„Harcoltunk, de nem volt semmi értelme” - Molnár Tamással (INCONNU) az ellopott rendszerváltásról

  Рет қаралды 7,679

A Hálózat (Mező Gábor)

A Hálózat (Mező Gábor)

2 жыл бұрын

Nem mindenkinek volt olyan vidám ez a barakk. Molnár Tamásékat (INCONNU) elüldözték Szolnokról, de Budapesten is megfigyelték, üldözték őket. Eredeti szakmáját nem folytathatta, miután nemet mondott a besúgásra. Ennek köszönhetően elképesztően alacsony a nyugdíja. A képzőművész hatalmasat csalódott a rendszerváltásban, amit nem is nevezne így. Cinikusan, viccesen azt mondja, egyszerűen új jelszó született: „Világ proletárjai, egyesüljetek!” helyett „Világ teszkósai, egyesüljetek!” Bár akkor még megdöbbent azon, hogy amerikai diplomaták gyakorlatilag megfenyegették őket, ma már érti, miért történt. Minden le volt rendezve, ezért nem akarták, hogy Krassó Györgyékkel „bezavarjanak” a képbe. Molnár szerint nem sok minden változott, a kommunisták ma már globalisták, de még mindig ők irányítanak. Ennek köszönhető, hogy egy államtitkár egyenesen azt üzente neki: ne számítson nyugdíjra, mert nem itt nem volt nemzeti ellenállás. Portré egy valódi rendszerváltóról. Szokás szerint - tabuk nélkül.
2021.05.02.

Пікірлер: 15
@meprem
@meprem 7 күн бұрын
Európa Kiadó! Remek zeneválasztás! Örök érvényű a zenéjük.
@Egon_Nordwint
@Egon_Nordwint 5 ай бұрын
Hallgatom ezeket a történeteket... hátborzongató. Én az akkori Jugoszláviában életem át a kommunizmust.. Nyoma nem volt ilyesminek. Hogy megfigyeltek volna művészeket?... Brutális, ami itt volt. Egy ottani művész barátom küldött fel velem Budapestre egy művész barátjának néhány kifejezetten irodalmi folyóiratot. Az úgy nézett ki, hogy egy semleges szöveggel kellett itt felhívnom telefonon. Beengedett a lakásba, majd kb. 5 percig lesett ki a függöny résein, hogy követett-e valaki.
@ildyszi2196
@ildyszi2196 10 ай бұрын
Köszönjük a tanulságos beszélgetést, most már tudjuk, hogy minden csak idő kérdése, "ideje van az ég alatt minden akaratnak" mert "az idő igaz, és eldönti ami nem az."- idézi Petőfi.Az igazság az, hogy szent áldozat nélkül nincs semmilyen eszme, mert nem pusztán szavak mozgatják a változás előrehaladását , hanem a lélekből feltörő megvilágosodás, amihez egy végig küzdött életsorsnak és lelki prófétai szerepvállalásnak kell a háttérben állnia, ami úgy tőr elő, mint a bővizű patak, megmámorosodott vízáradat, megragadva a felülről jövő hívást és az alkalmat. Mert az isteni szabadságnak a csókja az igazi lelki szabadság, ami valóban égi lények legdicsőbbike, ...ha az Isten is úgy akarja.
@carlkiszely9534
@carlkiszely9534 3 ай бұрын
Az elö-SZDSZ ("Demokratikus Ellenzek") engem is hasznosidiotakent hasznalt. 1988-ra kaptam eszbe, es 1989-re (eppen) szakitottam velük es ök velem. (:
@sandortolnai4562
@sandortolnai4562 4 ай бұрын
Pajtás! Nem is ismertelek...de szívemből beszéltél...ugyanígy látom a helyzetünket...Én is félre vonultam...
@gigabursch
@gigabursch 9 ай бұрын
PolPot megye Csongrád volt. Salgótarján meg a "kis Moszkva"
@gaborkaroly3093
@gaborkaroly3093 2 ай бұрын
Én egy senki vagyok, de legalább van kire felnézni!
@mariaczarne1727
@mariaczarne1727 2 ай бұрын
Sajnos az ember mindig idealista, de nem az ilyen emberek irányítjá a világot. lásd ami épp most történik a Kínai projektekkel. Ezeknek a következményeit majd az unokáink fogják elemezni. Az élet soha nem változik, csak a szereplők mások.
@csabalaszlo8304
@csabalaszlo8304 Жыл бұрын
Sosem csinált senki semmit, csak pont a másikakról tud mindent...Valahogy pl. az Én rokonaimnak nem volt ekkora szerencséjük, erről ennyit...
@petko5480
@petko5480 8 ай бұрын
A Kádár rendszerben nem volt ellenállás….,és az “utcai harcos”, az semmi….?!
Best KFC Homemade For My Son #cooking #shorts
00:58
BANKII
Рет қаралды 65 МЛН
Каха заблудился в горах
00:57
К-Media
Рет қаралды 7 МЛН
Sötétség verőfényben - Az elfelejtett badacsonyi internálótábor nyomában
42:08
Demszky a valódi ellenállóknak: Azt üzenik az elvtársak, hogy ne gyertek haza
39:59
A Hálózat (Mező Gábor)
Рет қаралды 2,2 М.
Mező Gábor: A média lenyúlásának titkos története
37:59
Hit Rádió
Рет қаралды 6 М.
Borvendég Zsuzsanna előadása a kommunizmus hatásairól, áldozatairól
1:11:30
Az utolsó hippi - Lázadás és börtön a „Legvidámabb barakkban”
45:14
A Hálózat (Mező Gábor)
Рет қаралды 8 М.
Bauerék és Eörsiék, avagy az „ÁVH baráti kör”
46:08
A Hálózat (Mező Gábor)
Рет қаралды 12 М.
A megtörhetetlen - Beszélgetés Pákh Tiborral, a nemzeti ellenállás legendájával
45:12
Best KFC Homemade For My Son #cooking #shorts
00:58
BANKII
Рет қаралды 65 МЛН