Рет қаралды 288
Különleges zenei élményt kínált a Turisztikai Központ a hétvégén. Illényi Katica és a Sárik Trió Jazzclass című koncertjükre várták a közönséget. A művészek ezúttal a klasszikus és a jazz műfaját vegyítve szórakoztatták a nagyérdeműt. A színpadon a zongora, a nagybőgő, a dob és a hegedű mellett a teremint is megszólaltatták a zenészek.
Megszólalók:
Illényi Katica, Liszt Ferenc-díjas magyar hegedű és teremin művész
Sárik Péter, jazz-zongoraművész, zeneszerző, tanár
Országos szinten kettő százalékról 25 százalékra emelkedett a helyszíni, sikeres újraélesztések száma, amióta a 112-es segélyhívót tárcsázva, képzett szakemberek telefonon adnak segítséget ahhoz. Legutóbb egy 10 éves kisfiú mentette meg így az édesapja életét, aki epilepsziás rohamot kapott. A fiú bár megijedt, higgadtan követte a mentésirányító utasításait. Felhívjuk a kedves nézők figyelmét, hogy a nyugalom megzavarására alkalmas felvételek következnek.
Megszólaló: Reményi László, mentőtiszt, az Életben Maradni Közhasznú Mentő Alapítvány elnöke
Megtartotta alapítványi bálját a Bajai III. Béla Gimnázium. Az eseményen idén először hagyományteremtő szándékkal díszvendégeket is köszönthettek a résztvevők Dr. Kelemen Veronika és Ottmár Attila személyében. A bál bevételét ahogyan minden évben, úgy ezúttal is az intézmény és a diákok javára ajánlották fel a szervezők.
Megszólalók:
Dr. Munczig Dénesné, igazgató, Bajai III. Béla Gimnázium
Dr. Kelemen Veronika, kuratóriumi elnök, Bajai Színházért Alapítvány
Szép sikert értek el a bajai Szent Balázs Katolikus Általános Iskola diákjai. A II. korcsoportos fiú csapat szombaton a floorball Diákolimpia Országos Döntőjén szerepelt. Bíró Györgyi együttese 4. helyezést ért el a fináléban, amelyet Mélykúton rendeztek meg.
Megszólalók:
Dóka András, főtitkár, Bács-Kiskun Vármegyei Diák- és Szabadidősport Egyesület
Bíró Györgyi Anna, igazgató, Szent Balázs Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Sibalin Borisz, Szent Balázs Katolikus Általános Iskola és Óvoda