Рет қаралды 1,157
Ezen a nyáron is ✨️Tatán✨️ fogunk eltölteni kettő csodálatos napot a vakáció megkezdéseként, június 17 és 18 között, még pedig a Folk Festen! 😍😍
A legfontosabb, hogy programra az előleget (8000 forintot) kérjük, hogy ne felejtsétek el június 9-ig befizetni a nevelőtanári irodában. Fontos, hogy a részvétel ehhez kötött, illetve befizetés után mindenképp töltsétek ki kérdőívet, amit a weboldalon értek el (www.sihuhu.com/folkfest), illetve csekkoljátok az itt található hivatalos levelet is! Bármilyen kérdés, kérés esetén keressétek közvetlenül is nyugodtan a szervezőséget a folkefest@sihuhu.com email címen❣️☀️
És hogy mi is vár rátok?🤩
Az első nap folyamán több, mint 15 állomáson ismerkedhettek majd meg különböző népi hagyományokkal. (Íjászkodhattok, cipót süthettek, nemezelhettek és még nagyon sok más izgalmas dolog vár rátok). Ezek után pedig csobbanunk egy hatalmasat a tatai tóban. 🌊
A második nap is izgalmasan fog telni: különféle sportok és játékok várnak rátok, amivel egykoron elődeink is sokszor elütötték az időjüket, megismerkedhettek többek között a méta ősével is! Majd délután pedig ezúttal is egy nagy közös csobbanással fogjuk zárni a tatai Öreg-tóban. 🏖🩱🩳
A fürdőruhát 👙 és valamilyen sportos öltözetet👟 semmiképpen se hagyjátok otthon. Valamint mindenképp hozzatok magatokkal egy kulacsot, evőeszközt és egy tányért, akárcsak a sátortáborokra, ugyanis az első napi vacsi egy mega giga bográcsos paprikáskrumpli lesz.😍
Indítsuk együtt a nyarat, találkozzunk Tatán!☀️🥳
-----------------------------
GyvTv 2023.