Kb 13 éve fotózok és felnevettem, teljesen igazad van, egyáltalán nem munka, a fényképezőgépek saját maguk csinálják a képeket, a photoshop is magától retusál, szerkeszt, mi abszolút nem csinálunk semmit, csak max töltőre tesszük az akksit és ennyi! 🧐 Teljesen átérezlek, anno nekem is akartak hasonló munkát felajánlani, de biztos nem fogok mindenféle ✨csodaszert✨ feltenni a saját privát oldalamra. Főleg, hogy mikor rájöttem, azok az emberek akik kommentelnek a másik posztjához, hogy *Úristen ez tényleg bevált, 1 nap alatt fogytam 53 kilót, 1 hét alatt visszanőtt 2 metszőfogam* ezek azok, akik szintén jelentkeztek ide és az a feladatuk, hogy egymás posztjukhoz irkáljanak a hitelesség érdekében. Na ez a gusztustalan és munkának nem nevezhető dolog.
@elineswordlake Жыл бұрын
Na ugye hogy nem munka? Panaszkodunk holott csak nyomogatunk egy gombot. Az ország másikfelére utazás is tök ingyen van nekünk és jókevből tesszük, mert ilyen jótét lelkek vagyunk!🤣 A technikai és tudási háttéről ne is beszéljünk, az amúgyse kell! Az almás telefon is tud képet csinálni, főleg ha onnan fotózunk ahová a fotós már beállította az állványát. 🤷♀ Nekem annyiból volt "szerencsém" hogy csoportba kellett rakosgatni ezeket a fantasztikus csoda termékeket amikre ha ránézel már le is dobtál -20 kilót! Én közöltem hogy mivel fotós vagyok a személyes facebookomra akkor se rakok ki reklámot ha az életem múlik rajta. Milyen jól mutatott volna hogyha a FEI sajtósa rám keres facebookon. Akkor nem csak hogy fotózok nekik de még le is fogyasztom őket! 🤓 Engem úgy kerestek meg hogy x számú posztot kell kirakni egy nap és AJÁNLANI kell a termékeket. Majd amikor majdnem csináltam nekik eladást akkor az volt a baj hogy nem jó terméket adtam, mert van egy 2x drágább verzió is és nem azt ajánlottam. 🤷♀ 20 ezer forint felett nincs 1300-as kiszállítási díj. Hát mekkora biznisz már? Akarok venni egy almás telefon töltőt, de inkább veszek egy új telefont ugyanis akkor már nincs szállítási díj. 1300 forint megspórolva! Majd amikor erre közöltem vele hogy ez nem ajánlás, hanem rátukmálás akkor én voltam az amivel a legtöbb esetben inkább csak férfiak rendelkeznek. 🤷♀ Ez az egymáshoz kommentelgetés engem mindig megmosolyogtatott mert ott virított a nevük mellett az "Adminisztátor" jelző, de nem szóltam, nyugodtan csinálják csak. 🧐 Őszinte leszek próbáltam ki terméket tőlük még ez előtt. Meglep ha azt mondom hogy a termékkel kevesebbet fogytam mint nélküle ? Pajzsmrigy alulműködésem van, de mondták hogy ez mellett a csoda termék mellett nem kell szednem semmit sem mert mindent helyre rak. Helyre rakott. Egy másik világban legalábbis biztosan, de hogy amikor szedtem akkor felborult az egész hormon háztartásom az is biztos. Dokim nagyon örült amikor már végre kezdtem egézséges lenni felborítottam a féléves munkáját a természet csodájával. 😆😅 Kár volt hinni a sok kommentnek hogy mennyire működik. Ha nem hitetik el velem hogy csak én voltam a rossz példa mert nem kellett volna abba hagynom a gyógyszer szedését akkor soha a büdös életbe egy léleknek sem ajánlom.
@EmilySSO Жыл бұрын
Köszi a story time-ot! Teljesen jogos a felháborodásod, és sok szerencsét kívánok a vállalkozásodhoz!❤
@elineswordlake Жыл бұрын
Nagyon szívesen! Örülök hogy kibeszéltem magamból és már nem "kattogok" rajta. Nem voltam tőle ideges, de bántott azért a dolog. Köszönöm szépen, igyekszem minnél előbb elkészíteni és felfrissíteni a magyar lovas sportot! ☺
@EmilySSO Жыл бұрын
@@elineswordlake Hát elhiszem, hogy bántott hisz csak átvertek!❤
@zsofiafarkas2484 Жыл бұрын
Szia! Nekem is elgurult volna a gyógyszerem és szerintem jogos az amit mondasz hogy neked van igazad és tényleg téged vertek át. Remélem jól halad a vállalkozás sok sikert hozzá!
@elineswordlake Жыл бұрын
Szia! A vállalkozás egyenlőre remekeül halad! BÍzok benne hogy a későbbiekben is így fog! ☺
@f2shy367 Жыл бұрын
Bocsi, nem ide illő kérdés. De milyen mikrofont használsz mert nagyon jó a hangminőség! :)
@elineswordlake Жыл бұрын
Jelenleg egy URAGE Stream 800HD-t használok, remek (és elérhető) áron van egy relatív jó minőségért. 😊 Több termékem is van a URage-től és mind minőségi, nem 2 héten belül cserélős. Ez a mikrofonom is már vagy 3-4 éves. 😅
@kamillacutesky112 Жыл бұрын
Sziuus, neharagudj de az érdekelne, hogy te milyen mikrofont használsz? Esetleg ha fejhallgatón van a mikid, akkor milyen fejhallgatót használsz?
@elineswordlake Жыл бұрын
Szia! Jelenleg egy URAGE Stream 800HD-t használok, remek (és elérhető) áron van egy relatív jó minőségért. 😊 Több termékem is van a URage-től és mind minőségi, nem 2 héten belül cserélős. Ez a mikrofonom is már vagy 3-4 éves. 😅
@sturndalmz Жыл бұрын
Megértem a jogos dühödet!!😢🥺 Köszi a story time-t!🤍💖
@elineswordlake Жыл бұрын
Örülök hogy kibeszélhettem magamból! 😄 Kicsit egyszerűbb "feldolgozni" mintsem mint magamba mérgelődni rajta. Az élet úgyis tesz érte hogy tudjak magamban puffogni, szóval legalább egy dologgal kevesebb! 😊
@sturndalmz Жыл бұрын
@@elineswordlake Helyes! 🥹
@Lifeless_person0.1 Жыл бұрын
Ha kell segítek rugdosni!
@elineswordlake Жыл бұрын
Áhhh, attól tartok hogy ez után az élet rugdosni fogja őt eléggé, mert hogy a környéken új "munkatársat" nem fog tudni találni az is biztos! 😆
@cutekiller8881 Жыл бұрын
Ehhez hasonló esetben volt részem. Múlt nyáron egy faragónál voltam gyakornok(nyári munkás) és nehéz időszaka volt és sajnos sokan kihasználták. Voltak akik kevesebbet fizettek vagy egyáltalán nem fizettek és volt olyan,hogy egyetlen szék kifaragásával 4 napot dolgoztuk. Kicsit hosszú sztori és sokmindent nem akarok elmondani,mert nem akarom felfedni a fèrfi kilétét de nagyon sajnáltam. Akik csak fél árat fizettek azért tették,mert olyasmikkel próbálkoztak nálam,hogy ha megteszem "azt" akkor extra pénzt adnak én meg hát kiakadtam és a szép faragott székeket a fejükbe hùztam. Nem lett belőle rendörségi ügy,mert a pasasnak volt dolga rendőrökkel én meg hát kiskoru voltam ezért nagy bajba került volna. Gusztustalan,hogy egyesek mennyire kihasználnak másokat és mennyire nem becsületesek
@elineswordlake Жыл бұрын
Egy ilyen "ajánlatért" én nem a széket húztam volna a fejére hanem konkrétan az élete legutolsó lélegzetét abban a pillanatban vette volna, mert hogy eltöröm a nyakacskáját az is biztos... Komolyan mondom hogy rengeteg ember borzalom undorító, beteg. Nagyon sajnálom hogy ez megtörténehett veled.. és sajnálom hogy VELE nem történt semmi. Egy pár év gondolkodást a sötétben megérdemelne az ilyen márcsak a gondolatért is, illetve egy kis "kezelésbe vételt" a kedves börtön társak segítségével. A munkára visszatérve, borzasztóan sajnálom hogy ilyenek megtörténnek... az emberek ugyan úgy dolgoznak ilyenekkel mint ők mondjuk egy irodában, sőtt sokkal többet. Bezzeg ha egy ilyen ember főnöke azt mondaná hogy "Ebben a hónapban nem kapsz pénzt, mert nem néztél szépen a monitorra" vagy hogy "ebben a hónapban a fizetésed 45%-át kapod, mert ez a munka nem ér annyit mint amennyit megbeszéltünk" akkor meg fel lennének háborodva. Ezért is nem szeretem azt se amikor az emberek alkudoznak. Van egy kész dolog amivel az illető rengeteg időt és mégtöbb tudást, tanulást ölt, ennek megvan az ára, ha kevesebbért akarod akkor tanuld meg hogy kell elkészíteni. 😶
@cutekiller8881 Жыл бұрын
@@elineswordlake ez a faragó akinél dolgoztam ha jól emlékszem 43. vagy 42.éve foglalkozik faragással és butrok készítésével aki elég durva. Ha ne legyen ott nem csak a szék ment volna a másik fejébe csak megállított,mert nem akarta,hogy bajba kerüljek,mert nem ismerte a pasast.
@heartful.zombie Жыл бұрын
Ezt hívják multi level marketingnek. Egyszer majdnem engem is átvertek ezzel szerencsére nem sikerült.
@heartful.zombie Жыл бұрын
Facebookon van egy csoport ilyeneket posztolnak ki. Milyen cég volt? Amway vagy Foreverre tudnék tippelni az alapján amit mondtál 😅
@elineswordlake Жыл бұрын
Örülök hogy téged nem vertek át ilyennel! 😄 Én igazánduból úgy voltam vele hogy lesz ami lesz egy ilyen "you live only once" féle mentalitással és tényleg az égegyadta világon nem lett volna semmi bajom ha nem egy 16 éves lázadó kisfiúként válaszolt volna a kedves "főnököm" . Igazából csak egyszer kiakartam próbálni milyen az amikor a fizetésed NEM TELJESEN ahhoz van kötve hogy te állítasz elő valamit. Eddig is tudtam és mostmár biztos is vagyok benne hogy jobban élvezem kidolgozni a belem valami olyannal amit élvezek is, mintsem hogy meglegyen kötve a kezem. Tény nem a legjobb kitapasztalás volt ez, de pont elég ahhoz hogy ne akarjak többet senkinek se dolgozni. Mondjuk még ez a boncnoki állás mozgatja a fantáziám és ki akarom próbálni, de nem mint folyamatos munkát. Inkább csak mint egyszerit. 😀 Örülök hogy megtudtam hogyan nevezik ezt hivatalosan, legalább már tudom hogy mit nézzek, ha mégis állás keresésre adom a fejem! 😃 Nehogy megint belefussak egy ilyen csodába! 🙈
@Kankalin_vaok Жыл бұрын
Amikor azt mondtad, hogy elvittek enni azt hittem azt mondod, hogy a fizudból ettetek😂
@littlepearl72 Жыл бұрын
Teljesen megértelek 😁
@Lisa_Sea Жыл бұрын
Szia nagyon sajnálom ami történt veled de becsülöm azt benned hogy minden embernek adsz egy esélyt❤
@elineswordlake Жыл бұрын
Nálam alap hogy mindenkinek jár legalább egy esély bármiről is legyen szó (szinte). Előbb utóbb úgyis kijön hogy ki az aki csak szépen tud beszélni és ki az aki úgy is cselekszik ahogy mondja. 😃 Lehet hogy sokszor futok bele olyan emberekbe akik csak beszélnek, de mindig van legalább 1 ember aki úgy is tesz ahogy mondja. És ők azok akik megfizethetetlenek. Legyen szó barátról, vagy munkatársról vagy bárkiről. ☺
@skyraven8701 Жыл бұрын
Olyan beképzelt és pofátlan emberek szaladgálnak már a mai világban, hogy azt valójában el sem tudjuk képzelni. A felháborodásodat teljesen megértem. Én azért a végén meghívtam volna a csávót egy kávéra, amibe a háta mögött beleköptem volna egy hangyányit. Csak az íze kedvéért.👺 Én 9 éve dolgozom a mostani helyemen (1. és eddig egyetlen munkahelyem, juhúúú?😅), viszont javarészt gépen pötyögök és kattintgatok, meg telefonálgatok. Akkor az úriember okfejtése nyomán valójában én sem dolgozom? De akkor ő sem. Tehát hogy is van ez?🤔 A boncmester kisegítésén igencsak kamilláztam. Az azért merész vállalkozás lett volna.😱 Bár gondolom nem a fűrészt, meg a fogókat kellet volna adogatnod neki.😅 (Ha ez mégis összejönne, kaphatunk arról is story-time-ot?😳) Végül - csak hogy a fogalmakkal tisztában legyünk - amiért pedig eddigi életedben "nem dolgoztál", azt úgy hívják, hogy adomány.🥸😆
@elineswordlake Жыл бұрын
Ez a Kávés ötlet remek, még úgyis van amit át kell nekik adnom, szóval lehet megízesítem neki a kávéját! 😉🤣 A történet tanúlsága az az hogy senki sem dolgozik. A Bútorszállítók ( ha gépet használnak) akkor nem dolgoznak, mert csak ülnek, ha nem használnak gépeket akkor csak húzzák az időt hogy több pénzt kérhessenek el a semmiért. 🤷♀ Kívülről minden munka egyszerűnek tűnik, de nem lehet elmondani senkiről sem hogy nem dolgozik. Senki nem azért megy be pl egy iroda házba 8-12 órára mert éppen jókedve van. A Boncnoki részre.. Ez előtt is nagyon érdekelt a munka (nem vagyok ember kedvelő, talán ezért ?) és rengeteg tanulás, orvosi diploma stb kell hozzá. Ki gondolta volna hogy a megboldugolttal is ennyit kell foglalkozni ? 😅 Így én csak az egyszerűbb, sminkelés, felöltöztetés, takarítás illetve, apróbb varrási munkákban lettem volna segítségre. Meg jó közmunkásként támaszthattam volna a seprűt amíg az úr dolgozik! De amikor kipróbálom mindenképp lesz róla story time! 😁 Az adomány szó éppen a nyelvem hegyén volt! Csak mostanában nem megy a gondolkodás, annyira se hogy összerakjak 3 összefüggő mondatot! 🤣
@Csepregialex Жыл бұрын
szerintem a főnököd azt mondja hogy te nem dolgoztál semmit de szerintem ő nem dolgozot semmit ha egy kávézoba ul és nyomkodja a telefonját
@Regina-bz5nc Жыл бұрын
Hogy lehetnek ilyenek?🤯😠 Hova tart ez a világ?!😓 Egyéptként én nagyon tisztellek a munkásságod miatt!🥺
@Regina-bz5nc Жыл бұрын
Még szerencse hogy vannak olyan rendes, kedves és értelmes emberek mint Te!❤😁
@elineswordlake Жыл бұрын
Sajnos becstelen emberek mindenhol vannak, de szerencsére sokkal több a jó és becsületes ember! 🤞 Csak néha kicsit jobban kell őket keresni... 😅 Örülök neki ha úgy látod hogy kedves és értelmes vagyok! Nagyon jól esik! ☺
@Fenfirehun Жыл бұрын
Csak ugye nem a Biotech kuka? 🙄
@elineswordlake Жыл бұрын
Neeem, a bio amerika nem így hírdeti magát. Velük csak jó tapasztalatom van (Tesóm náluk dolgozik) 😄
@Fenfirehun Жыл бұрын
@@elineswordlake Akkor van rá esély h ismerem tesód...🤭 Viszont nekem a múltkori sztorim náluk történt és nem csak velem... Annyira nem jó hely sokat tudnék mesélni 🙄
@elineswordlake Жыл бұрын
@@Fenfirehun Simén meglehet! Mindig rájövök hogy elég kicsi a világ! 😃 Uhh, örülök hogy megtudtam, így már tudom is hogy hova ne menjek, ha munkára adom a nagy fejem! 😬