“Gazdagságot ígérnek, majd szexrabszolgává teszik a lányokat” | LEVENTE KLUBJA

  Рет қаралды 596,197

Lakatos Levente

Lakatos Levente

Күн бұрын

Пікірлер: 983
@andypalacios326
@andypalacios326 Жыл бұрын
Drága Levente, legközelebb hagyd már az ,,alanyt,, válaszolni a kerdésekre, hagyd hogy befejezze a mondatát és csak utána tegyed fel neki a következò kérdést és ne vágj közbe, mert volt amire elkezdett volna válaszólni, de nem tudta befejezni, mert közbevágsz egy másik kérdéssel. Ez idegesítő.
@tiborrestas
@tiborrestas Жыл бұрын
Izabell a kérdésekre válaszolt. Tudatlan kérdésekre nehéz másképp reagálni. Önállóan kibontakozni nem volt lehetősége. Sajnos nem sok beleszólása volt a beszélgetés menetébe és ez meg is látszott. Szegény hiába mondogatta, hogy nem összekeverendőek ezek az országok, Levente csak összemosta őket. Nagyon okos lány, rengeteg tudással a háta mögött, ehhez kétség sem fér. Legközelebb tiszteljük meg azzal, hogy a téma komolyságához mérten készülsz fel, Levente! Szerintem ilyen fiatalon sokan szerettünk volna ennyire szépen, intelligensen, pontosan fogalmazni. Az elhangzottak tények voltak, aki utánanézett, tudja. Lehetett volna országonként haladni? Lehetett volna részletesebben kifejteni egy-egy témát. Persze! De ne felejtsük már el hogy kinek a kérdései alapján haladtak.
@evaszucs5514
@evaszucs5514 Жыл бұрын
Nagyon egyetértek. Most olvasom a regényét,szerintem okos ,felkészült lany.A regényben jól tükrözi a valós életét.
@dive6482
@dive6482 Жыл бұрын
Amúgy igen ezzel is egyetértek, tehát nyilván nehéz az interjúalanynak hogyha a Riporter felkészületlen! És bár imádom a Levente podcastjeit meg a vendégeket is, de tényleg nagyon sokszor tökre felkészületlenül áll a témákhoz!! És ez fontos lenne hogy a tudatlan nézőket ne vezessük félre… Nah meg a hölgy is fiatal még nincs elég a rutinja neki sem !
@csabit113
@csabit113 Жыл бұрын
Szerintem azt se felejtsük el hozzátenni, hogy ez nem egy tudományos műsor, hanem egy könnyed podcast csatorna. Ez is egyfajta forrás ebben a témában, de nem az egyetlen. Akit komolyabban érdekel ez a téma, az akkor majd más egyéb tartalomból, vagy a hölgy munkásságából is tájékozódhat.
@erikaalexandraandor1713
@erikaalexandraandor1713 Жыл бұрын
Apróbb nyelvtani és stílusbeli hibái azért akadnak. A riporter konkrét volt, csak a szex érdekelte, ráadásul épp ez alany nővel.
@pama7100
@pama7100 Жыл бұрын
Én belehallgattam és pontokba szedve volt, hogy miről legyen szó. Társadalmi elvárás 😳 messziről érdekes az biztos, de közelről 👀 nem annyira. Újabb fogalmakat tanultam 🤣🤣🤣 fura egy világ.
@schmogneranita3297
@schmogneranita3297 Жыл бұрын
Kedves Levi! Ebben a beszélgetésben szerintem nem vitted az irányítást, főleg nem értelmi szálon. Viszont érdekes volt, Iza egy igazi értelmes lánynak tűnik, és izgalmas a világ amit kutat :) Köszönöm!
@emeseladomerszky3044
@emeseladomerszky3044 Жыл бұрын
Levi én nagyon örültem amikor megláttam a témát de most úgy érzem nem készültél fel eléggé. Szó van Iránról de nincs szó a jelenlegi forradalomról.... Ha egy ilyen témában fogadsz vendéget kicsit fel kéne készülni, főleg hogy ezekről a témákról a sajtó is nagyon sokat cikkezett ősszel.
@MariaRaduly-ye6ig
@MariaRaduly-ye6ig Жыл бұрын
Nagxon ôrûlôk hogy mig ismehten és sok siket kináno hogy a teve sikerûljôn gratulálo sertetel boldságal sok sok boldogságot a továbiakban
@korneliamuhari9192
@korneliamuhari9192 Жыл бұрын
Szívesen megnéznék egy második videót Izabellel, ahol jobban kifejti a kultúrát/szokásokat.
@forgacsanita11
@forgacsanita11 Жыл бұрын
Gondoltam, hogy visszairatkozom. NEM! Levente! A szexen kívül érdekel még valami más is? Idiótán röhögni mindenen pláne zavaró, de rettentően! Még egyet megvárok. Ismét csalódás, nőlj már fel végre!!!
@norberttoth5273
@norberttoth5273 Жыл бұрын
Levente iszonyat sztereotip és idegesítő voltál!
@gabordr1175
@gabordr1175 Жыл бұрын
Izabell hangja és a megjelenése is csodaszép ,ráadásul okos is mellé .Jó volt nézni, hallgatni ! A kérdések sem voltak rosszak bravó Levente!
@erzsebetpaszto
@erzsebetpaszto Жыл бұрын
Nagyon szeretem Izabellt. Igazi emberi jogi aktivista, ráadásul művelt és tájékozott. Már kétszer megnéztem az interjút. A könyveit pedig imádom!
@winteranne4108
@winteranne4108 Жыл бұрын
Huhh, Levente, én kedvelem a műsoraidat (egy-két kivétel van csak), de most először érzem úgy, hogy nem készültél fel. Sajnálom, mert ez a téma megérdemelte volna.
@madmordock
@madmordock Жыл бұрын
Nagy kiváncsisággal nyitottam meg ezt a beszèlgetést. Sajnos csalódás volt, szerintem ilyen komoly témával kissè tájékozottab vendéget kellett volna vàlasztani. Durva àltalánositásokba bocsájtkozik a vendèged. Nem vagyok tul nagy iszlám szakértő de, igy is észrevettem pár olyan kijelentést amiben biztos vagyok hogy àltalànositás. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jo szakértő lessz ez a lány de egyelőre számomra ez felületes igy.
@evasipos8358
@evasipos8358 Жыл бұрын
Valószínű! nem szakértők számára készült az interjú. Nekem, mint egyszerű életet élő embernek, aki nyitott a világra, sokat olvas, informálódik, érdeklődő típus, nagyonis tetszettek a hallottak, érdekes, kellemes beszélgetés részese lehettem.
@mediendaf
@mediendaf Жыл бұрын
@@evasipos8358 Csak eppen hülyesegeket hallottal, legalabbis reszben. A hölgy Iran, es Törökorszag "szakertöje", nem az iszlamtudomanyokkal foglalkozik.
@LilRick88
@LilRick88 Ай бұрын
Iza valójában epeg buta lány. Es elég sokat ferdít a videóiban
@dodni100
@dodni100 Жыл бұрын
Nem tudtam mire kattintok a jó kis címből már megint, de ezt a hölgyet egy nagyon értelmes és intelligensnek találtam. Jó volt hallgatni.
@monikas614
@monikas614 Жыл бұрын
Izabell szép, kellemes jelenség, aki rendkívül értelmesen, többszörösen összetett mondatokban képes beszélni. Ritkaság. Ráadásul a téma is nagyon érdekes.
@tamasvari7015
@tamasvari7015 Жыл бұрын
Szerinted szép?! Te jó ég xD
@nyulassybeatrix9465
@nyulassybeatrix9465 Жыл бұрын
kissé zavaros az egész sokszor azt sem tudni melyik országról beszél, vagy egyes szokások hol vannak ma is ? Nagy katyvasz !
@gyulabueki9412
@gyulabueki9412 6 ай бұрын
Neked is elkelne kis hajfesték... 😆
@esthermcz
@esthermcz Жыл бұрын
Azt érzem Levente elbagatellizálja, elnevetgéli az amúgy komoly témát, amit Izabell tökéletesen átadna. Hiszen óriási tudás és tapasztalás van a lány mögött. Más kultúra, furcsaságokkal, durvaságokkal, amihez úgy gondolom, hogy komolyan kellene hozzá állni és úgy érdeklődni Izabelltől, mint heherészni adott dolgon.
@annamariavolgyesi5017
@annamariavolgyesi5017 6 ай бұрын
Nagy tapasztalat??? Miből! Fax fogdosásból??? Ja
@gyulabueki9412
@gyulabueki9412 6 ай бұрын
​@@annamariavolgyesi5017 lehet, hogy téged csak a 220 b.sz meg?
@pusztahenriett483
@pusztahenriett483 Жыл бұрын
Szerintem Iza nagyon okos és nagyon jól beszél, nekem nem feltétlenül Levente felkészületlenségével van a problémám,mint sokaknak, hanem hogy észrevettem hogy sokat belebeszél Iza mondandójába. Számomra zavaró volt, és Izán is látszik hogy rosszul esik neki. De persze ebben a részben ia sok újdonságot tudtam meg
@nagycsilla931
@nagycsilla931 Жыл бұрын
Szívesen látnék még ilyen interjút részletesebben a videóban említett országokról illetve azon kívül Afganisztánról és indiáról is .
@fannibors38
@fannibors38 Жыл бұрын
Videó címe alapján nagyon izgatott lettem, mert szeretem a témát és érdekel is. Viszont miután végig néztem kis csalódottság volt bennem, mert Iza úgy beszél a különböző országokról, hogy mindent a törökökhöz hasonlít, illetve az iszlámmal kapcsolatban nagyon sok minden nem igaz. Személyes kapcsolódás alapján. Nagy részben amit a vallással kapcsolatban mond, hagy némi kivetnivalót maga után. De elismerem a török/perzsa társadalommal kapcsolatos tudását, és nagyon intelligens lánynak tűnik így első hallásra 😊
@martavrtel8130
@martavrtel8130 Жыл бұрын
pontosan ahogy írod! olyan iskolai tudás.. a kollégám Afganisztánból való. Gyakran beszélünk a különbségekről. például a többnejűségről, vagy a sok gyermek számáról, vagy a nők helyzetéről.. ott élő emberekkel kell beszélgetni és megértjük részben a miérteket. a Koránról is sokat beszélgetünk. illetve az sem mindegy, hogy síita vagy szunnita.. stb.. stb..
@montezuma472
@montezuma472 Жыл бұрын
Ha az iszlámról szeretnél egy jó beszélgetést, akkor ajánlom az egyik Hard Talk-ot, amiben Bordás József magyar imám, és Rashwan Mohamed iszlám szakértő vitatkozik.
@Corelly-fw2nh
@Corelly-fw2nh Жыл бұрын
Pontosan. Én oroszországi tatárokkal dumáltam erről. Muszlimok, de amit a nő kiejt a száján, úgy ugranak a férfiak. Semmi hidzsáb, burka, csador, viszont a légytől is óvják őket. Tenyerükön hordozzák és iszonyat figyelmesek. Tanulnak, egyetemre járnak, úgy élnek, mint bármelyik normális helyzetben élő nő Európában. A forma és a hit két különböző dolog. Nem szabad egy népet a vallása miatt elítélni, ezt ott kéne hagyni a középkorban. Mindenhol vannak idióták, agycsököttek, hisz tudjuk, hogy vannak olyan keresztény szekták, hogy jobb is hogy nem tudjuk, mit művelnek.
@goblinfing14
@goblinfing14 Жыл бұрын
@@Corelly-fw2nh Akkor lehet engem egy tatárral összeboronálni :DDDDDDDDDD
@dive6482
@dive6482 Жыл бұрын
@@Corelly-fw2nh azért az se felejtsük el hogy amik az elmult hónapokban Iránban történtek azok borzalmasak és pont hogy rettentően primitív és középkori intézkedések amikről a világ sajtó hallgat… es ebben a témában az Izabella és Tik tok csatornája nagyon tájékozott ! Nem kizárt hogy az Oroszországban élő tatár ismijeid semmit sem tudnak erről vagy a Németországban élő törököket szinten nem foglalkoztatja az iráni nők helyzete !!! Ugyanúgy ahogy Európát sem érdekeli hogy Mexikóban hány nőt ölnek csak úgy meg naponta, vagy ahogy a Mexikói nőket sem érdekli az ukrán háború! Nagy az a közel Kelet is …! az iszlám a világ második legnagyobb vallása tehát több milliárd embert érint több 100 országban!
@erikagyergyoszegi170
@erikagyergyoszegi170 Жыл бұрын
Én szívesen néznék még riportot a Hölggyel! Nagyon érdekes mindig más népekről hallani/ olvasni. Tetszett a riport! Köszönöm!
@zoltantoth7677
@zoltantoth7677 Жыл бұрын
Jó lenne még egy Interjú a hölggyel Levente sokkal jobban járnánk ha csa fele ennyit beszélnél,ugyanis lövésed nincs a témáról.
@gabormerhelik614
@gabormerhelik614 Жыл бұрын
èn törökök között élek 10 éve. Tudnék nagyon sokat mesélni a vidéki török gondolkodásról. A nö kb a kutyával egyenlö.
@istvanhadnagy9008
@istvanhadnagy9008 Жыл бұрын
És a török még viszonylag egy mérsékelt iszlám ország.
@asgharishirin6603
@asgharishirin6603 Жыл бұрын
Szenzációs videó lett! Szuper választás volt a vendég. Régóta csodálom a munkásságát.
@andipataki5168
@andipataki5168 Жыл бұрын
Követem a hölgy munkásságát, és sokkal összetettebb lett volna a műsor, a beszélgetés, ha Izabell elmondhatott volna mindent, nem lett volna a szavába vágva. Olvastam A teheráni csecsemőt, sőt több Közel-Keleten játszódó más regényt is..
@Szandrita12
@Szandrita12 8 ай бұрын
Mi a lány csatornájának a neve?
@laciaustria
@laciaustria Жыл бұрын
Ilyen az amikor egy random ember azt hiszi hogy interjút bárki tud csinálni. Friderikusz, Kadarkai ezt ha látja, szétmarja őket a cringe. Lakatos Levente nagyrészt azért sikeres mert prostikat meg a legalja celebeket vonultatja fel. Az emberek meg persze kattintanak. Szörnyű volt szerintem ez az "interjú". De Leventének menni fog a szekere amíg tud még hívni pornós prostikat, aktuális 0 értékű celebeket, villalakókat . Mikor kérdezget annyira érződik hogy csak a nézettségért érdekli annyira mit csinál a szexrabszolga pontosan. Folyton belevág az alany mondókájába. Fájdalmasan amatőr mint riporter. Könyvét nem olvastam de el tudom képzelni.
@nikialin6319
@nikialin6319 Жыл бұрын
Top comment
@gergelymarinka9953
@gergelymarinka9953 Жыл бұрын
Ez a legjobb hozzá szólás! Minden benne van! Amúgy is, ilyen témáról óra hosszát beszélgetni, hihetetlen... Nagyon le van süllyedve ez a társadalom. Pusztulat az egész. 2 perc alatt meg lehetne ezt a témát beszélni 😀 A pornós prosti úgy is azon van, hogy lehet egy ilyet lepippantani meg gyereket szülni neki, hogy aztán rabszolgája legyen és verhesse 😅💩 Nagyon jó komment! 😊 Egyet értek amúgy.
@kristofblaho2254
@kristofblaho2254 Жыл бұрын
egyaltalan nem rosszbol, de ha nem tetszik a tartalom akkor nem kell nezni, ennyire egyszeru🤷🏾‍♂️
@laciaustria
@laciaustria Жыл бұрын
@@kristofblaho2254 ez a téma konkrétan érdekelt volna. Csak sajnos a kérdező miatt az interjú katasztrófa volt
@Kate-ds6ds
@Kate-ds6ds Жыл бұрын
@@laciaustria Egyetértünk Laci!🤲🧕
@zsuzsannaszekeres306
@zsuzsannaszekeres306 Жыл бұрын
Nagyon sok igazság van a beszélgetésben, de kicsit elment a szélsőségek irányába. Pár ország szokásaiból nem lehet a mindennapi muszlim nők életéről képet kapni. Az iszlámnak nagyon sok irányzata van, ami keveredik a hagyományokkal, szokásokkal.
@nataliarozsanefeldmann1417
@nataliarozsanefeldmann1417 Жыл бұрын
Bátor lány. És sok sikert kìvànok neki. Ùgy látom tisztában van a hagyományokkal az iszlàmban és ami emberileg vállalhatò azt tiszteli. Szimpatikus.
@makozoltanne4830
@makozoltanne4830 Жыл бұрын
Nagyon sokmindent maskepp tapasztaltam Isztambulba, mint ami elhangzik, es meg megis van magyarazva! De nem csak Isztambulal kapcsolatba. Levente! Jo lett volna felkeszulni a temaval kapcsolatba!
@hgkghkhgkgh8378
@hgkghkhgkgh8378 Жыл бұрын
Nagyon izgalmas téma lenne, de Iránt, Törökországot és Szaúdi Arábiát egy lapon említeni olyan, mintha egyszerre beszélnénk Svédországról, Ukrajnáról és Spanyolországról.
@erush2323
@erush2323 Жыл бұрын
Elmondja, h külön kell választani őket…
@kakalakiakka4545
@kakalakiakka4545 Жыл бұрын
@@erush2323 elmondja igen / de aki csak a cimet olvassa nagyon felrevezeto. De nem csodalkozok.
@hgkghkhgkgh8378
@hgkghkhgkgh8378 Жыл бұрын
@@erush2323 Elmondja igen, ez inkább a műsorvezető hibája, mert úgy ugrál, mintha olyanokat kérdezne, hogy: "Na és Svédországban milyen a Siesta?"
@zuzuni7156
@zuzuni7156 Жыл бұрын
@@hgkghkhgkgh8378 Igen. A műsorvezetőnek is jobban fel kellett volna készülnie a témából. A hölgy ismeretei nagyon hiányosak....megtévesztő és általánosításra ad okot.
@hgkghkhgkgh8378
@hgkghkhgkgh8378 Жыл бұрын
@@zuzuni7156 Azt nem hiszem, hogy hiányos. Az viszont látszik, hogy TikTok-on edződött a hölgy és nem másfél órás interjúkon. Strukturálatlan volt.
@222erat
@222erat Жыл бұрын
Amit Izabell csinál a videóiban, az durva általánosítás. Amit képvisel az tiszta bulvár, azoknak való, akik szeretnek hüledezni. Maradjon meg a bulvár, csámcsogós regényei mellett, és ne állítsa be magát kelet kutató/szakértőnek. Utána meg magyarázkodik, hogy nem is úgy mondta/gondolta.
@juditweber7052
@juditweber7052 Жыл бұрын
Nagyon kis értelmes Kishölgy..csak ìgy tovább!❤
@agi5824
@agi5824 Жыл бұрын
Imádtam ezt a témát, de azt éreztem, hogy te magad is lekezelő vagy a vendéggel. Mintha te se hinnéd el amit mondd. Fura volt.
@MrAxe802
@MrAxe802 3 ай бұрын
Ez nagyon komoly. A legjobban az lepett meg, hogy Levente videói között van 1, ami értelmes.
@katalinszalontai4620
@katalinszalontai4620 Жыл бұрын
Üzenem Lakatos Leventének, ne mutatkozzon már be ilyen gyakran a műsor alatt, "hülye vagyok" mert egyszer is megértjük. Nagyon sajnálatos ezen kommunikációja, hiszen példának kel/lene lennie. Továbbá a "lehet, hogy hülyeséget beszélek" szavak használatát is ki lehet váltani nem önostorozó szavakra. Persze, ez az Ön csatornája, így azt mond, s úgy, ahogyan akarja. Lényeg, hogy bemutatkozzon. Megteszi. A témakörök választása dicsérendő, érdekesek a beszélgető partnerek megválasztása, amit köszönök szépen.
@violaevavenczel8378
@violaevavenczel8378 Жыл бұрын
Ez jó, de jó meglátás kedves Katalin! Én is pont erre gondoltam, ettől így sajnos, egy kicsivel alacsonyabb szintűvé válik az amúgy nem is olyan rossz beszélgetés... A hab a tortán már csak az volt, hogy a hölgyet is a "nem vagy normális" mondattal illette, azt hiszem kétszer is...
@csancsi9
@csancsi9 Жыл бұрын
Nagyon érdekes beszélgetés volt, köszönjük Izabellnek az információkat.
@nagyneadamzsuzsa
@nagyneadamzsuzsa Жыл бұрын
Köszönöm!!!❤Remek tájékoztatás volt, tanulni lehet belőle!!!❤Nagyon tetszett!! GRATULÁLOK Izabellának, Neked a riporthoz!❤❤❤
@balazsvari1878
@balazsvari1878 Жыл бұрын
Jó kis videó volt👍Kellemes meglepetés volt ez Gabo gyerek!Nagyon “beüthette”a kókuszát”hogy ilyen pálfordulást csinált!👏👏👏
@evaszucs5514
@evaszucs5514 Жыл бұрын
Most hallgattam újra ,még jobban megfigyelve a beszélgetést. Azt vettem észre ,hogy egyre idegesebb lettem Leventetol. Én ,ha ennek a lánynak a helyében lettem volna otthagyom. Számtalanszor beleszól Iza válaszaiba,ami dühítő volt. Itt,az egész amit itt letett ez a műsorvezető ,egy nagy nulla. Az Izabella ha beult volna a stúdióba egyedül,sokkal jobban el tudta volna mondani ezekrol a témákról a beszámolóját.Nem lett volna aki.megszakitgatja a mondandóját. Arról nem beszélve,hogy Levente nekem itt tiszteletlennek is tűnt. Egyébként a főcím is rossz választás volt,nem ez volt a beszélgetés lényege. Ja,kell a bulvaros figyelem felkeltése? Jó és igényes műsorhoz nem kellene! A felnott filmes nővel tisztelet tudobban beszélt mint most. Amikor arról beszélt a lány,hogy mit tanul az egyetemen,akkor is nevetgélve kissé lekicsinylően reagált. Az Iza által megírt regényt most fejeztem be. Jónak tartottam,arról is többet beszélhettek volna. Vagy konkurenciának tartotta talán Levente? Írom ezt a véleményt úgy,hogy én ezt a fiút eddig kedveltem. Most nagyot zuhant a szememben.
@juditzelenka2453
@juditzelenka2453 Жыл бұрын
Hú, Levente nevetgélései, suta viccei… 🤮 Biztos nem akarta, de úgy éreztem bagatellizál egy csomó témát, ami ha valamennyire is érintené akár csak egy nő rokonát, máris nem lenne kedve poénkodni. Azt akartam írni, h tiszteletlen volt, de igazából szerintem nem volt az, legalábbis nem szándékosan. Csak valahogy nem kezelte megfelelő súllyal a dolgokat. Sokszor beleszólt a válaszokba, aztán megint mondott egy “poént”. A cím egy az egyben clickbait volt. 😤 Izabella meg még rutintalan, fiatal. De remélem kinövi magát és pár év múlva az “ilyen Leventéket” lemossa az asztalról.
@erzsebetbencsik8145
@erzsebetbencsik8145 Жыл бұрын
Hűha!😃 Sem törtènelmi, sem politikai ismeretterjesztès nem volt beìgèrve. Az arab'-keleti vilàgban èlők miènktől eltèrő, màs szokàsainak, èletmòdjànak bemutatàsàt ìgèrte a cìm.🙂 A fiatalember pedig meglepően jòl tudta tartani magàt az előzetesen elkèszìtett tèmavàzlatàhoz, ahhoz kèpest, hogy a kishölgy playmate-nek öltözött. Okoska, de mèg èrnie kell ahhoz, hogy felmèrje, egy-egy alkalommal az ismereteit akarja inkàbb előtàrni, vagy a bàjait. A kettő együtt sok, kioltjàk egymàs hatàsàt!😄😄😄 Amùgy èrdekes volt, tetszett!
@Tita68
@Tita68 Жыл бұрын
teljesen egyetértek.. úgy érzem itt Levente nem volt toppon. sem tiszteletet,sem odafigyelést nem érzékeltem. Izabella nem lefogja, de már most lemosta Leventét. , ez most nagyon nem sikerült ,és nem az interjú alany hibája ..
@stolleditpallaine8682
@stolleditpallaine8682 Жыл бұрын
​@@Tita68Q f
@zsoltteichmann8756
@zsoltteichmann8756 Жыл бұрын
Eleve gyagyás egy nő aki az iszlám világhoz vonzódik.
@JuliannaB-x9w
@JuliannaB-x9w 2 ай бұрын
Köszönöm szépen még egyszer meg halgadtam nagyon tetszik sok sikert és szerencsés életet kívánok nagyon aranyos kedves lány vagy puszillak benneteket ❤❤
@gaborfaludy70
@gaborfaludy70 Жыл бұрын
A vendég szuper információk közölt. A hőbörgők nem veszik figyelembe, hogy a beszélgetés nem az iszlámról szólt, hanem végletes jelenségekről. Akinek nem tetszett az vagy nem tud semmit a Közel-Keletről, vagy egy önérzetében megsértett félmuszlim, vagy szimplán csak rosszindulatú. Köszönöm, hogy hallhattam! Még több ilyen értékes vendéget Levi!
@walaea3682
@walaea3682 Жыл бұрын
"A hőbörgők nem veszik figyelembe, hogy a beszélgetés nem az iszlámról szólt," Khm... Video leírás:"Milyen az iszlám nőképe?"
@richardbohm3897
@richardbohm3897 Жыл бұрын
Levente néha tök jókat tudsz kérdezni, máskor meg olyan megszólalásaid vannak, hogy fogom a fejem :D
@annaszabo144
@annaszabo144 Жыл бұрын
A téma jó nagyon, viszont komolytalan a riport. Felkészületlen mindkét oldal😢
@alexandrmelchior
@alexandrmelchior Жыл бұрын
Nagyon szívesen beszélgetnék ezzel a hölggyel. Nagyon értelmesnek és okosnak tűnik. Szeretem az információkat, és sok információval tudna szolgálni. Kevés emberrel szeretnék beszélgetni. Ő ezen kevesek közé tartozik.
@machzoli4882
@machzoli4882 Жыл бұрын
Micsoda kitüntetés!
@editerdei8625
@editerdei8625 Жыл бұрын
Kedves Levente! Távol áll tőlem,hogy bántani akarjalak mert jók a videóid,de ezt muszály megjegyeznem.Élvezhetetlen egy riportot úgy hallgatni,ami ráadásul érdekelne is,hogy a riporter állandóan közbekotyog! Ráadásul,ha nem szóltál volna folyton közbe,nem derült volna ki,hogy mennyire borzasztóan tájékozatlan vagy ebbe a témába legalábbis. Különben sem lehet egy európai észjárást egy keletivel még egy lapon se említeni. Ez pedig nem műveltség kérdése. Építő kritikaként írtam ezeket nem pedig bántásból. Nagyon ritka,hogy én valamit kommenteljek de ez kikivánkozott belőlem. Csak remélni tudom,hogy lesz valami hatása!
@jozsefnedravecz7737
@jozsefnedravecz7737 Жыл бұрын
A riporter azért kérdez, mert be akarja vonni azokat is akik tájékozatlanok.
@poloskeycsilla5989
@poloskeycsilla5989 Жыл бұрын
Jobb is, ha nem ír. A helyesírást kéne gyakorolni.
@brigittabalazova4170
@brigittabalazova4170 5 ай бұрын
Szintén úgy vélem hogy most ebben a riportban állandóan közbe vágott szegény Izabella szavába. Érdekel a téma, de élvezhetetlen volt. Remélem nem ismétlődik meg.
@vorosgyongyver2408
@vorosgyongyver2408 Жыл бұрын
Az egyik legjobb barátom iráni. Ő mesélt még nagyon érdekes dolgokat. Amin például teljesen megdöbbentem, hogy egy férfi és egy nő csak úgy sétálhat kézen fogva az utcán, ha házasok. Ha ellenőrzik a papírjaikat és kiderül, hogy nem házasok, azért is vagy pénz- vagy börtönbüntetést kapnak.
@slusszpoen2729
@slusszpoen2729 Жыл бұрын
És az iráni barátod hogyan látja saját magukat? Mármint innen nézve.
@agnessztojka3519
@agnessztojka3519 Жыл бұрын
Imádtam hallgatni ! Nagyon erdekes volt ! Nálunk Kanadában nagyon sok Iran es Torok bevándorló van .
@tiana3358
@tiana3358 Жыл бұрын
3:55 Úgy beszél erről, mintha Magyarországon nem fordulna elő ilyesmi. Itt még egyedül futónőt is öltek meg.
@adeldalma
@adeldalma Жыл бұрын
Azért elég rendesen odamondogattad a magadét a csajnak Levente. Lehet hogy ha nem ilyen simulékony csaj lett volna az interjúalanyod akkor azért kaptál volna visszaszólást rendesen. Néha megérdemelted volna.
@KanameKiran
@KanameKiran Жыл бұрын
Roppant értékes, művel hölgy! Látszott, hogy Izabell mennyit tud, például Irán történelméről. Kár, hogy Levente nem hagyta megmutatni mindezt, mert engem érdekelt volna részletesebben.
@jozsefneparagi3343
@jozsefneparagi3343 Жыл бұрын
Nem hagyja beszélni ! Nem tud egy mondatot végig mondani!.. Idegesítő ez a Levente! A hölgy nagyon tájékozott.. A riporter nincs eléggé felkészülve.
@noemikosa7284
@noemikosa7284 Жыл бұрын
Nem szoktam commentelni ,de ez nagyon izgalmas , érdekes téma számomra köszönöm❤️🙏🏽
@ibolyapaloczi1396
@ibolyapaloczi1396 Жыл бұрын
A LÉNYEG HOGY A NŐK KISFIUK ELVANNAK NYOMVA SOK OJAN HEJ LÉTEZIK,GONOSSÁGOK SOKASÁGA A VILÁGON.JO MAGYARORSZÁGON ÉLNI ENNYI ISMERET UTÁN,,FŐLEG.KÖSZÖNÖM AZ INTERJUT.
@janospivarcsi2138
@janospivarcsi2138 Жыл бұрын
Nagyon Inteligens. komoly tudással. Nagyon tetszett a téma....kicsit félelmetes, de talán pont attól izgalmas. Még sokat hallunk rólad ! Nagyon remélem. Gratulálok ! respect. 😊
@KanameKiran
@KanameKiran Жыл бұрын
Nagyon nagy példaképnek tartom Izabellt. Az elhangzott információk fedik a valóságot. Ezekről a kényes kérdésekről is muszáj beszélni néha, mégha ezt sokak nehezen emésztik is meg. Egy jobban vezetett interjúból több minden kiderülhetett volna, mert ennek a lánynak aranybánya a tudása
@mediendaf
@mediendaf Жыл бұрын
Te honnan tudod, hogy amit elmondott, az fedi a valosagot?
@tamasneszakacs2893
@tamasneszakacs2893 Жыл бұрын
Kedves Levente! Nagyon szeretem a riportja idat de ez a legutolsó amit Izabellával készítettél nagyon nem tetszett. Egyrészt nem voltál felkészülve másrészt pedig szinte flegmán beszélgettél ezzel a tehetséges fiatal
@eszterhorvath2580
@eszterhorvath2580 Жыл бұрын
Törökorszàgba készülök, vidékre🙂 Nagyon hasznos, szuper beszélgetés volt. Köszönöm! Nagyon jó riporter vagy.👍🙂
@boglarkabayraktarne
@boglarkabayraktarne Жыл бұрын
Csak ne ez alapjàn készülj :) legyèl pozitív ès ha a pároddal mész őt kérdezd meg mi hogy szokás nàluk az a biztos. Engem mindig szeretettel fogadtak💕
@ztzduzo1444
@ztzduzo1444 Жыл бұрын
Szerintem ő párért megy, mert a fehér répa nem elég "exotikus meg fancy". Meg itthon nem tud vagizni a fb-n a régi ismerőseinek, hogy nézd homokos tengerpart meg eltart egy nőverő. De a családonbelüli erőszakról nem rak fel képet a fb-re egyik se. :D mikor levágják a kislány fejét mert mással házasodott őssze, nem azzal akinek a bátjya vagy az apja eladta. Xd vagy mert nem takarja el a haját xdd
@JuliannaB-x9w
@JuliannaB-x9w 4 ай бұрын
Köszönöm szépen élvezet volt végig hallgatni
@andrasbartha99
@andrasbartha99 Жыл бұрын
Én egy kis buborékot vélek felfedezni. Megismerhettünk az ismerősei által egy közel-keleti nagyvárosi liberálisabb szemléletet. De vannak más szemléletek, amik nem ennyire nyugat szeretők...
@KommentElek612
@KommentElek612 Жыл бұрын
Ha végignézted, volt jócskán szó arról is.Lehet nem tűnt fel.
@lazarandrea1000
@lazarandrea1000 Жыл бұрын
Ha legközelebb egy ilyen nagy, összetett témában tervezel interjút készíteni Levente a legjobb lenne előtte felkészülni belőle, utána olvasni egy picit legalább. Nagyon rontotta az interjú minőségét, hogy teljesen vakon voltál iszlám témában.
@_Nika9
@_Nika9 Жыл бұрын
Levi ez nagyon jo otlet volt, hogy meghivtas az Izabellt. En is folyamatosan kovetem es nagyon jo ez a beszelgetes. Koszonom !
@dive6482
@dive6482 Жыл бұрын
Akkor szeretnék javítani, nekem is volt török barátom három és fél évig , sok közös török barátunk… Ő nekem azt mondta az iszlám az vallás az arab kultúra pedig teljesen más az nem török!
@petrakiskancc
@petrakiskancc Жыл бұрын
Török férjem van, kint is élünk.Pontosan így van, ahogy mondta!
@szideni5824
@szideni5824 Жыл бұрын
Spanyolországban is más a kultúra mint Németországban. A hit viszont hasonló. A közös a kettőben a hasonló hit gyakorlása . Így van minden muzulmán vallást gyakorló néppel is. Mindegyik Ismael leszármazottja és testvérnépek. Az alap hit mindegyiknél ugyan az, csak vannak értelmezési, kulturális különbségek .
@dive6482
@dive6482 Жыл бұрын
@Boglárka Kovács a hozzászólásokból elnézve igen.. amúgy meg nem ezt írtam !
@erika-yy9dc
@erika-yy9dc Жыл бұрын
Az Arabokról ugy látom a kisasszonynak jobb lenne igaz forrásokból tanulni mert sok sok mindent össze kavar ! Torokorszagot meg nem kevernem az arab kultúrával es vallással👍🏻
@zuzuni7156
@zuzuni7156 Жыл бұрын
Teljesen egyetértek! S a kommentekből látszik, hogy sokan félreértenek illetve általánosítanak dolgokat....:-( . Mondom mindezt, úgy hogy több éve Egyiptomban élek.
@doradiary3391
@doradiary3391 Жыл бұрын
Nehéz mondani általánosan hogy arab kultúra, mivel egy országon belül is több kultúra él párhuzamosan.( pl beduin arab, vagy modern városi arab, vagy vidéki arab stb.. ) Egymáshoz képest is teljesen mások, kb 28 arab ország van, teljesen más hagyományokkal. Nem csak nemzetiségükben különbözbek, hanem törzsek, klánok, emírségek is vannak a mai napig , amik egy egy családi vonalon alapulnak, és nagyon eltérnek egymástól. Van pl. egy arab törzs, a Lajos törzs, akik a magyaroktól származtatják magukat, területüket is a Balatonról nevezték el, őseik II Andras csapatával érkeztek a keresztes hábirúk idején. És ott vannak még a vallási különbségek , ketesztény arabok, síták, szunniták, szufik, rengeteg féle fajta vallási irányzat És akkor a gyarnatosítás, vagy Oszmán birodalom, a megszállások, vándorlások hábirúk hatásai okozta kulturális különbségek, talán még maguk az arabok sem tudják hogy hányféle arab kultúra van.
@zofiabarica9903
@zofiabarica9903 Жыл бұрын
​@@doradiary3391Az Ön smertetéseböl , úgy érzem többet tudtam meg,mint abból az összevissza sagbol ami elhangzott.(köszi) Zofia férje Pista bá.
@vandahorvath5829
@vandahorvath5829 5 ай бұрын
Milyen nagy általánositasok és fogalmi zavarok vannak itt.. elképesztő hogy ilyen sok sok sok baromságot össze lehet hordani. Kíváncsiságból néztem meg de idő pazarlás volt . Kultúrát keveri az iszlámmal . Szégyen
@krisssg7421
@krisssg7421 Жыл бұрын
A csonkításról annyit, hogy ez nem beleegyezés kérdés és nem szerelemből teszik, hanem még a kislányokon végzik el ezt a barbár beavatkozást
@kingasimon860
@kingasimon860 Жыл бұрын
Annyira okos értelmes ez a lány nagyon szeretem hallgatni❤
@leventetoth9167
@leventetoth9167 Жыл бұрын
A kép alapján azt hittem egy újabb pornos hölgy :D
@katalinsomogyi8792
@katalinsomogyi8792 Жыл бұрын
Úgy is néz ki.
@ericarodriguez8325
@ericarodriguez8325 Жыл бұрын
Érdekes, hogy a kérdéseket amit Levente fel tesz, pl. “A nőnek hol a helye?” és más közel-keleti kultúrát csatol hozzá, miközben az mellett, hogy Magyarországon szabadabbak lettek a nők, még mindig rengetek férfi gondolkozik úgy, hogy a nőnek igenis a konyhában a helye, mosni stb. Szóval én értem a különbséget a mi és más kultúrák között, de ez a téma nagyon erős Magyarországon is. Még akkor is ha sok ember nem látja be.
@anettesade3792
@anettesade3792 Жыл бұрын
Pontosan! Magyarorszàgon is jellemző, arròl ne is beszèljünk mennyi embernek Van manapsàg szeretője is .Legyen az nő vagy fèrfi .
@Amy-ov7ff
@Amy-ov7ff Жыл бұрын
Édes ez a kislány ahogyan a sok butaságot meséli. De mivel szép, elnézzük neki 😊
@imreyt1301
@imreyt1301 Жыл бұрын
pov: nő vagy és kritizálod a felkészűltséget, tetszett a podcast, Izabell egy csoda💯
@eva1842
@eva1842 Жыл бұрын
Nagyon lelkes Nagyon fiatal Ellentmondasokkal es tudatlansaggal is megfuszerezve ebben a beszedeben Levent nem volt toppon most
@hen1tta
@hen1tta Жыл бұрын
Elképesztő! Így félrevezetni az embereket, kicsit mind a ketten olvassatok már jobban utána a vallásnak. Levente, tőled többet vártam. Ahelyett, hogy ezt a szenzációhajhász tiktokost hívtad meg, ha tényleg a vallás érdekelt volna, akkor egy imámot hívsz meg a műsorba. Ja, hogy az annyira nem érdekes, abból nem lehet bulvársztorit csinálni? Szégyelljétek magatokat mind a ketten, akik arcotokat adtátok ehhez a tákolmányhoz.
@benceb.737
@benceb.737 Жыл бұрын
Teljesen egyetértek veled. Megmondom őszintén már a kiscsaj megjelenéséből (extravagáns öltözet, 2 kg smink, stb..) sem az ütött át ,hogy itt most szakértővel történt volna a beszélgetés....
@sunny1693
@sunny1693 Жыл бұрын
​@@Schmeta Maradjon is így. Évekkel ezelőtt azt hiszem a legnagyobb elismerést egy mohamedán fiatalembertől kaptam egy beszélgetés alkalmával. A beszélgetés kezdetén szokás szerint kétségbe vonta, hogy ismerem pl. a (vallásos) 'moha' férfiak nőkhöz való viszonyát, bánásmódját, annak mikéntjét stb. és persze győzködött az igazáról. A lényeg, hogy a végén dühödten csak annyit mondott, hogy "te nem lennél jó egy mohamedán férfinak, mert te túl okos vagy és sokkal többet tudsz rólunk, mint az átlag nők". 😌 (Én magyar férjjel, gyerekkel).
@sunny1693
@sunny1693 Жыл бұрын
@@Schmeta Mivel évekig éltem köztük, nekem sem egy muszlima, sem egy mohamedán férfi magyar párja, felesége nem tud újat mondani a témában és sem megsérteni, sem meggyőzni nem tud az ellenkezőjéről annak, amit tapasztaltam, láttam. Amúgy a fiatalember huszonéves egyetemista volt, én férjezett asszony és azt is tudta, hogy dolgoztam arab országban, van fogalmam a vallásukról, életvitelükről stb. Semmi oka nem volt, hogy "csak udvarias" legyen velem, sőt! A moha férfiaknak a maximálisan irányítható, nekik mindig mindenben alárendelődő,akaratgyenge, a saját egyéniségét is levetkőzni képes,(sokszor a hitét is) cseléd típusú, irányítható, azt igénylő alázatos nők kellenek. Csak szólok, hogy azok a nők, akik nem ilyenek, azok pont nem nárcisztikusak! Ha maradéktalanul képes vagy betartani a férfi által előírt szabályokat,(fokozatosan egyre többet és egyre keményebbeket) akkor ő férfinak érzi magát és akkor te örülhetsz. Mert akkor megajándékoz, hízeleg, , ha nem dolgozol, akkor eltart stb. és te a mennyben hiszed magad.
@sunny1693
@sunny1693 Жыл бұрын
@@Schmeta Nem becsméreltelek! 😄 De ezek szerint valahol mégis találva érzed magad a témában. A vita parttalan, neked további jó szórakozást egyedül!
@Schmeta
@Schmeta Жыл бұрын
@@sunny1693 de megtette…ha a sorok között is de nem baj ez tipikus reakció már megszoktam. Nyilván ha már egy személyes találkozóról van szó az emberek meghökölnek. Nem vártam mást.minden jó kívánok önnek
@kicsifalat1
@kicsifalat1 Жыл бұрын
Ennyit mondjuk én is éltem külföldön, de mégse venném a bátorságot, hogy véleményt mondjak az ottani életről.. lehet, hogy talán ha egy török nőt kérdezünk a török életről több hitelességet hallanánk..
@izabellurl9229
@izabellurl9229 Жыл бұрын
Egy turkológus hallgató/turkológus sok esetben komolyabb szinten tanul a kultúráról, nyelvről, történelemről, mint egy átlagos török ember.
@_Mr_Blackmagic
@_Mr_Blackmagic Жыл бұрын
@@izabellurl9229 Pozsonyban évente megrendezik a nagy múltra visszatekintő szlovák (!) koronázási napokat és a történelem könyvekben is ezt tanítják. A külföldi túristák meg ezt nézik tágra nyílt szemekkel. Pár éve volt is belőle nagy botrány, amikor egy született szlovák muzeológus lány kiborította a bilit és leleplezte, hogy az egész szlovák történelemből egy szó sem igaz. És ez csak egy példa. Az oktatás nagy része és azon belül a történelem a legnagyobb hazugság.
@evelingabriellahargitai
@evelingabriellahargitai Жыл бұрын
@@izabellurl9229 Akkor ennek nem ártana jelét adni az interjúban. Például tudományos cikkeket alapul venni, szociológiai elemzések alapján disztingválni. Eleve nem értelmezhető a török és az "arab" kultúra ilyetén összemosása.
@izabellurl9229
@izabellurl9229 Жыл бұрын
@@evelingabriellahargitai Nyilvánvalóan olyan jelenségekről beszélgettünk, amelyek tudományos publikációkkal, kutatásokkal vannak alátámasztva, illetve egyetemi anyagok. Egy pszichológus sem nevezi meg a könyvet, amiből tanult, és ettől nem lesz kevésbé hiteltelen…
@hen1tta
@hen1tta Жыл бұрын
@@izabellurl9229 megneveznéd kérlek azokat a forrásokat amiket interjúd alatt használtál? Illetve szó szerint idéztél? Nagyon kíváncsi lennék ezekre, mint kulturantropológus kutató.
@erzsebetpaszto
@erzsebetpaszto Жыл бұрын
Legjobb beszélgetés volt!
@beckslovee
@beckslovee Жыл бұрын
Nagyon tetszik ez a video, jo volt hallgatni. Nekem kurd a ferjem en is tudnak roluk a vallasrol a kulturarol meselni, sot mar 3x voltam Kurdisztanba es imadtam! 😊
@slusszpoen2729
@slusszpoen2729 Жыл бұрын
Meg tudod fogalmazni röviden - mármint olyan formában, ami ezen a platformon fogyasztható, és érthető - hogy mi az, amit imádtál a kultúrájukban és az életformájukban? Megtennéd?
@Mesztucka
@Mesztucka Жыл бұрын
Álnaív lesz a kérdésem, de nem értem miért kellett, többször is rákérdezni a női körülmetélésre mikor Izabell elsőre is elmondta, hogy nem jellemző a iszlám országokban?
@szalkaijuditjenny8924
@szalkaijuditjenny8924 Жыл бұрын
Borzalmas volt!!😎
@juditdomokos7171
@juditdomokos7171 9 ай бұрын
Nagyon erdekes lett volna, de nem birtam vegignezni, annyira idegesito volt a Levente allando kozbeszolasa!! En a lany helyeben talan meg ott is hagytam volna!! Szornyu volt!!!
@rozaliafuge2624
@rozaliafuge2624 Жыл бұрын
Kétszer fél évet töltött Törökországban. Ez nem olyan sok!
@evaszucs5514
@evaszucs5514 Жыл бұрын
Most olvasom a könyvet amit ő írt! Szerintem ügyes,okos lány .
@tamasaradi1331
@tamasaradi1331 Жыл бұрын
Koszonom Iza! Sok erdekes dolgot megtudtam altalad a kozel-keleti emberek gondolkodasarol, eletmodjarol.
@Veronica.sAngels
@Veronica.sAngels 6 ай бұрын
Mèggg még!! Nagyon érdekes volt!
@banszkiildi
@banszkiildi Жыл бұрын
Nagyon érdekelt volna ez a téma, de rém gyenge beszélgetés volt. Felszínes, semmi komoly dolgot nem tudott meg aki hallgatta. Az meg kimondottan kicsapta a biztosítékot, higy folyton a szexre tértél vissza, Levente. Le is állítottam a beszélgetést. 😪
@evasipos8358
@evasipos8358 Жыл бұрын
Kérlek, ne beszélj más nevében ! Láthatod, mennyiünknek örömet okozott az interjú.
@viviennagy2230
@viviennagy2230 Жыл бұрын
De jó, hogy itt mindenki Törökország és közel kelet szakértő. Ha érdekel meghallgatod, amit szeretnél magaddal viszel, ami nem tetszik itt hagyod, max utána nézel.
@sunny1693
@sunny1693 Жыл бұрын
Magyarországon sem volt ritka,főleg vidéken, hogy a család nyomására, kényszerből kellett fiataloknak házasságot kötniük. Egyik fő oka volt, amikor egy lány házasságon kívül szexelt és különösen, ha "úgy is maradt", akkor a (tettest) a fiút arra kényszerítették, hogy vegye feleségül a lányt akkor is, ha csak egy-két alkalom volt,de egyébként nem akarta a lányt elvenni. Azzal érveltek, ha "arra jó volt, akkor legyen jó arra is, hogy feleségül veszed", meg "a tisztesség is úgy kívánja". Szóval a kényszerházasságnak semmi köze az iszlám valláshoz
@erikagazdag6180
@erikagazdag6180 Жыл бұрын
Minden kulturában jelen volt a kényszerházasság.Nemcsak azért, mert megesik valaki, de mint a "Körhinta"című filmben gazdasági okokból házasították ki a lányokat.
@sunny1693
@sunny1693 Жыл бұрын
@@erikagazdag6180 Igen, ez volt a másik és legfőbb oka a kényszerházasságoknak,de ez vidéken és a városban élőkre is jellemző volt. Pl. idős, gazdag férfihez adtak fiatal, vagyontalan lányt.
@szideni5824
@szideni5824 Жыл бұрын
Igen. Régebben a házasság nem a szerelem kérdése volt. Nem mindig volt kényszer házasság, hanem megfontolt józan eszből döntöttek emberek a házasság mellett. Aztán vagy jött a szerelem vagy nem. Nem is volt téma ez különösebben. Manapság 10x szerelmes az ember mire hozzá megy valaki jóravalóhoz 😜
@erikagazdag6180
@erikagazdag6180 Жыл бұрын
@@szideni5824 A megfontolás csak a főnemeseknél müködhetett némely esetben.Az alsó státuszú emberek kiházasították minnél hamarabb a lányokat,.hiszen azelőtt más volt a közgondolkodás a gyerekkorról, és a gyerekek és nők jogairól.A lányokat ált.16 évesen férjhez adta az apjuk, s csak nagyon ritkán történt, hogy fiatalkorú lett volna a fiú is, mert olyan embert kerestek, aki már komoly egzisztenciával rendelkezett, vagyis legalább 10, 20 évvel idősebb volt a lánynál.Ha egy lány nem volt szép, s nem kelt el elég hamar(20 év fölött már vénlányozta a falu)akkor esetleg megtörtént, hogy házasságszerző asszonyhoz fordultak és az középkorú embereket is összehozott, ahol valóban saját megfontolásból ment hozzá egy vénlánynak számító nő egy férfihoz, s vagy jött a szerelem, vagy nem csak eléldegéltek egy langyos szeretetben egymás mellett.
@R1t2u3a4l
@R1t2u3a4l Жыл бұрын
Az elrendezett házasságok a II. VH előtt Magyarországon sem voltak ritkák. Különösen, ha a vagyont kellett egyben tartani...
@tamasnekerekes751
@tamasnekerekes751 Жыл бұрын
A beszélgetés alapján nagyon felületesnek tűnik a "kishölgy",no és a kérdező is lehetett volna kissé felkészültebb.
@dive6482
@dive6482 Жыл бұрын
Igen amúgy én is ismerem tik tokról és a rövid videói nagyon informatívak, viszont amikor egy témáról hosszan kell beszélni akkor elég felületes információkat ad át, valóban példaértékű amit képvisel és a tudása is az, viszont van még mit tanulnia a hölgynek ! Azért az iszlám a török az arab kultúra ennél is sokkal bonyolultabb és összetettebb téma!
@donsforza
@donsforza Жыл бұрын
Bocs, de nem felületes ! ...nőként mondja el...nem ulema vagy mufti, vagy etnográfusként!
@hen1tta
@hen1tta Жыл бұрын
@@donsforza pont ez a baj, ezáltal félreinformál másokat, mert nincs meg a kellő tudás mögötte
@csillasuta5511
@csillasuta5511 Жыл бұрын
Egyáltalán egy közel keleti ember tud őszinte, egyenes és igaz lenni? Mert itt annyi hazugságot, álságosságot és hamisságot soroltál fel, hogy ezek után az egy komoly kérdés!
@Schmeta
@Schmeta Жыл бұрын
Nem kell mindent elhinni…főleg ha az interjú tartalmában leginkább hamis állitások szerepelnek
@_Mr_Blackmagic
@_Mr_Blackmagic Жыл бұрын
Nehéz fél óra volt, amíg ki nem kapcsoltam... Egy újabb jelölt, aki bármiből megakar élni, csak munkából nem. 2x fél évet volt kint és párkapcsolatokról, anyósokról, férfiakról, politikáról, meg mindenrő IS komoly véleménye van. Segítek, azokat amiket párkapcsolatnak nevezel, azok csak sima kettyintések voltak. Kiollózgatott minden hülyeséget innen-onnan, aztán nagy tudósa lett az iszlám vallásnak. A Kiskegyed-be jó cikkeket tudott volna anno írni. Ez maxi gáz volt gyerekek..
@gergelyb1409
@gergelyb1409 Жыл бұрын
Nézd meg a kommenteket, szerintem zárjuk be az internetet. Én csak ide tévedtem, mert fel dobta de 2 perc elég volt ebből a női bájgúnárságból 😅 Biztos csak irigyek vagyunk, ahogy manapság divat mindenkire rásütni aki szóvá teszi a trash-t....
@---qb1ob
@---qb1ob Жыл бұрын
@Boglárka Kovács egy valódi muszlim nőnek százszor meg kellene gondolnia, miket is mond...
@melindafarkas1512
@melindafarkas1512 Жыл бұрын
​@@---qb1ob Drágám én Muslim Nő vagyok és ebből amit elmondott ez a lány semmi sem igaz😂nevetséges az egész 😂tuti vmi hülye filmet nézett interjú elòtt!18 éve Libyában élek arab férjem van és az van amit mondok csodás családja van 11 en testvérek és mind orvos .....jah és ez már második házaságom és van az előzőből egy lányom!Ezzel mindent elmondtam!
@judith8151
@judith8151 Жыл бұрын
Muszlim nőként Magyarországon, azt mondom nem teljesen így kell elképzelni se a vallást, se az életet… 😌😉
@kassaikatalin9146
@kassaikatalin9146 Жыл бұрын
Arab soha nem leszel, ez fix.. de muszlim bárki lehet. Mert a iszlám egy vallás amit tanulsz éveken keresztül.🤷🏼‍♀️🤦🏼‍♀️
@kassaikatalin9146
@kassaikatalin9146 Жыл бұрын
@@attilagasparattila3958 sajnálatos hogy Te minden Magyar Nőt butának tartasz, főleg ha nem is ismered de tuti Te is okos vagy💀😉
@kassaikatalin9146
@kassaikatalin9146 Жыл бұрын
@@attilagasparattila3958 szerintem meg tanulj meg értelmezni akkor 🤷🏼‍♀️😀 de varj segítek: - ezt írtad.. “ jön minden okos magyar nő irogatni Szóval * idegeneket, ismeretlenül elítélsz mert nem is ismered vagy mert bármi köze is van az iszlámhoz, és kijavítaná a művésznőt, az már rossz ember* 💀😀 de ügye Te okos vagy, mindenki más buta. Ha ezt sem érted, nem az én problémám Szép napot.🙋🏼‍♀️
@hopeforeveryone515
@hopeforeveryone515 Жыл бұрын
Aki muszlim akar egy szabad országban, az megunta az életét és magának keresi a bajt. Egy exmuszlim.
@lacroixdelilah4206
@lacroixdelilah4206 Жыл бұрын
@@kassaikatalin9146 Azért remélem nem bánod hogy előbb hiszünk valakinek, aki egyetemen tanulta mindezt, mint egy hiteltelen magyar muszlimának. Nevetséges. Sem az iszlámhívők sem a magyarok nem fogadnak be titeket. Végezz el egy két iskolát a témában és máris szót kaphatsz. Nem véletlenül nem te lettél meghívva.
@boglarkapetroczi958
@boglarkapetroczi958 Жыл бұрын
Valós, "kézzel fogható", személyes tapasztalat nélkül ítélkezni és könyvet írni egy olyan témáról, amit közelről nem ismer elég meredek. Szép próbálkozás, de annyira hihetőek a történetei, mint az Origo-s cikkek a baloldalról.
@biankaerdelyi967
@biankaerdelyi967 Жыл бұрын
Pontosan ez jutott eszembe nekem is!
@kameraweb7390
@kameraweb7390 Жыл бұрын
Szegeny asztse tudja mit mondjon! Tapasztalat 0
@kameraweb7390
@kameraweb7390 Жыл бұрын
😅😅😅
@danielcsillag5686
@danielcsillag5686 Жыл бұрын
​@@kameraweb7390 "asztse"😂😂😂
@montezuma472
@montezuma472 Жыл бұрын
@@danielcsillag5686 Ja.... azon én is felröhögtem, mivel külön kellett volna írni: "aszt se". :D
@muszlimmesek8886
@muszlimmesek8886 Жыл бұрын
Én biztosan muszlim nőt kerestem volna meg ezekkel a kérdésekkel, mondjuk pl. én itt vagyok: :D 15 éve áttért magyar muszlim nő vagyok, 4 évet éltem Kairóban, 11 évet egy arab férfi mellett, új férjem is arab, egy jó ideje blogolok közel-keleti kulturáról, megéléseimről az iszlámban: magyarlánykairóban a régi blogom, muszlim mesék a mostani. Kicsit autentikusabb. :)
@babitorok5447
@babitorok5447 Жыл бұрын
Bizonyára te az igazságot modanád az iszlámról, muszlimokról ami nem annyira érdekes és nem fér bele az iszlámellenes propagandába.
@Malbett
@Malbett Жыл бұрын
Szívesebben néztem volna veled interjút! Követem az oldalad régóta és nagyon érdekes. Neked valóban van tapasztalatod a témában. Nem értem ezt a Leventét miért ezt a kislányt kellett kérdezgetni, akinek csak a gyerekes hobbija az iszlám, amit ráadásul nagyon rossz fénybe mutat be. Remélem meghív téged és valódi tapasztalatokat hallhatunk!
@PatrikSolyom-hu9fn
@PatrikSolyom-hu9fn Жыл бұрын
Nem vagy normális...
@gyulabueki9412
@gyulabueki9412 6 ай бұрын
Mifelénk azokat a férfiakat akik egyik vietnami /kínai nő utan a másikat , aztán a harmadikat választja partnernek-feleségnek - (gelbe Fiber) sárga láz-ba estettnek nevezik. Téged mi csípett meg?
@katalinbudavari8999
@katalinbudavari8999 Жыл бұрын
Levente! Felkészületlen, tájékozatlan vagy a témában! Nagyon zavaró így! Friderikusz tudna ezt színvonalasan megcsinálni!
@mariamoricz4838
@mariamoricz4838 7 ай бұрын
Viccelsz ?! A Friderikusz is egy öntelt, üres, érzéketlen gőgös figura , mint ez itt , ugyan úgy tehetségtelen görcs, mint ez itt , trash , mind a kettő, ripacsok , hallatlanul ellenszenves pökhendik.
@justStevee83
@justStevee83 Жыл бұрын
Na ilyen az amikor az "interjú" készítő nulla felkészüléssel megy neki egy általa egyáltalán nem ismert témának és olyat hív meg "szakértőnek" aki keveri a szezont a fazonnal.... Ennyi össze visszaságot, keverést én még nem hallottam pedig nem vagyok a téma szakértője.... Mindez megspékelve egy clickbait címmel aminek 0.00000001% köze van az egészhez... Szoktál jó interjúkat csinálni, na ez nem az....
@KrisztinaFToth
@KrisztinaFToth Жыл бұрын
A lány nagyon értelmesen, összeszedetten (kvázi nyomdakészen) fogalmazott, szimpatikus volt, hogy képes és tud az érdeklődése után menni, sőt, egyetemen tanulni!
@zsolti27bp
@zsolti27bp Жыл бұрын
Érdekes beszélgetés volt. Tisztult bennem a kép a közel-keleti kultúrával kapcsolatban. Jó volt hallgatni ezt a aranyos, csinos nőt.
@birolevente5732
@birolevente5732 Жыл бұрын
Ez minden volt, csak nem "tisztító". Hülyeségeket halandzsázik több mint egy órán keresztül.
@zsolti27bp
@zsolti27bp Жыл бұрын
@@birolevente5732 Ízlések és pofonok..
@birolevente5732
@birolevente5732 Жыл бұрын
@@zsolti27bp Nem ízlésekről van szó. Sokat jártam Törökországban, s az iszlám kultúrát is ismerem -- ez a nő rengeteg marhaságot beszél.
@mediendaf
@mediendaf Жыл бұрын
Hat, ha ez az interju tisztitotta le a közel-keleti kulturarol a kepet, akkor az nagyon nagy baj. A csaj össze-vissza beszelt. Mint egy TikTok-sztar...Nem tudom, milyen minösitesü a diplomaja, de komoly nem lehet.
@megg7558
@megg7558 Жыл бұрын
Kb a feléig érdekes vólt, sok ismétlés van benne.
@zsanetttoth6499
@zsanetttoth6499 Жыл бұрын
Érdekes beszélgetés volt!Viszon az hogy Törökország és Irán közt folyton ugrál a beszélgetés,nem túl jó.
@earnkiler
@earnkiler Жыл бұрын
Én megvédem Leventét mert ő olyan kérdéseket tett fel szándékosan ami egy átlagembert érdekelhet és megkérdezhet, nem 2 történész eszmecseréjét halhattuk mélybehatóan biztosan olyan videók is vannak jóval kevesebb megtekintéssel.
@ildikoszoverfi9980
@ildikoszoverfi9980 Жыл бұрын
A kérdésekkel nincs baj hanem azzal van baj hogy nem hagyja szóhoz jutni a riport alanyt
@zoltanszemok
@zoltanszemok Жыл бұрын
Kedves Levente! Akármennyire is furcsa a pottyantós wc az ember természetes szükségletvézéséhez legtesthezállóbb eszköze. Ha szorulásod van könnyebben oldod fel, mint az angol wc-n kuporogva. Nem véletlenül találták ki a kakiló sámlit a kényelmesebb ülő wc-khez.
@petramate3874
@petramate3874 Жыл бұрын
Óriási forma vagy🤣🤣🤣
@attilaberes5618
@attilaberes5618 Жыл бұрын
Nem tudom sajnálni azt a nőt,csajt aki így jár, mit várnak amúgy egy más világból érkezőktől?
@Chillyleben2023
@Chillyleben2023 Жыл бұрын
Ennek a témának nagyon örültem, de a riporternek sokkal felkészültebbnek kellene lennie. Pl. a női körülmetélés nem felnőtt korban történik, hanem 5 és 10 év között. Kéretik elolvasni Waris Dirie szomáliai származású modell A sivatag virága című könyvét ebben a témában.
@csirmaz_reka
@csirmaz_reka Жыл бұрын
Kérünk 2. részt!
@hankoczimici7473
@hankoczimici7473 Жыл бұрын
Uuu el se hiszem ennél jobb napom nem is lehetne! Annyira vártam hogy legyen vele interjú
@farkas.judit_0402
@farkas.judit_0402 Жыл бұрын
Nagyon reméltem hogy Izabell megfordul majd nálad Levente. Nagyon szeretem a munkásságát, köszönöm🙏🏻😊
@izabellurl9229
@izabellurl9229 Жыл бұрын
De aranyos vagy!🥹❤️
IL'HAN - Qalqam | Official Music Video
03:17
Ilhan Ihsanov
Рет қаралды 700 М.
She made herself an ear of corn from his marmalade candies🌽🌽🌽
00:38
Valja & Maxim Family
Рет қаралды 18 МЛН
To Brawl AND BEYOND!
00:51
Brawl Stars
Рет қаралды 17 МЛН
A Rabok Életének Sötét Titkai
53:31
Tízes Lista
Рет қаралды 239 М.
A dunaszerdahelyi maffia története
20:46
Touati Karen
Рет қаралды 295 М.
IL'HAN - Qalqam | Official Music Video
03:17
Ilhan Ihsanov
Рет қаралды 700 М.