Rejtelmes kút és titkos alagút Majkon

  Рет қаралды 181,625

Idővándor

Idővándor

Күн бұрын

1985-ben amatőr kutatók expedíciót indítottak a majki volt kamalduli remeteség mélyében húzódó titkos alagút felderítésére. A kisfilm eddig soha nyilvánosságra nem hozott képeket mutat be, miközben megpróbálja feloldani a páratlan történeti és régészeti értékű titkos folyosó rejtélyét, a legújabb eseményekig. Eközben egy izgalmas művészettörténeti nyomozásnak is részesei lehetünk, melyben a gazdag díszítésű kútkáva eredetét megfejtve Nagykárolyig, sőt Velencébe vezetnek a szálak. Két lebilincselő történet, amit három országban forgatott az alkotó.

Пікірлер: 83
@tiborhadnagy1088
@tiborhadnagy1088 10 ай бұрын
Bodajkon is van egy ilyen alagút! Jártam is benne! A polgármesteri hivatal tagadja persze a létezését, sőt az egyik bejáratát be is tömették, a "Mozi" épület pincéjében. A Templomnál viszont kiásták egy másik részét! Pedig Bodajk helytörténeti könyveiben egész jó leírás van az alagútrendszerről. A leírásban az alagútrendszer a templomot, a kastélyt, a mozi épületét, a Gaja vendéglő pincéjét és a Kálvária-hegy oldalán lévő kőlyukat kötötte össze. Jó lenne ide is jönnének régészek-barlangászok!
@MM-th4zu
@MM-th4zu 5 ай бұрын
Valami lehet mögötte, hogy az ilyen létesítményeket vehemensen tagadják és ha felfedezésre kerülnek, nagyon gyorsan betemetik. Ez világszerte jelenség. Valamit nem szabad tudnia a mai emberiségnek, de azért ébredezünk!
@karolynagy2235
@karolynagy2235 4 ай бұрын
​@@MM-th4zuÍgy van.A volt ÁVH pincebörtönt sem tárták fel a mai napig,indoklás(😂😂😂)betontömd zárja el a folyosót.
@csipirka
@csipirka 2 ай бұрын
@@karolynagy2235fel van tárva! Jártam benne. Mivel a szomszédos házak alá is elnyúlt ezért van az a rész lezárva, hogy az ott lakókat ne zavarja.
@ferencvarga4085
@ferencvarga4085 Ай бұрын
Kedves videó készítő! Nem tudom,hogy ki vagy,de nagyon szépen köszönöm,hogy elkészítetted ezt a csodálatos ismeretterjesztőt! Nagyon sok emlék köt ide,és most ezek felszinre is kerültek. Én itt gyerekeskedtem,játszottam,bent a kastélyban,és láttam mivé lett az évtizedek során. Sajnos a hülye kommunisták nem építették újjá,gondolom dacból.Az Isten áldjon meg,és boldog legyél egész életedben!🙏 Ha valaki Majkra látogatna,szívesen leírom neki,hogy a közelben,par kilóméterre miket tud még megnézni,amiket hasonló érdekesnek tarthat!
@mariaszeker6704
@mariaszeker6704 4 жыл бұрын
Köszönet és Tisztelet az Amatőr ősrégészeknek!
@juditszabo3535
@juditszabo3535 10 ай бұрын
Nagyon szépen köszönöm ezt az értékes, érdekes videót.Külön köszönet az amatőr régésznek
@agotapospischil1158
@agotapospischil1158 6 ай бұрын
Köszönöm és Gratulálok elismerésem 😊
@JanosneMuk-yd8fx
@JanosneMuk-yd8fx Жыл бұрын
Köszönöm, hogy megismerhettem a Majki titeket!
@borsodimarta7871
@borsodimarta7871 4 ай бұрын
Nagyon érdekes volt! Köszönöm szépen!
@forgacsfilm
@forgacsfilm 4 ай бұрын
Örülök! Üdvözlet!
@juliagruber2246
@juliagruber2246 7 ай бұрын
Megnéztem gyorsan hol van Majk !!! Köszönöm a feltöltőnek!!!
@forgacsfilm
@forgacsfilm 7 ай бұрын
Kedves Júlia, örülök! De én nem a "feltöltő", hanem a készítő vagyok. :)
@lajosjozsa2600
@lajosjozsa2600 Ай бұрын
Érdemes elmenni oda, egy ékszerdoboz!
@ferencvarga4085
@ferencvarga4085 Ай бұрын
Kedves Júlia! Kedves tőled,hogy érdeklődsz Majk után,Én Oroszslányban születtem,és gyermek éveimet idézi ez a videó! Nem tudom hol élsz,de ha Majkra elmész,Tatabányán a Turul emlékművet,és a Szelin barlangot sem hagyd ki,és Tatán is érdemes a tóparton. és az Angolkertben sétálni. Üdv. Feri
@juliagruber2246
@juliagruber2246 Ай бұрын
@@ferencvarga4085 köszönöm szépen a választ. Ausztriában élek, de ha alkalmam lesz megnézem 👍💗🙃
@juliagruber2246
@juliagruber2246 Ай бұрын
@@forgacsfilm Bocsánat!!! Köszönöm a munkádad. 👍💗🙏
@stoki1
@stoki1 2 жыл бұрын
Gratulálok a nagyon szép és minőségi videó ért .Nagyon jól sikerült .
@forgacsfilm
@forgacsfilm 2 жыл бұрын
Köszönöm szépen. Majkról is sok érdekes, hasonló filmecske van itt még.
@mihalynezsigmond5435
@mihalynezsigmond5435 4 жыл бұрын
Köszönet ,hogy meg ismerhettem Majkon lévő titkot
@mariahirschfeld9100
@mariahirschfeld9100 2 жыл бұрын
Nagyon érdekes történet örülök hogy tudom ezeket látni mert igen nagyon érdekel köszönöm
@somogyilevente2677
@somogyilevente2677 3 жыл бұрын
Szuper anyag, koszi a munkatokat vele!
@TurinInquisitor
@TurinInquisitor 4 жыл бұрын
Fantasztikus hely!
@ilonkanagy3806
@ilonkanagy3806 5 жыл бұрын
Köszönöm szépen, nagyon tetszett...annyit szeretnék mondani, hogy Nagykarolyi lakos vagyok 1975 óta. ..és emlékszem, hogy volt egy bomlott alagút a Kastély kertjében kb úgy 1m téglából kirakott boltíves bejárat látszott és ugyanúgy a szülővárosomban 26 km -re Tasnádon a református templom kertjében is egy alagút- bejárat ami beomlóban volt ugyan úgy mint a Nagykarolyi... azt nem tudom, hogy a határon túl vezetet e... az a mende -monda járta, hogy Rákóczi alagútja..... Elnézést... tovabbi jó munkát.....!
@szabodaniel0701
@szabodaniel0701 5 жыл бұрын
Köszönjük Kulcsár Emil munkásságát, valamint a videó létrjöttét! Reméljük lesz lehetőség és anyagi segítség a teljes feltáráshoz. Kár lenne egy ekkora kincset veszni hagyni.
@rexluminus9867
@rexluminus9867 5 жыл бұрын
Nagyszerű történet. Érdekes film. Miért kellett egy ilyen kút csatornával??? Érdekes építmény. Először más volt a szerepe. Később meg más ok miatt lett az alagút a tóhoz. Mi van azon méterenken ahol a víz állja? Talán ennek van valami gyanús titka még? Ki kéne teljesen szárítani az egész alagutat majd kapargatni az oldal falakat. Lehet hogy van még befalazott oldal járat. Jól meg kell figyelni a szín eltéréseket. Ahol van kell turkálni meg vésni és kaparni ahol csak lehetne. Fém keresővel is jól meg kellene vizsgálni az oldal falakat meg az alját is. Év tizedek után sok föld tud lerakódni! Köszönetek azoknak akik dolgoztak ezen. Sok sikert a jövőbeli kutatásokban.
@serepeti
@serepeti 4 жыл бұрын
Köszönöm az élményt!
@martajuhasz774
@martajuhasz774 5 жыл бұрын
Köszönöm ezt az izgalmas kisfilmet. Májusban meg fogom nézni személyesen.
@tereziabaki6546
@tereziabaki6546 5 жыл бұрын
Köszönöm szépen a feltöltést .
@evamolnarnetarnoki402
@evamolnarnetarnoki402 Ай бұрын
Állítottak valamilyen emléket az amatőr régészeknek???? Érdekes, jol sikerült beszámoló volt. Köszönöm.
@janosnevarga7383
@janosnevarga7383 4 жыл бұрын
KÖSZÖNÖM, GRATULÁLOK.
@weebogi2877
@weebogi2877 6 жыл бұрын
@MihályCsikós-b5q
@MihályCsikós-b5q 6 ай бұрын
Voltam a remeteségbe most többet tudok
@izabellanagy640
@izabellanagy640 5 жыл бұрын
Köszönöm
@zsoltszabo7224
@zsoltszabo7224 10 ай бұрын
Gyerekként abba a alagútba jártam amíg a beomlás van
@juditbagi6424
@juditbagi6424 Жыл бұрын
Debrecenben vannak hasonló kútkávák.
@peterhorvath6472
@peterhorvath6472 5 жыл бұрын
de szép ez a 'móricz' biztos az Isten -t szerette..
@rogerio2138
@rogerio2138 4 жыл бұрын
Annyi tamadas erte Magyarorszagot hogy a nemesek epitettek alagutat hogy mentsek magukat.Ezert van minden alatt pince+alagut rendszer.
@MM-th4zu
@MM-th4zu 5 ай бұрын
Ilyen és hasonló alagútrendszerek vannak az egész világon és sokkal régebbiek, mint országunk nemesei. Persze, elképzelhető, hogy ők menekülésre használták, de nem ők ásták ki.
@87monolitico80
@87monolitico80 3 ай бұрын
Ment volna le oda a franc... 😮
@ATTILA84
@ATTILA84 6 жыл бұрын
A várdomb alatt lévő alagútról is érdemes lenne filmet forgatni ott állt Oroszlánkő vára
@forgacsfilm
@forgacsfilm 6 жыл бұрын
Korábban forgattam már róla, de meséken kívül semmi konkrétumot nem sikerült találni. Ha te tudsz ilyet, kérlek keress fel a facebook profilomon.
@pampikiraly6981
@pampikiraly6981 6 жыл бұрын
Egy picit javítanèk, ha szabad. Oroszlán-kő vára Csáki eredetű, ès a Vèrteshegysèg èszaki oldalán egy gerinc ormára, èk alakzatban èpült, mely 2 völgyet választ kettè.
@forgacsfilm
@forgacsfilm 6 жыл бұрын
@@pampikiraly6981 Ez így igaz, Oroszlányban mégis sokan hisznek a legendában, hogy a Várdombon ez a vár állt. Én személy szerint nem gondolom, hogy így volt.
@darazs6173
@darazs6173 6 ай бұрын
Az a 15méter beomlott rész fogja meg a kút vizét amiatt nem tud lefojni a tóba, gondolom.
@kaloz14
@kaloz14 4 жыл бұрын
Az nem lehet, hogy a tó vizét vezették a kútba ezen az alagúton, hogy folyamatos legyen az ivóvíz ellátásuk?
@forgacsfilm
@forgacsfilm 4 жыл бұрын
Sajnos nem, mert az alagút szintje a régi és mai tóvízszint felett van. Egy kérdés formájában felvetett másik ötlet: mi van ha tóból kifogott halakat tárolták, majd vitték fel itt? Egy ilyen alagút hideg. Halat pedig sokat ettek. Persze, elég "drága" hűtőkamra.
@pampikiraly6981
@pampikiraly6981 6 жыл бұрын
Nagyon kedves ès szìnes ismertető. A kùt nem volt több, mint egy egyszerű szennyvíz kivezető.
@forgacsfilm
@forgacsfilm 6 жыл бұрын
Kedves Pampi Király! Ha a véleményedet alá tudod támasztani olyan új tényekkel, ami a filmben nem szerepel, örömmel készítenék veled interjút.
@istvankoppany5327
@istvankoppany5327 6 жыл бұрын
Egyszerre kút is meg szennycsatorna is nyilván nem lehetett. Ha máshol nem találtak kutat,akkor csak innen kaphatták a vizet.
@pampikiraly6981
@pampikiraly6981 6 жыл бұрын
Èrdemes egy picit körbenèzni a környèken, ès elgondolkodni, hogy abban az időben mire volt lehetősèg. A tiszta-vìzèrt nem kellett messzire menni, hisz a kastèlydomb alatt elterülő Majk-pusztán is èltek emberek, kik állattartással, többek között juhokkal foglalkoztak, akár a közeli Borka-pusztán. Nyilván való, hogy a római alapokra èpìtett kolostor ès az itt èlő nèma barátok is elsősorban a szennyvíz elvezetèsère használták a kutat.
@forgacsfilm
@forgacsfilm 6 жыл бұрын
Azért ennek az elméletnek az ellene szól, hogy a kút fenekétől mintegy 3 méteres magasságban nyílik az alagút. Ha valóban szennyvíz elvezetést szolgált volna, mi értelme a továbbfolyás, a gyűjtőcsatornába folyás előtt egy ekkora "tároló" létesítésének, ami ráadásul a kút száján át (ha nem volt lezáratlan akkor különösen) bűzölgött volna? A valódi válaszok szerintem még hiányoznak.
@pampikiraly6981
@pampikiraly6981 6 жыл бұрын
Koppány István. Engedje meg, hogy feltegyek egy kèrdèst, az állìtására. Ha a kùt vízellátásra szolgált, akkor mièrt van kivezető nyìlás a majki- tò irányában, ahol már kezdetekben is egy èr látta el a környèken letelepülőket tiszta ivóvízzel. Egyszerűbb ès hihetőbb a szennyvíz kivezető, ami egyrèszben menekülő ùtnak is szolgálhatott volna.
@csaponorbi
@csaponorbi 2 ай бұрын
Ja,szennyvízszállító kijárattal. Amúgy meg kijártak a kúthoz pottyantani?😂
@HorvathGyulaCsaba
@HorvathGyulaCsaba 5 жыл бұрын
Miután ott jártam, a kútkáva sztorijának én is utánanéztem, mert csodálkoztam, h mit keres rajta egy dózse-címer. Viszont én úgy olvastam, h nem hamisítvány, hanem 1 eredetiről készült másolat.
@forgacsfilm
@forgacsfilm 5 жыл бұрын
Sok feltételezést megírtak, amíg Tüskés Anna művészettörténész ki nem derítette, hogy ez több elem felhasználásával készített hamisítvány. Annának hihetünk, alaposan megkutatta.
@vasarelly37
@vasarelly37 5 жыл бұрын
Egy eredetiről készítet kópia az hamisítvány!
@HorvathGyulaCsaba
@HorvathGyulaCsaba 5 жыл бұрын
@@vasarelly37 Csak akkor ha eredetinek tűnteik fel.
@erichb2249
@erichb2249 5 жыл бұрын
Szerintem ez a szennyvíz elvezető elmélet csak belemagyarázás, amolyan legyintéssel elintézés. Az tény,hogy nem tudjuk pontosan,hogy mi célt szolgálhatott, esetleg már a rómaiak idején is itt lehetett. Mégha szennyvíz elvezető is lett volna, a római időkben biztos,hogy más volt a funkciója.
@noraj5063
@noraj5063 5 жыл бұрын
Egyet értek....Szennyvíz gyöjtőcsatorna egy édesvízi kútban, hogy megmérgezze azt ??? Badarság!! Egyébként nagyon tetszett a film, köszönet érte!!
@balintszekeres2101
@balintszekeres2101 5 жыл бұрын
Nóra J Az a kút nagyon régen ivóvízként szolgált!! Az az alagút biztos nem szennyvízgyűjtő volt! Ebben én is igazat adok! Ezek nem mostanában fognak beigazolódni,ha csak nem lesz megint egy lelkes régészcsapat,aki további feltárásokat csinál,de ez mind pénz kérdése!
@raczmiklos8874
@raczmiklos8874 4 жыл бұрын
A templomtorony közelében feltárt falmaradvány nem római őrtorony, hanem a kolostor lebontott barokk templomának egyik sarka...
@forgacsfilm
@forgacsfilm 4 жыл бұрын
Ez így van, belátom. Nem véletlenül kertestem hiába a szakirodalomban, még Kulcsár Emil, a "feltáró" sem rakta bele kis könyvecskéjébe. De ez a legenda makacsul belénk ivódott, bocsánat érte...
@raczmiklos8874
@raczmiklos8874 4 жыл бұрын
@@forgacsfilm Hasonló helyzetben az amatőrök mellett a hivatásos kutatókkal feltétlenül érdemes felvenni a kapcsolatot! A filmen is látható kriptafeltárásokat én vezettem 2016-ban, és azóta 2018 őszén Petényi Sándorral újra feltártuk a templom alapozását is, amit Kulcsár Emil római őrtoronynak gondolt.
@forgacsfilm
@forgacsfilm 4 жыл бұрын
@@raczmiklos8874 Általában Tornai Endre volt segítségemre, amikor ráért. Örülök, hogy most sikerült felvennem a kapcsolatot egy kutatóval! Az Ön, Önök kutatásairól is szívesen készítenék egy kisfilmet, ha volna hozzá kedve és adna elérhetőséget. A templomról, Endre közreműködésével korábban több filmecskét készítettem.
@peterhorvath6472
@peterhorvath6472 5 жыл бұрын
jól van nem kell szépíteni.. 'régen' is kb. ugyan az volt mint most. valahol valaki valamit csinált. (az valakinek valamiért nem tetszett.. aztán történtek a dolgok) úgy szokott módon szépen. és hogy kinek van vagy VOLT igaza már csak az tudhatja aki a közelében is járt az események (hogy igazságos volt -e avagy sem..)
@sandorbenyo8710
@sandorbenyo8710 Жыл бұрын
Titok az amit csak egy ember tud. A többi csak mese a titokról. 0:02
@Jack-Carver
@Jack-Carver 5 жыл бұрын
Majkon lakik Majka és Curtis :))
@laszlojoszt9947
@laszlojoszt9947 5 жыл бұрын
szerintem nem mert akkor majkainak hivnák
@laszlojoszt9947
@laszlojoszt9947 5 жыл бұрын
@@jakabgipsz3759 tudatlan csak te lehetsz ezzel a névvel és az öseid mert még a viccet Sem érted surmo
@laszlojoszt9947
@laszlojoszt9947 5 жыл бұрын
és hanyagolj légyszi
A majki titkos alagút
19:09
Idővándor
Рет қаралды 7 М.
Which One Is The Best - From Small To Giant #katebrush #shorts
00:17
Ma 99 éves Bánffy Katalin grófnő!
44:54
ErdelyiFigyelo
Рет қаралды 20 М.
Emlékek a majki grófnőről
10:57
Idővándor
Рет қаралды 11 М.
Magyarország 30 természeti csodája
12:09
YourList [Hungary]
Рет қаралды 817 М.
PATENT - Hogyan éltek elődeink 500 évvel ezelőtt?
50:35
hpluszmédia
Рет қаралды 26 М.
Az Esterházyaknál dolgoztam Majkon
18:58
Idővándor
Рет қаралды 50 М.
Tiltott kastélyok 1. - Fugadi Bánffyak
27:00
Gábor Margittai
Рет қаралды 82 М.
Őseink nyomában a Dél-Urál vidéken
1:30:57
Kanizsa TV Magazinok
Рет қаралды 44 М.
Ismeretlen alagút a Gellért-hegy alatt [LBP 3x05]
5:52
Válasz Online
Рет қаралды 108 М.