IGAZGYÖNGY 295 ⚪ Nem gondolta, hogy még egy ilyen csodálatos házasságot kap Istentől

  Рет қаралды 3,661

PAX Televízió

PAX Televízió

Күн бұрын

"Rajta keresztül akarlak szeretni téged", ezt mondta Isten Marikának Misiről, amikor arról faggatta Őt, hogy mi a terve az egyre mélyülő barátságukkal kapcsolatban. "Téged pedig az öröm forrásává teszlek számára" így szólt az üzenet második fele, amihez konkrét ige is kapcsolódik. Két csodálatos ember történetét hallhatjuk, akik sok nehéz évet magunk mögött hagyva megnyitották a szívüket Isten váratlan, ám fantasztikus terve előtt, és kötötték meg nemrég a házassági szövetséget. Marika elmeséli, hogyan "állt szóba először a gondolattal", hogy lesz még számára egy nagyszerű pár, akivel ma már minden képzeletüket felülmúló egységet és szeretetet élnek meg, és ez a környezetük számára is példa, és inspiráció. Kántorné Barta Mária és Kántor Mihály története.
Az Igazgyöngy műsorban a házigazda, Dobozi Ágnes olyan hölgyeket mutat be, akik számára Jézus Krisztus mindennapi valóság, Isten és mégis személyes jó barát, akivel együtt élni a legnagyobb öröm, győzelem, békesség és vigasztalás.
--
Ha tudja és szeretné küldetésünket támogatni, adományát hálásan megköszönjük!
🤍▶️ play.paxtv.hu/...
Honlap ▶️ www.paxtv.hu
KZbin ▶️ / paxtvbudapest
TikTok ▶️ / pax.tv6
Facebook ▶️ / paxtv
Instagram ▶️ / paxtvbudapest
X ▶️ / paxtelevizio
Copyright © PAX Televízió Zrt. Minden jog fenntartva!

Пікірлер: 14
@Alberta432
@Alberta432 2 ай бұрын
Feloldozást nyertem... ❤
@ildikokrizsan941
@ildikokrizsan941 3 ай бұрын
Én baptistaként nagyon nagy figyelemmel és rokonszenvvel követem a bpa mozdulásait. A vajtai tábort is örömmel néztem. Kántor Mihályt remek embernek tartom. Ezért tölt el mist hálával az Úr felé, hogy így alakult a sorsa. Isten tudja, hogy ki az, aki szívből ragaszkodik hozzá, és felettébb meg tudja ajándékozni az övéit. Ez a történet bizonyíték arra, hogy a menny már itt kezdődik. Köszönjük
@mariadr.jakabnebarta2541
@mariadr.jakabnebarta2541 8 күн бұрын
Köszönöm szépen
@mariadr.jakabnebarta2541
@mariadr.jakabnebarta2541 8 күн бұрын
Dicsőség Istennek
@csillacsicsman4106
@csillacsicsman4106 Ай бұрын
Nem lehetne ezt a love story kifejezést valami mással helyettesíteni már?
@zsuzsannakover8704
@zsuzsannakover8704 3 ай бұрын
Érdekelt volna a gyerekeik, unokáik viszonyulása az új párhoz.Örülök ennek az interjúnak, mert sajnos a keresztények között is rengeteg a válás és jó látni az "életben " Istennek a szívét ezekhez a megsebzett gyermekeihez!
@mariadr.jakabnebarta2541
@mariadr.jakabnebarta2541 3 ай бұрын
Szívesen válaszolnék privát lehetőségben. Marika.
@zsuzsannakover8704
@zsuzsannakover8704 3 ай бұрын
@@mariadr.jakabnebarta2541 Köszönöm!Élnék a lehetőséggel!
@mariadr.jakabnebarta2541
@mariadr.jakabnebarta2541 2 ай бұрын
​hol tudom utolérni?@@zsuzsannakover8704
@marijakatona6589
@marijakatona6589 2 ай бұрын
Halasan köszönöm ezt a batoritast!!❤
@mariadr.jakabnebarta2541
@mariadr.jakabnebarta2541 2 ай бұрын
@anitakiss4600
@anitakiss4600 3 ай бұрын
Dr. Sedlmeier Szilveszter és Sedlmeier Andrea Love story és azutánban elhangzott bizonyságtétele a legpéldaértékűbb felemás iga témában, keresztyén szemszögből meg pláne. Ha valakit bemutatunk, akkor sokkal inkább ők legyenek azok.
@Milkatilla
@Milkatilla 3 ай бұрын
itt nincs felemás iga:mindketten keresztények.
@anitakiss4600
@anitakiss4600 3 ай бұрын
@@Milkatilla az első házassága vált azzá, amikor megtért a hölgy.
Watermelon magic box! #shorts by Leisi Crazy
00:20
Leisi Crazy
Рет қаралды 53 МЛН
Igazgyöngy | 209. rész - Angélique Sangala
42:47
PAX Televízió
Рет қаралды 1,5 М.
Igazgyöngy | 206. rész - Koncz Eszter
48:23
PAX Televízió
Рет қаралды 2,2 М.
Erre mit lépsz? - Uzonyi Barnabás
40:42
Péceli Baptista Gyülekezet
Рет қаралды 3,1 М.
Igazgyöngy | 240. rész - Gégény Dávid és Gégény-Kiss Abigél
47:38
Watermelon magic box! #shorts by Leisi Crazy
00:20
Leisi Crazy
Рет қаралды 53 МЛН