Görbicz Tamás - Pünkösd 3x

  Рет қаралды 4,630

BPAtube

BPAtube

Күн бұрын

Az első kéve napjaitól (ez az aratás kezdete és Jézus testének feltámadása) kellett 7x7 napot számlálni (ma omer, azaz, a kalász számlálásnak hívják, 3M23,25) és az 50. volt az aratás bezárásának ünnepe, a "Hetek" ünnepe. Izrael fiai megemlékeztek arról, hogy ezen a napon beszélt velük az Isten a Horeben a tűz közepéből, és így kapták meg a Tíz Igét (Tízparancsolat). Jézus a feltámadása előtt beszélt a tanítványainak arról, hogy maradjanak az Isten Városában, amíg el nem küldi rájuk a Szent Szellemet, ahogyan már Keresztelő János is megígérte: "Én vízbe merítelek, de Aki utánam jön, erősebb nálam, Ő Szellembe merít majd benneteket!"
A jeruzsálemi pünkösdnek szabott helye és ideje volt, melynek jeleit az ószövetségi próféták előre megjövendölték. Isten Szelleme pedig elhozta az Új Szövetség új parancsolatát a tanítványok számára, melyet Isten ujja nem kőtáblákra, hanem a hívők szívének hústábláira írt: "Szeretlek, ezért szeress!" (Rm5,5).
Az új szövetség azonban - bár Izrael és Júda házának lett megígérve (Jer31,31-34) - nem csak a választott népnek szólt, hanem a MAGban (Gal3,16), Krisztusban minden nemzet meghívást kapott (1M22,18), ezért a nemzetek pünkösdjére egy Kornéliusz nevű százados házában került sor (ApCsel10).
Van azonban egy ígéret, melyet Zakariás próféta 12. fejezete tartalmaz. A jelenlegi korszak végén lesz a Szellemnek egy második nagy kiáradása Jeruzsálemben, amely közvetlenül megelőzi a Messiás dicsőséges megjelenését az Olajfák hegyén. Ezt a "harmadik" Pünkösdöt pedig sajátos módon nagy gyász kíséri, mint a 10. csapást Egyiptomban.
A dalok a 2021-es - a pandémia alatt készült - pünkösdi koncertfilmből valók. Nagyon ajánljuk a teljes filmet, amit itt nézhettek meg újra:
• Pünkösdi dicsőítő est
00:00 - Pünkösd napja eljött (dicséret)
05:24 - Üzenet
48:35 - Tróntermi dal
55:19 - Agnus Dei
Támogathatsz minket adód 1%+1%-ának felajánlásával is!
A BpA technikai száma: 0664
Az Oázis 2000 Alapítvány adószáma: 18096679-1-42
Az új gyülekezeti házra elkülönített számla száma:
10918001-00000009-95530083
külföldről (Budapesti Autonóm Gyülekezet, H-1078 Budapest, Murányi utca 61. fsz.1)
Swift: BACXHUHB
Iban: HU93 1091 8001 0000 0009 9553 0083
Iratkozz fel a csatornára, és kérj értesítést arról, ha új tartalmat töltöttünk fel!
Követhetsz minket a bpa.hu oldalon is!
A Gyülekezettel kapcsolatos információk megtalálhatóak honlapunkon a www.bpa.hu/ oldalon.

Пікірлер: 9
@Superib974
@Superib974 2 ай бұрын
Annyira hálás vagyok hogy csináltatok egy netes Istentiszteletet is, és veletek lehettem így is! Gondoltam hogy ma elmarad az alkalom, mert az Angol utcából még biztos nem tudtok közvetíteni. De gondoltatok ránk, akik csak az interneten tudnak csatlakozni! 🙏🏻 Dicsőség Istennek!
@Superib974
@Superib974 2 ай бұрын
Áldott Pünkösdöt kívánok!
@Tibor-cr5rf
@Tibor-cr5rf 2 ай бұрын
Legyetek áldottak mindnyájan Áldott Pünkösdi ünnepeket kívánok
@lajossebok7902
@lajossebok7902 2 ай бұрын
Áldott az úr
@erzsebetkanyasi5491
@erzsebetkanyasi5491 2 ай бұрын
Csodálatos!❤
@Christian73517
@Christian73517 2 ай бұрын
Áldás békesség testvèrek
@sztrkacstamas5790
@sztrkacstamas5790 2 ай бұрын
Aldas bekesseg aldott punkosdi unnepeket ❤
@enikoszentkiralyi4737
@enikoszentkiralyi4737 2 ай бұрын
Hallelujah❤
@janoselter3743
@janoselter3743 2 ай бұрын
Jézus teste melyik napon támadt fel?
Görbicz Tamás: Ne szeressétek a "világot"! (1Jn2,15)
42:01
Görbicz Tamás - Mindenki azt kapja, amit érdemel?
59:50
BPAtube
Рет қаралды 19 М.
路飞太过分了,自己游泳。#海贼王#路飞
00:28
路飞与唐舞桐
Рет қаралды 37 МЛН
What it feels like cleaning up after a toddler.
00:40
Daniel LaBelle
Рет қаралды 88 МЛН
Little girl's dream of a giant teddy bear is about to come true #shorts
00:32
Jézus Krisztus az ajtód előtt áll | 2024. május 19.
1:26:36
ATV - Sunday
Рет қаралды 12 М.
Görbicz Tamás - A hit, ami Tőle van
58:00
BPAtube
Рет қаралды 8 М.
Bibliai Mozaikok 06. - A Szentlélekről - Reisinger János gyűjteménye
3:01:18
Fóris Attila: Kinek a kezében van a kormány?
57:17
BPAtube
Рет қаралды 853
Cseri Kálmán - (4 rész - 9)  Ki Jézus?
55:05
P Artur
Рет қаралды 5 М.
Takács Ferenc - Feltámadunk!
1:07:59
BPAtube
Рет қаралды 2,5 М.
Takács Ferenc - Hit és gyógyulás
33:55
BPAtube
Рет қаралды 5 М.
Görbicz Tamás - Éljetek az elhíváshoz méltón!
1:04:29
路飞太过分了,自己游泳。#海贼王#路飞
00:28
路飞与唐舞桐
Рет қаралды 37 МЛН