Kiváló összefoglaló. Annyi kiegészítés, hogy remake-et igenis akartak csinálni egyesek, de szerencsére Zemeckisék kiröhögték őket azzal, hogy ez szükségtelen volna. Igazuk van :)
@josefschneider43628 ай бұрын
És mi a helyzet Will Smith-ék fekete Vissza a jövőbe remakejével ? Ez volt hír nem rég.
@attilav2316Ай бұрын
Egy valamit hiányoltam a kritikából, a zseniális szinkront!
@professormack8 ай бұрын
87 ben lattam Budapesten az Éva moziban. A mai napig emlekszem ahogy kijottem az oldalso kijaraton a film vegen. Megdobbento elmeny volt. Elso scifi elmenyem.
@nadasiprojekt217710 ай бұрын
Mind a három részt moziban láttam gyerekként, életem leggigantikusabb élménye volt. Az első részt '87-ben vetítették Egerben a Vörös csillag moziban, utána az iskolában hónapokig találgattuk mi lehet a gyerekeivel Martynak a jövőben. A második részt úgy vártuk mint a messiást. Olyan sor volt a mozi előtt, hogy az aznapira tervezett jegyből jövőhét jutott. :) Nem tudnám megmondani, hányszor láttam a trilógiát, a személyes kedvencem a második rész, nem tudom megunni. Ha jól tudom, Bob Gale, és Robert Zemeckis kijelentette, hogy amíg ők élnek nem lesz remake. Tervezett neki újra gondolást a stúdió női Mcfly-al. Ezt vétózták meg a készítők. Hála az égnek! :)
@szubjektiv-filmkritika10 ай бұрын
Óriási szerencse, hogy nem nyúltak hozzá az elmúlt évtizedekben. Ez így kerek, ahogy van.
@bostonebostone10 ай бұрын
Annyira köszönöm ezeket a műsorokat! Fiatal korom kedvenc filmjei és hősei elevenednek meg újra. Robotzsaru, Mad Max, Hegylakó stb. Témában és minőségben, mintha a régi Cinema magazint lapozgatnám. Sokkal magasabb nézettséget érdemel a csatorna, valami félrecsúszott az algoritmusban.
@andraskiss767410 ай бұрын
Igen! Ezt gondolom én is, már régóta! A srác csinálja a videókat, folyamatosan, és kurvajók, egyediek,viccesek, de egyben informatív, tartalmasak is. Látszik hogy éet hozzá, nem csak "hülyéskedik". Sokkal több megtekintés kellene neki, egy kis marketing..hype, feliratkozók. Más, ultragagyi, szánalmas szar videóknak , "celeb youtubereknek" meg több ezer feliratkozója van.. 😬😬😡😡. Sajnos úgy látszik a felületes, semmitmondó szarokra mindig nagyobb kereslet van. 😶😔
@szubjektiv-filmkritika10 ай бұрын
Köszi szépen!
@margitsallay71599 ай бұрын
7:09 Az óra mutatójába kapaszkodó alak nem a Doki, hanem Harold Lloyd, a "Felhőkarcoló szerelem" filmből való.
@agotaszots26019 ай бұрын
Igaz minden szavad!!!!!
@FRankiepapa8 ай бұрын
12:32-nél... Fog ez menni, csak gyakorlás és kitartás kérdése. :D Szemcsi egy ideig még maradjon fent... Jók a videók! Grat! Nézni foglak. :)
@anikoimrei13509 ай бұрын
Imádom a videóidat! Megint jól szórakoztam.😊
@szubjektiv-filmkritika9 ай бұрын
Köszönöm ;)
@ChrisMaxwellTrance8 ай бұрын
Remek összefoglaló ez is! Eric Stoltzot látván nem tudok elvonatkoztatni a Légy II.-részétől... Egy összefoglalót arról is készíthetnél.
@Kacsabeszél10 ай бұрын
Köszönöm a remek bemutatót, gyerekkorom egyik kedvence. Sokkal jobb, mint a mai filmek.
@szubjektiv-filmkritika10 ай бұрын
Köszi, hogy megnézted! Igen, időtálló kedvenc.
@Zempleni_Adam_YT9 ай бұрын
Érdekes a kérdés, hogy vajon a két idősík szinkronban van-e egymással? Egyikből következik a másik, vagy nem. Logikus lenne, hogy a 85-ös doki mindig is tudta, hogy 30 évvel korábban az időutazó Marty felkereste és a segítségét kérte, hogy hazajusson. Eleve tőle tudta meg, hogy mi az a fluxus kondenzátor, amivel lehetővé válik az időutazás, mert hiába rajzolta le, nem tudta, hogy mi is az. Ezzel szemben láthatjuk a film elején, hogy a McFly család összes tagja egy hatalmas lúzer, de a múltba való beavatkozás miatt menők és sikeresek lesznek, amiben az a durva, hogy Marty egyáltalán nem emlékszik erre, hiszen tegnap még a lúzer családja volt - akiket gyakorlatilag kitörölt az időből - másnap meg már a menők. A 2. részben már több logikátlanság van az idősíkokon.
@Tomchy01110 ай бұрын
Doki a Lone Pine Mall parkolójában már biztos, hogy emlékezett Martyra, hiszen sok mindennel kisérletezett 1955-ig, hogy aztán 30 évig(!) a teljes családi vagyon feláldozása árán csak az időutazáson gondolkodjon. Remek elemzés megint, nálam 10/10 a film!
@margitsallay71599 ай бұрын
A mai napig izgalmas mind a 3 rész, pedig többször láttam. De amikor a 2. rész végen félbemaradt a történet, hogy majd folytatódik, az annyira váratlanul jött, mint egy arculcsapás, és kétségbe ejtő érzés volt az a tudat, hogy csaik sok hónap múlva tudjuk meg, mi lesz a vége.
@andraskiss767410 ай бұрын
De jó! Vártam már a videód, erről a filmről! Köszi! 😊😊
@szubjektiv-filmkritika10 ай бұрын
Én köszönöm a megtekintést!
@MikiDancsó-i6q9 ай бұрын
Köszönés nélkül sáros csizmatalpal.. Időbűnök(tudom nem egy régi alkotás) A ház.(ez ellenben igen) A stopmosn dolgaid hiányoznak a téridő percmámorában eltellő kvázi kikacsintásból.... Köszönöm......
@andraszsidai78142 ай бұрын
11:01 milyen gyorsan át cserélted a szemüveget.
@LaciGames10 ай бұрын
Köszönöm a videót. K.b. 10-15 ször láttam a trilógiát de még most is mutattál valami újat amit nem vettem észre. Köszi
@szubjektiv-filmkritika10 ай бұрын
Én köszönöm, hogy megnézted!
@MesterMt7 ай бұрын
Lett folytatás: egy rajzfilmsorozat és egy videójáték-sorozat. A Vissza a jövőbe - A játék végigjátszása megnézhető itt a youtube-on, nekem egy tökéletes folytatást hoz a trilógiához. Bár abban már vannak hibák, de a történet, melyhez Bob Gale adott tanácsokat, tökéletesen kiegészíti a már ismerteket: megtudunk sokat a Doki és Jennifer családjáról. De egy végigjátszandó videójátéktól ne is várjuk azt, amit mozifilmektől szoktunk! Én ezt szoktam még nézegetni a filmtrilógia mellett!
@janosvarga1359 ай бұрын
Láttam már vagy 100 szor 😅 De megunhatatlan!
@a-b.e.66639 ай бұрын
Nem tudom hogy a többiek mit írtak.Koszonom a videó feltöltést. Egy idős ember. Laci
@szubjektiv-filmkritika9 ай бұрын
Köszönöm a megtekintést!
@gabornagy84736 ай бұрын
A zseniális szinkronról ne feledkezzünk meg. Nagyon sokat adnak az élményhez.
@TamasSzabo695 ай бұрын
Ha olyan tökéletesnek ítéled meg, miért a tízből kilenc pont? 😊 A Columbo sorozat netán a 10/10? 😂 Ja, és a kalap a háttérben, még mindig olyan, mintha a fejeden lenne. 😂 De az összezés, jó kis ismertető volt. 😊👍
@margitsallay71599 ай бұрын
12:16 Nem biztos, hogy újra kellett építeni a városházát és a teret a házakkal, mert 2000-ben még mindig állt az egész, és valószínű, hogy több filmben is szerepeltek az ott lévő házak, csak kevésbé felismerhetően.
@Zempleni_Adam_YT9 ай бұрын
A 90-es években sok sorozatot ott forgattak. A 2005-ös Ghost Wihsperer sorozatot is itt forgatták.
@snipes669110 ай бұрын
a masodik resz, disztopikus alternativ 85os resze volt mar 30eve is a kedvencem
@bivajbacsi6329 ай бұрын
Fox mimikája tökéletes a forgatás alatt.
@margitsallay71599 ай бұрын
12:24 Nem hiszem, hogy sok jelenetet újra forgattak a II. részben az elsőből, inkább "belevágták", ill. valamiféle vetítés és eredeti helyszín összedolgozásával hozták létre, mint amikor a kocsi előtt elkúszik Marti, miközben a kocsiban ül Lorin és Martin....
@9589810 ай бұрын
Csak azt nem értem. Azt első részben a Dolerian,Plutoniúmmal működik. És egyszer használható egy útra.A kutya hogy tért vissza? Ha csak egyszeri utazásra alkalmas.
@szubjektiv-filmkritika10 ай бұрын
Szia! A kutya nem tért vissza, ő csak előreutazott 1 perccel, és ott kvázi "megvárta" míg Doki és Marty odaél. Einstein életéből az az 1 perc örökre hiányozni fog, ott maradt a jövőben.
Köszi a vidit, jó lett, de az elején az a kopogás a frászt hozta rám, mert éjszaka fülesen néztem. XD Nekem is a második rész a kedvencem, viszont a harmadik résszel annyira nem tudok egyetérteni. Az egy jóval inkább töltelék rész lett mint az első kettő és ez asszem annak is köszönhető, hogy elvileg valami Ókorba visszarepülős részt is akartak, csak túl sokba került volna ezért elvetették és lett ez a vadnyugatos lezárás, aminek meg a cselekményén szerintem nagyon érződik, hogy ez eredetileg nem egy teljes filmnek készült, hanem inkább csak egy része volt egy filmnek. Talán ha csak a film fele játszódott volna a vadnyugaton lehet hogy sokkal jobban tetszett volna mindenkinek.
@szubjektiv-filmkritika10 ай бұрын
Köszi, hogy megnézted :) Én úgy tudom, hogy a tervben egy 67-be visszautazás szerepelt volna, ezt dobták, és inkább maradtak az 55-ös iskolai bálnál másodszorra is. A vadnyugati ötlet elég hamar megszületett, de tény, hogy csak akkor kezdték el kifejteni, amikor eldőlt, hogy trilógia lesz. A harmadik kicsit lassabb, vontatottabb, de sok kritikát kaptak a második rész túl pörgős, már-már érthetetlen jellege miatt. Szerintem így jó egyben, ahogy van.
@kugler198310 ай бұрын
Ha tökéletes, akkor miért "csak" 9/10?
@szubjektiv-filmkritika10 ай бұрын
Hát a 10/10 az már tényleg a csúcsok csúcsa, a katarzis maga. 10-est ténlyeg csak a legritkább esetben tudok adni.
@gyulatari397710 ай бұрын
Szerintem Eric Stolz azóta is veri a fejét a falba.
@szubjektiv-filmkritika10 ай бұрын
Szerintem Crispin Glover is :)
@andraskiss767410 ай бұрын
De.. a rendező cserélte le, nem Eric lépett ki , nem? Vagyis Eric végigvitte volna..akkor még nem tudták mekkora siker lesz. ( Fox-al az lett). Lehet Eric-el nem is lett volna ekkora tuti. ( ? ) de ezt már nem tudjuk meg soha. 🙄
@szubjektiv-filmkritika10 ай бұрын
Elvileg az volt a baj, hogy Stolz túl komolyan vette magát, nem értette az öniróniát és a karakter humoros oldalát, hiába kérte tőle a rendező ezerszer is, hogy vegye lazábbra. Szóval kitették, de magának köszönheti...@@andraskiss7674
@gyulatari397710 ай бұрын
@@andraskiss7674 nem értette hogy ez egy szórakoztató film , nem dráma. Végül Spielberg javaslatára kirúgták.
@zoltankelemen10 ай бұрын
Nekem is nagy kedvencem a trilógia, a vadnyugaton játszódó harmadik rész valósággal megkoronázza az egymásra nagyonis hasonlító első kettőt. Szenzációs ötlet volt, hogy ezúttal valami teljesen mással próbálkoztak. Viszont két negatívum azért van: Az első részben Crispin Glover egyáltalán nem tetszett. A színész nekem totál antipatikus, a karakter pedig már-már vállalhatatlanul cringe. Annyira egy végletekig szánalmas lúzer, hogy abszolút nem tudom elhinni sem azt, hogy Lea Thompson beleszeret és hozzámegy feleségül, sem pedig azt, hogy ő az apja Martynak. Semmiben nem hasonlítanak egymásra! A második rész disztópikus jövőképe a basáskodó Biff-fel szintén nagyon zavaró volt számomra, még úgy is, hogy sejthető volt, hogy a végén minden rendeződik. De akkor is kifejezetten kellemetlen volt látni Biff-et, hogy mennyire "bejött neki az élet". Ezután már hiába esik a végén pofára, a kellemetlen szájíz kicsit ott marad... Meg kell még említeni a szenzációs szinkront, elsősorban Rudolf Péter és Rajhona Ádám pazar alakítására gondolok, akik szinte újraalkották a mikrofon előtt a karaktereket, tökéletes lett!
@szubjektiv-filmkritika10 ай бұрын
Teljesen egyetértek a szinkronról leírtakkal: tökéletes az első magyar szinkron, minden szereplő magyar hangja telitalálat. Természetesen sikerült ezt is újra szinkronizálni a DVD-kiadáskor, amitől komplett generációk kaptak agyvérzést :)
@zoltankelemen10 ай бұрын
@@szubjektiv-filmkritika Nos, én anno valamikor a 80-as évek végén az első részt még a régi szinkronnal láttam, a másik kettőt viszont már az újjal, amikor megvettem DVD-n. Szerintem nem lett rossz az új sem, talán Biff hangja nem lett eltalálva, de még ő se zavart annyira. Rudolf Péter és Rajhona Ádám pedig idősebb hanggal bár, de abszolút hozzák a figurát, sőt Rajhona idősebb hangja talán még jobban is passzol az öreg dokihoz. Ha őket lecserélik, na az már ultragáz lett volna, de így teljesen oké. Úgyhogy ezek után nekem már nem is kéne a régi szinkronnal. :)
@czyi10 ай бұрын
de ha nem tudsz - és nem is akarsz - belekötni, ill. kivételes mestermű az egész trilógia úgy, ahogy van, akkor miért 9/10 az értékelésed?
@szubjektiv-filmkritika10 ай бұрын
A 10/10 az már tényleg a csúcsok csúcsa, a katarzis maga, szerintem műfajtól is függ. 10-est tényleg csak a legritkább esetben tudok adni, valami olyan témában, ami mélyen megrázó vagy elgondolkodtató.
@kaporx9 ай бұрын
szia Stopmozi klub .. csak sikerul megszolitsalak 🤣🙏🏼(Filmpresszió),tegnap a jól fejlődő YT algoritmus ajanlott be , jó pár vididet megneztem: itt koszonom a beletett munkat, sírva röhögős, és informativ ízek kombója, remekül szórakozom, sok-sok kult kedvenc, szóval mega THX! csak így tovabb! A Vissza a jövőbe term. nekem is kult. és mivel nem láttam még minden feltöltésed, lehet nincs is közte, de írsz példát 10/10re , nagyon érdekelne, de lehet többeket is, mert klasszul összeszedett minden filmnél az infód. köszi 🎉 és hajrá a továbbiakhoz!
@szubjektiv-filmkritika9 ай бұрын
@kaporx Szia! Köszönöm szépen! Épp a legutóbbi Terminator filmekkel foglalkozó videóban megbújik egy 10-es, de a Keresztapa első része is ilyen nekem. Köszi a megtekintéseket!
@kaporx9 ай бұрын
@@szubjektiv-filmkritika hu, köszi a gyors választ! a terminatorost megneztem, de a sok poén elvitte a showt ezek szerint😅, .."Visszatérek.." újranézem megkerese a 10est😎, és így értem a referencianak a Keresztapát is 10esnek.
@szubjektiv-filmkritika9 ай бұрын
😉@@kaporx
@zoltanszucs790Ай бұрын
Na de ha ennyire pozitív , akkor miért nem 10 / 10 ? ( Pedig az )