Ahogy többen észrevettétek az Apple történetéhez rossz hangfájl került fel, amit a vágóprogram egy bugja okoz. Sajnos nem sikerült feltöltés előtt észrevennem a hibát, így az Apple logó történetét kivágtam a videóból. Akit érdekel, annak viszont bemásolom a szöveget, hogy legalább elolvashassátok: A cég neve már az alapítás előtt eldőlt hogy apple lesz. Jobs egy interjúja szerint azért választotta ezt mert szereti az almát és gyümölcs diétája miatt rengeteget eszik, illetve mert az atari előtt szerepel a telefon könyvben. Jobs és Wozniak mellett az applenek volt egy harmadik alapítója Ronald Wayne, aki 12 nap után elhagyta a vállalatok. Ő tervezte az első logót, amin isaac newton híres ám soha meg nem történt meséje szerepelt, a fejére eső almáról. A kép kifejezte a történelmi pillanatot és hihetetlen tudományos áttörést, a változást amit megálmodtak, de Jobs az Apple első gépe után elvetette az ötletet. Úgy vélte a kép feleslegesen bonyolult és régimódi, nem illik az újszerű és lendületes céghez amit megálmodott. Tehát a név adott volt, már csak egy modernebb logó kellett. Felbérelték Ron Janoff designert, aki 1976-ban előállt az azóta változatlan formával. A harapást azért tette bele, hogy ne legyen összetéveszthető egy cseresznyével egy paradicsommal vagy bármi hasonló formával. A szivárvány nem megfelelő sorrendű színei az apple 2 színes kijelzője miatt kerültek a képbe, ami igazi ritkaság volt akkoriban. A rossz sorrend titka viszont sosem derült ki egyértelműen, valószínűleg az volt a cél, hogy szándékosan valami rejtélyt csempésszenek a logóba vagy hogy kifejezzék a cég megszokottól eltérő gondolkodásmódját. A színes logót végül csak 1998-ban cserélték le, pontosabban színezték át, az első Imac megjelenésével. Ezt tartják a cég újjászületésének. Maguk mögött akarták hagyni a nehéz éveket, kukázni az összes félresikerült és veszteséges projectet, illetve jobs nagyobb logót akart a termékekre, amiken viszont gyerekesen nézett ki a színes alma, így végül egyszínű lett.
@balazsbuka66933 жыл бұрын
Elvileg ott van a KitKat 🙃
@veronikavercsi88553 жыл бұрын
Köszönöm szépen, hogy leírtad. Apple amúgy is talán a világ egyik legegyszerűbb és legnépszerűbb logója.
@connorkenway38033 жыл бұрын
@@veronikavercsi8855 nike?
@golife14953 жыл бұрын
baj van a végével !
@rydempz3 жыл бұрын
Azt hittem,hogy a netem a rossz :D
@peterkohalmi55053 жыл бұрын
@@rydempz előszőr én is ezt hittem
@MatyasMIH3 жыл бұрын
@@rydempz szerintem mindenki
@leviflight0083 жыл бұрын
A következő legyen a KLM airways korona vlogoja
@Maandro3 жыл бұрын
A vegen hangtol eltekintve nagyon jo video lett 👌 esetleg Alfa Romeorol egy rovid sztori ha mar a Ferrarirol szo esett, vagy esetleg a Tesla jele. Cupra a Seattol (inkabb gagyi sztori de erdekes lehet 🙄😁) Esetleg hogy a Fiat lakoautojanak miert fecske az emblema. Ott van a Song young a dupla sarkany. Szerintem sok jo sztori van meg ebben a temaban 🙂
@tamas52123 жыл бұрын
Én a végén a netkábelt kerestem. 🤣
@voltj.tcsapat83733 жыл бұрын
Nekem meg pont új fejhallgatóm lett, és azt hittem, azzal van a baj. XD
@juditcsontos17443 жыл бұрын
A Mekiről készült egy film is. :)
@kovatsferenc48623 жыл бұрын
A Mercedesnél van egy mondat, miszerint mindent Benz talált fel, ami egy autót autóvá teszi. Gyújtás, kétütemű motor, karburátor, vízhűtés stb. Valójában a karburátort 1893-ban Bánki Donát és Csonka János találta föl.
@assissincreed89523 жыл бұрын
9:54 Mesut Özil
@kopiboti91143 жыл бұрын
Végén van valami hiba.
@roycroft85853 жыл бұрын
a video vége nemvolt tul stabil
@ak26funok483 жыл бұрын
4:33 igen ezt régebben olvastam a wikipédiá n a bmw röl hogy még nagyon régen repülőgyárként nyitottak és nekem mindig a bmw volt a kedvenc kocsi márkám és ez nem is fog változni akármi történik szerintem a bmw a best azután az audi stb stb
@jamesbond47723 жыл бұрын
Ennyi hülyét egy helyen még nem láttam. Nem tudnál ??? Lehetne??? Mi ennek annak a jele. Google! Wikipédia azt ennyi. 😂😂😂😂.
@tizeslista_hu3 жыл бұрын
Pont wikipédián ezek közül csak 1-2 van fent. A logó történetét nem sok cégnek viszik fel.
@nekemnincsnevem48753 жыл бұрын
A végénél van egy elég durva baki😀
@tizeslista_hu3 жыл бұрын
Az nem a logó történetének hanganyaga, hanem egy másik videóé, amit a vágóprogram egy bugja rakott ide. Sajnos azt már nem tudom így feltenni, de ha érdekel a kitűzött kommentben elolvashatod az Apple történetét is.
@boardenergy22033 жыл бұрын
A vége felé valami nem jó
@martin111ization3 жыл бұрын
Jól mondod
@Gergo6263 жыл бұрын
Még jó, hogy a végénél csak a logó története maradt ki!
@tizeslista_hu3 жыл бұрын
Sajnos az egy másik videónkban lévő hangfájl, amit a vágóprogram összekevert. Sajnos szokott ilyen bugot csinálni, de most nem vettem észre időben.
@Gergo6263 жыл бұрын
@@tizeslista_hu De a videó többi része legalább teljesen jó 👍.
@alextotugyonka86803 жыл бұрын
na,az is valami
@viktorkacsa3 жыл бұрын
Ki lehet vágni, már feltöltött videóból dolgat? Mert én sehol nem találok hibát.
@tizeslista_hu3 жыл бұрын
@@viktorkacsa Ki, meg is tettük azóta.
@nikisz.59763 жыл бұрын
Csak az hibázik aki dolgozik 😋 az előző 100x videóhoz nem írtátok volna a világ összes kincséért sem hogy jól lett összevágva 😜
@botondszabo-selymes18063 жыл бұрын
Na ebben nagton igazad van
@black_and_blue_rider44033 жыл бұрын
Végén megakadt a lemez vagy mi?
@tizeslista_hu3 жыл бұрын
Az nem a logó történetének hanganyaga, hanem egy másik videóé, amit a vágóprogram egy bugja rakott ide. Sajnos azt már nem tudom így feltenni, de ha érdekel a kitűzött kommentben elolvashatod az Apple történetét is.
@puffy61823 жыл бұрын
0:25 arc felvállalás?😅
@attilakecskemeti11473 жыл бұрын
Csak az hibázik, aki dolgozik. Ez most így sikerült. :)
@JocBors3 жыл бұрын
Az emberek gonoszak... ne foglalkozz a negatív kommentekkel. Előfordul az ilyen. Szerintem szuper a csatorna.
@Markus-s8s2 жыл бұрын
és azt tudtad hogy balhéája volt ferrúcsó lamborghini vel és lamborghini azt mondta ferrai nak hogy megmutatja hogy gyorsul egy igazi kocsi és akkor épitete meg első autoját
@horvathbendi3 жыл бұрын
Japán auto márka hol marad .....?
@viktorparoczi20043 жыл бұрын
Lehetne top10 dolog amit nem tudtál a Délszláv háborúrol
@blackangel25323 жыл бұрын
Szeretem a videóitokat, de akárki is vágta a videót elképesztően borzasztó munkát végzet a videó végénél és ez nem szimpla hiba, hanem egyszerű hanyagság és nem törödömség! Ez pedig borzastóan elvesz a videó értékéből emelett ki se derült az Appel logó eredete! Szóval sajnálatos, hogy ilyesmit csináltatok, pedig tényéleg érdekes és jó videókal jelentkeztek mindig.
@Dymon323 жыл бұрын
Toyota érdekelne, az a 2 tojás, JBL is fura abban az a ! Jel (Harmann-t nyílvánvalóbb)
@zsoltpulai49033 жыл бұрын
Hi ányoltam pár márkát mit a pl a Bentli B betüjét a Ford lovát A Honda H betüjét a szuzuki S betüjét vagy a Rover Viking hajóját egy csomó logó van ami érdekes 🙂
@leventearnoldteutsch81563 жыл бұрын
nagyon jo lett de a lamborghini a mazda es a tojota tortenetet egy kicsit hianyoltam
@wallnut82343 жыл бұрын
Engem a Peugeot kocsinak oroszlán jelle érdekelne
@edvardmazi91273 жыл бұрын
Mercedesnél kimaradt hogy azért van 3 ág mert ők a legjobbak földön vízen és levegőben amire mutatnak a csillag ágai.
@tizeslista_hu3 жыл бұрын
Igen erről is olvastam, de ez már későbbi belemagyarázás. Ezt a szimbolikát tudatosan rendelték hozzá a 40-es években, így a logó eredetéhez nem volt köze.
@trytofficial62783 жыл бұрын
RedBull logo eredetere lennek kivancsi, illetve NIKE! Elore is koszi!
@spontanvideok2463 жыл бұрын
A végén valami oltári nagy HIBA van vagy 10-szer hangzik el a 10%-os részesedéses dolog miközben a videó az megy tovább de a hang megszakad és állandóan ugyan azt játsza. Előszőr azt hittem a telefonommal van a baj aztán PCén is megnéztem és ugyan az. A Végét újra feltudnád tölteni?? Mert érdekelne miért pont alma lett a jele az Apple cégnek.
@denib21713 жыл бұрын
A bite (harapni) és a byte (adatmennyiség) kiejtésre ugyanaz, ezért lett a logó egy harapott alma
@klldavid3 жыл бұрын
Ebből csinálsz pls tökbb részt amiben benevan a roice ross
@floriantakacs10803 жыл бұрын
Én imádom a Starbucksot
@nbgaming18153 жыл бұрын
Valami baj van a végen
@danielcale133 жыл бұрын
& csak nem tudtuk meg, hogy lett az apple logója:P de összességében jó volt:>
@kornadaso27493 жыл бұрын
Dióhéjban: Mi legyen a logó? Nem tudom legyen ez amut eszek, alma.
@deyonorbert70563 жыл бұрын
Nagyon jo video. Ps az iphone os resznel egy kicsif rosszul jott ki a bemondas nezd meg
@Benji5353 жыл бұрын
Kicsit bugos a vége
@horvathtamas76113 жыл бұрын
Hibás az Apple logó bemutatása !
@benjaminjanoska9453 жыл бұрын
A videó vége egy kicsit buggos lett, meg ki se derült, hogy miért lett az apple egy beleharapott alma, de amúgy jó lett a videó.
@gergelylomniczy97313 жыл бұрын
Az Adidas logó engem érdekel
@jamesbond47723 жыл бұрын
Adolf Dassler! Adinak hívtak. Így rövidítve Adi Das….adidas. Ne. 😂
@SANYESZ93 жыл бұрын
Igen Már Látom a Kommenteken azt hittem már Nekem Be BUGGOLT valami XD
@lyukasarc3 жыл бұрын
Flat megjelnés mitől modern? Attól hogy gagyi? Mondjuk manapság minden gagyi szóval ja tényleg lehet, hogy modern... Facebook is úgy néz ki, mint egy teleszart levesestányér.
@Rambrus03 жыл бұрын
Engem a Pringles logója érdekelne.
@h7348023 жыл бұрын
Mivel soha nem iszok kávét, a Starbucksot akkor sem ismertem volna fel, ha lelőnek. De most már fel fogom... köszönöm...
@ferencbarna52653 жыл бұрын
A karbi magyar találmány
@jozsefturi903 жыл бұрын
Ez kurva jó téma volt! Köszi !
@cover199113 жыл бұрын
Nem a Porschetol loptak a logot !? Nekem igy remlik!! ,de lehet forditva van !! Kerdem !??
@leventekalocsai81133 жыл бұрын
Kik?
@peterpecsenye97923 жыл бұрын
A porsche régebbi mint a ferrari
@gab3sz0n193 жыл бұрын
Roppant érdekes történetek! Simán elfér (néhány) folytatás, például a Lamborghini jellegzetes bika-logója (Ha már a videóban az autómárkák domináltak)
Köszi a javítást és a leírást! Így már teljes a kép (egyelőre) 😉 Folytatásért kiállt a nép! 😀
@6am1263 жыл бұрын
Vége rosz
@Zatamonfi3 жыл бұрын
Minden rossz, ha a vége rossz. Aláírás: Viliam
@Zatamonfi3 жыл бұрын
Nagyon jó. Szóval nem is volt hiba. Magyarázat viszont dögivel. Nos én ha hibázok, én beismerem, és le van a gond, tiszta a lelkiismeret. Nos eddig szívesen néztem, de sem biztos, hogy ez így is marad.
@kornadaso27493 жыл бұрын
Alfa romeo? Annak is van 3 maroknyi emblémája😅😁😁
@koldulobaratx98593 жыл бұрын
Köxx 10es
@annabelamolnarova44492 жыл бұрын
Én a új Lada-ra lennék kiváncsi h miért pont DS
@BMMO903 жыл бұрын
tetszett a videó dobtam egy likeot és te dobtál egy likeot?
@tizeslista_hu3 жыл бұрын
Még szép, sőt szívet.
@martonkovacs9703 жыл бұрын
A végén nem hallottunk rendesen
@Timkozsolt3 жыл бұрын
Banki Donát és Csonka János volt aki a porlasztó feltalálta.
@balasabence45533 жыл бұрын
Coca cola (vajon tényleg a Koka cserje az alapanyag??) Heineken (csak ténylegesen maga a logó érdekel, hogy a vörös csillag a kommunizmushoz kapcsolódik-e)
@spontanvideok2463 жыл бұрын
Semmi köze a kommunizmushoz. Állandóan perelték a Heinnekent miatta. A Heinneken vöröscsillaga már akkor létezett amikor a szovjet kommunizmus még seholse volt.
@balasabence45533 жыл бұрын
@@spontanvideok246 jó ezt hallani
@W3rdUnit073 жыл бұрын
Nézd mega logót. (Coca Cola ~Coke) A Coke a Cocaine rövidített változata. És igen, 1903-ig tartalmazott jelentős adag kokót.
@markdobrentei52483 жыл бұрын
A videó elején láttam az IBM logót Annak a múltját/ eredetétel tudnád mondani egy későbbi videóban? Csak azért kérdezem, mert annál a cégnél dolgozok és kíváncsi lennék rá, mert ezt nem mondták el nekünk 😅
@rojkovicsbianka7973 жыл бұрын
Milyen kis illedelmesen kérted
@bencecsikos26373 жыл бұрын
A mcdonalds logónak van egy másik változata az az hogy a mcdonalds megkért egy nőt hogy tervezze meg a mcdonalds logóját és végűl a mellével csinált logót és az máig az
@tizeslista_hu3 жыл бұрын
A melles elmélet igazából egy pszichológus magyarázata arra, hogy miért ennyire vonzó az embereknek, miért lett ennyire sikeres a logó. A női tervező ehhez született mint összeesküvés elmélet, azaz hogy tudatosan ilyen üzenetet szántak neki.
@peterkohalmi55053 жыл бұрын
#tizeslista srácok, ezt a videót az apple-es sztorinál újra kéne vágni, mert ez a rész hibásan lett feltöltve, több vágási hiba is van benne sajna
@puskashanna35793 жыл бұрын
(top 10)döbbenetes leletek szobrok belselyében
@levici18183 жыл бұрын
Végem🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
@ferenczsebehazy80013 жыл бұрын
A karburátort hogy ki talàta ki azon még egy kicsit gondolkozni kéne
@tizeslista_hu3 жыл бұрын
Nem az övé volt a legelső, de saját karburátort csinált új szabadalommal. Az övé volt sok alkatrészből az első, ami nem csak egy asztalon működött hanem egy egész autóban.
@foka_junior57943 жыл бұрын
2 másodperce🙄
@Vasdvok1233 жыл бұрын
Én megnézném a Renault logó eredetét
@ateszjoe223 жыл бұрын
Vörös csepelről
@Arthur877chanel3 жыл бұрын
Ezt az Apple dolgot nagyon elk... tad! Össze-vissza vágtad a narrációt miközben a logó eredete nem derült ki véletlen sem...
@smokingroll84253 жыл бұрын
Mi a fasz ez a vegen? 😂
@vandorlomedve81253 жыл бұрын
Jöhet mèg ilyen tèmàjù video :)
@ritaberki83653 жыл бұрын
Én még a Huawei ről szeretnék egy videót
@bnc4203 жыл бұрын
Ötlet: az usa 10 legsikeresebb háborúja
@beni70933 жыл бұрын
Amúgy csak én nem látom a bakit a végén xd
@bobandras2223 жыл бұрын
Nem Scuda Ferrari, hanem Scuderia Ferrari, amely versenyistállót jelent. Javitsd kérlek, mert ez rosszul hangzik a világ egyik legismertebb autómárkája kapcsán.
@gipszjakab40293 жыл бұрын
Még jó hogy bele nem léptünk!
@a.t.87083 жыл бұрын
A karburátor nem Daimler találmánya
@tizeslista_hu3 жыл бұрын
Karl Benz szabadalmaztatott egy karburátort amit a kocsijában használt. Feltalálni nem ő találta fel, de mint sok mást ő tette ténylegesen használhatóvá. Vele párhuzamosan Daimler is szabadalmaztatott egy más fajtát (Daimler-Maybach karburátor)
@a.t.87083 жыл бұрын
@@tizeslista_hu Még csak nem is ő tette ténylegesen használhatóvá. Sőt mi lett volna ha megemlíted, hogy az magyar találmány.
@-pufikaaa-73533 жыл бұрын
Érdekes, én a mercinél máshogy tudom a logó történetét
@tizeslista_hu3 жыл бұрын
Ha a föld, víz, levegő hármasra gondolsz, akkor az egy későbbi interpretáció, amit már a márka magyarázott bele a logóba.
@-pufikaaa-73533 жыл бұрын
Ki tudja hogy mi is az igazság :D
@lospadresapa60283 жыл бұрын
Találták kíííí, módosítotaaa, rendszeresítetteee, stb. Miért nyávogsz, Tanult Barátom, aki egyébként jó és érdekes dolgokat hozol?