Рет қаралды 26,076
🤗 Kámán Luca az ikervári ETO-s csapat utánpótlás játékosa. Reméljük, hogy később sikeres kézilabda-karrierje miatt fogjátok ismerni a nevét. Most viszont jól megleptük őt.
🚕 Farkas Júlia nagy örömmel vállalta ezúttal a taxis szerepét, hiszen ő vitte el Lucát edzésre. A kislány természetesen kicsit meg volt szeppenve, de este édesanyjának bevallotta: “Azt hittem, álmodom, a március 21-ét sosem fogom elfeledni.”
💚 A példaképek nagyon fontosak a fiatalok életében, az pedig, ha találkozhatnak is velük, rendkívüli motivációt ad nekik.
A Győri Audi ETO Kézilabda Club Magyarország és az európai kézilabdázás egyik legmeghatározóbb szereplője. Története során a 2018/2019-es szezonnal bezárólag már öt alkalommal emelhette magasba a Bajnokok Ligája győztesének járó trófeát, s a nemzetközi porondon nyújtott remek teljesítménye mellett a hazai mezőnyben is sikert sikerre halmoz: tizenötszörös magyar bajnok és tizennégyszeres Magyar Kupa győztes.
A felnőtt keretben számos hazai és külföldi sztár foglal helyet, s a klub vezetése a feltörekvő fiatal tehetségek képzésére is nagy hangsúlyt fektet az egyedülálló utánpótlás-bázisa adta lehetőségek kiaknázásával.
A csapat otthona a 2014-ben átadott Audi Aréna Győr, mely a zöld-fehér csapat szurkolói, csak úgy, mint a játékosok és edzők kedvelt terepe, ahol a mérkőzések alkalmával rendre nagyszerű hangulat kerekedik - ezt minden kézilabdabarátnak át kell élnie!
Hajrá ETO! Hajrá Győr!
Iratkozz fel youtube-csatornánkra:
/ gyorietokc
Lájkold a csapatot a Facebookon:
/ gyoriaudietokcofficial
Kövess minket Instagramon!
@gyoriaudietokc_official
#hajraeto #hajragyor #eto #gyor #audihungaria #tippmix #gyorietokc