FREI dosszié - Vörös kapitalisták

  Рет қаралды 16,074

Blogelo

Blogelo

3 жыл бұрын

Adásban: 2006-01-23 20:55
Aki meg akarja érteni, mi vár a világra a XXI. században, aki tudni szeretné, mit tesz majd Európával, és benne velünk, magyarokkal Kína, nos annak Sanghajba kell mennie! Ahol 430-cal megy a mágnes vonat, ahol New York-ot megszégyenítő felhőkarcolók állnak, ahol az épületek előtt Ferrarik parkolnak, és ahol arra döbbenünk rá, hogy mennyire nem tudunk mi semmit a mai Kínáról... Hogy mekkorát tévedünk, amikor a józsefvárosi kínai piacból kiindulva, egy szürke, szegény, Mao-öltönyös országot képzelünk magunk elé.
Pedig figyelnünk kellene erre a távoli világra, hiszen az életünk, a megélhetésünk egyre inkább függ tőle.
A Föld lakosságának majdnem egynegyedét adó Kínában még a kicsi is nagynak számít. Bár a lakosság csak kevesebb, mint egy ezreléke tekinthető gazdagnak, de ez akkor is majdnem egymillió kínai dollármilliomost jelent.
Ráadásul a dúsgazdagok felső rétege alatt Kínában most már ott hömpölyögnek a jólszituált középosztály tömegei is. Hiába van félmilliárd, szinte éhbérért dolgozó kínai, amikor mellettük közben már ott él 175 millió, akik luxustermékeket is vásárolnak. Ez több mint Anglia, Franciaország és Olaszország teljes lakossága együttvéve! Úgyhogy az amerikai és a japán után, ma már a kínai a világ 3. legnagyobb luxuspiaca. És ők azok, akikről mi magyarok, szinte semmit sem tudunk... Pedig ma már a világban eladott Rolls Royce-ok közül minden harmadikat kínai állampolgár vásárolja meg, és az egypártrendszerű, kommunista KÍnában klubjuk van a magánrepülőgép tulajdonosoknak!

Пікірлер: 2
@traube79
@traube79 3 жыл бұрын
Magyar árut nem lehet eladni Kínába. Nem lehet azon az áron gyártani. Nem értették meg pl. miért kelé fizetni a szállításért.. Meg a vámról ne is beszéljünk..
DTK: Elviszlek magammal - Frei Tamás
42:46
WMN Magazin
Рет қаралды 554 М.
Sigma Kid Hair #funny #sigma #comedy
00:33
CRAZY GREAPA
Рет қаралды 37 МЛН
Smart Sigma Kid #funny #sigma #comedy
00:40
CRAZY GREAPA
Рет қаралды 8 МЛН
Каха заблудился в горах
00:57
К-Media
Рет қаралды 8 МЛН
Как бесплатно замутить iphone 15 pro max
00:59
ЖЕЛЕЗНЫЙ КОРОЛЬ
Рет қаралды 8 МЛН
A rendszerváltás és a vidék | PartizánINFO
48:26
Partizán
Рет қаралды 66 М.
REPTÉRI TÖRTÉNETEK II. /// Friderikusz Podcast 65. adás
59:08
Friderikusz Podcast
Рет қаралды 345 М.
Egekben az árak, káoszban a világgazdaság, van-e kiút?
1:01:07
TAMÁS FREI THE COSMOPOLITAN / Episode 7 of the Friderikusz Podcast
1:14:12
Friderikusz Podcast
Рет қаралды 2,2 МЛН
Húzós podcast / KAP Kovács András Péter - Kell a magam igaza!
55:03
ATV Magyarország
Рет қаралды 93 М.
Balogh Levente: Mindenemet eladtam a Szentkirályiért
1:09:01
Frizbi TV
Рет қаралды 747 М.
REPTÉRI TÖRTÉNETEK I. /// Friderikusz Podcast 64.adás
1:10:54
Friderikusz Podcast
Рет қаралды 495 М.
Gymrat CAT is a CHEATER?! 🙀 #kitten #cat #cute #aicat
0:45
Stunning Cat Stories
Рет қаралды 30 МЛН
There’s A Starman #superman #shorts #memes
0:26
Walking Streets 워킹스트리트
Рет қаралды 41 МЛН
С топором нельзя #ссср #история
1:00
MOTIVATION
Рет қаралды 2 МЛН
Stay on your way 🛤️✨
0:34
A4
Рет қаралды 21 МЛН
Ой не могу 🤣❤️
0:33
Dragon Нургелды 🐉
Рет қаралды 1,9 МЛН