Én pont azt tartom a legnagyobb problémának, hogy hazudtak a nyaralásról, mert ha egy ilyen jelentéktelen dologban is hazudniuk kell, akkor már minden másról is megteszik.
@djstevy4 Жыл бұрын
Nem véletlen van annyi minden titkosítva!
@brucewillis1900 Жыл бұрын
A Fideszről köztudott, hogy lop, csal és hazudik mindennap 24 órájában és már lassan 14 éve. Orbán titokban a keresztapa, tudjuk jól, hogy a Fidesz az nem egy párt, hanem egy maffia. Otthon nem teheti meg azt, hogy luxus életet él, titokban viszont mindig is erre vágyott és látható, hogy még a lebukástól sem tart. Ennek oka az lehet, hogy a tavalyi választás után rájött, hogy olyan sötétség van a magyar emberek fejében, hogy ha ő a szemük láttára lopná meg a szavazóit, na azok még akkor sem pártolnának el tőle. Nyilván nem akarta, hogy rajtakapják őt ezen a nyaralásos dolgon, de szerencsére mindenütt vannak titokban szemek, amelyek az ő lépteit figyelik. Ez csak azért jó, mert még paranoiásabb lesz ezek után. Ha most így lebuktak, akkor a jövőben még óvatosabbak lesznek. Legalábbis majd próbálnak azok lenni. Nem jósolok nekik sokat. Az igazság előbb-utóbb mindig kiderül! Én csak pár hónappal ezelőtt tudtam meg, hogy kicsoda ez az Ungár Frodó valójában. Nem értem ha mindenki tisztában volt ezzel, hogy ő kormánypárti, hogy akkor mi a fenét keres az ellenzéki oldalon. Amúgy meg igen, egy normális országban már rég lemondatták volna, stb-stb… de nálunk sajnos nem így működnek a dolgok. Ezek piócák akik a magyar emberek vérét szívják, magyarul a magyarok pénzét lopják. Ezeknek egy célja van, hogy fenntartsák a hatalmukat bármi áron…. Pusztulj Orbánia!
@Fody76 Жыл бұрын
Hazudnia kellett a nyaralásról, mert nem mehetett volna, mivel már egy ideje azt hazudja, hogy háborús veszélyhelyzet van, az alatt pedig nem illik nyaralgatni...
@sandorkele8142 Жыл бұрын
Kedves Hadházy Ákos és hozzászólók ! Akik fenntartják Orbán hatalmát, A SZAVAZÓI, pontosan tudják, hogy Orbán, Gyurcsány KISZ titkárok gazemberek. Ezen hírek alapján semmi nem történik. Amíg nincs EGY ellenzéki tömegpárt, addig egy szavazó sem tud EGY ELLENZÉKIRE SZAVAZNI. Tessenek ezzel foglalkozni, mert ez csak felesleges ellenzéki szavazók stresszeléde. Szavaznál mi, ha tudnál változtatni, de be,be,be NEM TUDSZ, mett nem adunk ELLENZÉKI EGYET !
@jolkamonostori5449 Жыл бұрын
Gulyás mint aki mély álmából ébrede mindig. Mellébeszélő megmondó ember, aki természetesen hazudik....mondjuk mindannyian azt teszik és meglehetősen arcátlanul! Most még! De semmi sem örök! Biztos sokat dolgoztak...nagyon sokat ,két kézzel ezért a ' potom" pénzt érő viskóért.....hát itt a gond.....és parazitaként a nyakunkon lóg az egész bűnöző bagázs..vajon meddig még? Az embereket félelemben próbálják tartani...miközben luxus jachtoznak az emberek megdolgozott pénzén. Az egész Lump felkapaszkodott ujgazdag " elitnek" családostùl el lehetne már hùzni innen! .....de ha lehetne minél előbb!!!!
@evadeak3565 Жыл бұрын
Nekem az Ungártól fordul fel a gyomrom (bár eddig sem hittem el egy szavát se). Most komolyan, bárki elhiszi,hogy az Ungar vagyont becsületes munkával szerezték? Bezzeg az én nyugdíjam már "szart" sem ér.
@Mindenis909 Жыл бұрын
Hajrá Hadházy! Sose add fel, sokunk számára Ön jelenti a reményt, hogy egyszer normális országban fogunk élni...!
@kovacsbalazsmarcell Жыл бұрын
Így igaz! Hadházy Ákos Úr és a csapata az egyedüli remény a jelenlegi Ellenzékben. Kellene egy tiszta (DK-LMP-JOBBIK-MI HAZÁNK nélkìlüli) összefogás.
@endrepapa9681 Жыл бұрын
Az a baj ezzel a nyaralóval, hogy a strandja cápamentes.
@jolkamonostori5449 Жыл бұрын
...azért valamirevaló cápa is megválogatja az áldozatait😂
@annahunyadi5017 Жыл бұрын
Ott a pont bingo de meg a capa is.kikopne
@dozsagyorgy8442 Жыл бұрын
Ezek mind egy csapat. Az emberek kifosztása a közös céljuk...többek között.
@hortibnece Жыл бұрын
Igen, egy normális országban lemondana. Más helyeken negyed ennyiért is le kell mondaniuk a politikusoknak. De sajnos ez sem fog megtörténni egy ilyen következmények nélküli országban! :(
@jakodo28 Жыл бұрын
Éva Kaïli lemondott ?
@tiborneszecsenyi Жыл бұрын
DR HATHÁZI ÚR GRATULÁLNI TUDOK ÖNNEK !!!! Vigyázzon magára Jó egészséget az egészcsaládnal !!!!!
@ZtheLION Жыл бұрын
Ha már gratulál - ezt meg is érdemli Hadházy Ákos -, legalább a nevét illene helyesen leírnia... 🤔
@learntotie8972 Жыл бұрын
Köszönöm minden egyes magyar birkának! Köszönöm a baloldalnak, főleg Gyurcsány Ferinek, hogy segít legjobb barátját, Orbán Viktrort hatalmon tartani! Mindenki csak lop, az oldal nem számít. Itt semmilyen változás nem lesz, soha, csak lefelé!
@Norbi-fc5wz Жыл бұрын
Gyurcsányt már régen a FIDESZ "csinálja".
@attiladienes2142 Жыл бұрын
Nem voltak testőrök? Eszembe jut a strómanja neve egy másik vonatkozásban. LŐ LŐ.
@74gaber Жыл бұрын
Csak nekem fura, hogy a család szentségéről papoló álkeresztényí volt liberális család, feleség nélkül nyaral most már sokadszor..... Ez egy rettenetesen magányos ember, lehet azért is csavarodott be. Vagy ki tudja mi volt előbb.
@lilapadlizsan Жыл бұрын
Mar mindenki elfelejtette Aniko asszony baratnojehez menekuleseit egy-egy kiados veres utan. Sajnos az asszonyveresrol mar nem tudosithat a media, de mindnyajan tudjuk, az orban csaladban az asszony csak gyerekszulesre kell, egyebkent Kuss a neve. Sajnalom Aniko asszonyt, hogy nem sikerult kimenekulnie ebbol a hazassagbol. Reszvetem.
@peva5255 Жыл бұрын
Gondolom rendelnek neki valakit .Mikor mire ,vagy kire ,van gusztusa a hízott kövér embernek .Ez bármit meg tesz ,ez maga a gonosz .
@_Tinky_ Жыл бұрын
Állítólag már évek óta külön élnek. Néha megjelenik 1-1 protokol eseményen azt részéről letudva a dolog. Elnézve miniszterelnök bálna testét, a ceruza már biztos nem áll a több vérnyomáscsökkentő hatóanyag miatt. Ilyenkor a nő már kolonc, mert emlékezteti az elmúlt fiatalságára és egy másfajta életre.
@cocola119 Жыл бұрын
Évek óta nem én vele anikó,csak a látszatot tartják. Az un.független sajtó sem mer erről semmit írni.
@agnessvolik8831 Жыл бұрын
Nem tudom hogyan lehetne ezt és más ilyen "visszaéléseket" elterjeszteni. A magam részéről mindig megosztom a riportjait, néha tőbbször is. Sajnos az én ismeretségi köröm nagyon kicsi és közülük sokan a homokba dugják a fejüket. Nagyon örülök ezeknek a riportoknak. Muszáj hogy hatásuk legyen.
@f.p.1931 Жыл бұрын
messzire fogok menni: Én a Biblia sok ezer éves írásai alapján látom az emberiséget, nagyjából 90%-kuk MENTHETETLEN és innen már értelmetlen is erről gondolkodni, hogy miért nem érdekel senkit a valóság. Személyes véleményem, hogy már nincs megoldás az emberiség megjavulására, minden határon túlmentünk, amikor Istennek neveztük ki magunkat a világ felett és a saját kezünkbe vettük az irányítást. Az ember szerintem a Föld legaljasabb teremtménye, létrejönnie se lett volna szabad. Persze ennek ellentmond, hogy A KEVÉS normális ember békében, jólétben, nyugalomban tudna élni a parazita férgek nélkül. Az egyetlen megoldás is a Bibliában van. Egy biztos, az emberiség jelentős részének pusztulnia kell, ez tudományos tény, tetszik vagy sem. Persze erről senki nem mer beszélni érdekes módon.
@janoskovacs3991 Жыл бұрын
Szegény orbán Lőrincet vitte?
@gergovastucsok4904 Жыл бұрын
Boldog Karácsonyt! - Magyarország miniszterelnöke.............
@jozsefdarmos3303 Жыл бұрын
Magyarországot afrikai szintre züllesztették !De még ott is az élvonalban lenne!
@_Tinky_ Жыл бұрын
Ahhoz képest, hogy mit garázdálkodik ez az ember már több mint másfél évtizede ebben az országban, ez egy pitiáner ügy. Kár, hogy nincs egy rendes kép a bálna testéről.
@drdre5414 Жыл бұрын
Tisztelt Hadházy úr, köszönjük szépen az információt. 👍👍👍teljes tisztelet Önnek!!
@margoborbelybelane6040 Жыл бұрын
Sajnos egyre világossá válik hogy a két oldal össze van fonódva , nálunk nincs igazi ellenzék , lassan belátom hogy igaza lesz Alpár György polgármesternek , csak a saját érdekük a fontos !!!
@nicolatesla343 Жыл бұрын
Akár a mesefilmben: A császár új ruhája!😂😅 Kb. úgy néz ki a vezér! Nézzük pozitívan! Itt fürdött, mert spórolt a vízzel! Ez igazán példás! Ellenzék?! Ugyan már! Az óvodások hiszik el , hogy valóban ellenzék, az ellenzék! Igazából haverok!!!
@MalacOrdas Жыл бұрын
És Ákos már ott is van a tetthelyen. Köszönöm a munkáját. Csak így tovább. Egyszer még megismerhetjük ezeket a videókat a (hosszú) vádirat felolvasása után is.
@FilmGamerHUN Жыл бұрын
Főleg ha a válaszát Ungár úrnak olvasták....
@KRoyalE10 Жыл бұрын
A kib.sz-o-tt lmp is a zsebben már.
@pistanagy4669 Жыл бұрын
A birkákat etetni kell beeeeeeeeee!!
@Derr-l7f Жыл бұрын
Hol normális hely Magyar(ország)? Az lenne normális, ha én, - és sokan mások nyaralnának, - ott, vagy máshol.
@peterkiss2511 Жыл бұрын
Hazudnak mint mindig 😢😢😢😢 minden nap minden percben
@viktoria7621 Жыл бұрын
Az a baj mutathatsz te bármit bármekkora disznóságot .Minket semmi nem hat meg éhezünk spórolunk és tapsolunk nekik
@margoolah1554 Жыл бұрын
Tapsol neki a halál, meg a beteg szamár ! De én biztos, hogy nem tapsolok 😡
@hungarianakos756 Жыл бұрын
Ezt a videót mindenki ossza meg egy Fideszes személynek,személyeknek
@matyastarkovacs5453 Жыл бұрын
Ungár Péter anyja Schmidt Mária a Terrorháza igazgatója (Fideszes, Lehet nem pontosan írtam a nevét) Nem így van ?
@peterisztray930 Жыл бұрын
A poklot híveinek és készitöinek kívánom akik kizsákmányolták a felebarátaikat azokon csatanjon az ostor!
@zoli9177 Жыл бұрын
Ellenzék? Ezek mind haverok!
@under88Me Жыл бұрын
Akinek Hatvanpusztán épül egy kisebb Versailles, az hol nyaralna? Egy nyilvános szálloda 50 négyzetméteres szobájában?
@871kucu Жыл бұрын
Az a baj hogy nem volt cápa! Bár cápa cápát nem eszik.
@belakajus5461 Жыл бұрын
akkor semmi,ha az országunkban mindenki megtehetné ugyan ezt hasonló körülmények között!A valóság meg az,hogy vannak olyanok akiknek még az is gondot okoz,hogy mit egyen holnap!Ez már elég a bajhoz?
@jozsefnevonyo7026 Жыл бұрын
Éppen most olvastam,hogy2034 ig akar miniszter elnök lenni.Már most sokan ,nagy szarba vannak,hát ha még tíz évig ,itt eszi a fene őket, nyakig merülünk a szarba ,hajrá.😢😢😢!!!
@albertkonya3886 Жыл бұрын
Imádom Hadházy Ákos tényfeltáró videóit és egyéb ilyen munkáit. Azt hiszem ebben ő a legjobb. Az LMP egy viccpárt, a Kétfarkú Kutyapárt komolyabb nála. Smidt Mária és a kormány közötti kapcsolat világos, az Ungár család ügye is az...
@istvanszakacs7228 Жыл бұрын
A lényeg semmisem az aminek látszik! Valaki hisz a szemének valaki nem! Gondolkozz végre jobbágy!
@torma993 Жыл бұрын
👍
@attilaarki1199 Жыл бұрын
👏👍
@zolitoth4022 Жыл бұрын
Irigy kutyák. Savanyú a szőlő igaz?
@marczygyorgy9560 Жыл бұрын
Éljen Hadházy Ákos!
@zitacsoszneszabo2335 Жыл бұрын
😢
@palszanto1234 Жыл бұрын
Ez màr szánalmas…
@LászlóMolnár-d9x Жыл бұрын
Csak igy tovább!
@Kaszas00 Жыл бұрын
Na ez már nem semmi :)
@magicmoments6899 Жыл бұрын
Hadhazy Akost miniszterelnöknek!!MOST!!!! A legnagyobb kiraly!!Tisztelet,köszönet a munkajaert,kitartasaert!! Feliratban az "árcson" helyesen: ártson
@private_down Жыл бұрын
El tudná viselni a testem e strandot :D
@agotapataki3661 Жыл бұрын
😊 majd ha miniszterelnök leszel.....
@rezvez6378 Жыл бұрын
Az a baj, hogy engem nem hívott meg!
@aiami2695 Жыл бұрын
Azt is mondta, hogy "Karacsonyig mindenki meghal, aki nem oltatja be magat" 🤔🤔
@istvancsomor8591 Жыл бұрын
Had nyaraljon a Viktor!
@riccicava4796 Жыл бұрын
Ahogy, modnja ebből sem semmi
@GittaSzalkay Жыл бұрын
" az a baj", hogy az ilyen hozzáállásúak tartják életben ezt a rendszert mint amilyen Te is vagy, mond hogy nincs igazam...😊
@Khabbas Жыл бұрын
Ezeket nagyon könnyű, bárki meg tudja mondani, hogy kell ellene tenni, na abban nem jeleskedik senki.
@vegeta3406 Жыл бұрын
sajnalom, hogy Ungar is rossz utra tert, nem gondoltam volna rola
@Sorosgyorgybaloldal Жыл бұрын
Ungár egyelőre nem tett semmit, de eleve gyanús volt mindig is egy ilyen rendszerben a családja miatt, habár nem sokan foglalkoztak vele mostanáig, pedig ismétlem, róla egyelőre nem derült ki semmi.
@laszlo144 Жыл бұрын
Amúgy csak nekem furcsa ez a felvétel? Nem néz a kamerába egy pillanatra sem. Pedig valószínűleg telefonnal készült és jól láthatóan nincs hova rejtőzködni a kamerával. Nem tudom nekem olyan túl mesterséges ez az egész.