Ellenfényben - Dr. Czeizel Endre orvos genetikus

  Рет қаралды 6,450

Camino Steve

Camino Steve

10 жыл бұрын

Az Ellenfényben mai vendége focista karrierről álmodott és az ifjúsági válogatott tagságig el is jutott, amikor egy májgyulladás miatt szertefoszlottak a profi sportkarrierről szőtt vágyai, így pályát váltott és orvosként tanult tovább
Egész pályafutása alatt azért küzdött, hogy 100 gyerekből 9 ne koraszüléssel, 4 ne fejlődési rendellenességgel és 3 ne értelmi fogyatékossággal jöjjön világra.
Elszomorító tény, hogy mennyire kevés gyermek születik Magyarországon és ennek ellenére mégis milyen magas az állami gondozásban élők, vagy az abortuszon átesettek száma. Tíz abortuszra váró hölgy közül, akiknek felajánlották, hogy születendő gyermeküket örökbe adhatják, mégis 9 az abortusz mellett döntött. Szakértők szerint pedig az évente elkövetett 17-27 csecsemőgyilkosság a valóságban az egyharmadával, vagy a felével magasabb. Ő ezek ellen igyekezett felvenni a kesztyűt és élharcosa lett a lakosság széleskörű genetikai tájékoztatásának, egy egészségesebb új generáció születésének.
Véleménye szerint, három fontos dolog miatt érkeztünk a világra.
Az első a családteremtés. A második, hogy közösségi embereként jót, jól tegyünk. A harmadik pedig, hogy használjuk ki genetikai adottságunkat, hiszen olyan emberré leszünk, amilyenné saját magunkat tesszük.
Mottója: „Gondolj merészet és nagyot, és tedd rá az életedet!"
Az Ellenfényben legújabb vendége, Dr. Czeizel Endre orvos genetikus.
Tarts velem és a Világaim.com-mal hétről-hétre!

Пікірлер
Czeizel Endre Arckép
49:39
Kadarkai Endre
Рет қаралды 48 М.
Osztolykán kontra Czeizel
18:08
ATV Magyarország
Рет қаралды 16 М.
Я нашел кто меня пранкует!
00:51
Аришнев
Рет қаралды 3,9 МЛН
Самое Романтичное Видео ❤️
00:16
Глеб Рандалайнен
Рет қаралды 3,8 МЛН
MEGA BOXES ARE BACK!!!
08:53
Brawl Stars
Рет қаралды 36 МЛН
Beszélnünk kell! - A depresszióról - Csepelyi Adrienn-nel
1:00:57
Ellenfényben - Erőss Zsolt
50:29
Camino Steve
Рет қаралды 43 М.
Skóciai felszerelésem
45:39
Camino Steve
Рет қаралды 2 М.
Dohányzás
8:33
9Honaptvmusor
Рет қаралды 48 М.
Szavakon túl - Molnár Piroska  (Klubrádió)
57:37
Kadarkai Endre
Рет қаралды 234 М.
Я нашел кто меня пранкует!
00:51
Аришнев
Рет қаралды 3,9 МЛН