Szuper volt srácok! A fúráshoz adnék én is tanácsot: Minél keményebb az anyag, annál kisebb fúróval és kisebb fordulattal fúrunk és haladunk lépcsőzetesen. Csúszózsalus (vagy mi) vasbeton épületben lakom, a lyukakat úgy tudom kifúrni a falban, hogy a szomszédok észre sem veszik. (persze, ha nem vas vagy áthidaló rész).
5 жыл бұрын
@UCes6hnHIb04iVCf2UZ4yHpQ Én 4-es fúróval szoktam kezdeni (de van 3-as is), szinte a legkisebb fordulaton. Először csak fúrok, amíg el nem akad a keménységben. Ekkor váltok kalapácsra és csak odatartom a gépet, nem tolom, csak ellentartok. A jó fúró tényleg elengedhetetlen. Én az Obiban vettem alternatívát és már az is jobb, kevésbé rezegtet mint a gyárilag mellékelt. Szóval ha már beért a kicsi fúró, akkor váltok kettővel nagyobbra, de a fordulaton nem változtatok. Itt már lehet, hogy keményebben ellen kell tartani a gépnek. Ha 10-ig megyek, akkor a 8-as utána 10-es már szinte játszi könnyedséggel ássa be magát. Ha már nem túl kemény, akkor néha be is húzza magát a fúró. Sosem engedem dolgozni a fúrót pár másodpercnél tovább, rendszeresen kihúzom, hogy kihordja a port és csökkenjen a nyomás/hőmérséklete. Olvastam, hogy ha nagyon erőltetik, akkor olyan hő is keletkezhet a fúró hegyén, ami már károsítja, deformálhatja is. A vasakat eddig sikerült elkerülnöm, van egy detektorom, amivel először vizsgálok. A fúrók végeit minden cserekor bezsírozom, hogy hosszabb legyen mindennek az élete. Így pár 10 lyuk után sem látszik a végükön semmi, max a zsír és faltörmelék keveréke, de igyekszem mindent tisztítani. És az egész manővert egy kicsi Lidl-ös fúrókalapács biztosítja. Eddig gond nélkül. De téglát nem fúrok vele, kibontja a falat...
5 жыл бұрын
@@kessapa nem értelek. Mi az a kőzet fúró? És melyik részletre írod, hogy nem szabad?
@gregor82114 жыл бұрын
Még annyit hozzátennék, hogy fal fúrásakor a kihúzom-betolom játék nem jó egy Lidl-es fúrókalapáccsal, mert azokban nincsen kuplung. Tehát, ha üresjáratban ütvefúrsz vele (úgy, hogy nem ér a fúrószár a falhoz), akkor szépen szétveri a saját tokmányát. Mert akkor a kalapács ütőenergiáját nem nyeli el semmi. Egy Makita, Metabo, Hitachi, stb. minőségi fúrókalapács már nem csinál ilyet. De azokat zsírozni sem szükséges. Fúrni szerintem nem így kell, ahogy leírtad. Ráhelyezed a falra a fúrószárat, és rögtön ütvefúrva fúrsz. Nem kell neki előfúrni. Az én gépem kis fordulaton nem viszi a betont, csak karcolja a tetejét. Akkor kap bele, amikor tökig behúzom a gázkart, de akkor 6-7 másodperc alatt végez egy 10 cm mély furattal.
@danielp43553 жыл бұрын
@@gregor8211 szerintem erdemes elofurni, mert ha tul nagy a furofej, akkor szetrepeszti a vakolatot. Ugyanigy fanal is erdemes belekapatni egy elofurassal a csavart, igy csak ott roncsol, ahol kell, hogy roncsoljon.
@janajana85 Жыл бұрын
Fantasztikus, nagy-nagy köszönet! ❤
@robertbaranyi-szabad93595 жыл бұрын
Ez is jó kis videó lett. 😊A következő rész címe lehetne a : hogyan és mivel fúrjunk csempét? Az is érdekes és kényes téma. Sokmindent kell a fürdőszobában vagy a konyhában felszerelni amit fúrás nélkül lehetetlen megoldani. Pláne úgy, hogy ne pattanjon el a csempe és a furat is oda kerüljön ahova terveztük.
@hunsystem29035 жыл бұрын
Róbert Baranyi-Szabad már volt róla videójuk
@robertbaranyi-szabad93595 жыл бұрын
@@hunsystem2903 Köszi az infót.Megkeresem.Ezek szerint elkerülte a figyelmem.
@hunsystem29035 жыл бұрын
Róbert Baranyi-Szabad szívesen
@gsandor735 жыл бұрын
Amikor vasat ér a háromélű fúrószár akkor ha az ütés le van kapcsolva sokkal könnyeben halad tovább a fúrófej. Sőt abrazív anyagoknál ütés nélkül jól használható főleg ha vékony a fal és nem akarjuk hogy amikor átér akkor nagyot szakítson.
@ricsip3 жыл бұрын
Abraziv anyag: ez mit jelent?
@gsandor733 жыл бұрын
@@ricsip Abrazív anyagnak nevezzük a puha téglát, aszfaltot, friss betont. Lényege, hogy erősen koptató hatása van.
@tamasgurdon21303 жыл бұрын
Lenne egy gyors kérdésem: SDS-PLUS-al mi a max furatátmérő? Nekem egy 20-as furat kellene 40 cm hosszan, viszont amikor utána néztem, egy oldalon azt említették, hogy 13-as felet már SDS-MAX-osat kell használni. Viszont egy csomó 20-as és afeletti fúrószár van SDS-PLUS-ból. Ez kicsit összezavart. Köszönöm előre is!
@gregor82115 жыл бұрын
Köszönöm, tetszik a videó, sokat segített. Ment a like. Nem panelban lakom, hanem téglablokk házban. Volt, hogy fúrtam falat Bosch GSB 1300 ütvefúróval, két élű kínai fúrószárral, és még úgy is vitte, hogy nem kellett bekapcsolnom az ütő funkciót. Most venni szeretnék egy Metabo KHE 2644 típusú fúró és vésőkalapácsot. Már vettem hozzá a szakboltban az itt bemutatottal megegyező négy élű SDS plus fúrószárat. Amikor egymás mellé tettem a 8-as gyorsbefogású (körmöstárcsás ütvefúróhoz való), és SDS plus (pneumatikus géphez való) szárat, észrevettem, hogy ez utóbbi valamennyivel vastagabb, bár a szár átmérője mindkét esetben 8-as volt. Ez miért lehetséges? Illetve azt szeretném kérdezni, hogy a Metabo KHE 2644-el (2.3 J ütőerejű) belehelyezve a négyélű SDS plus fúrószárat alkalomadtán szabad-e betont fúrni, ha úgy adódik? Tehát egy viszonylag kis teljesítményű fúró és vésőkalapáccsal is neki lehet állni egy betonfalnak? Nem tudom, hogy számít-e az ütőerő, mert vannak 3.2 J ütőerejű gépek is. Illetve igaz az, ha téglát fúrok ilyen géppel, akkor a furat nagyobb lesz, tehát a 6-os szárral ütve fúrt furat 8-as méretű tiplivel lesz használható? Valaki azt írta, hogy a fúrókalapácsok szétverik a téglát. Igaz ez?
@attilaborkovan20644 жыл бұрын
Tégla fúrásához nem feltétlen kell a vésőkalapács, Egy jó minőségű ütvefúró fokozattal ellátott akkus fúró csavarbehajtó is simán elviszi...Nekem van egy Stanley 18V és egy Black&Decker 18V ütvefúró csavar behajtóm is ,mindkettő kérdés nélkül viszi a téglát mint kés a vajat..
@gregor82114 жыл бұрын
Köszönöm a válaszát, Attila! Tavaly megvettem a fúrókalapácsot. Azért is akartam venni egyet, mert idén el szeretnék költözni egy panellakásba, és ott bizony el fog kelleni. A tapasztalatom az az itt bemutatott fúrószárakkal, hogy nekem a 4 élű jobban tetszik használat közben, mint a 3 élű, mert (szerintem) stabilabb a járása, nem ugrál annyira. Főleg, amikor beton járdalapot fúrtam vele. Az építkezésen a munkások is szinte mindig 4 élűt használnak, a rezonancia szempontjából kiegyensúlyozottabb, nem ráz annyira. De ez csak az én véleményem.
@attilaborkovan20644 жыл бұрын
@@gregor8211 -Igen, ha panel lakásról van szó,akkor szerintem is alap a fúrókalapács,főleg ha még haladni is akar az ember nem csak ijesztegetni akarja a betont.:-) -Én is panel lakásban lakom és sima ütvefúróval neki sem állok fúrni. -Nekem az a tapasztalatom vagy észrevételem, hogy lakáson belül is eltérő a beton keménység. -A válasz falakat simán viszi egy egyszerűbb 500 Wattos ütvefúró is,de a homlok falat ahol az ablakok vannak, azt sokkal nehezebben viszi.
@hegyimutymuty2 жыл бұрын
Köszi szépen, hasznos volt!
@Dupree.5 жыл бұрын
Jó a videó de ezt folytatva megnéznék egyet videót a különböző anyag tipusokba való tiplikről is.
@attilahalmos12612 жыл бұрын
Köszönöm én is, tényleg hasznos, de egy kérdésem lenne, csempe fúrás?
@cokematerialcokematerial58125 жыл бұрын
Sziasztok. 7 cm "vastag" panelbe mivel fúrjak fel tv konzolt, hogy a túloldalt ne essen le egy nagy tenyérnyi beton, ne repedjen be a fal? Mi a trükk?
@cokematerialcokematerial58125 жыл бұрын
@@kessapa Köszi.
@sandorfalvi4 жыл бұрын
Ismerős probléma, nekem sikerült 3x átlőnöm a falat :D A megoldás az lett ,hogy az első kb. 2cm-en ütvefúró üzemmódban haladtam, utána pedig kikapcsoltam az ütvefúró üzemmódot. Ehhez persze normális fúrókalapács kell, és jó fúrószár. Nekem Bosch PBH 3000-2 fúrókalapácsom van, és Irwin 4 élű fúrószáram van.
@csabaambrus17082 жыл бұрын
Meg kell jelölni a fúrószarat abban a magasságban, ameddig szeretnél fúrni és a felvastagság felének elérese után már nagyon óvatosan kell fúrni. Addig is, de utána lassabb fordulat és ezáltal kisebb ütesek is lesznek. Nem fogja átszakítani. A mosdómat 10-es csavarokkal fogattam fel úgy, hogy a wc-ben nem esett le a csempe. Az utolsó pár mm-en álltam meg a furással. Parkside 15 jule-os gépem van. Új 4 élü Bosh szárat használtam. Fontos, hogy jo éle legyen még a szárnak, mert akkor kis útesekkel is viszi a betont.
@ricsip2 жыл бұрын
tilos ütvefúró módban fúrni, csak sima fúrás módban. Cserébe fájdalmasan nehezebb lesz a fúrás, és hosszadalmasabb
@AnnaSzádvári4 ай бұрын
Sziasztok! A kivitelező beépítette a redőnytokot, de nem alakított ki hozzá egy lyukat, amin keresztül az áramot bele lehetne vezetni a redőnytokba. Kb. 1-1,5 m-en kellene a homlokzatot átfúrni a tető irányába. Mivel érdemes ezt kivitelezni?
@GreenCottageDIY4 ай бұрын
Próbáld meg esetleg a szigetelésen keresztül a tető felé fúrni. A hungarocellt viszi a sima fúró is.
@ferencferenc26894 жыл бұрын
Szuper!!Köszi hasznos volt.
@Zolka825 жыл бұрын
Én panelban lakom és a makita nemesis +vésőkalapács kombó még sose hagyott cserben és a legjobb hogy nem tart hosszú percekig a fúrás ,nem jön a szomszéd a hossszantartó zaj miatt .
@Butcher19H3 жыл бұрын
Nagyon jó összefoglaló, köszönöm. Téglafal hatékony, de kíméletes fúrásához szeretnék tanácsot kérni, fúrókalapács használatával - már ha ilyenkor az a funkció a legjobb. Úgy hallottam, hogy a fúrókalapács erősen tudja rombolnia téglát, főleg az üreges téglát, így alapvetően nem biztos, hogy a legjobb. Viszont a korábbi ütvefúróm elég gyengén vitte ezt a régi, hagyományos tömör téglát, ezért vettem fúrókalapácsot. A fő kérdésem, hogy a tömör téglához melyik a leghatékonyabb megoldás, ami nem rombolja szét a téglát? A videó alapján a négyélú fúrószárat gondoltam a fúrókalapácsba tenni, mivel azt mondták kíméletesnek és vibrációmentesnek.
@GreenCottageDIY3 жыл бұрын
Tömör téglát szépen viszi a csempe vagy üveg fúrására gyártott fúró még ütvefúrás sem kell hozzá.
@Butcher19H3 жыл бұрын
@@GreenCottageDIY Köszönöm, rápattanok. 👌☺️
@YouKnowGran3 жыл бұрын
Köszönöm, hasznos volt :)
@szikracsapat72085 жыл бұрын
2 centis vas + kék benont is átviszi a négy élű ? :D
@matyib83524 жыл бұрын
a fél centit se viszi át nemhogy a 2 centit
@zoltanmikecz56635 жыл бұрын
Király videó köszi
@zsoltfarkas25445 жыл бұрын
Nem értem miért kell bacakodni a fiúkkal, ha nem tudjátok értelmezni amit mondanak akkor vesetek magatokra! Nem a 2 centis vasat meg kék betont kell fúrni hanem betonháló szokott lenni felénk a betonba és azokat eltépi nem törik bele és nem tekeredik el a furat! Szerintem teljesen hasznos videókat csinálnak mindig elég sok mindenhez konyitok én is de nekem is mutatnak okoságokat főleg a teszteket szeretem! Viszont srácok a saválló furásárol is csinálhatnátok egy videót, hogyan és mivel furjuk mert szerintem akinek volt saválóval dolga az tuti megégetett 1-2 furóhegyet! Mégeszer a kötekedő komentelőknek csak annyit mondanék hogy ha bajotokvan übereljétek őket egy videóval mutásátok meg hogy ti jobban érthetően betudjátok mutatni a dolgokat!
@kftadrianus20785 жыл бұрын
Egyet értek veled de ezen az alapon nem lehet kritizálni Tina Turnert mert te sem adtál el annyi lemezt mint ő. A kritika az kritika ne gondoljunk bele többet.
@zsoltfarkas25445 жыл бұрын
Csak az nem mindegy milyen kritika! 2 centis vasról nem volt szó, hogy azt is átfurja
@firsh3 жыл бұрын
@@zsoltfarkas2544 Azt mivel lehet?
@ramtamtam38754 жыл бұрын
Hasznosak a videók. Esetleg érdemes lenne arról is egy filmet készíteni, hogy maguk a fúrógépek mire jók. Például sajnos a kapható ütvefúróknál sokszor a teljesítményt (Watt) emelik ki a gyártók/eladók, de azt nem, hogy nem mindegyik jó igazán beton fúrására (még az a gép sem sokszor, aminél a beton anyagot is megjelölik fúrhatónak - gondolom előtte puhítani kellene :) ). Aztán visít a fél paneltömb az arra alkalmatlan gépektől. :) (Sajnos ez a hiba nálam is egy feleslegesen megvett gép után derült ki, "szakértő" tanácsa alapján választva, aztán egy igazi szakértővel is találkoztam).
@Deos5 жыл бұрын
vasat :D ? ugy leég a feje pilanat aladt bárméknek mint a brüszeli kapcagyár
@naggyontitok5 жыл бұрын
What?
@landcruisertoyota31375 жыл бұрын
sandor kosa Ebből látszik, hogy se fúrószárat se gépet nem láttál még. :D