Húzódott-e alagút a gyulai vár alatt?

  Рет қаралды 2,835

Gyula Televízió

Gyula Televízió

4 жыл бұрын

Van, de igazából inkább mégsincs - röviden így lehetne válaszolni a fenti kérdésre, mely időről-időre megmozgatja a gyulaiak fantáziáját. A témát Liska András régésszel, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetőjével jártuk körül, végigvettük a lehetséges alagút valószínűsített létezésének legfontosabb helyszíneit, majd a végén levontuk a levonható következtetéseket.
Hogy mire jutottunk, az kiderül a videóból. Elöljáróban azt elárulhatjuk: a várból valóban elindult egy téglaboltozatos, földalatti, alagútszerű járat...

Пікірлер: 1
@jozsefilles9824
@jozsefilles9824 Жыл бұрын
1956-ban semmiféle feltárás nem történt a Gyulai várban. Nagyon sokat jártam benn. Az általunk lőportoronynak nevezett építmény felöli bejáraton /amelyet egy idős bácsi őrzött/ át bejutottunk a várba. Keresztül kasul átjártuk az épület minden szegletét és nevet adtunk a különböző helységeknek. A vár bejáratától balra, úgy középtájon volt egy lejárat, amelyez víz borított el, ezt kineveztük az Aradig tartó alagút bejáratának. 1957-ben a Munkásőrség megalakulását követően a harcosok a vár bástya alatti külső falán ajtót vágtak, attól kezdődően a környék fiataljaival várvédő és török csapatokat alkottunk és védtük, támadtuk a várat. A harcoknak az vetett véget, hogy a 6 éves kishúgom egy kavics által elkövetett súlyos sérülést szenvedett. attól kezdődően, vagy talán a bejárat befalazása miatt a harcok befejeződtek. A vár előtt védőfal helyezkedett el, lejáratokkal, a mélyebb területre. Télen erre a mélyedésre szánkóztunk le. Balra egy nagy tölgyfa ékeskedett, azt pisilte le Lajos bácsi minden nap, amikor az Iskolások tanulni mentünk. Jobbra pedig az Erkel fa, szűk vasketrecbe zárva. A majálisok ezen a területen valósultak meg. A durranó légpuska a kedvencem volt, de mint kisgyermek soha nem került a kezembe. Régész ide, régész oda, a közelmúltat is tanulmányozni kellene!
A gyulai vár 1566-os ostromának felidézése
1:05:58
Gyula Televízió
Рет қаралды 3,2 М.
Egyedülálló maketten mutatják be a gyulai vár ostromát
3:05
Gyula Televízió
Рет қаралды 4,3 М.
Now THIS is entertainment! 🤣
00:59
America's Got Talent
Рет қаралды 40 МЛН
ЧУТЬ НЕ УТОНУЛ #shorts
00:27
Паша Осадчий
Рет қаралды 9 МЛН
BEJÁRTUK A GYULAI VÁRAT!
8:04
WOLFY
Рет қаралды 4,7 М.
Eger vár ostroma 1552
3:13
Pazirik Studio
Рет қаралды 253 М.
A hétvégén újra Végvári Napok Gyulán
3:10
Gyula Televízió
Рет қаралды 180
A Gyulai Vár ostromának felidézése 2024.07.28.
1:12:00
Gyula Televízió
Рет қаралды 44
Gyulai Vár
10:03
Videó Infó 1 Múzeum
Рет қаралды 8 М.
Szolnok vára - Elméleti rekonstrukció
1:14
Pazirik Studio
Рет қаралды 16 М.
A török kort idézte meg  a XII. Gyulai Végvári Napok
3:59
Gyula Televízió
Рет қаралды 68
GYULA, EGY NAP ALATT / Vár, Kastély, Várfürdő // Pufi és Nyufi kalandjai
13:28
Részlet a Gyulai Vár ostromának felidézéséből
4:08
Gyula Televízió
Рет қаралды 163
iPhone 16 с инновационным аккумулятором
0:45
ÉЖИ АКСЁНОВ
Рет қаралды 9 МЛН
Красиво, но телефон жаль
0:32
Бесполезные Новости
Рет қаралды 1,6 МЛН
Что делать если в телефон попала вода?
0:17
Лена Тропоцел
Рет қаралды 2,8 МЛН
Как удвоить напряжение? #электроника #умножитель
1:00
Hi Dev! – Электроника
Рет қаралды 1 МЛН
ВАЖНО! Не проверяйте на своем iPhone после установки на экран!
0:19
ГЛАЗУРЬ СТЕКЛО для iPhone и аксессуары OTU
Рет қаралды 6 МЛН
تجربة أغرب توصيلة شحن ضد القطع تماما
0:56
صدام العزي
Рет қаралды 62 МЛН