Amúgy már két éve rontott.
@annafurrer7445
@annafurrer7445 6 ай бұрын
Es Sveiz. En videon követem.
@andrastas9679
@andrastas9679 6 ай бұрын
A kedves Zsuzsának nincs vezetékneve? Érdekel, amit mond de nem vagyok klubtag.
@enikolaszlo209
@enikolaszlo209 6 ай бұрын
Bistey Zsuzsa
@mariannakeresztfalvineiste2905
@mariannakeresztfalvineiste2905 6 ай бұрын
Dr.Bistey Zsuzsa
@kozugyekrolerthetoen
@kozugyekrolerthetoen 6 ай бұрын
Dr. Bistey Zsuzsával több interjút érdemes meghallgatni a youtube-on. Szerintem messze kiemelkedőek.
@robertjschroff6307
@robertjschroff6307 6 ай бұрын
43:18
@user-ie8ww3fn5i
@user-ie8ww3fn5i 6 ай бұрын
Miért nem Csontváriról ,Wass Albertről gondolkodunk akik szintén hidat építettek evilág es másvilág közt pl Atilával ,így kapcsolatot építünk odaattal igy tudjuk építeni evilágot.Nem hinném hogy R.S.- re van szükség itt és most .Abból az iskolából számolni írni nem tudó gyerekek jönnek ki.
@balazsvitalyos9140
@balazsvitalyos9140 6 ай бұрын
Ha ez így van, az nem R.S. hibája. Ha a mai Waldorf tanárok nem rátermettek, arról nem ő tehet. Ismertem Corvinusos Waldorf diákot is.
@balazsbiro2530
@balazsbiro2530 6 ай бұрын
Hülye magyarkodó, fsz.
@dianamocsari369
@dianamocsari369 6 ай бұрын
Miért ne lehetne is-is? Mindegyikük fontos.
@balazsvitalyos9140
@balazsvitalyos9140 6 ай бұрын
@@dianamocsari369 szerintem is. Másmiatt fontos Csontváry és más miatt R. Steiner. Aki ismeri Steienert, sokkal mélyebben képes megérteni Csontváryt és a világot. Aki nem ismeri Steinert , annak fogalma sincs, mit veszít.
@mikebistey9992
@mikebistey9992 6 ай бұрын
Es a gyermekeim gyonyoruen irnak, olvasnak, zenelnek es rajzolnak...
In memoriam Makovecz Imre
54:36
Magyar Művészeti Akadémia MMA
Рет қаралды 21 М.
Összeomlásból alapítás
55:02
Filantroposz
Рет қаралды 27 М.
Comfortable 🤣 #comedy #funny
00:34
Micky Makeover
Рет қаралды 17 МЛН
Parenting hacks and gadgets against mosquitoes 🦟👶
00:21
Let's GLOW!
Рет қаралды 12 МЛН
Little brothers couldn't stay calm when they noticed a bin lorry #shorts
00:32
Fabiosa Best Lifehacks
Рет қаралды 18 МЛН
Tudd, ébredj, hogy mi a tét, belül, s kívül; Kiemelten konfliktusos, tanulságos időszak jön.
1:09:11
Kiss József Zsolt mentálhigiénés, segítő szakember
Рет қаралды 19 М.
Dr Bistey Zsuzsa Oltóprogram 1 rész  Kozmológia
1:27:17
Szent András Kastély
Рет қаралды 33 М.
"Pernyéje a bőrünkbe égett" movie
38:31
Jenő KaloTV
Рет қаралды 34 М.
Bistey Zsuzsa: Kozmológia - 1. rész
1:06:37
Michael Út Szellemi Műhely
Рет қаралды 66 М.
Az érzéketlen generáció mindenre nagy veszély! Pécsi Rita - Tisztítótűz
34:26
Férfiak Klubja Bedő Imrével
Рет қаралды 43 М.
Bistey Zsuzsa: Arkangyali parafrázisok, 2018. december 13.
1:20:50
PENTELE SZAKRÁLIS SZABADEGYETEM
Рет қаралды 12 М.
Arkangyali parafrázisok - előadó: Bistey Zsuzsa, 2018.12.13.
1:20:50
Michael Út Szellemi Műhely
Рет қаралды 16 М.