Egy kis tudnivaló hogy: ezen a héten adták át a Balaton Park Circuitot
@robbr66612 жыл бұрын
Jó videó. Érdekességképpen megemlítem, hogy valamikor a 80-as évek elején - tehát s Hungaroring előtt - valahol Kaposvár mellett volt tervben versenypálya. Olyannyira, hogy az akkori haza autó-és motorversenyző ászokat (Drapál János, Ferjáncz Attila, Kis Dezső stb) is bevonták a tervezésbe a véleményeikkel. Van is erről valahol egy fotó, ahol Ferjáncz beszélget a tervezőkkel
@gel_rt2 жыл бұрын
Imádom a pályákat, de ezekről nem hallottam (bár leginkább azért, mert magyar projekteknek nem néztem utána). Szomorú, hogy így jártak ezek a pályák.
@czecsaba2 жыл бұрын
Nagyon jó videó, tökéletes téma
@gacsizalan2 жыл бұрын
Balatonfőkajár... Ha Veszprémbe, Székesfehérvárra, vagy Budapestre akartunk menni, a legfájdalmasabb része az utazásnak mindig az éveken át érintetlenül hagyott pálya látványa volt. 2013-ban olvastam az Autósport és Formulában, hogy jövő év szeptemberében jöhet pályára az első autó, aztán éveken át nem volt semmi. Ezt követően jött 2020-ban (2019-ben nem jártam arra), amikor azt láttam, hogy lassan, de újra elkezdtek dolgozni a pályán és ma már olyan állapotban van, hogy akár használhatják is. Bár Nissany F1-es pilótának egy zéró volt és azt is nehezen tudom neki megbocsátani, hogy a fia még mindig az F2-ben garázdálkodik, de minden tiszteletem az övé, hogy ha sikerül véghez vinnie a célját. Ui.: kábé a videó felénél ismertem fel a Paint it Black feldolgozást, abszolút jó választás volt.
@gencsigyozo6988 Жыл бұрын
Szerencsére mára elkészült😀
@gacsizalan Жыл бұрын
@@gencsigyozo6988 Bizony! ❤
@andrastoth15792 жыл бұрын
Érdekes videó sok pályáról nem halottam 1-2 tudtam. Egyben lehet bízni az is Balatonfőkajárban, hogy kitartanak és befejezik,de az is még 1-2 év amit videó alapján lehet látni. . Ha elkészül akkor biztosan az állam majd megveszi.
@pribeli2 жыл бұрын
Aránylag rendszeresen autózok arra az M7-en. Az utóbbi időkben meglehetősen sok munkagépet látni ott! Éjszaka is dolgoznak! Szerintem ez egy valóban megépülő pálya lesz! Nekem Fonyódról nagyon egyszerű dolgom lesz elmenni oda versenyt nézni!
@andrastoth15792 жыл бұрын
@@pribeli Nekem is egyszerű lesz én Keszthelyről megyek ha megépül majd a pálya. Csak bízunk benne lesz elengedő pénz rá.
@Anonymus18 Жыл бұрын
Ezen a héten elkészült a pálya :)
@vereszoli5197 Жыл бұрын
Már kész
@DaniFekete_Montagemaster Жыл бұрын
és megépült a Balaton Ring, vagyis a Nissany-féle pontosan
@abiozis55562 жыл бұрын
kár hogy a törzsfőnök nem a motorsportot szereti, akkor már rég lenne 2-3 fasza versenypályánk. Sokkal több sorozat látogatna el kis hazánkban. 🤔Részemről jobban örülnék neki. Inkább mint megint egy 300 fős faluban milliárdokért stadiont meg sportkomplexumot felhúzni...
@alexgaal1317 Жыл бұрын
Alapjaraton minden sportot szeret ugy veszem eszre, maskulonben mar reg nem lenne nalunk f1.
@Vipera012 жыл бұрын
Jó videó, köszönjük! A HELL végül csak egy gokartpályát épített fel Miskolctapolcán. (Avalon Park). A kormány, ha meg mindenáron ide akarja hozni a MotoGP-t, akkor a Hungaroringet fejlessze úgy, hogy az FIM szabványoknak is megfeleljen.
@jacintnemeth5288 Жыл бұрын
A hungaroring egy alapvetően autós pálya. A Pannónia Ringből nagyobb esélyel lehetne fejleszteni valamit szerintem.
@norbertszoke9992 жыл бұрын
Kell - e egyáltalán ebbe a kicsi ès szegény országba több versenypálya? Szerintem bőven elég a Hungaroring ami komolyabb nemzetközi versenyeket rendezhet. Azt feljesztenèm jobban ( infrastruktúra stb. ).
@TheBaysi2 жыл бұрын
Ugyan csak a balatonfőkajári pálya melletti szállodának a tervezésében vettem részt, de en ugy tudom a célok között az is ott van, hogy nemcsak befejezik hanem f1es futamot is szeretnének rajta. :D
@Vipera012 жыл бұрын
A célok között lehet, de már a nyomvonalból megállapítható, hogy nem lesz rá alkalmas. Kicsik a bukóterek, meg nincs megfelelő szervízút. Egy Pannóniaring jellegű pálya lesz belőle. Regionális és OB versenyekre jó lesz, de világbajnokságokra nem.
@norbertszoke9992 жыл бұрын
Hungaroringet nem fogják lecserèlni.
@roberttoth48512 жыл бұрын
Jól hallom hogy nálatok is betalált a paint it black cselló verziója a wednesday sorozatból?:d
@adamkoran2 жыл бұрын
Ezek után a MotoGP helyében soha az életben szóba nem állnék magyarokkal.
@pepepetro43922 жыл бұрын
A Hell- ringet sajnálom a legjobban ! ! ! 2 km távolságra lakom ... és a legjobb dolog lett volna itt a környéken illetve Borsodban ! Nem a régészeti feltárások miatt nem épült meg ...! De mind 1!
@markgyarmathy69302 жыл бұрын
A hátterben a paint it black feldolgozása megy?
@GroundEffectHU2 жыл бұрын
Pontosan
@GaborJanosi-he4vp2 ай бұрын
2079re remélem lesz már pálya :-)
@eldebrink588 Жыл бұрын
Alig 5 hónap és a főkajári pálya el is készült . Nem lennék meglepve , ha jövőre Hajdúnánás helyett ott lenne a Moto GP , mivel 2024-től él a szerződés . Sőt a Hungaroring felújítása is el fog kezdődni az idei futam után és legalább 3 évig eltart . Az ottani rendezvények nagy része is átkerülhet a Balaton mellé . Persze az F1-es futam kivételével , mert természetesen a munkák úgy lesznek ütemezve , hogy a versenyhétvégét ne zavarják .
@foravar2 жыл бұрын
erről a nissany pályáról nem is hallottam.
@kohegyigabor940 Жыл бұрын
Egyet nem tudok megérteni a futballstadionok sorra nőnek ki a földből arra nem sajnálják a pénzt! De az autós-motoros sportágat nem támogatják holott nagyobbat tudnának kaszálni mint a futballon. Ja és azt is tegyük hozzá üresen kihasználatlanul pár mecsre kilátogatóval ott állnak ezek a stadionok! Nem hogy a kórházakra meg útjainkat újítanák fel a stadionok helyett. Meg nem hogy inkább lenne több versenypályáink és a fiataloknak is valamit kedveznènek hogy egy ilyen helyen versenyezzenek és ne a közutakon ezzel visszább szórítanak a baleseteket!
@gigabursch2 жыл бұрын
Balaton-Ring: 1.) Akkor helyes döntést hozott a Magyar Állam 2.) Ha ma indult volna a projekt, a NER vsz megoldotta volna és futtatná Szikszó: 1.) Egyáltalán nem bánom, hogy nem történt meg. 2.) Az egész akkor válik gazdaságossá, ha a hazai és a nemzetközi tranzitútvonalak kellően jól bekötik a pályát. Balatonfőkajár Lassan el fog ez készülni. Hajdúnánás: Újabb pénzszivattyú? Hamarabb van projekt, mint bármilyen forrás?
@lokihunvolvo2 жыл бұрын
Mivel szinte egy köpésre van tőlem a balatonfőkajári versenypálya, így nézegettem hogy hogyan fejlődik, de azon 1 darab autót még sose láttam!
@akoskiss1986 Жыл бұрын
en mentem rajta a munkasautonkkal,amikor ott meloztunk😝
@adambago6926 Жыл бұрын
Jo a Wednesday zeneje alatta 😅
@gyulakiss420 Жыл бұрын
Nem emlékszem hogy vmlyik pálya szerepelt volna konzultációba...
@gaborkis3445 Жыл бұрын
csak az összeg hiányzik a végéről, mennyi milliárd a bukóóóóó????- az állam részéről
@zsoltstahl5851 Жыл бұрын
A Főkajàri pàlyàt àtadtàk.
@Anonymus18 Жыл бұрын
Ezen a héten hivatalosan is elkészült a balatonring! Micsoda váratlan meglepetés!
@horvathkrisztian67 Жыл бұрын
A balaton park circuit készült el. A Balaton-ring még nem. Sajna.
@renatototh966210 ай бұрын
Nekem az ötlött fel, hogy ezek után csak egyel több indok, hogy a hungaroring körül a gazdák ne adják el a földjeiket.
@csabahorvatics Жыл бұрын
Szeptember 20.-án semmilyen rendelet nem jelent meg a Magyar Közlönyben. A 19.-i és a 22.-i Közlönyökben pedig nincs erről szóló rendelet, sem egyéb jogszabály.
@nemethpeterlaszlo435 Жыл бұрын
Sávolynál a település kapott még egy teljesen új szennyvíztisztító telepet, az a projekt befejeződött.
@GaborJanosi-he4vp2 ай бұрын
IGAZI BALKÁN. :-)
@Kifliis03 Жыл бұрын
Lepsényben lakok és Balatonfőkajár a szomszéd falu úgyhogy nem vagyok messze😅🎉
@anonymous-ec7wv2 жыл бұрын
Sávoly 80 milliárdos költségvetés amiből 30at bele is raktak? nem sok ez egy kicsit?
@GroundEffectHU2 жыл бұрын
Bele igen. Felvásárolták ugye a telkeket, megépült a pálya alapja, a közművek és Sávoly meg egy környező településeken a szennyvízhálózat (amit a SEDESA fizetett), plusz egy nagy szennyvíztisztító. Ezekre költötték a sok pénzt.
@robertgago75332 жыл бұрын
Pedig lehet benne annyi, csak a telek felvásárlás 4-5 milliárd volt ezt első kézből tudom, sokat jártak akkoriban a földhivatalban a spanyolok strómanjai. Az akkori piaci ár húszsorosát adták a földekért és így is volt olyan marha, aki nem adta el nekik, ezért jöttek mindig újabb területet keresgéni a hivatalba, mert ki volt adva neki, hogy 200 hektárt kell összevásárolniuk. Amúgy a pálya projekthez tartozott egy termálszálló építése is, amit szintén elkezdtek nem messze(Főnyed felé) a pályától...
@anonymous-ec7wv2 жыл бұрын
@@GroundEffectHU Ok,csak ugye 15 éve volt és akkor még más árak voltak. De ha sedesa fizette akkor nem zavar😀
@imkun86812 жыл бұрын
Itt az a baj hogy Magyarok vagyunk... nagyott akarunk villantani nyugatnak s beletörik a bicskánk... mert sietünk s túlterheljük magunk imhol kb. mi is tudtuk hogy ez fail lesz... nem hogy várnának azzal hogy a pénz, a geográfiai s egyébb dolgok véglegesek legyenek, igérünk fűt fát s kész beégés...
@sandorgera55702 жыл бұрын
Mindenre is van pénz....de hogy az átlag embernek egy kicsit is jobb legyen az élete, arra véletlenül se ....🥴👍
@gergelygyulalazar229310 ай бұрын
Azért Nánásra, a síkság kellős közepére pálya, olyan unalmas vonalvezetéssel, hogy hihetetlen. Megnézte már valaki, hogy milyen a szomszédban az osztrák pálya? Hegyes-völgyes, állandó kihívást okoz a versenyzőknek. Milyen az első kanyar ott? Erős emelkedő, aztán éles jobbkanyar, amelyből a versenyzők szinte semmit sem látnak. A harmadik kanyar is teljesen vak.
@honestopinion75854 ай бұрын
Az Osztrák pálya a nyomvonal lerövidítése előtt volt az igazi, amikor a célegyenes végén a Hella jobbos kombináció utáni hosszú egyenes még az erdősáv mögött, és nem előtte futott. Mateschitz az egész pályát láthatóvá akarta tenni szinte bárhonnan, amiben volt logika, de nekem így nem tetszik.