Hoztam e 218. / Judit, aki nem akart anya lenni

"Néztem azt az újszülöttet: Jézusom egy UFO-t fogtam, mit csinálok vele?! Annyira az volt az érzésem, hogy nem tudom mi ez és nem tudom mit kell vele csinálni... Nagy szerencse volt, hogy egy barátnőm elmesélte, hogy mikor megszületett a kislánya akkor ő nem érzet iránta szeretet, csak valami olyan gondoskodást, amit egy állatkölyök iránt is érzet volna és hónapokba telt amíg el kezdte szeretni. Ez nekem iszonyú sokat segített, hogy lehet ilyet, hogy nem vagyok valami korcs, hogyha nem akarom rögtön magamhoz szorítani az életem értelmét. És nekem is hónapok voltak amíg úgy néztem a lányomra, hogy az én babaszerelmem. A szülés úgy változatott meg, hogy ha van egy érem két oldala, fej és írás, akkor ha eddig a fej volt felül akkor most az írás. Tehát máig képes vagyok utca hosszat követni egy babakocsit, hogy belenézhessek. Ha ezt valaki nekem néhány évvel korábban mondja akkor jobb esetben kiröhögöm, rosszabb esetben megverem. Tényleg annyira megváltozott a gyerekekhez való hozzáállásom, amit nem gondoltam volna soha. És ezzel együtt minden igaz amit az terhesség szörnyűségéről, a szülésről, a szoptatásról, a kisbabás lét fáradságáról gondoltam... Ezt nem tagadom le. Hanem amire nem számítottam, hogy a másik serpenyőben ott van valaki akit szeretek, és akkor fel se merül, hogy ezek nehezek lennének. Én azt nem tudtam belekalkulálni, hogy ezeket a szörnyűségek úgy élem meg, hogy ez az ára annak, hogy valakivel ennyire szeretjük egymást."