Рет қаралды 61,865
Hogy történhet meg, hogy évtizedeken keresztül élhet vissza egy tanár a hatalmi pozíciójával, és nyomoríthatja meg diákok tucatjait lelkileg és fizikailag? A szakma és a körülötte lévő intézményrendszer pedig az áldozatok egész sorának vallomásai ellenére is elismert szakemberként tekint rá és védelmezi a végsőkig?
A Thália Tanoda körüli botrány idén áprilisban robbant ki a nyilvánosságban a Hvg360 feltáró cikke után, amelyben 25 volt diák számolt be az őket ért lelki, testi, szóbeli és szexuális abúzusról, amit egykori oktatójuk, Gyöngyösi Tamás rendező, kaszkadőr, volt testnevelő tanár követett el ellenük. Gyöngyösi több intézményben is tanított korábban, többek között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Gór Nagy Mária Színitanodában és a Pesti Magyar Színiakadémián is. Idén januárban a Thália Tanoda egyik diákja, Hunyadi Emőke fordult a Tanoda vezetőjéhez, hogy ha nem orvosolják a tanár bántalmazó viselkedésével kapcsolatos problémákat, a rendőrséghez fordul. Segítségkérése nemhogy süket fülekre talált, de Gyöngyösi be is perelte őt becsületsértésért. A bíróság e hét hétfőn hirdetett volna ítéletet, a felperes azonban nem jelent meg a tárgyaláson.
Eddig 38 áldozat nyilatkozott a nyilvánosságban, de további érintettekről is tudnak interjúalanyaink. Mai adásunkban öten mesélnek az érzelmi és fizikai kontroll borzongató formáiról, amelyeket a tanár alkalmazott a diákokon.
Mindez azonban nemcsak a Thália Tanoda ügye, hanem a színházi, művészeti szakmák és az egész társadalmunk problémáiról szól: generációk számára normalizálódott Magyarországon a fenyegető kontroll, mint elfogadott oktatási módszer és az intézményi szintű áldozathibáztatás. Bátor interjúalanyaink azért vállalták a médiában való megszólalással járó kockázatot, hogy ez megváltozzon végre.
Bántalmazással, szexuális erőszakkal és zaklatással kapcsolatban az alábbi segítő szervezetekhez érdemes információért és segítségért fordulni:
NANE Egyesület
info@nane.hu
www.nane.hu
PATENT Egyesület
info@patent.org.hu
www.patent.org.hu
Az üggyel először a hvg360 foglalkozott április 20-án, itt olvashatjátok: m.hvg.hu/360/20220420_thalia_...
A legutóbbi fejleményeket pedig Kovács Bálint e hétfői cikke foglalja össze: hvg.hu/360/20220926_gyongyosi...
Támogasd te is a Partizán munkáját!
csapat.partizanmedia.hu/fundr...
Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:
csapat.partizanmedia.hu/forms...
Hol találsz meg minket?
Facebookon: / partizanpolitika
Facebook-csoportunkban: / partizantarsalgo
Instagramon: / partizanpolitika
Spotify-on: open.spotify.com/show/18YmaCQ...
Apple Podcast-en: podcasts.apple.com/us/podcast...
Vágatlan videók, extra tartalmak:
Legyél a patronálónk, hogy hozzáférj a vágatlan adásokhoz és extra tartalmainkhoz: / partizanpolitika
PayPal-on keresztül is várjuk az adományodat, e-mail címünk: partizanalapitvany@gmail.com
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthetsz! Ehhez a legfontosabb adatok:
Név:
Partizán Alapítvány
Számlaszám:
16200106-11669030-00000000
Közlemény:
Támogatás
Ha külföldről utalnál, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000
BIC/SWIFT-kód:
HBWEHUHB