Olyan sok Nepperturné epizódot néztem meg, hogy januárban vettem egy autót magamnak Hamburgból. Persze úgy könnyű, ha az ember kint él, de akkor is nehéz, időigényes és költséges volt. Ami kimaradt a videóból, hogy Hamburgban szükség van egy hamburgi németre, aki vállalja a felelősséget az autóért, ha az exportra megy. Ha "németet" nem is, de iránit sikerült találni, aki segített az ügyet elintézni. Külön pikantériája a sztorinak, hogy a tranzakció lebonyolításában egyetlen "német" sem vett részt: egy orosz vitt el az telekocsival Hamburgba, egy szerb volt az eladó és egy iráni ment az okmányirodába intézkedni, ahol török volt az ügyintéző. :) Az autó azóta köszöni szépen jól van, megkapta a szükséges törődést, meghonosult és immár magyar rendszámmal szeli szép hazánk útjait.
@Tibor89 Жыл бұрын
Magyarként csinálok japán ételt egy kínai étteremben Németországban. Azt hiszem ez teljesen rendben van. 🤷😅
@belakraudy66092 жыл бұрын
Imádom a stílust:)) Az a baj, hogy még mindíg vannak emberek akik mindenhez értenek., majd okosba megoldjuk...De szerencsée ez az értelemes emnebreknek készült.Köszönöm!!
@catcharmy44262 жыл бұрын
A stílus az az igazság és a tapasztalat!
@danielhajnal80102 жыл бұрын
"kicsit beszélgettek, böfögtök kettőt" zseniális, imádom ezt az embert.
@csubinhooo2 жыл бұрын
Nem muszáj autóval kimenni, én fapados-repülővel repültem egyedül Münchenig(1.5 óra az út), majd onnan bérelt autóval néztem meg az összes környéken kiszemelt autót. Ha megvan a tuti, rendszámot rá és indulhatsz haza. Én oda-vissza repjegyet vettem, mert benne van, hogy egyik autó sem tetszik és valamivel haza kell jönni. Ha ügyesen szervezed, aludni sem kell. A papírozással rengeteg ügyintéző foglalkozik itthon, odaadod az autót a papírokat 3-4 hét múlva rendszámmal kapod vissza, ha kéred leszervizelve.
@zoljak28565 ай бұрын
Én ügyan így csináltam csak apummal párban mentünk autóval!
@Fekaa352 жыл бұрын
Zseniális ez a videó is! Különösen azzal a szarkazmussal, éllel átitatott kritikáid ütnek az egész videó alatt! 🤘
@davidkoszegi18332 жыл бұрын
Köszönet! Imádnivaló az elbeszélês stílusa! Számomra sok volt az újdonság a videóban. Precíz leírása a pillanatnyi helyzetnek is!🙏
@zoltanhartung752 жыл бұрын
Jó kis videó volt. Az a baj, hogy pont azok nem fogják megnézni, akik ilyen módon akarnak autót behozni :D Azok úgy is jobban tudják… :D
@catcharmy44262 жыл бұрын
Nem is gond az. Had szívják meg. Aki pár emberen akar meggazdagodni, az igy járt!
@norbertszavold37722 жыл бұрын
Ti ketten nagy kárőrvendők vagytok..De az életben nem jártatok külföldön az 1000 százalék
@ferenctoth7882 жыл бұрын
@@norbertszavold3772 mert te is "becsületes nepper" vagy ??
@mihalypoliscsak77432 жыл бұрын
@@norbertszavold3772 Én 10 évet éltem kint… Hoztam is kocsikat haza, nem sokat, de pár azért megvolt… Sajnos sokan kimennek úgy hogy egy pohár vizet sem tudnak kérni németül…. Megérdemlik…. Tudod, amíg én nem beszéltem alapszinten, nem is foglalkoztam ezzel a témával….
@catcharmy44262 жыл бұрын
@@norbertszavold3772 hollandia 11 éve kint
@csabamako17122 жыл бұрын
Hiánypótló videó! Amikor tavaly árultam a 318 E36-ot 400 ezerért akkor kellett volna ezt a videót belinkelnem a sok niemandnak, akik szerint odakint a kánaánban, már kettesével dobálták utánuk az E46-ot ennyiért. Linkelgettek nekem mobiléról több lefosottat ilyen 200-300 Eurókért, és nem bírtam velük megértetni, hogy mire idehaza van az autó kb. még 300-400 ezer Ft és már a képek alapján sem olyanok, amik kibírnak nemhogy egy 1000+ kilómétert lábon, de még a telepről sem fognak vele tudni kiállni, ergó isten tudja mennyit kell még rálocsolni, hogy el tudjanak vele menni műszakira idahaza. Szóval én köszönöm ezt a videót Kopasz!
@zoltanszkita2 жыл бұрын
Köszönöm szépen megint a munkádat és a ráfodított időt. Mindig öröm nézni ezeket a szösszeneteket! ;) További jó munkát!
@dinoferrari64072 жыл бұрын
Nagyon jó videó! Két éve én is hoztam autót kintről magamnak, és előtte több kalkulációt is végeztem, ha nem kötöttem volna egybe egy rokon látogatással, ahol koszt kvartéj volt 3 napig + felvettek a Frankfurti reptéren akkor tuti kifizettem volna azt a ~100-150eft különbözetet, amennyivel többért hozta volna be az ajánlat alapján ő maga (és jó eséllyel ő észrevette volna hogy a klíma kompresszor kuka, amire pont elment a különbözet).
@danikiss93212 жыл бұрын
Ausztriában élek nemrégen adtam el a priusom egy lengyelnek. Ki volt irva a szàmom cimem a hirdetésbe, a vevö folyamatosan üzenetben irt és tolta a kérdéseket, ahelyett h felhivott volna…(nyelvtudàs hiànya) Folyamatosan tolta hogy ne jelentsem ki a kocsit mert ö az én rendszàmommal menne haza, és visszaküldené. Este fél 10 -re értek ide majd a vevö pofàtlanul megkérdezte hogy itt aludhatna-e, természetesen nemet mondtam. És még azt is kifogàsolta hogy nincs teli tankolva a kocsi. Tisztelet a kivételnek, de én a legpofàtlanabb kelet europait fogtam ki.
@lajosseres50682 жыл бұрын
Ott a pont! Szuper szórakoztató és hasznos tartalom!
@a.c78372 жыл бұрын
A kedvencem az amikor ismerősök nézegetik az autókat, beütik a mobilen a tipust -} növekvő sorrend, kiadja, hogy 2500 től vannak, mondjuk 6-os golfok, akkor "korrekt" módon aztmondjak,hogy oké, legyen 3000 de szép állapotban. A leírást nem értik, így az,hogy Motorschaden, Getriebeschaden, nicht fahrbereit stb. nem mond nekik semmit, így azt hiszik, hogy annyik azok a autók, de olyan is volt aki küldött egy "Suche" hirdetést amiben volt egy szép állapotú autó (ez az amikor valaki kiteszi,hogy ilyen és ilyen autót keres ennyi és ennyi pénzért és kitesz egy képet).
@Drotkerit2 жыл бұрын
Egy újabb remek sok buktatóra figyelmeztető videó egy sajátságos előadótól. Köszönet érte és további sok sikert!
@IstvánBalogh-b5g10 ай бұрын
Gratulálok,sok munkád volt ebben ,és igazad is van,én itthon vettem autót,olcsón és jót!! Toyotát garázsból . Köszönöm a tájékoztatást ,birom az előadást!
@spliffmuffin2 жыл бұрын
Köszi a tippeket, nagyon hasznos volt, meg kell gondolni mielőtt az ember a nyakába veszi a világot! :) Én ezt inkább Rátok, autókereskedőkre bízom, mert Ti értetek hozzá és kitapostátok már az utat magatoknak. Így tovább, kitartást! ;)
@Hocke812 жыл бұрын
400-as euroval számolva már (03.12) 904 huf 1 liter 95ös benzin. Németországban élek,belém jöttek,sérült a karosszéria. Kerestem donor autót.Találtam 60 km-re...természetesen csak e-mail cim volt megadva. Irtam az embernek, itt élek ki vagyok mit akarok, direkt vezetékes német telefonszámot adtam meg...kérdeztem megvan-e még az autó, stb (2 hónapja hirdete). Válaszol igen. Szuper, szombaton délután mennék megnézni, adjon egy mobil számot, pontos címet stb....megadtam az enyémet is (nem kilora vehetö feltöltös kártyás). Visszairt,rendben otthon lesz...s tényleg....hova a bánatos f.....mba menjek??? Irtam neki mégegyszer.....azóta se jött válasz 😀
@imrekoreny93552 жыл бұрын
A németek fajelmélete nem tűnt el a 2. Világháború végével, csak nem mondják ki nyíltan. Éreztetik…
@Hocke812 жыл бұрын
@@imrekoreny9355 Nem teljesen értek egyet,lassan 10 éve élek köztük...egyszerüen csak lakakilnak sok mindent,föleg az egymas közti kommunikaciot.Pl ahogy mondja a kopasz is sokszor,agyrém ahogyan tudnak nyugodtan ülni,vmi munkaval maszatolni s közben a telefon folyamatosan csörög....
@imrekoreny93552 жыл бұрын
Én 16 éve dolgozok velük. Az is igaz rájuk amit írsz.
@zoltankerenyi12012 жыл бұрын
Köszi a jó tippeket. Hoztad a formádat és a pontos infókat. Jó, hogy nem beszélsz mellé. A poénjaid, fűszerezik az egész videót. Köszi :-)
@cepex65982 жыл бұрын
köszönöm az infókat! "kapcsolat tartási díj"-imádom :D
@krisztiantalabos54272 жыл бұрын
Csak okulásképp…:) 7-8 éves story..Találtam Dániában egy Alfa 166 3.2 v6 ti-t.Fekete , tetőablak, varrott műszerfal.Nem hirdették olcsón , de ritka mint a fehérholló. Dánt felhívtam , rendes volt így telefonban. Kérdeztem rozsda ilyesmi?Ahh alles klar.oké.Volt fennt róla 15db kép, megfogtam az ojrót , vaterral beültünk , go dánia északi csücske.1600-700 km. Kiérve a következő fogadott.( ott bazalttal szórják az utakat mint kifele megtudtuk) Géptető, küszöbök tiszta rozsda, (nem, nem látszott a képeken)Belseje gyönyörű volt. Ment a tanakodás mi legyen , kipróbáltam majd vater a meleg motornál leszedte a hűtősapkát, és belenyúlt a vízbe.Majd kihúzta az ujját olajosan..Sírva de otthagytam:)Életem lukrafutása volt. Ja…!!Ember ezek után sem akart engedni.
@joedon97582 жыл бұрын
Eleve nem megyek 200 km nél messzebb az utolsó gané autóért se
@bati672 жыл бұрын
Hmmm... én 2 autót hoztam be Németországból, de egyszer sem 'másik autóval' mentem ki: 2012-ben Ryanair-rel repültem ki Karlsruhe-be, majd onnan busszal át Leimen-be (már nem emlékszem, de olyan 30 eFt körül lehetett az odaút), 2020-ban pedig telekocsival (Homan Transport) utaztam ki Memmingen-be 75 Euro-ért. 🙂És konkrétan a szálloda előtt tettek ki!!! Szóval az (oda)útiköltséget meg lehet úszni a töredékéből is!
@bencze4652 жыл бұрын
A baj az hogyan utazol a kereskedések között. Persze ha nagyvárosba mész és megnézed a tömegközlekedést és van elég kereskedő oké de sokszor kint vannak falvakban mert olcsóbb a cégnek.
@bati672 жыл бұрын
@@bencze465 Én előzetesen letárgyalt (és részben kifizetett) autókért mentem ki. Tehát itthonról nézgélődtem, leveleztem előtte majd 2 hónapig...
@momooce2 жыл бұрын
És mit csinálsz, ha nem jó az autó amiért kimentél ? Ott állsz bután és nézel, hogy akkor most merre. Egyszer én is próbáltam.
@bati672 жыл бұрын
@@momooce Én nem bontószökevényeket veszek, úgyhogy ez fogalmilag kizárt! Előtte lelevelezek mindent, ami nem tiszta, arra rákérdezek. A 2020-ban behozott autóm 3 éves volt, 2000 km-rel: 12 ezer Euro-t kiutaltam előre és 500-at fizettem kp-ben kint a kereskedőnek. 🙂Beültem, hazajöttem és azóta sincs vele semmi gondom...
@momooce2 жыл бұрын
@@bati67 sokat nem értesz az autókhoz de legalább bátor vagy, mondjuk elég nyomi autó lehet ami 3 évesen 2000 ?? km-el 12 ezerbe kerül
@zsz62182 жыл бұрын
Igazi kedvcsináló videó volt. 1992-ben voltam Svájcban kocsit venni, ott jöttem rá, hogy ez nem az Én homokozóm. Inkább kocsi nélkül jöttem haza. Akkor kellett volna ezt megnéznem, akkor nem mentem volna ki az tutti. De jó tanulópénz volt. Köszi vidinyót.
@rnst0072 жыл бұрын
Mivolt kint a gond a kocsikkal?
@catcharmy44262 жыл бұрын
Svájc esetében van még ugye az áfa.
@ferenctoth7882 жыл бұрын
Legalább Te belátod és nem az észt osztod ! :) ...
@zsz62182 жыл бұрын
@@rnst007 Sok minden, Pl. Mire én odaértem, szemét maradt a használt telepeken, a profik trélerrel már elhozták szép autókat. Fiatal voltam és rutintalan.
@adamejavelin2 жыл бұрын
Érdekes videó, egyetértek mindennel. Nekem akkor a privát hirdetővel szerencsém volt, mert nalunk semmi fennakadás nem volt, mindenre valaszolt gyorsan adott telefomszamot elején mar. Kimentünk csaladhoz meg néztük az volt amirol beszélt, hoztuk is alkudtam 700at . A4b8 2010
@lallerkiraly2 жыл бұрын
Iszonyat jó videó (ismét), nagyon hasznos, pláne a számokkal! Nagyon köszi! Még sokat:)
@Mejdenboj2 жыл бұрын
Motort hoztam '16 tavaszán É-Németből. A motor 3x annyit futott, mint az azonos évjáratú társai, ezért választottam, hiszen a túramotornál a +km nem feltétlen -minőség. A kereskedő engedett 10%-ot, mert nem kellett szavatosságot vállalnia. Reggel 7-re mentem, 8-ig papíroztunk, kipróbáltam. 8:30-ig rendeztük az adásvételit. 10-re a nevemen volt a jármű, rendszámmal (Kurzzeitkennzeichen a gy.k.), biztosítással. 1100 boldog km után inidulástól számítva 50 óra alatt hazaértem. 4 nap alatt levizsgázott a Mozaikban, végigszánkáztam a bürokrácia buckáin, 200+e Ft volt az út kezdetétől a boldog magyar rendszám felszereléséig + vételár. Fiatalság, bolondság. Már nem tenném meg. A motorban jelenleg 160e km van, lassan megírom a kereskedőnek, hogy sz@rt adott el, mert a kerékcsapágy cserés volt, hátha megsajnál.
@labadipeter Жыл бұрын
Én is jövőre szeretnék majd egy Mazda 3-at Angliából. Már addigra 2 éve nálam lesz, remélem hogy le lehet vizsgáztatni. 2008-as 2.0es benzines, szívemhez nőtt, életem első autója, jönnie kell. Bízzunk a legjobbakban, ha esetleg van valakinek tapasztalata, szívesen hallgatom, mindig jól jön a segítség :)
@sandorborsi24902 жыл бұрын
2020-ban voltam kint egy 7-es Golf -ert.Még a nagy árrobanás előtt.A kereskedő teljesen korrekt volt,az autó kulcsát nálunk hagyta ,hadd nézegessük ameddig akarjuk.Előre szólt telefonon minden hibáról.Utólag derűlt ki hogy ő is kelet európai.Csodák nincsennek kint sem(plane mostanában).A 8700 eurós autó kb 10 ezerben volt mire teljesen rendbe lett téve és a papirok elrendezve.Erre számolni kell.
@zsoltih25402 жыл бұрын
Mi 2018-ban vettünk 6os Golfot ugyanígy. Mondom a kereskedő srácnak, érdekelne ez a Golf, elvinnénk egy körre. Oké, átkellett parkolnia a fél parkolót, mire kiszedtük a Golfot, rádobott egy piros próbarendszámot, tessék, vigyétek amerre akarjátok. Se pénz, se semmi, kizárólag a jogsiról egy másolat. Vagy 25 km-t mentünk apámmal próbakörre, csak mi ketten. Meg se kérdezte merre megyünk. Alig volt üzemanyag az autóban, mondta a kereskedő srác, ad 10 eurót, tankoljunk ha akarunk a próbakörre. Nem fogadtuk el. Meg is vettük az autót. Ukrán volt a kereskedő, ungvári azonbelül. Mondta, készpénzben vigyük a pénzt, mert úgy jobban jár ő is. Nem kertelt semmit. Megértettük. Az autó azóta is kiváló, kizárólag kopó-fogyó alkatrészeket kapott, pedig rengeteget megyünk vele. Franc se kínlódna hülye magánsszemélyekkel, mikor ilyen jófej kereskedők is vannak.
@tasmanordog19752 жыл бұрын
A szokásos színvonalat kaptam . Köszi megint szuper voltál👌!
@Joy019772 жыл бұрын
Sziasztok! Végre rálátásuk van a laikus nagyon tudok embereknek hogy mivel jár ez a szakma és miért néznek hülyén amikor kiszámolod elöttük a kiadást és visszakérdeznek hogy ez miért ennyi. Köszi a videót nagyon hasznos volt üdv
@laszlojaro78602 жыл бұрын
Nekem sikerült vennem egy német lejárt okmányos kocsit.Meg sem probáltam lepapirozni.Ajánlottak egy kereskedöt .Ö megmondta mennyi lessz az összeg amiért rendez mindent.Másfél nap után a kezemben voltak a papirok a rendszám.Minden rendben volt.De ehez nagyon jo áron kellet venni a kocsit.kb felétöl kicsit többen volt mint az ihoni ára.2 éve hasnálom költöttem rá természetesen de még mindig nyeröben lennék ha eladnám.Ritka az ilyen sajnos.Halenne élnék vele.
@nagygyorgyattila81962 жыл бұрын
Imadom Kopasz videoit!!! Köszi a hasznos tippeket
@Yamahas2 жыл бұрын
28:23 kalandok vannak... Ezen jót nevettem 😄😄
@evil0202 жыл бұрын
Nagyon jók a videóid, köszi! Sok sikeres autóvásárlást kívánok 😉
@DSM99GSX2 жыл бұрын
Nem akarom rontani a kedves Nepper businessét, de ez azért közel sem ekkora szívás, mint ahogy itt előadta!!
@tuzonix2 жыл бұрын
Nagyon jol elmondtad! a sok nagyokos vasarlonak nagyon tudom ajalni a videot!
@andrasaranyi42292 жыл бұрын
Qrva jó srác!
@Istipisti762 жыл бұрын
Kurva jó videó 😎!! Sok barom azt gondolja hogy hát ez nem akkora sztori,meg tudom csinálni... Aztán pofán bassza a valóság 😅🤣
@janosfabok34722 жыл бұрын
Köszönöm szépen a videót.Osztrákoktól szerettem volna behozni autót,de óvaintettek hogy szarrá sózzák eu-s sóval is az utakat,felejtsem el.Vagy német,holland stb.helyekről inkább.De ahogy levezetted a járulékos kltsg.-eket,majd itthon keresgélek.További jó egészséget mester-nepper!☝💪🤝
@imrekoreny93552 жыл бұрын
Pedig mennyien vannak akik azt hiszik, hogy kint fillérekért adják a jobbnál jobb autókat. Ahogy írtad, kimennek, megszopják az olcsó autóval, de itthon nagy a szájuk hogy mekkora üzletet csináltak. Ilyen euro árfolyam mellett egy ugyanolyan állapotú autó már nem olcsóbb, csak a választék nagyobb.
@karolyhomoki51362 жыл бұрын
Életre való videó. Remek volt!
@janoskrisztian90332 жыл бұрын
2019-ben hoztam be magamnak Németországból egy Alfát ami manapság már ritkaságba megy. Akkor nem igazán volt olyan a hahun mint amilyet én szerettem volna. Felhívtam a kereskedőt és angolul beszéltem vele, kérdeztem az autóról. Én nem igazán beszélem a német nyelvet. Egyeztettünk időpontot majd mondtam neki hogy másnap felhívom ismét és ha megvan még az autó akkor este indulok vonattal és megnézem az autót. Úgy is volt másnap felhívtam az autó még megvolt így vettem egy jegyet a legközelebbi vasútállomásig átszállásokkal. A vonat este indult Budapestről és hálókocsiban utaztam végig. Reggel 7-re ért be Münchenbe. Onnan csatlakozással mentem tovább uticélomig kipihenten. Délelőtt 10-re ott voltam a kereskedésben az autó ott várt. Műhelyben felemeltettem és átvizsgáltuk. Minden rendben volt. Alkudni én sem tudtam csak 50 kemény eurot😂. Kereskedőt megkérdeztem, hogy tud e segíteni az ideiglenes rendszámban mondta hogy igen. Már robogtunk is hivatalba ahol pár perc várakozás után kezemben volt a havi rendszámtábla. A faluban még telitankoltam a gépet 100-as benzinnel majd legközelebb csak Bécsben tankoltam az OMV-nél 100-ast ismét. A paírozásra 450000ft ot költöttem cakk pakk. Euro2 es nagy ccm-es kocsi. Tatabányán vizsgázott az autó a KP-em nél.
@romolusz772 жыл бұрын
Szerencséd volt van ilyen is, és mit csináltál volna ha félúton leál alattad a kocsi? Mert olyan is van. Én is jártam már így is, úgy is. Ez ilyen.
@zsoltih25402 жыл бұрын
@@romolusz77 2 percen belül felvesz egy román vagy magyar traileres, tele vannak az utak velük :D
@sandorferenczy29949 ай бұрын
@@romolusz77Szerintem ez nem túl valószínű. Én 35 éve autózom (Németországban), 18 különböző autóm volt 0-tól 18 évesig, de még egyik sem állt le alattam.
@andrysbarabas2 жыл бұрын
Nagyon tanulsàgos volt! Köszi.
@robertbosze74272 жыл бұрын
Haláli a szöveg,de nagy igazság!Fogadd meg a jó tanácsot,nem átkurni akar hogy ne menj ki autót venni!!!!
@azuro19782 жыл бұрын
Köszönjük, Ismét egy kiváló videó és sztori -mesélő Videó volt :)
@nehezenmegertheto16622 жыл бұрын
Az a baj, hogy akinek szólna, a nagyképű jampiknak, az nem nézi meg. Nekem van egy 2003as swiftem, meg egy 12-es 2000es avensisem, biztos nem akarok sehonnan semmit behozni mert asszem ezzel a kombóval révbe értem, de ha egyszer idesodor az élet, emlékezni fogok a tanácsaidra és rakok szalámis és sonkás szendvicseket is az útra :) :)
@pelikanjozsef57022 жыл бұрын
Nagyon jó a videó, egy apróság zavar csak. Ha jól tudom, a piros rendszám csak 100 ojró körül mozog (tartományonként eltérő), nekem anno biztosítással együtt 150-be került a 9 napos rendszám.
@martonmagyar5412 жыл бұрын
A telefonszámot hirdetésben azért nem adják meg sokan, mert akkor állandóan csörögnek, hogy “Kollega, was ist letzter Preis?“. Engem konkrétan az autóm eladása után fél évvel is hívtak így. A második eladásomnál vettem egy külön SIM-kártyát.
2 жыл бұрын
hasznos mozi volt, köszi!
@jenonesaly90062 жыл бұрын
Szuper volt. További jó munkát!
@zoltannagy30522 жыл бұрын
ahogy a mondás tartja,engem nem kell meggyőzni hogy ne menjek ki autóért,de kicsit túl van tolva a negatívum,mondom ezt úgy,hogy egyrészt hiszek neked másrészt csak egyszer hoztam be autót Ausztriából de túlságosan olyan a hangulata mint a monty pythonban amikor a kereskedő mondja ,ezen is csak buktam, nyilván ez is egy felkészültséget kíván, de aki annyira okos az tanuljon csak a maga kárán
@gergelykobzi43752 жыл бұрын
Vicces volt hogy a nyelvtudást csak éppen hogy zárójelben említetted! Pedig anélkül rettenetes nyügve nyelés elintézni bármit!!! Tudom tapasztalatból.....
@gaborsomlai54092 жыл бұрын
Hát Kopasz ha ez a videó és a Road movie nem elég a szerencsevadászoknak akkor csak jó szórakozást tudok nekik kívánni. Gondolkoztam annó én is külföldi autó behozatalán, de aztán rájöttem hogy ennyi időm és idegszálam a világon nincs. Inkább az a plusz pénz a "szemét" neppernek. 🙂 Végül mindig lett itthon is olyan ami megfelelt az igényeknek nem kellett a mobile.de 1m+ -os kínálata. Tömegcikkért már 100 km-t sem utazok nem hogy több 1000-et, ha meg ritka cucc kell, ott meg a pénz olyan ami nem lehet mérvadó, olyan jöhet akár konténerbe is Japánból. 😃
@attilatakacs1464 Жыл бұрын
Nagyon nagy népoktató lettél Pista! Nagyon jók a videók!!!
@Telepi.Gyerek2 жыл бұрын
anno agyaltam rajta hogy oké..lehet nálam aludni, elmegyek segítek tolmácsolni stb...legnagyobb hiba volt xD jelzem van egy családi használtautó kereskedés így annyira laikus nem vagyok a témában...3. embernél feladtam..ebből 1 az jó barát volt..oké..utána annak a haverja..utána annak az ismerőse.. hosszú Story röviden...én sem fogok rábeszélni senkit semmire..tudjuk hogy zsákbamacsek..az tényleg alap hogy a német olyan megbízhatatlan hogy netovább...de amikor...félórával a meeting előtt a vevő még fújja a google,Wikipedia speedzone és a te tudományod.. megérkezünk..a fullos kocsi nem tetszik...a szar tetszik..elindult tényleg az h dehát már kijött hozzám..mennyibe került..lakás stb nem volt pénzben.mégis a 60euros telekocsi is megterhelő nekik..és ilyen szaros 2-3ezres bmw/passat vonalon mennek..itt se lesz jó ennyi pénzért ez..mindegy..a végén tőlem várták a csodát..ja meg alkudd már le jó? de úgy hogy majdnem ingyen legyen. eltudom képzelni mennyi lehetetlen baromságon mész keresztül 😂 ügyintézés viszont nálam mindíg okés volt...legalábbis az erdingi irodában.
@basadake2 жыл бұрын
Haver az olyanoknak, akik kerdeznek, majd benyogik, hogy nem szamit a valasz, az ellenkezojet fogjak csinalni, csipobol tiltja le a telefonszamat. Volt koztuk olyan,akit 20 eve ismert,es megis erre a sorsra jutott :D
@4165SLT2 жыл бұрын
Annyit tennék hozzá, hogy az eredetvizsga meg a kgfb itthon vásárolt autónál is felmerül költségként. De nekem él Németországban autokereskedő ismerősöm. Menjek ki, a sógora kivisz. Ad kocsit, szállást, nézelődjek. Ha megvettem, ideadja a kinti rendszámát, hozzam haza vagy beáll vele egy teherautóba, amit hoz haza éppen. 1.5 volt a keret, 6 éve. Nem indultam el.
@Sgyozo2 жыл бұрын
29:00 azt úgy hívják, hogy kognitív disszonancia redukció, remekül működik. :D
@bencebarboza38262 жыл бұрын
Nemetorszagban a markakereskedes atvizsgalas helyett vannak fuggetlen atvizsgalok, nyujt ilyet pl. az ADAC , a TÜV es a Dekra is (gugliban: “ADAC/Tüv/Dekra Gebrauchtwagencheck”). Egyes eladok meg is csinaltatjak elore es megosztjak a dokumentumot, ha kered.
@r.cs.24242 жыл бұрын
Szuper videó! Egy dolog csak ha én Tempomatos kocsit keresek mert az kell, és azt mondod hogy ne jelöljem be a keresőben mert lehet ők sem jelölték be de benne van ... Az a képekből nem fog kiderülni akkor benne van vagy sem nagy eséllyel, tehát kiesett így látatlanba akkor ... Mert mondjuk egy tetőablak (nekem az a dilim) vagy alufelnit nem jelölök az OK mert látszik majd de a "műszaki/biztonsági" extrák melyek nem látszanak...
@zoli7710182 жыл бұрын
Ha van elég közeli kép a kormányról akkor a tempomat látszani fog. De nyilván vannak olyan extrák amik nem.
@zsoltih25402 жыл бұрын
A tempomat pont olyan dolog, ami jól látszik képről is. Ha nincs olyan kép, amiről ez kiderül, nem is érdekel az autó.
@tiborradics39972 жыл бұрын
Így NEM szabad autót venni ... Nincs meg a szükséges modell ismereted pl. nem tudod hogy ha bőr a kárpit van tempomat ha halogén izzó van nincs , stb. Utána kell olvasni mit akarsz venni és akkor valószínű egy felszereltségi szintről Ghia,elegance, summum,stb tudod mi lesz/lenne benne ... Az már a következő fokozat hogy az autós tapasztalatokat olvasgatsz vásárlás előtt ... Bár addig jó míg vagytok ti mindent is megvesztek 😂 Individual Thalia bixenon ajtószervó rózsafa kormány
@tamasmeszner28172 жыл бұрын
3 külföldről hozott motor és 2 autó (természetesen mindegyik gond nélkül forgalomba lett helyezve) illetve a video megnézése után el nem indulnék külföldre semmi pénzért sem vasért :-) Ha annyit elért vele a Kopasz, hogy elrettenti a bulitól az embereket, akiknek szól, már megérte :-) Egyébként max. respect, jó a video, nagyon jól szórakoztam. Ja, és "nem hátrány, ha beszélsz idegen nyelvet, hogy el tudd bábozni, mit akarsz" :-DDD
@herrk56512 жыл бұрын
9:40 így van. Vettem egy autót így magántól. Anyanyelvi szinten beszélek németül, úgyhogy az első 5 percben elmondtam neki, h ki vagyok, hogy ne lepődjön meg. A felesége ezután nem akarta ideadni a papírokat, h megnézzem, mert eldutok vele....😂
@norbertszavold37722 жыл бұрын
Miért ki vagy???🤣🤣🤣🤣
@herrk56512 жыл бұрын
@@norbertszavold3772 egy alsóbbrendű keleteurópai. 😋 Ja és a pénzt is egyenként ellenőrizték, hogy nem e hamis. Szerencsére 500-asok voltak s nem tartott sokáig. Szóval, nagy "élmény" volt.
@laciban2 жыл бұрын
@@herrk5651 teljesen átszövi a társadalmat a bizalmatlanságuk. -mármint az övéket. De mint a Kopasz is elmondta, valahol jogos..
@momooce2 жыл бұрын
@@herrk5651 ez nálam is így volt, 16.300 € százasokban, egyenként nézték át. Tapogatva, fény felé emelve.
@vandormagyar14322 жыл бұрын
Kopasz már vártam hogy tegyél fel valami videót! Még-még-még!! Köszönjük!
@HerBen882 жыл бұрын
12 évig csináltam, nagyon fiatalon kezdtem. Már egy éve teljesen mást csinálok, fele annyi (jó) pénzért. Belefáradtam. Mindent pontja nehéz, az autó behozatalnak.
@finoallafine1472 жыл бұрын
Megszűnt a Mozaik utca mi.. 😂
@timtom53592 жыл бұрын
Tök jó érzés a vásárlás, a rendbe hozatal, a papírozás. Amikor jönnek a problémás eladók, na az már nem. Csapkodja az ajtószervót, rángatja az ülést, lefullad 4x 🤦♂️ Á Isten mentsen hogy valaha is eladjak már autót. Utóbbit is inkább a fiamnak adtam. Megértem aki beviszi kereskedésbe! A fene vacakoljon az emberekkel. Mondom ezt úgy, hogy 5-600 ezer mindig megvolt egy autón, máskülönben nem vettem volna meg én sem. Mind hibátlan volt, csak jó volt az alku. Vagy mint mondtam akkor nem kell.
@HerBen882 жыл бұрын
@@finoallafine147 nem szűnt meg, ha rákerestél , csak a hétvége miatt volt “zárva”. Nézzél inkább speedzonet
@HerBen882 жыл бұрын
@@timtom5359 a vevő a legkisebb baj, de megtudott kínozni, hogy a feleségével hivat fel és a háttérből “kerdezd már meg , hogy…” számold be Q7 4.2 TDI vagy a X5 3.0sd-t, amikor nemet mondtam, volt hogy napokig fenyegettek 😅.
@llszabyyyll2 жыл бұрын
Pro tipp: Honosítás autó klubnál, 1 nap és 28ezer, annyi h ott minden papírnak számlának coc-nak stimmelni kell, nagyon szigorúak. (A kocsinak hibátlannak kell lennie műszakilag.)
@momooce2 жыл бұрын
na ez új nekem, mióta van honosítás az autóklubnál ? . Nem kevered te a műszaki vizsgával ?
@llszabyyyll2 жыл бұрын
@@momooce szia, nem keverem 👍🏻 az idei évtől, csak nem verték nagy dobra. Hívd fel a hozzád legközelebb esőt, és kérdezd meg.
@momooce2 жыл бұрын
@@llszabyyyll Jövő héten hozok autót majd megkérdezem ott járok el mellettük. És a 8.000 Ft-os honosítás 28.000-be kerül ? Egyébként mindenhol stimmelni kell a papíroknak. kivéve coc papír. semelyik használt utónak nincs olyan.
@llszabyyyll2 жыл бұрын
@@momooce lehet én fogtam ki idiótát, de coc az kellett. Amúgy azért 28 mert van benne egy 20-as “teljes átvizsgálás”. Nem titkoltan az a szándék ha valami olyan baja van a kocsinak hiába lenne rajta műszaki nem engedik át.
@momooce2 жыл бұрын
@@llszabyyyll jogszabály szerint nem kell coc papír, nem is kellhet mivel egyik használt autónak sincs, elég az adat tábla megléte
@mittudomain16412 жыл бұрын
Elrettentésnek jó! (Mondjuk a többségnek tényleg nem ajánlott!) Amúgy vegyél autót ellenőrzött helyről (részletes átvizsgálás, kép minden hibáról) Küldesz egy trélerest, aztán a költsegek, és a kockázat máris lejjebb vannak! Vagy menj ki a tréleressel, esetleg bérelj trélert! =>nincs termin, nincs redszám bohóckodás, olcsóbb úthasználati díj!
@Lazz-10062 жыл бұрын
Szia Kopasz. Én biztos nem megyek külföldre autót vásárolni. Ha az ember türelmes mindig talál jót nagyon jót.
@elemermiklos7627 Жыл бұрын
Nem mész ki -, ez érthető és ésszerű. De az lenne a kérdésem, hogy már behozott, honosított, de külföldről származó autót azért szívesen megvennél esetleg..??!! Kérdezem ezt amiatt; mivel az autó előélette" ebben az esetben vagy egyáltalán nem -, vagy csak igen nehezen hozzáférhető, nem követhető. Lehet hogy mégegyszer annyi kilométert futott pl. - mint amennyit az óra mutat. Előre is köszönöm, ha választ adsz! Ugyanis éppen gépkocsi vásárlás előtt állok és sok olyan ajánlatba futottam már bele, amelyben nem Magyarországon lett az autó újonnan forgalomba helyezve és emiatt elbizonytalanodtam az ilyen kocsikkal kapcsolatban.
@Lazz-1006 Жыл бұрын
Hali@@elemermiklos7627 . Mindenképpen ajánlatos egy szakértővel megvizsgálni az autót esetleg egy olyan valakitől vásárolni az autót mint például a Kopasz. Lehet , hogy első nekifutásra az autó drágább lesz de a végeredmény olcsóbb marad . Nem kell a szervizekre sok ezer forintotkat költeni . Tudod az idő pénz és szerintem te sem lennél boldog ha egyik szervíz követné a másikat. Autót csakis átvizsgálás után vegyél. Főleg ha az összeg nem éppen hétköznapi .....
@elemermiklos7627 Жыл бұрын
@@Lazz-1006 Köszönöm szépen a választ!
@arpadsimon42462 жыл бұрын
Na, igen én annyira spór voltam, hogy a városból nem voltam hajlandó kimozdulni, inkább vártam és mustráltam a környéket. Nekem bejött. :)
@juknyuf2 жыл бұрын
Régebben én is hoztam egy s80 volvot. Jó áron volt. De a regadó is annyi volt kint az autó ára :D Ettől függetlenül nem bántam meg, de tény hogy itthon olcsóbban is vehettem volna, de nem ilyen állapotút.
@istvanvigh23672 жыл бұрын
Köszönöm !
@jozsefmalinoczki77442 жыл бұрын
Jó voltál köszönöm!
@MrGAdam2 жыл бұрын
Nekem már több mint 1 éve van folyamatban a SAJÁT motorom itthoni forgalomba helyezése. Évekig használtam Angliában, amit bizonyítani is tudok, hazaköltöztem, hoztam magammal, de mivel kiléptek az EU-ból, az erre a videóban elhangzottakra még rátesz egy lapáttal. Most egyelőre a vámmentességgel remélem, hogy nem leszek drágábban mintha ott leadtam volna MÉH telepre és itt vettem volna egy másikat. Ja és ne felejtsük el a másfél (inkább 2) kihagyott szezont se. Azt hiszem ezentúl csak már forgalomban levő járművekben gondolkozom.
@henrikh43472 жыл бұрын
34:30 Mi az a villanyász? A generátort és az önindítót kicserélteti vagy felújította?
@petermolnar86672 жыл бұрын
Autó villamossági szerelő, aki felújítja nevezett alkatrészeket, nameg általánosan elektromos hibákat hárít el járművekben
@zoltanvass94922 жыл бұрын
Ha jól értem tehát az állami szervek teremtették ezt a szakmát.....😉 (értsd: a renccer rettenti el a zeccerű júzert a nagybevásárlástól, így teremtve lehetőséget nepperkedni...)
@romolusz772 жыл бұрын
Nem, ezt a szakmát is a hozzáértés teremtette :)
@GyulaKirchner2 жыл бұрын
Jól sikerült ez is. 👍
@champipy2 жыл бұрын
Megkértem a Németül perfekt ismerős hölgyet hétfőn, és lebeszélte, hogy jövök fapadossal pénteken a kocsiért (Dortmund reptér, Wizzair akkor 30 000 Ft volt a jegy oda). Odahozta a privát eladó reggel, és hazajöttem vele lábon, és honosítottam 2 hét alatt. Volt rizikó, de a költségeket is minimumon tartottam, hogy ne bukjak sokat, ha tévedtem/átvertek volna. Eladó német állampolgár, de bulgár származású volt. Nem bántam meg, azért volt rizikó, de nekem kiadta, ha nem is sokkal: egy kicsit jobban jártam, mintha itthon vettem volna.
@laszlobauer52742 жыл бұрын
Igen, kb ez van. Vagy egy kicsit jobban jarsz ha szerencsed van, vagy sokkal rosszabbul ha nincs
@QualityTechs2 жыл бұрын
Azta, ez az aukciós rész elég durva. Az a 4%-os sikerráta nagyon minimális. Én 2 hétig böngészgettem az ADESA-t és kb 5 autó volt amiben láttam potenciált. Sikerült is vennem egy giuliettat amin végül sikerült relatív nagy hasznot is keresnem, ezután sikerült nyernem egy 318d-t amiről kiderült hogy turbóhibás tehát a vásárlással nem volt gond, igaz a bmw-n nem sok nyereség lesz vagy talán bukás is, de ezt már feldolgoztam :D Csinálhatnál videót hogy te nagyjából milyen körültekintéssel vásárolsz autót és mi az amibe már nem mész bele, nyilván az üzleti titkaid megtartása mellett, de kíváncsi lennék hogy ennyi év tapasztalatából mit sikerült leszűrnöd! Én még kis kezdő vagyok és ez a videó is sok új dolgot tartogatott számomra :D
@sorosarpad2 жыл бұрын
Én nem Magyarországról nézem a helyzetet,de roppant érdekesnek söt hasznosnak találtam a videót. Köszönet érte! Nem irigylem a szakmádat,pedig vérbeli autós vagyok. Az elmondottak után egy valamit nyugodtan megállapíthatok újfennt. Mert nem új megálapítás,hogy a magyar hatóságok,politikusok éppen úgy megalázzák,kirabolják és semmibe veszik az embereket mint mondjuk a "szocializmusban". Csak a padláskisöprés marad el. De még jöhet,ha mindent beveszünk,elhiszünk az áldott és önjelölt megszavazott politikusnak...... Még akkor is,ha a kötelezö önreklám szerint a politikus értünk van,értünk él-hal ebben a fantasztikus"demokráciában". Noha gyakorlatilag mindenhol, csak külömbözö mértékben... Mi meg boldogok vagyunk és "válsztunk" kötelességtudóan,mert hátha jobb lessz a következö. De nem,csak rosszabb. Törvényszerü. Mert ez demokrácia az emberiség csúcsterméke......
@r6andor2 жыл бұрын
Nagyon tetszett a video,
@kopci4x42 жыл бұрын
nagyon jó a videó
@fejkameradothu2 жыл бұрын
Jó kontent ismét! Nem említetted, mert nyilván nálad nem merül fel problémaként, hogy az említett 2 hónapos várakozás alatt lejár az export rendszám, így a polgárnak még trélerezni is kell a verdát az nkh-hoz. Ehhez vagy bérel trélert, vagy megrendeli az oda-vissza fuvart. Szóval rádobhatunk még a költségre 10-50 ezret.
@Lackooo842 жыл бұрын
Vagy megbíz valakit aki ezzel foglalkozik, aki az egész honosítás ügyintézésre kér 20-30 ezret, és P rendszámmal mozgatja az autót amikor kell (nem mellesleg valamivel gyorsabb/sikeresebb is lesz, mivel vannak kapcsolataik). ;)
@momooce2 жыл бұрын
@@Lackooo84 on-line kell időpontot kérni, alv.szám szerint ,
@Lackooo842 жыл бұрын
@@momooce Az csak a vizsga, az okmányirodában nem biztos, hogy olyan gyorsan végeznél, mint egy kapcsolatokkal rendelkekző emberke...
@momooce2 жыл бұрын
@@Lackooo84 okmányiroda odamész kb. fél óra és kész vagy
@zola21162 жыл бұрын
Minden igaz!A sárga Zoll rendszámot csak Német országon belül szabad használni.Érdemes tréleressel hazahozatni a meg vett járművet.Már csak az út közbeni lehetséges szervíz költségek miatt is.
@hurricane75562 жыл бұрын
Lehet hülye kérdés, de magyar ideiglenes rendszámot rá lehet tenni és úgy hazahozni?
@zola21162 жыл бұрын
@@hurricane7556 Sajnos nem.Akkor minek a Zoll rendszám?A német állam is akar kaszírozni.Szerintem okosabb magyar tréleressel (100)körül haza hozza. Lábon is kerül ennyibe,de sokkal rizikósabb az út! Persze,sokan lábon viszik haza,próba,szerencse.A magyar P rendszám sem ajánlott, bünteti az osztrák, német is.
@DOGLEONE1872 жыл бұрын
Ez nagyon ott volt👍👏👏👏
@01Ricsard2 жыл бұрын
Nem is értem privátoknál amúgy, hogy aki el akarja adni az autóját, az mit tökölődik, miért nem ad meg címet, telefonszámot. Ha már el akarja adni a szarját, akkor miért nem törekszik arra, hogy minél előbb valaki meg tudja nézni, aztán kifizesse, és vigye.
@heavyshaman12332 жыл бұрын
mert kevés ember örül annak, ha megismerik a lakóhelyüket a "balkáni" idegenek. ilyenkor célszerűbb egy nyilvános helyen találkozni. pl. egy bevásárló központ parkolója.
@01Ricsard2 жыл бұрын
@@heavyshaman1233 hát akkor adja meg azt a címet, de az, hogy 4 beszélgetés után se tudja kitalálni, hogy mi legyen, akkor rohadjon rá a szarja...
@mikloskiszely5142 жыл бұрын
Kifelejtetted, hogy az összes felsorolt költség mellett mindezt azért nyilván nem jotékonykodasbol csináljátok, egy hanem nyilván keresni is szeretnétek valamennyit (min. 2 személy, de esetetekben ez a teleppel / személyzettel / adókkal együtt értendő), tehát ezt ingyen nem fogjàtok végigtalpalni. El kell fogadni, hogy az auto egy luxuscikk, az annak megfelelő àrral.
@zoli7710182 жыл бұрын
Nem felejtette ki. Mondta, hogy nem keresnek rosszul. Ez a költség arra vonatkozik, hogyha az átlag ember akar egyet hozni magának. A kereskedő (ahogy említette is egy korábbi videóban) kimegy pár napra, lefoglalózza ami kell, majd kiküldi a trélert.
@viktortoth52052 жыл бұрын
@@zoli771018 Mondta,igen. Azt viszont nem, hogy "neked" ès a havernak aki kimegy veled mennyibe kerül egy napja! Ha egy segédmunkás napi bérét számoljuk akkor napi 50-60 ezer is lehet pluszban kettőtökre. De mondjuk én nem mennék ki 30-ért egy napra. :D
@laszlosoregi86202 жыл бұрын
@@viktortoth5205 Ha szabin vagy, fizetik, ha hétvége van megintcsak nem mérvadó. Saját időt meg munkát mindig ingyen számolunk :)
@viktortoth52052 жыл бұрын
@@laszlosoregi8620 persze persze értem én de az intézős napok kint sem hétvégére esnek. Szóval ha privát intézed és nem kereskedő vagy (Én nem vagyok) akkor is az idő pénz mindenkinek. ;)
@laszlosoregi86202 жыл бұрын
@@viktortoth5205 Ha itthonról veszel autót, itt is elmehet rá egy nap, főleg, ha nem a szomszédban van, megnézed, esetleg állapotfelmérés, eredetvizsga, okmányiroda. Ez mindenhogy ennyi.
@jozsefbalatoni87822 жыл бұрын
Az alkuhoz csak annyit, hogy hoztam el bő milliós gépet 10000 (tíz ezer) forint engedménnyel és megérte. Az eladó és én is éreztem, hogy jó ez így. Egész egyszerűen pont az volt amit akartam.
@miitor53312 жыл бұрын
Igen ez a te szègyened,hogy több milios autonàl nem tudsz lealkudni minimum! 1-2 szàzezret.. Az businesshez èrteni kell tejbregriz joci
@medve332 жыл бұрын
@@miitor5331 1-2 milliós autónál százezret sehol nem engednek ell te pancser
@JTomi862 жыл бұрын
@@medve33 de, a hozzá hasonló mócok engednek a 25. tulajos, törzskönyv nélküli, terhelt cégen lèvő, pusztulvány mocsok szarokból le tud alkudni akár több százezret, èpelmèjű eladó az ilyen lóf@szjóska "vevőjelölteket" elzavarja a francba.
@catcharmy44262 жыл бұрын
Ha frissen árulnak egy autót, ami jó állapotú, és a piachoz képes nem drága akkor nem fognak engedni az árából.
@jozsefbalatoni87822 жыл бұрын
@@medve33 Hoztam már el milliósat féláron. Pedig az nem is igazán tetszett. Nagyon helyzetfüggő a dolog.
@gergo119892 жыл бұрын
Franciaországban 840 a 95 ös 🙂
@ferencszilagyi5123Ай бұрын
Szia Kopasz ! Melyik autokerskedesben talallak meg ha hazamegyek? Koszi elore is !
@ATTILABOA11 ай бұрын
Servus engem egy Svájcból szeretnék vásárolni egy subaru terepjarot amivel kizárása használnék de egy időutan szeretném itthon honosítás hogyan működik ez a dolog?
@momooce2 жыл бұрын
Miért csak üzemanyagot számolsz ? Minden egyes km-el közelebb kerül az olajcsere, a gumi garnitúra csere, fék szett csere stb. Minden megtett km.-el kevesebbet ér az autód amivel kimész . Ezeket költségeket szépen le lehet bontani km-re. Kb. 20 Ft /km -t nyugodtan hozzászámolhatunk ahhoz az 50-hez. És akkor a munka amit beleteszel a sajátod és az emberé aki a másik autót vezeti.
@oliverkronberger39742 жыл бұрын
És akkor az még mennyire optimistára van véve, pedig nem törvényszerű, hogy a vásárolt kocsi hibamentesen hazajön 1200 km-ről....
@sookye002 жыл бұрын
Esetleg kis kiegészítést lehet kérni? Milyen sávban mozog a behozatalnak az ára (a kalkulálható költségek (regadó, eredetiségvizsga, stb) nélkül), vagyis a Kopasz és Gerő munka és szakértelemének díja + tréler, stb? Függ attól, hogy mennyire ritka a kocsi, olcsóbb egy 6-os golf felkutatásának díja, mintha egy becsövezett AE86-ot keresek? Melyik a kedvezőbb/jobb, ha az ügyfél küldi a moblie-s linkeket, vagy paraméterezi, hogy mit akar, aztán szólnak neki, hogy megvan?
@dav12082 жыл бұрын
Írsz neki e-mailt konkrétummal és kapni fogsz válaszként egy részletes információ halmazt, díjtételekkel. Senki nem fog árajánlatot adni egy youtube kommentre válaszként.
@csabahorvatics Жыл бұрын
Röviden a lényeg: azt az autót érdemes behozatni külföldről, aminek a vételárához ha hozzáadod a kinti vásárlással járó költségeket (üzemanyag, autópályamatrica, zoll rendszám/tréler, szállás, étkezés, stb.) és a hazahozatal költségét, akkor is olcsóbbba van, mint ha ugyanazt az autót Magyarországon vennéd meg. Mert lehet, hogy kint megkapod 1 millió forinttal olcsóbban, de ha 1,5 millió hogy kimész, és hazahozod, akkor már nem éri meg. @Becsületesnepper szerintem erre akart rávilágítani. Más a dolog, ha olyan autót akarsz megvenni kint, amit Magyarországon nem kapsz meg - de azok már nem az Opel Astra, VW Golf, Ford Focus kategóriájú "népautók" szerintem, hanem egyedi konfigos szupersportautók, vagy luxusautók - vagy akár ablaktörlő nélküli angol "SPORTS" autók.
@Boblemok2 жыл бұрын
Hiánypótló 👊
@radaipeter53962 жыл бұрын
Okmányirodában mindenféleképpen kétnyelvűnek kell lennie az adásvètelinek vagy az eredeti német is megfelel?
@heavyshaman12332 жыл бұрын
kétnyelvű legyen
@radaipeter53962 жыл бұрын
@@heavyshaman1233 köszönöm szépen a választ!
@petermolnar86672 жыл бұрын
@@radaipeter5396 ha németül van, akkor hiteles fordítás kell (=nagyon drága), olcsóbb a kétnyelvű
@noquierometerlo2059 Жыл бұрын
Szervusztok. Elnezest, hogy nem a videohoz szolok hozza, de valakinek van esetleg tapasztalata a Vurdonnal?
@ngabor652 жыл бұрын
Zseniális! :)
@csababischof39552 жыл бұрын
Nagyon korrekt video, amelyhez egyetlen megjegyzésem lenne: március 11-én 1 liter gázolaj a relatív olcsó Jet-benzinkútnál (München) 2,39 € volt, azaz (385 Ft/€) 920 Ft literenként !!!!!!
@jmeze882 жыл бұрын
Énis pont ennyiért tankoltam pénteken Nürnbergben sajnos….
@istvansebestyen50162 жыл бұрын
Gyertek haza Orbanisztányba! Minden haza települőt sajtos, tepertős pogácsával várnak.
@gerrardsteven21352 жыл бұрын
@@jmeze88 barmok
@homoludens82 жыл бұрын
@@istvansebestyen5016 nNono az nem rezsicsökkentett. Étolajban sült farháttal :) ....
@istvansebestyen50162 жыл бұрын
Ma kb 370 Ft egy euró!
@kelpojohny55622 жыл бұрын
Köszönjük, jó videó lett, de sztem egy fontos dolog kimaradt pedig többször is említed, tréler árak, engem érdekelne h pl németből mennyiért hozzák haza.
@dojamin19842 жыл бұрын
Most sok embernek adtál kedvet autóbehozatalra. 😎
@sebastiankluka99082 жыл бұрын
Csak engem zavart a kulcs a háttérben hogy nem méret szerint volt rendezve?😭
@josidemo2 жыл бұрын
Engem is zavar, de én betudom azzal, hogy nálam ez egy adottság :)
@endlosz Жыл бұрын
16:10 a vevő hadd döntse már el, hogy neki megéri-e!
@Edua11112 жыл бұрын
Milyenek a költségvonzatai, illetve milyen a jogi szabályozása a japán kei-car-ok behozatalának (használtan - ha ez "enyhítő" körülmény)? Foglalkozik ilyesmivel Európában valaki?