De aranyos! Félti a gyerekmeséjét, pedig milyen szuper lenne egy ilyet mesélni a gyerkőceinknek! A másik pedig önzetlen és ugyanakkor konok, mert lehetősége lenne, de nem fogad el a családjától! Hihetetlen sorsok és életutak. És egyik sem tűnik olyannak, aki elherdálná, amit kap, vagy amiért megdolgozik. Egyszer egy nagyon hasonló emberre már ráleltem, vele beszélgettem és támogattam is mikor lehetett. De mióta másfelé vitt az élet, nem találkoztam velem, sem hozzá foghatóval. Azt hiszem újra ideje néha beszélgetni egy-egy hajléktalannal, hátha...!
@ladislavsusan6268 Жыл бұрын
Mindenképp segíteni kell egymásnak mert mindenki egymásra van utalva ebben a világban.
@viragnemelinda73775 жыл бұрын
Kérdezem én, hogy miféle testvérek azok akik hagyják hogy a saját testvérük itt legyen az utcán?! Meg ha nem akarna sem engednek a saját testvéremnek hogy az utcán éljen. Mikor mondta szegény hogy mindenki éli a saját maga kis életét, nagy igazságot mondott. Ez a magyar társadalom, mindenki csak magának el a másik dögöljön meg.... Nagyon sajnálom tényleg. Tisztelet a kivételnek
@Dogworld0013 жыл бұрын
Engem azért érdekelne a sztori a testvér szemszögéből is. Az ember az utolsóját is odaadja a rokonoknak ha olyan a viszony. Ha nem olyan a viszony, annak oka van. Mielőtt eítéljük ismeretlenül a rokonait, erdemes lenne megkérdezni őket is, hogy miért úgy viszonyulnak hozzájuk ahogy...
@viragnemelinda73773 жыл бұрын
@@Dogworld001 minden ember màs beàllitottsàgu. Èn akkor is segitenèk ha nem kell a segitsègem, vagy csak haragban vagyunk. A testvèr az testvèr ès a vèr összeköt. Nekem ez a véleményem
@Dogworld0013 жыл бұрын
@@viragnemelinda7377 szerencsés vagy, hogy nincs olyan rokonod aki még az utolsó filléredet is lehúzná rólad. Aki világ életében utált dolgozni, de másokon élősködni szeretett. Még annak is segítesz egy darabig, próbálod talpra állítani. De van egy határ, amikor már nem hagyod magad hülyének nézni és lehúzni sem lelkileg sem anyagilag. Ha a nénire egyik rokona sem kíváncsi, annak megvan az oka. Én csak ezt mondtam, de persze nem kell mindenben egyetérteni. :)
@viragnemelinda73773 жыл бұрын
@@Dogworld001 igen igazad van. Mindenkinek van egy határ.
@katalinfeher63092 жыл бұрын
Testvér a mai vilagban olyan már nincs sajnos .....
@kpetronella5 ай бұрын
eröt, egészséget, kitartást nekik❤️
@somogyilevente26772 жыл бұрын
Koszi ezt a kisfilmet!
@GnocchiFurgon5 жыл бұрын
Talán sosem tudhatjuk meg igazán hol húzódik az ember személyes felelőssége ebben a sorsban. Szerintem ha úgy dobja az élet akkor bárki kerülhet olyan élethelyzetbe amit önmaga nem képes megoldani. Sok esetben az ember elsődlegesen mentálisan van az adott helyzetébe beleszorulva, fásulva stb... És ha ez igaz, akkor ezügyben senki nem lehet tökéletesen magabiztos ! Elég lehet egy tragédia vagy bármi amit ő úgy él meg . Az élet pedig elmegy mellette.
@margitlakatos-balogh65935 жыл бұрын
Ennek a nèninek nagyon igaza van !!!!❤
@melindavaczy21465 жыл бұрын
De aranyos a mese a katicabogarrol aki elveszitette a pottyeit
@Relax-nw1hg6 жыл бұрын
A férfi igenis értelmes, a nő pedig elmehetne simán meseírónak
@szabolcstoth963 жыл бұрын
Kelj fel az alomvilagbol.. egy ilyen katicas tortenetet 5 masodperc alatt kitalalnak azok akik ezzel foglalkoznak.. 14 evesen nem tudom mi az anyadert irsz kommentet
@heregere96676 жыл бұрын
Ahogy látom a kommenteket nem csak nekem hozta be ezt a régi videót a youtube. Like ha neked is nemrég hozta be.
@ladislavsusan6268 Жыл бұрын
Katicabogár szép gondolat
@andrasbarna1270 Жыл бұрын
ez nagyon komoly volt
@mariaduzmath94013 жыл бұрын
Sajnálom őket szívemből.
@janostoth35145 жыл бұрын
Az nem emberség elleni bűntett ha megbuntetnek embereket mert ott vannak, alszanak, léteznek, ahol tudnak! Ezert büntetni még pluszba?
@tamply3 Жыл бұрын
Valamilyen szinten szomorú, de nekem ebből az szűrődött le hogy mindketten tudnának változtatni az életükön ha akarnának, de talán büszkeségből nem akarnak elfogadni segítséget a családjuktól. Csak azt nem értem hogy hova teszi a büszkeségét amikor idegenektől kéreget az utcán... Én előbb vállalnék el bármilyen megalázó munkát minthogy kéregessek. Ettől függetlenül remélem hogy jól vannak, így 6 év után.
@Janos23Janos Жыл бұрын
😢sajnálom őket de az ital butit😢😢
@menyuska19775 жыл бұрын
Kérdezném, hogy lehet tudni, hogy most mi van velük? Köszönöm!
@noemiraba39526 жыл бұрын
Szomorúan olvasom a kommenteket....azt hiszem van meg mit tanulnunk....
@inspir68646 жыл бұрын
Azert a ferfit igen csak megsajnaltam eleg ertelmiseginek tunt
@tipe27119 ай бұрын
Semmit nem tesz azert hogy jobb legyen neki, mitol ertelmisegi?
@valeriesomogyi64756 жыл бұрын
Kedves Benjamin Timar, elgondaolkodtato a riportod es tanulsagos_ hogy maradj EMBER. Vajon mi tortent veluk??? Volna kedved utanuk nezni?
@barbaraszucs896 жыл бұрын
Mi lehet velük ?
@tundehegelsberger61565 жыл бұрын
Szerintem ugyanez ...
@imrenagy81226 жыл бұрын
Nagy csoda kell hogy legyen...ezt mondja a nő...Nemértem miért várnak a csodára??? A változás rajtuk múlik senki máson. Én is hajléktalan voltam de elmentem dolgozni,és raktam össze egy kis pénzt..Leraktam az angol nyelvvizsgát....Kimentem Angliába dolgozni...Kitchen porter ( konyhai kisegítő) ként kezdtem. Mindíg érdekelt az animációs filmek készítése...Elkezdtem önerőből...a munka mellett tanulni 3ds szoftvereket,PL... 3d MAX,CINEMA 4D, ADOBE AFTER EFFECT. Elkészítettem saját első animációs kisfilmemet amire egy studio manager felfigyelt.Munkát ajánlott...Most egy animációs filmstudióban dolgozom mint modellező és textúrázó. Van egy autóm, odahaza egy saját lakás. Idekinn egy szép lakást bérlek..Megtehetem havi 4650. fontból.....ÉS MINDEZ MIÉRT???? MERT AKARTAM A VÁLTOZÁST...
@Mj004.46 жыл бұрын
Gratulálok! 👍👍
@anikonagy59636 жыл бұрын
Kint merre élsz??
@MagyarosPaprika6 жыл бұрын
Azért ehhez szerencse is kell.
@imrenagy81226 жыл бұрын
@@MagyarosPaprika Szerbusz. Nem hiszek a szerencsében és a véletlenben...teljes káosz lenne ha lennének.
@MagyarosPaprika6 жыл бұрын
@@imrenagy8122 Pedig én abban hiszek, hogy az Univerzum amiben élünk a tökéletes káosz, csak épp egyensúlyban van :D
@34pearl7 жыл бұрын
Leszögezném h nem ítelkezni akarok.de a nő 20.a pasi 5 ev elteltével sem kapott munkat valahol? Amiből alberletet fizetnének? Avagy munkasszallo? Na ennek van kicsit olyan szaga h nem akarasnak nyöges a vége....
@Vendr1ck5 жыл бұрын
a nő el mondta ,hogy BETEG nem bÍrja a munkát.
@davidhosszu57285 жыл бұрын
Elmentem én is dolgozni, de nem tudtam fizetni 130+rezsi albérletet.. Most egy nénit gondozok+ nevemre kerül a lakàsa eltartási szerződés révén.
@viktoriaviczai26735 жыл бұрын
éva murányi undorító vagy az hogy neked egy ilyen videóból ez jön le szerintem szánalmas !! Szégyentelen
@horvathmark88235 жыл бұрын
Valaki nem tudja mi történt velük így, 3 év elteltével?
@janoshamar96556 жыл бұрын
Elvinni a földekre dolgozni,van rengeteg munkahely de igen,inni könnyebb meg lógni......
@csabanevancsa99636 жыл бұрын
Szomorú és egyben felháborító Ha normális állam lenne Újra lennének olcsó állami bérlakások Felporgetne a gazdaságot is az építőipar. Mindenki jól járna. Azért érdekelne,ha ennek a két embernek a hozzátartozói látják ezt az interjút,nem szégyellik magukat,hogy nem segítenek rajtuk?
@lakatoseminem46285 жыл бұрын
Hm... Olvasom a sok liberális kommentet...😱 kíváncsi lennék, hogy 100ból mennyi ember tehet róla, hogy oda jut, jutott ahova!? De szerintem kb 2-3fő (esetleg annyi se) aki nem saját hibából kerül oda. De ,,eladni" mindegyik úgy eltudja magát, hogy szinte még el is hiszem. Csoda majd lesz 1x😵
@auroraaurora8525 жыл бұрын
Egyeseknek csak akkor fordul jobbra a sorsa, ha az életében változtat meg dolgokat. Nem marad el a hatás.
@enikocsicso32393 жыл бұрын
Az emberek otz rontsák el az életüket hogy a tanulás helyett dolgozni akarnak Nem hiába mondják hogy tanulj
@agikamatyasi2139 Жыл бұрын
Jo nagy f...sàgot irtàl! Gondolod a munkàsember nem ér annyit mint a tanult,? Legyen szorgalmas, beosztó és boldogul...
@ferencnecsor49237 жыл бұрын
Megnéztem több videót hajléktalanokról egyet nem értek a cigaretta mindig ott lóg vagy a kezében vagy a szájában általában mind a kettőnek,miből? 1000 ft alatt nincs már cigaretta......😮
@kukkergam3r6417 жыл бұрын
kéregekér egy szálat ...stb
@alexandrahodos24997 жыл бұрын
Amint látod , nem doboz cigi. Sok embert szoktam látni, hogy a csikkeket össze szedik es ami dohány van benne azt kiszedik.
@erzsebetcsiszar29707 жыл бұрын
Sofia Szeles nem minden a mi hibank es nem mindenert mi vagyunk a felelosok. Tovabbra is azt mondom az allam felelos a munkanelkulisegert, hogy nem epulnek lakasok, munkahelyeket nem teremt. A hazassagi hibakert,rossz dontesekert,csaladon beluli dolgokert,maganeletben elkovetett hibakert mi vagyunk a felelosek. De amikor allami foldhoz is a kormanykozeli emberek kapnak, senki ne mondja, hogy az allam nem felelos semmiert. Lehetne sorolni az allami vezetok buneit. Termeszetes, hogy akik ezek baratai,rokanai,szomszedai, stb. azok nem fogjak vadolni oket. Az alkohol es cigaretta nekem sem tetszik. Erre az utra is rasegitette oket az uzlet, a filmek vilaga, a "modern" gondolkodas. Stb. Dec.29.2017.
@a-gyimotfalvi-betyarok7 жыл бұрын
Erzsebet Csiszar miről beszèlsz, rengeteg munka van még vidéken is.
@DrAlicee7 жыл бұрын
Ha van 1000 Ft-ja, az azt jelenti, hogy jól áll anyagilag?
@sengizi6 жыл бұрын
Bar a film regi, nem ertek bizonyos embereket. Bizonyara sokan vannak, akik ilyen nehez helyzetbe kerulnek onhibajukon kivul. DE! A ferfit nem ertem! Volt munkaja, ami elmondasa szerint jol fizetett. Ha mar a valasa nem is vegzodott tul jol, miert kellett a munkat is feladni??? Azt gondolta, Budapest jobb? De OK, megprobalta! Azt mondja, varjak vissza! Bizonyos esetekben a makacs ember sajat maga ellensege! Ostobasag, amit csinal. Nekem az az erzesem, hogy o "tatott szajjal varja a sultgalambot". Almodozik, de nem tesz erte semmit! Miert varja sok hajlektalan, hogy helyette masok oldjak meg a problemajat??? Eltolteni a napokat a melegedoben, es majdcsak lesz valami! Akik lakasban elnek, azok nagy resze tett erte, nem azt varja, hogy teto nojjon a feje fole!
@lakatoseminem46285 жыл бұрын
Csókolom ékezetekkel, sokkal olvashatòbb lenne🤭 De 1etértek
@agikamatyasi2139 Жыл бұрын
Volt az életemben olyan amikor veszélybe kerult az otthonom. Inkàbb 9000 km mentem a munkàért,de kéregetésbol nem élek. Simàn melozhatnànak ...még korban ott vannak... Mindenki hibàs csak ök nem.
@Denis007 Жыл бұрын
Hát ezt én sem értem ,hogy lehet az utcán élni😐! Linkség van bennük az biztos!...
@evaberkiova86145 жыл бұрын
Lehet megissza a néni az alkoholt de attól nem rossz ember !! Ilyen körülmények között és enyi csalódás fájdalom után amit ő és ők átélnek csoda hogy igyis élnek
@borsodimarta7871 Жыл бұрын
Szomorú😢! Ez ma Magyarország! Szégyen!!!😢
@ViljaJudit21 күн бұрын
Mert a világ 210 országából sehol máshol nincs ilyen, csak nálunk, ugye?! Ébredjen már fel a libsi álmából és nézzen szét! Amerikában például, a maguk által istenített usában akkora lepratelepek vannak, hogy csak na!
@janosszabo87255 жыл бұрын
Irma jó fej ,a pasi is.
@casandra95986 жыл бұрын
Janos gyermekei hogyan hagyhatjak hogy az utcan legyen?
@814laci35 жыл бұрын
Ahogy elmondja nyújtottak volna ő nem fogadja el...
@sudoer23173 ай бұрын
Tilos etetni a galambokat
@ilonaorvos47126 жыл бұрын
Ma munkabér hiánnyal küzdenek a cégek. Miért nem keresnek jobb megélhetési lehetőséget. Szomorú a helyzetük de a kiutat más nem találhatja meg helyettük.
@lakatoseminem46285 жыл бұрын
Lusta gyászok🤬
@laszloszilagyi65135 жыл бұрын
Szomorú.
@katalincatchpolenefister89545 жыл бұрын
Sok szívtelen rosszindulatú ember van a hozzaszokasokbol ítélve
@patrikhorihazi75063 жыл бұрын
Sajnálom
@juniorrufus69747 жыл бұрын
azért nem megy haza a pali mert ott dolgozni kéne
@DrAlicee7 жыл бұрын
A gyerekei meg elnézik, hogy az utcán van az apjuk aki ráadásul mindenét odaadta nekik? Szép. Mondhatom.
@Nitucee7 жыл бұрын
DrAlicee elmondta, hogy miért nem megy haza, mondta azt is hogy megkérték menjen, meg mire van szüksége visznek neki, stb. De nem akarja...hidd el ha valaki hajthatatlan akkor hajthatatlan...fafejű ez az ember...ez van. Ha nem akar dolgozni attól meg az adományt elfogadhatná a gyerekeitől, de azt se teszi. Amúgy mint hallottad/hallottátok dolgozott azelőtt is, nem úgy tűnik hogy munkakerülő...
@DrAlicee7 жыл бұрын
Igen, gyakorlatilag az üveggyűjtés is egyfajta munka. Amúgy biztosan nehéz az de kap egy kis kevés pénzt érte. Valóban nem munkakerülő. Csak ilyenkor mindig elképzelem azt, hogy az én családtagom élne ilyen körülmények között én egyszerűen nem bírnám elviselni. Tudom, hogy makacs ez az ember, de én elképzelem magamat és a családtagomat ilyen helyzetben és rosszul vagyok. Sajnálom, hogy 2018-ban még ennyi hajléktalan van és hasonló körülmények között élő mély szegénységben élők. Én dolgozok, de a fizetésem és szerintem sokunk fizetése nem ezekhez az árakhoz van alakítva. Kicsit hosszú lett, bocsánat.
@kiseva787 жыл бұрын
DrAlicee az én anyukám nagyon hasonlít Irmára!/külsőleg/ Édesanyám hajléktalanvolt,csöves,aztán az apja /papám/ meghalt és megörökölte a lakását így volt hol laknia!De nem fizette a pénzét, alkoholra és cigarettára költötte!Én oda költöztem hozzá és akkor már dolgozni sem volt hajlandó!Nem csinált semmit egész nap csak ivott és ivott!Én fizettem a rezsit én mostam és takarítottam rá is!Folyton meglopott,kígyót békát kiabált rám!Próbáltam segíteni rajta de ő nem akart változni!Nem tudsz mit tenni ha ő,ők nem akarják a változást!Márpedig nem akarják a változást!
@DrAlicee7 жыл бұрын
Ez igaz. Ha valaki nem akar a saját életén változtatni, akkor sajnos más sem tud. Neked sem volt könnyű. :(
@florianoszlanci54305 жыл бұрын
csak nem a szarkánál dolgozott bicskén?
@orsosferenc71776 жыл бұрын
Nem kukazni kéne hanem dolgozni meg kéregetni
@kimitilaszlo48995 жыл бұрын
Az a baj hogy minden országban csak az emberek 10% olyan mint ez az ember. Az ősszes gazdag ha hirtelen ide kerülne ilyen helyre akkor már az utolsó 10 forintját is be kéne osztani. Mert nem lehetne azt csinálni h most meg veszem ezt azt és holnap meg ki dobja mert nem kell. Minden ember ki ezeknél a jószívű és normális embereknél jobban ál azt mondja jaj de kevés az amit kapok. Akkor ez a szerencsétlen ki nem is tehet róla ő mennyit kap? 500-1500 Ft /nap esetleg. KB havi 30 000 ha össze szednek de ezt el is kőltik jó dolgokra nem valami kis szarokra ami nem is kell. Te ott aki most nézed lehetsz felnőtt, gyerek te tőbbet kapsz és még neked kéne mert nem elég. Sajnos én sem tagadom én is ilyen vagyok aki jobban ál az mindenki ilyen csak nem ismeri el. 😒☹️
@szilviabalogh90316 жыл бұрын
Nem kell ezeket sajnàlni hogy hajlèktalanok ..hisz jo nekik ès szeretik hogy ök hajlèktalanok fujjjjj